Magyar Turista Élet, 1938 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1938-10-15 / 19. szám

Bensőséges családi ünnepen jubilált az MTE A nemzetközi bonyodalmak izzó légköre és a felvidéki magyarságra sorsdöntő napok drámai hangulata elodázta a­ Magyar Turista Egyesületnek és vele együtt az egész magyar turistaságnak azt a nagy jubileumi ünnepét, amelyet október 2-án terveztek. Ekkor akarták ugyanis az egész turistatársa­­dalom bevonásával megünnepelni annak félévszázados évfor­dulóját, hogy egy hattagú kiránduló társaság kereste fel, a pilisszentkereszti Klastrom-kutat s itt elhatározta a Magyar turista Egyesület megalakítását. A mai időknek megfelelően szűk, de annál bensőségesebb családi ünneppé zsugorodott össze a jubileum. Az októberi vasárnap ködös, esős délelőttjén mégis 85 természetjáró — csaknem valamennyi vizsgázott túravezető — jelent meg a pilisszentkereszti Klastromkútnál, ahol a ha­talmas kőobeliszken már felavatásra készen várja a vörös­márványba vésett emlékeztető a hegyek vándorait. Az emlék­táblán ez áll: ,,A mai Pilisszentkereszt határában IV. Béla uralkodása idejében emelt­ kolostor állt. Ezt egyesek szerint a Ciszterci­­rend, mások szerint Özséb esztergomi kanonok, a Pálos-rend megalapítója építtette. Ez volt ennek a rendnek első szék­helye. A rendházat 1280 körül Kun László hadai felperzselték, de újra felépült s csak a törökök dúlták fel véglegesem. A Klastromkút-forrás környékén talá­n néhány faragott kő őrzi emlékét. 1888 szept. 24-én dr Téry Ödön vezetésével ide kirándult társaság ennél a forrásnál határozta, hogy ,,a vidék turistái felkarolására" Budapest székhellyel egyesületet alakít. Ezt a táblát Szent István halálának 900 és az Egyesület fennállásának 50-ik évfordulója alkalmával a régmúlt időkre való visszaemlékezés jeléül és a hazai építő turistamunka megindítóinak hálás emlékéül emelte — a Magyar Turista Egyesület. 1938-ban.‘‘ Az emlékoszlop mellett a Klastromkútat is (eredeti évszá­zados foglalatát megtartva) gondosan rendbehozatták. A kö­zeli napokban még pihenő pad is kerül a forrás mellé. A jubileumi kiránduláson az egyesület elnöksége csak­nem teljes számban megjelent. Képviseltette magát a Turista Szövetség és a Túravezetői Testület elnöksége is. Elöljárójá­ban Hoffmann Ferenc alelnök, az egyesületi túravezető­­képző-tanfolyam elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd pedig dr. Zsembery Gyula szövetségi ügyvezető elnök osz­totta ki tanulságos és buzdító szavak kíséretében a túra­vezetői igazolványokat és jelvényeket azoknak az egyesületi ta­goknak, akik a nyár folyamán, úgy elméleti, mint gyakor­lati „vizsgájuk“ által bizonyságát adták komoly felkészült­ségüknek és tapasztalatokon alapuló tudásuknak. Martos Viktor a Szövetségi Túravezetői Testület nevében, Sárán­szky Pál pedig az egyesületi vezetők megbízásából méltatta az intézmény erkölcsi és gyakorlati értékeit. Dr. Zsembery Gyulának a vizsgázott MTE vezetők díszes oklevéllel köszön­ték meg fáradhatatlan tevékenységét. Végül dr. P­e­i­tt­e­r Gyula emlékeztetett az ötvenéves Magyar Turista Egyesület első túrájának és a mai napnak jelentőségére. Egy félévszá­zaddal ezelőtt a turistaság nagyrészt ismeretlen fogalmának lelkes hírvivői indultak el innen, hogy meghódítsák az eszmé­nek az egész országot,­­ most pedig a Túravezetők Csoportja, mint a természetjárók „vezérkari tisztjeinek“ felkészült roham­csapata indul el innen a trianoni csillagtalan éjszaka után felvirradó hajnal új reménységével, új energiáival. A lelkesítő beszédek után a társaság a „Magyar Hiszek­­egy“-et énekelte el. Minden egyesület képviselteti magát az idei kegyeleti túrán A Magyar Turista Szövetség október 3-án megtartott ta­­nácsülése egyhangúlag elhatározta, hogy az előző évekhez hasonlóan, ebben az esztendőben is Mindenszentek napján a turistahősök Saskőn levő emlékművéhez vezetendő kegyeleti túrán minden egyesület legalább egy kiküldöttel képviselteti magát. Az egyesületek kiküldöttei virágot, vagy koszorút helyez­nek el az emlékmű talapzatán. A kegyeleti túrára november 1-én, kedden reggel 7 órakor a Mussolini térről külön autóbusz indul a Kékestetőre. A menettérti jegy ára 8 pengő. Jelentkezni és jegyet igényelni a Szövetség megbízottjá­nál, a Magyar Turista Életnél (VIII., Rákóczi út 53. Telefon: 13-14-70) október 25-ig lehet. Épül Börzsönyliget! A börzsönyligeti új műút építkezésén állandóan folynak a munkálatok. A parcellázóknak az a tervük, hogy a Morgó patak jobb és bal oldalán levő hegyvonulat legtávolabb eső telkeit is bekapcsolják a kismarosi főútvonalba. Későbbi terv, hogy a kismarosi vasútállomástól a vonatokhoz autóbuszjára­tot állítanak be. Ezzel a megoldással lehetővé válik, hogy pár perc alatt Börzsönyliget telepesei lakóházuknál, vagy a vasút­állomásnál lehetnek. A börzsöny­ligeti turistatanyán nyáron több igen kedves és csinos ház épült és lassan kezd kibontakozni a hatalmas erdőváros igazi képe. A telkek után, érdeklődők, vásárlási kényszer nélkül ke­reshetik fel ezt az elsőrangú, nemcsak üdülésre és pihenésre hanem állandó lakhelynek is megfelelő te­­epülést. Akik kiadó­hivatalunknál díjmentesen átvett utalvánnyal utaznak Kismarosra, azoknak a morgói vadászházban levő parcellázási irodában vasúti költségüket visszatérítik­' Keressük f­e­l a világ egyik legnagyobb természeti csodáját a Baradla barlangot Kedvezmény­es vasúti jegyek Budapestől­ Budapestig barlang­belépővel 10 és 14 pengőért az IBUSZ központi ker­etjegyirodá­­jában Budapest, IV., Vigadó­ tér 4 mAGYAR TUBISK* 6LGT

Next