Magyar Ujság, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-05 / 29. szám
29-ik szám. Vasánap, február 5. V-ik évfolyam 1871. Előfizetési ár helyben Égés* évre 20 ft—kr. F41 4rr« 10 „ — „ Negyedévre 5 „ — , Egy hóra . 1 „ 70 „MAGYAR ÚJSÁG Szerkesztőslfji, iroda , Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap bértartalmára vonatkozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Dt. kitetések, egyedül csak Neumann B. I-s. magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-uteza sz. vagy annak helyettesének .Leopold .Viksának adandók át. Beigtatás díj : 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többszörinél 9 kr. Bélyegd minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. fSsT~ Egyes példány ára 10 kr. Előfizetési m.r vl d. é be n Egész 4vr* 20 ft —kr Félévre . 10 , ■ Negyedévre 5 Egy hóra . 1970 , Pest, február 4. Bismarck a fegyverszünetet arra is fölhasználta, hogy a francziákat megcsalja. A fegyverszüneti alkudozások befejezte után Favre-t arról értesíté, hogy az egész Francziaországra kiterjed, amit ez a tábornokokkal rögtön tudatott. De Bismarck ezt nem értelmezi úgy, amint a következmény meg is mutatta, mert a franczia tábornokok csakhamar észrevették, hogy a francziák tétlenségét az ellenség fölhasználta s nem hogy előrenyomulását megszüntette volna, hanem oly helyeket foglalt el, melyeknek csak emberáldozat árán juthatott volna birtokába. Egy franczia tudósítás jelzi e fegyverszünet végzetszerű hatásait a keleti hadsereg sorsára. Az egyezmény megkötése előtti pillanatban a franczia sereg ugyanis kettős hadmozdulatot tett. Egy részről a keleti hadsereg visszavonulását vitte véghez , más részről Garibaldi 50,000 emberig megerősítve erőteljes fordulatot tett az ellenség háta mögött, Dole és a chauxi erdő felé előnyomulván. Ha ezen mozdulat oly szerencsésen végződött volna, mint az kezdődött, akkor a porosz haderő két tűz közt igen válságos helyzetbe hozathatott volna. Ezen pillanatban a keleti hadsereg felfüggesztő mozdulatát, és Garibaldi hadserege 3 kilométernyi távolságban Dalétól, melyet az ellenség majd egészen kiürített, megállapodott. Míg a következő két napon a franczia tábornokok az ellenséggel parlamenti)óztak , hogy a félreértéseket eligazítsák, az ellenség folytatta előhaladását, Garibaldi hadállása ellen és a franczia hadseregnek lehetetlenné téve azt, hogy tervét végrehajtsa.Midőn az egyezség szövege nyilvánossá lett , Garibaldinak Dijont ki kellett üríteni és Maconra visszavonulni ; a keleti hadsereg kényszerülve volt a svájczi területre visszavonulni a 24-dik hadtest kivételével, mely a balszárnyat képezte, és melynek sikerült az ellenség üldözései elől menekülni. Csak ily módon sikerült a keleti sereg romlását előidézni. Bismarck pedig most a fegyverszünetet a keleti csatatéren Belfort átadásától és Garibaldi letételétől teszi függővé. A párisi kormány két tagját Bordeauxba küldte, hogy e kérdésben felvilágosítást adjanak. A párisi s a bordeaux-i kormánytagok közt úgy látszik némi meghasonlás merült fel, úgy a fentebb említett eset, valamint a választások iránt kiadott rendelet miatt. Több lap közzé téve a bordeauxi kormánybizottságnak jan. 31-én kiadott tiltakozását a választhatóságból való kizárás szabályzata tekintetében kiadott rendelete ellen. A nevezett lapok azt mondják, hogy kötelességüknek tátták, az óvás közlése előtt három küldöttet meneszteni Simon Gyulához, és megkérdeztetni tőle, várjon nem létezik-e a választásokra vonatkozólag a párisi kormány által kiadott és a „Journal Officiel“ben közzétett rendelet? Simon Gyula azt válaszolá, hogy létezik egy jan. 28-kán kiadott rendelet, mely a párisi kormány tagjai által egyetértőleg fogadtatott el. A választások Párisban febr. 5-re, a megyékben febr. 8-ra, és a nemzeti gyűlés egybeülése febr. 12-re van kitűzve. A „Journal Officiel“, mely ezen rendeletet közlé, minden megyébe megküldetett. A párisi kormány rendeletéből ő (Simon) jan. 31-én menlevelet kapott és még aznap reggel 8 órakor elutazott. Bordeauxba érkeztével Simon azonnal egybehívá a kormánybizottság tagjait, hogy előttük a helyzetet kifejtse. Hoszszas tanácskozás volt. Ma d. u. 4 órakor ismét egybe ült a miniszteri tanács. Simon Gyula kinyilatkoztatá végül a sajtó küldötteinek, hogy a párisi kormánynak a választásokra vonatkkozó rendelete keresztül fog vitetni. Ezen nyilatkozatokkal szemben, melyek közzétételét Simon megengedte, a sajtó képviselői csupán a párisi kormány rendeletének végrehajtását várják be. Jules Favre-nak egy Versaillesban febr. 1-jén este kelt, s Gambettához intézett sürgönye felvilágosításokat ad a fegyverszünetnek, keletre és éjszakra vonatkozó feltételeiről, s továbbá ezeket mondja : Ami a választásokat illeti : magától érthető, hogy a megszállva tartott területeken a polgármesterek gyakorolandják a megyefőnökök teendőit. A német kormányzók a választásnál megkívántató szabadságokat megengedik, Elsassban német hatóság van; nem tudom, hogy ott mi történik. Egy Bismarck által mellékelt utóirat mondja : A megyefőnökök teendői a német hadak által megszállva tartott megyékben, a választások alatt a megyék főhelyeinek polgármesterei által lesznek gyakorlandók. Gambetta s Jules Simon közt már is heves szóváltás történt, ami a súrlódást csak növelni fogja. Gambetta azzal fenyegetőzik, hogy megtagadja a párisi kormánytól az engedelmességet és Louis Blanc, Ledru Bellin és Victor Hugóval új kormányt alkot. A béke s a háború tovább folytatása mellett nagyban izgatnak. Ez utóbbi hangulat leginkább a déli megyékben nyilvánul. E kérdésben azonban a nemzetgyűlés fog határozni a szerint, amint egyik vagy másik párt fog többségben lenni. Ez esetben nyilván ismét fog döntő zsinórmértékül szolgálni. A nizzai kerületben a képviselő jelöltség elfogadására Garibaldi lett fölszólítva, ki azt el is fogadta. Párisban a választások holnap fognak megkezdődni . Párisban nagy a nyomor s az élelmiszerekben nagy a hiány, a hangulat komor. A kis gyermekek az élelem hiány s annak roszasága következtében majdnem mind elhaltak. Páris kapui nyitva vannak s franczia s német katonák által vannak megszállva. A 200 millió hadisarczot a párisi községnek Rotschild előlegezte. Bourbaki meghalt. Faidherbe s Dagent franczia tábornokok vonakodtak a demarkationalis vonalat odahagyni, minek folytán Bismarck Favre-nak kinyilatkoztatá, hogy ezen vonakodás a fegyverszünet álladékát felfüggeszti. Favre azonnal táviratozott a vonakodó tábornokoknak, hogy — elbocsátás terhe mellett — teljesítsék a kikötés szabványait. A párisi kormány egy kiáltványt adott ki, mely kifejti a fegyverszünet és kapitulatió indokait; korholja Gambetta elhamarkodását és inti a népet, hogy Francziaország jelenlegi helyzetét megfontolással fogja fel. A poroszok a hadikárpótlás összegét 4 milliárdról 8-ra emelték föl s későbben még tán többet is fognak kívánni. Mint mondják, Bismarck azt javaslá Favrenak, hogy Francziaország pénzen szerezze meg Luxemburgot és Metzert engedje át Poroszországnak. A „Times“ jelenti Versaillesből febr. 2-áról. Favre nem akar résztvenni a konferencziában és helyettest nevezett ki. Frigyes Károly herczeg Toursba tette át a főhadiszállását. A „N. Fr. Pr.“ úgy hallja, hogy politikai körökben az európai békét megzavarással fenyegető fordulatot vett romániai kérdés miatt táplált aggodalom enyészőben van, minthogy a hatalmak még nem adták fel azon reményt, hogy a románai fejedelmet maradásra kirondják. Oroszország, Ausztria, Porosz- és Angol Tárcza. Ez Eötvös József hatása az irodalomban. Vessünk egy rövid visszapillantást azon férfiú pályájára, kinek a fővárosi lakosság ma adja meg az utolsó tiszteletet. Alig volt írónk, aki a nemes eszmék szolgálatába állott toll hatalmát annyira éreztette volna nemzetünkkel, akinek működése oly határozottan kidomborult nyomokat hagyott volna hátra közéletünkben , mint Eötvösé. S a hatásnak eme nagy mérvét könnyen megmagyarázza nekünk egyrészről az elhunyt egyénisége, társadalmi és politikai állása, — másrészt azon széles kör, melyben Eötvös mint író mozgott, s mely magához ölelte a szónoklatot, költészetet jóformán összes válfajával, végül a politikai és nemzetgazdászati irodalmat is. És Eötvös báró azzon kevesek egyike volt, kiknek eme sokoldalú működésén, az eredmény egyes részleteiben sohasem látszott meg az erőnek olynemű szétforgácsolása, minőt u. n. irodalmi encyclopedistáinknál oly sokszor a tehetség és tudomány kárára észlelünk. Eötvöst a természet s a gondos nevelés gazdag adományokkal ruházta föl — de sors, szeszély vagy tán igen korán érkezett sorscsapások is adtak neki e fényes tulajdonok mellett egy igen tágas szivet is, s ez szerezte Eötvösnek egész életében a legtöbb bajt, s azt a keserűséget, melyet működésének nagy mérvű elismertetése között is éreznie kellett. Eötvös mint író, mint politikus egyaránt , idealista volt, még pedig igen nagy mérvben, írói működésének czélja volt: haladásra bírni, ösztönözni a nemzetet s midőn az a különböző körülmények észhatása , legkivált azonban Kossuth működése következtében e pályán csakugyan megindult — Eötvös megijedt e haladástól. Maga is közreműködött egy bizonyos fokig a forradalom létesítésén, s mikor szemközt állt az eredménynyel, megborzadt tőle. Életében ez analóg vonás a Széchenyiével. Idealizmusa eléje rajzolt egy oly társadalmi és politikai forradalmat, mely végbemenjen minden legkisebb rázkódás nélkül — pedig ez elérhetetlen. S igen természetszerű, hogy az olyan ember, aki magasztos, fenkölt eredményekre törekszik, s nincs meg benne a kellő bátorság megragadni az eszközöket, szerencsétlen, nem egyszer többé kevésbé éles összeütközésbe jön önmagával s igen megnehezíti a történelem föladatát,mely bírálatánál utóvégre is kénytelen a tényekből kiindulni. Ily körülmények közt nem csoda ha Eötvös oly sokszor elveszítette lábai alól a földet kibocsátotta kezeiből a helyes fonalat — indokolatlan tetteivel közmegrovás, s nem egyszer éles bántalom tárgya lett; de megmagyarázható azon hév is, melylyel 1865-ben Deák politikájához csatlakozott, tárczát vállalt — s az újból kinyomatott „Reform“ czimü régibb munkájával igazolva hitte — következetességét a következetlenségben. Tán egy kissé messzebb is mentünk, mint 11 a mennyit czikkünk czime involvál, de Eötvös személyében és hatásában nem oly könnyű föladat az irót elválasztani a politikustól. S e körülmény tette szükségessé e kis divergenctiát is. Eötvös első irodalmi föllépése a 30-as évre, esik; már magában véve jellemző azon körülmény, hogy Goethe „Götz von Berlichingen“-je volt az első mű, melynek fordításával először lépett az irodalom sorompójába s igy a nyilvánosság elé. 30-tól 34-ig ő is az akkoriban uralgó áramlattal tartva, víg és szomorújátékokat irt, 35-ben lefordította Hugo Viktor „Angolját, — rövid idővel később pedig nagyobb külföldi útja befejeztével már a politikai irodalom terén tett igen sikeres kísérletet a fogházjavításról írt nagyobb munkájával, mely eszme azóta is kedvenc a nádparipája fiatal, nagyra törő politikus íróinknak. De írói nevét semmi sem alapította meg mélyebben, és a bámulatot egy műve sem keltette föl nagyobb mérvben, mint „K a rt h a u z i“ czímű regénye, mely az általa szerkesztett „Árvizkönyvben“ jelent meg először és azóta lefordítva kedvencz olvasmánya a külföldnek is. — Van egy jó öreg barátom, ki maga is szereti magát az irók közé soroztatni, ki ma is melegen szól az elragadtatásnak azon őrjöngő neméről, melylyel e művet először olvasta. — Ekkorig ismeretlen mezőre lépett a fiatal iró, lebilincselt eszméinek mélységével, megragadott képzeletének melegségével és megcsalt — sokszor téveteg irányú filosofiájával. A kritikának sok megjegyezni valója lehet — amint, hogy volt — is e művel szemközt, nevezetesen eltagadni nem lehet, hogy egy ily irányú munkának hatása a beteges fantáziára a legveszélyesebb természetű lehet, ez az eredmény nem is maradt ki — de hát a Karthauzit mégis olvasta mindenki. Írója után rajongott a fiatal kebel, s elmondhatjuk: ez egy könyv többet tett az olvasásvágy fölébresztésére, mint sok más száz kötet. Eötvös eddig nemcsak az anyagi gondoktól menten, de fényes körülmények közti passióból foglalkozott a szépirodalommal , egy igen nagy csapás azonban quási-kenyerévé tette azt. Atyja, előbb tárnokmester, dús javadalmak birtokosa csődöt mondva, Eötvös nehéz anyagi körülmények közé jutott. De tollát, bár azt kizsákmányolhatta volna, sohasem tette vásári portékák előállításának eszközévé s mindjárt a Karthauzi után az izlandi szegénységről, továbbá a zsidók emancipátiójáról irt, „Kelet népe és a „Pesti Hírlap czimű munkájával pedig avatottan belevegyült azon nagy keserűséggel vitatott elvi kérdésekbe, melyek az időtájt Széchenyi István és Kossuth Lajos között fölmerültek, s e munkájában Kossuth részére állva őt védelmezte. Már mint koszorús író jelent meg az 1840- diki pozsonyi diétán, hol szónoklatának melegével és a nyelv mesteri kezelésével csakhamar az első szónokok közé küzdötte föl magát. Ő lett a felsőházi ellenzéknek egyik vezére, ami természetesen különös érdem gyanánt tekintethetett akkor , mai nyelven azonban puszta kötelességet és Eötvös magasabb műveltségének természetszerű kifolyását jelenti. Egyébiránt ugyanitt kezdte eljátszani már azon népszerűséget, melyet mint író szerzett volt. Centralistikus hajlamait sokkal leplezetlenebbül elárulta, a megyék elleni ellenszenvének sokkal élesebb kifejezést adott, hogy sem ezt az „alkotmány védbástyáin“ belül a legroszabb szemmel nem tekintették volna s ennek tulajdonítható, hogy a 47-iki országgyűlésre, bár minden áron képviselő óhajtott lenni, nem talált megyét, mely mandátummal fölruházta volna. Ez irányú politikai működésének eredménye a „Falu jegyzője“ czimü, 1846- ban megjelent és nagy izgalmat okozott regénye, a megyei rendszer visszaéléseinek ostoros :zására készített iránymű. Szintén ily koreszmének kivánt eszköze lenni: „Éljen az egyénlőség“ czimü vígjátéka, melyet két év előtt nem nagy sikerrel újból megpróbáltak a nemzeti szint adón feleleveníteni; ilyen a „Magyar ország 1514“-ben czimű történeti regénye, mely által a parasztság sorsának javítására óhajtott hatni. Tehát megannyi iránymű, de oly átalános szemben tartásával a széptani igényeknek, hogy valamennyi messzire fölül emelkedik az ephemer irodalmi termékek színvonalán. 1848-ban a cultusminiszteri tárczához hívta meg Kossuth, s működött is e téren addig, mig Lamberget a pesti hídon meggyilkolták. Ekkor hátat fordított Magyarországnak s madár távlatból nézte az eseményeket. — Életének e pontja, amennyire menthetetlen, oly kevéssé tartozik e czikk keretébe. Az ötvenes években írta a „XIX. század uralkodó eszméi“ czímű nagy munkáját, telve az idealismus gyöngeségeivel, a cosmopolitismus veszedelmes irányával, de nagy elméjének szemkápráztató fényével is. Majd ismét visszatért a szépirodalomhoz, mely iránt hosszasabb ideig hittelen lett. Megírta „X ő vé rek“ czímű regényét, mely már messze elmarad érték tekintetében a Karthauzi mögött, irt költeményeket, rövidebb népéleti beszélyeket ,s igyekezett amennyire tőle kitelt a társadalmi élet fejlesztésének révén visszaszerezni azt, ami elveszett a vámon. 1865-ben „Politikai hetilap“ ot indított, mely azonban igen rövid ideig existált és maradandóbb nyomot egyátalán nem hagyott maga után. 1867-ben kultuszminiszteri tárczát vállalt — életét azóta ismerjük. -----8. ország egyetértenek ezen óhajban, és a fejedelem ityjában hatalmas védőre találnak. — Még ha minden erőfeszítés meghiúsulna is, Orosz- és Poroszország békés hangulata mellett sikerülni fog a diplomatának a válságot a kiegyenlítés békés útján leküzdeni. A párisi események következményei i. Páris kapitulálásával a franczia köztársaságra nézve egy újabb fordulópont állott be. A nemzeti védelem kormányának Párisban levő tagjai maguk részéről a kapituláczióval, a béke előzményekre nézve is megállapodásra jöttek, melynek következménye lett a fegyvernyugvás megkötése , s a Constituante összehívása. A nemzeti védelem kormányának tagjajai, kit az ügyek élére nem annyira állítottak, mint a hallgatólagos közbizalom folytán, v állottak, ezzel a nemzet kezébe teszik le saját sorsának további intézését. Az események súlya alatt vállaik összeroskadtak. Tény, hogy a hódító német erő ellen, győzni képesek nem voltak, s ezzel részükre valóban nincs más hátra, mint a nemzetre apellálni. Bőven fejtegettük már azt, hogy e pontig, hol most állunk, a népszabadság ügyét oly sötéten,— mint azt némelyek nézik, — még nincs okunk látni. Kimutattuk, hogy e küzdelem kimenetelét, valamint kezdetében nem volt, úgy most utólagosan, az európai népszabadság élethalál kérdésévé tenni nem is lehet. A köztársaság győzelmes diadala a német seregek ellen, kétségkívül a népszabadság, a demokráczia fényes diadala is lett volna, de e diadal nem nyerése, nem egyszersmind az ügy bukása vagy hanyatlása. De a mi szemüvegünk, melylyel innen a távolból vizsgáljuk a franczia ügyeket, habár azok e pillanatban, már a válságos körülményeknél fogva is elég bonyolódottak, még a franczia ügyek színterén sem mutatja a helyzetet oly kétségbeesettnek, melyen egy oly nagy nemzet erős akarata és erélye nem volna képes segíteni. Az események szerencsemérlege folyton inog az emberiség felett lel fel. Ms, a német részre ereszkedett alá. A pillanatnyi benyomás, igen könnyen alkotja a hiedelmet, hogy ez már mindig így marad. Pedig Clió, ki a történelmet írja, mosolyogva e hiedelmen, s csak a legközelebbi példára, I. Napóleonra mutat, kit épen akkor semmisített meg Moszkva mellett egy nap hidege, mikor dicsőségének tetőpontján, legyőzhetlennek látszik a halandó szemben. A szeptember 4-iki kormány, kezéhez ragadva az ország ügyeinek vezérletét, a kormányzati átmenet nehézségein kívül, egy valóságos chaosz, abban egy néptömeget vett át, melynek zöme csak kevéssel azelőtt államcsinyes császárának lábainál hódolt, mintegy rabszolga, mely lánczain kívül más világot magának már képzelni sem bir, mely ura kezében levő korbácstól méri saját teendőit. Ily nép vala az, melynek a nemzeti védelem kormánya szept. 4-én élére állott, hogy füleibe dörögje : nép, te vagy ura sorsodnak, császárod az áruló, egész bandájával átadta fegyverét ellenednek, ébredj, segíts magadon! Mire ez a polgárság tunya álmát kitörle szeméből, már akkor a hódító német hadsereg gyors vezérlete elfoglalta további működésének kiszemelt álláspontjait. A nép millióiból alig néhány százezer lépett ki a küzdtérre, hol nemcsak országuk egysége, de saját nemzeti dicsőségük kérdése is kockára tétetett. Öt hóig küzdött e kormány, s nem dicstelenül a német légiók ellen, s most midőn gyengeségük érzetében, az események szálának további vezetését nemzetük kezébe helyezik le, meghajlott zászlójukat a győztes fél vérével gazdagon festve nyujtandják át, melyre 5 havi idő mély tanúságul irta fel Zetennek, nagy Fridrik kitűnő tábornokának jelszavát: „minden dolog lehetséges, csak egyik nehezebben, mint a másik.“ De hát e szerint amit 10 ember nem bírt meg, ne bízná meg egy nemzet közehajtása? A Bordeauxban összejövendő constituantenak talán nem is lesz más teendője, mint Jules Favrenek Bismarck diktálta békeszerződését aláírni. Szerintünk az 1793 iki Francziaország örököséről, bármint volt légyen is erkölcsében megromolva, az 5 havi idő véres küzdelme után, ily szerepviselést feltenni nem lehet. Fentebb rajzoltuk a helyzetet, melyet a szept. 4-iki kormány átvett. Annál nem kétségbeejtőbb az, melyet most nemzete kezébe ad. Az 5 hó súlya alatt Francziaország népe önérzetre ébredt, s ebben a köztársaság jövő diadalának biztos záloga fekszik. Átérzi most már a franczia nép feladatát, átérzi teendőjét, s az eredmény nem lehet a mostani pillanat adta esemény hatalma előtti meghajolás. Ila a további béketárgyalások alapjául megmarad német részről Flass és Lothringen erőszakos kiszakítása a nemzet testből; ezt a franczia nép constituanteja nem írhatja alá, erre joga sincs. Az erőszak, a fegyver hatalmánál fogva elrabolhatja tőle, de ő e rablást hozzájárulásával nem szentesítheti. Francziaország népének Bordeauxban a követeléssel szembe egy válasza lehet, a „tömeges felkelés“ proklamálása. Míg ez meg nem történt, míg a szerencse mérlegére azon felől amit a nemzeti egész védelem kormánya saját erejével tett, az egész nemzet egész súlyát oda nem dobja, addig egy ily békefeltétel elfogadása árulás lenne, árulás az örök népjog ellen, legyen az bár egyes ember, vagy egy Constituante többsége államcsinyjának eredménye. Az ellenkező nézet vitatói, a tények előtt meghajolni készek, ez ellenében erősen mutogatják a további küzdelem sikertelenségét. Mintha bizony a hadi szerencse örök frigyre lépett volna a német fegyverekkel. Szeptember 4-ére, de még inkább Metz eleste után is ezt hirdeték de akkoron siket fülekre talált a nemzeti védelem kormányánál, s a küzdelem dicsősége, ha győzelmet nem is, de örök emléket biztosított részükre a történelemben. Most midőn az egész nemzet, mint egy ember fogja ragadni kezéhez ügyének vezetését, Páris kapitulálására engedjen a tények pillanatnyi hatalmának? Igaz, a további küzdelem nagy áldozatokat kíván, de nem hasonló áldozatot követel-e az német részről ? A német hadsereg katonái is ugyan oly hús és vérből állanak, mint a francziáé, s a kard ellen az ő testük sincs biztosítva talán sárkány zsírral. Európa népének lehet mondani egyetemes rokonszenves részvéte kiséri a franczia köztársaság minden önvédelmi tettét. A nép, minden felé ösztönszerűleg érzi, hogy a miért most a franczia nép küzd, a közös azzal, mit szívében legszentebbnek tart, s ami ellen küzd, az az emberi társadalom örök átka. Hasztalan sürgetnék a kormányokat, hogy a nép közakaratának adjanak kifejezést a franczia köztársaság javára. A kormányok a nép oly köz óhajának sohsem tesznek eleget, mert érdekeik ellentétes irányt ültettek-E körülmények között más nem marad hátra, mint hogy a rokonszenv kifejezést változtassa rettenthetlen tiltakozássá. Eliasz és Lothringen lakó néptársa az erőszak áldozatául van kiszemelve. Ma nekem, holnap neked. Európa néptársasága önvédelmi jogánál fogva tiltakozzék az erőszak ellen, mely feje felett Damocles kardjaként fog függni a koronák képében. Szederkényi Nándor. A 48-as párt ma, vasárnap délután 5 órakor a kör saját helyiségében értekezletet tart. A 80 millió függő adósság. Könnyelműen hitelezte volt az osztrák nemzeti bank a még könnyelműekben pazarló osztrák kormánynak ezt a híres 80 millió forintot, mely most úgy függ a fejünk felett mint valami Damocles-féle kard.