Magyar Tőkepiac, 2004. augusztus (9. évfolyam, 148-168. szám)
2004-08-31 / 168. szám
2004. AUGUSZTUS 31. KEDD PÉNZPIAC tárgyában 2002. májusában létrejött és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által 12033/2002. számú határozattal engedélyezett ügynöki szerződés - új zálogfiók nyitására, valamint a zálogtárgyakra nyújtható kölcsön mértékének változására tekintettel történő módosításában foglaltakat, mely alapján: - a takarékszövetkezet a Hpt. 3. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatás meghatározott körének, kézizálog kikötésével és ellenében történő kölcsönnyújtási tevékenységet a kft. 2100 Gödöllő, Kossuth Lajos út 44. szám alatti telephelyén (zálogfiók) is gyakorolja. Az ügynöki szerződés 2. pontja akként módosul, hogy a kölcsön összege a zálogtárgy becsértékének 70%-áig terjedhet. A kft. köteles az ügyfél kérésére rendelkezésre bocsátani a tevékenység végzésére vonatkozó szabályzatot, továbbá köteles e szabályzatot a zálogfiókban kifüggeszteni. Felhívom a takarékszövetkezetet, hogy jelen határozat kézhezvételét követő 15 napon belül felülbélyegzés céljából a felügyelet részére nyújtsa be a jelen határozatban engedélyezett módosított tartalmú ügynöki szerződés három eredeti példányát. A kft. útján történő záloghitelezési tevékenység folytatásának feltételeit tartalmazó 1-2033/2002. és 1- 1419/2003. számú határozatok egyéb rendelkezéseit jelen határozatom nem érinti. Mivel a kérelemnek a Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja alapján helyt adtam, a határozat indoklását és a jogorvoslatról szóló tájékoztatást az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, mód. 1957. évi IV. törvény 43. § (2) bekezdése alapján mellőztem. Budapest, 2004. augusztus 26. Dr. Kádái Gyula s. k., a PSZÁF ügyvezető igazgatója A PSZÁF 12053/2004. számú határozata a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet számára faktoring tevékenység pénzügyi szolgáltatás végzésének engedélyezéséről A Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet (székhelye: 7020 Dunaföldvár, Béke tér 5.) - a továbbiakban: takarékszövetkezet - Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez - a továbbiakban: felügyelet - benyújtott kérelmére az alábbi határozatot hozom. 1. Engedélyezem a takarékszövetkezet számára a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. § (1) bekezdés b) pontja alatti pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatáson belül a követelések megvásárlása (faktoring ügylet) pénzügyi szolgáltatás végzését az alábbi feltételek mellett: a) A takarékszövetkezet köteles a faktorált állomány alakulásáról faktoronkénti bontásban, negyedéves gyakorisággal - a felügyeleti jelentéshez csatolt kimutatáson - írásban tájékoztatni a felügyeletet. b) A takarékszövetkezet belső ellenőrzése köteles a faktoring tevékenységet negyedévente ellenőrizni. c) A takarékszövetkezet köteles elvégezni a követelést értékesítő cég ügyfél-, illetve partnerminősítését az alábbiak szerint: - ha a takarékszövetkezet a szavatoló tőke 50%-át meghaladó mértékű követeléssel rendelkezik, akkor negyedévente; - ha a szavatoló tőke 25-50%-a közötti mértékű megvásárolt követeléssel rendelkezik, akkor félévente; - ha a szavatoló tőke 25%-ánál alacsonyabb mértékű megvásárolt követeléssel rendelkezik, akkor évente. d) Az egy faktortól vagy vele azonos ügyfélcsoportba tartozó engedményestől vásárolható követelések együttes összege nem haladhatja meg a szavatoló tőke 100%-át. e) A faktoring tevékenység során a követelések eredeti adása szempontjából figyelembe kell venni a Hpt. 79. § (2) bekezdésében foglaltakat is. Az engedély megadásával egyidejűleg a felügyelet a Hpt. 186. § (2) bekezdés b) pontja alapján a határozatban foglalt változásokat, valamint a Hpt. 190. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott iratokat nyilvántartásba veszi. 2. A takarékszövetkezet köteles alapszabályát az engedélyezett tevékenységgel - a Hpt. 20. § b) pontjában foglaltatt előírásoknak megfelelően - módosítani. A kérelemnek a Hpt. 14. § (1) bekezdés g) pontja alapján adtam helyt. A határozat indoklását és a jogorvoslatról szóló tájékoztatást az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, módosított 1957. évi IV. törvény 43. § (2) bekezdése alapján mellőztem. Budapest, 2004. augusztus 26. Marsi Erika s. k., a PSZÁF főigazgatója 8 MAGYAR TŐKEPIAC 168. SZÁM www. magyartokepiac. hu