Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)
2019-01-19 / 14. szám
I MŰVELŐDÉS kult@magyarszo.rs Atan Szó 2019. január 19., 20., szombat-vasárnap Dráma a halas bódénál Szombaton este három ősbemutatót láthat az újvidéki közönség Színházról szellemesen A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ma, szombaton mutatja be új előadását Az Újvidéki Színházban ma, pénteken reggel megkezdődött a 18. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny, ugyanis akkor húzták ki a fekete kalapból azt a címet, amelynek alapján Kocsis Árpád, Fehér Miklós és Szalai Bence megírhatták drámájukat. A kalapban a mai Magyar Szóból összeválogatott címek szerepeltek, és a Nincs sor a halas bódénál cím került kihúzásra. Ezt követően a felkért írók beletemetkeztek a munkába, hiszen délután 5-ig kellett, hogy megírják drámájukat. Este hét órakor újabb húzásra került sor, ekkor derül ki, hogy a három rendező melyik színészcsapattal melyik pályamunkát rendezi meg. A rendezők - Tara Manic, aki épp az Újvidéki Színházban készíti első hivatásos színházas produkcióját, Deli Szófia, aki tavaly a Művészeti Akadémián dolgozott egy projekten, és Ricz Ármin, akinek már volt egy tanyaszínházas közös rendezése - huszonnégy óra alatt színpadra állítják a drámákat, és szombaton este hét órakor a nagyérdemű három ősbemutatót tekinthet meg. Fehér Miklós író, lapunk újságírója tavaly elutasította a felkérést, az idén ezt már nem tudta megtenni. - Tavaly már felkeresett Lénárd Róbert, de akkor azzal az indokkal, hogy még soha nem írtam drámát, elutasítottam a felkérést, és megígértem, hogy a következő alkalommal elfogadom. Idén ismét megcsörrent a telefon, és most már nem tudtam nemet mondani. Nagy kihívásnak tartom, hogy rövid idő alatt színpadra állított és működőképes darabot megírjak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem létezik semmilyen alapkoncepcióm, de azért azt természetesen alakítani kell a kihúzott cím alapján. Egy halas bódé játssza a főszerepet ebben a címben, az majd még kiderül, hogy ennek szó szerinti értelmet kreálunk, vagy metaforikus gondolatokat társítunk a címhez. Szerintem nagyon érdekes darabok fognak születni - hangsúlyozta Miklós. A kishegyesi Kocsis Árpád filozófus és író csakis igennel tudott válaszolni a drámaíró versenyfelkérésre. - Határozott koncepcióm van. Tegnap este meteorhullást láttam és az rögtön elindított bennem egy olyan gondolatot, hogy a világ születésének az első másodpercéről kell, hogy írjam a drámát. El is kezdtem rögtön írni, született egy százhúsz oldalas szöveg, és most már csak annyi a feladatom, hogy mintegy száz oldalt kihúzzak belőle. Ez egy barbár munka, de ez pontosan hozzám illik. A most kihúzott cím tökéletesen beleillik a szövegbe - mondta határozottan Árpád. Szalai Bence színművész számára is nagy kihívást jelent a drámaíró verseny. - Nagyon izgalmas feladatnak ígérkezik. Én talán a gimnáziumban írtam utoljára szabad cím alatt fogalmazást, a monodrámámat fél év alatt hoztam össze, most pedig nem egész nyolc órám van arra, hogy egy színpadképes szöveget megírjak. Viszont a cím tetszik, eléggé szabad és szellemes. Igyekeztem a napokban nyitott füllel járni és egy-két jól hangzó szókapcsolatot elkapni, amit aztán beírhatok a drámába - vallotta Bence. A zsűri tagjai a tavalyi drámaíró győztese, Oláh Tamás, valamint Varga Tamás és Hernyák György, akik döntenek a legjobb drámaíróról, rendezőről, előadásról és szereplőkről. Szombaton 18 órakor kerül sor dr. Antal Szilárd A rejtett város c. könyvének bemutatójára és kiállításának megnyitójára az Újvidéki Színházban. ■ Ikó A Nézőművészeti főiskola című bohózat nyitr próbáját decemberben láthatta a közönség. A bemutatóra ma, azaz szombaton kerül sor, az első reprízre pedig e hónap 25-én. Tasnádi István darabjából kiindulva, az előadást Urbán András rendezte. A szereplők Mess Attila, Mészáros Gábor és Kucsov Borisz, a dramaturg Gáli Kornélia, a zeneszerző Mezei Szilárd, a jelmeztervező Marina Sremac, a mozgáskoordinátor pedig Tomin Kiss Anikó. Urbán András a sajtótájékoztatón a produkció létrejöttéről szólt. - Rengeteg munkánk van ebben az előadásban, de úgy érzem sikerült megvalósítanunk azt, hogy problémákból kiindulva, a színházról szellemesen szóljunk. Produkciónk története a jövőben játszódik, amikor a közönség egyre féktelenebből viselkedik, ezért a magyar és a szerb kormány bezáratja a színházakat. Néhány évvel később három színész úgy dönt, hogy nézőművészeti főiskolát nyit. Nézőket oktat annak reményében, hogy a színházak újra megnyílhassanak. Az előadás a jelenünkre is reflektál. Nincsenek jó helyzetben a színházaink. A KDSZ is emberhiánnyal küszködik, és jól tudjuk, hogy a szabadkai Népszínház társulatai milyen embertelen körülmények közt dolgoznak, miközben ezen senki sem idegeskedik, a köztudatba pedig az ivódott be, hogy ez így rendben van. Nincs olyan színházi alkotó, aki nem tart attól, hogy egyszer csak bezárják a színházat, ahol dolgozik - fejtette ki Urbán András. Mess Attila nyolc éve nem volt színpadon, és elmondása szerint örömmel vállalta, hogy szerepeljen az előadásban. - Ennyi év után számomra kihívást jelent színpadra állni. Az külön izgalmas, hogy égető fontosságú problémával foglalkozunk: a közösségi létről vagy épp annak hiányáról. Rendkívül nehéz folyamat közösséget építeni - ezt megtapasztalhattam a szlovéniai színházi életben - ha viszont sikerül, azt meg kell őrizni. Igyekeztünk olyan előadást készíteni, ami a közösségépítésről is szól. A színházban azokat a témákat taglaljuk, amelyek mindannyiunkat érintenek - hallottuk Mess Attilától. Kucsor Borisztól megtudhattuk, hogy a nyílt próba jó alkalmat adott arra, hogy megfigyeljék a közönség reakcióit, azután pedig - levonva a következtetéseket -, továbbfejlesszék az előadást. Mészáros Gábor kitért arra, hogy sokat foglalkoztak az előadással, annak szövegével, és most már tényleg csak az ún. másik fél, a közönség hiányzik, hogy célba érjenek a megfogalmazottak. Az előadás létrejöttét Szabadka Város, a Magyar Nemzeti Tanács, Szerbia Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Források Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. ■ L. M. Fehér Ildikó Fehér Miklós, Szalai Bence és Kocsis Árpád, aki kihúzta a címet a kalapból www.kosztolanyi.org Kucsor Borisz, Mess Attila és Mészáros Gábor a Nézőművészeti főiskola című előadásban BUDAPEST rrv 1 •• N rr r r 1 Tündöklő pávák Egy kiállítás képei A magyar kultúra napja előestéjén fotókiállítás nyílik Budapesten a Hagyományok Házában a Fölszállott a páva műsor legszebb képeiből. Váradi Levente és Farkas József alkotásai egy nagy ívű kezdeményezés értékes dokumentumai. A kiállítást - stílusosan - a Fölszállott a páva tehetségkutató egyik műsorvezetője, Novák Péter nyitja meg, az eseményen közreműködik és 21 órától táncházba invitálja a jelenlévőket az óbecsei Fokos Zenekar, a tavalyi döntők döntőjének nyertese. Az ünnepségsorozathoz más programokkal is csatlakozik az intézmény: a székház színháztermében este hét órától Rémi Tünde és Appelshoffer János táncestjét mutatják be, január 22-én Töretlen hittel címmel Gaál János bútorfestő jubileumi kiállítása nyílik a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. Dresch Mihály Magyarkanizsán Ma, szombaton mutatják be Bicskei Zoltán A szív sorsa című könyvét A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely szervezésében könyvbemutatót tartanak a magyar kultúra napja alkalmából. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által kiadott A szív sorsa című könyv magyarkanizsai bemutatója ma, szombaton, 18 órakor lesz a Művészetek Háza kisszínpadán. A könyv Bicskei Zoltán 1977 óta írt zeneesszéinek válogatását tartalmazza, alcíme A jazz és mi. A Dormán László 62 fotójával és a szerző rajzaival illusztrált könyvet jeles művészek mutatják be. Vendégek: Bicskei Zoltán szerző, Dresch Mihály fúvós hangszerek (Érdemes Művész), Pálfi Ervin és Pámer Csilla színművészek és Resecki Rolland néptáncos (a Népművészet Ifjú Mestere). A könyv melléklete a 23 ütem szabadság című jazz témájú hangjáték, amelyből Pálfi Ervin és Pámer Csilla színművészek adnak elő részleteket. A belépés díjtalan. Dresch Mihály Fidelio Tízéves a szlovák művelődési intézet Dragana Milosevic tartományi művelődési titkár is részt vett pénteken a Vajdasági Szlovák Művelődési Intézet 10 éves működése alkalmából szervezett ünnepségen. A szlovák és az összes többi vajdasági nemzeti közösség művelődési intézetének megléte, tevékenysége mindannyiunk számára büszkeséget jelent. Ezek az intézetek a tartomány multietnikus tarkaságát gazdagítják, őrzik. A tartományi kormány továbbra is támogatja ezeket az intézeteket - mondta a titkár.