Magyar Szó, 2019. február (76. évfolyam, 25-47. szám)
2019-02-23 / 43. szám
12MŰVELŐDÉS kult@magyarszo.rs MICHAIIO 2019. február 23., 24., szombat-vasárnap Szögi Csaba Egy igazi színházi fesztivál nem csupán színdarabokkal kényezteti a nagyérdeműt, hanem egyéb csemegékkel is kecsegtet. Ilyesfajta ínyencségnek számított a Zentai Magyar Kamaraszínház Teátrum Neked! című rendezvénysorozatán a csütörtökön délután sorra kerülő színjátszó foglalkozás, melyet Pindroch Csaba színművész és felesége, Verebes Linda színművész, logopédus tartottak Mesterségünk címere: színész címmel a ZMK kamaratermében. A művészházaspár vallja, hogy küldetésük a magyar nyelv szépségének és egyediségének átörökítése a következő generációkba, valamint e nyelv szabályos, változatos, mesteri használatának minél szélesebb körben való elterjesztése. Színjátszó foglalkozásaikon elsődleges szempontjuk, hogy mindenki önfeledten érezze magát, ám a legfontosabb feladatnak nem leendő színészek képzését és a szerepelni vágyás kielégítését tekintik, hanem a színművészet és előadó-művészet eszközeinek segítségével a résztvevők önkifejezésének, önbizalmának, önmegvalósításának fejlesztését, miközben a fiatalok játékos keretek között kicsit többet tudhatnak meg önmagukról, kommunikációs és előadói képességeikről. Zentai foglalkozásukon a ZMK diákszínjátszói vettek részt vezetőikkel, Dévai Zoltánnal és Virág Györggyel. Pindroch és Verebes felvezetésképp elárulták, hogy idén szeptemberben indul majd a saját iskolájuk Budapesten, ami igazából beszédiskolaként indult, de utóbb beszéd-, kommunikációs és előadó-művészeti központtá nőtte ki magát. Az intézményt a házaspár hozta létre, de rajtuk kívül még számos rendkívül jó szakembert fognak alkalmazni. Itt többek között zajlanak majd fejlesztő színjáték-foglalkozások is, melyek az eddig ismert drámapedagógiai módszerektől némileg eltérnek. Az általuk majdan alkalmazott foglalkozásokba engedtek most betekintést az érdeklődőknek, melynek során a résztvevő fiatalok különböző beszédtechnikai és szituációs gyakorlatokat végeztek, a legegyszerűbbektől kezdve az egymás szinkronizálásán keresztül a konkrét jelenetekig, melyek mindegyikében fontos szerepet játszott az improvizáció - és közben a röpke másfél óra valóban az önfeledt kacagás és szórakozás jegyében telt. Önkifejezés, önbizalom, önmegvalósítás A Pindroch-Verebes házaspár színjátszó foglalkozása Zentán, a Teátrum Neked! fesztiválon Jó hangulatú foglalkozást tartott Zentán Pindroch Csaba és Verebes Linda Gergely Árpád ZENTAITEÁTRUMI NAPOK „Több az öröm, mint a bánat” Cserhalmi György: Engem ez a szakma mindig a tenyerén hordott Kitartóan történeteket írt A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban Hász Róberttel Lovas Ildikó beszélgetett Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- magyar prózában volt egy irányzat, amely lenézte a és Kulturális Központban, csütörtökön este Történetek történetét. Amikor Magyarországra kerültem és továbbmélyen címmel irodalmi beszélgetős műsorra került rá is írogattam a kis novelláimat, gyakran kaptam olyan sor. A vendég a doroszlói születésű, Szegeden élő Hász megjegyzést, hogy ezek már idejétmúltak, nem kell Róbert, Márai Sándor-díjas író volt, akivel Lovas Ildikó, történetekkel foglalkozni. Ettől függetlenül nem tértem Folytatás az 1. oldalról Ötévesen fejből tudta a János vitézt, huszonöt évesen a hangját adta a címszereplőnek. Pedig a szinkront nem szereti: ahogy mondja, egy rossz színész játékán nem tud a hangjával javítani, egy jó színész játékát pedig nem akarja elrontani. A Nemzet Színészével a Zentai Teátrumi Napokon, a művész életútját bemutató Életnagyság című beszélgetős estet megelőzően beszélgettünk filmről, színházról, színészmesterségről. ■ Több mint kétszáz filmben szerepelt összesen, sok cseh filmben is játszott. Mi a különbség a cseh és a magyar filmművészet között? - A csehek szeretik a filmjeiket, a magyarok nem annyira. Ez például abban nyilvánul meg, hogy engem Ondrej Trojan, amikor a Zelary című filmet leforgattuk, egy hét múlva azzal hívott, hogy „Most mondd meg, milyen szemetek a csehek! Egy hét eltelt, és még csak 670 ezren látták!”. Eközben a magyar filmek esetében egy ilyen nézőszám már elvétve sem fordul elő. ■ A film vagy a színház áll közelebb a szívéhez? - Természetesen a színház. Ez mindig is így volt, és remélem, így is marad. A színház mindenben jobb, mint a film. A közvetlen kapcsolat a nézőtérrel minden este megismétlődik. A filmeket bezárják, mint egy terméket, és kidobják a piacra. ■ Van kedvenc szerepe? - Nem hiszem, hogy ezzel kéne foglalkoznom. Nyilván van film, ami a szívemhez nagyon közel áll. Ez a Bódy Gábornak az Amerikai anzix című filmje. A kutya se tudja, hogy mi ez a film, de nekem ez a kedvencem. Akkor még, a hetvenes évek közepén, nem egyetem volt a budapesti Színművészeti, hanem főiskola. Egyrészt azért szeretem, mert ez a film egy olyan főiskolás kísérlet volt, ami aztán az egész világot meghódította, Mannheimben nagydíjat nyert. Másrészt pedig azért, mert adott egy hihetetlen pályakezdést. ■ A színház és a film is nagyon sok elfoglaltsággal jár. Mi az, ami miatt mégis megéri színésznek lenni? - Ezt nem tudom megmondani, mert soha nem gondolkoztam azon, hogy megéri vagy nem éri meg. Mindenesetre nem a pénz a döntő. Belejátszik, persze, mert hellyel-közzel profik is vagyunk. Van egy genetikus kód, ami hajszolja az embert, és viszi tovább. Örömet nem mindig szerez a színészet, de végül is, az egészet nézve, a dolgok összességére figyelve, több benne az öröm, mint a bánat. ■ Milyen ma színésznek lenni? Engem ez a szakma mindig a tenyerén hordott. Ha ma fölmennék a színpadra, nyilván a múltamat ünnepelnék, nem a jelenemet, mert azon nincs mit. Ahogy mondtam, az egésznek az összessége a lényeg, ez éri meg, az embert ez élteti. ■ A korábbi tervek szerint idén tavasszal rendeznie kellene a Nemzeti Színházban. Ez végül megvalósul? - Úgy tudom, hogy nem. Elkésett a Rocco és fivéreinek a jogdíja. Ezt kellene most próbálni a 1j Nemzetiben. A Macskajáték, amit én rendezek,S a szezon utolsó bemutatója lett volna, és ennek a helyére került a Rocco. Talán majd jövőre! ■ Mik a tervei a következő hónapokra? - Meg akarok gyógyulni. Úgy látom, hogy még legalább egy év, amíg újra színpadra tudok állni. Ez szakmailag nem jelent szünetet, mert ott vannak a növendékeim. A Kaposvári Egyetemen dolgozok, tizenegy ember sorsa nyomaszt. Most vannak eladósorban, negyedévesek. Van velük munka, hála istennek. ■ Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy ön nem tanár, hanem óraadó. Ez alatt mit értett? -- Azt, hogy egy életkor után az ember nem kaphat ilyen minősítést, hogy tanár. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy osztályfőnök-e vagy sem. Számomra ez azt jelenti, hogy nem tanítok, hanem felszabadítok. Felszabadítom a rossz gátlásokat, beidegződéseket, önbecsapásokat, önismereti hiányokat. Általánosságban nem tudok beszélni, azokra gondolok, akikkel folyamatos kapcsolatban vagyok, ők nagyon küzdenek ezekkel a problémákkal. ■ Hogy látja, milyen a jövő színészgenerációja? - Baromi jók! József Attila-díjas író beszélgetett. Ahogyan az hallhattuk, Hász Róbert úgy mesél újra történeteket, hogy a mai embert újragondolásra ösztönzi Az est folyamán a közönség megismerhette írásainak szövegvilágát, történelmi korokon átívelő regényeit. A beszélgetés során az író azt is fejtegette, hogy a művei mennyiben felelnek meg egy posztmodern olvasat elvárásainak, de még ez előtt, felidézte az újvidéki magyar tanszéken töltött éveit: Zomborban jártam középiskolába, számomra évekig az jelentette a várost Amikor 1986-ban Újvidékre mentem, kicsit megszeppentem. Az egyetemtől függetlenül is, falusiként nagyvárosba kerülni már magában élmény. Egyik tanárom azt mondta, hogy egy kezdő írónak nem azért kell járnia egyetemre, hogy megtanuljon írni, hanem azért, hogy megtanulja, hogyan nem szabad írnia. Az egyetemi évek sokat segítettek abban, hogy egyáltalán elkezdjek írással foglalkozni. Ahhoz kell egy környezet. Ha nem lépünk ki a faluból és nem látunk világot, akkor nem kezdünk el írni, mert nincs miről. Ha van is miről, nem igazán tudjuk hogyan és kinek. Az újvidéki élet közönséget, ismertségeket, barátságokat hozott, amelyek valamelyest a mai napig is megmaradtak - mondta Hász Róbert, és elmagyarázta azt is, hogy számára az ún. nem hivatalos irodalom jelentette az utat. - Ez nem feltétlenül a jelenre, inkább a múltra vonatkozik. A nyolcvanas, kilencvenes években, a kortárs le az útról, amit magam előtt láttam, és megmaradtam a történetközpontú irodalom mellett. A kilencvenes években, főleg az elején, úgy éreztem, mintha nem egy időben éltem volna a kortárs prózával - emlékezett vissza Hász Róbert, akinek elmondása szerint gyakran azt is érezte, hogy úgymond nem felel meg a trendeknek. - Egy regényt legalizálni kell. Attól, hogy megjelenik, még nincs. Helyet kaphat a könyvesboltokban, otthon a könyvespolcokon, de a regényeket általában a kritikák legalizálják. Az se mindegy, hogy ezeket kik és hova írják. Sok kis részecskének kell összeállnia, mire a köztudatba kerül az, hogy egy regény megjelent. Ugyanakkor viszont nem minden író felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket elvárnak tőlük. Én is úgy éreztem, hogy olyan szerepbe próbál betuszkolni a környezetem, ami nem nekem való - fejtette ki Hász Róbert, aki 1995-ben a Tiszatáj folyóirat szerkesztője lett, kitartásának köszönhetően pedig a történetei olvasókra találtak. Az est folyamán szó esett a műveiről is, A Szalmakutyák szigete és a Sok vizeknek zúgása novellásköteteiről, valamint a Diogenész kertje, a Végvár, A künde, a Júliával az út, A Vénusz vonulása, az ígéretföld és a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című regényeiről. A VM4K klubban egyes könyveit meg is vásárolhatták az érdeklődők. ■ L. M. Cserhalmi György Lukács Melinda Lovas Ildikó és Hász Róbert a VM4K-ban