Magyar Ujság, 1871. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-13 / 10. szám
Páris bombáztatása, versailles-i tudósítások szerint rendesen folytattatik anélkül azonban, hogy eddigelé valami kedvező eredmény éretett volna el. A franczia lövegek a német vonalon messze túl repülnek, ott azonban, ha találnak, nagy károkat okoznak, e végett a fedezeti legénység egészen az ütegek mellett helyeztetett el, miután azelőtt nagyon ki volt téve az ellenség tüzének. E hó 3-ig terjedő léghajó tudósítások constatálják, hogy a porosz bombázás akkoráig csekély károkat okozott az erődökben. Az emberekbeni veszteség jelentéktelen. A St.-denisiek falragaszok által voltak felszólítva, hogy Párisba menjenek, azonban e felhívásnak nem engedtek. A hideg és nélkülözések következtében a halandóság igen nagy. Montagneban egy léggömb szállott le, mely Párisból a következő híreket hozta: Páris, jan. 3-án este. A keleti erődök és a körülfekvő falvak bombázása decz. 27-dike óta csaknem szünet nélkül folytattatik, anélkül, hogy jelentékeny károkat okozhatna. Ezen károk éjjelenkint könnyen helyreállítatnak. A poroszok naponkint körülbelül 4000 golyót küldenek a keleti erődökre; eddig más helyeken nem kezdték meg a bombázást. Csapataink hangulata az ágyúzás következtében legkevésbé sem változott meg. Öszszes veszteségeink december hó 27-dike óta 20 halott és 200 sebesült. A hírlapok csaknem kivétel nélkül felszólítják a kormányt, hogy most, miután az időjárás jobbra fordult, erélyes támadást intézzen. Átalánosan azt hiszik, hogy legközelebb nagy csatánk lesz. Párisban folytonosan a legnagyobb nyugalom uralkodik. A hivatalos újság tegnapi száma egy czikket közölt, melyben a kormány, egyetértve a lakosság érzelmeivel, minden megadásra vonatkozó gondolatot határozottan visszautasít. Ezen czikk a lakosságra igen jó benyomást gyakorolt. Bourbaki távirja 10-én este. Az utolsó éjen az ellenség Villersexel házaiból kiűzetett. Ma reggel az utolsó ellenséges csapatok elhagyták a várost, vagy megadták magukat. Werder a Villersexelt vesztett csata után Lure felé vonult vissza. (Lure Villersexelhez északra, mintegy 5 mértföldnyire van.) A németek sürgönyei e szerint hamisak. Az Issy és Vanves erődök falaiban már erős károk mutatkoznak. Moltke szándéka, Issy Vanves és Montrouge ellen rohamot indíttatni, és Párist innen lövetni. Burgfelden mellett a porosz határőrök átlépték a svájczi határt, elhurczoltak egy ifjút s ennek anyját embertelenül bántalmazták. Bordeaux-i távirat szerint párisi léghajótudósitások január 10-ről jelentik . A január 9-ről kelt hadijelentés azt mondja: Tegnap este Malmaison felé több ütközet volt. Ma reggel negyedízben nyitotta meg az ellenség a támadást Maison Crachard és a Reuiltól balra fekvő kőbányákban álló előőrsök ellen. A mozgóőrök visszaverték a támadásokat és a poroszoknak komoly veszteségeket okoztak. A Pantheonhoz vezető utak a 9. sectióban ma éjjel sok gránátot kaptak. A Pitié kórházban egy nő megöletett, a betegeket egy pinczébe kellett levinni, a poroszok a Val de Grace kórházra is lőttek. úgy látszik, hogy a kórházak a porosz lövések czélpontjait képezik. Éjjel 2000 bomba esett Páris belsejébe, néhány nő és gyermek megsebesíttetett és megöletett. Más értesülések szerint a poroszok Issyt Vanves-t és Montrouget gyengén bombázták, a gránátok becsaptak a Pantheonba, Odeonba, Vanvesba és a Babylon utczába. F. hó 10-én a bombázás kivételkép gyengébb volt, a St. Jaques külvárosba gránátok estek. Levélhordó galambok híreket hoztak Bordeauxból f. hó 6-ról, melyek roppant megelégedést idéztek elő. A lakosság magatartása csodálatos, minden a végső ellenállásra van elszánva. Fővárosi krónika. Pest, január 12. — A magyar mérnök-egylet január hó 14-én, szombaton, délutáni 6 órakor az egylet helyiségeiben választmányi és egyetemes szakülést tart. Főtárgy: 1. Herrich Károly e. tag értekezése a vízjogi törvényekről. 2. Az egyetemes szakülés után választmányi ülés tartatik a közgyűlésre vonatkozó intézkedések tárgyában. — A bécsi porosz követ Schweinitz gróf ma reggel Pestre érkezett. O felige is itt van, a mint ezt nekünk közönséges halandóknak a budai várpalota legmagasabb ormára, a Gellért hegyre és a várbástyára fölvont ékes feketesárga lobogó mutatja. — A pesti népkar f. h. 22-én tartja rendes közgyűlését. Ez alkalommal választanak elnököt és 20 új tagot a bizottmányból kisorsolandók helyére. Az egyleti tagok névsorát a kör helyiségeiben (sip utcza 9. sz.) mindenki megkaphatja. —Interpelláció redőrségünkhöz. Mint még olvasóink igen jól emlékezhetnek pár, hét előtt történt az a szomorú eset, hogy a terézvárosi siputczában emelt dohánygyár épületének boltozata hallatlan építési könnyelműség következtében a harmadik emelettől kezdve a földszintig leszakadt s pár munkást agyonütött, ugyancsak egy párt pedig mindörökre koldussá tett. Mint a lapok akkor írták, vizsgálat indíttatott meg a szerencsétlenség okainak és körülményeinek megvizsgálása végett. Miután pedig e vizsgálat ma, körülbelül két hónap óta kényelmesen befejezhető volt, az eredményt pedig igen sokan türelmetlen kíváncsisággal várják. — kérjük a rendőrség főnökét Thaisz urat, legyen szíves bennünket e vizsgálat eredménye felől értesíteni. — A tegnap esti bécsi gyorsvonat jobban megérdemelné a „csiga vonat“ elnevezést. Ugyanis nem kevesebb, mint harmadfél órai késedelemmel érkezett Pestre, a ma reggeli vonat szintén ennyit késett épenugy az esti is. — A hivatalos közlöny ma ismét három szabadságolt állományú honvédtiszt leköszönésének hirét hozza. — Gróf Apponyi Györgyöt súlyos csapás érte , neje gr. Apponyi Julia ugyanis ma reggeli 6 órakor meghalt. — Bevessünk-e, boszankodjunk-e, nem tudjuk, azon a sületlen udvaroláson, melyet a kormánypárti sajtó után útfélen véghezvisz. Összetákol a kultuszminiszter úr fia egy értekezést valamely természettudományi kérdésről ; a természettudományi közlöny persze rettenetesen boldog, hogy czikket adhat a cultusminiszter úr nagyreményű fiától, s valamenynyi deákpárti lap dórusban zengi utána : ime a cultuszminiszter fia milyen derék gyerek, még értekezést is tud írni! Mintha volna ebben valami különös.. Vagy nem elég e lapoknak a társadalmi aristokratia, még irodalmit is akarnak teremteni. — Apró hírek. A bécs-pesti esti vonat tegnap ismét másfél órával elkelett. — A pesti részvényes német színház előcsarnokában egy gázcső nyitva maradt s este minden nagyobb baj nélkül explodált. Következménye két ablaktáblának bezuzása lett. — A ráczfürdőben tegnap egy fiatal szabó-legény szerelmi ba miatt fölvagdosta ereit, de még idejekorán fölfödözték és megakadályozták. — A budapesti korcsolyázó-egylet febr. hó 1-én rendezi azon bálját, mely az idény legfényesebbjeinek lesz egyike. — A történeti festményekre kitűzött és függőben hagyott harmadik dijat Székely Bertalan nyerte s az neki már ki is adatott. — A Duna jege, mint táviratilag értesitnek, Pozsonynál is megállt. A vizállás ott is szokatlanul és fenyegetőn magas íroda 1om. — Az új év a szépirodalom terén meglehetős lendületet hozott létre. Egymásután több eredeti regény szándékozik megfutni a versenypályát. Ezek közt alighanem Tóvölgyi „Ezüst vitézéé“ lesz az első hely. Fialka Klotild asszony is irt egyet „Adrienne“ czimmel. Beniczky Bajza Lenke is dolgozik egy négy kötetes új regényen, melynek czime: Előítélet és felvilágosultság. Horváth Miklóstól pedig „Akik sorsunkat vezérlik“ czimmel a „Fővárosi Lapok“ igér közölni egy újat. Csak aztán a belső érték is megfeleljen ez örvendetes lendületnek. Művészet. — A drámabiráló választmány gróf Zichy Gézától „A frenológ“ czimmel egy kis eredeti bohózatot fogadott el. Új darab tehát van a drámabiráló bizottság tagjainak zsebjeiben, de annál kevesebb a repertoiron. A Török János előadása ismét elmarad, még pedig Lendvay betegsége miatt. — Egy miss helyen már megemlítettük azon hitét, hogy a cultusminiszter úr a történelmi festményekre kitűzött harmadik pályadíjat Székely Bertalanak kiadatta. Előre bocsátjuk, hogy mi Székely B. működésének legnagyobb elismerői közé tartozván e sorokkal nem akarunk és nem is akarhatunk érdemeiből bármit is levonni. De roszul esett a cultusminiszter Úrnak ez elhatározásából látnunk, hogy tetteiben egészen a saját gustusának és énjének hódol. Székelynek a mondott pályadíjat nem volt szabad kiadni, mert Székely nem tartván meg a pályaszabályokat kész művel és nem vázlattal versenyezett, s így műve az igazságosság rovására érinthette a pályabirák ítéletét. A bíráló bizottság, mely pedig szakférfiak mellett a cultusminiszter kiküldötteiből állt, maga is érezte ezt, midőn kimondotta nem azt, hogy a műnek adassék a harmadik pályadij, hanem hogy a kész képet lehetőség szerint szerezze meg a kormány a muzeum számára s vételárához kapcsolja majd az addig ki nem adandó harmadik pályadijat is. Vagy ne hivjon tehát össze a cultusminiszter birálótestületet, ha határozatait olyanoknak tekinteni nem hajlandó, vagy ha már összehívott ilyet, ne sértse meg az által, hogy megállapodásait tisztelettel félretéve a saját magas akaratát érvényesíti — a művészet valódi érdekeinek rovására. Jegyzetek a múltból. 1849. jan. 13. Görgeinek főhadiszállása Selmecz-Bányán van s itt vette Kossuth azon levelét, melyben a tlek. váczi kiáltványai miatt neheztelését fejezi ki, úgy szintén a hadügyminiszter rendeletét, hogy Klapkával egyesülve, Schlick seregét megkerülve, azt megverjék. Nyárasdnál Querland alezeredes a komáromi őrség egy részével Neustadter csapatai ellen harczol s Szerdahelyen át Pozsony felé űzi. Ottinger nemzet őrnagy, ki Pestről 9-én indult el, Szolnokot megszállja s a magyar kormány által ott összehalmozott nagy mennyiségű készletet zsákmányul ejti. A képviselőházban a Windischgratznél járt küldöttség eljárásáról jelentés létezik , mire Kossuth egy szép beszédben kifejti, hogy a föltétlen hódolatra ráállani nem egyéb, mint hogy a „nemzet írja alá saját halálának ítéletét." A képviselők e beszéd után esküre emelt kezekkel ígérik, hogy a haza megmentésére mindent el fognak követni. Közgazdaság, Pest, nov. 12. Az időjárás kedvezőtlen a gabonaneműek szállítására mellékutakon és vasutakon egyaránt. Még a postakocsik is késve érkeznek. Az adásvevés a gabonatőzsdén középszerű. Vevők a malmok, mert ezek őrölni kénytelenek, akár van kelete a lisztnek akár nincs. Az árak változatlanok. Szép nehéz búza 6 frt 10 — 20 kr. könnyű vagy konkolyos 5 frt 20—30 kr. Rozs mérőnkint 3 frt 40—50 kr. Árpa 2 frt 30—40 kr. Zab 2 frt 10—20 kr. A papirosértékek még jobb forgalomnak örülnek, bár ezek értéke is a nagyobb részre nézve csak névleges Magyar vasp. köles. 103.25, dijsorsjegy egészen lefizetve 89, szőllőválts. kötv. 72.75 fizetve, pesti ker. bank 673, budai 170, magyar hitelr. 82.75, francobank 64 zárva, pesti közúti 301 frtig fizetve, budai 125 frtig kínálva maradt, Drasche-féle 93 adva, Gschwind-féle 176 zárva. Valuták és devisek kissé szilárdabbak Napoleonhor 9.95, cs. arany 5.86, tallér 1.83 egy negyed fizetve. MAGYAR ÚJSÁG 1871. 10-dik SZÁM. — Tiszta haszon az arató gépeken. Bár-s mily egyszerű munkának látszik az aratás, ed- s digelé csak oly esetben sikerült az emberi kéznél ügyesebb s végeredményben is olcsóbb gépeket szerkeszteni, ha a föld munkája ahhoz volt akalmazva t. i. a vetés mély szántásban sorvetőgéppel történt, a puhaföld jól elhengereztetett, aztán a zöldvetés szépen megkapáltatott sorkapálóval stb. szóval a szalma úgy nőtt fel, mikép az aratógép előtt jól megállhatott, le nem feküdt, s a kalász erősebben tartotta fogva a magszemeket, mintsem azok a gép durva lökésére kihullottak volna. A múlt években azonban napról napra tökélyesebb lett a gép s tökélyesbittetett munkálkodása ugyannyira, hogy most már csakugyan beszélhetünk az aratógépek tiszta hasznáról. Ilyenről tesz kimutatást a P. L. hasábjain Sülyről (Heves megye) Grünwald Miksa, kimutatva egyszersmind azon gyakorlati eljárást, melyet a munkások irányában követett. Levele igy szól: Közlöm azon eredményeket s tapasztalataimat, miket az idei (1870.) aratás alatt a tavali négy darab governor-aratógép munkája után szereztem. A vetés mintegy 380 kát. hold búzából (közte körülbelől 11 hold rozs.) 37 hold árpából és 420 hold zabból, tehát összesen 537 kát*, holdból állott. A munkások az egy órányi távolságra fekvő Jász-Kis-Ér községből fogadtattak következő feltételek alatt: 1869-ben 30 férfi és 30 nő munkás volt alkalmazva ; ez idén a 30 nő helyett 15 férfi, tehát mindössze 45 férfi munkást állítottam be. A munkások kötelezték magukat: a gépek által learatott gabonát felkötözni, a kötözésre szükséges kötelet sás vagy szalmából stb. elkészíteni, a kévéket keresztekbe rakni, ahol szükséges, a tarlót felgereblyézni, s az összegereblyézett gabonával épen úgy elbánni, mint az aratottal. Ezen felül kötelezték magukat a táblák szögletein, valamint a kerítések és árkok mellett, hol a gépeknek az első vágásra nincsen elegendő helyük — a gabonát lekaszálni. E munkáért azonban az aratók azon kedvezésben részesültek, hogy a gabona behordásnál nem tartoztak segíteni. Munkadíj fejében huszadrészt kaptak mindenféle gabonából, és a búza szalmáját. A szemes élet a gazdaság költségén szállíttatott nekik haza. Azon előre nem látott esetre, hogy a gabonát kaszálni kellene, az aratóknak tizedrész köttetett ki. Az aratás következőkép ment végbe: Kaszával levágatott: 765 kereszt búza, ebből esett 76 és fél kereszt aratórész, miből lett 91.8 mérő. Aratógéppel levágatott: búza 6980 kereszt; arató rész 349 ker., miből lett 425.6 mérő per 5 frt .2128 frt; árpa 1100 kér., arató rész 55 kér., miből lett 78.7 mérő per 2 frt =157 frt 40 kr; zab 2700 kér., arató rész 135 k., miből lett 180 mérő per 1 frt 75 kr=315 frt. összesen 2600 frt 40 kr. Ha az e vidéken szokásos kereseti módokat a fennebbiekkel összehasonlítjuk, az tűnik ki, hogy hasonló munkatétel mellett s kaszával aratva, egyéb csekély eltéréseket nem tekintve, az aratórészben tized jár. Nálam tehát az aratógépek a fentebbi 2600 frt 40 krt megtakarították. Munkára ökör- és lófogatok alkalmaztattak felváltva, és pedig lovakkal 11 és fél napon, ökrökkel 4 gép-munkanapon át, mi ekker állítja ki magát: a 4-szer 11 ‘is =46 lovas iganap (négyes fogat) per 5 frt = 230 frt. 8-szor 4 = 32 ökrös iganap (négyes fogat) per 5 frt = 160 frt. Az aratógépek és egy köszörűgép 2040 frt vételárából kamat stb. 204 frt Kijavítási költségre 5°i0 102 frt Köszörülésre, kenésre, tisztogatásra felment 25 napszám 1 frt 20 krjával 30 frt. Kenőcsre 60 font olaj 40 krjával 24 frt, Kenőcsre 50 font haj 40 krjával 20 frt, összesen 770 frt. Levonva a gépek bruttó jövedelméből 2640 frt 40 kr, a fent kimutatott összeget 770 frt. Marad a gépek után tiszta haszon 1870 frt 40 kr. Ehhez a tavasi tiszta haszon s ennek 5000 kamatja 1164 frt 66 kr, teszen az 1869. és 1870-ki aratás alatt a gépek tiszta haszna összesen 3035 frt 6 krt. Meg kell még továbbá emlitenem, hogy ugyanazon gépek ez idén még reperevetésemet is (1200 négyszögölével 70 hold) lekaszálták, s körülbelől 50 holdas luezernást kétszer vágtak le. Grünwald Miksa: Heves megye Ludas nevű helységben január hó 15-én postahivatal fog életbe lépni, mely a levél- és kocsi-postai szolgálattal foglalkozand, és összeköttetésben lesz a Pestről és Kassáról reggel elinduló vonatokkal. A postahivatal kézbesítési körét következő helységek és puszták képezik: u. m. Ludas, Detk, Ugra helységek, Tarnócza és Bálpüspöki puszták. Kecskemét, jan. 3. Búza 87 fontos 4 frt 70 kr, 83 fontos 4 frt 40 kr, rozs 80 fontos 3 frt, 78 fontos 2 ft 94 kr, árpa 74 fontos 2 frt 40 kr, 68 fontos 2 frt 36 kr, zab 1 frt 90 kr, kukoricza 2 frt 34 kr, köles 2 frt 50 kr, burgonya 1 frt. Sertéshús mázsája 17 frt 50 kr, szalonna mázsája 25 — 27 ft, sertés zsír mázsája 38 frt. Hízott lúd párja 6 frt. Széna mázsája 1 frt 30 kr. Szalma mázsája 60 kr. Kemény fa öle 15—18 frt. Puha fa öle 11—12 frt. — Arad, jan. 7. (Az aradi Lloyd-társulat hetiszemléje.) A meghidegült időjárás az utakat megjavító, úgy, hogy most már azokon egészen jól lehet közlekedni, és a szállítmányok hihetőleg nem is fognak sokáig váratni magukra. Ez előnyből a múlt héten még nem sok hasznot lehetett húzni, miért is a hetivásárokon még most sem volt semmi élénkség, és a kedvezőtlen viszonylatok voltak a túluralgók. Búza: igen csekély forgalom. Az árak a felsőbb piacokon, s ennek következtében a mienken is, jelentékenyen emelkedtek; nagy károkat okoz piaczunknak a közlekedés fenakadása a Bánáttal, amin fogyasztóink érdekében legégetőbb szükség segíteni. Egészben az üzlet csendes, miután a malmok a közelebb fekvő vasúti állomásoktól látják el rövid időre magukat, az üzérek pedig alacsonyabb árakra várnak. Kukoricza, árpa, rozs, zab változatlan. Szesz változatlan, a kész áru nagyban 45 és fél — 44 kr hordóval, kicsinyben 43 és fél—44 kr. hordó nélkül. — Debreczen, január 10. Az országos vásárt megelőző hetivásárunk a legnépesebbek közzé sorozható, s mondhatni mindenkire, úgy az iparosokra, mint a kisebb s nagyobb kereskedőkre nézve kielégítő volt, az életüzlet szilárd, készlet sok és kelendő volt, az árak változatlanul maradtak, szalonnát mind a helybeli, mint a vidékiek sokat állítottak elő, az árán túl nem tartott szalonna nagyobbrészt mind elkelt, mázsánként 26, 27, 28, 29 ritkább esetben 30 frtért, a külvásárban is élénk a mozgalom, készbőr kelendősége kielégitő volt,az árak kissé javultak, kész fekete tehénbőr párja, könnyebb 34— 36 frt, nehezebb 38—40 frt, talpra való 40—44 frt. Apáti felől igen sok szemes fehérpaszulyt hoztak, köbsönként nagyban 8 frt 20 kron kelt, a tengerinél nagy forgalom létezik, sokat hoztak, az ára 10—20 krral alább szállt. — A gyümölcs- s kertipar és a befásitás érdekében a földmivelési-, ipar- s kereskedelmi miniszterhez Lukácsy Sándor, ki a gyümölcsészeti és fatenyésztési ipar vándortanitásával megbizatott, egy emlékiratot intézett. Ezen emlékiratból látjuk, hogy Lukácsy úr az ország legtöbb vidékét beutazta s az oktatást a helyi viszonyokban felismert hiányokhoz idomította, szakbeli közleményeivel és útmutatásaival a legégetőbb hiányokat betöltötte, az alföld több pontján rendszeres előadásokat is tartott. Utazása alkalmával ezen földművelési ágak állásáról tapasztalatokat szerzett magának, melyek fő eredményei a következők : A községi faiskolák legnagyobb részt ma sincsenek czéljuk szerint berendezve, állapotjuk rendezetlen. Mégboszantóbb nehézségek fordulnak elő a facsemeték és hasonlók szállítása körül. A gyümölcsiparnak a kereskedelmi forgalom útján való értékesítése tekintetében csak Kecskemét és Nagy- Kőrös tud meglepő eredményeket felmutatni, a fris szőlőnek külföldre szállítása tekintetében pedig Nagy-Maros és Szent-Endre vidéke, honnét a szőlőidény alatt naponta több száz mázsa szőlő szállíttatik vasúton és gőzhajón az északi országokba. Az ország legnagyobb részében azonban a gyümölcsipar minden combinatió nélkül merőben esetleges. A magtermelési ipar lendületre nem mutat, sőt hanyatlásra, a kerti tápnövényei közül egyedül a fejeskáposzta és torma emelkedett kereskedelmi fontosságra. A befásítás ügye is sok kívánni valót hagy maga után, a vasutaknak is élő fákkal kellene szegélyezve lenni. Végül az emlékirat országos közültetményi közegeit felállítását javasolja úgy a központban, mint a vidéken. Az osztrák nemzeti bank zárszámadásaikéi. Az érczalap volt: 1869. deczember 31-én 116,661,841-60 frt, 1870. deczember 31-én 114,327,175-80 frt, fogyott tehát 2,534,665.80 frttal. Az érezben fizetendő váltók tettek : 1870. deczember 31-én 33.058,330-11 frtot, 1869. decz. 31. 30.507,652-37 frt, ezek tehát szaporodtak 2.550,677-74 frttal. Az érczalap és az érezben fizetendő váltók 1870. végén összesen 147.385,505.91 frtot tettek, 1869 végén pedig 147.369,493-97 frtot, tehát 1870-ben egészben véve 16.011-94 frttal szaporodtak. Az éretben fizetendő váltók összes forgalma 1870- ben 264.579,801-35 frtot tett, és e mellett 921,101-65 frtnyi jövedelem éretett el. A bankjegyforgalom 1870. deczember 31. 296.893,160 frt, 1869. decz. 31. 283.690,220 frt volt, tehát 1870 végén 13.193,940 frtnyi szaporodást tüntet fel, mely a leszámítolási üzlet növekedése által okoztatott. 1870-ben a bankjegy-forgalom legnagyobb számát augusztus 24-kén érte el 316,318,100 frttal; legalacsonyabb állása márczius 31-én volt 260.782,530 írttal. Az 1870. évre átlagosan 287.774,630 frtnyi napi bankjegy-forgalom tűnik ki. Bécsben és a nemzeti bank összes fiókjainál 1870. évben összesen 70.517 darab bankutalvány állíttatott ki 270.902.161-31* frt értékben tehát 4101 darabbal és 11.160.244.36* frt értékkel több mint 1869-ben. A kiállított bankutalványok egész összegéből kiadatott: 36.862 darab 159.423.765.60* frt értékben a provisio lefizetése mellett, 26.740 db 12.315.738.55 frt értékben a provisio utánvétele mellett, és 6915 db 39.161.657.8 frt értékbeli provisiomenten. A bécsi utalvány-pénztárnál 13.091 db utalvány állíttatott ki 135.667.976.85 frt erejéig. Ebből az egyes piaczokra, az összeg nagysága szerint rendezve, intéztettek, és pedig Restre 56.836.368.72 frt, Temesvárra 2.238.950.38 ft, Debreczenre 383,068.56 ft, Kassára 346,141.42 forint, Brassóra 1.132,621.91 forint, Zágrábra 279,452.35 frt, Nagy-Szebenre 117,392.50 frt, Fiuméra 458,855.38 frt. A bécsi bankpénztárra a fiókok által egészben kiadatott 35.219 darab utalvány 95,356,697.81 frt, és pedig a pesti fiók által 28.446.024.55 forint, a temesvári által 3.259.829.92 forint, a brassói által 1.286.665.71.5 forint, a nagyszebeni által 1.128.396.6 frt, a fiumei által 602.690.34 frt, a zágrábi által 580.160.86 forint, a kassai által által 441.973.85 forint, a debreczeni által 1.444.296.11 frt. A fiókok közötti utalványüzletben 22.207 darab állíttatott ki 39,877,486 65 frt erejéig. Leszámítolási üzlet: 1870-ben leszámítoltatott: Bécsben 113.014 db érték 256,378,516 97 frt erejéig, a fiókokban 135.964 darab érték 253,260,629 42*[10 frt erejéig, összesen 248.978 db érték 509,639,146-395[1], írt erejéig. Ebben küldve volt: Bécsben 12.171 darab váltó 21,517.466-73 forint erejéig fiókpiaczokra, a fiókokban 25.787 db váltó 65,854.827-89 forint erejéig Bécsre, és a fiókokban 4531 db váltó 6,125,886-82 frt erejéig más fiókpiaczokra, öszszesen 42,489 db váltó 93,498.181.44 frt erejéig. 1870. kölcsön adatott: Bécsben 39,472.800 frt, a fiókoknál 25,679.000 forint, összesen 65,151.800 frt . A visszafizetett kölcsön tett : Bécsben 40,470.500 frtot az összes fiókoknál 25,189.400 frtot. — A kézi zálogra adott kölcsön 1869. deczember 31-kén 42,037.300 frtot, 1870 deczember 31-én 41,259.200 frtot tett; ez tehát 1870-ben 778,100 frttal apadt. Tiszta évi jövedelem maradt 8,246.187.59 ft; ebből a felülosztalékre esik 3,376.145.97.5 ft. — Az osztrák nemzeti bank 150000 részvényére tehát az 1870. évi tiszta jövedelemből szétosztásra kerül, mint a bankalap 5 gl-os kamatja 4,500.000 ft. mint felülosztalék 3,376.145-97.5 ft, vagyis 52 frt 50.754 kr minden egyes részvényre. — Az 1870. év első felében nyert tiszta jövedelemből már 1870. júliusban szétosztatott minden egyes részvényre 21 forint vagyis 4,725.000 ft, 1871. január hóban a közgyűlés után szét fog osztatni minden egész részvényre 31.50 ft, vagyis 4.725000 összesen 7,875.000 ft. — Az 1145,975 ft, mely az 1870. évi szétosztásra szánt összes 7,876.145.97.* ftnyi tiszta jövedelemből fenmarad, mint szétosztatlan marad nyereség az uj számlába vitetik át. Egy részvény jövedelme e szerint 1870-re 52.50 ftot tesz, vagyis a befizetett tőke 8.75 százlékját. A Baka bánya városi segélyegylet alapszabályai a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. k. minisztérium által f. évi január hó 4-én 26,745. ex 1870. sz. a, a törvényes bemutatási záradékkal elláttattak. — A pozsonyi temetkezési részvénytársulat alapszabályai a földmivelés, ipar és kereskedelmi m. kir. minisztérium által 1870. évi 27,291. sz. alatt a törvényes bemutatási záradékkal elláttattak. A keleti marhavész 1870. évi deczember hó 1-től egész 15-ig Gácsországban a czortkovi, borszezovi, zaleszczyki, skalati, tarnopoli, buczaczi és rohatyni járásokhoz tartozó Laszkowcze, Ulaszkowcze, Wygnanka, Koszylowcze, Wolkowcze, Zalczicz, Szydrowce, Popowce, Alt-Skalat, Wychwotynce, Naplowa, Kozina, Tarnopol, Dolzanka, Petrykow, Zagrobella, Buceniow, Kutkowce, Biala, Ostrow, Czechow és Siemikowce községekben uralgott, a többi tartományok vészmentesek. Fehérmegye Nagy-Perkáta helységben január hó 15-én postahivatal fog életbe lépni, mely a levél és kocsipostai szolgálattal foglalkozand és összeköttetésben lesz a Nagy-Perkáta és Adony közt közlekedő gyalog-küldöncz-posta által. E postahivatal kézbesítési körét következő helységek és puszták képezik: u. m. Nagy- és Kis-Perkáta helységek, Barátlakás - puszta. Kimutatás a magyar pénztári jegyek forgalmáról 1870. deczember végéig. Forintos darab Összes drb 1 Összeg 50 fop. 1000 szám forint kibocsátatott 3585 2047 5632 2405500 A külföldi lapok jelen számunk berekesztéséig nem érkeztek meg. Táviratok: Bordeaux, jan. 12. Léghajón érkezett párisi levelek kedd estéről jelentik: A strassburgi vasút irányában tett kémszemle alkalmával a poroszok által megszállt házak aláaknáztattak és a poroszokkal együtt légbe röpíttettek ; a Clamart felé tett kémszemle az ellenségmunkálatainak szétrombolására tökéletesen sikerült. A külügyminiszter egy diplomatiai ügynököt küldött, ki a lövöldözés ellen tiltakozzék. A lakosság nincs megfélemlítve. Schwerin, jan. 12. A nagyherczeg egy távirata a nagyherczegnőhöz jelenti: Connére, jan. 11. este. A Souines patak átlépése után Lemanstól éjszakra, mi tegnap ment végbe, ma heves, de győzelmes ütközetek történtek Lombron és Lachapellenél, melyekben majdnem 10,000 foglyot ejtettünk. Holnap történik az előnyomulás Lemans ellen; veszteségeink csekélyek. Versailles, jan. 11. Hivatalos. Az ellenséges védművek és a felállított ütegek lődözése erősen folytattatik , mi mellett a továbbra előretolt üteg lépett tevékenységbe. Issy erőd laktanyái a lődözés által lángba borittattak. Részünkről 2 tiszt és 7 közlegény. Brüssel, jan. 12.Az „Independance“ Ostende-ből jan. 10-től jelenti: Tiz láda fegyverrel, melyek Angolországon át Francziaországba szállitandók voltak, lefoglaltatott. — A „Journal de Liége“ jelenti: A határon gyakran elfogatnak franczia katonák. A Magyar Újság magántávirata. Eger, jan. 12. A Novotna-Szederkényi párbaj ügyben ma tartott végtárgyalás eredménye : Szederkényi Nándor úgy a párbaj-segédek az emelt vád alól bűntény hiánya, s vétlen önvédelem indokából teljesen felmentettek. Az ítélet a hallgatóság által megéljeneztetett. Távirati tudósítás a bécsi börzéről, jan. 12-én (Esti zárlat.) Hitelintézeti részvény 248.80. Északi vaspálya 207.50 — Államvaspálya 379.— Lombard 183.90 — 1860-ki sorsjegy 94.40. —1864-ki sorsjegy 118.—.— Napoleond’or 9.96.-------Magyar htelrészvény 82.—. — Galicziai 241.50 — Angol osztrák 107.—. — Franco 97.75. Tramvay 169.50 Angol-magyar .—.— szilárd. Kiadói posta. Jöry Imre urnák Dombóváron. Reclamátióját tegnap, utalványát ma kaptuk a postán. A lapot mától fogva rendesen útnak indítjuk. Felelős szerkesztő Helfy Ignác, Szerkesztőségi pósa. 8. J. arról tudatjuk, hogy oly hangon irt leveleket, annál kevésbé kéréseket, mint az övé, figyelembe nem vehetünk.