Magyar Történeti Tanulmányok 11. (1979)
Varga Zoltán: Kossuth és a Békepárt
★ nyomott hangulatát s megszállás alá kerülő birtokaik esetleges elvesztése miatt érzett aggodalmat, elsősorban pedig a Görgey visszavonulásával kialakult katonai helyzetet és az annak következtében terjedező reményvesztett hangulatot. Alkalmasnak látták a környezetváltozás teremtette társadalmi helyzetből adódó tényezőket is. A menekülő képviselők aggódva mérlegelték külpolitikai helyzetünket: féltek Anglia együttérzésének elvesztésétől, s számoltak az orosz beavatkozás tényével. Kutatni kezdték, hol és ki követett el hibát. Sokan az államadósságok rendezésének elmulasztásában látták az események kulcsát, s a minisztériumot okolták, miért nem terjesztette be e vitás ügyet. Hátha az országgyűlés elfogadja a részesedést s ezzel elvágja a további viszálykodás fonalát.13 Kemény debreceni jellegzetesséként a város csekély proletariátusát tartja számon, s úgy véli: itt az „élhetési biztonság az egyénekben bizonyosan némi hajlamot tartott fönn a conservatióra”. Durván és a néptömegek, a szegények iránt érzett gyűlölettel az Esti Lapok a radikálisokhoz címezve ezt így fejezi ki: „Nektek a vagyonos, békeszerető, munkás nép Debrecenben irtózat, a ti szabadságseregetek a pesti csavargók”. Kemény ugyan a forradalmi szellemnek Debrecenben a pestinél csekélyebb erejéről beszél, de azt sem mulasztja el megjegyezni, hogy a debreceni civil, bár nehezebben szánta rá magát „az utcai csoportosulásokra és rivalgásokra”, annál feltétlenebbül volt kész Kossuth akaratát teljesíteni. A debreceni népnek Kossuth iránt megnyilvánuló engedelmessége mellett azt is vallja: „... a debreceni nép akárkit főbeütött volna Kossuthért, de Madarászra keveset hajtott”. Voltak Debrecenben is forradalmi tömegmegmozdulások, de azoknak nem volt átütő erejük. Ezért érezte a Békepárt Debrecent „asylum-nak, mert — úgy vélte — „Debrecen ősszilárdságú népének nyugodt, morális, becsületes jelleme egyedül biztosítja azon nyugalmat, melyre csaták közepette legnagyobb szüksége van a kormányzatnak”.14 A békepárti szervezkedők február elején meghatározták egyelőre még titokban tartott céljukat, tervük első lépéseként Madarász László megbuktatását, s megkezdték a szervezést. Kazinczynál például „mulatság színe alatt” estélyeket rendeztek, melyekre vendégeket hívtak. A vezetők minden részletesebb tárgyalást mellőzve ilyenkor ismertették politikai elveiket, s adták ki a velük tartó, biztos szavazatot jelentő képviselőknek jelszavaikat. Más klubbokkal és képviselőházi asztaltársaságokkal és baráti körökkel is kapcsolatot tartottak. Kemény szerint: „Mindenüvé sikerült embereinket bevinni, s pártunknak több vagy kevesebb proselytákat szerezni”.15 A radikálisok szervezkedése és az újraéledt Március Tizenötödikének február 14-i megjelenése gyors cselekvésre bírta a párt vezetőit. Megegyeztek az elveiket és érdekeiket képviselő új hírlap kiadásában, s ennek szerkesztésével Jókai Mórt bízták meg. Nem kötötték meg a kezét, megelégedtek a „más színű, de határozott tendentiával” Kossuth és a Madarászok ellen.16 A Békepárt közjogi elveit nem Magyarország törvényes önállóságának elve határozta meg. Ragaszkodtak a törvények ellenére ténylegesen fennálló helyzethez, az 1848-as évi