Magyar Ujság, 1871. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-13 / 10. szám

Ezen 1870.éviben letartóztatott 2550 fegyencz közül volt. Római katholikus 1942 fő. Református s evangélikus 229 fő. Héber 359 fő. Görög nem egyesült 16 fő. Görög katholikus 4 fő. Összesen 2550 fő. A magyar korona tartományaiban születtek közül volt 1773 fő, 522 nő, 2295 fő. Idegen 220 fő, 35 nő, 255 fő. Összesen 2550 fő. Hasonlítsuk össze az 1869. évben volt fegyen­­czek számát 2232 fő, az 1870. évben volt 2550 fe­­gyenczek számával, kiderül, hogy 1860. évben Pest városa fenyitő törvényszékénél 322 fővel volt szaporodás, ilyen arányban növekedik itt is a teendők sokasága. Országgyűlés. A képviselőhöz 261. ülése január 12-ikén d. u. 1 órakor. Elnök : Somssich­ Pál; jegyző : Széll Kálmán. A kormány részéről jelen voltak : Andrássy, Gorove, Horváth miniszterek. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nél­kül hitelesíttetik. Elnök bejelenti Bács-Bodrogh megye kér­vényét, melyben a Bács megyébe tervezett tör­vényszékek egyikét a tiszamelléki Zentára vagy Ó-Becsére helyeztetni kéri. Boniclies Frigyes Brassó város képvisele­tének kérvényét nyújtja be, melyben a közok­tatási miniszter azon rendeletének visszavoná­sát eszközöltetni kéri, mely Brassóban közös iskola felállítását rendeli el. Gromon Dezső Bács-Bodrog megyei Bajnok község kérvényét nyújtja be, melyben Bajoro­kon járásbíróság felállítását kéri. A kérvényt bizottságnak adatnak át. Zsedényi Ede Szepesmegye 18 községe kérvényét adja át, melyben tízepes­ Szombat városában járásbíróság felállítását kérik. St­écsiy Tamás Abaúj Szántó mezővárosa kérvényét nyújtja be, melyben a Szántóban felállíttatni tervezett járásbírósághoz telek­könyvi hatóságot kér. E kérvények szintén a kérvényi bizottság­hoz adatnak ki. Vajd­i­ János Viszló, Raad, Koros, Nagy­­falu, Harkány és Nagy-Harsány községek la­kosainak folyamodását teszi a ház asztalára, melyben a lelkészeknek és tanítóknak tagosítás alkalmával jutott, vagy kegyadománykép nyert földjeik után járó országos adóknak az egyhá­zak pénztáraiból fizetését meghagyó 1990. évi 15.353. sz. alatt kelt pénzügyminiszteri rende­letet megsemmisittetni kérik. A kérvényi bizottsághoz fog utasíttatni. Elnök : A központi bizottság jelentése nem készült ugyan még el, mindamellett a mai ülés­nek egy fontos feladata van t. i. a napirend megállapítása. A 71-iki költségvetésből, illetőleg a pénz­ügyi bizottság erre vonatkozó jelentéséből szom­batra azaz : f. h. 14-ére nyomda aló­ kikerülnek és szétosztandók lesznek: 1-szer általános jelentés, 2-er a belügymi­nisztérium, miniszterelnökség, horvát-szlavón minisztérium, földmivelés és iparminisztérium költségvetése, keddre és szerdára vagyis jan. 17. és 18-ára kiosztandók az igazságügyi és pénzügyminisztérium, valamint a fiumei provi­­sorium­ költségvetése. Ezután a többiek rend­ben fognak következni. Az újonczozási 1. javaslat iránti központi bizottsági jelentés holnap 10 órakor fog bemu­­tattatni, akkor kerül nyomatás alá, aztán tűze­tik ki napirendre. Még szükségképen elintézen­dő volna, mert szinte pénzügyi dologra vonat­kozik, a honvédelmi miniszternek hat rendbeli­­. javaslata. A honvéd kerületek beosztásáról, a honvéd lovas századok szaporításáról, a hon­védelmi orvosok, a zászlóalji törzsek személy­zetének változtatásáról, a honvédek tiszti ké­­peztetéséről, végre a honvéd altisztek szolgála­ti alkalmazásáról szóló vagyis az 545—550 sz. törvényjavaslatok. Ha tehát a t. ház tetszésé­vel találkoznék, holnap ülés után a képviselő urak az osztályokba mennének, s a most emlí­tett hat honvédségre vonatkozó törvényjavasla­tot tárgyalnák pénteken és szombaton. Ezen idő alatt a központi bizottságnak az ujonczo­­zásra vonatkozó jelentése kinyomatván, hétfőre napirendre tűzetnék, mely bevégeztetvén a szombaton kiosztott pénzügyi bizottsági jelen­tések következnének napirendre körülbelül kedden vagy szerdán. Mia a t. ház ezt helyeselni méltóztatik,határo­­zatilag kimondhatjuk még azt is, hogy a­mennyiben a pénzügyi bizottság jelentései nyomatás vagy akármely dolog által megszakít­­tatnának, ezalatt a már egészen kész községi törvények vétessenek fel és tárgyaltassanak. Ez az mit a napirend­­megállapítása érde­kében a t. házzal közölni akartam. A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén azt feloszlatom, s a holnap délelőtt 10 órakor tar­tandó rövid ülésre kérem a t. képviselő urakat megjelenni. Ghiczy Kálmánnak a sorrendre nézve, az az észrevétele van, hogy a pénzügyi bizottság jelentése közt foglaltatik egy, melyet emlit­­tetni nem hallott, s mely iránt a t. ház mielőb­bi határozata szükséges. Az 1869. esztendei zárszámadásról a pénzügyi bizottságnak jelen­tése már régen van beadva. Ezt is kéri azok sorába tétetni, mely felett mielőbb intézkedés szükséges. Elnök. Az illető jelentés már régen ki van nyomatva s kiosztva, ezt lehetne szintén első helyre tárgyalásra felvenni. Holnap 10 órakor rövid ülés, azután az osztályok fognak ülé­sezni. Ülés vége 1 és három­negyed órakor, a műkincsek tömegét összeszerkessze s a le­nézett népköltést tanulmánytárgygyá téve, ala­pos birálattal közrebocsássa, bajosan akadt volna Erdélyin kivül. Pedig ettől függött szép­­irodalmunk iránya, s kétes, vájjon Petőfi min­den lángszelleme­s ihlete daczára is meg tudja-e víni oly hamar íróink elvakult scho­­lasticismusát, ha Erdélyi János, Perczy, Her­der s egyéb külföldi nagyságok mellett az esz­­th­etika öröktörvényére hivatkozva, a magyar nép lélektanát s műképességét oly elesküdhet­­len s megczáfolhatlan világosságba nem he­lyezi. A példa megvan. Az irodalomtörténet ad reá nyilt tanúságot. Tudjuk ebből, hogy mily tetemes volt azon irók száma, kik Petőfit be­tyárok s csárdák költőjének nevezvén elle­ne az illem és örök­ szép dogmája nevében ter­ekedtek. Íme ez irányban tett Erdélyi János irodalmunknak soha eléggé nem méltányolható szolgálatot. Az általa hirdetett elvek megér­­dem­l , hogy róluk bővebben szóljunk. Erdélyinél a népköltészet és hagyomány, néphit és szokás, mind oly szerencsés különös­ségek, és eredeti sajátságok, melyek sehol a kerek ég alatt másutt fel nem találhatók. Ezek az egyedüli alap, a­melyen kell felemelkedni a nemzeti kultúra nagy épületének. Minden egyéb utánzás, s előbb-utóbb roszra, jó, ha nem épen germanizmusra vezet. Népeket nem fölös arithmetikai számarány, hanem tősgyökeres nemzeti miveltség tárt fel. A világ Görögország­nál kisebb államot talán soha nem ismert és mégis az egyetemes irodalomtörténet kény­telen bevallani, hogy „Graecia capta for­rum victorem coepit et artes intulit.“ stb. sőt a tapasztalat azt mutatja, hogy az európai czivilizátiót ma is jó részt a görög-latin műveltség Atlása tartja vállain. Ez a nemzeti kultúra hódító hatalma ! S mi­után lehetne már ily nemzeti előhaladást teremteni, ha nem a népköltési ereklyék földén képző­dött irodalom által ? Oly költészet, mely e fe­lől más véleményt ápol, ideig óráig tartván, nem lesz menedék külről jövő beolvasztási kísérletek s a legiszonyúbb elnemzetietlenedés ellen. Mai nap pedig az irodalom azon láng­oszlop, melyről tartja a hagyomány hogy benne Isten vezeti választott népét az Ígéret föl­dére. Ez elvnek Erdélyi János — leghamarabb íróink közt — már a negyvenes évek felé tel­jes tudatára emelkedett. „Németországban utazva — úgymond — eléggé volt alkalmam tudományos férfiakkal beszélni, kik örömmel kérdezősködtek a magyar faj felől. Mikor ennek kis számára jött a szó, nem azt kérde­zők , hogy áll, mint áll politikailag, hanem van­­e saját öltözete, éneke, táncza, hagyományos szokásai, sőt előítélete. Miért? mert a nép csak ily külsőnek tetsző jelvek által, mik Ugyan mindig legszorosabb összeköttetésben vannak a belsővel, esik szemlélődésünk alá. Itt­­ a táncz, nyelv, érzés nem divat, mint a felsőbb­­ körökben , meleknek mint szomszéd telekre kihajlott fának mások szedik gyümölcsét. Itt a szokás egyszersmind erkölcs, a hagyomány történet, s az előítélet meggyőződés. Ha én a német tudósok kezébe egy népdalgyűjteményt adhatok, bizonyosan jobban megfelelek vala kérdéseikre, mint eddig a nép körül tett ta­pasztalatimból.“ Ily nézet mellett mi sem volt természete­sebb, mint a helyzetet egész meztelenségében föltüntetni. A­ki valamely téren reformátorként lép fel, annak első teendője szembe mondani az iga­zat, hogy kitüntesse a jelen hiányát s a jövő irányát. Erdélyi nem rettent vissza az igaz szó:... Kimondta nyíltan, mit az írók nagy tö­mege a profanus vulgus előtt mint szent m­isz­­teriumot titkolt, jó lesz megemlékeznünk ide vonatkozó szavaira : „Azt nem minden ember hiszi, h­á Népdal költészetünkről czimű terje­delmes értekezésében, hogy lehet magyarul írni, de még sem magyarán, pedig úgy van, írókat lehetne felhoznom, kik magyar szókat raktak ugyan egymás mellé, de hol deák, hol német alakban, esannyira hogy munkáiknak úgy­szólván csak teste magyar, de lelke ide­gen. Mély foka ez a sülyedésnek ; azért szíveseb­ben tűrök egy két idegen eredetű szót,tiszta ma­gyar formában,mint legtősgyökeresb szók at ide­gen szellemben, mert csak igy, és nem máskép lehet, az angol és francziának nyelvek töredé­keiből saját és nagy nemzeti nyelvet és irodal­mat állitai elő; csak igy lehet nekünk az ide­gen miveltség befolyásának igáját lerázni nya­kunkról és megszólalni, mint szólnunk istenről adatott.“ Van azonban az irodalmin kívül — mint ugyancsak Erdélyi kifejező­i— más tekintet is, mely a népi költészetet a kor egyik és fő szük­ségévé teszi, s ez a magyar nép lélektudomá­­nya. A jogegyenlőség, az egyes néposztályok kölcsönös megismerése és egybeolvadása nél­kül illusió; ha megfelel az igazságnak, nem fe­lel meg a tőle várt nagy politikai czélnak, a nemzet erősödésének. E helyen azonban mindenek felett az iro­dalmi szempontra fektetünk súlyt. Voltak-e dalaink a múltban ? mikor emelkedett, mikor hanyatlott népünk költői ereje — és a meg­lévő kincsek mily fokán állanak az esztheti­­kának, ízlésnek, erkölcsnek? a fenebbiek után e kérdések vártak megoldásra, hogy a köve­tendő út, a folytatás magától megvilágosittas­­sék. E kérdésekre Erdélyi János részletesen felelt. Kimutatta, hogy soha sem volt olyan idő, melyben a költészet enyhitő forrása ki­apadt volna népünk kebeléből. Történelmi adat­tal bizonyitá be, mikép az ős­nemzeti költé­szet, mely ellenkezőleg a jelennel, h­ősbeszélyi nemben gazdag vala, korról korra élt, s csak a könyvnyomda feltalálásával ágazott mű és népi költészetre. Kiemelte, mely események voltak azok melyek dalnokaink költői erejét meglohasztották. Megjelölte, hogy a keresz­tyén vallás s általa elterjedt deák nyelv oko­zott irodalmilag legtöbb kárt. A hőskor — úgymond — melynek szent tárgyai egészben birták még elfoglalni a kedélyeket, most már tünedezni kezd, mert az egységre vitt nemzet megoszlik maga közt s hite miatt verse­nyez s egymás kiirtására törekszik a két fél.“ Törvények hozattak , mik a hagyo­mányos magyar kultuszt az erre emlé­keztető dalokkal együtt végleg kiolták. Az 1279-ki budai zsinat papjainak még a világi mulatságokat is megtiltja. Hogyan számolhat­nánk aztán ily ascetikus intézmények mellett, életerőt költői munkálkodásra, mikor még nem rég is volt eset reá, hogy tiltott dalok éneklése testi büntetéssel fenyíttetett. A második esemény , mely nemzetünk irodalmi buzgalmát nagy időre lekötő, Erdélyi szerint: a reformátió és a mohácsi vész. Na­gyon érdekes, mit őe két történelmi jelenségről elmond. Soha író nem ecsetelt szebben egy kort sem ennél. Mellőzve gyönyörű tárgyilagosságát, szilárd hiténél mély bölcs elme lep meg jobban. Oly időről van szó, mikor aczél, tudomány, kirá­lyok harcza,alattvalók ármánya, hitbeli rajongás munkáltak közre hogy a hazai irodalmat örök­re lerombolják. Azért ha e korból semmink sincs — mondja bölcs nyugalmával Erdélyi János — köszönjük meg, hogy magunk meg­vagyunk s azt elmondhatjuk, mert kiállott­ák a tűzpróbát.“ (Folyt. köv.) Megyei élet. — A­lísa-Feh­érmegye múlt évi utolsó ne­gyedéves bizottmányi gyűlését Pogány György főispán elnöklete alatt múlt évi decz. hó 29. egy délelőtt befejezte. A szentesített törvények ki­hirdetésén kívül következők voltak tanácskozá­sának főbb tárgyai: Pest megye átirata folytán albizottmány választatik meg, egy a megye szükségleteinek megfelelő cselédrendnek ki­dolgozására, azon utasítással hogy azt a legköze­lebbi közgyűlésnek előterjessze. Alvincz város kérelmének tárgyában, azelőtti önállása iránt, újabb bizottság küldetik ki, az alvinczi lakos­ság általános óhajának kipun­ntolására.­­ A törvényszékek szervezésének közel beálltával szemben a bizottmány feliratot határoz, mely­ben tekintettel a megye 260000 lelket tevő lakosságára három törvényszéket kér : Nagy- Enyedre,Gyulafehérvárra és Abrudbányára. — A főbíró jelentése, hogy a kórházi alap a kór­ház építésének megkezdését nemsokára lehet­ségessé fogja tenni, örvendetes tudomásul vé­tetik. —­­Pozsonynál jan. 9-ike óta a jég a Breuner-féle malmoktól kezdve megállóit. Na­gyon előmozdította ezt a rendkívüli jégzajlás és a nagy hó, úgy hogy 10-én reggel a malmok­tól kezdve Károlyfalván felül egészen Dévény tájáig mozdulatlan tömör kérget képez. A víz állása rendkívül magas az uj vízméretén 15­4", úgy, hogy már csak csak 3 láb hiányzik a part magasságáig és tapasztalt hajósok álítása szerint a víz kiöntésétől tarthatni. A veszélyeztett pontokra a kapitányi hivatal mentő csónako­kat rendelt.­­ A pozsony-nagyszombati lóvasúton az erős hófúvások miatt további rendeletig a közlekedés felfüggesztetett. — A hét elején uralkodott hideg idő­járás nagyon jó hatással volt a folyók fenyegető magasságának leapasztására. — így Szegeden az állandó vízvédelmi bi­zottmány vasárnap tartott ülésében állan­dó ülésezését, valamint a töltési munkálatokat is megszüntette; egyúttal azonban fölhivta a tanácsot, utasítsa a töltésezési bizottmányt, hogy a várost közvetlenül érintő tiszapartnak a legmagasb vízállás fölött 30 magassa leendő föltöltését im 1.16ék­ tanul foganatba vegye. Alsó részen a jégleeresztés m­ost is szakadatlanul fo­lyik , most már fűrészekkel dolgoznak s 41 fű­rész szeldeli a jeget. Szombaton 700 folyó ölet eresztettek el, de azóta ismét nem bírnak na­ponta többre menni 200—240 ölnél, s igy még mindig nincsenek készen a roppant munkával. — A Tisza eddigelé 19­­8“-re apadt le. A kompközlekedés hétfő óta ismét megnyílt. Külföld, Francziaország. A „Havas Corr.“ jan. 6-ról Bordeaux-ból érkezett számából kitűnik, hogy az ottani kormánynak, azon terhes gondok daczára melyeket a francziaországi viszonyok okoznak neki, még mindig elég ideje van, más nem katonai dolgokkal is foglalkozni, így Cremieux indítványa folytán egy rendelet je­lent meg, mely a polgári hatalmat Algírban tetemesen bővíti. Csak az úgynevezett kato­nai területeken marad meg továbbra is a köz­­igazgatás a parancsnok-tábornok kezében, má­sutt a polgári hatóságokra ruháztatik. Ez in­­­­tézkedés jóváhagyása valamint a többi is, mely­­ szept. 4-ke óta létetett, az alkotmányozó gyű­lés számára tartatik fenn. A műegyetem, melynek alapítása óta szék­helye Párisban volt, ideiglenesen Bordeauxba tétetett át. Annak megnyitásával Gambetta s Cremieux beszédeket intéztek a fiatalsághoz. Cremieux e híres iskola történetét fejtegeté s kimutatá, hogy az a hazafias hagyományokhoz é­s köztársasági eredetéhez mindig hű maradt. S Gambetta szép beszédében a tudományt üdvöz­lő, mely most inkább, mint valaha a világ ki­rálynéja. „A tudományban való előrehaladott­ságuknak — mondá­a többek közt — köszö­nik elleneink eredményeiknek legnagyobb ré­szét. A tudományt tőlünk elcsenték. Azt egy Lavoisier, Monge, Laplace-tól sajátították el s mig mi bűnös tétlenségben, mely a tudatlan­ságot dédelgető kormány által még elő is mozdit­­tatott, törvényes örökségünket idegeneknek el­pazaroltuk, a németek hasznukra fordították, hogy vagyonunkkal gazdagodjanak s bennün­ket saját fegyverünkkel verjenek meg. Csak kitartó, szívós munkálkodás által fogjuk oda vinni, ismét tulajdonunk birtokába jutni s a polgáriasult nemzetek közt a minket illető első helyet elfoglalni. Ez azon nemes feladat, me­lyet a műegyetem fiatalságának maga elé kell tűzni. Francziaország számít önökre s szabad reméllem­, hogy a mostani súlyos szerencsétlen­ség által figyelmeztetve, melynek most tanúi, a jövőben folyton azon eszme lebegjen sze­meik előtt, hogy az ország jövője s boldogsága leginkább munkálkodásuk s haladásuktól függ.“ A „N. tr. Pr.“-nek Bordeauxból jelentik. Csaknem az összes sajtó megtámadja a kor­mányt a táborkari tanács feloszlatásáért. A „Const.“ a feloszlatott testületek részéről egye­temes óvástételt helyez kilátásba. Tal­ouet marquis egy decz. 31-ről keltezett levélben a jelen kormányt önkényuralomnak nevezi. Az „Op. Nat.“ így kiált fel a kormány ellenében: „Mi czélból buktattuk meg a császárságot ? Hisz szerepét jobban értette !“ A „Monit.“ re­produkálta az „Op.“ czikkét hivatalos részében. A kormány az „Ami du peuple“ kiadását meg­tiltotta, s a nyomda bezárását 2 hónapra decre­­tálta. A Bordeauxban megjelenő „M­oniteu­r“, mely egy külön czikkben Trockot védelmezi, a „Liede“ által felsorolt terhes vádakat rendsze­rint megc­áfolja. A legerélyesebben azon pont ellen nyilatkozik, mely a párisi kormányzóról azt mondja, hogy Bazaine-féle kirohanást ter­vez ; ezen két résznek együttemlítését is vét­kesnek tartja, így nyilatkozik a hivatalos „Mo­niteur“, holott a „Siécle“-nek legjobb esetben csak félhivatalos jellege vagyon ; ennélfogva a franczia köztársaság ellenei korán ujjongtak, midőn az egész világ előtt kikürtölték, hogy Gambetta és Trochu között egyenetlenség tört ki, és hogy Gambetta Trochut már most is áru­lónak mondja. Németen szög. A Hohenzollerek s ezek készséges alattvalói, úgy látszik, hogy elhatá­rozták, Francziaországnak egy részét hosszabb ideig megtartani, legalább e szándékukról győz meg a „Spen.Ztg.“, midőn „A háború végczélja“ föliratú czikkében ezeket írja : „A háború vég­fejleménye előtt állunk, de a német vezérlettől függ elhatározni, mily vége legyen. Azt le­hetne gondolni, hogy az czéloztatik, misze­rint ez ellenállás fészkeinek elrombolása után, egész Francziaországot katonailag be fog­nák hálóztathatni. Bár­mily nagy­­ mérvű s minden hadicselekményt túlszárnyaló len­ne is a feladat , melyet az eddigi tör­ténet ismer, csupán katonailag tekintve, a né­met főparancsnokság által talán mégis megold­ható lenne. Bármily hatalmasak legyenek is a haderők, melyeket a német hadvezérlet a vég­szükségben előteremteni tud s másrészről had­seregünk szervezete ép oly bevégzett, de min­den katonai segédeszköz igénybe vételével a feladat még sem lenne megoldva. Francziaországnak egészen német polgári kormányzat alá kellene helyeztetni. Először is, hogy a társadalmi teljes fölbomlás ne következ­zék be, ami nem lehet Németország érdekében, másodszor, hogy a német részről kiállított ha­dierők kellően elhelyeztessenek, s a kezdetet a hadikárpótlás tényével tegyék meg. A franczia hivatalnokok részéről e műnél természetesen megbízható támogatás nem volna várható. A súrlódás e hatóságokkal s többé-kevésbé a la­kossággal folytonos lenne. Ily körülmények közt a német hadvezérletnek egy más eszme kivitelét tulajdonítják. A német hadsereg Páris bevétele után Francziaország leggazdagabb vi­dékeit keresheti ki, s ezekben tömegesen tábo­rozva, magát biztonságba, sőt megtámadhatlan helyzetbe teheti. A Garibaldi leányának halála felőli hit alaptalan, mert Genuában tartózkodik s jó egészségnek örvend. MAGYAR ÚJSÁG 1871. 10 db SZÁM. Az „Indep. beige“ betiltása, melyet Falken­stein a partvidékekre nézve rendelt el, a had­­ügyér által mindazon helyekre kiterjesztetett, hol franczia foglyok vannak. Valamennyi tiszt, kik becsületszavukat visszavették, Poroszor­szág keleti részébe küldetett, hol fegyenczekül tekintetnek. Franczia lapokból. A „Journ de­s D­eba­t­s“ jan. 3-ki szá­mában olvassuk: Az 1871-év első napjai miben sem külön­a BüffBW ... köznek az 1870-ki utolsó napjaitól. Ugyanazon szomorú hideg, ugyanazon szürke ég, a porosz ágyuk ugyanazon mozgása,melyek elődeink ellen csekély hatással folytatják lődözésüket. A kor­mány a hivatalos lapban int bennünket bírálás nélküli nagy hiszékenységünk ellen a legvaló­­színűtlenebb hírekkel szemben, és azon bátorí­tással végzi, miszerint ne essünk kétségbe. En­gedjék meg, hogy részünkről mi itt a kormány tanácsaihoz csatoljuk a mieinket. Majdnem az egész párisi sajtó, felizgatva erődeink és váro­sunk határának lövöldö­ztetése által fölszólítja katonai főnökeinket, hogy lépjenek ki abból, a­mit tétlenségünknek nevez és ajánljanak csatát az ellenségnek. „Mit sem tartunk oly veszélyesnek mint ezen tanácsokat, és mi sem óhajtandó inkább, mint hogy Trochu tábornok ne engedjen ezen sürgetésnek. Minden a mellett szól, hogy a po­roszok lánczolatai majdnem bevehetetlenek. Azokat megtámadni, annyi volna, mint ma­gunkat kitenni a haszontalanul széttöretésnek, a siker vajmi kevés esélye mellett. A mi sze­repünk abban áll, hogy tartóztassuk az ellen­séget a végre, hogy vidéki seregeinknek időt engedjen arra, hogy segítségünkre jöhessenek, vagy közvetlenül, hátulról támadván az ostrom­lót, vagy közvetve, elmetszvén közlekedéseit és visszavonulási vonalát. Innen kitörni akarni, és minden erőnket egy általános ütközetben koczkára tenni, bizonyos különös eseteket ki­véve, melyeknek megít­élői egyedül vezéreink, oly hiba volna, mely utolsó reményeink rom­badőlését vonhatná maga után. Ha a loirei hadsereg megalakulhatott, szer­vezkedhetett, és egy addig mindig győztes el­lenséget komolyan fenyegethetett, ha folyto­nosan nyugtalanítja, ellene harczol és talán sakkban tartja. Trochu okosan cselekedett, hogy ellenállt azon emberek kérelmeinek és fenyegetéseinek, kik őt mindennap arra un­szolták, hogy Francziaország sorsát egy csa­tának koczkájára tegye, melyet megnyerni majdnem lehetetlen. Illeni kezd rá azon die é­­ret, melyet Ennius Fabiusra mondott: Vrras qui nobis ennetando restituit rém. „Ha végtére meg fogunk mentetni, ezt ne­ki, bölcseségének, okosságának fogjuk köszön­hetni. Csak arra kérjük most, hogy ne térjen el ezen czélszerű okosságtól, és csak akkor ve­zessen bennünket döntő actióba, midőn kétség­telenül tudni fogja, hogy a segítségre jövő had­seregek közeledte ezen actiónak a siker ko­moly esélyeit nyújtja. Hogyan étkeznek Parisban. Charles Monselet a párisi „Monde illustré“­­ban egy humorral teli czikket közöl, mely ar­ról tanúskodik, hogy a párisiak a tengernyi baj közepette is tudnak nevetni s örvendni. A czikkből a következőket vesszük át: Szomorú, szegényes, sovány asztal. Nem remélt böjt, mely az egykori gyomorban ke­serű emlékeket kelt föl. Történetünknek ez egy lapját fogja képezni , bárki másnál tán illetékesebb vagyok e lapra néhány sort írni. A jó iránti szeretetemért ma iszonyúan meg­­bünhödtem. Igen, elkövetett vétkeimért megbünhöd­­tem. Oh­szagos czukros kenyér, büszke Teme­tés halak, ízletes vadhús, különféle nyalánksá­gok, kövér szárnyas állatok, lehetséges-e, hogy ti mind oly gyorsan eltüntetek! Egy hét óta a legközönségesebb ételekkel táplálkozom , most már még csak lovam sincs , ezt a szamár kö­veté. A pöffeszkedőt a meghunyászkodó válta föl. Ismeretlen ételeket eszem, megelégszem oly maradványokkal, melyeknek egy polgári konyha sem adott nevet. Eléggé meg van-e borszulva egykori lené­zésemért, drága házi tengeri sertésecske! S te a jászoly alázatos bornyája, mit nem adnék ma egy tál aprólékodért, a­mely gúnyomtól soha sem volt megkímélve. Polgárias gulyáshús, szeretek, máj, mind­ennek vége! A forradalom mindenkori jelszava! Önök emlékezni fognak a „l‘Auberges des Adrets“ egy jelenetére, midőn Robert Macaire­s Bernard a pinezérnek utasításokat adnak, hogy mit hozzon nekik enni. Péter nagy ud­variassággal sorrendben omelette-et,cotelettes-t, vesét stb. ajánlt. Midőn azután a legnagyobb figyelemmel végig hallgatta őket Robert Ma­caire, a beszélgetésnek véget szakitván, ezt, mondá neki: „Jól van tehát, adjon két sous ára gruyéres sajtot.“ A teremben voltak e váratlan fordulat foly­tán nevetésben törtek ki, mert csak is a Gruyére sajt volt már a szerénységnek utolsó s a sze­génységnek első szava. Menyire megváltoztak az idők ! Ma Robert Macaire dúsgazdag tőzsérhez volna hasonló. Egy rég ismert bűvészt véltem föltalálhatni. — Mu­tasson valamely közönséges dolgot. — Szíve­sen , milyent ?. Egy omelette-et a kalapban. Bűvészem szó nélkül távozott. A­mint visszatért, egy tojást mint ritkaságot bámultunk,s csak azután figyel­meztetett, hogy az egykor Sardinia volt. A ten­geri rák mesebeli állattá lett, hasonlóan az apo­­calypsisban leírtakhoz, vagy mint azon nagy állatok, melyek a Saint-Jacques-on át tesz­i meg az utat. A véreshurka a művészi tárgyak közé soroztatott. Néhány polgár hosszas s fáj­dalmas benső küzdelem után elhatárza magát, megenni ausztráliai papagályait, stiglicz ma­dárkáikat nyársra húzni, arany halaikat meg­sütni s evetkéiket szalonna szeletekkel von­ni be. Szomorú csapás. Az állatkertek s a Jard­in des Plantes órája ütött. A h­­i b o r u. A tegnapi német távirat, mely szerint a villersexeli csata győzelme a francziák vissza­­vezetésével a németek részére dőlt, valótlant mondott, mert míg e csatáról érkezett három távirat a győzelmet a franczia fegyvereknek tulajdonítja, addig Werder jó későn ad egy oly jelentést, mely szerint a győzök a németek let­tek volna, a­mit azonban a legvilágosabban az c­áfol meg, hogy Werder helyett a fenyegetett vogesi német sereg vezényletét Manteuffel veszi át. Ez tehát nem egyéb, mint elmozdítás azon győzelem jutalmáért, melyről Werder teg­nap értesíté a világot. Manteuffel helyébe az északi hadsereghez Goeben tábornok megy, a 8-ik hadtest parancsnoka. W­illersexelnek, hol az utóbbi csata­­ folyt, 1530 lakosa van s az Oignon­s Scey folyók összefolyásánál 964 láb magasságnyira fekszik. E hely nagyon fontos, miután több ut e helyen összpontosul, innen ágaznak szét az utak Lure, V­escül, Rioz, Besangon, Beaume, l‘Isle, Doubs, Montbenard s Belfortba. Villersexelben vannak vasgyárak , melyek 1863-ban 11,400 mázsa vasárut, 3,400 mázsa vaspréhet s 8800 mázsa vassodronyt szállítottak. A villersexeli kastély a 17-ik században épült s szép kilátást nyújtó magaslaton fekszik. Egy zürichi magán távirat szerint a német csapatok erélye­s törekvése Belfortnál a francziák hősiessége által mindig ellensúlyoz­­tatik. Pruntrutból jelentik, hogy a 7-én Bel­fortnál tett támadás ismét meghiúsult s a néme­teknek 600 emberüknél többe került, mely al­kalommal Baville falu a francziák által tett vá­ratlan támadás folytán a németektől elve­tetett. Lille-ből 9-ről távirják, hogy Faidherbe tbk. 7-ke óta hadseregénél van s jelentékeny erősí­tést nyert. Úgyszintén az újonnan szervezett s ehét óta begyakorlott lille-i mozgó zászlóaljak a hadsereghez mentek. A franczia északi had­sereg 6000 emberrel erősebb, mint a 2. és 3-ki csatanapon voltak. Lillében egy königsbergi izraelita, ki már több év óta ottani lakos volt, rábizonyult kém­kedés folytán rögtönitéletileg agyonlövetett. A porosz csapatok több arras-i­s doullensi egybehangzó tudósítás szerint Bapaume vidékét elhagyták s a Soume mellett Braynál erős had­állást foglaltak. Hivatalos bordeaux-i távirat szerint Chanzy tbk. e hó 10-ről le Malisból jelenti : Frigyes Károly és a mecklenburgi herczeg hadtestei ma kettőztetett megerőltetést fejtettek ki a Huisne melletti támadásnál, keletre Le Manstól. A franczia hadoszlopok — minden oldalról szo­­ríttatva — kénytelenek voltak a nekik kijelöl­ve volt végleges hadállásokba visszavonulni. A csata legélénkebb volt Montfort, Cham­pagne, Parigne, Leveque, Jurilles, Change és más pontokon. A Ribel-dandár hat órai makacs ellenállás után kénytelen volt az utóbbnevezett helyet az ellenségnek átengedni. Veszteségeink ma érzékenyek. A németek veszteségei a fog­lyok állítása szerint, még tetemesebbek. Egye­dül egy német dandárban 1 tábornok megse­besült, a dandárhadsegéd, egy ezredi hadsegéd és több tiszt megöletett. Chartresből 8-ról jelentik, hogy egy fran­czia hadtest Mamersből Belesme-en át Chateau­­neuf felé nyomul előre. A mecklenburgi herczeg utasíttatott az ellenségnek útját állni, minek következtében a Chartresban rendelkezés alatt álló összes csapatok, 8 zászlóalj, 5 lovas sza­kasz s 2 üteg lett Courville-en át hozzá útnak indítva. A németek attól tartanak, hogy jobb szár­nyuk meg fog kerültetni, s a francziák Dreux és Versailles felé előnyomulni szánd­ékoznak. A Loire mellett folyt utóbbi ütközetekből 400 könyv sebesült hozatott Chartresba s he­lyeztetett el a tábori kórházakban.

Next