Magyar Szó, 2017. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2017-07-15 / 162. szám

2017. július 15., 16., szombat-vasárnap belfold@magyarszo.rs BELFÖLD Identitásbeli, egzisztenciális és közösségi megerősödés Folytatás az 1. oldalról ■ Elnök úr, a közelmúltban a kisvárdai tábor után arról szólt, hogy 20-25 éve a határon túli magyarokat összefogó szerveze­tek a külhoni magyar közösségek identitásmegőrzésével, a megma­radás problematikájával és az oktatás, kultúra, média, nyelv­­használat kérdésével foglalkoz­tak. Mostanra az életminőség, az egzisztencia kialakítása, a gazda­ság megerősítése lett a legfonto­sabb feladat. Erre rá kellett érez­ni, ezt el kellett indítani.­ ­ A nyár folyamán renge­teg szabadegyetemet rendeznek Kárpát-medence-szerte, ezeknek a résztvevői többségében fiatalok. A politikumnak lehetősége nyílik arra, hogy egy kicsit szabadabban, szélesebb kontextusban rávilágít­son fontos kérdésekre, mert az a cél, hogy a nemzetpolitika iránt fogékonyak magukba szívják az ismereteket, hogy a személyiségü­ket, tudásszintjüket, világlátásukat fejlesszék, pontos képet kapjanak a határon túli magyar politikáról. Valóban, az elmúlt több mint 25 évben a saját közösségünk iden­titásmegőrzése volt az elsődleges, de ennek végül is egy állandó prio­ritásnak kell lennie, hogy az elkö­vetkező 20-25 évben is ez legyen az alapvető feladata a határon túli magyar politikának vagy a nemzet­politikának, hogy a szülőföldön magyarként megőrizhessük a saját közösségünket és annak tagjait. Az identitás megőrzésének a kulcste­rületei az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás és a nyelvhasználat. Az utóbbi időben viszont egyér­telművé vált, hogy a nemzetpo­litikának szélesíteni kell a látás­mezejét és a közösségmegtartó tevékenységét, mert a szociális és egzisztenciális kérdések minden határon túli régióban a minden­napok feszítő kérdésévé váltak, ezért ez beleivódott a kisebbsé­gi politikába. Figyelembe véve a globális mozgásokat, az elván­dorlás problematikáját, egyértel­művé vált, hogy a politikának az utóbbi folyamat lassítása, leállítása és visszafordítása érdekében kell tevékenykednie. Az embereknek segítségre van szükségük, hogy meg tudjanak erősödni, hogy hely­ben maradhassanak, hogy itthon érvényesülhessenek. A VMSZ erre ráérzett, a magyar kormány nyitottságot mutatott, és elindul­tunk a gazdasági és egzisztenciális fejlesztés irányába, de ez nem azt jelenti, hogy az identitás megőrzé­sének kérdését akár a határon túli magyarok, akár a magyar kormány meg kívánta kerülni. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy ha figyelembe vesszük, amikor a nemzetpolitikai súlypont áthe­lyezésről beszélünk, a klasszikus területeken olyan fejlesztések vannak folyamatban, amire íme a példa: a szabadkai médiaház építése vagy a minapi kormány­­döntés értelmében a Magyar Szó nyomdájának a fejlesztése. Ha csak ezt a két fejlesztést vesszük figye­lembe, ez kb. ötmillió eurót jelent, és azt tudja eredményezni, hogy a Pannon RTV, a Magyar Szó, a Hét Nap és a Magyar Szó nyomdája teljesen más perspektívát kap az elkövetkező közép- és hosszú távú távlatra. ■ Az oktatás és a művelődés terén is várható hasonló? - Az oktatás vonatkozásában most indul az óvodaprogram, amelyik több százmillió forintos fejlesztést hordoz magában, több tíz helyen tudjuk az óvodákat erősíteni. Az általános iskolákat folyamatos anyaországi források­ból támogatjuk, a középiskolák­ban az elmúlt egy-két évben a tanterveket és az oktatást szolgá­ló minőséget sikerült feljavítani, az egyetemi oktatás tekintetében ott van az ösztöndíjprogram, az Európa Kollégium - a harmadik évben iratkoznak be a kollégisták -, de felújításra kerül Szabadkán a tanítóképző épülete, épül szin­tén Szabadkán a képzőközpont. A kultúra területén kibontakozott a művelődési civil szféra finan­szírozása, a rendezvények folya­matos talpon tartása és előmoz­dítása. A nagy értékű épített örökségünk felújítása is folya­matban van Szabadkán, a Szent Teréz-székesegyház, a Zsinagóga, a városi könyvtár. A Tanyaszínház és Becskereken az iskolanővérek épülete is ide tartozik, valamint a doroszlói kegyhely rendbe tétele, ezek mind olyan nagy volumenű fejlesztések, amelyek identitá­sunkban megerősítenek bennün­ket. Olyan tartalmak jönnek létre, melyekre hosszú távon lehet épít­kezni. A kettősség folyamatosan jelen kell hogy legyen, az egzisz­tenciateremtés és az egzisztenciá­lis megerősödés, meg az identitás megőrzése. EZ NEM OLYAN DOLOG, AMI JÁR . Orbán Viktor miniszterel­nök július 6-án az Országházban fogadta önt, a gazdaságfejlesztési program eredményeiről tárgyal­tak és az ígéretes, 2018 végéig tartó továbblépésről.­­ A Fidesz Magyar Polgári Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség stratégiai partnerek. Ha ez nem így volna, mindaz, amiről az imént beszéltem, nem lenne megvaló­sítható. Ebben a stratégiai part­nerségben időről időre le kell ülni, és végig kell gondolni, hogy hol tartunk. Geopolitikai, régiós politikai, Európa átalakulásának szempontjából, a migránskér­­dés vonatkozásában, a közép­európai együttműködés tekin­tetében Magyarország és Szerbia viszonyrendszerében megnéztük, hol tartunk, és hol van ezen belül a nemzetpolitika és a vajdasági magyar közösség. Mit kell lépni, és hogyan látjuk a dolgokat, hogy az identitás megőrzésében és a gazdaság megerősödésében tovább tudjunk építkezni. Gyak­ran van olyan érzése az ember­nek, sokan természetesnek veszik, hogy mindazt, amit felsoroltam, ami megvalósult, mintha magától történt volna, hogy ez nekünk jár. Azt szeretném világosan kimon­dani, hogy ez nem magától érte­tődő. Ez nem olyan dolog, ami jár. Azért van ez így, mert egyfajta tudatos nemzetpolitikai stratégiai kapcsolatokon alapuló építkezés indult el és valósul meg, de mind­ez nem lenne lehetséges, a magyar kormány sem tudna támogatást nyújtani és biztosítani számunkra, ha innen nem volna meg a foga­dókészség. Ha itt nem teremtőd­tek volna meg az ötletek, a külön­böző stratégiai elképzelések. Ezek a támogatások úgy kerültek ide, hogy a közösség, amelyiknek mi tagjai vagyunk, a fogyástól, a lesaj­­nálástól, az elsiratottságtól függet­lenül rendelkezik ezzel a szellemi erővel és frissességgel, valamint alkalmas és képes arra, hogy a jövőképről gondolkodjon és ötle­teket fogalmazzon meg. Ha mi nem tudjuk megmondani, hogy mit akarunk, és azt nem vagyunk képesek indokolni, érvvel alátá­masztani, ha nem tudunk elszá­molni azzal, amit támogatásként megkaptunk, és ha nem tudjuk, hogy hogyan valósítsuk meg a felvetett ötleteket, akkor gondo­lom, hogy nem lenne támogatás sem. De ez nem így volt. A minisz­terelnökkel folytatott beszélgetés a stratégiai partnerségnek az ered­ménye, a tartalom pedig a stra­tégiai kérdésekre összpontosult. Próbáltuk végigbeszélni az elkö­vetkező másfél évet, hogy mik azok a kitűzött irányok, amelyekre oda kell figyelnünk, de foglalkoz­tunk a geopolitikai és regionális, valamint egyéb mozgások kérdé­sével is, hogy azok milyen veszélyt jelentenek. Mi az, aminek vonat­kozásában álláspontot kell kialakí­tani, és a konkrét stratégiai projek­tek milyen megvalósítási fázisban vannak, és mit kívánunk tenni. A gazdaságfejlesztési programot illetően ez egy hároméves fejlesz­tési lehetőség, aminek a felénél vagyunk. Amit eddig le tudtunk tenni az asztalra, amivel el tudtunk számolni, az olyan teljesítmény, amire büszkék lehetünk, valóban komoly teljesítmény áll mögöt­tünk, mondhatom, a miniszterel­nöktől ilyen visszajelzést kaptam. Ennek alapján mindazok az ötle­tek, amelyek az elkövetkező másfél évre vonatkozóan megfogalma­zódtak már, lehetőségként megva­lósításra kerülnek, erre a beszél­getés során megerősítést kaptam. Ezért bizakodó vagyok a fejlesztési elképzelések, az identitás megőr­zése és a közösség megerősítése tekintetében. ÁTLÁTHATÓ PÁLYÁZATI RENDSZERT MŰKÖDTETÜNK ■ Az innen eredő ötletek, tervek, elképzelések megvaló­sítást nyertek, és továbblépésre számíthatunk, ehhez a Prospe­­ritati Alapítvány jó teljesítménye is kellett.­­ Ebben az egész folyamatban a Prosperitati egy eszköz, amely­nek a stratégiai cél megvalósítá­sát kellett szolgálnia. Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy egy olyan rendszert kívánunk felépíte­ni, amelyik megfelel a jogszabályi követelményeknek itt Szerbiában, Magyarországon és az Unióban. Mert itt valósul meg a fejlesz­tés magyarországi forrásokból, és Magyarország európai uniós tagország. Egy átlátható pályázati rendszert kívántunk működtetni. Ez megvalósult. Eddig 13 pályá­zatot zártunk le, 7000 pályázó volt, abból 6200 sikeres. A rend­szer kibírta a közvélemény nem mindig jó szándékúnak nevezhető vizsgálódását. A rendszer szem­pontjából ez roppant fontos, mert azok sem találtak benne hibát, akik a hibatalálás szándékával elemezgették. Akkor ez azt jelenti, hogy ezzel a rendszerrel minden rendben van. Ha naiv lenne az ember, elvárná, hogy azok, akik elvtelen bírálattal illették az ötle­tet, még mielőtt az ötlet útjára indult volna, és kezdetét vette a megvalósítás, azoknak most azt kellene mondaniuk, bocsánatot kérünk, rosszul gondoltuk, elné­zést. Elismerően kellene szólni­uk arról, ami megvalósult. Külö­nösen akkor kellene így tenniük, ha figyelembe vesszük, hogy akik támadtak vagy beálltak azoknak a soraiba, akik támadtak, és közös­séget vállaltak velük, közülük nagy számban sikeresen pályáztak. Akkor hogy van ez? Ahogy Bánát­ban mondják, rászorultak, mint tót a húgyos körtére? Semmiféle pártbeli hovatartozási kritérium nem befolyásolta a döntéshozatalt. Ennek kézzel fogható bizonyítéka az, hogy akik az említett módon viselkedtek, sikeresen pályáztak, sőt többször is, de még az is előfor­dult, hogy ugyanabból a család­ból többen nyertek pályázatot. Az ember legalább azt elvárná, hogy annyit mondjanak, rendben van. Esetleg, hogy tévedtek. Azt látom, hogy akik belekeseredtek a saját mindennapjaikba, azok folyama­tosan siratják ezt a közösséget, azt számolgatják, hogy ki mindenki ment el, de ugyanakkor egyetlen­egy épeszű ötletet nem hallottam­­ tőlük, ami arról szólna, hogy akkor most mit kellene csinálni.­­ Ehelyett inkább másokat hibáztatnak?­­ Mindenért a VMSZ a hibás, ami rendben van, mert ugyan ki más lenne. A támadással nincs baj, mert végül is ez része a közélet­nek, de azért két dolgot az ember nyugodt lélekkel elvárhat. Az egyik: ha van ötletük, mondják el, vajon mit kellene csinálni. Ez nem szokott elhangzani. A másik: ha valami jó, akkor legalább annyit nyögjenek ki, hogy ez rendben van. Ez sem szokott megtörténni. Nagy baj, hogy ez így van, mert ez nem építő hozzáállás, hanem rombo­ló. A vajdasági magyar közösség számára a legnagyobb veszélyt az önpusztítás és az önrombolás jelenti. Jó volna, ha a feszültséget máshol vezetnék le, és nem a közös­ség rombolására fordítanák. SAJÁT SZÁLLÁSTERÜLETÜNKET NE ADJUK FEL ■ Velünk a Magyar Szó-s élőúj­ságon szokott előfordulni, ha nincs telt ház, hogy sajnálkoznak és keseregnek azok miatt, akik nem jöttek el. Azt szoktam ilyen­kor mondani, hogy az előadás nem azoknak szól, akik nincse­nek itt, hanem azokat becsüljük meg, akik itt vannak velünk, és kíváncsiak ránk.­­ Ez pontosan így van. Ebben a vonatkozásban úgy néz ki, hogy azokon kell segíteni, akik­nek a boldogulását, az identitásuk megőrzését és az egzisztenciális erősödését próbáljuk elősegíteni, akik erre igényt tartanak, mert itt kívánnak boldogulni. Aki erre nem tart igényt, és valami másfajta döntést hoz, ezeket a körülményeket figyelembe kell venni és tiszteletben kell tartani, nem szabad ezeket az embereket ezért sem megbélyegezni, sem elítélni. Ahhoz kell megteremte­ni a feltételeket, hogy azok, akik úgy döntenek, hogy időszakosan elmennek, és ha úgy hozza a sors, visszajönnek, akkor legyen nekik hova visszatérniük. Meggyőződé­sem, hogy Európának ez a része, bármennyire alacsonyabb sebes­ségfokozattal került is besorolás­ra, és Európa fejletlen részeként tekintenek rá, mégis olyan előnyö­ket hordoz magában, amelyek középtávon ezt a térséget élhe­tőbbé, jobbá fogják tenni. Ezért fontos, hogy mi a saját szálláste­rületünket ne adjuk fel, hogy itt a gyökereinket megerősítsük. Ha nem is lesz annyi gyökerünk, és ha nincs is annyi fejlődőképes gyöke­rünk, mint hogyha itt maradtak volna mindazok, akik az elmúlt 25 évben elmentek, még mindig van elég szál, amit le tudunk engedni, amiben meg tudunk kapaszkodni. Ezt kell nekünk erősíteni.­­ Szerbiában a gazdaságfej­lesztési programot a hatalom részéről hogyan fogadták, és miként viszonyultak hozzá?­­ Amikor a hatalomról kérdez, akkor szeretném jelezni, hogy ennek a parlamenti vagy kormányzati hatalomnak a VMSZ része. Azért váltunk a részévé, mert mindazt, amit mi fontosnak tartunk, azt a potenciális partne­rek, a partnerpolitikai erők elfo­gadták. Ez egy konszolidált helyze­tet teremtett. Többször elmondtam, hogy ellentétben azzal a helyzet­tel, amiben most élnek a románi­ai, ukrajnai, szlovákiai magyarok, ahol őket biztonsági kockázatként élik meg, mi abban a helyzetben vagyunk, hogy az itteni magyar közösséget a szerb állam elfo­gadja. Ha úgy tetszik, lehet, hogy túlzásnak tűnik, de azt kell hogy mondjam, az itteni magyarokat tisztelik, megbecsülik. A gazdaság­­fejlesztési programot befogadóan ítélik meg, holott ugyanennek a programnak az elfogadtatása nagy nehézségekbe ütközik Ukrajná­ban, Szlovákiában vagy Romániá­ban. Nem véletlenül van ez nálunk így, a két ország közötti kapcso­latrendszer a kölcsönös bizalmon alapul, nincsenek egymással szem­beni fenntartások. Ezt az ügyet itt Szerbiában úgy kezeltük, ahogy azt kell. Amikor a gazdaságfejlesztési programról a döntés megszületett, beszélgettem a szerbiai miniszter­­elnökkel, akit akkor Aleksandar Vucicnak hívtak, Rudoljub Sabic­­tyal, az adatvédelmi biztossal, és mindazokkal, akik részesei kellett hogy legyenek ennek a történet­nek a végrehajtás szempontjá­ból. Legutóbb a Szerb Nemze­ti Bank kormányzó asszonyával tárgyaltam a következő lépések­ről. Fontosnak tartottam értesíte­ni őket arról, hogy mit akarunk, mennyire fontos ez nekünk, hogy ezt elfogadják és megértsék, hogy mindez az ország hasznát szolgál­ja. Olyan közeget teremtettünk, ahol a különböző intézmények segítő partnerek tudnak lenni a folyamatok bonyolításában. Oros András

Next