Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)
2019-01-26 / 20. szám
Es KÖZÉLET kozelet@magyarszo.rs MIKV Kft. 2019. január 26., 27., szombat-vasárnap IN MEMÓRIÁM Lajber György (1943-2019) Ismét vihar, életet elsöprő nehéz csapás járt a vajdasági magyar újságírás háza táján. Fát döntött, letiport, gyászba borított. Meghalt Lajber György, lapunk nyugalmazott óbecsei újságírója, szerkesztője. Vidéki újságíróként, belpolitikai munkatársként dolgozott. Élete végéig közreműködött a Magyar Szó szatirikus mellékletének, a Grimasznak az írásában. Szorgalmáról, kitartásáról, munkabírásáról mindig elismerően nyilatkoztak munkatársai. Vérbeli vidéki tudósító volt. Újságíró, aki a napi hírközlés, mások történeteinek lejegyzése mellett saját történeteit, gondolatait, környezete anekdotáit, humoreszkjeit is lejegyezte, publikálta. Péter révén született, fakereskedőként kezdett dolgozni, de csakhamar elvégezte az újságírói főiskolát, és 1972-től 2004-ig, nyugdíjaztatásáig tagja volt a Magyar Szó szerkesztőségének, szerkesztette a Becse és környéke helyi oldalakat, ám nyugdíjba vonulását követően még hat évig napi rendszerességgel dolgozott a lapnak, élete utolsó évéig küldte humoros verseit napilapunk Nyugdíjasok oldalára. Riportjai, humoros, szatirikus írásai több hazai médiában is megjelentek. Évtizedekig közreműködött az Újvidéki Rádió magyar műsoraiban. Külmunkatársa volt a Dolgozóknak, de a 7 Napban, a zágrábi Magyar Képes Újságban is jelentek meg írásai. Több éven át tudósította a Belgrádi Televízió magyar műsorát, majd az Újvidéki TV külmunkatársa lett. Tíz évig vezetője, szerkesztője a Becsei Kereskedelmi Rádió magyar nyelvű műsorának. Tevékenyen részt vett az óbecsei község közéletében is. A művelődési élet szervezője a Péterrévei Amatőrszínházban, majd a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben és a Városi Amatőrszínházban is, ahol több színdarabot rendezett. Számos nyilvános szórakoztató műsor szervezője, műsorvezetője. Sikeresen vezette a Magyar Szó élőújságait, így szinte az egész tartományt bejárta. Munkájáért, tevékenységéért több elismerést kapott. 1995-ben a Magyar Szó Életműdíját, 2004- ben a Motoros Szövetség Aranyplakettjét, 2011-ben pedig Óbecse községdíját vehette át. Eddig négy önálló kötete jelent meg. Korunk betegsége támadta meg szervezetét, amit kétszer is sikerrel visszavert, és a közelmúltig teljes értékű életet élt. Ám a harmadik jelentkezésekor már a kór diadalmaskodott. A Magyar Szó szerkesztősége együtt gyászolja családjával. Nyugodjék békében! GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapán, , nagyapám, apósom, nászom hosszú, fijdúmia S’lfétygély után' 76 éves korában elhunyt. Lajber György (1943-2019) Bocsánat Az ég kékjét ellopták, a szürkeség mindent beborít. Megdöbbenés, Letaglaló szomorúság. Valakinek elnézést kellene kérnie. Kivehetetlen motyogás hallatszik. Bocsánatkérés nélkül nincs megbocsájtás. Temetéséről a későbbiekben intézkedünk. Óbecse, 2019.1. 26. Gyászolja: felesége, lánya, unokája, veje és násza GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal értesültünk szeretett, megbecsült nyugalmazott kollégánk, szerkesztő-újságíró Lajber György (1943-2019) halálhíréről. Újvidék, 2019.1. 26. Emlékét megőrizzük. A Magyar Szó szerkesztősége Új városi vezetés Kúlán A VMSZ-nek két képviselője jutott be a községi képviselő-testületbe A Kóla község területén, december 16-án megtartott előrehozott önkormányzati választások után, csütörtökön, január 24-én megtartották a községi képviselő-testület alakuló gyűlését, amelyet az előzőekben a kényszerigazgatási szerv elnöke hívott össze. Napirenden a tanácsnokok mandátumának hitelesítése és eskütétele, valamint a községi elnök, alelnök, a községi képviselő-testület elnökének és alelnökének, titkárának kinevezése szerepelt. Az összejövetelt a legidősebb képviselő, Slobodan Rajacic vezette a kritikus tömeg polgári tömörülés listájáról. Először a képviselők mandátumát hitelesítették, majd áttértek a városi vezetők kinevezésére. Velibor Milojicic okleveles közgazdászt a Szerb Haladó Párt Aleksandar Vucic-Mert szeretjük Kalát listájáról 24 képviselő javasolta a községi képviselő-testület elnöki tisztségére, majd titkos szavazással a 35 jelenlevő képviselőből 25-en igennel, 4-en ellene voksoltak, 6 szavazólap pedig érvénytelen volt. A községi képviselő-testület alelnökének. Boban Damjanovic, a Szerb Haladó Párt képviselőcsoport elnöke Zorica Demkovicot javasolta az SZHP listájáról, akit ismét titkos szavazással választottak meg a képviselők. A titkári teendőket Milorad Vuksan okleveles jogász tölti be a kúlai községi képviselő-testület új összetételében. A képviselő-testület elnökének és alelnökének, titkárának kinevezése után a képviselők áttértek a bizottságok tagjainak, valamint a község vezetőségének a meghatározására. A községi képviselő-testület újonan megválasztott elnöke Damjan Miljanic (SZHP) okleveles közgazdászt javasolta polgármesteri tisztségre, akit a képviselők többségi szavazattal meg is választottak. Kúla község újonnan megválasztott elnöke Valka Károlyt, a Vajdasági Magyar Szövetség Pásztor István listáról javasolta helyettesének, a javaslatot a képviselők is támogatták. Valka Károly az előrehozott választások előtt is ezt a tisztséget töltötte be. A VMSZ-nek két képviselője jutott be a községi képviselő-testületbe a választások után a megszerzett szavazatok alapján. Mivel Valka Károly lemondott képviselői mandátumáról, ezért Goga Zsolt képviselő mellé a VMSZ listájáról Lavró Vulic Emma kapcsolódott. Az új polgármester javasolta a községi tanács tagjait is, az eddigi kilenc tag helyett a községi tanács ezentúl hét tagot számlál. A testületben egy helyet a VMSZ is kapott, Kozma Lívia képviseli majd a pártot ebben az önkormányzati szervben. Mivel a most megválasztott polgármester eddig a helyi közművesítési közvállalat élén állt, az ülés további menetében a Komunalac igazgatójának többségi szavazattal a képviselők Marko Pesicet nevezték ki. A községi képviselőtestület alakuló összejövetele Kalán ezen határozatok, kinevezések után csaknem négy óra elteltével ért véget. ■ K. L. A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium. Magvető-élőújság Gunarason! Hagyományainknak megfelelően a Magvető, a Magyar Szó mezőgazdasági melléklete az idén is tart tavaszi élőújság-sorozatot. Első rendezvényünkre Gunarason a Civil Központ nagytermében kerül sor február 1 -jén, pénteken, 19 órai kezdettel. Jelen lesz Varjú Márta főszerkesztő, aki a Magyar Szó történetének 75 esztendejéről mond rövid ismertetőt, Varga Attila, a Magvető szerkesztője, Fodor István, a Szórványlétben I. és II., valamint a Menedékben kiadvány szerkesztője, Herceg Elizabetta, a topolyai szerkesztőségünk szerkesztője, Óros András fotóriporter, valamint Bágyi Sándor, a terjesztőosztályunk munkatársa. A műsort Fehér Ildikó újságíró vezeti. Az est vendégei lesznek még Fremond Árpád köztársasági képviselő és Ózott Róbert tartományi mezőgazdasági .titkárhelyettes. Ők is .mezőgazdaságot érintő aktuális kérdésekről beszélnek, és a helyszínen kérdéseket is feltehetnek a gazdák. Az est elmaradhatatlan vendége lesz a Magyar Zó Pistikét megszemélyesítő Molnár Zoltán színművész. A rendezvényt követően az érdeklődők akciós áron megvehetik a Naptár 2019, a Menedékben, valamint a Szórványlétben című kiadványainkat. Ezerhatszáz új lakás a menekülteknek Ivica Dacic kormány alelnök jelenlétében tegnap Nagybecskereken 11 család vette át a lakáskulcsot A Regionális Lakásépítési Program keretében, tizenhárommillió eurós beruházásból, a menekültek számára jelenleg 1647 lakás épül, 48 szerbiai önkormányzat területén - jelentette ki tegnap Ivica Dacic kormányalelnök és külügyminiszter Nagybecskereken, azon az ünnepségen, amelyen 11 bosznia-hercegovinai és horvátországi család vette át lakásának a kulcsát. A Programot - az EU támogatása mellett - Szerbia közösen valósítja meg Bosznia-Hercegovinával, Montenegróval és Horvátországgal. Nagybecskerek után Loznicán, Kladovóban, Negotinban, Versecen, valamint a Kamendin belgrádi község területén költözhetnek majd új lakásba a menekültek. Emellett 13 önkormányzat területén folyik a lakásépítés: Temerinben, Zomborban, Bruson, Borban, Uzicen, Stara Pazovában, Hódságban, Vrnjacka Banján. A nagybecskereki tömbház a Franjo Kinz utcában épült fel az EU-s és a hazai forrásokból biztosított 275 ezer eurós támogatásnak köszönhetően. A nagybecskereki önkormányzat hatmillió dinárral járult hozzá a projektum megvalósításához. A munkálatokat a valjevói két építőipari vállalat végezte el. Ivica Dacic köszönetet mondott minden támogatónak, az EBESZ-nek, az UNHCR-nek, az Európa Tanácsnak, de külön megdicsérte a nagybecskereki önkormányzatot is, amiért ezekben a nehéz időkben is nagyszámú menekültet fogadott be. Bejelentette, hogy Nagybecskereken hamarosan újabb negyven lakást építenek erre a célra. Mint mondta, az a cél, hogy minél hatékonyabban oldják meg a menekültek legnagyobb problémáját. Sem Fabrici, az EU szerbiai küldöttségének a vezetője hangsúlyozta, hogy ezzel egy kis lépést tettek afelé, hogy végérvényesen megoldódjon a nyugat-balkáni menekültek problémája. Elmondta, hogy a Regionális Lakásépítési Program beruházásának az értéke 285 millió euró, amiből az EU 232 millió eurót biztosított. Mint mondta, Szerbia területén a múlt év végéig összesen 2500 lakást biztosítottak a menekültek részére, az elkövetkező két évben pedig még ugyanennyi készül el, a projektum befejezéséig pedig összesen hétezer lakást biztosítanak erre a célra. Andrea Orizic, az EBESZ szerbiai missziójának a vezetője hangsúlyozta, hogy ezzel a projektummal visszatér a remény a térségbe, és megdicsért mindenkit, aki felelősséget vállalt annak megvalósításában. Cedomir Janjic, Nagybecskerek polgármestere elmondta, hogy a cél nemcsak az, hogy ezeknek az embereknek tartósan biztosítsák a lakhatást, hanem az is, hogy kellő munkahellyel biztosítsák ezeknek a családoknak az egzisztenciáját is, hogy itt maradjanak. Az új épülettömb lakói nevében Goran Tomas mondott köszönetet. Az eseményen jelen volt Ivan Bosnjak államigazgatási és önkormányzati államtitkár és Vladimir Ducic menekültügyi és migrációs biztos is. ■ K. I. Kecskés István Ivica Davic az ünnepségen