Magyar Szó, 2017. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2017-07-15 / 162. szám

2017. július 15., 16., szombat-vasárnap Szerkeszti: Mihályi Katalin ■ LVI. évfolyam, 28. szám Vízen futó elefánt? Ollókezű ezt is megoldja... Török Erna Blaskó Árpád grafikus-tervező plakát- és könyvtervezőként lépett az illusztrálás, illetve a színház területére. Alkotói pályájának fontosabb állomásait a Desiré Central Stati­on fesztivál vizuális arculatának kialakítása, a Kosztolányi Dezső Színház színműveihez készült plakátok, valamint vajdasági írók műveit kísérő illusztrációk és könyvborítók képezik A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium taná­raként a művészeti szféra mellett a pedagógia módszereiben is kipróbálhatta magát. ■ A dizájn területén alkotsz, a két fő vonulat, a könyvillusztráció és a plakát alkotják munkásságod alapkövét. Hogyan fejlődött ki e két irányvonal? - Ha az egyetemi időszakot követően szemléljük az alkotói munkát, akkor szó szerint az iparművészettel kezdtem. Nyomdaipari dizájnnal foglalkoztam, utána szerződtetett a Kosztolányi Dezső Színház Szabad­kán, ekkor következett a fesztivál teljes arculatának kidolgozása. Kihívásként éltem meg, hogy mindjárt elsőre megadatott a lehető­ség, hogy egy színházi fesztiválon tudtam kibontakozni. Maga az első plakát, vagyis egy adott előadáshoz szóló, amelyet nagyon vártam, csak később jött. Tény, hogy sokkal komplexebb és nagyobb feladat volt a Desiré, viszont célul tűztem ki magamnak azt, hogy akkor nevezhetem magam dizájnernek, amikor a színházi plakát készítése megtörténik. Mert ezt szeretem a legjobban. Erre szerencsére viszonylag gyorsan sor került. Igen meghatározó volt számomra az, hogy számos utalás volt az egyetemi éveim alatt arra, hogy plakátot tervezni a legkomple­xebb, legösszetettebb. Persze akik jobban a könyv felé húznak, azok a könyvtervezést tartják a legnagyobb munkának. Én a plakátot tartottam mindig a célnak. Sajnos ebben az országban nem lehet kizárólag plakát­tervezésből megélni. Ez volt tehát az egyik célom, és sikerült is elérni. Később felkértek Benedek Miklós verseskötetének az illusztrálására a Forum Könyvkiadó által, ekkor kezdett el foglalkoztatni a könyvter­vezés. Előtte főként a plakáttervezés és a színházi dizájn szerepeltek fő céljaim között, amikor viszont belekezdtem az újfajta alkotási formába, akkor megtetszett. A visszajelzések szerint jól is sikerült az az ominózus könyv, és utána igen szerteágazó munkákat csináltam már, és remélem, hogy csinálni is fogok. ■ Az illusztrálás folyamatát már előbb is, egyetemi éveid alatt megtapasztalhattad a Jelfolyam online művészeti folyóirat képző-Blaskó Árpád művészeti alkotójaként. Volt-e ennek valamilyen hozadéka a további alkotások terén? - Valójában egy múltkori beszélgetés folyamán jutott eszembe, hogyan is indult az illusztrációval való kapcsolatom. Az egyetemen egyik tanárom kijelentette, hogy könyvvel sose foglalkoztam az életem során. Az illusztrálás nem volt erősségem az egyetemi évek ideje alatt. Ekkor jött a telfolyam, és ez volt az a színtér, ahol ki tudtam élni azt a szeretetet amely a könyvtervezés, az illusztráció és a kollázs felé irányult. Mindazt az odaadást és lelkesedést, ami az egyetemi évek alatt hiány­zott e téren, ide át tudtam csoportosítani. Valójában ekkor indult meg a szöveg és a kép egyesítése. ■ Milyen a szöveg és a kép viszonya, illetve a színházi plakát és a színházi előadás korrelációja? - A szöveg-kép viszony szerintem sokkal szorosabb, mint egy szín­házi mű és plakát köteléke. A színházi plakátnál részletek segítségével történik az utalás, a szín­házi előadásnak nem biztos, hogy a történetére, jelenetére, lehet, hogy csak az előadás hangulatára, csak egyetlenegy pontjára, s közben lehet, hogy az előadás nem olyan jellegű darab, mint ahogyan azt az utalás szemlélteti. Jó értelemben véve személyes impresszió, nem elfogult, tehát ez nem azt jelenti, hogy ez csupán az én személyes meglátásom, hanem, úgymond, mindenki személyes impressziója. Amikor valaki meglátja a plakátot, működésbe lép mindaz, amit belelát, amit fontos­nak vél felfedezni benne. Kifejezetten élvezem, amikor mást és mást látnak a munkáimban. Természetesen akad olyan szemlélő is, aki szin­tén azt látja, amit én szerettem volna. Habár, bevallom, egyre ritkább az olyan jelenség, aki azt látja pont, amit én szerettem volna. Furcsa ez a jelenség: teljesen más dolgokat fedeznek fel benne, mint amelyekre én számítottam, sőt ezeket talán nem is tudatos elhatározással tettem. ■ Igen, ez valahol evidens, hiszen a vizualitásban rengeteg a jel.­­ A szöveg és az illusztráció viszonya sokkal célratörőbb, sokatmon­dóbb. Egy regényben egy illusztrációrészlet szó szerint utal a regényre, szó szerint, de ha ezt rövidítjük, kisebbítjük egy versre,"akkor a verset illusztrálni azt jelenti, hogy lehet, hogy csupán egy mondathoz készül az illusztráció, de az a vers szerves részét képezi. Egy vers pedig sokkal kisebb forma, mint egy színházi előadás, ezért vélem azt, hogy igen, sokkal szorosabb a kapocs az illusztráció és egy szöveg között, mint maga a színház és a plakát viszonya. A színházi plakát az előszobája a színdarabnak, mert azt látod meg elsőnek. Habár én személy szerint mindig előbb látom meg az illusztrációt, mint a szöveget, először mindig átlapozom a könyvet, és megnézem, hogy melyek azok a részletek, amelyek hozzám közelebb állnak, akár mint dizájn vagy mint illuszt­ráció vagy bármilyen egyéb vizuális elem. Sokkal szorosabb a kapocs. ■ A kép és a szöveg kohéziójában végtelen a tér... izgalmas tevé­kenység e határok feszegetése. Szerinted mennyire tágítható maga az illusztráció a módszerek tekintetében, illetve az illusztrálás mint folyamat határai? - Amikor a határokat nézzük, akkor már nem lehetünk objektívek Ekkor csakis szubjektíven tudunk hozzáállni. Mert az illusztráció az, amit képileg megformál bennem, nem a másik alkotás, a szöveg. Én kifejezetten úgy alkotok, hogy maga a kép megszületése a legfontosabb az adott pillanatban. Nem feltétlenül az olvasás folyamán történik mindez, lehet, hogy a kommunikáció folyamán, a műről való beszélgetés kapcsán. Fontos magával a szerzővel is a kapcsolatteremtés. Meghatározó lehet egy narrálási folyamat, ha egy harmadik fél beszél az alkotásról, nem is a szerző, ez is egy érdekes dolog. Valójában a szerzővel való beszélgetés fontosabb is az én olvasatomnál. Ezt nemcsak a lusta énem mondja, aki nem sokat olvas. Volt egy érdekes beszélgetésem egy szerzővel, aki teljesen másként írta le a saját szövegét, amikor elolvastam a szövegeket, nem véltem felfedezni azokat a momentumokat, amelyeket ő szóban elmondott, s végül is a szóban elmondottak alapján készült el az anyag. Érdekes, hogy az sokkal jobban megfogott, ahogyan a szerző beszélt a saját alkotásáról, mint ahogy én elolvastam, és legvalószínűbb, hogy ha csupán az olvasatomnál maradok, nem láttam volna azt bele, ami igazán megformálta a végeredményt. Szerintem ez így a jó. ■ A pontosság és a tökéletes esztétikumú alkotás iránti vágy egyaránt jelen van a műveid világában. Van ehhez köze annak, hogy építészeti középiskolába jártál, majd pedig kipróbáltad magad két évig az építészeti karon is? Folytatása a 26. oldalon A Desiré Central Station fesztivál 2016-os plakátja Ötös András Benedek Miklós Mintha emberekből állna című kötetéhez készült illusztráció Urbán András Gogoland című előadásához készült plakát kilato@magyarszo.rs KILÁTÓ23

Next