Magyar Szó, 2019. július (76. évfolyam, 149-175. szám)

2019-07-08 / 155. szám

8 ÜVEGGOLYÓ uveggolyo@magyarszo.rs­ztaifió Slagyszünet Bizonyítvány Gruik Zsófia Rengeteget beszéltünk már a gyerekek iskolai eredményének jelentőségé­ről, de ez egy olyan téma, amely folyton foglalkoztatja a társadalmat. Így a nyári szünidő elején kifejezetten aktuális, mivel éppen hogy túl vagyunk a bizonyítványosztásokon. Még a közösségi médiában is helyet kap a diákok értesítőjének megosztása. Újabban látom, arra is hangsúlyt fektetnek a szülők, nagyszülők, hogy a nem tiszta ötössel végző gyerekeket is megdicsérjék, ami csodálatos tendencia. Sokkal jobban előrevetíti a későbbi sikereket a gyerekekbe vetett hit, az iskolai eredményességtől független szeretet, megbecsülés és elfogadás, amit szülőként nyújthatunk a számukra. Mégis azt gondolom, érdemes minél kisebb hangsúlyt fektetni a bizo­nyítványban írtakra. Hiszen attól függetlenül, hogy milyen jegyek sorjáznak benne, a gyerekek belefektetnek időt, energiát abba, hogy befejezzék az adott évfolyamot. Lehet, hogy úgy érezzük, tanulhattak volna többet, lehetett volna a széket hosszabban és rendszeresebben melegíteni, de tudnunk kell, hogy a gyerekek nagyon változatos képességprofillal, adottsággal jönnek a világra. Van, akinek könnyebb elsajátítani a tananyagot, mint másoknak, és köztük is vannak olyanok, akik hiába tudják, nem tudnak jól teljesíteni az ellenőrzők és a felelések alkalmával. Az iskolai munka során a tanítók és tanárok igyekeznek mindezt figyelembe venni, több-kevesebb sikerrel. Hétköznapi szavakkal élve úgy mondhatjuk, hogy vannak gyerekek, akik egyszerűen másban ügyesek, vagy más érdekli őket, mint amit az iskola előtérbe helyez. Kiemelkedő lehet sportban, vagy művészetekben fejezi ki magát, nem verbálisan. Ez az iskolai eredményesség tekintetében lehet hátrány. Mivel az iskoláztatás kötelező jel­legű mindenkire nézve, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez automatiku­san biztosítja az esélyegyenlőséget és azt, hogy mindenki számára egyformán inspiráló. A törekvés természetesen megvan, de a gyakorlatban rengeteg a nehézség, ami miatt sok gyerek és szülő érezheti magát kívülállónak, megtűrt személynek és sikertelennek. Iskolapedagógusként azonban úgy látom, hogy a gyerekek beilleszkedése és osztályközösséggé válása a szülői hozzáálláson is múlik, és mindez erőteljesen kihat a gyerekek tanulmányi eredményére. Egyértelmű, hogy az iskoláztatás során nem lesznek mindig ideálisak a körülmények gyermekünk számára. Az osztályába járni fognak ismétlő, más nemzetiségű, érthetetlen viselkedésű vagy egyszerűen csak nem szimpatikus gyerekek, vagy akiknek a szüleire rá se tudunk nézni. Lesz olyan tanár, akit nem fogunk kedvelni, vagy aki nem úgy tanít, ahogy szerintünk kellene. De ha igyekszünk az iskola és az iskolai évek pozitívumait szem előtt tartani, ha az iskolát és az iskolai dolgozókat nem ellenségnek, hanem partnernek tart­juk, akkor az esetek nagy részében komoly problémák nem szoktak előfor­dulni. Talán nem olyan fényes a bizonyítvány, mint elképzeltük, meg nyilván lehetne szakszerűbben foglalkozni a szemünk fényével, de higgyük el, hogy az iskolán kívül is van élet. Egyrészt egyáltalán nem muszáj mindenkinek a suliban kiteljesedni, lehet sportolni, alkotni, énekkarba járni, napjainkban fő­leg ezerféle aktivitás várja a kisebbeket-nagyobbakat, ahol sikert érhetnek el, ahol barátokra lelhetnek, iskolai eredményességtől függetlenül. Másrészt újra hangsúlyozom, számtalan kutatás támasztja alá azt, hogy az iskolai eredmény nincs összhangban a majdani életben való beválással, tehát hiába osztjuk meg büszkén a közösségi hálón gyerekünk színötös bizijének fényképét, ez csak pillanatnyi öröm, nem tudjuk, mi lesz később. Sokkal jobban előrevetíti a ké­sőbbi sikereket a gyerekekbe vetett hit, az iskolai eredményességtől független szeretet, megbecsülés és elfogadás, amit szülőként nyújthatunk a számukra. Inkább arra fektessük a hangsúlyt, hogy a gyerek-szülő kapcsolatot erősít­sük közös programokkal, beszélgetéssel, együttes idővel és olyan programok szervezésével, ahol a bizonyítványnak és a jegyeknek nincs jelentőségük. Az iskolai időszak elszáll, viszont a családi kapcsolatok örökre szólnak, és egyál­talán nem mindegy, hogy azok milyenek. Berta Alexandra: A szabadság útja (Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Felsőhegy) Szabó Nóra Határon innen és határon túl is egyre többen ismerik a Hatetudnád táncműhely nevét. Nem csoda, hiszen nagyon lelkes, ambiciózus fiatalok mozgatják a szála­kat, a néptánc, a népdalok, a közösségi élet szerete­­te egyaránt meghatározó számukra. Ilyen értékek egyvelegét ismerhetjük meg Lázár Zitában is (lány­kori nevén Kálmán Zita), akinek a személyében a Hatetudnád vezetőjét is tisztelhetjük. Zongoratanár és közgazdász alapképzésének köszönhetően mind a muzikalitás, mind a pályázati oldal közel áll hozzá, gyermekkora óta tartó néptáncos múltja pedig adott egy olyan erős táncos és egyben értékbeli hátteret, amely sokkal nagyobb hitellel adható tovább. Szegeden már hosszú évek óta, Zentán tavaly óta szervezik meg népművészeti táborukat, amelyre mind a szülők, mind a gyerekek nyitottak, szívesen esik a választásuk egy ilyen tábo­ri hétre. Természetesen, ahogy minden jól működő művészeti műhelynél, itt is meghatározó eleme sikerüknek a csapatmunka, az a fajta együttműködés, amelynek minden apróbb láncszeme előrébb viszi közösségi életüket, legyen szó az egyes programok reklámjáról, a táborokhoz szükséges kellékek beszerzéséről vagy egy tábori hét napi programjainak megszervezéséről. A mun­kálatokban aktív partner Zita testvére, Kálmán Luca, aki mind a néptáncoktatásban, mind a kézműves-foglalkozások vezeté­sében, plakátok szerkesztésében is partner, amelyeket szakmájá­ból kifolyólag is nagy gonddal készít, hiszen tervezőgrafikusként szerzett diplomát. Táncos fronton évek óta kooperál­nak Szegeden Nagy Zitával és Számfira Mátéval, akik színvonalas oktatásban ré­szesítik a diákokat. A tava­lyi évhez hasonlóan idén is ellátogatnak Zentára, hogy átadják táncos tudásuk egy szeletét a gyerekeknek. A táncműhelyről, a népművészeti tábor zentai oldaláról, az idei táborról és természetesen a folytatásról beszélgettünk Zi­tával, aki már kétgyermekes édesanyaként nemcsak szervezői, oktatói, hanem anyai szemmel is tekint ezekre a táborokra. ■ Tavaly már kaphattunk egy kis ízelítőt a táncos előéle­tetekből, illetve abból, hogy mit is takar a Ha tetudnád. Első alkalommal szerveztétek meg Zentán ezt a népművészeti tá­bort. Egy év távlatából hogyan látjátok, milyen volt az itteni, vajdasági indulás? - Mindenképpen sikeresnek mondanám. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind a szülőktől, mind a gyere­kektől. Számomra nagyon sokat jelentett például az, hogy a kislányomra ráköszöntek a gyerekek az utcán vagy a strandon. Ő már nemigen ismer Zentán senkit a korosztályából, így vi­szont lehetőséget kap arra, hogy kötődjön ő is ide, hogy új ba­rátokat szerezzen magának. Egy másik aranyos történet is jól példázza, hogy mekkora igény van az ilyenfajta táborokra. Az egyik szülő, amikor megtudta, hogy az idei tábor ismét ütközni fog a nyaralásukkal, beíratta két nagyobbik gyermekét a szegedi táborba - annak ellenére, hogy ez napi ingázással jár -, mert annyira rákészültek már, hogy nem akarták semmiképpen sem kihagyni. A Hatetudnád csapata számára ez rendkívül hízelgő. ■ Teljesen a szegedi tábor mintájára formáltátok a zenta­­it is? Esetleg volt különbség, ha igen, mi? - Túlzás lenne azt mondani, hogy teljesen ugyanazt akartuk csinálni. Egyszerűen a lehetőségekből, a helyi adottságokból in­dultunk ki. A két tábor koncepciójában közös, hogy szeretnénk a néptáncot, a népzenét és a népi kézművestechnikákat köze­lebb hozni a gyerekekhez, anélkül hogy azt érezzék, rájuk eről­tetjük. Mi nem egy néptáncos edzőtábort szervezünk, hanem egy olyan tábort, ahol nagy hangsúly kerül a szabad táncra, a szabad játékra. Szegeden számos tábor kínál színesebbnél színesebb prog­ramokat a nyárra, egyértelműen túlkínálat van, így mi igyekez­tünk valahogyan kitűnni a többi közül. Ezért családi tábornak hirdettük, gyerekektől a felnőtt korosztályig mindenkinek kí­náltunk programot. A zentainál nem ez volt a cél. Itt kevesebb lehetőség kínálkozik azoknak, akik napközis tábort keresnek. Ezt a hiányt igyekeztünk betölteni, továbbá törekedtünk arra, hogy anyagilag is minél szélesebb réteg meg tudja magának engedni. ■ A második zentai Hatetudnád népművészeti tábor idő­pontja július 15-19., helyszíne pedig az Emlékiskola. Mi vár­ja a gyerekeket, illetve miben lesz más a tavalyihoz képest? - Legnagyobb örömünkre idén megduplázódott a jelentke­zők száma. Így már a két néptáncos csoport helyett hármat tud­tunk indítani. A Picinké Cinkék csoportunkban 3 éves kortól várjuk a legkisebbeket. Közülük többen kísérővel érkeznek, de a bátrabbak már egyedül. Három csoportvezető közül ketten zentaiak, Tarapcsik Hajnalka óvónő és Kálmán Luca festő-grafi­kus, néptáncos, Gulyás-Szabó Gergely zenész-tanár pedig Hód­mezővásárhelyről érkezik. Elsősorban népi gyermekjátékokat fognak tanulni, megismerkednek majd a néptánc alapjaival is, de minden napra jut egy kis alkotnivaló is. A Csöpp Csókákhoz a picit nagyobbak kerülnek, akik már összetettebb játékokat és figurákat tanulhatnak Mészárosné Pató Zsuzsannától és Bőrös Barnabástól. Mindketten aktív néptáncosok, néptáncoktatók, Zsuzsi emellett még gya­korló tanító is, így termé­szetes közege ez a korosz­tály. A legnagyobbaknál, az Apró Dankóknál pedig már a gyakorlottabb tánco­sokkal fogunk találkozni. Akik tavaly is megfordul­tak a táborban, ismerhetik már az oktatókat, Számfira Mátét és Nagy Zitát. Mindketten több csoportban is tanítanak a legkisebb korosztálytól a legidősebbekig. Aktív táncosokként sikerrel bemutatkoztak már a horgosi szólótáncversenyen is. A három tánccsoport mellett idén is nagy érdeklődést vál­tott ki a népi kézműves-, azaz a Szorgos Füzikék műhelyünk is. Oktatóink tavaly már bizonyítottak, Szabó Nóra és Balla Ákos jó párost alkotnak e tekintetben. Nóra inkább a nőiesebb technikákat képviseli, mint a nemezelés, varrás, gyöngyfűzés, fonás, ékszerkészítés, Ákos pedig sok esetben a fiúknak ked­vez ötleteivel. Tavaly például kartonvázkészítő projektbe fogott néhány fiú Ákos javaslatára, ami kimondottan szép alkotást szült, és a cérnatechnikával készített tusrajzok is izgalmasnak bizonyultak. Természetesen idén is sok újdonsággal készülnek a gyerekeknek, kreatív napok várnak a Szorgos Füzikékre. ■ Kétgyermekes anyukaként nyilván már máshogy éled meg ezeket a táborokat. Gyerekként rajtad is formált, adott valami pluszt. Hogy látod, egy-egy ilyen táborral mit adsz te a gyermekeidnek? - Hiszem, hogy gyermekeim - azon kívül, amit otthon lát­nak, hogy énekelünk, táncolunk - az ilyen jellegű, szervezett programokon keresztül nőhetnek bele a néptáncos életbe. Lá­tom azt, hogy a néptánc nagyon erős közösségformáló és meg­tartó erő. Akinek az életéből az effajta közösségi lét hiányzik, az parttalanul vergődik egyik közegből a másikba, éppen az adott divathoz igazodva. A néptánc és a népzene időtálló. Amire nagyanyáink is tudtak sírni vagy nevetni, arra mi is ugyanúgy tudunk. Pont annyira sajátunknak érezhetjük, mint ők, de ah­hoz ismerni kell. Nem lehet elég korán kezdeni. A lányom (3 éves) egész évben emlegeti mind a szegedi, mind a zentai tábort. Neki ezek hatalmas élmények. Mondóká­­zik, énekel, táncol. A kisebbik egyelőre megfigyelő, bár a nyüzs­gést, a zenét ő is nagyon élvezi. ■ A második zentai tábor is azt példázza, hogy bennetek van a folytatás igénye. Mik a jövőbeli tervek? - Természetesen nagyon szeretnénk folytatást. Bízunk ben­ne, hogy évről évre egyre többen jelentkeznek majd hozzánk. Jó volna, ha sikerülne nemcsak a gálára, hanem egész hétre élő zenét biztosítani a táncosoknak, esetleg hangszeres oktatást is elindítani. A gyerekeket mindig nagyon érdeklik a hangszerek, különösen szeretik kipróbálni, közelebbről megnézni. ■ Végül: szerinted mi egy jó népművészeti tábor sikeré­nek a kulcsa? - Nem hiszem, hogy olyan ördöngösség lenne. A legtöbb népművészeti tábor sikeres, mert aki benne van, az igazából is ezt éli. Úgyhogy talán a kulcs az lenne, hogy szeretni kell a néptáncot, a népzenét mindenkinek, aki benne van egy ilyen táborban. Ehhez olyan oktatógárdát kell összerakni, akikből sugárzik, hogy ez egy jó dolog, akik azonosulni tudnak azzal, amit át akarnak adni. Savanyú képpel nehéz a néptánc szerete­­tére biztatni bárkit is. Ha te tudnád Lázár Zitával az évek óta működő táncműhely munkáiról, a lelkesedésről és a kitartásról, amely időről időre újabb lendületet ad Akinek az életéből az effajta közösségi lét hiányzik, az parttalanul vergődik egyik közegből a másikba, éppen az adott divathoz igazodva. A néptánc és a népzene időtálló. Egy jól működő közösséghez jó csapat kell - Nagy Zita, Kálmán Luca, Lázár Zita 2019. július 8., hétfő

Next