Magyar Történelmi Tár – 3. sorozat 3. kötet – 1880.

Nagyobb közlések - Dr. Kohn Sámuel. Héber kutforrások és adatok Magyarország történetéhez. II.

116 1IÉBER KUTFORRÁSOK ÉS ADATOK 2. Mohammed Nándorfehérvár alatt vereséget szenved. 1456. (6­7b 1.) 26. fej. Mohammed ismért seregeket gyűjtött é­s nagy ha­talommal indult Nándorfehérvár ellen, mely akkor Magyarország királyát uralta. A magyarok t. i., mint már fentebb említettük, a törököknek sok bajt okoztak, kiket, Nándorfehérvárból kitörvén, naponta fosztogattak. A szultán e miatt fölháborodván, haragra gyúlt. Háborúba indult elle­nök, hogy rogsogaikat kitörje. Nándorfehérvárt körültáborolta és soká, de sikertelenül vívta, mert a város igen erős, mindennemű hadikészü­lettel és bátor őrsereggel jól ellátva volt. A szultán, látván hogy nem bir vele, nagyon búsult és „jagumá"-vá tette.1) Erre a törökök rohamot intéztek, a városba be is jutottak, és lakosait öldösni kezdették. A vá­rosban pedig erős kastély volt ; a magyarok oda futottak, és ott elzár­kóztak, mondván: »Itt mindnyájan meghalunk!« Ekkor viszály tört ki a jancsárok és a szpáhik­­ közt. Amazok t. i. azt mondották: »A szultán minekünk adta e földet, Nándorfehérvárt nekünk igérte zsák­mányul ; a szpáhiknak nincsen részök benne.« Emezek megint azt állí­tották : »Minekünk adta osztályrészül !« Ez a jancsárokat felbőszítette , a szpáh­ikkal összevesztek, mondván: »Mi a szultánokon, különösen pedig Mohammeden tízszerte nagyobb igényt tarhatunk, mint ti. Hogy bánhattok ti oly megvetőleg mivelünk, és hogy beszélhettek ti így mi­hozzánk?« Erre a szpáhik azt mondották : »I­gy hát ne legyen se a mienk, se a tietek !« A gyűlölet viszályt keltett: egymást fegyveres kézzel megtámadták, és mindketten elhullottak. Nagy volt ott a vereség , mindkét részről sokan megölettek. E belviszály veszedelmet hozott rájuk. A ma­gyarok t. i. a város felé fordultak ; a kapun át a várfalak közé lopódz­ván, a város őrségének észrevétlenül segítséget hoztak, mert a törököt istentől jövő mély álom lepte el. Lám, ily gyászosak a viszálkodás kö­vetkezményei ! A magyarok váratlanul rájuk törtek, és rettenetesen megverték. A törökök, kiket a magyarok a városból kivertek, futásnak eredtek. A szultán nagyon fájlalta, hogy a magyarok rajta diadalmas­kodtak , visszavonult, és a törökök hazamentek, így hatalmassá lett a kis nép ; a csekély számú s megvetett magyarok t. i. nagy hatalomra vergőd­tek. A törökök, kik tőlük féltek, Nándorfehérvárt egyelőre nem ostro­molták többé, mert ideje még nem járt le. A fizetés végzetteljes napja csak később jött számára ; csak szultán Szulejmán hozta, ki Szelim fia, Bajezid unokája é­s­­ Mohammed dédunokája volt, mint azt, istennek segítségével, alantabb még elbeszélni fogjuk. *) Az eredetiben K 3 * IMW^1!. A »jaguma«, vagy »jadsuma« szó valamely, nyilván hibásan írott, török szó (körülbelül : Loa­s\j), melynek jelentősége, mint a következőkből kiviláglik : zsákmányid oda­ígérni. Mohammed t. i. katonáinak megígérte, hogy a megvett Nándor­fehért nekik átengedi. 2) Az eredetiben : '""''iDiv's, mi nyilván a »szpáhi« szónak hi­bás irása.

Next