Magyar Ujság, 1871. augusztus (5. évfolyam, 174-199. szám)
1871-08-23 / 192. szám
192-ik szám. Szerda, 1871. augusztus 23. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : Liót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusztus 22. Thiers hatalmának meghosszabbítása fölött folyt vita sokkal hosszabb, hogy sem annyi érdekkel bírna, miszerint azt minden mozzanatán át figyelemmel kisérjük. A nemzetgyűlés tizenöt osztálya 38 szavazat többséggel Rivet indítványa ellen nyilatkozott, mégis alig hihető, hogy e többség elég legyen e fontos kérdés eldöntésére. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a viszály végre is mind a két pártot kielégítő módon fog kiegyenlíttetni. Különben az eredmény már nem fog sokáig késni s holnap, legfölebb holnapután tudva leend s igy ez ügy el leend intézve. Sokkal nagyobb bajjal fenyeget a hadsereg újjászervezésének kérdése. Thiers az általános hadkötelezettség ellen van s a nemzetőrséget kivánja fentartani. A hivatalos „Moniteur“ a következő titokteljes jegyzéket közli: „Azon tárgyalások, melyek jelenleg Németország és Francziaország közt folynak, sokkal fontosabb tárgyakra vonatkoznak, mint a Páris körül lévő departementek kiürítése. Néhány nap múlva úgy hisszük, hogy hátrány nélkül mondhatjuk el, hogy miről volt szó, most minden ilynemű közleményhátránynyal járna, melyet részünkről kerülni kötelességünk.“ Egy bécsi lap azt újságolja, hogy a Vilmos és Ferencz József császárok közti találkozás Németország s Ausztria közt létrejövendő szövetséget eredményezem. A bécsi lap erre vonatkozólag az inkább óhajtásnak vehető, de mind a mellett érdekes sorokban a következőket mondja: „A fejedelmi összejövetelek csak megerősítik és megpecsételik azon szívélyes jó viszonyt, mely már is fenállott. A szövetkezés, mely az érdek közösség szilárd alapján nyugszik, is föltételezi azt, hogy ezentúl a két barátságos hatalom egyike sem fog előleges megbeszélés nélkül bármely fontosabb kérdésben föllépni, a szövetkezés, szándékosan nem használom e kifejezést „szövetség,a egészséges politikai logika, az adott viszonyok szüleménye, és annyiban pusztán defensív természetű, amennyiben semmi más ellen nincs irányozva, mint az öntúlbecsülés, a politikai meggondolatlanság, és az ez által eredményezett végzetszerű őrültség ellen. Azért e szövetkezésnek nincs szüksége arra, hogy pontozatokba foglaltassák. Nem valamely meghatározott kérdésre vagy valamely átmeneties constellatióra való tekintettel jött az létre, a szerződésnek, vagy jegyzőkönyvbe igtatásnak formaszerűségét sem igényli, és Gasteinban ilyesmi nem is jegyeztetik alá.“ Az angol parlament tegnap elnapoltatok. A királynő üzenete azt hangsúlyozza, hogy az Európában a legújabban történt fontos események a korona és a külhatalmak között létező barátságos viszonyokat nem veszélyeztették, és ezeket mondja. A kormány minden felmerülendő nemzetközi kérdésekben egyedül arra fog törekedni, hogy az általános egyetértés és a közjog fentartassék. Az üzenet biztosan reméli, hogy a londoni conferentia határozatai Kelet jólétének és nyugalmának biztosítására tevékenyen fognak hatni. Az üzenet továbbá különös megelégedéssel emlékszik meg az Amerikával való jó viszonyokról és a washingtoni szerződésről. Felemlíti a franczia kormánynak azon óhaját, hogy az 1860-as kereskedelmi szerződés némely határozatai megváltoztassanak ; végül hajlandóságát fejezi ki ezen változtatások iránt, hogy a sürgető szükségen segítve legyen; azonban nem szívesen fogadna oly változtatásokat, melyek képesek lennének a két ország kereskedelmi forgalmát korlátolni. A királynő felemlíti végül az élénk kereskedelmi tevékenységet, és szerencsét kíván a kedvező termési kilátásokhoz. A bajor király elhatározása folytán a minisztérium következőleg alakult meg: Hegenberg Dux elnök, a kir.ház és külügyek minisztere , Pfretschner pénzügy, Prankli hadügy, Lutz kultus, Pfeuffer belügy, Taustle igazságügy, Schubert államtanácsos ideiglenesen kereskedelmi miniszter. Az olasz kabinetben előforduló változás megerősíttetik. Gadda, ki Milanóba ment, római prefectus lesz s tárczáját Vincenz veendi át s Acton helyébe Ribetty lép mint tengerészeti miniszter. A klerikális lapok legközelebb szintén megerősítik azt a hírt, hogy a pápa külföldön kölcsönt kötött, miszerint az olasz kormány által adott subventió s a Péter fillérek elégtelensége miatt a hiány fedeztessék. — Az „Internazionale“ római osztálya megalakult, s Párisba, Turinba, Milanóba s Bolognába megbízottakat küld. Idei termésünk. Ha idei termésünk oly kitűnő s kivitelünk oly jelentékeny lehetett volna mint volt 1868—69-ben az illető minisztérium bizonyosan sietett volna ennek tudomására jutni s e tudomását közhírré tenni, mint tette az említett években, hogy az akkori óriási mérvű államköltségek elviselhetése iránt a nemzetben némi önbizalmat gerjeszthessen. Pedig most még nagyobb szükségünk volna a tájékozásra és az önbizalomra, mert a közadó nem tart lépést a termelés esélyeivel, sőt évről évre fokozatosan emeltetik úgy annyira, hogy most már az úgynevezett hitelműveletek útján fedezendő jelentékeny kiadásokon kívül az évi rendes és rendkívüli szükségletek összege 204,023,667 frtra megy, holott 1868-ban 130 és 92 millióra 1869-ben 185 és 1/2 millióra ment a legkedvezőbb években is tetemes adóhátralékokat eredményező szükséglet. De a kormány hallgat — a hírek ellenkezők — a remények ugyan tovatengődnek s még eddig csak egyes esetekből ítélhetjük meg, mennyire tovamaradtunk az 1868—9-iki évektől de átalánosabb kedvezőtlen jelek is mutatkoznak. Nem dicsekedtünk volt már a múlt évi terméssel sem, pedig még akkor az országos m. kir. statistikai hivatal kivonatos kimutatása szerint csupán a 3 kiváltságos közlekedési társulat több mint 22 millió mázsa gabonát szállított ki az országból u. m. a déli pálya társulat 7,051,463, az állampálya 11,311,012 a dunagőzhajózási társulat pedig 3,857,184 mázsát, holott szemeink előtt csupán a Dunán is sok szép gabona kivitetett más hajókon. Most még azon mérvét sem találhatjuk fel a gabonakereskedelemnek, mely tavaly a jelen időpontban mutatkozott. Jó alkalom ugyan a tájékozatlanság arra hogy a mindent megnyerők bennünket biztassanak. Azonban városunk mindinkább elrémüléssé fajul, mi természetes következménye a tájékozatlanságnak, mert mindinkább megerősíti azon gyanút, hogy: „hiában várunk.“ Legalább itt Pest-Budán, hol boldogabb időkben ilyenkor már a gabonák feltorlódásáról beszéltünk, a várt jó termés, a kitűzött 204 millió forint aequivalense — nem köszönt be, még csak nem is mutatja magát kielégítő mérvben. Sőt egyes tudósítások érkeznek, melyek szerint p. o. Erdély számára jelentékeny bevásárlások történnek Bihar megyében s melyek szerint azon 8—10 megyében, mely a kivitelben majdnem kizárólagos szerepet visz (Torontál, Bihar, Békés, Temes, Bács, Heves, Csanád, Csongrád, Arad) nagyon sokat szenvedtek volt a vetések előbb az árvizektől, szenvedtek később a viharoktól és a termés közel sem olyan mint az 1868—69-iki években volt, sem mennyiségre sem minőségre nézve. S pedig, boldog években is csupán e nehány megye termelt 1—31/2 millió mérővel többet mint mennyi saját népessége s vetési igényeit fedezte. És ugyancsak 8—10 oly megye volt még akkor is, melyben 1/2 millió mérőnyi vagy annál több hiány mutatkozott u. m. Trencsinben 1,000,000 m. Nyitrában 805,000 m. Mármarosban 888,290 m. — Szepesben 657,000 m. Abaujban 650,800 m. Krassóban 513,200 stb. m. hiány. Magyarország u. n. nagyszerű vagy épen kifogyhatlan termelésével tehát ne ámítsuk magunkat — ne ámítsa magát a kormány, kivált a jelen évre. Most már határozottan tudhatjuk, hogy Erdély, mely különben is rendesen a fogyasztó vidékekhez tartozik, nem termelő, de fogyasztó teend, mint szintén fogyasztó vidékek a határőrség, Horvát-Szlavónország nagy része s több felvidéki megye, mint Mármaros, Ungh, Sáros, Felső-Zemplén, Szepes, Trencsin, Nyitra, Árva, Zólyom stb. És csak csekély felesleget várhatunk azon termelő megyékből, melyek az 1868—69-iki években 2—3—4 százezer mérő felesleget mutattak. Pedig ha gabonánkból nem szerezhetjük ki a quoták aequivalenseit, az államköltségek nagy részét, más terményünk nem fog kisegítni az óriási hátralékból. Kisegíthetne, de mégsem segít ki a dohány, bármily szép, jó termést ígérjen, mert hiába termelünk belőle 1 vagy 1 és fél millió mázsányit is, ha ennek vételárát a kormány határozza meg s ha azon i. e. 60—65 millió forintból mi a magyar dohány utáni nyers bevételt képezi, még azon nyereményt is, mit a kincstár, mely 300—400 s több százalék nyereséggel árusítja el terményeinket, Ausztriának átengedi s nem írja Magyarország szükségleteinek fedezésére. Bor, dohány és búza: egyenkint oly jelentékeny mérvben s oly minőségben termelhető s terem rendesen Magyarországon, mikép az óriási adószükségletek nagy részét fedezhetnők belőlük — ha politikai, közgazdászati s kereskedelmi viszonyaink miatt valódi értékük nem fajulnék el képzeleti értékké, melyet nem valósíthatunk. Ilyen mint említők a dohány s majdnem ilyen a bor, melynek kivitele az osztrák kormány vám s kereskedelmi szerződései miatt a helyett, hogy fejlődött volna, mindinkább tönkre megy. Politikai napi kérdéseink - a császárok találkozása, a pápa csalkatlansága, a csehek, a lengyek, a bukarestiek ügye, a szentpétervári kabinet politikája, a török díván bajai s isten tudná mi mindenféle kérdés, háttérbe szorította termelésünk érdekeit. Kereskedelmi viszonyaink már rendezvék Khinával, Siammal, Japánnal, Brazíliával stb., de gabonakereskedésünk, bortermelésünk, dohányunk értékesítése ügyében stb. nem történt, legfelebb anynyi, hogy most már nem fulad meg zsírjában a magyar, mert elszállítják terményeit és értéke árán (!) a drága külföldi társulatok. De hogy az évről-évre, fokozódott adózási terhek elviseléséhez terményeink értékesítéséhez mód és eszköz vagy segély nyúttatnék, vagy legalább a dohány monopólium valahára megszüntettetnék ? Erre még csak kilátás sincs. Ám kísértse meg a jobboldali többség, mire mehet a magas politika uszályhordozásával, ha saját anyagi érdekeinket elhanyagolja s még termelésünk gyümölcseit sem engedi szabadon értékesitnünk. Kubínyi Lajos: A HULLÁMOK KÖZT. Regény két kötetben. Irta CSENGEY GUSZTÁV. — Második kötet. — (38. folytatás.) Szép csendesen a szegletig jöttek, ott neki támaszták a létrát a félbástya észak felé eső oldalablakának. . . . . . Berta szobájában reszketve simultak egymáshoz a szolganők, de a két úrnő nem reszketett. Berta fásultan bámult maga elé, míg az öreg Mártonfyné tépést szaggatott. Neki még a halál vészidején is munkálkodnia kellett, foglalkozás nélkül nem tudott egy perczig sem élni. Asztalán azonban egy töltött kétcsövű pisztoly hevert, mi arra mutatott, hogy az öreg aszszonyságnak most igen komoly gondolatai vannak. E perczben nagyot csörrent az ablak... az ablakkeretek zörögve, recsegve hullottak be a szobába... Mártonfyné ijedt sikoltással tekintett föl... Egy vad torzonborz szerezsán arcza vigyorgott az ablakhézagból feléje. A nőcselédek egy pillanat alatt szétfutottak s a szomszéd szobákban kerestek buvó helyet. Mártonfyné kétségbeesett dühvel kapta föl pisztolyát és rálőtt a rablóra. Ez ordítva bukott le az ablakpárkányzatról. Néhány percznyi szünet állott be, mialatt Mártonfyné segítségért kiáltott. Ah ki hallotta volna ezt most az élethalál — küzdelemben? — Bertajer, — mondá Mártonfyné, — vonuljunk a salonba, inkább ott a küzdökhöz közel, mint itt, hol e vadak elevenen rabolhatnak el. Csak egy lövésem van, s nem tudok tölteni. Berta fölemelkedett s Mártonfyné megragadta a kilincset, de megdöbbenve lépett azonnal hátra. — Ezek a cselédek ránk zárták az ajtót, hogy saját bőrüket néhány perczcel tovább tarthassák épségben. Berta most az öreg ur szobái felé nyíló ajtóhoz lépett; az is be volt zárva, ott is egy pár szobaleány bujt el az ágy alá, előbb bezárván az ajtót. Bertán végig vonaglott egy perezre rémitő helyzetének tudata s ez elzsibbasztá eszméletét. Mintegy megtört liliom hanyatlott alá ... Az agg nő felfogta őt, s az ágyra fekteté, azután az ablak felé sietett, hogy feltaszítsa a létrát. Már későn egy másik rabló már beugrott az ablakon. Mártonfyné rásüte pisztolyát, de most nem talált, a szerezsán félre hajolt a lövés elől. Most kétségbeesett küzdelem fejlődött ki. Mint az anyatigris, úgy védte Bertát az agg nő. A kétségbeesés óriási erőt adott neki. A rabló félre hányt maga elől asztalt, székeket s tört, rombolt, ami keze ügyébe esett, hogy közelebb férjen a leányhoz, de Mártonfyné mindenütt előtte termett. Csak kilőtt pisztolya volt fegyvere, azzal üté a rablót, ahol érte. A dulakodás közben már egyik másik szerezsán is beugrott a szobába s Mártonfyné háta mögé kerülve, a puskaagygyal úgy sujta főbe, hogy az öreg asszony halva rogyott a padozatra . . . Fátyolt e jelenetre . . . Ezalatt kétségbeesett harcz folyt a kapuban. Az ostromlóknak minden lépést vérrel, holtakkal kellett megvásárolniok , mégis széthányták a torlaszt. Már ekkor az egész helység égett, a vérszomjas rablók felgyújtották a helységet. A düh és elkeseredés a legmagasabb fokra emelkedett. A szuronyos puska ilyen szűk helyen alkalmatlan fegyver; elhányták azt az ostromlók, handzsáraikat vették elő. Közel kell jutni az ellenség torkához. Ember ember ellen küzd már és a hosszú handzsárokkal összecsattogva szikrát vet a hajdúk görbe kardja és a vadász kés. A vén táblabiró ott harczol elszánt hajdúi élén az ősi damaszk aczél czikázva csapkod le ellenségei fejére. Ifjú korában egyike volt a legjobb vívóknak, megmutatja most, hogy még nem feledte el. A halottak halommal feküsznek körülötte s ő küzd, küzd mint egy Zrínyi Miklós, nem győzedelemért, hanem dicső halálért; jól tudja, hogy e bástya hézag az ő koporsója lesz, hisz minden elhullt szerezsán helyére ötűz is nyomul egyszerre. Némán, egy hang nélkül küzd ura körül a hajdúk és vadászok his csoportja . . . Szemlátomást fogynak. Mikor egy-egy lefekszik közülök a véres holt tömegre, utolsó lehelletével ezt rebegi: „Éljen a Mártonfy család!“ és aztán Berta nevével sóhajtja ki lelkét. Az ellenség pedig ordit, mint a vadállat. Most egyszerre kétségbeesett orditás hangzik föl a védők ajkán is . . . Nagy okuk van fölkiáltani: tirok elbukott! . . . Ah, most van még csak aratása a halálnak! — Az elbukott ur testét mindegyik fél bírni akarja, a védők hogy megmentsék, az ostromlók, hogy szuronyra tűzhessék fejét diadaljelül. A vén erdőmester állja el útját az urára tóduló tömegnek, azt menten összevagdalják, hogy egy véres tömeggé válik; de a hű hajdúk ezalatt kiszabadítják trok testét s folyvást harczolva adják át fejeiken a tornácz elején védelemre készen álló második csapatnak. Ez tovább viszi az első teremben várakozó csapathoz. Ida egy csókot nyom atyja elkéklik ajkára, aztán beviteti őt a salonba. Ezalatt a kapuból a tornácz felé vonult a küzdelem. A kapuban harczolt első csapat romja most felszorul a folyosóra és összeolvad a második csapattal, melyet a fővadász vezérel. Ismét megújul a kétségbeesett küzdelem. Minden hajdú, minden vadász, minden cseléd drágán adja el életét, de az ostromlók még elég számosan vannak arra, hogy e második gátat is legyőzhessék, és már most a virágos kerti udvarban szétáradva, a folyosó oszlop közei közt elnyúló kőrácsozaton is kezdenek fölmászni. A második védő csapat kénytelen az előterem ajtajához nyomulni s a harmadik csapattal egybeolvadni. Az előterem ajtaja nyitva van, két szárnya kitárva, a védők nem zárják el magukat a roham elől. — Bajtársak! — kiált a vezérlő delnő, — most rajtunk a sor!... Rajta, magyar! Ezzel megforgatja feje fölött a kardot s maga rohan előre az ostromlók előre nyomuló tömege közé. Társai követik. Néhány pillanat múlva halottak hevernek az előterem ajtaja előtt. Ida visszaverte a ostromlók tömegét. De ez csak pereznyi előny, azok ismét előre nyomulnak s véres handzsáraik összecsattognak a kardokkal és fokosokkal. Elől harczol a szép asszony és keskeny aczél kardja halált oszt maga előtt. Ő a kastély utolsó védője, az ő élete legdrágább. E pillanatban minden eddiginél iszonyúbb ordítás reszketteti meg a levegőt. Valami rettenetes üvöltés az, mit toll nem képes leírni — és ez üvöltésben Ida neve hangzik mindig közelebb. A küzdő nő megismeri a hangot és arczán a megdicsőülés gyönyöre ragyog fel. — A Villámvezér jön ! . . . . rajta magyar rajta ! És még csak most csattog rettenetesen a keskeny aczél jobbra balra, halált osztva maga előtt. Már közel hangzik Ida neve, már bomlik az ostromló tömeg és egy fenségesen borzasztó férfi alak vág magának utat a tornáczon végig a védők felé... Fejéről lehullt a féveg, göndör fürtöi röpködnek a viadal hevében és szemeinek irtózatos fénye jobban világít, mint az égő kastély vérvörös lángja. Mint a hadisten, úgy tör magának utat, egy maga kéve gyanánt dönti ellenségeit vértől párolgó kardjával, s harczoló bajtársai még csak most ugrálnak föl a lépcsőkön. A Villámvezér az, ki most előre tör, az ő kardja, az ő szerelme vág utat magának az ellenség tömegén keresztül. A szép asszony egy perezre tekint e fönséges alakra, egy perezre találkoznak szemeik, e perezre egymásba olvadt a két földi szerelem mindenhatósága, a két elérhetlen csillag sugarai összeértek egy perezre, aztán... lehunyt az egyik csillag, fénye kialudt örökre!... Azon perezben, midőn a szép asszony szemeit ellenségeiről kedvesére forditá, a szerető ifju meleg tekintete után a fagyos halál hideg vasát érzékeblébe nyomulni. . . Egy sebzett oroszlán vész üvöltése rázta meg a velőket abban a pillanatban, midőn a Villámvezér Idát elbukni látta. Abban a pillanatban ért oda, abban a pillanatban kettéhasita a gyilkos fejét, a másik pillanatban elvéte kardját, őrjöngve ragadta föl kedvesét karjaiba és berohant vele a salonba. . . Nem volt irgalom az ostromlókra nézve; a felbőszült guerillák az utolsó emberig fölkonczolták őket. . . A hajnal pedig épen oly mosolyogva derült föl az égen a borzalmak éje után, mintha Berta kis kertében most is csak virágokat kellene csókolnia, virágokat, virágzó családi örömeket! (Folyt, köv.) Nemzeti egyház. Olvasóink hihetőleg még emlékeznek azon két czikkünkre, melyben a magyar nemzeti egyház létrehozatalának eszméjét megpendítettük, s kimutattuk, miszerint csakis ily intézmény által sikerülend a csalatkozhatlansági dogma folytán megindult reactionárius áramlatnak gátat vetni. Örömmel jegyezzük fel, hogy szavunk nem hangzott el a pusztában. Több jelöli értesülések szerint az ily irányú mozgalom máris megindult a papi körökben, amint ezt tegnapi számunkban a „Pesti Napló“ után fölemlítettük. Türelmetlenül várjuk a kilátásba helyezett nyilatkozatot, de egyszersmind óhajtanunk kell, hogy abban meghazudtolva lássuk azon keringő hírt, mintha e mozgalom élén Daneik János kanonok állana. Elhisszük hogy ő szívesen vállalkoznék erre, mert hisz ez igen szép alkalom volna a kanonok úr rehabilitatiójára — de amennyit neki használna, épen annyit ártana az ügynek. Reméljük tehát hogy az illetők találni fognak ennél érdemesb zászlóvivőt. — Csaknem az összes fővárosi lapok átvették azon általunk tegnapelőtt közölt hírt, miszerint a csalatkozhatatlanság dogmáját elismert püspökök intézkedést tettek, miszerint ezen tan a papnöveldékben is taníttassék, mi iránt kérdést is intéztünk a vallásügyi miniszterhez. Azonban a „Hon“-t kivéve, e lapok egyike sem említé fel a forrást. Mi nem fektetnénk erre valami különös súlyt, ha mi laptársaink irányában hasonlóképen járnánk el. De miután szerkesztőségünkben szigorú szabály: a más lapokból vett eredeti híreket az illető források felemlítésével közölni, méltán követelhetjük laptársainktól, hogy irányunkban hasonló eljárást kövessenek. — A magyar tengeri gőzhajózási társulat alakítását illetőleg — mint az „Ung. Lloyd“ értesül — a kormánynak az a szándéka, hogy ahelyett, miszerint számára a háztól kamatbiztosítást kérjen, a „Lloyd“ társulat subventionálásából évenként megtakarított 240.000 frtot az új társulatnak adja. Ezáltal a vállalat oly subventionálásban részesülne, mely nyolc millió részvénytőke három évi kamatozásának felel meg. Szabadka városa 24 polgárból álló küldöttség által kérvényt nyújtatott át a belügyminiszternek a végett, hogy Lénárd Máté főispán urat legyen szíves onnan elmozdítani. Hogy mennyire népszerű Lénárd Máté úr az ő „alattvalói“ között (mert hisz az uj rendszer szerint a polgárok valóságos alattvalói a mindenható főispánnak), világosan kiderül azon körülményből, hogy több mint 2000 polgár írta alá ezen kérvényt, melyben egyebek között e tétel fordul elő : „Bárki legyen is az, Lénárd kivételével, kit a m. kormány alkalmasnak talál arra, hogy városunk közigazgatásának élére álljon, őt örömmel fogjuk üdvözölni, és bizalommal fogadandjuk.“ Ha a miniszter úr mindenütt oly jól választott, akkor gratulálunk az országnak. Általános magyar magánjogi törvénykönyvnek tervezete Magyarország számára. (Folytatás.) I. Közlemény. Általános rész. II. Folytatom azon szakaszok idézéseit, melyek tanúságot tesznek arról, hogy a munkálatot jogtudománynyal nem foglalkozó ember nem értheti meg. A 104. §. így szól: „A saját személyt tárgyazó jog vonatkozik: az életre és a testnek életi tevékenységeire, továbbá a testi épségre és a saját testtel való szabad rendelkezésre, végre a szellemnek szabad tevékenyükére. Ezen jognak megsértése a magánjog terén önálló jogoknak (kötelmeknek) keletkezését vonja maga után, melyek ama jognak magánjogi jelentőségét ki is merítik“. A 105. §. „A közvetlenül dolgot tárgyazó (dologbeli) jogok : dolognak vagy minden nemű, vagy csak egy némely vonatkozásaira kiterjedő érdek és hatalom“. A 100. §. „A más személyt tárgyazó jogok közvetlenül valamely személy akaratának alávetettségét tartalmazzák és vagy a családi kötelékből, vagy kötelmi viszonyból erednek“. A 108. §: „Vagyon alatt a valamely személyt illető vagyoni jogok (ható, kedvező van