Magyar Ujság, 1871. augusztus (5. évfolyam, 174-199. szám)

1871-08-23 / 192. szám

192-ik szám. Szerda, 1871. augusztus 23. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. S­zerkesztőségi iroda : Li­ót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusztus 22. Thiers hatalmának meghosszabbítása fölött folyt vita sokkal hosszabb, hogy sem annyi ér­dekkel bírna, miszerint azt minden mozzanatán át figyelemmel kisérjük. A nemzetgyűlés tizenöt osztálya 38 szavazat többséggel Rivet indít­ványa ellen nyilatkozott, mégis alig hihető, hogy e többség elég legyen e fontos kérdés eldönté­sére. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a viszály végre is mind a két pártot kielégítő mó­don fog kiegyenlíttetni. Különben az eredmény már nem fog sokáig késni s holnap, legfölebb holnapután tudva leend s igy ez ügy el leend intézve. Sokkal nagyobb bajjal fenyeget a hadsereg újjászervezésének kérdése. Thiers az általános hadkötelezettség ellen van s a nemzetőrséget kivánja fentartani. A hivatalos „Moniteur“ a következő titok­teljes jegyzéket közli: „Azon tárgyalások, me­lyek jelenleg Németország és Francziaország közt folynak, sokkal fontosabb tárgyakra vo­natkoznak, mint a Páris körül lévő departemen­­tek kiürítése. Néhány nap múlva úgy hisszük, hogy hátrány nélkül mondhatjuk el, hogy miről volt szó, most minden ilynemű közlemény­­hát­­ránynyal járna, melyet részünkről kerülni kö­telességünk.“ Egy bécsi lap azt újságolja, hogy a Vilmos és Ferencz József császárok közti találkozás Németország s Ausztria közt létrejövendő szö­vetséget eredményezem­. A bécsi lap erre vo­natkozólag az inkább óhajtásnak vehető, de mind a mellett érdekes sorokban a következő­ket mondja: „A fejedelmi összejövetelek csak megerősí­­tik és megpecsételik azon szívélyes jó viszonyt, mely már is fenállott. A szövetkezés, mely az ér­dek közösség szilárd alapján nyugszik, is fölté­telezi azt, hogy ezentúl a két barátságos hata­lom egyike sem fog előleges megbeszélés nélkül bármely fontosabb kérdésben föllépni, a szövet­kezés, szándékosan nem használom e kifejezést „szövetség,a egészséges politikai logika, az adott viszonyok szüleménye, és annyiban pusztán de­fensív természetű, a­mennyiben semmi más ellen nincs irányozva, mint az öntúlbecsülés, a poli­tikai meggondolatlanság, és az ez által eredmé­nyezett végzetszerű­ őrültség ellen. Azért e szö­vetkezésnek nincs szüksége arra, hogy pontoza­­tokba foglaltassák. Nem valamely meghatáro­zott kérdésre vagy valamely átmeneties constel­­latióra való tekintettel jött az létre, a szerző­désnek, vagy jegyzőkönyvbe igtatásnak forma­­szerűségét sem igényli, és Gasteinban ilyesmi nem is jegyeztetik alá.“ Az angol parlament tegnap elnapoltatok. A királynő üzenete azt hangsúlyozza, hogy az Európában a legújabban történt fontos esemé­nyek a korona és a kü­lhatalmak között létező ba­rátságos viszonyokat nem veszélyeztették, és eze­ket mondja. A kormány minden felmerülendő nemzetközi kérdésekben egyedül arra fog töre­kedni, hogy az általános egyetértés és a közjog fentartassék. Az üzenet biztosan reméli, hogy a londoni conferentia határozatai Kelet jólétének és nyu­galmának biztosítására tevékenyen fognak hat­ni. Az üzenet továbbá különös megelégedéssel emlékszik meg az Amerikával való jó viszonyok­ról és a washingtoni szerződésről. Felemlíti a franczia kormánynak azon óha­ját, hogy az 1860-as kereskedelmi szerződés né­mely határozatai megváltoztassanak ; végül haj­landóságát fejezi ki ezen változtatások iránt, hogy a sürgető szükségen segítve legyen; azon­ban nem szívesen fogadna oly változtatásokat, melyek képesek lennének a két ország kereske­delmi forgalmát korlátolni. A királynő felemlíti végül az élénk kereske­delmi tevékenységet, és szerencsét kíván a ked­vező termési kilátásokhoz. A bajor király elhatározása folytán a minisz­térium következőleg alakult meg: Hegenberg Dux elnök, a kir.­ház és külügyek minisztere , Pfretschner pénzügy, Prankli hadügy, Lutz kul­­tus, Pfeuff­er belügy, Taustle igazságügy, Schu­bert államtanácsos ideiglenesen kereskedelmi miniszter. Az olasz kabinetben előforduló változás meg­­erősíttetik. Gadda, ki Milanóba ment, római prefectus lesz s tárczáját Vincenz veendi át s Acton helyébe Ribetty lép mint tengerészeti miniszter. A klerikális lapok legközelebb szin­tén megerősítik azt a hírt, hogy a pápa külföl­dön kölcsönt kötött, miszerint az olasz kormány által adott subventió s a Péter fillérek elégte­lensége miatt a hiány fedeztessék. — Az „In­ternazionale“ római osztálya megalakult, s Pá­­risba, Turinba, Milanóba s Bolognába megbí­zottakat küld. Idei termésünk. Ha idei termésünk oly kitűnő s kivi­telünk oly jelentékeny lehetett volna mint volt 1868—69-ben az illető minisztérium bizonyosan sietett volna ennek tudomá­sára jutni s e tudomását közhírré tenni, mint tette az említett években, hogy az akkori óriási mérvű államköltségek elvi­­selhetése iránt a nemzetben némi önbi­zalmat gerjeszthessen. Pedig most még nagyobb szükségünk volna a tájékozásra és az önbizalomra, mert a közadó nem tart lépést a termelés esélyeivel, sőt évről évre fokozatosan emel­tetik úgy annyira, hogy most már az úgy­nevezett hitelműveletek útján fedezendő jelentékeny kiadásokon kívül az évi ren­des és rendkívüli szükségletek összege 204,023,667 frtra megy, holott 1868-ban 130 és 92 milliór­a 1869-ben 185 és 1/2 millióra ment a legkedvezőbb években is tetemes adóhátralékokat eredményező szükséglet. De a kormány hallgat — a hírek el­lenkezők — a remények ugyan tovaten­gődnek s még eddig csak egyes esetek­ből ítélhetjük meg, mennyire tovamarad­tunk az 1868—9-iki évektől de átaláno­­sabb kedvezőtlen jelek is mutatkoznak. Nem dicsekedtünk volt már a múlt évi terméssel sem, pedig még akkor az országos m. kir. statistikai hivatal kivo­natos kimutatása szerint csupán a 3 ki­váltságos közlekedési társulat több mint 22 millió mázsa gabonát szállított ki az országból u. m. a déli pálya társulat 7,051,463, az állampálya 11,311,012 a dunagőzhajózási társulat pedig 3,857,184 mázsát, holott szemeink előtt csupán a Dunán is sok szép gabona kivitetett más hajókon. Most még azon mérvét sem találhat­juk fel a gabonakereskedelemnek, mely tavaly a jelen időpontban mutatkozott. Jó alkalom ugyan a tájékozatlanság arra hogy a mindent megnyerők bennün­ket biztassanak. Azonban városunk mi­nd­inkább elrémüléssé fajul, mi természetes következménye a tájékozatlanságnak, mert mindinkább megerősíti azon gyanút, hogy: „hiában várunk.“ Legalább itt Pest-Budán, hol boldo­gabb időkben ilyenkor már a gabonák feltorlódásáról beszéltünk, a várt jó ter­més, a kitűzött 204 millió forint aequi­­valense — nem köszönt be, még csak nem is mutatja magát kielégítő mérvben. Sőt egyes tudósítások érkeznek, melyek szerint p. o. Erdély számára jelentékeny bevásárlások történnek Bihar megyében s melyek szerint azon 8—10 megyében, mely a kivitelben majdnem kizárólagos szerepet visz (Torontál, Bihar, Békés, Temes, Bács, Heves, Csanád, Csongrád, Arad) nagyon sokat szenvedtek volt a vetések előbb az árvizektől, szenvedtek később a viharoktól és a termés közel sem olyan mint az 1868—69-iki évek­ben volt, sem mennyiségre sem minőségre nézve. S pedig, boldog években is csupán e nehány megye termelt 1—31/2 millió mé­rővel többet mint mennyi saját népessége s vetési igényeit fedezte. És ugyancsak 8—10 oly megye volt még akkor is, melyben 1/2 millió mérőnyi vagy annál több hiány mutatkozott u. m. Trencsin­­ben 1,000,000 m. Nyitrában 805,000 m. Mármarosban 888,290 m. — Szepesben 657,000 m. Abaujban 650,800 m. Kras­­sóban 513,200 stb. m. hiány. Magyarország u. n. nagyszerű vagy épen kifogyhatlan termelésével tehát ne ámítsuk magunkat — ne ámítsa magát a kormány, kivált a jelen évre. Most már határozottan tudhatjuk, hogy Erdély, mely különben is rendesen a fo­gyasztó vidékekhez tartozik, nem termelő, de fogyasztó teend, mint szintén fogyasztó vidékek a határőrség, Horvát-Szlavónor­­szág nagy része s több felvidéki megye, mint Mármaros, Ungh, Sáros, Felső-Zem­­plén, Szepes,­­ Trencsin, Nyitra, Árva, Zólyom stb. És csak csekély felesleget várhatunk azon termelő megyékből, me­lyek az 1868—69-iki években 2—3—4 százezer mérő felesleget mutattak. Pedig ha gabonánkból nem szerezhet­jük ki a quoták aequivalenseit, az állam­költségek nagy részét, más terményünk nem fog kisegítni az óriási hátralékból. Kisegíthetne, de még­sem segít ki a dohány, bár­mily szép, jó termést ígér­jen, mert hiába termelünk belőle 1 vagy 1 és fél millió mázsányit is, ha ennek vé­telárát a kormány határozza meg s ha azon i. e. 60—65 millió forintból mi a magyar dohány utáni nyers bevételt ké­pezi, még azon nyereményt is, mit a kincs­tár, mely 300—400 s több százalék nye­reséggel árusítja el terményeinket, Ausz­triának átengedi s nem írja Magyaror­szág szükségleteinek fedezésére. Bor, dohány és búza: egyenkint oly jelentékeny mérvben s oly minőségben termelhető s terem rendesen Magyaror­szágon, mikép az óriási adószükségletek nagy részét fedezhetnők belőlük — ha politikai, közgazdászati s kereskedelmi viszonyaink miatt valódi értékük nem fa­julnék el képzeleti értékké, melyet nem valósíthatunk. Ilyen mint említők a dohány s majd­nem ilyen a bor, melynek kivitele az osztrák kormány vám s kereskedelmi szerződései miatt a helyett, hogy fejlődött volna, mindinkább tönkre megy. Politikai napi kérdéseink - a császá­rok találkozása, a pápa csalkatlansága, a csehek, a lengyek, a bukarestiek ügye, a szent­pétervári kabinet politikája, a tö­rök díván bajai s isten tudná mi minden­féle kérdés, háttérbe szorította termelé­sünk érdekeit. Kereskedelmi viszonyaink már ren­­dezvék Khinával, Siammal, Japánnal, Brazíliával stb., de gabonakereskedésünk, bortermelésünk, dohányunk értékesítése ügyében stb. nem történt, legfelebb any­­nyi, hogy most már nem fulad meg zsír­jában a magyar, mert elszállítják ter­ményeit és értéke árán (!) a drága kül­földi társulatok. De hogy az évről-évre, fokozódott adózási terhek elviseléséhez terményeink értékesítéséhez mód és esz­köz vagy segély nyúttatnék, vagy leg­alább a dohány monopólium valahára meg­­szü­ntettetnék ? Erre még csak kilátás sincs. Ám kísértse meg a jobboldali több­ség, mire mehet a magas politika uszály­­hordozásával, ha saját anyagi érdekeinket elhanyagolja s még termelésünk gyümöl­cseit sem engedi szabadon értékesitnünk. Kubínyi Lajos: A HULLÁMOK KÖZT. Regény két kötetben. Irta CSENGEY GUSZTÁV. — Második kötet. — (38. folytatás.) Szép csendesen a szegletig jöttek, ott neki támaszták a létrát a­ félbástya észak felé eső oldalablakának. . . . . . Berta szobájában reszketve simultak egymáshoz a szolganők, de a két úrnő nem reszketett. Berta fásultan bámult maga elé, míg az öreg Mártonfyné tépést szaggatott. Neki még a halál vészidején is munkálkodnia kellett, fog­lalkozás nélkül nem tudott egy perczig sem élni.­­ Asztalán azonban egy töltött kétcsövű pisz­toly hevert, mi arra mutatott, hogy az öreg asz­­szonyságnak most igen komoly gondolatai vannak. E perczben nagyot csörrent az ablak... az ablakkeretek zörögve, recsegve hullottak be a szobába... Mártonfyné ijedt sikoltással tekin­tett föl... Egy vad torzonborz szerezsán arcza vigyorgott az ablakhézagból feléje. A nőcselédek egy pillanat alatt szétfutottak s a szomszéd szobákban kerestek buvó helyet. Mártonfyné kétségbeesett dühvel kapta föl pisztolyát és rálőtt a rablóra. Ez ordítva bukott le az ablakpárkányzatról. Néhány percznyi szünet állott be, mialatt Mártonfyné segítségért kiáltott. Ah ki hallotta volna ezt most az élethalál — küzdelemben? — Berta­jer, — mondá Mártonfyné, — vo­nuljunk a salonba, inkább ott a küzdökhöz kö­zel, mint itt, hol e vadak elevenen rabolhatnak el. Csak egy lövésem van, s nem tudok tölteni. Berta fölemelkedett s Mártonfyné megra­gadta a kilincset, de megdöbbenve lépett azon­nal hátra. — Ezek a cselédek ránk zárták az ajtót, hogy saját bőrüket néhány perczc­el tovább tarthassák épségben. Berta most az öreg ur szobái felé nyíló aj­tóhoz lépett; az is be volt zárva, ott is egy pár szobaleány bujt el az ágy alá, előbb bezárván az ajtót. Bertán végig vonaglott egy perezre rémitő helyzetének tudata s ez elzsibbasztá eszméletét. Mintegy megtört liliom hanyatlott alá ... Az agg nő felfogta őt, s az ágyra fekteté, azután az ablak felé sietett, hogy feltaszítsa a létrát. Már későn­ egy másik rabló már beugrott az ablakon. Mártonfyné rásüte pisztolyát, de most nem talált, a szerezsán félre hajolt a lövés elől. Most kétségbeesett küzdelem fejlődött ki. Mint az anya­tigris, úgy védte Bertát az agg nő. A kétségbeesés óriási erőt adott neki. A rabló félre hányt maga elől asztalt, székeket s tört, rombolt, ami keze ügyébe esett, hogy köze­lebb férjen a leányhoz, de Mártonfyné minde­nütt előtte termett. Csak kilőtt pisztolya volt fegyvere, azzal üté a rablót, ahol érte. A dulakodás közben már egyik másik szere­zsán is beugrott a szobába s Mártonfyné háta mögé kerülve, a puskaagygyal úgy sujta főbe, hogy az öreg asszony halva rogyott a pado­zatra . . . Fátyolt e jelenetre . . . Ezalatt kétségbeesett harcz folyt a kapuban. Az ostromlóknak minden lépést vérrel, holtak­kal kellett megvásárolniok , mégis széthányták a torlaszt. Már ekkor az egész helység égett, a vérszomjas rablók felgyújtották a helységet. A düh és elkeseredés a legmagasabb fokra emelkedett. A szuronyos puska ilyen szűk he­lyen alkalmatlan fegyver; elhányták azt az ostromlók, handzsáraikat vették elő. Közel kell jutni az ellenség torkához. Ember ember ellen küzd már és a hosszú handzsárokkal összecsat­togva szikrát vet a hajdúk görbe kardja és a vadász kés. A vén táblabiró ott harczol elszánt hajdúi élén az ősi damaszk aczél czikázva csapkod le ellenségei fejére. Ifjú korában egyike volt a legjobb vívóknak, megmutatja most, hogy még nem feledte el. A halottak halommal feküsznek körülötte s ő küzd, küzd mint egy Zrínyi Miklós, nem győ­­zedelemért, hanem dicső halálért; jól tudja, hogy e bástya hézag az ő koporsója lesz, hisz minden elhullt szerezsán helyére öt­ű­z is nyo­mul egyszerre. Némán, egy hang nélkül küzd ura körül a hajdúk és vadászok his csoportja . . . Szemláto­mást fogynak. Mikor egy-egy lefekszik közülök a véres holt tömegre, utolsó leh­elletével ezt re­­begi: „Éljen a Mártonfy család!“ és aztán Berta nevével sóhajtja ki lelkét. Az ellenség pedig ordit, mint a vadállat. Most egyszerre kétségbeesett orditás hangzik föl a védők ajkán is . . . Nagy okuk van fölki­­áltani: tirok elbukott! . . . Ah, most van még csak aratása a halálnak! — Az elbukott ur tes­tét mindegyik fél bírni akarja, a védők hogy megmentsék, az ostromlók, hogy szuronyra tűz­hessék fejét diadaljelül. A vén erdőmester állja el útját az urára tó­duló tömegnek, azt menten összevagdalják, hogy egy véres tömeggé válik; de a hű hajdúk ezalatt kiszabadítják trok testét s folyvást har­­czolva adják át fejeiken a tornácz elején véde­lemre készen álló második csapatnak. Ez tovább viszi az első teremben várakozó csapathoz. Ida egy csókot nyom atyja elkéklik­ ajkára, aztán beviteti őt a salonba. Ezalatt a kapuból a tornácz felé vonult a küz­delem. A kapuban harczolt első csapat romja most felszorul a folyosóra és összeolvad a második csapattal, melyet a fővadász vezérel. Ismét megújul a kétségbeesett küzdelem. Minden hajdú, minden vadász, minden cse­léd drágán adja el életét, de az ostromlók még elég számosan vannak arra, hogy e második gátat is legyőzhessék, és már most a virágos kerti udvarban szétáradva, a folyosó oszlop kö­zei közt elnyúló kőrácsozaton is kezdenek föl­mászni. A második védő csapat kénytelen az előterem ajtajához nyomulni s a harmadik csa­pattal egybeolvadni. Az előterem ajtaja nyitva van, két szárnya kitárva, a védők nem zárják el magukat a roham elől. — Bajtársak! — kiált a vezérlő delnő, — most rajtunk a sor!... Rajta, magyar! Ezzel megforgatja feje fölött a kardot s maga rohan előre az ostromlók előre nyomuló tömege közé. Társai követik. Néhány pillanat múlva halottak hevernek az előterem ajtaja előtt. Ida visszaverte a ostromlók tömegét. De ez csak pereznyi előny, azok ismét előre nyomulnak s véres handzsáraik összecsattognak a kardokkal és fokosokkal. Elől harczol a szép asszony és keskeny aczél kardja halált oszt maga előtt. Ő a kastély utolsó védője, az ő élete legdrágább. E pillanatban minden eddiginél iszonyúbb ordítás reszketteti meg a levegőt. Valami rette­netes üvöltés az, mit toll nem képes leírni — és ez üvöltésben Ida neve hangzik mindig kö­zelebb. A küzdő nő megismeri a hangot és arczán a megdicsőülés gyönyöre ragyog fel. — A Villámvezér jön ! . . . . rajta magyar rajta ! És még csak most csattog rettenetesen a keskeny aczél jobbra balra, halált osztva maga előtt. Már közel hangzik Ida neve, már bomlik az ostromló tömeg és egy fenségesen borzasztó férfi alak vág magának utat a tornáczon végig a védők felé... Fejéről lehullt a féveg, göndör fürtöi röpködnek a viadal hevében és szemeinek irtózatos fénye jobban világít, mint az égő kas­tély vérvörös lángja. Mint a hadisten, úgy tör magának utat, egy maga kéve gyanánt dönti ellenségeit vértől párolgó kardjával, s har­­czoló bajtársai még csak most ugrálnak föl a lépcsőkön. A Villámvezér az, ki most előre tör, az ő kardja, az ő szerelme vág utat magának az el­lenség tömegén keresztül. A szép asszony egy perezre tekint e fönsé­­ges alakra, egy perezre találkoznak szemeik, e perezre egymásba olvadt a két földi szerelem mindenhatósága, a két elérhetlen csillag suga­rai összeértek egy perezre, aztán... lehunyt az egyik csillag, fénye kialudt örökre!... Azon perezben, midőn a szép asszony sze­meit ellenségeiről kedvesére forditá, a szerető ifju meleg tekintete után a fagyos halál hideg vasát érzé­keblébe nyomulni. . . Egy sebzett oroszlán vész üvöltése rázta meg a velőket abban a pillanatban, midőn a Villámvezér Idát elbukni látta. Abban a pilla­natban ért oda, abban a pillanatban kettéha­­sita a gyilkos fejét, a másik pillanatban elvéte kardját, őrjöngve ragadta föl kedvesét kar­jaiba és berohant vele a salonba. . . Nem volt irgalom az ostromlókra nézve; a felbőszült guerillák az utolsó emberig fölkon­­czolták őket. . . A hajnal pedig épen oly mosolyogva derült föl az égen a borzalmak éje után, mintha Berta kis kertében most is csak virágokat kellene csókolnia, virágokat, virágzó családi örömeket! (Folyt, köv.) Nemzeti egyház. Olvasóink hihetőleg még emlékeznek azon két czikkünkre, melyben a magyar nemz­eti egyház létrehozatalának eszméjét megpen­dítettük, s kimutattuk, miszerint csakis ily intéz­mény által sikerülend a csalatkozhatlansági dogma folytán megindult reactionárius áramlat­nak gátat vetni. Örömmel jegyezzük fel, hogy szavunk nem hangzott el a pusztában. Több jelöli értesülések szerint az ily irányú mozgalom máris megindult a papi körökben, amint ezt tegnapi számunk­ban a „Pesti Napló“ után fölemlítettük. Türelmetlenül várjuk a kilátásba helyezett nyilatkozatot, de egyszersmind óhajtanunk kell, hogy abban meghazudtolva lássuk azon keringő hírt, mintha e mozgalom élén D­a­n­­­e­­­i­k János kanonok állana. Elhisszük hogy ő szívesen vál­lalkoznék erre, mert hisz ez igen szép alkalom volna a kanonok úr rehabilitatiójára — de a­mennyit neki használna, épen annyit ártana az ügynek. Reméljük tehát hogy az illetők találni fognak ennél érdemesb zászlóvivőt. — Csaknem az összes fővárosi lapok átvet­ték azon általunk tegnapelőtt közölt hírt, mi­szerint a csalatkozhatatlanság dogmáját elismert püspökök intézkedést tettek, miszerint ezen tan a papnöveldékben is taníttassék, mi iránt kér­dést is intéztünk a vallásügyi miniszterhez. Azonban a „Hon“-t kivéve, e lapok egyike sem említé fel a forrást. Mi nem fektetnénk erre valami különös súlyt, ha mi laptársaink irányá­ban hasonlóképen járnánk el. De miután szer­kesztőségünkben szigorú szabály: a más lapok­ból vett eredeti híreket az illető források felem­­lítésével közölni, méltán követelhetjük laptár­sainktól, hogy irányunkban hasonló eljárást kövessenek. — A magyar tengeri gőzhajózási társulat alakítását illetőleg — mint az „Ung. Lloyd“ értesül — a kormánynak az a szándéka, hogy ahelyett, miszerint számára a háztól kamatbiz­­tosítást kérjen, a „Lloyd“ társulat subventioná­­lásából évenként megtakarított 240.000 frtot az új társulatnak adja. Ezáltal a vállalat oly sub­­ventionálásban részesülne, mely nyolc­ millió részvénytőke három évi kamatozásának felel meg. Szabadka városa 24 polgárból álló küldött­ség által kérvényt nyújtatott át a belügyminisz­ternek a végett, hogy Lénárd Máté főispán urat legyen szíves onnan elmozdítani. Hogy mennyire népszerű Lénárd Máté úr az ő „alattvalói“ között (mert hisz az uj rend­szer szerint a polgárok valóságos alattva­lói a mindenható főispánnak), világosan ki­derül azon körülményből, hogy több mint 2000 polgár írta alá ezen kérvényt, mely­ben egyebek között e tétel fordul elő : „Bárki legyen is az, Lénárd kivételével, kit a m. kormány alkalmasnak talál arra, hogy váro­sunk közigazgatásának élére álljon, őt örömmel fogjuk üdvözölni, és bizalommal fogadandjuk.“­­ Ha a miniszter úr mindenütt oly jól válasz­tott, akkor gratulálunk­­ az országnak. Általános magyar magánjogi törvény­­könyvnek tervezete Magyarország szá­mára. (Folytatás.) I. Közlemény. Általános rész. II. Folytatom azon szakaszok idézéseit, melyek tanúságot tesznek arról, hogy a munkálatot jog­tudománynyal nem foglalkozó ember nem ért­heti meg. A 104. §. így szól: „A saját személyt tár­­gyazó jog vonatkozik: az életre és a testnek életi tevékenységeire, továbbá a testi épségre és a saját testtel való szabad rendelkezésre, végre a szellemnek szabad tevékenyükére. Ezen jognak megsértése a magánjog terén önálló jogoknak (kötelmeknek) keletkezését vonja maga után, melyek ama jognak magán­jogi jelentőségét ki is merítik“. A 105. §. „A közvetlenül dolgot tárgyazó (dologbeli) jogok : dolognak vagy minden nemű, vagy csak egy némely vonatkozásaira kiterjedő érdek és hatalom“. A 100. §. „A más személyt tárgyazó jogok közvetlenül valamely személy akaratának alá­vetettségét tartalmazzák és vagy a családi köte­lékből, vagy kötelmi viszonyból erednek“. A 108. §: „Vagyon alatt a valamely sze­mélyt illető vagyoni jogok (ható, kedvező van

Next