Magyar Szó, 2019. július (76. évfolyam, 149-175. szám)

2019-07-06 / 154. szám

Atafió 2019. július 6., 7., szombat-vasárnap |v/1 KILÁTÓ kilato@magyarszo.rs Nemzeti Színházunk száznyolcvankét éves Faragó Árpád­ ­ „Augusztus vége felé - írja Jókai visszaemlékezéseiben - sajátszerű nemzeti ünnepélynek volt tanúja Pest. Nevezhetnék azt inkább családi ünnepnek Hisz oly keveseket érdekelt ez akkor és e kevesek úgy beillettek egy család tagjainak, kiket közös szeretet, közös bánat, közös áldozatok rokonokká tettek, s kik most összejöt­tek megünnepelni egy igen egyszerű kis házuk felépí­tésének örömét, melynél szebb és nagyobb háza van akárkinek, de ez a miénk, és mi örülünk neki, bár azt mondják, hogy kicsiny és nem igen fényes. Ez a ház: a pesti Nemzeti Színház!” Igen. Száznyolcvankét évvel ezelőtt, 1937. augusz­tus 22-én színházat avattak, színház született: a pesti Nemzeti Színház. Színháztörténetünk egyik legemlé­kezetesebb és legjelentősebb eseménye egy kis nemzet bensőséges, csodálatos szép ünnepe volt. Megnyitáskor a színházat még Pesti Magyar Színháznak nevezték, gazdája és irányítója Pest vármegye volt. Az 1840. évi 44. törvénycikk azonban a nemzet kezelésében adta át, Nemzeti Színház névvel az ország első színházának a rangját biztosította számára. A korabeli krónikások feljegyzései azt hangsúlyozzák: történelmünkben ritkán tapasztalt nemzeti összefogás, adakozás, kulturális érdekegyeztetés révén épült fel a színház. A Földváry Gábor Pest megyei alispán által szer­zett telken, ifj. Zitterbarth Mátyás építész tervei szerint ugyanis a színház sohasem épülhetett volna fel, ha a magyar nép széles rétegei azt nem támogatják. Színészek, magyar érzésű iparosok, kereskedők akarása, határta­lan lelkesedése teremtette meg a nemzet egyik alapvető szellemi intézményét. Az új színház megnyitására az egész környék lobogó­díszbe öltözött. A Hatvani utca olyan volt, mint búcsújá­rók lombékítményes útja az úrnapi oltár felé. A színház homlokzatának falát nemzetiszín szallagos koszorúk fedték, ormáról hosszú zászló csüngött alá. A délutáni órákban már nagy üggyel-bajjal járt a közlekedés. A megnyitásra igyekvők alig bírták átvágni magukat a tömegen. Hely így sem jutott mindenkinek: ezerötszá­­zan távoztak jegy nélkül. A színházat Vörösmarty Mihály ez alkalomra írt Árpád ébredése című verses előjátékával nyitották meg. A nagy költő valóban megkondította az áhítatnak és magasztosságnak érces harangszavát. Színházavató költe­ménye, az Árpád ébredése, a múlhatatlanságba emelte fel a nap jelentőségét. Aligha akadt az első előadás nézőterén bárki is, aki a magyar jövőre ne gondolt volna, mélyen át ne érezte volna, hogy az új intézmény felvirágoztatása a nemzetre nézve életkérdéssé súlyosult. A Pesti Magyar Színházként induló Nemzeti Színház első igazgatója Bajza József volt (1837-1838). Bajza a kor egyik legismertebb, legkíméletlenebb, értően elemző színikritikusa, aki az irodalom és a dramaturgia kérdé­seiről tudományos alapossággal és filozófiai igénnyel írta tanulmányait. A Nemzeti Színház felvirágoztatása Szigligeti Ede igazgatásával vette kezdetét. A színész, rendező, drama­turg és a kor népszerű drámaírója igazi szakembere volt színházának. Tekintélyével, határozottságával jelentős eredményeket ért el. Öt éven keresztül sikeresen vezet­te a színházat. Szigligeti Ede után a színház addigi főrendezője, Paulay Ede lett a Nemzeti igazgatója. Paulay Ede a hazai rendezés minden értékének összegezője és valamennyi jelentékeny utódjának ösztönzője. Hevesi Sándort 1922. július 13-án nevezték ki a Nem­zeti Színház igazgatójává. Egyik munkatársa így jellemez­te: „...tökéletes játékmester, nagyszerű rendező, kiváló dramaturg, elméleti képzettsége pedig valósággal szédü­letes. ..” Hevesi Sándor igazgatása alatt nagyot lépett előre a Nemzeti Színház. Mindenekelőtt helyreállította hazai, sőt nemzetközi tekintélyét. Új felfogású és emlékezetes Shakespeare- és Moliére-ciklusokat rendezett. Az elmúlt száznyolcvankét év alatt több mint ötven ismert és neves személyiség (irodalmár, színházi szak­, ember) állt a Nemzeti élén. Közülük ezúttal csak néhá­nyat említettem. Mindenekelőtt talán azokat, akik munkásságukkal meghatározó módon járultak hozzá legrangosabb színházunk fejlődéséhez, arculatának megformálásához. A Nemzeti Színház a nemzet egyik alapvető szellemi intézménye, mely a haza és a világ magyarságának nyelvi, történelmi, lelki, erkölcsi épülését hivatott szolgálni. Itt, a déli végeken őszintén hisszük és reméljük, hogy ez a szol­gálat továbbra is meghatározza majd azt az utat, amelyen Nemzeti Színházunknak haladnia kell, meghatározza azt az ars poeticát, amelyet az elmúlt csaknem két évszázad alatt legrangosabb szellemi intézményünk sohasem adott fel. S talán abban is reménykedünk, hogy kisugárzó szel­lemiségébe mélyen beleépül majd az a kohéziós erő is, amely mint eddig is, a megcsonkított nemzet szétforgá­csolt kis részeit összetartja, eggyé kovácsolja. Mélységes tisztelettel és őszinte megbecsülés­sel köszöntjük a száznyolcvankét éves Nemzeti Színházunkat. A Nemzeti Színház egykoron... ... és ma „Mondjunk el valami lényegtelent is az életről...” Virág Zoltán: Próbára tett emlékezet. Beszélgetések vajdasági alkotókkal, VárUcca Műhely Könyvek 49. Művészetek Háza, Veszprém, 2018 Lódi Gabriella „A feleségem úgy szokta mondani, hogy Topolya-Zenta-Ada között terül el a bácskai Bermuda-háromszög. Ebbe tartozik Gunaras, Kavilló, Kevi, Völgypart, Pobeda és még néhány település. Itt született egy pár eléggé link, majdnem olyan alak, mint én: Lajkó Félix, Soltis Lajos, Kovács Frigyes, Brasnyó István és mások. Tehát vagyunk néhányan. (...) Éppen tegnap járt nálam, Veszprémben Tolnai Ottó, és arról beszélgettünk, hogy ő most nagyon kis, jelentéktelen magyar településekről ír. Arra jutottunk, hogy most éppen én is egy ilyen szociográfiai vonalat kezdtem el bolygatni. Hát ilyen és hasonló dolgok­ról szeretnék majd írni a közeljövőben és más különös sorsú emberekről, magyarokról, szerbekről, zsidókról... Többek között a kishegyesi Pecze-kastélyról, amit földig rombolt az utókor, gimnazistaként oda mentünk kirándulni. Éppen most kezdtem bele ezekbe a kis semmiségekbe.” (Beszélgetés Fenyvesi Ottóval. 2014. november 7., Zenta) Próbára tett emlékezet címmel jelentette meg 2018 novemberében a veszprémi Művészetek Háza a­zEtna Kiadóval társkiadásban Virág Zoltán interjúit. A kötet - alcíme szerint Beszélgetések vajdasági alkotókkal - tizen­három beszélgetést tartalmaz az előadóművészet, képzőművészet, irodalom/ kritika/filozófia területén tevékenykedő művészekkel. Az interjúk készítője, Virág Zoltán (irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet­tudományi Kara Modern Magyar Irodalom Tanszéké­nek tanára) elmondása szerint a tervezett gyűjtemény­ben „még élő, jelentős alkotókkal kellene próbálni úgy beszélgetni, hogy az emlékezetüknek a próbára tételét valahogy kivitelezhessük”. Balázs Attilával beszélgetve nyilatkozta a követke­zőket megjelent kötetéről: „Az a nem titkolt cél vezérelt tehát, hogy a neves személyeket úgy igyekeztek megszó­laltatni, hogy a felmerülő kényes kérdésekre, a proble­matikus életszeletekre is rávilágíthassunk a pályájukkal és azon intézményekkel, szervezetekkel kapcsolatban, amelyekkel összeköttetésben álltak.” (Nem cicomázunk, teljes keménységgel megyünk bele a dolgokba. Virág Zoltánnal a Próbára tett emlékezet fölött Balázs Attila beszélget. www.zem­a.org.rs.) Tizenhárom beszélgetés található a kötetben, Virág Zoltán beszélgető­­partnerei, interjúalanyai: Danyi Magdolna, Böndör Pál, Fenyvesi Ottó, Jódai Kálmán, Benes József, Ladik Katalin, Csernik Attila, Csorba Béla, Végel László, Bencsik Orsolya, Szügyi Zoltán, Szajkó István és Losoncz Alpár. Olyan megvilágításban láthatjuk általuk a jelentős irodalom- és kultúr­történeti fordulatokat, közösségünk számára fontos eseményeket amelyeket csak az élőbeszéd közvetíthet. Az elmondott történetek, anekdoták „lélegeznek” a papíron, visszaadva a beszél­getések mélységét, a kérdező, Virág Zoltán hozzáértését és az interjúalanyok közlékenységét. A kérdések olykor „emlékeztetések”, melyekre beszélgetőtársai szintén emlé­kekkel válaszolnak, újabb átkapcsolási pontokat nyitva meg a történetekben. Hózsa Éva szerint Virág Zoltán új könyvével utólagos szerkesztői tevékenység eredményeként olyan kiadvány látott napvilágot, „amelyben az élőbeszéd és a rögzítettség kettősségével szembesül az olvasó, aki még írott formában is átéli a »jó beszélgetés« lüktetését.” (Hózsa Éva: Az áthelye­zett beszélgetés pulzálása. In: Tiszatáj, 2018. november) Virág Zoltán kötetével valóban „próbára tette” inter­júalanyainak, de olvasóinak emlékezetét is, megőrizve és megmentve ezeket az elbeszélt, értékes életeseményeket számunkra. A világ megértése mögött ugyanis mindig ott áll saját történetünk is. MÉDIA-AJÁNL-LÁSS (5.) A hiphop teória Akkezdet Phiai: Mivel játszol Kabát Gábor (1.rész) 2Pac, a hiphop egyik legna­gyobb hőse 1996-ban elhunyt... de „Megint indul a pop-mc kínzó steezo” - szólt 2003-ban is Akkezdet Phiai a „Mivel játszol” szövegében... ők az idén jelentették be a facebookon, hogy feloszlanak. Amint az közismert, a rap, a durva beszéd, a zenével aláfestett festett lingvalitás zenei forma, amely később a hiphop gyűjtőfogalom, a hiphopkultúra által vált népsze­rűvé, az Amerikai Egyesült Államok megapoliszainak utcáin született, a gettókat benépesítő színesbőrű (olvasd: fekete és latino) lakosság ajkán, körülbelül már az­­ nem tévedés - 1960-as évek vége felé (Grandmaster Flash and the Furious Five). Az akkori történések színhelyén persze ott voltak az igazán ambiciózus utcai „professzorok” is, a hiphop műfaj teoretikusai, akik alátámasztották azt az állítást ezen új zenei-nyelvi formával kapcsolatban, mely szerint a hiphop úgy jött világra, hogy a New York-i, Los Ange­­les-i stb. számos, vadászterületét védő, illetve megkapa­rintani igyekvő banda tagjai verbális szintre ültették át az egymás közötti konfliktusok rendezésének módjait. Aki jobbnak bizonyult szövegelésben, az nyert. Hatalmas, előrelépés lehetett ez bizony, ha igaz a fáma, az egymást addig az AK típusú automata fegyverek­kel kaszaboló „fekete testvérek” életében, akik az utcai „drive - by”-okhoz (az autós lövöldözések már akkor is mindennapos jelenségnek számítottak pl. a Los Ange­­les-i lakónegyed, az akkoriban szinte színtisztán feke­te Compton utcáin), automatasorozatokhoz szokottan békülni, békíteni s egyesülni kívántak. Okos ötlet, minden bizonnyal, s hogy valóban a való­ság volt-e ez, vagy csupán annyi történt, hogy néhány utcán unatkozó nehézfiú a sarkon összeállt kemény szövegeket, rímeket nyomni, „köpni” egy-egy kihagy­hatatlan ritmusra, fedje a mítoszba vesző múlt legendás homálya! Az utcasarkokon tömören kiélt kreativitás hamarosan megabiznisszé fejlődött. „Rhyme Pays” és „The rap Game was hijacked” - prófétálta Ice-T az egyik legjobb „OG”-lemezén. A Rapnek is nevezett zene (ez az elnevezés későbbi keletű, amikor már a fehérek közt is, főként a Beastie Boys, a Licensed to 111 lemezük nyomán, melynek USA- szinten is botrányosnak számító koncertjein 9 méteres műfalloszok ugráltak ki a színpad deszkái közül, népsze­rűvé vált a „piszkos beszéd”, s ez került előtérbe a „zsíros”, nehéz ritmushoz képest) a gettóbeli hétköznapok szerves részévé vált, miközben hatalmas, igazi, életízű dolgokra éhes közönségre és egyúttal piacra talált. Amerikában a gettóban lassan számbeli fölénybe került színesbőrű kiközösítettek, a még mindig kisebb­ségnek számító feketék, mexikóiak, latinok, haiti­ak (a Fugees a haiti menekülttáborból tört ki) csak úgy falták a szebbnél szebben dübörgő ritmusokat és zenei érzékkel előadott rímeket, amelyek főként a szexről és erőszakról szóltak. „Life ain­­ nothing but bitches and money” - közve­títette a nyolcvanas évek közepe táján az akkortájt s még most is az egyik csúcstartóként elkönyvelt, legskandaló­­zusabbnak számító, a gettó legmélyéről feltört sztárcsa­pat, az NWA, azaz Niggers With Attitude, azaz Fekák Állásponttal, amely bandanév rövidítve kísértetiesen a No Whites Allowedra, azaz Fehéreknek Tilos elnevezésre emlékeztet. A keménykötésű GR, azaz gangstarap, azaz gengszterzsáner legjelesebb képviselőinek egyikévé vált egy szempillantás alatt a fent említett csapat, s a renge­teg hozzájuk fűződő incidens az akkor már végtelenül sikeres Public Enemyvel rokonította őket. Ilyen életszagú dumát azóta sem és...ezt a világ! Az ilyen, hard-boved vagy hardcore stílussal bizony azóta sem sokan válhattak népszerűvé a tiltakozó gyer­mekmorált mocsokfelnőttszövegektől védő egyesületek táboraival össszetűzésekbe kerülve, illetve azokat félig­­meddig, ma már a biznisz szerves részeként tudatosan provokálva... Ám a pórnép mindig is jobban szerette a szókimondó igazságot és a Robin Hoodokat, akik szinte kunyerálva a Parental Advisory-explicit lyrics-címkét sokkal reálisabbnak bizonyultak, mint egy-egy nyálas, plasztik boy-band, s ezért a megbotránkozott kvázimora­­listák csak annyit tehettek, hogy figyelmeztető címkével látták el a szóban forgó korongokat, melyeknek képanya­gán nemritkán bodybagek (hullák tárolására és elszál­lítására dizájnolt „testzsákok”) és hasonló „szépségek” díszlettek. De hát elvégre a halál az élet legszervesebb, kikerülhetetlen része, hát még a forrongó gettóban! Thug... a hype pedig az, amit az újságírók és hasonló mamlaszok kreáltak körítésként vagy lényegként, hm? A rapdolog-dög köré... Most, hogy letárgyaltuk, mi is tulajdonképpen a rap, a hiphop, a hard-boiled, azaz hardcore, illetve gangsta­rap, további pár szót érdemes szólnunk a zenei, illetve stílusbeli megfogalmazás sajátosságairól. * yt-link: https://youtu.be/Opet6HmlwzE Akkezdet Phiai

Next