Magyar Szó, 2017. október (74. évfolyam, 229-254. szám)
2017-10-16 / 241. szám
KILÁTÓ kilato@magyarszo.rs ■pp Atart 2017. október 14., 15., szombat-vasárnap Folytatás a 24. oldaltól ■ Miről szól az új regényed? - Két éve már, hogy regényt írok. A története 1919-ben játszódik, itt a Délvidéken, Ókanizsán. A fiatal,19 éves Márai, barátja és szerkesztője tanácsára, aki nem más, mint Kosztolányi, leutazik a Csodakút gyógyfürdőbe, szerelmi bánatát, testilelki nyavalyáit gyógyítani. Közben már az impériumváltás előszele érződik, ráadásul a tanácsköztársaság söpredéke tombol. Fiktív a történet, persze, de dokumentarista elemekkel. Munkacíme: A kanizsai svéd kisasszonyok. ■ Ritkán sikerül egy művésznek követőiből és rajongóiból olyan lelkes tábort gyűjtenie maga köré, mint neked, internetes blogodnak köszönhetően. Ezt írod: „A Bácskai diárium a betyárbútorom. Ez az, amim van. Fülig Jimmy óta tudott dolog, hogy nehéz műfaj a naplóírás. Ezért én meg sem próbálom. Ekkor akkor, ha ánhungom szottyan, bejegyzek vagy rajzolok, festek ezt-azt. Hátha valaki elolvassa, és elgondolkodik róla, vagy énrólam.” életművem nincs. Minden elfér a hátamon, a bőrömön.” Mottója pedig: „A vélemény szabad, a tenni akarás parancs, a szülőföld szent.” Nem vagyok egy világszőttes bohóc, nem nagyon értem ezt a mai internetes univerzumot, de azért kapizsgálom. 8 évvel ezelőtt tákoltam össze a blogomat, azóta vezetem. Akkor kezdtem örülni, amikor láttam a visszajelzéseket. Amikor azt tapasztaltam, hogy egy versemet egy nap alatt ötszázan olvassák el. Mint említettem, viszonylag könnyen alkotok, de legyőzi a hiúságomat, ha helyben kapok megerősítést. Ezért szoktam a tengerparton is rajzolni, mert a hátam mögött egy kisebb tömeg kommentálja a kialakuló portrét, karikatúrát. Ez inspirál, izgalomba hoz, szinten tart. Ugyanez a helyzet a blognál is. Napi örömforrásom. Ha megvonnám a számtól, felemésztene az idő. Ez egyfajta túlélésem tehát. ■ Miért ragaszkodsz annyira Magyarkanizsához? Hazudik, aki azt mondja, hogy a szerelmeit, a barátait vagy a szülőföldjét ki tudja tépni a szívéből. Nem tudja, függetlenül attól, hogy hol él. Nekünk, kanizsaiaknak van egy külön hazaszeretetünk, lévén hogy egy speciális helyzetben vagyunk itt, a járás meg a Tisza közé ékelve. Lokálpatriótának lenni egyfajta kiváltságot is jelent. Ugyanakkor hordozom a barátaimmal együtt a vidékiség, a peremlét keresztjét. Bárhová keveredünk is, egy kicsit különbözünk a többiektől. Kanizsai vagyok ízig-vérig. ■ Magyarkanizsa legfontosabb közösségi porondja a Tisza. Mikor fürödtél meg benne, még a nyáron? - Nem. Most a hétvégén. Miután megírtam, megfestettem, ami noszogatott, utána lementem az őszi partra, lelassultak a lépteim a meleg idő áramában, megfürödtem a Tiszában. Mondhatom, jó volt a vize. Férfias. Muszáj úszni benne, máskülönben meggebedsz. Azt tervezem, ha marad a szép októberi idő, akkor a jövő hétvégén is csobbanni fogok. ■ A belső tájak benti mozgásán, benső szabadságán alapozódik a lét. Tanuljunk az elődöktől, és legyünk olyanok, mint az állatok. Egyszerűek, tiszták. Egy ló soha nem hazudik az embernek. Megrúgja, megharapja, ha nem tetszik neki. De el is viszi a hátán, és ha belepusztul is, de elhúzza mindenhová. A kutyának a szemében több hűség van, mint a legtöbb emberében. Hovatovább én már csak annak tudok hinni, ami nem beszél. Meglátni a legegyszerűbb dolgokban a szépséget, akár egy virágba borult járást, vagy a zöldellő kurgánokat, vagy a tiszavirágzást, az angyali kismenyasszonyokat. Ilyenkor rájövünk arra, hogy az élet egy ajándék, és akkor válunk kerekded emberré, ha az életünk minden egyes pillanatát, akár azt is, hogy itt ülünk egy viszonylag szürke asztal körül, és beszélgetünk, tudjuk élvezni. Úgy kellene létezni, hogy önmagunkat lássuk visszatükröződni a Tiszában. Hogy észrevegyük a saját emberi arcunkat. A régi, fekete-fehér fotográfiákon őseink tekintete ennyi idő után is áthatóan világít. A nézésükben látod az erőt, az állhatatosságot, az akaratot. Ha ilyen fényképek maradnak utánunk, akkor ott a vanról, a teljes létről őriztek meg valamit. Idősödvén, visszavisszapislantva, abban bízok, hogy mind a három lányomnak sokkal jobb élete lesz, mint az enyém volt. Hogy ki tudnak majd teljesedni. Hogy nevetni tudnak majd hétfő reggelente is. Tanya (vegyes technika) Járás (vegyes technika) Kápolna a dombon (vegyes technika) Városi utca feszülettel (olaj, akril)