Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-19 / 14. szám

­gy KÖZÉLET kozelet@magyarszo.rs Atazsió 2019. január 19. 20, szombat-vasárnap TARTOMÁNYI KORMÁNY Francia befektetőket várnak A vajdasági beruházások előnyeit ismertette Igor Mirovic tartományi kormányfő Párizsban. A vajdasági és a francia gazda­sági kamara által rendezett fórumon­ a tartományi kormányfő több mint 50 vállalkozó előtt népszerűsítette a Vajdaságban rejlő gazdasági lehetőségeket. Mirovic megjegyezte, hogy a tartományi küldöttség célja francia beruházók Vajdaságba és Szerbiába való csábítása. - Franciaország a nyolcadik helyen áll a Szerbiába érkező befektetések tekintetében, a mostani találkozó pedig reményeim szerint újabb vállalkozóknak hozza meg a kedvét. A fórumon ismertettem Szerbia és Vajdaság befektetéseket ösztönző intéz­kedéseit, hiszen meggyőződésem szerint ezekkel lehet a legtöbb külföldi beruházót piacunkra csábítani - mondta. A tartományi kormányfő hozzátette, Franciaország és Szerbia között évente kétmilliárd eurós árucsere-kereskede­lem folyik, ami a reményei szerint a közeljövőben jelentősen nagyobb lesz. A vajdasági küldöttség tagjai között ott van Bosko Vucure­­vic, a Tartományi Gazdasági Kamara elnöke és Nikola Mezelj, a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség igazgatója is. ZOMBOR Kártyával is lehet adózni A városi közigazgatás öt hitelkártya-leolvasó, POS (Point Of Sales-terminált helyezett el az ügyfélirodájában, hogy a lakosság bankkártyával fizethesse a különböző admi­nisztratív és egyéb illetékeket, még a vagyonadót is. Az új elektronikus rendszer DinaCard, VISA és MasterCard kártyákkal működik, függetlenül attól, hogy melyik bank bocsátotta ki őket. A pénz számlára utalását a terminálok automatikusan elvégzik. Az elektronikus fizetés mentesíti az ügyfeleket, hogy ne kelljen postán vagy bankban időt vesztegetni, az önkor­mányzat ügyfélirodájából ki sem kell lépniük az ügyinté­zés során. Vándorkiállítás a svábok letelepítéséről A zombori Gerhard Német Humanitárius Egyesület kiállí­tást rendezett a Duna menti svábok vajdasági letelepítésé­ről. Az egyesületnek korábban már volt egy ilyen kiállítá­sa, amit most fölújított és kiegészített. A tárlat hiánypótló jellegű, hiszen egyetlen tankönyvben se található informá­ció a német nemzeti kisebbség történelméről. A svábok Vajdaságba telepítésének történetét 20 plakáton dolgozza föl a kiállítás. A tájékoztató plakátokat duplán nyomtatták, az egyik komplett a zombori egyesületben marad, a másikból pedig vándorkiállítást készítenek, hogy a következő hónapokban a régió többi német egyesületé­ben is bemutathassák a svábok vajdasági letelepítésének történetét. ■ JJ ÓBECSE A magyar kultúra napja a Petőfiben „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy” címmel szombaton 19 órai kezdettel az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben is megünneplik a magyar kultúra napját. Az óbecsei kultúrkör régi vágya teljesült 2018-ban azzal, hogy a népzenei szakosztály népdalcsoportjainak a dalai lemezen is megjelentek.­­ Az ünnep alkalmából ennek a CD-nek az anyagát is bemutatják a közönségnek, így színpadra lép majd a Botra férfikórus, a Dúdoló asszonykórus, a Szelen­ce énekegyüttes, a Csobolyó fiúkórus, illetve a gyer­mekcsoportok: a Csicsörke, a Csörögi, a Csincsele, a Pendely és a Becsei Vonós Banda. Vendégként fellép a Fokos zenekar is. ■ feró Gerhard A zombori tárlat első látogatói A nagybecskereki Városi Vízmű­vek jóváhagyta, hogy tavaly decem­ber 19-étől kezdve a víztisztító vizét a városi vízvezeték-hálózatba juttas­sa. Ezzel elkezdődött a több mint egy éve nem használt berendezés állapotának a tesztelése, majd pedig a próbaüzemeltetése is. A csapvíz azóta láthatóan tisztább lett, a hasz­nálatának a tilalma azonban tovább­ra is érvényben maradt. Azt is közölték, hogy a víz minő­ségét folyamatosan ellenőrzik az akkreditált laboratóriumokban, az eredményekről pedig a polgárokat idejében tájékoztatják. Nos, lassan egy hónap elteltével sincs hivatalos közlemény a víztisztító munkájá­nak eredményéről. Az új év első napjaiban aztán „alternatív” forrás NAGYBECSKEREKI VÍZGYÁR Vucic: Februárban üzembe helyezik A vízgyár megosztja a nagybecskerekieket sokból (SMS-ek, Facebook) olyan nem felel meg a követelmények­­hírek jelentek meg laboratóriumi nek. Sok benne az ammóniák, az jelentések formájában, amelyek arzénról viszont, amely miatt 2004 szerint a jelenlegi vezetékes víz óta tilos a vezetékes víz használa­ta Nagybecskereken, nem szólnak. Ezeket a híreszteléseket azon nyom­ban cáfolták a Városi Vízművek, és álhírek terjesztése, illetve pánikkel­tés gyanúja miatt bűnvádi feljelen­tést is kilátásba helyeztek. A dilemmát, hogy mikor helyezhetik (hivatalosan is) üzem­be a vízgyárat, Aleksandar Vucic államfő oszlatta el, aki egy televíziós műsorban bejelentette, hogy erre februárban kerül majd sor. A nagy­­becskerekiek az elmúlt évek során annyi ígéretet hallottak, hogy már lassan a saját fülüknek és a szemük­nek sem hisznek. A kételyeket csak növeli az a tény, hogy a víz labora­tóriumi elemzésének eredményei­ről továbbra is hallgatnak. ■ K. I. Kecskés István Megújult a Városi Színház Óbecsén Február elsejétől kezdve filmekkel, előadásokkal és kiállítással várja közönségét az intézmény A januári kényszerszünet után február elsején megújult nézőtér és modernebb színháztechnika várja majd a közönséget az óbecsei Váro­si Színházban, amely a Művelődé­si és Tájékoztatási Minisztérium Városok a fókuszban elnevezésű pályázatán nyert ötmillió dinárt a felújításra. Ennek az összegnek a nagyobb részét színpadtech­nikai eszközökre költötte el az intézmény, ami mind a munka­­feltételeken, mind az előadások élvezhetőségén sokat javít majd. Zdravko Petrovic igazgató elmondása szerint csaknem 30 ezer eurót költöttek el színházi felsze­relésekre (reflektorokra, audio­vizuális eszközökre, függönyre, sínrendszerre stb.), sőt a renoválás keretében megjavították a bútoro­kat, LED-ekre cserélték az izzókat, új LED-világítást kapott az emele­ti előtér, kimeszeltek, felújították a színpad mögötti vizesgócot, új székeket vásároltak a kamarada­rabokhoz, és elvégezték a nézőtéri székek mélytisztítását is. Az új belsővel február elsején nyitja meg kapuit a nézők előtt a színház, és egész hónapban válto­zatos programok közül válogathat majd a közönség. Február elseje és harmadika között vetítik majd a hazai mozik slágerfilmjét, a Taksi blúz című szerb komédiát, február 8-án pedig Ibsen Kísér­tetek című drámájában láthat­juk majd többek között Mirjana Karanovicot. Ebben a hónapban fiatal újvidéki művészek tolmá­csolásában nézhetjük majd meg a Godot-ra várva című Beckett­­drámát, és műsorra kerül a Zoran Suboticki által írott, Lazar című, Lazar Dunderskiről szóló mono­­dráma. Februárban lesz egy olasz filmciklus is, és február 22-én, Danilo Kis születésének a napján egy róla szóló szakmai előadással és egy kiállítással emlékeznek a 30 éve elhunyt íróra. A Városok a fókuszban elne­vezésű programot, amelynek köszönhetően sikerült végre rendbe hozni a Városi Színházat, A megújult beltér után a színház külseje is felújításra szorul 2016-ban indította a Művelődési tavaly pedig 150 millió dináron és Tájékoztatási Minisztérium a 22 önkormányzat osztozott, és kultúra decentralizálásának és az­­ ebebe első alkalommal jutott önkormányzatok kulturális kápa- , ily módon állami támogatáshoz, oitásainak a fejlesztése érdekében. Abban az évben Törökbecse lett­ a befutó, több mint 56 millió dináros támogatásban része­sült, mellette öt további önkor­mányzat nyert a pályázaton. 2017-ben tíz projektum között osztottak szét 140 millió dinárt. A Városi Színház homlokzata, tetőszerkezete és szigetelése is felújításra szorul, ez a beruhá­zás a műszaki tervdokumentáció szerint legalább 21 millió dinárba kerülne, amire ugyancsak pályá­zat útján remél pénzt szerezni az intézmény. ■ feró Fehér Rózsa Bevonjuk a fiatalokat a kulturális életbe Interjú a szenttamási kultúrotthon új igazgatójával Palaczky László A szenttamási kultúrotthont januártól kezd­ve új igazgató, Vladimir Nikolic vezeti, aki 10 évvel ezelőtt már állt az intézmény élén. Arról, hogy a kultúra területén milyen irányvonalak várhatók az idén, lesznek-e változások, és mik a konkrét tervek, beszélgetőtársunk elmondta, nagyon számít a fiatalok munkájára, hiszen ők azok, akik új ötletekkel, programokkal gazda­gíthatják a község kulturális életét. ■ Ez tehát a második igazgatói mandá­tuma. Mint tapasztalt intézményvezető tíz év távlatából milyennek értékeli Szenttamás kulturális életét, és mi mindenre számíthat­nak a polgárok a jövőben? - A kulturális események egy pillanatra sem álltak le, az egész ott folytatódik, ahol az előző igazgató, Branislava Sekulic abbahagyta. A fő irányvonal a kulturális élet további felpezsdítése, és megmarad számos olyan rendezvény, amelyre eddig is igény volt. Új tartalmakkal is szeretnénk bővíteni a kultúrát, mindezekkel főleg a fiata­lokat célozzuk meg. A januárt hatalmas erőbe­, vetéssel kezdtük, az ünnepek mellett ugyanis idevágó, ún. téli programokat is beiktattunk. Az első a sorban Vladimir Cucic szenttamási amatőr festő falinaptár-kiállítása volt, amelyen a művész által válogatott festményekből néhányat naptár formájában nyomtattak ki, és ezeket a kiállítást követően szétosztották a polgárok­nak. A kultúrotthon galériájában január 15- én nyílt meg Dorde Coricnak, a többszörösen díjazott fiatal festőművésznek az alkotásaiból Vladimír Nikolici készült kiállítás. Ezt követően, január 17-én Milos Radovic zenetanár, operaénekes kiváló, örökzöld dallamokból álló koncertjét láthatta és hallhatta a szenttamási közönség. A népsze­rű énekest a Zorule tamburazenekar kísérte. A következő rendezvény január 24-én a Mojai­­dealna polovina című előadás lesz, amelyben a főbb szerepeket Milan Kalinic és Olga Odano­­vic ismert színészek alakítják. Az előadásra a Zsebszínházban kerül sor, jegyek elővételben a kultúrottonban kaphatók. Február első hetében a táblaképfestészet remekműveinek tárlatára kerül sor, és hiszem azt, hogy hatalmas lesz az érdeklődés. ■ A kultúrotthonban az előző években is több hagyományos rendezvényt szerveztek. Mire számíthatunk az idén? - Az összes hagyományos rendezvényt az idén is megtartjuk. A képviselő-testület elfo­gadta az intézmény idei évi munkaprogram­ját, amiben ez pontosan meg van határozva, ugyanakkor bővítésre is lehetőség nyílik. Töre­kedni fogunk, hogy gazdag, színvonalas műso­rokat és programokat kínáljunk a közönségnek és a vendégeknek. Arra is törekedni fogunk, hogy kilépjünk a helyi keretekből, és szélesebb körben, azaz a településen kívülről érkezők számára is érdekes műsorkínálattal startol­junk. Ezen a téren pedig a színvonal mellett a jó reklám a döntő. ■ Említette, hogy a kulturális élet szerve­zésében számítanak a fiatalok jelentkezésére, ötleteire. - Jómagam nagyon örülnék, ha az eddigi­eknél több koncertet sikerülne szerveznünk, hogy minden zenei műfaj kedvelői megtalálják azt, ami nekik a legjobban tetszik. A klasszikus zenétől a jazzen, rockon, örökzöldön és a népze­nén át minden a kínálatban van, emellett nagy hangsúlyt helyezünk a színvonalra. Szem előtt tartva elsősorban az anyagi lehetőségeket, a fő szempont az összes kulturális rendezvény, így a zenei, színházi, továbbá más művészeti ágak színvonalának emelése lesz. Ennek megvaló­sításában pedig nagyon számítunk a fiatalok részvételére, és várjuk az ötleteket, javaslatokat, mert szerintem ők azok, akik tudják, az adott pillanatban mi az, ami népszerű, közkedvelt. Jelenleg úgy érzem, a fiatalok nem eléggé érdek­lődnek a kulturális programok iránt, nincsenek kellőképpen bekapcsolva a helyi művelődési életbe, és ezen mielőbb javítani kell. A Szórványlétben projektum finan­szírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium. A. B.

Next