Magyar Ujság, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-05 / 29. szám

29-ik szám. Vasánap, február 5. V-ik évfolyam 1871. Előfizetési ár helyben Égés* évre 20 ft—kr. F41 4rr« 10 „ — „ Negyedévre 5 „ — , Egy hóra . 1 „ 70 „MAGYAR ÚJSÁG Szerkesztőslfji, iroda , Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap bértartalmára vonat­kozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogad­tatnak el. Dt. k­itetések, egyedül csak Neumann B. I-s. magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-uteza sz. vagy annak helyettesének .Leopold­ .V­iksának adandók át. Beigtatá­s díj : 8 hasábos Petitsor 1 szeri beigtatásnál 12 kr. többszörinél 9 kr. Bélyegd minden beigtatásért 30 kr. A nyilttérben 5 hasábos Petitsor 25 kr. fSsT~ Egyes példány ára 10 kr. Előfizetési m.r vl d. é b­­e n Egész 4vr* 20 ft —kr Fél­évre . 10 , ■­­ Negyedévre 5 Egy hóra . 1­9­70 , Pest, február 4. Bismarck a fegyverszünetet arra is föl­használta, hogy a francziákat megcsalja. A fegyverszüneti alkudozások befejezte után Favre-t arról értesíté, hogy az egész Fran­­cziaországra kiterjed, a­mit ez a tábornokok­kal rögtön tudatott. De Bismarck ezt nem ér­telmezi úgy, a­mint a következmény meg is mutatta, mert a franczia tábornokok csakha­mar észrevették, hogy a francziák tétlenségét az ellenség fölhasznált­a s nem hogy előrenyo­mulását megszüntette volna, hanem oly helye­ket foglalt el, melyeknek csak emberáldozat árán juthatott volna birtokába. Egy franczia tudósítás jelzi e fegyverszü­net végzetszerű hatásait a keleti hadsereg sorsára. Az egyezmény megkötése előtti pilla­natban a franczia sereg ugyanis kettős had­mozdulatot tett. Egy részről a keleti hadsereg visszavonu­lását vitte véghez , más részről Garibaldi 50,000 emberig megerősítve erőteljes fordula­tot tett az ellenség háta mögött, Dole és a chauxi erdő felé előnyomulván. Ha ezen moz­dulat oly szerencsésen végződött volna, mint az kezdődött, akkor a porosz haderő két tűz közt igen válságos helyzetbe hozathatott volna. Ezen pillanatban a keleti hadsereg felfüggesztő mozdulatát, és Garibaldi hadserege 3 kilomé­ternyi távolságban Dalétól, melyet az ellenség majd egészen kiürített, megállapodott. Míg a következő két napon a franczia tá­bornokok az ellenséggel parlamenti)­óztak , hogy a félreértéseket eligazítsák, az ellenség folytatta előhaladását, Garibaldi hadállása el­len és a franczia hadseregnek lehetetlenné té­ve azt, hogy tervét végrehajtsa.Midőn az egyez­ség szövege nyilvánossá lett , Garibaldinak Dijont ki kellett üríteni és Maconra visszavo­nulni ; a keleti hadsereg kényszerülve volt a svájczi területre visszavonulni a 24-dik had­test kivételével, mely­ a balszárnyat képezte, és melynek sikerült az ellenség üldözései elől menekülni. Csak ily módon sikerült a keleti sereg rom­lását előidézni. Bismarck pedig most a fegy­verszünetet a keleti csatatéren Belfort átadá­sától és Garibaldi letételétől teszi függővé. A párisi kormány két tagját Bordeauxba küldte, hogy e kérdésben felvilágosítást ad­janak. A párisi s a bordeaux-i kormány­tagok közt úgy látszik némi megh­asonlás merült fel, úgy a fentebb említett eset, valamint a vá­lasztások iránt kiadott rendelet miatt. Több lap közzé téve a bordeauxi kormány­bizottságnak jan. 31-én kiadott tiltakozását a választhatóságból való kizárás szabályzata te­kintetében kiadott rendelete ellen. A nevezett lapok azt mondják, hogy kötelességüknek tát­ták, az óvás közlése előtt három küldöttet me­neszteni Simon Gyulához, és megkérdeztetni tőle, várjon nem létezik-e a választásokra vo­natkozólag a párisi kormány által kiadott és a „Journal Officiel“ben közzétett rendelet? Simon Gyula azt válasz­olá, hogy létezik egy jan. 28-kán kiadott rendelet, mely a párisi kormány tagjai által egyetértőleg fogadtatott el. A választások Párisban febr. 5-re, a me­gyékben febr. 8-ra, és a nemzeti gyűlés egy­­beülése febr. 12-re van kitűzve. A „Journal Officiel“, mely ezen rendeletet közlé, minden megyébe megküldetett. A pá­risi kormány rendeletéből ő (Simon) jan. 31-én menlevelet kapott és még az­nap reggel 8 óra­kor elutazott.­­ Bordeauxba érkeztével Si­mon azonnal egybehívá a kormány­bizottság tagjait, hogy előttük a helyzetet kifejtse. Hosz­­szas tanácskozás volt. Ma d. u. 4 órakor ismét egybe ült a miniszteri tanács. Simon Gyula ki­­nyilatkoztatá végül a sajtó küldötteinek, hogy a párisi kormánynak a választásokra vonatk­­­kozó rendelete keresztül fog vitetni. Ezen nyi­latkozatokkal szemben, melyek közzétételét Simon megengedte, a sajtó képviselői csupán a párisi kormány rendeletének végrehajtását várják be. Jules Favre-nak egy Versaillesban febr. 1-jén este kelt, s Gambettához intézett sürgö­nye felvilágosításokat ad a fegyverszünetnek, keletre és éjszakra vonatkozó feltételeiről, s továbbá ezeket mondja : A­mi a választásokat illeti : magától érthető, hogy a megszállva tar­tott területeken a polgármesterek gyakoroland­­ják a megyefőnökök teendőit. A német kor­mányzók a választásnál megkívántató szabad­ságokat megengedik, Elsassban német hatóság van; nem tudom, hogy ott mi történik. Egy Bismarck által mellékelt utóirat mond­ja : A megyefőnökök teendői a német hadak ál­tal megszállva tartott megyékben, a választá­sok alatt a megyék főhelyeinek polgármesterei által lesznek gyakorlandók. Gambetta s Jules Simon közt már is heves szóváltás történt, a­mi a súrlódást csak növelni fogja. Gambetta azzal fenyegetőzik, hogy megta­gadja a párisi kormánytól az engedelmességet és Louis Blanc, Ledru Bellin és Victor Hugó­val új kormányt alkot. A béke s a háború tovább folytatása mel­lett nagyban izgatnak. Ez utóbbi hangulat leg­inkább a déli megyékben nyilvánul. E kérdés­ben azonban a nemzetgyűlés fog határozni a szerint, a­mint egyik vagy másik párt fog több­ségben lenni. Ez esetben nyilván ismét fog dön­tő zsinórmértékül szolgálni. A nizzai kerületben a képviselő jelöltség elfogadására Garibaldi lett fölszólítva, ki azt el is fogadta. Párisban a választások holnap fognak megkez­dődni . Párisban nagy a nyomor s az élelmi­sze­rekben nagy a hiány, a hangulat komor. A kis gyermekek az élelem hiány s annak ro­­szasága következtében majdnem mind elhal­tak. Páris kapui nyitva vannak s franczia s né­met katonák által vannak megszállva. A 200 millió hadisarczot a párisi község­nek Rotschild előlegezte. Bourbaki meghalt. Faidherbe s Dagent franczia tábornokok vonakodtak a demarkationalis vonalat oda­hagyni, minek folytán Bismarck Favre-nak kinyilatkoztatá, hogy ezen vonakodás a fegy­verszünet álladékát felfüggeszti. Favre azonnal táviratozott a vonakodó tábornokoknak, hogy — elbocsátás terhe mellett — teljesítsék a ki­kötés szabványait. A párisi kormány egy ki­áltványt adott ki, mely kifejti a fegyverszünet és kapitulatió indokait; korholja Gambetta el­­hamarkodását és inti a népet, hogy Franczia­­ország jelenlegi helyzetét megfontolással fog­ja fel. A poroszok a hadikárpótlás összegét 4 mil­­liárdról 8-ra emelték föl s későbben még tán többet is fognak kívánni. Mint mondják, Bismarck azt javaslá Fav­­renak, hogy Francziaország pénzen szerezze meg Luxemburgot és Metzert engedje át Po­roszországnak. A „Times“ jelenti Versaillesből febr. 2-áról. Favre nem akar résztvenni a konferencziában és helyettest nevezett ki. Frigyes Károly her­­czeg Toursba tette át a főhadiszállását. A „N. Fr. Pr.“ úgy hallja, hogy politikai körökben az európai békét megzavarással fe­nyegető fordulatot vett romániai kérdés miatt táplált aggodalom enyészőben van, minthogy a hatalmak még nem adták fel azon reményt, hogy a románai fejedelmet maradásra kirond­­ják. Oroszország, Ausztria, Porosz- és Angol­ T­árcza. Ez Eötvös József hatása az irodalomban. Vessünk egy rövid visszapillantást azon fér­fiú pályájára, kinek a fővárosi lakosság ma adja meg az utolsó tiszteletet. Alig volt írónk, aki a nemes eszmék szolgá­latába állott toll hatalmát annyira éreztette volna nemzetünkkel, akinek működése oly ha­tározottan kidomborult nyomokat hagyott vol­na hátra közéletünkben , mint Eötvösé. S a hatásnak eme nagy mérvét könnyen megmagyarázza nekünk egyrészről az elhunyt egyénisége, társadalmi és politikai állása, — másrészt azon széles kör, melyben Eötvös mint író mozgott, s mely magához ölelte a szónokla­tot, költészetet jóformán összes válfajával, vé­gül a politikai és nemzetgazdászati irodal­mat is. És Eötvös báró azzon kevesek egyike volt, kiknek eme sokoldalú működésén, az eredmény egyes részleteiben sohasem látszott meg az erő­nek olynemű szétforgácsolása, minőt u. n. iro­dalmi encyclopedistáinknál oly sokszor a te­hetség és tudomány kárára észlelünk. Eötvöst a természet s a gondos nevelés gazdag adományokkal ruházta föl — de sors, szeszély vagy tán igen korán érkezett sors­csapások is adtak neki e fényes tulajdonok mellett egy igen tágas szivet is, s ez sze­rezte Eötvösnek egész életében a legtöbb bajt, s azt a keserűséget, melyet működésének nagy mérvű elismertetése között is éreznie kellett. Eötvös mint író, mint politikus egyaránt , idealista volt, még pedig igen nagy mérvben, írói működésének czélja volt: haladásra bírni, ösztönözni a nemzetet s midőn az a különböző­­ körülmények észhatása , legkivált azonban­­ Kossuth működése következtében e pályán csakugyan megindult — Eötvös megijedt e­­ haladástól. Maga is közreműködött egy bizo­nyos fokig a forradalom létesítésén, s mikor szemközt állt az eredménynyel, megborzadt tőle. Életében ez analóg vonás a Széchenyi­ével. Idealizmusa eléje r­ajzolt egy oly társa­dalmi és politikai forradalmat, mely végbe­menjen minden legkisebb rázkódás nélkül — pedig ez elérhetetlen. S igen természetszerű, hogy az olyan ember, aki magasztos, fenkölt eredményekre törekszik, s nincs meg benne a kellő bátorság megragadni az eszközöket, sze­rencsétlen, nem egyszer többé kevésbé éles összeütközésbe jön önmagával s igen megnehe­zíti a történelem föladatát,mely bírálatánál utó­végre is kénytelen a tényekből kiin­dulni. Ily körülmények közt nem csoda ha Eöt­­vös oly sokszor elveszítette lábai alól a földet kibocsátotta kezeiből a helyes fonalat — indo­kolatlan tetteivel közmegrovás, s nem egyszer éles bántalom tárgya lett; de megmagyaráz­ható azon hév is, melylyel 1865-ben Deák po­litikájához csatlakozott, tárczát vállalt — s az újból kinyomatott „Reform“ czimü régibb mun­kájával igazolva hitte — következetességét a következetlen­ségben. Tán egy kissé messzebb is mentünk, mint 11 a mennyit czikkünk czime involvál, de Eötvös­­ személyében és hatásában nem oly könnyű­­ föladat az irót elválasztani a politikustól. S e­­ körülmény tette szükségessé e kis divergenc­­­tiát is. Eötvös első irodalmi föllépése a 30-as évre­­, esik; már magában véve jellemző azon körül­mény, hogy Goethe „Götz von Berlichingen“-je volt az első mű, melynek fordításával először lépett az irodalom sorompójába s igy a nyilvá­nosság elé. 30-tól 34-ig ő is az akkoriban ural­gó áramlattal tartva, víg és szomorújátékokat irt, 35-ben lefordította Hugo Viktor „Angol­ját, — rövid idővel később pedig nagyobb kül­földi útja befejeztével már a politikai irodalom terén tett igen sikeres kísérletet a fogház­­javításról írt nagyobb munkájával, mely eszme azóta is kedvenc a nádparipája fiatal, nagyra törő politikus íróinknak. De írói nevét semmi sem alapította meg mélyebben, és a bámulatot egy műve sem kel­tette föl nagyobb mérvben, mint „K a r­­t h a u z i“ czímű regénye, mely az általa szer­kesztett „Árvizkönyvben“ jelent meg először és azóta lefordítva kedvencz olvasmánya a külföldnek is. — Van egy jó öreg barátom, ki maga is szereti magát az irók közé soroztatni, ki ma is melegen szól az elragadtatásnak azon őrjöngő neméről, melylyel e művet először ol­vasta. — Ekkorig ismeretlen mezőre lépett a fiatal iró, lebilincselt eszméinek mélységével, megragadott képzeletének melegségével és megcsalt — sokszor téveteg irányú filosofiá­­jával. A kritikának sok megjegyezni valója lehet — amint, hogy volt — is e művel szemközt, ne­vezetesen eltagadni nem lehet, hogy egy ily irányú munkának hatása a beteges fantáziára a legveszélyesebb természetű lehet, ez az ered­mény nem is maradt ki — de hát a Karthau­zit mégis olvasta mindenki. Írója után rajon­gott a fiatal kebel, s elmondhatjuk: ez egy könyv többet tett az olvasásvágy fölébreszté­sére, mint sok más száz kötet. Eötvös eddig nemcsak az anyagi gondoktól menten, de fényes körülmények közt­i pas­sióból foglalkozott a szépirodalommal , egy igen nagy csapás azonban quási-kenyerévé tette azt. Atyja, előbb tárnokmester, dús ja­vadalmak birtokosa csődöt mondva, Eötvös nehéz anyagi körülmények közé jutott. De tollát, bár azt kizsákmányolhatta volna, soha­sem tette vásári portékák előállításának esz­közévé s mindjárt a Karthauzi után az izlandi szegénységről, továbbá a zsidók emancipátió­­járól irt, „Kelet népe és a „Pesti Hírlap­ czi­mű munkájával pedig avatottan belevegyült azon nagy keserűséggel vitatott elvi kérdé­sekbe, melyek az időtájt Széchenyi István és Kossuth Lajos között fölmerültek, s e munká­jában Kossuth részére állva őt védelmezte. Már mint koszorús író jelent meg az 1840- diki pozsonyi diétán, hol szónoklatának mele­gével és a nyelv mesteri kezelésével csakha­mar az első szónokok közé küzdötte föl ma­gát. Ő lett a felsőházi ellenzéknek egyik ve­zére, a­mi természetesen különös érdem gya­nánt tekintethetett akkor , mai nyelven azon­ban puszta kötelességet és Eötvös magasabb műveltségének természetszerű kifolyását je­lenti. Egyébiránt ugyanitt kezdte eljátszani már azon népszerűséget, melyet mint író szerzett volt. Centralistikus hajlamait sokkal leplezet­­lenebbül elárulta, a megyék elleni ellenszen­vének sokkal élesebb kifejezést adott, hogy sem ezt az „alkotmány védbástyáin“ belül a legroszabb szemmel nem tekintették volna s ennek tulajdonítható, hogy a 47-iki ország­­gyűlésre, bár minden áron képviselő óhajtott lenni, nem talált megyét, mely mandátum­mal fölruházta volna. Ez irányú politikai működésének eredmé­nye a „F­alu jegyzője“ czimü, 1846- ban megjelent és nagy izgalmat okozott regé­nye, a megyei rendszer visszaéléseinek ostoros :­­­zására készített iránymű. Szintén ily koresz­mének kivánt eszköze lenni: „Éljen az egyén­­­­lőség“ czimü vígjátéka, melyet két év előtt nem­ nagy sikerrel újból megpróbáltak a nem­­­­zeti szint adón feleleveníteni; ilyen a „M­a­­gyar ország 1514“-ben czimű történeti re­­­­génye, mely által a parasztság sorsának javí­­­­tására óhajtott hatni. Tehát megannyi irány­­mű, de oly átalános szemben tartásával a szép­­tani igényeknek, hogy valamennyi messzire fölül emelkedik az ephemer irodalmi termékek színvonalán. 1848-ban a cultusminiszteri tárczához hívta meg Kossuth, s működött is e téren addig, mig Lamberget a pesti hídon meggyilkolták. Ek­kor hátat fordított Magyarországnak s madár távlatból nézte az eseményeket. — Életének e pontja, amennyire menthetetlen, oly kevéssé tartozik e czikk keretébe. Az ötvenes években írta a „XIX. század uralkodó eszméi“ czímű nagy mun­káját, telve az idealismus gyöngeségeivel, a cosmopolitismus veszedelmes irányával, de nagy elméjének szemkápráztató fényével is. Majd ismét visszatért a szépirodalomhoz, mely iránt hosszasabb ideig hittelen lett. Meg­írta „X ő v­é r­e­k“ czímű regényét, mely már messze elmarad érték tekintetében a Karthauzi mögött, irt költeményeket, rövidebb népéleti beszélyeket ,­s igyekezett amennyire tőle ki­telt a társadalmi élet fejlesztésének révén visszaszerezni azt, a­mi elveszett a vámon. 1865-ben „Politikai h­e­t­i­l­a­p“ ot indított, mely azonban igen rövid ideig existált és maradandóbb nyomot egyátalán nem ha­gyott maga után. 1867-ben kultuszminiszteri tárczát vállalt — életét azóta ismerjük. -----8. ország egyetértenek ezen óhajban, és a fejede­­­­lem ityjában hatalmas védőre találnak. —­­ Még ha minden erőfeszítés meghiúsulna is, Orosz- és Poroszország békés hangulata mel­lett sikerülni fog a diplomatának a válságot a kiegyenlítés békés útján leküzdeni. A párisi események­­ követ­kezményei i­. Páris kapitulálásával a fra­nczia köz­társaságra nézve egy újabb forduló­pont állott be. A nemzeti védelem kormányának Pá­risban levő tagjai maguk részéről a ka­­pituláczióval, a béke előzményekre néz­ve is megállapodásra jöttek, melynek következménye lett a fegyvernyugvás megkötése , s a Constituante összehí­vása. A nemzeti védelem kormányának tag­ja­jai, kit az ügyek élére nem annyira ál­lítottak, mint a hallgatólagos közbizalom folytán, v állottak, ezzel a nemzet ke­zébe teszik le saját sorsának további in­tézését. Az események súlya alatt vállaik összeroskadtak. Tény, hogy a hódító né­met erő ellen, győzni képesek nem vol­tak, s ezzel részükre való­ban nincs más hátra, mint a nemzetre apellálni. Bőven fejtegettük már azt, hogy e pont­ig, hol most állunk, a népszabadság ügyét oly sötéten,­­— mint azt némelyek nézik, — még nincs okunk látni. Kimu­tattuk, hogy e küzdelem kimenetelét, valamint kezdetében nem volt, úgy most utólagosan, az európai népszabadság élet­halál kérdésévé tenni nem is lehet. A köztársaság győzelmes diadala a német seregek ellen, kétségkívül a népszabad­ság, a demokráczia fényes diadala is lett volna, de e diadal nem nyerése, nem egyszersmind az ügy bukása vagy ha­nyatlása. De a mi szemüvegünk, melylyel innen a távolból vizsgáljuk a franczia ügyeket, habár azok e pillanatban, már a válsá­gos körülményeknél fogva is elég bo­ny­olódottak, még a franczia ügyek szín­terén sem mutatja a helyzetet oly két­ségbeesettnek, melyen egy oly nagy nem­zet erős akarata és erélye nem volna ké­pes segíteni. Az események szerencse­mérlege foly­ton inog az emberiség felett le­l fel. Ms, a német részre ereszkedett alá. A pilla­nat­nyi benyomás, igen könnyen alkotja a hiedelmet, hogy ez már mindig így marad. Pedig Clió, ki a történelmet írja, mosolyogva e hiedelmen, s csak a legkö­zelebbi példára, I. Napóleonra mutat, kit épen akkor semmisített meg Moszkva mellett egy nap hidege, mikor dicsősé­gének tetőpontján, legyőzhetlennek lát­­szik a halandó szemben. A szeptember 4-iki kormány, kezéhez ragadva az ország ügyeinek vezérletét, a kormányzati átmenet nehézségein kí­vül, egy valóságos chaosz, abban egy néptömeget vett át, melynek zöme csak kevéssel azelőtt államcsinyes császárá­nak lábainál hódolt, mintegy rabszolga, mely lánczain kívül más világot magá­­nak már képzelni sem bir, mely ura ke­zében levő korbácstól méri saját teen­dőit. Ily nép vala az, melynek a nemzeti védelem kormánya szept. 4-én élére ál­lott, hogy füleibe dörögje : nép, te vagy ura sorsodnak, császárod az áruló, egész bandájával átadta fegyverét ellenednek, ébredj, segíts magadon! Mire ez a polgárság tunya álmát ki­­törle szeméből, már akkor a hódító né­met hadsereg gyors vezérlete elfoglalta további működésének kiszemelt állás­pontjait. A nép millióiból alig néhány százezer lépett ki a küzdtérre, hol nemcsak or­száguk egysége, de saját nemzeti dicső­ségük kérdése is koc­kára tétetett. Öt hóig küzdött e kormány, s nem dicstelenül a német légiók ellen, s most midőn gyengeségük érzetében, az ese­mények szálának további vezetését nem­zetük kezébe helyezik le, meghajlott zászlójukat a győztes fél vérével gazda­gon festve nyujtandják át, melyre 5 ha­vi idő mély tanúságul irta fel Z­­­eten­ne­k, nagy Fridrik kitűnő tábornoká­nak jelszavát: „minden dolog lehetsé­ges, csak egyik nehezebben, mint a másik.“ De hát e szerint a­mit 10 ember nem bírt meg, ne bízná meg egy nemzet köz­­ehajtása? A Bordeaux­ban összejövendő constituantenak talán nem is lesz más teendője, mint Jules Favrenek Bismarck diktálta békeszerződését aláírni. Szerintünk az 1793 iki Francziaor­szág örököséről, bármint volt légyen is erkölcsében megromolva, az 5 havi idő véres küzdelme után, ily szerepviselést feltenni nem lehet. Fentebb rajzoltuk a helyzetet, melyet a szept. 4-iki kormány átvett. Annál nem kétségbeejtőbb az, melyet most nemzete kezébe ad. Az 5 hó súlya alatt Franczia­ország népe önérzetre ébredt, s ebben a köztársaság jövő diadalának biztos zálo­ga fekszik. Átérzi most már a franczia nép fel­adatát, átérzi teendőjét, s az eredmény nem lehet a mostani pillanat adta ese­mény hatalma előtti meghajolás. Ila a további béketárgyalások alap­jául megmarad német részről Fl­ass és Lothringen erőszakos kiszakítása a nem­zet testből; ezt a franczia nép consti­­tuanteja nem írhatja alá, erre joga sincs. Az erőszak, a fegyver hatalmánál fogva elrabolhatja tőle, de ő e rablást hozzá­járulásával nem szentesítheti. Franczia­ország népének Bordeauxban a követelés­sel szembe egy válasza lehet, a „töme­ges felkelés“ proklamálása. Míg ez meg nem történt, míg a szerencse mérlegére azon felől a­mit a nemzeti egész véde­lem kormánya saját erejével tett, az egész nemzet egész súlyát oda nem dob­ja, addig egy ily békefeltétel elfogadása árulás lenne, árulás az örök népjog el­len, legyen az bár egyes ember, vagy egy Constituante többsége államcsinyjá­­nak eredménye. Az ellenkező nézet vitatói, a tények előtt meghajolni készek, ez ellenében erősen mutogatják a további küzdelem sikertelenségét. Mintha bizony a hadi szerencse örök frigyre lépett volna a német fegyverekkel. Szeptember 4-ére, de még inkább Metz eleste után is ezt hirdeték de akkoron siket fülekre talált a nemzeti védelem kormányánál, s a küzdelem dicsősége, ha győzelmet nem is, de örök emléket biztosított részükre a történelemben. Most midőn az egész nemzet, mint egy ember fogja ragadni kezéhez ügyének vezetését, Páris kapi­­tulálására engedjen a tények pillanat­nyi hatalmának? Igaz, a további küzde­lem nagy áldozatokat kíván, de nem hasonló áldozatot követel-e az német részről ? A német hadsereg katonái is ugyan oly hús és vérből állanak, mint a francziáé, s a kard ellen az ő testük sincs biztosítva talán sárkány zsírral. Európa népének lehet mondani egye­temes rokonszenve­s részvéte kiséri a franczia köztársaság minden önvédelmi tettét. A nép, minden felé ösztönszerű­­leg érzi, hogy a miért most a franczia nép küzd, a közös azzal, mit szívében legszentebbnek tart, s a­mi ellen küzd, az az emberi társadalom örök átka. Hasztalan sürgetnék a kormányokat, hogy a nép közakaratának adjanak kife­jezést a franczia köztársaság javára. A kormányok a nép oly köz óhajának soh­sem tesznek eleget, mert érdekeik ellen­tétes irányt ültettek-E körülmények között más nem ma­rad hátra, mint hogy a rokonszenv kife­jezést változtassa rettenthetlen tiltako­zássá. Eliasz és Lothringen lakó néptársa az erőszak áldozatául van kiszemelve. Ma nekem, holnap neked­. Európa néptársa­sága önvédelmi jogánál fogva tiltakoz­zék az erőszak ellen, mely feje felett Damocles kardjaként fog függni a ko­ronák képében. Szederkényi Nándor. A 48-as párt ma, vasárnap délután 5­ órakor a kör saját helyiségében értekezletet tart. A 80 millió függő adósság. Könnyelműen hitelezte volt az osz­trák nemzeti bank a még könnyelműek­ben pazarló osztrák kormánynak ezt a híres 80 millió forintot, mely most úgy függ a fejünk felett mint valami Da­­mocles-féle kard.

Next