Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-11 / 7. szám

2019. január 11., péntek Levéltári anyag nélkül nincs történelem Munkaerő- és helyhiánnyal küzd a Szabadkai Történelmi Levéltár Patyi Szilárd A Városházán szinte minden­ki járt már. Kinek anyaköny­vi kivonatra vagy más doku­mentumra volt szüksége, kinek valamilyen ügyes-bajos ügye miatt kellett a számos hivatali iroda közül felkeres­nie valamelyiket. A harma­dik emeleten azonban, ahol a Szabadkai Történelmi Levél­tár található, nagyon ritkán járnak a város polgárai, pedig a régi idők dokumentumai között bárki ingyenesen kutathat. Annak érdekében, hogy többet megtudjunk az intézményről, felkerestük Stevan Mackovicot, a törté­nelmi levéltár igazgatóját. Stevan Mackovic elmondta, hogy a levéltár 2017-ben ünne­pelte fennállásának hetvenedik évfordulóját, amelyet igyekeztek méltó módon megünnepelni, de az elmúlt év is egy nagy évforduló jegyében telt. 2018-ban emlékez­tünk meg az I. világháború befe­jezéséről. Ennek az évfordulónak szentelték a már hagyományos­nak számító Szabadkai Levéltá­ri Napot, amelyet tizenegyedik alkalommal rendeztek meg. Az elmúlt év szakmai sikerei közül kiemelkednek a nagy nemzetkö­zi projektumok. Ezek részeként százötvenezer, száz évnél régebbi anyakönyvi kivonatot szkennel­­tek le a Family search elnevezé­sű amerikai szervezet számára, valamint a washingtoni holoka­uszt múzeum részére szkennelésre kerültek az 1918 és 1941 közötti zsidókról szóló anyagok. Ez a kiemelkedő városi intéz­mény azonban számos gonddal küszködik.­­ Sajnos harminc százalékkal kevesebben vagyunk, mint ami az optimális munkavégzéshez szüksé­ges. Ez egy keserű tény, mert ember nélkül a levéltári munkát nem lehet elvégezni. Emellett az elmúlt évben meghalt egy kollégánk, Rudolf Gerhardt. Ő harminchárom évig dolgozott nálunk. Behatóan ismer­te a levéltári anyagot. Ő végezte el a restitúciós ügyekkel kapcsola­tos teendőket. Az elmúlt év egyik feladata volt az is, hogy pótoljuk azt a hiányt, ami Rudolf Gerhardt után maradt - mondta, és felhív­ta a figyelmet arra a tényre, hogy amíg a levéltári anyag folyamato­san gyarapszik, addig a dolgozók száma jelentősen csökkent. A munkaerő mellett a levéltár helyhiánnyal is küszködik, hiszen 7380 folyóméter iratanyag őrzésére mindössze 2805 négyzetméternyi terület áll rendelkezésre. Iratanyagok a XIX. század elejéről­­ A levéltár egyik régi, króni­kus problémája a helyhiány. Igaz, hogy amikor 1952-ben a Városhá­zára költözött az intézmény, akkor azt gondolták, ez a helyszín ideális lesz számá­ra, de azok más idők voltak. Az utóbbi húsz-harminc évben kiderült, hogy ez nem is annyira jó megoldás. Ma már nagyon szűk és kicsi ez a hely számunkra. Ebben a pillanatban hét helyszínen őrizzük a dokumentumokat. A Városháza mellett a bíró­ság pincéjében, az úgyneve­zett Margit-malomban, ami egy viszonylag jó megoldás, emellett van még három raktárunk itt Szabadkán, amelyek korábban óvóhely­ként működtek, és van egy raktárunk Topolyán is. Azt kell mondanom, hogy ez rossz megol­dás. Persze az irattárolóhelyek nem áznak be, és nem tűzveszélyesek, de ezek távolról sem optimális körül­mények iratmegőrzés céljából. Mi igyekszünk megfelelő hőmérsék­letet biztosítani, megoldani azt, hogy a levegő ne legyen túl párás, és ne legyen túl száraz, de nagyon messze vagyunk még a ideális álla­pottól - magyarázta az igazgató. A levéltári dokumentumok fontos szerepet töltenek be váro­sunk múltjának feltárásában. Erről Stevan Mackovic a következőket mondta:­­ Iványi István volt az első, aki az általunk is őrzött levéltári anyagokat használ­va megírt egy tudományos munkát. Ez a Szabadka Szabad Királyi Város törté­nete című munkája, amely egy kitűnő illusztrációja annak, hogy levéltári anyag nélkül nincs történelem. Persze vannak más fajta anyagok is, mint például az újságok, vagy az elbeszélés, mai szóhasználattal „oral history”, de a történelem számára a levéltári anyag a legfontosabb. De tegyük gyorsan hozzá, hogy mi nem csak kulturális intézmény vagyunk, hanem hivatalként is működünk, mert mi pecséttel ellátott doku­mentumokat is kiadunk, amelye­ket aztán a polgárok bizonyítékként használhatnak fel. Például a már emlegetett vagyon-visszaszármaz­­tatás ügyében. A vagyon-vissza­­származtatás ügye lassan a végéhez közeledik, de még nincs befejezve, és millió dináros tételek forognak kockán - mondta az igazgató. Az elmúlt évben a levéltárat megközelítőleg száz hazai és külföl­di kutató kereste fel, azonban az intézményt nemcsak történészek kereshetik fel, hanem bárki, aki érdeklődik a város múltja iránt. - A levéltár olyan közintéz­mény, mint a könyvtár. Bárki bejö­het. Van egy kutatótermünk, és az érdeklődő ott kutathat. A kutatás intézményünkben teljesen ingye­nes. Legtöbb anyagunk a XIX. és XX. századból van. A XVII. és a XVIII. századból nagyon kevés anyaggal rendelkezünk. A legfon­tosabb dokumentumok azonban éppen ezek az utóbbiak, főleg amelyek Mária Terézia uralkodásá­nak idejéből származnak. Az 1743- ban megalakuló városi Magisztrá­tus teljes anyaga fennmaradt, ezt nevezném a legfontosabb anyag­nak, amit itt őrzünk. A legrégebbi eredeti dokumentum, ami nálunk található, egy 1651-ből szárma­­zó diploma - mondta el Stevan Mackovic, és azt is elárulta, hogy legtöbben családfakutatás céljából keresik fel a levéltárat. A levéltár évente egyszer egy folyóiratot is megjelentet Ex Pannónia címen, amelyben szerb, magyar és horvát nyelven köztik a város múltjára vonatkozó legújabb levéltári kutatási eredményeket. A levéltárban több, mint hétezer folyóméter iratanyagot tárolnak Stevan Mackovic munka közben A dobozok az Iványi István által gyűjtött dokumentumokat tartalmazzák Patyi Szilárd ■ SZABADKAI HISTÓRIÁK ! Szabadka, a belváros Patyi Szilárd „Három rend van jelen a parlamentben” - írta a papságra, a nemességre és a polgárságra utalva Edmund Burke XVIII. századi ír származású politikai gondolkodó, a modern brit konzervatív politika egyik megteremtője „de ott fönn, a Tudósítók Galériáján foglal helyet a Negyedik Rend, mely mindnyájuknál fontosabb”. Burke szerint a negyedik rend nem más, mint a sajtó, amely a választók nevében ellenőrzi mit kezdenek az ideiglenesen rájuk ruházott hatalommal a válasz­tott képviselők. Ezt a fogalmat aztán összekapcsolták Montes­­quieu-nek a hatalmi ágak szétválasztásáról szóló elméletével. Ezek szerint a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom mellett a „negyedik hatalmi ág” a sajtó. A történelem során azonban sokszor az újságírók nem tudták ellátni ezt a nemes feladatot úgy, ahogy a százhúsz évvel ezelőtti Szabadkán sem. „Ki meri azt mondani, hogy Szabadka nem belváros?”- tette fel a kérdést a Bácskai Hírlap 1899. január 16-án. Történt ugyan­is, hogy aznap délelőtt Macskovics Titusz, a város volt főmér­nöke, téglagyári igazgató bikacsökkel, két tanú kíséretében jelent meg Krausz és Fischer nyomdájában, ahol a Népszava című helyi lapot is nyomtatták. Macskovics a lap szerkesztőjét kereste, mert egy jótékonysági mulatságról szóló cikkben rossz fényben tüntették fel az unokahúgát. A nyomdatulajdonosok elmondták, hogy a szerkesztő Szegeden tartózkodik. Macsko­vics azonban nem tágított. A nyomda egyik szedőjétől, bizonyos Hirth Lipóttól, azt követelte, hogy árulja el, ki írta az ominózus cikket. A szedő azonban nem volt hajlandó elárulni az újság­író nevét, mondván, az a szerkesztő dolga. Erre Macskovics kétszer arcon ütötte Hirth-et, majd a vasvégű bikacsökkel úgy fejbe vágta, hogy az elájult. „[...] s mint aki jól végezte dolgát, e fenyegető szavakkal távozott: »Ez csak a kezdet, mert két huszárt fogok felbérel­ni, a­ki felkaszabol benneteket, ha nem mondjátok meg ki írta!«” - olvashatjuk a Bácskai Hírlapban. De a Bácskai Hírlap újságíróinak sem volt könnyebb a hely­zete. A lap szerkesztősége a városházával hadakozott ebben az időben. „A városháza nem nagyon szeret bennünket. De hát a szere­lem olyan, hogy nem keresi azt, hogy találkozik-e viszont­­ szerelemmel és mi mégis rendkívül szeretjük a városházát. Szeretjük összes erényeivel, összes bűneivel. Szeretjük akkor amikor megtudjuk azt, hogy ott rend uralkodik, de még akkor is amikor rábukkanunk egy-egy kis panamára. Szeretjük külö­nösen a kapitányi és a főjegyzői hivatalt, ahol bennünket egy idő óta nem látnak szívesen, amióta a hivatalos városházi újság megindult” - panaszolták a lap február 1-jei számában, és hozzátették, hogy a hivatalos városházi újság kiadása óta a rendőrség nem ad felvilágosítást a lapnak. A városi hírek azonban így is eljutottak a szerkesztőségbe, mert „olyan körmönfont mesterség az a riporterség, hogy abban legtöbb esetben rendőri segítség sem kell”. És hogy ezt be is bizonyítsák a szabadkai olvasóknak, le is írtak egy, a városháza számára igen kellemetlen értesülést. „A városházában ma délelőtt hivatalnoki razzia tartott, amely hivatva volt konstatálni azt, hogy a hivatalnokok a hiva­talos órák alatt benn vannak-e a hivatalukban avagy pedig esetleg a távollét lenge ködében egy búfelejtő pohár bor avagy egy lélekszelídítő pohár sör mellett igyekeznek a hivatalos órák keserűségét néhány perczre elfelejteni.” A pandúrok bizony több hivatalnokot munkahelyétől távol találtak meg, majd egy „alapos hangon tartott oráczió arra intette őket, hogy a jövőben jaj annak aki a hivatalos óráit ily módon megédesíteni akarja”. Az 1828-ban épült, és 1908-ban lebontott városháza szabadka@magyarszo.rs SZABADKA 9 MAGYAR HÁZ A szabadkai levéltár hat évtizede Ma 17 órai kezdettel Stevan Mackovic, a Szabadkai Történel­mi Levéltár igazgatója A szabadkai levéltár elmúlt hét évtizede címmel tart előadást a Magyar Házban (Ago Mamuzic utca 11.). Az eseményt a Zürichi Magyar Történelmi Társulat szervezi. ■ pasz

Next