Magyar Ujság, 1871. május (5. évfolyam, 100-123. szám)
1871-05-05 / 103. szám
103-ik szám. XTA ) A 1/ Péntek, 1871. május 5. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipótutcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Lipót utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, ti. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhordva . Egész évre .... 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ 70 „ Egyes szám ára . kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint —kr. félévre . . • io „ évnegyedre 5 „ — egy hóra . . 1 „ 70 A előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadóhivatalához (Pesten, Lipótutcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben postautalványnyal eszközölhetni. Pest, május 4. Issy erőd tehát sem nem kapitulált, sem az őrség el nem hagyta, hanem erélyesen védelmeztetik. Négy helyett az erődben La Cecilia ezredes parancsnokol. Múlt hó 30-án a versaillesi csapatok az issy-i parkot s kastélyt elfoglalták, de a fölkelők a következő napok alatt mind a kettőt csakhamar visszafoglalták. A kormánycsapatok tehát eddigelé még semmi eredményt sem értek el. S ezután még nehezebben fognak sikert arathatni, mert a fölkelők nem csak az Issy erőd mögött, hanem minden a védelemre szükséges helyen roppant erődítéseket tesznek, melyek a versaillesiak által csak nagy áldozatok árán fognak elfoglaltathatni. Neuillyben a harcz, úgy látszik,még szintén nem dőlt el, valamint Asniéresben is erősen tartják magukat a községiek. Ma a távirda, daczára a Páris alatt folyton tartó harcznak, nagyon kevés hírt tudott közölni. Csupán egy magán távirat érkezett, mely azonban szintén megerősítésre vár. E szerint a párisi község elhatározta volna, hogy a város közerődjén kívül eső állások elhagyatnak s a védelem csupán a város falára szoritkozand, hogy a község uralma vége felé közeledik, továbbá remélik, hogy a versaillesiak 8-ig Parisba be fognak vonulni. A válság vége tehát már aligha sokáig fog magára váratni. A község jóléti bizottságot állított föl s ez roppant erélyt fejt ki. A vendéme téri oszlop lebontása tegnap nagy ünnepélyességgel s örömrivalgások közt megkezdetett. A brüsseli békeértekezletet illetőleg a „Nordd. Alig. Ztg“ érdekes fölvilágosítást ad, hogy az miért folyik oly lassan. Ebből kitűnik az, hogy a legnagyobb nehézségek az öt milliárd fizetése képezi. Francziaország vonakodik az egész öszszeget készpénzben fizetni le s a béke pontozatokkal ellenkezőleg négyötödét ama összegnek államadóssági kamat utalványokban akarnák lefizetni. Ezt Németország természetesen vonakodik elfogadni, mert Francziaországnak egy nap a bankrottot kellene kimondani, s Németország győzelmeinek gyümölcsétől meg lenne fosztva, különösen ha elfogadná azt, amit Thiers kíván, hogy a megszállás egy év alatt szüntettessék meg. A viszálynak nyilván az által vetnek véget, hogy Németország a hadiköltség egy részét elengedi ugyan, ezért azonban Belföldöt s tán még Longwyt is megtartja. A brüsseli értekezleten Francziaország képviselője Thierstől visszahivatását követelte. Ennek okát állítólag személyes differencziák képezik közötte s a porosz meghatalmazottak közt. Rómában a quirinai ügyét siettetik befejezni, miután bizonyosnak tartják, hogy a király jul. 1-re oda fog érkezni s a főváros székhelyének ünnepélyesen felavatását megtartandja. Ezután nem fog sokáig Rómában maradni s állandóul csak a téli hónapok folytán fog ott letelepedni. Fridrich müncheni tanár feleletet tesz közzé a müncheni érsek által történt excommunicatiójára. A feleletben a tanár több történeti adat által bizonyítja, hogy a német püspökök ellenezték a zsinat eljárását s a dogmát, kétségbevonja a zsinat érvényességét, s azon következtetésre jut, hogy maga az érsek eljárása és nézeténél fogva excommunicálva van, s így nincs joga excommunicatióra. Az ő ellene (Fridrich tanár ellen) követett eljárás úgymond — nemcsak illetéktelen, de semmis és hatálytalan. A bukaresti municipális választásoknál a vöröspárt vereséget szenvedett, Scarlet Rosetti választatott polgármesternek. Iránt megérett tehát ama gondolat, ama szándék, hogy Ausztriának, ha ugyan netalán a legközelebbi évtizedben végkép felbomlani nem akarna, teljesen újjá kell alakulnia. Miből állana ezen újjáalakulás, azt bár főtényezője volna, úgy látszik maga a Hohenwarthféle kormány sem tudja. Nem is tudhatja, mert hiszen programmját még nem tárta egészen elő s mit abból eddigelé világra hozott, az minden hihetőség szerint meg fog bukni a reichsrath közelebbi üléseiben. És ha e különben is alkotmánykivüli kormány mégis helyén marad, ha a tartománygyűlések autonómiáját valóban ki akarja terjeszteni a reichsrath hatásköre ellenében, akkor nincs más mód mint a reichsrathot végkép feloszlatnia, a landtagokat, illetőleg az egész osztrák alkotmányt újraszerveznie annyival inkább, mert a tartománygyűlések önkormányzata mindaddig csak illusió mig felelős minisztereik nincsenek. Oly tartományi önkormányzat, melyért a miniszterek csak a központban, csak a reichsrath előtt vonathatnak felelősségre, nem is elégíti ki a petitionálókat és declaránsokat, kik ennél még többet is kivannak, és ily jelentékeny átalakítások végeredményét természetesen maga a Hohenvwarthféle kormány sem számíthatja ki, mely úgy látszik nem is készített, határozott programmot azon eshetőségekre, melyeket előidézend. Természetes szintén hogy ily átalakulások, ily zűrzavarok közepette legkevesebbé állíthatnók azt, hogy az osztrák alattvalók alkotmányos életet élnek, kivált ha a Hohenwarth-féle kormány elveendő jobbkezével azt mit balkezével nyújt egy új reichsrathot hívna egybe, egyenes választások alapján, mely még inkább növelhetné az eddigi és a még ezután következendő zűrzavarokat. Ezen zűrzavarból kellene azonban kifejlődnie azon Új-Ausztriának, mely 1873. évben világtárlatot nyitna Bécsben, hogy méltón megbámultassa önmagát. A világtárlatra szánt 6 millió frtnyi költségvetés immár elébe van terjesztve a reichsratinak s minden hihetőség szerint meg is leend szavazva; de hogy várjon az a várva várt Uj-Ausztria megszületik-e akkorára s minő alakban születik meg t. i. alkotmányos leend-e vagy alkotmány tálán, centralisált leend-e vagy decentralisált? Ez más kérdés. Hogy alkotmányos nem leend, vagy ne is lehessen, arra nézve a mostani kormány tökéletesen jó úton jár, melynek programmjából talán többet is kizárt mint kellett volna egyik orgánuma, midőn így szól: „A német liberális pártnak s ezzel az alkotmányossági doktrínák és nemzeti hegemónia mint a nemzetiségi szédelgés kinövésének teljes megzsibbasztása s ennek helyére az októberi diploma teljes alapelvének s vele a korona tekintélyének erősítése által az osztrákalkotmány helyreállítása — úgy látszik nekünk, ez a minisztérium ápril 25. előterjesztésének czélja, ha ugyan van a kabinet eddigi tevékenységének bizonyos tervalapja ? Az októberi diploma azonban mindenek felett az államegységet és alkotmány egységet, az egységes állam oszthatlanságát s az egységes alkotmány változatlanságát teszi alapul. Hogyan fog ez majd egybeférni vagy egybefüzetni Galiczia vagy Cseh - Morvaország és Szilézia vagy tán még több más ország „különállásával“ sajátságainak kielégítésével? Ezt már nagyon bajos volna megérteni. Pedig kétséget sem szetne, hogy az osztrák kormány most mindent megtesz, mi előítéleteivel össze nem ütközik a nemzetiségek kielégítésére, azaz mindent elkövet hogy: megerősítse a birodalom határait Oroszország felől, Porosz vagy Németország felől sőt Olaszország felől is a népek méltányos kivánatainak „amennyiben a birodalom egységes érdekeivel össze nem ütköznek“ (!) kielégítése által. A Hohenwarth kormány a landtagok felszabadításában mint mondá: „elmegy egészen azon határokig a meddig a birodalom érdekei engedik.“ Csakhogy az alkotmánypárt nézete, a reichsrath többsége szerint ezen határokat már is túllépte, s a birodalmat csak gyengítni fogja a „magán kívánalmak“ kielégítése által, mert Inában is tagadnák, ők a valódi egység, a centralisatió és német fensőség eszméjéről lemondani nem tudnak s nem akarnak. Ily bonyodalmak közt lép az osztrák alkotmányosság az ő rövid élete második tizedébe, hogy újjá szülessen, mit pedig már több ízben emlegetett a lefolyt évtized alatt is. Reánk nézve annyiban nem érdektelenek eme mozgalmak és bonyodalmak mert az „iker-testvér“ eme szenvedései sok bajt s részt hozhatnak még Magyarországra is. Annyi bizonyos, hogy ha létre jöhet az ismét tervezett újraszületés, ha létrejön azon még ismeretlen nagyság mit Új-Ausztriának nevezünk, az csakugyan nem lesz a mostani, nem lehet az 1865 vagy 67-ki és kérdjük: mit tesznek ekkor a kiegyezés, az örökös megállapodás közös ügyes hívei? Uj egyezséget kötnek ? Az aradi képviselőválasztás eredményének alkalmából hosszabb elmélkedő czikket tesz közzé a deákpárti „Reform“, melyből közöljük mi is a következő záradékot: „ . . . Kérdés, kimerítettük-e mi is már anynyira szellemi tőkénket, hogy minden megüresedő képviselői állomásra hivatalnokot kandidáljunk ? Nem mintha a hivatalnokok függetlenségét eo ipso kétségbe akarnók vonni, de minden jóban is van mérték s a hivatalnokok száma már is annyi a képviselőházban, hogy ideje volna, ha hivatalnokaink féket vetnének ambícziójukra. Ha a minisztériumnak s a pártnak is szívén fekszik, hogy parlamenti kapacitások belejussanak a képviselőházba, az ellen józanul kifogást nem lehet tenni; mi sem teszünk ; de a szakkapacitások a minisztériumokban s általuk a képviselőház bizottságaiban is érvényesíthetik tehetségüket, sőt magában a házban is, s ezeket is borára-derűre megválasztatni akarni, jogosultnak tünteti fel az ellenzék azon vádját, hogy a minisztérium csak biztos szavazatokat akar gyűjteni. Nem tettük feladatunkká ezúttal kimeríteni e tárgyat, de az alkalmat nem akartuk elszalasztani komoly figyelmeztetés nélkül. Ép a napokban választatott meg Nyiry Józsa miniszteri tanácsos is, pedig bizonyára sem ő a képviselőségre, sem minisztériuma, sem a képviselőház ő reá nem szorult s az újbányai kerület sem. Az aradi eset figyelmeztetésül szolgálhat a deák-pártnak, melynek életérdekéhez tartoznék, magát újabb elemekkel is kiegészíteni. Arad városa bizonyára érzékeny veszteség, melyhez hasonlót sokat nem bírhat el egy párt sem, mert az nem csak egy szavazat, hanem morális veszteség a közvéleményben, mely igen károsan hathat vissza magára a pártra.“ Uj-Ausztria. Ha visszapillantunk Ausztria alkotmányos életének történetén, melynek e napokban fejeződött be első évtizede, ha felgondoljuk mennyi küzdelmen botorkált keresztfil-kasul az 1861-iki május 1-jén megnyitott reichsrath és ha felszámitnók hányféle párt és pártnézet, hányféle minisztérium merült fel a reichsrath keblében eme tiz év alatt s mi mindenféle ígéreteket és fenyegetéseket bocsátottak ezek világba; el kell ismernünk hogy a világ bármely állama alkotmányában soha nem volt többféle, bár nem épen nagyjelentőségű zűrzavar mint Ausztriában, és el kell ismernünk hogy az osztrák államférfiaknak és alattvalóknak egyiránt igazuk van, midőn ezt látva így kiáltanak fel: „Ez már sok, nagyon is sok, ez nem mehet, nem tarthat tovább is így.“ Fent és alant, jobb és baloldalon a német és nem-német nemzetiségeknél egy Tiltakozás. A „Hon“ 102-dik száma egy czikket hoz: „Ki legyen hát bácsmegyei főispán“ czim alatt, melyben e fontos állásra Lénárd Máté szabadkai polgármester ajánltatik. — Mi ama felszólalásnak legkisebb horderőt sem tulajdonítunk ; mert az a szokásos és éretlen phrasisokon kivül, melyekkel Lénárd Máté magasztalólag — úgyszólván a nevetségig elhalmoztatik, semmi által sincs indokolva, mely a kormányt ezen valóban szerencsétlen választásra terelné, azért cáfolatába nem is bocsátkozunk. De másrészt csodálkozásunkat fejezzük ki a felett hogy a „Hon“ t. szerkesztősége már többször fogadott el irányadó manifestatiókat olyan „student“-féle egyénektől, kik korlátolt ismeretüknél fogva , sem hivatva, sem képesítve nincsenek, hogy egy megye közönségének közérzületét tolmácsolják, s annálkevésbbé hivatvák, hogy annak nevében beszéljenek. Miért is a közvélemény félrevezetésére irányzott ilyetén eljárás ellen ünnepélyesen tiltakozunk. Talán még nem jutunk oda, hogy Szabadka elkopott keztyűjét mi vegyük fel. Bács megye több képviselője, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 4-én. Elnök: Somssich Pál. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Kérvényeket mutatnak be Beliczay István a békésmegyei gazdasági egyesület kérvényét mutatja be. Jókai Mór több ferenczvárosi lakos kérvényét a sugárút tárgyában. Kiadatnak a kérvénybizottságnak. Szilágyi Virgil (előadó) a határőrvidéki posta és távirda 1871. évi költségeinek üldözéséről és az Éjszakamerikával kötendő consulsági szerződésről szóló törvényjavaslatok iránti központi biz. jelentéseket mutatja be. Kinyomatnak. Véglegesen megszavaztatik a telepítvényesekről szóló törvényjavaslat. Ezzel a ház Napirendre tér, s olvastatik a bírósági törvény 8. §-a. Vécsey Tamás hosszabb indokolás mellett indítványozza, hogy e szakasz kihagyassék. (Időközben azon üzenet érkezik a főrendiháztól, hogy ott az eperjes-tarnovi és a községi törvényjavaslatok elfogadtattak.) S Halmossy Endre e módosítást nem pártolja. Irányi Dániel: T. ház! Ha volt is szükség a kereskedelmi ülnökökre akkor, midőn a kereskedelmi törvény behozatott t. i. 1840—41-ben amidőn még alig voltak jogtudósaink között olyanok, kik a váltó és kereskedelmi ügyekben jártasak lettek volna, ezen intézmény fentartására ma már véleményem szerint egyátalában nincs szükség, mert most a váltó és kereskedelmi bírák csak oly jártasak a kereskedelmi ügyekben, mint maguk a kereskedők; ami pedig a jogi kérdéseket illeti, kétségtelenül sokkal inkább felette állanak a kereskedőknek, semhogy ezek amazokkal csak mérkőzni akarnának is. Elvégre a kereskedelmi ügyekben netalán járatlan bíró, vagy ha oly ügy fordulna elő, hol különös szakismeretre van szükség, megkérdheti a kereskedőt épen úgy, mint más ügyekre nézve is történik ily megkérdezés, hol szakismeretre van szükség; dehogy azoknak, kiknek csak gyakorlati ismeretük van a váltó és kereskedelmi ügyekre nézve , oly hatáskört tulajdonítsunk, mint azoknak, kik a törvényekbe általánfogva jártasak, az a jó igazságszolgáltatással ellenkezik. Ha az. előttem szóló a váltótörvényszékek tagjait megkérdezi, ha azok őszintén felelnek, azt fogja tőlük hallani, hogy a kereskedelmi bírák ugyan igen kevés hasznára vannak az igazságszolgáltatásnak, hogy tőlük igen ritkán kapnak, sőt kérnek oly véleményt, melyre nézve maguk előre tájékozva nem lettek volna. Én ennélfogva Vécsey Tamást, barátom módosítványát pártolom. (Helyeslés balfelől.) Horváth Döme Vécsey módosítványát nem fogadhatja el. Hodossy Imre kéri a szóban levő szakaszt a központi bizottság szövegezése szerint elfofogadni. Móricz Pál megjegyzi, hogy itt nemcsak perrendtartásról, hanem egy institutió megváltoztatásáról van szó. A szakaszt kihagyatni kéri. Halász Bold, hasonló értelemben nyilatkozik. Hoffmann Pál elfogadja a szerkezetet. Szavazásnál a többség is hasonló értelemben nyilatkozik. Zsedényi Ede pótlólag a 8. §. végéhez a módosítást javasolja. „Bányaügyekben bírói hatósággal felruházott törvényszékekhez oly ítélő bírák is nevezendők, akik egyszersmind bánya szakértők.“ (Általános helyeslés.) Várady Gábor ugyanezt az indítványt akarta tenni, igy eláll tőle és Zsédényiét ajánlja. Horváth Döme és az előadó e módosításhoz hozzájárulván, az elfogadtatik. A 9. és 10. §. marad. All. §-nál Hodossy Imre a szövegezést akkép indítványozza megváltoztatni, hogy a polgári törvénykezési rendtartás 5. §-nak, illetőleg az 1870. 14. t. sz. 1. §-ának a szavazók száma iránt tett rendelkezése a bűnügyekre is kiterjesztetik. A módosítás elfogadtatik. A 13. §-nál Ghyczy Kálmán e módosítást ajálja: 13-ik §. 2-ik bekezdése ekképen módosittassék: „A törvényszéknek azonban jogában áll különös fontos esetben egyik birói tagját, különben pedig a járásbirót bízni meg a végrehajtással.“ (Helyeslés.) Elfogadtatik. A 15. §-nál: Simonyi Ernő: T. ház! Bátor vagyok ezen fejezetre egy módosítványt indítványozni, (Halljuk.) illetőleg indítványozni a fejezet kihagyását és más §§-ok tételét. E fejezet, mely csupán egy §-ból áll, oly egyszerű, hogy ennél egyszerűbb valami nem lehet. De tulajdonképen nem is old meg semmit, hanem csak azt mondja, hogy a kérdés, mely itt volna megoldandó, egy más törvényben fog megoldatni. Én tehát, részemről helyesebbnek tartom, ha azon kérdés, melynek itt kell megoldatnia, e helyen oldatik meg. Nem titkolom tehát azt, hogy én e fejezetnél egy oly indítványt kívánok tenni, mely mellőzné azon munkálatot, mely a t. ház előtt mint a 25-ös bizottság munkálata ismeretes. (Halljuk !) Ez t. ház! azon törvényjavaslat, mely már rég adatott be az országgyűlés elé, közel két éve, és mely az első folyamodású bíróságok székhelyei és kerületeinek meghatározásáról intézkedik. Méltóztatnak tudni, hogy igen nagy és igen fontos nehézségekkel találkozunk ezen törvénynek meghozásában. Én részemről azt hiszem, hogy ezen nehézségek onnan származnak, mert ezen ügy elintézésében a kormány nem a helyes irányból indul ki. Mihelyest mi, mint törvényhozás belebocsátkozunk a részletekbe , azonnal fölköltjük az emberek legroszabb indulatait. Felköltjük a kapzsiságot, az önzést, az irigységet, mihelyt többet ígérünk nekik mint eddig volt. Felköltjük a kapzsiságot mert mindenki az ígéretből minél többet akar kapni; felköltjük az önzést, mert mindenki magának akarja azt eltulajdonítani és felköltjük az irigységet, miután mindenkinek nem adhatjuk meg mindazt amit kíván. Hogy ez így van, mutatja azon körülmény, hogy e javaslat már hónapok óta fekszik itt előttünk. Lehet mondani, hogy százakra mennek azon küldöttségek, melyek az ország minden részeiből a képvházhoz a minisztériumhoz s a képviselőkhez jönnek. Mindenki törvényszéket akar mindenki járásbíróságot, s mi a legjobb akarat mellett sem egyenként sem összesen ezen kéréseket kielégíteni képesek nem vagyunk. Azon nagy érdekeknél fogva, melyek ezen tárgyhoz kötték, természetes és megbocsátható is, hogy a választók a legnagyobb pressiót gyakorolják a képviselőkre. S e képviselői közül — a legjobb akarat mellett is — igen kevés van, ki képes volna eleget tenni, ily körülmények között választóinak, vagy ellent állani kívánságuknak. T. hát! (Halljuk). Én ne att hiszem hogy lehetséges legyen — ezen irányban megindulva, jó törvényt alkotni, mert, mint mondom, az irány melyből a kormány kiindult, rész. Tudjuk mindnyájan, hogy először a kormány terjesztett elő egy javaslatot, ezen javaslat azonban nem eredményezvén megelégedést, az ország különböző kerületeinek képviselői összehívattak és ezek vették tanácskozás alá, ezek dolgozták azt át, és ezek készítettek egy új tervezetet. Igen, de ezen tervezet ismét nem talált megelégedésre s a minisztérium ezen tervezeten ismét változtatott és újra behozta a házba. Ekkor a ház ismét nem találta magát kielégitettnek s a 25-ös bizottságot küldte ki, a 25-ös bizottság keresztül ment ezen munkálaton néhány hónap előtt, és ekkor a minek legelőször kellett volna történnie eszébe jutott a kormánynak, hogy jó lesz tán az érdekletteket is meghallgatni. Nem akarták egyenesen azt mondani, hogy most már meghallgatjuk a megyéket, kerületeket, vidékeket, és székeket, hanem hát azt tették hogy közölték a megyékkel és kértek tőlök bizonyos tekintetben felvilágosítást és tanácsot. A megyék legtöbbjei, igen helyesen cselekedve mellőzték a korlátokat, melyeket a kormány nekik előszabott, és belementek az egész kérdésbe és véleményt adtak a törvényszékek és járásbíróságok székhelyeire nézve. Ezen felvilágosítással ezen munka most újra a 25-ös bizottság kezeiben van. A 25-ös bizottság ezeket figyelembe véve újra átdolgozta a tervezetet és mint tudjuk , napokban kész is lesz a munkálat, de azt tudjuk mindnyájan, hogy a 25-ös bizottságnál munkálata, amint most áll, nem kielégítő, nem nyugtat meg bennünket, és oly sok zavarra van telve, hogy a mint halljuk már most hog ezen nehézségen egyszerre keresztül lehessen: esni, vannak kik azt akarják hogy vágjuk gordiusi csomóként, s fogadjuk el a munkálati úgy, a mint van. Már méltóztassanak megengedni, de én áltralában inadmissibilisnek elfogadhatatlannak tartom azon elvet, hogy egy t.javaslat en bio elfogadtassák, de különösen oly terv.-javasla mely oly nagy fontosságú, mint ez, és oly móltumból, melyből annak ilyetén elfogadása ajánlatott. Ha azt mondhatnék: tudjuk, hogy a 25-ik bizottság munkálata mindnyájunkat kielégít, hogy átalában megelégedést terjeszt az országban, ne vitatkozzunk felette, hanem fogadjuk az egészet en bloc, azt érteném. De mikor ellenkezőleg áll az egész dolog,és mikor azt mondjá, hogy nem képesek a felmerült nehézségeken segíteni és mikor attól tartanak, hogyha a ház elkerül, hetekig sőt tán hónapokig fog tartani vita, és ekkor mondják azt, fogadjuk el vit nélkül en bloc, ezt én átalában nem értem és ebe, hozzájárulni nem tudnék. Én tehát sajnálom, de ki kell mondanom hogy e tekintetben a kormány az ország érdekeit nem úgy vette tekintetbe, amint kellet volna, midőn ezen törvényjavaslatot benyújtott és ennek már hosszú ideje, mert majdnem ké év előtt nyújtotta be a miniszter, könnyelműen és meggondolatlanul jár el. Méltóztassanak megengedni, hiszen nemrégiben két miniszterrral is vádoltattunk azért, hogy mi meggondolatlanul teszünk valamit. Legyen szabad nekünk azt is mondani, hogy a kormány ez esetben meggondolatlanul könnyelműen járt le. Egy törvényjavaslatot terjesztett elő a háznak anélkül, hogy maga tájékozva lett volna mi lesz belőle, mennyibe kerül, lesz-e valami belőle vag nem. Nem tudta a kormány, hol van szükség törvényszékre, hol van járásbíróságra, nem voltak adatai, mikor a 25-ös bizottság által felszólíttatott, hogy ha azt kívánja, hogy a 25-e bizottság okadatolt véleményt adjon, nyújtsa neki adatokat, nem volt képes semmi adatot előállítani és a házban felszólíttatván, be is vallotta az igazságügyminiszter, hogy neki adatai nincsenek. Tehát adatok, felvilágosítás, tájékozás nélkül szólíttatott fel a törvényhozás ily nagyfontosságú törvény meghozatalára. De a törvényjavaslatot elfogadta a minisztertanács is, vagy legalább a minisztertanács beleegyezésével került az a ház elé anélkül hogy valaki a minisztertanácsban megfontolta volna, vajon pénzügyi tekintetben kivihető-e e javaslat ? Ami az adatok megszerzését illeti, én elhiszem, hogy az némi nehézséggel jár és hogy azokat rögtön megszerezni nem lehet, és ha arról volna szó, hogy ezen ülésszakban keresztül kelljen menni a törvényjavaslatnak, az adatok most szereztessenek meg az nevetséges volna. De a törvényjavaslat két év óta van a ház asztalán s mielőtt benyujtatott, kellett volna megszerezni az adatokat, de még ha akkor fogtak volna is hozzá, midőn az benyujtatott ennyi idő alatt meg lehetett volna szerezni az adatokat. Fel kellett volna szólítani a megyéket, miért nem szólították fel? De hisz önök nem bíznak a megyékben, jól van, de hisz vannak önöknek sóhivatalaik, posta és adóhivatalaik országszerte, lehetetlen hogy ezek közt ne lennének értelmes a hivatalnokok, kiket felszólíthatnának arra, adjanak a helyi körülményekről felvilágosítást, hol vannak a megyékben épületek, melyek felhasználhatók, megszerezhetők-e ezen épületek és mennyiért? Ekkor lehetett volna biztos szó-