Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)
2019-01-31 / 24. szám
2019. január 31., csütörtök Pincési László Szűk két hónap után a hétvégén folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga, amelyre a csapatok mintegy három és fél hetet készülhettek, rendszerint külföldön. A Ferencváros ötpontos előnnyel áll az élen, Szerhij Rebrov együttese pedig további légiósokat szerződtetett. Az egyik legnagyobb fogás a Juventus utánpótlásából érkezett a 18 éves támadó középpályás, Ammar Ramadan lehet, aki 2016 nyarán igazolt a torinóiak ifjúsági csapatához, majd egy évvel később az U17-es csapat játékosa lett. A Fradi egy hete jelentette be a szíriai labdarúgó szerződtetését. Ramadan a harmadik olyan fiatal téli érkező, aki hazája korosztályos válogatottjának is tagja. Előtte a még 19 éves belga Marten Wilmots érkezett (legutóbb az olasz Avellinóban szerepelt), majd őt követte a magyar utánpótlás-válogatott Szerető Krisztofer, aki a Stoke Citytől tért haza. Mellettük új szerzeménynek számít a grúz Lasa Dvali (Pogon Szczecin), az ukrán Ihor Haratin (Zorja Luhanszk), a fehérorosz Mikalaj Szihnyevics (BATE), illetve a norvég Tokmac Chol Nguen (Strömsgodset). Utóbbi játékos miatt a szerb Partizán megorrolt, ugyanis a belgrádiak nagyon közel álltak a végleges megállapodáshoz a játékos ügynökével, aki a szerb fővárosban tájékozódott, majd azzal tért vissza Norvégiába, hogy a Strömsgodset vezetőit rábeszélje az egyezségre. A norvégok azonban 400 ezer eurót szerettek volna kapni, ezt a Partizán sokallta, és mindössze 150 ezret áldozott volna rá. Ekkor jött a Fradi, és olyan ajánlatot tett, amely minden félnek megfelelő volt. A Fradi és a Partizán között nincs különösebb baj, hiszen Dejan Georgijevic éppen a magyar csapattól igazolt Belgrádba kölcsönbe. Ami érdekes, hogy a zöldek a törökországi Belekben edzőtáboroztak, és hat meccsük közül egyszer sem nyertek (négy döntetlen, két vereség). „ Az edzőtábor eredményei nem is számítanak, én csak azt nézem, mekkora utat jártunk be az első és az utolsó törökországi meccs között, a fejlődés pedig érezhető. Várjuk a szezonkezdetet, készen állunk rá!” - mondta Rebrov, aki szombaton a honvéd ellen vezetheti csatába tanítványait. A nagy rivális Vidi házirangadót vív a Puskás Akadémiával. A fehérváriaktól távozott Stefan Scepovic, aki a lengyel Jagiellonia Bialystokban folyttaja pályfutását. Haztért viszont két válogatott játékos: Elek Ákos a kazah Kajrat Almatit hagyta ott a hazai ajánlatért, míg Futács Márkó legutóbb a Hajduk Splitben szerepelt. A harmadik helyezett Debrecen az ötödik Újpestet fogadja, érdekesség, hogy a szlovák kapus, Tomás Kosidcy mellett csak egy játékost igazolt a Debrecenhez: az újpesti Pávkovics Bencét. Az MTK a Paksot fogadja, a borsodi rangadón a Mezőkövesd Diósgyőrbe látogat, míg a kiesési rangadón az újabb négy légióssal erősítő Kisvárda a sereghajtó Haladáshoz látogat. A meccs különösen fontos lehet a vendégeknek, hiszen egy esetleges győzelemmel egy vetélytársat leszakíthat magáról. Az őszi mérkőzésre jó szívvel gondolhat az újonc, hiszen szeptember 15-én a szerb csatár, Branavic duplájának is köszönhetően 4:1-re győzött. A CSAPATOK TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁSA Budapest Honvéd Érkezők Mohamed Mezgrani (algériai, USM Alger), Zakaria Beglarisvili (grúz, Flora Tallinn, kölcsönbe). Távozók Baráth Botond (Sporting Kansas City), Deák István (szerbiai, Napredak Krusevac), Hidi Patrik (Irtis Pavlodar), Holdampf Gergő (Haladás), Tomás Pilík (cseh), Kovács Nikolasz (Balmazújváros, kölcsönbe). Debrecen Érkezők Pávkovics Bence (Újpest), Tomás Kosicky (szlovák). Távozók Ezequiel Calvente (spanyol), Ioan Filip (román, Dinamo Bucuresti), Könyves Norbert (Paks). Diósgyőr Érkezők -Távozók Lipták Zoltán (Gyirmót), Nagy Tibor, Ferencváros Érkezők Lasa Dvali (grúz, Pogon Szczecin), Ihor Haratin (ukrán, Zorja Luhanszk), Tokmac Chol Nguen (norvég, Strömsgodset), Ammar Ramadan (szíriai, Juventus), Szerető Krisztofer (Stoke City), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE), Marten Wilmots (belga). Távozók Kjartan Finnbogason (izlandi, Vejle), Matías Ezequiel Rodriguez (argentin, Universidad Católica, kölcsönbe), Dejan Georgijevic (szerb, Partizán, kölcsönbe), Rui Pedro (portugál, Haladás, kölcsönbe). Haladás Érkezők Holdampf Gergő (Honvéd), Oleh Hologyuk (ukrán, Kárpáti Lviv), Saláta Kornél (szlovákiai, Slovan), Rui Pedro (portugál, Ferencváros, kölcsönbe). Távozók Miroslav Grumic (szerb-magyar, Zalaegerszeg), Emil Lyng (dán, Valur Reykjavik). Kölcsönbe távozók Kovalovszki Máté (Mosonmagyaróvár), Petró Balázs (ETO FC Győr), Pinte Patrik (szlovákiai, KFC Komárno). Kisvárda Érkezők Sztavrosz Cukalasz (görög, Apollon Szmirnisz), Délczeg Gergely, Gheorghe Grozav (román, Dinamo Bucuresti), Anton Kravcsenko (ukrán, Olimpik Doneck), Hugo Seco (portugál, Irtis Pavlodar). Távozók Artem Milevszkij (fehérorosz-ukrán, Dinamo Breszt), Vuk Mitosevic (szerb, Vojvodina), Temur Parovanija (ukrán-grúz), Rácz Ferenc. MTK Érkezők Farkas Norbert (Balmazújváros), Slobodan Mihajlovic (osztrák, Dombim). Távozók Farkas Balázs (ZTE), Schäfer András (Genoa), Farkas Norbert (Monor, kölcsönbe), Takács Ronald. Mezőkövesd Érkezők Bertus Lajos (Paks), Dragoner Filip (Nyíregyháza), Pekár László (Nyíregyháza). Távozók André Alves (brazil), Baracskai Roland (Csákvár), Földi Botond (Cegléd, kölcsönbe), Varjas Zoltán (Cegléd, kölcsönbe), Wieland Dominik (Vác, kölcsönbe). Paks Érkezők Bobál Dávid (Dukla Praha), Cseke Benjámin (Újpest), Zsidai László (Puskás Akadémia), Könyves Norbert (Debrecen). Távozók Bertus Lajos (Mezőkövesd), Nikházi Márk Puskás Akadémia Érkezők Kamen Hadzsiev (bolgár, PFK Beroe Sztara Zagora), Krizán Richárd (szlovákiai, FC Nitra). Távozók Zsidai László (Paks), Újpest Érkezők Távozók Cseke Benjámin (Paks), Pávkovics Bence (Debrecen), Vidi Érkezők Elek Ákos (Kajrat Almati), Futács Márkó (Hajdúk Split). Távozók Stefan Scepovic (szerb, Jagiellonia Bialystok), Bolla Bendegúz (ZTE, kölcsönbe, Tóth Bence (Vasas, kölcsönbe). MAGYAR LABDARÚGÁS Újabb légiósokkal erősített a Fradi A bajnoki címvédő Vidi két magyar válogatott játékost igazolt a téli szünetben BUDAPESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL Futács Márkó a téli átigazolási időszak egyik legnagyobb neve Indiján Szent Száva-napi súlyemelő tornát tartottak az általános és középiskolás tanulóknak, mely egyben a 2019-es év első versenye volt. A Spartacust a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói és a szabadkai Ivan Saric Műszaki Középiskola tanulói alkották, előbbieket Haskó Tibor, utóbbiakat Rozsnyik Ervin edzők vezették A középiskolások között első helyen végzett Teodora Subanovic (52+70,122 kg) a nők 64 kg-os mezőnyében, Apró Dániel (62+81,143 kg) 62 kilóban és Jovan Mirkovic (66+80, 146 kg) +109 kilóban, míg ezüstöt Hédor Patrik (63+78,141 kg) 62 kilóban, Pásztor Filip (60+75, 135 kg) 73 kilóban és Haskó Viktor (95+130, 225 kg) 89 kilóban nyert. Az általános iskolások mezőnyében Szabó Ádám (30+35, 65 kg) a 61 kilóban, Dorozsmai Alex (45+55,100 kg) pedig a 81 kilogrammosok kategóriájában szerzett egyegy aranyérmet. A Spartacus labdarúgó csapata törökországi edzőtáborban tartózkodik, ahol a Kék Galambok lejátszották első mérkőzésüket, melyen 3:0 arányban jobbnak bizonyultak a zenicai Celiknél. A Kék Galambok közül Sormaz, Denkovic és Denic volt eredményes. A Spartacus férfi kézilabdázói megnyerték Verbászon a Drago Jovovic-emléktornát. Az elődöntőben a szabadkai együttes 26:21-re legyőzte a kátyi Jugovicot, a döntőben pedig nagy csatában, 31:30 arányban bizonyult jobbnak a házigazda Vrbasnál. A Szuperliga szombaton folytatódik, a Spartacus a sereghajtó pozegai Slogát fogadja, legyőzte a házigazda szabadkai Spartacust, a másik elődöntőben pedig a római Vizula ugyanilyen arányban bizonyult jobbnak az Indija együttesénél. A bronzmérkőzésen a Spartacus játszmaveszteség nélkül győzte le az Indiját, a döntőben pedig az Omladinac hatalmas csatában, 3:2 arányban diadalmaskodott a Vizura felett. A négyesdöntő legjobb liberójának Tamara Ilicet választották a Spartacusból, a legjobb sáncoló Isidora Rodic a Vizurából, a legtechnikásabb Jadinacból, a legjobb játékosnak pedig Vanja Savic bizonyult, ugyancsak az Omladinac együtteséből. A szlovén Jesenice győzelmével ért véget Szabadkán a 14.Winter Classic elnevezésű nemzetközi veterán jégkorongtorna, melyet idén a megszokott kettő helyett egy korosztályban rendeztek meg. A hét ország tizenkét csapata három napon át szépszámú közönség előtt izgalmas mérkőzéseket vívott a nyitott szabadkai pályán. A tornagyőztes Jesenice mögött a második helyet az újvidéki Vojvodina, a harmadikat a szabadkai Spartacus szerezte meg. A szervezők elmondása szerint az idei tornát teljesen önerőből szervezték meg, mivel a várostól egyetlen dinár támogatást sem kaptak. A Spartacus a következő összeállításban lépett jégre: Vastag Zoltán, Davor Vujkovic, Prvoslav Desnica, Miodrag Kerleta, Ladócki Csaba, Vanja Krstic, Aleksandar Skenderovic, Ivan Temanovic, Sándor Zsolt, Slobodan Janackovic, Kószó Miklós, Fazekas Dorde, Vladimir Vecic, Uroa Brestovac, Dimitrije Izipac, Dejan Basaric, Ignjatije Izipac, Zoran Culin, Srdan Dakic. ■ T. T. SZABADKAI SPORTHÍREK Nyolc érem az idény első versenyén Szabadkán tartották a röplabda játékos Ivana Lihtler az Omladinacleányifjúsági tartományi bajnoksából, a legjobb fogadó Katarina Gajegot. Az első elődöntőben az albánovvic a Vizurából, a legeredményesebb cs Omladinac együttese 3:0 arányban ütőjátékos Irina Milanovic az Om A Spartacus kézilabdázói a serleggel Dejan Vukovic Mmfie sport@magyarszo.rt SPORT ! A 19. forduló programja Február 2., szombat: MTK-Paks (14 óra), Debrecen-Újpest (17), Vidi-Puskás Akadémia (17), Diósgyőr-Mezőkövesd (17), Haladás-Kisvárda (17), Ferencváros-Honvéd (19.30). KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS Solskjaer visszahozta, Guardiola elbukta Pengeélen táncoltak a Vörös Ördögök az Old Traffordon játszott találkozón a Burnley ellen, végül mégis sikerült legalább egy pontot otthon tartaniuk. Ole Gunnar Solskjaer csapata egészen a 87. percig kétgólos hátrányban volt, ám ekkor Pogba tizenegyesével szépítettek, majd a hosszabbításban Lindelöf mentette meg a gárdát a váratlan vereségtől. A Manchester United norvég vezetőedzője elismerte a hibákat, s ugyan már nincs százszázalékos győzelmi mutatója a manchesteri kispadon, továbbra is veretlen az együttessel. A Premier League hétközi fordulójának legnagyobb meglepetését kétségkívül a Newcastle-Manchester City találkozó hozta. Az angol bajnokság címvédője már húsz másodperc után előnyhöz jutott, a második játékrészben azonban valódi hideg zuhanyhoz volt „szerencséjük”. A hazai pályán játszó Szarkák megfordították az állást, ezzel pedig nemcsak a kiesőhelyektől távolodtak el valamelyest, hanem beleszóltak a bajnoki címért való harcba is. Pep Guardiola a meccs utáni sajtótájékoztatónn a vereség ellenére is pozitívan nyilatkozott. „A küzdelem nem ért véget, még mindig csak január van, nem áprilist vagy májust írunk. Nehéz helyzetben vagyunk, de messze még a szezon vége, és más trófeákért is harcban állunk” - mondta a spanyol menedzser. Spanyolországban és Olaszországban a nemzeti kupák negyeddöntős meccseiket játsszák. A Copa del Rey első elődöntős csapata a Valencia lett, miután egy remek hajrával 3:1-re nyertek a Getafe ellen. Rodrigo Moreno, a hazaiak válogatott csatára a 61. percben talált be először, a 92. és a 93. minutumban pedig megpecsételte a vendégek sorsát. Olaszországban a Milan-Napoli rangadón Gennaro Gattuso fiai teljesítettek jobban. A Rossoneri kezdő tizenegyében helyet kapott a Genoától frissen igazolt lengyel Piatek is, áld álmodni sem tudott volna jobb debütálást. A fiatal csatár két gólt lőtt, ezzel biztosítva új csapata elődöntős szereplését. ■ fin Beta/AP A Szarkák ezúttal a címvédőnél is magasabban repültek LABDARÚGÁS - SZABADKA Eredményesebb tavaszban bízva A Szerb liga vajdasági csoportjában szereplő szabadkai Bácska 1901 csapata hétfőn, január 28-án kezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi részére. A Zombori úti piros-fehérek a 12. helyen zárták az őszi idényt, amivel sem a vezetőség, sem a szurkolók nincsenek megelégedve. Radovan Simun, a klub sportigazgatója elmondta, hogy tavaszszal eredményesebb játékot és jobb helyezést vár a csapattól. - A csapat végső összetétele február 10-e körül kristályosodik ki, erről a nyilvánosságot idejében értesítjük majd, a tervek szerint a tavaszi idény kezdetéig 6-7 felkészülési mérkőzést játszunk - emelte ki. Sava Pavicevic, vezetőedző kiemelte, hogy a csapat előtt másfél hónap, kemény, megfeszített munka áll. A csapatot Milivoj Krmar és Predrag Medic hagyta el, míg Davor Rajkovaca a kúlai Hajdúkból tért vissza Szabadkára, Nikola Studen kapus a bácsszentiváni Bratstvóból érkezik, rajtuk kívül Ivan Dokic és Ranko Jokic is a pirosfehéreket erősíti tavasszal. A bajnokság március 9-én folytatódik, a Bácska a tavaszi első körben a 9. helyen álló OFK Versec csapatát fogadja. HÉT ÚJ JÁTÉKOS A SPARTACUS NŐI CSAPATÁBAN A Spartacus labdarúgónői szintén január 28-án kezdték a felkészülést a Szuperliga tavaszi idényére. A jócskán felfiatalított csapat a felkészülés első részét Szabadkán végzi, majd február 10-én a törökországi Antalyjába teszik át székhelyüket, ahol két hétig tartózkodnak majd. A törökországi utazás előtt a Szeged csapatával barátságos mérkőzést játszanak a lányok, emellett még hat felkészülési találkozó szerepel a tervek között, a főpróbát pedig március 13-án, a horvát bajnok Eszék ellen tartják a szabadkai városi stadionban. A csapatot hárman hagyták el: Marija Ilic a kazahsztáni Biku csapatához szerződött, az amerikai Pleuler az izraeli Ramathoz igazolt, Hix pedig térdműtéten esett át, így egy bizonyos ideig nem számíthat rá Boris Arsic vezetőedző. A távozók helyére hét új játékost igazoltak le a kék-fehérek: Zivana Stupar (2002-es születésű), Milica Denda (2002), Lena Marjanovic (2002) és Adriana Dervici (2003) az újvidéki Vojvodinából, Kristina Tanaskovic (2002) a Zemunból, Anastasija Ciric (2002) a piroti Jedinstvóból, a bosznia-hercegovinai felnőtt válogatott kapusa, Zorana Vesic (1997) pedig Banja Lukáról érkezett a Spartacusba. A csapat célja a kettős korona visszaszerzése, azaz a bajnoki cím megvédése és a kupagyőzelem. ■ T. T.