Magyar Ujság, 1871. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1871-09-15 / 211. szám

Szerkesztőségi iroda: Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. / 211-ik szám. Péntek, 1871. szeptember 15. V. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: ■ Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési Ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 „ — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 8 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, szeptember 14. A franczia nem­zetgyűlés­ben tegnap terjesztetett be az elnapolásra vonatkozó bizott­sági jelentés, s ennek kapcsában Jules Simon miniszter a köztársaság elnökének egy hoszabb üzenetét olvasta fel, mely az elnapolás szüksé­gére utalva, a nemzetgyűlés utóbbi munkálataira visszapillantást vet. Erre a decz. 4-ig való elna­polás iránti indítvány elfogadtatott. A költségvetési bizottság jelentése szerint Francziaország lefolyt évi budgetje következő főszámokat mutat : Bevételek 3.149.973,072 frank; kiadások : 3,197,116,492 frank. A bud­­getben tehát 47,143,420 frank deficit mutatko­zik, mely más kiadásokkal egyetemben egész 53,770,371 frankra nő. A deficit a luxus és más apró adónemek által fog fedeztetni. A köztársa­ság elnökének fizetése 600,000 frankot, a mi­nisztereké egyenként 60,000 frankot teend. A kegyelmi bizottság szeptember 7-ei ülésé­ben Thiers is jelen volt. A Lullier ügye került szóba s hí­ szerint elvben megegyeztek, hogy őt nem lövetik főbe. Az is lehet, hogy élete hát­ralévő részére egy bolondok házába küldik őt és állítólag egy 15 tagú bizottmány fogja meg­vizsgálni, hogy nincs-e őrültségi állapotban. Lullier még eddig, ügyvéde unszolása daczára nem nyújtott be fellebbezési kérvényt. St.­Deuisben a bajor parancsnok tegnap szün­tette meg az ostromállapotot. Az erődök kiürí­tése a németek részéről szintén már teljes folya­matban van, úgy hogy e hó 22-ig a párisi keleti erődök is francziák kezében lesznek. Remusat Szeptember 7 -én délután kapott Arnim gróf­tól egy sürgönyt, melyben jelenti neki: Vilmos császár megparancsolta Mauteuffelnek, hogy Pá­­ris erődeit és környékét haladéktalanul ürítse ki, habár a harmadik fél milliárd lefizetésének verificatiója még nem történt meg“. Az elindu­lásra a készülődés már másnap megkezdődött úgy az erődökben, mint Páris egész környékén. Manteuffel tábornok 17-től kezdve Nancyba te­szi át főhadiszállását. A német birodalmi gyűlés a bajor kormány kívánságára valószínűleg csak októ­ber közepére fog egybehivatni. Oka az, hogy a bajor kabinet először pénzügyeit illetőleg akar országgyűlésének előterjesztést tenni. A­z­aj­t­h­á­n­­­u­­­i viszonyokról szólva galicziai lapok azt hiszik, hogy most csak a jog­­politikai pörlekedések kezdődnek, mivel bizo­nyos, hogy Hohenwart a reichsrath kétharmad részével rendelkezni fog. Az alkotmányoű párt nem számíthat többre, mint 60—70 szavazatra, holott az autonomisták 130—140 szavazattal bírnak. A centralisták látván, hogy hadjáratuk el van veszve, kiheresztelték, hogy a németek a reichsrathból kimennek. Ezen eljárást, — ha valóban úgy történnék — nem helyeslik, mivel az a németek részéről kislelkűséget és gyerme­kes haragot mutatna. Bukarestben e hó 5-én a csőcselék megint egy kis zsidóüldözést rögtönzött. Egy su­­hancz vérző kezekkel megjelenve az utczán azt kiabálta, hogy a zsidók zsinagógájuk pinczéjébe csalták és vérét ontani akarták. A gyülekező népség neki dühödve rontott a közellevő zsi­dókra, hanem a rendőrség nagyobb zavargá­soknak elejét vette és több rendbeli elfogatási eszközölt. Római távirat szerint a követségek kije­lentették, hogy zavargás esetében a pápai palo­tára feltűzik zászlóikat.­­ Az „Opinione“ egy „Franczia politika“ czímű czikkben ezeket írja: Megelégedéssel veszünk tudomást azon nyilat­kozatokról, melyeket — mint állítják — gr. Re­musat tett, hogy a franczia kormány elismeri az Olaszországban bevégzett tényeket, és soha­sem gondol arra, hogy azokkal ellenkezésbe he­lyezze magát. A franczia kormány csupán azt akarja, hogy a pápa egyházi függetlensége minden támadásoktól meg legyen óva, és hogy a garantia-törvény ne korlátoltassék. Minthogy a franczia kormánynak a római kérdésben ez a programmja,­­ bizonyosnak mondható, hogy a két állam között viszonyok szilárd alapon és szívélyes egyetértés mellett ismét helyreállít­hatók. A washingtoni statistikai hivatal közzé te­szi az 1870-ki népszámlálás véglegesen megállapított eredményét.­­ E szerint az észak - amerikai egyesült államok lakossága 38.555,983 lélekből áll. Ezek közül 33.586,989 fehér, 4.880,009 szerecsen, 25,731 indus és 63,254 khi­ézer.Az egész lakosságból 32.989,437 benszü­lött s 5.556,466 bevándorlóit. Fogalom­zavar. Simonyi Ernőnek a mai ülésen tett azon megjegyzésére, h­ogy Tisza La­josnak miniszterré történt kineveztetése ellenkezik a parlamentáris rendszerrel, mely szerint a miniszterek a törvényho­zó testület, illetőleg ennek többsége ke­beléből választatnak, Andrássy azt vála­szolta, hogy ez fogalomzavar, mert parlamentáris minisztérium alatt nem az értetik, hogy a parlament kebeléből ala­kult, hanem az, hogy a parlament több­sége által támogattatik. Ugyan-e választ adta a miniszterel­nök úr néhány hóval ezelőtt e sorok író­jának, midőn hasonló okból Paul­er Ti­vadar kineveztetése ellen tiltakozott, mint ki akkor még nem volt az országgyűlés tagja. Miután ez ismételt válaszból úgy lát­szik, hogy a miniszterelnök úr e reá néz­ve igen kényelmes szokást theóriává akarja emelni, bátorkodunk őt figyel­meztetni, miszerint a fogalomzavart ő csi­nálja, s nem mi. A miniszterelnök úr úgy látszik már elfelejtette azt a­mit külföldön tapasztalt, s mióta itthon van, annyira el van foglal­va a kormányzati teendők által, hogy nem ér rá olvasni. Mert ha a miniszterelnök időt s fá­radságot vett volna magának egyetlen egyszer s bár futólag átlapozgatni az alkotmányok történetét, most nem com­­promittálná magát s az őt támogató pár­tot ilyen colossális fogalomzavarral. Tagadni azt, hogy alkotmányos or­szágban a minisztereket a törvényhozó testület többségének kebeléből kell vá­lasztani, annyi mint tagadni az alkotmá­nyosságot. Igaz hogy nincs egy írott alkotmány sem, melyben világosan ki lenne mondva, hogy a fejedelem tartozik tanácsosait a parlament tagjai közül választani — de ez csak azért nincs kiírva, mert magá­tól értetődik, épen úgy mint nem ju­tott soha eszébe senkinek a büntető co­­dexbe bele­írni hogy nem szabad lopni vagy gyilkolni. Egyébiránt a­nélkül, hogy a törvény ezt világosan megparancsolná, gondos­kodott róla minden szabadelvű alkotmány, hogy másként ne történhessék, felállítván azon szabályt, miszerint a mi­niszternek csak akkor van szavazata az országgyűlésen, ha egy­szersmi­nd annak tagj­a is. Ez van kimondva a belgiumi, ez az olasz, ez a magyar alkotmányban (1848. 3. t. ez. 31. §.) ez van szentesítve az an­gol gyakorlat által. Egy hírneves angol író úgy definiálja a minisztériumot: „az­­ országgyűlési többségnek bizottmánya“. Épen csak egy alkotmányt ismerünk, melyben ellenkezőleg ki volt mondva, hogy miniszter nem lehet képviselő — s ez volt az 1852-ki napóleoni alkotmány. De hiszen az mindegy — mondja a miniszterelnök úr — ha az újonnan kine­vezett miniszter m­a még nem képviselő, azzá lehet holnap. Köszönjük szépen e th­eóriát. Cseppet sem kételkedünk benne, hogy Tisza Lajos úr s akármelyik más miniszter, könnyen megválasztathatja magát vala­melyik jobboldali kerületben; csakhogy ily esetben már a hatalom szól, nem pedig a nép őszinte bizalma, ámde a kormányférfiúnak egyedül ez ad erőt s erkölcsi súlyt. Miért nem választották meg Tisza urat elébb ? Azt mondani, csak tegyük meg mi­niszterré, majd megválasztják azután — merő kigúnyolása nemcsak az alkot­mányos formáknak, de magának az al­kotmányosságnak. Tehát nem mi, hanem Andrássy úr csinálja a fogalomzavart — szánt szándé­­k­osan. Egyébiránt jegyzékbe vesszük a mi­niszterelnök azon vallomását, miszerint „tehetségek szűkében“ a kormány kény­tel­e­n a parlamenten (azaz a többsé­gen) kívüli körökben keresni embereit. Ez igazán preeziózus vallomás. A többség büszke lehet rá. Helly Jópiácz, álló pénzügügyel biró nemzeteknek azon kettős szerencse jutott, hogy gépeik s eszközeik segélyével óriási mennyiségű ruházati szövetet gyártva, ők fedezik szomszédaik sőt a távol népek szükség­­ségleteit is, mely felebaráti szívességért aztán óriási hasznot húznak, vagy húz­hatnak, mert a szép jó szövet nemcsak egészség szempontjából szükségelt czikk, hanem a „szemnek is tetszik“, mely pedig telhetetlen s nem kíméli az áldozatokat azért ami neki tetszik. A szövetgyártás tehát egy neme a hóditó nagyhatalmiságnak, mely nem kevesebb sarczot vet egy-egy meghódí­tott országra, mint vetett például Német­ország Francziaországra. Melynek adó­filléreit azonban zúgolódás nélkül, sőt örömest s még a vámszabályokat is me­részül kijátszva fizetgetik a meghódítot­tak oly mérvben, hogy nem egyszer va­lóban tönkre teszik egész országot, ki­merítik annak minden pénzforrásait, mint kimerítették Magyarország legfőbb jö­vedelmi forrását a kiváltságos osztályok a szövetipar kitű­nőbb czikkeinek élvez­­hetése végett. Természetes, hogy eme nemzetközi viszonyok közül, bár kevés ámítás mel­lett sokkal „óriásabb“ szerep azé, ki magát más nemzetek által „kiszolgáltat­ja“, mégis sokkal üdvösebb és haszno­sabb azé­rt a kiszolgálás, de egyszers­mind hódítás szerepét viszi , mert az olyan, ki saját szükségleteit kielégitni nem képes, rabjává válik mindazoknak, kik ezt vagy szeszélyeit kielégítik. És amely nemzetnek ég s föld kezeibe adta a hódítás minden eszközeit mint például Magyarországnak, annak kétszeres szé­gyen s gyalázat a meghódított gyarmat­ország szerepét játszania, kivált olyan ország ellenében, melyet a szövetséges terén, egy-két czikk kivételével ugyan­csak legyőztek a világtárlatokon s világ­­piaczokon egyaránt. Nyugateurópa na­gyobb s kisebb államai. Ilyen p. o. Ausz­tria, melynek gyapjú, gyapot s len és kender ipara fedezi saját szükségleteink legnagyobb részét jópénzért, védvámok de oly védvámok mellett, melyek az osztrák ipart védik attól, hogy czikkeinél jobb s olcsóbb iparczikkeket szerezhessünk N­yugat-Európából. Köztudomás szerint, daczára annak, hogy az egyrészről folytonosan fokozott adóztatás, a másrészről folytonosan csak épen az élet fentartásáh­oz nélkülözhetlen adagocskákban nyújtott pénz és hitelfor­rás kettős nyomása közt mezei gazdá­­szatunk valódi rabló gazdálkodássá vált, még is találkozik évenkint 240—260 ezer mázsa gyapjúnk, mit nagyrészt épen mesterségét folytatva, helységről helységre kó­borlóit, igy tengődvén 6—7 esztendeig, mig nem ismét szülőföldje közelébe visszatérvén, ott ismét megnősült. Mostani nejével, ki ő neki is­mét szép kis hozományt hozott, újra négy gyer­meket nemzett ; egyébre nézve ezzel is oly életet folytatott, mely szegényt, tett lépésének mély megbánására bírhatta. 1848-ban kis házikója tűz által elhamvasz­­tatott , azt újra felépíteni elég móddal nem bír­ván, a családnak bérelt lakásba kellett költöz­ködni. Még csak itt kezdődött Bruck nejére nézve az ínséggel, nyomorral, nélkülözéssel és viszálylyal teli élet, fokozva még Bruck tisz­teletlen, sőt könyörületlen magaviselete által övéi irányában. Habár ez idő óta rendesen, sőt mondhatni szorgalmasan dolgozott, még­sem tudott annyit keresni, a­mennyi be költekezése mellett, a háztartásra szükségeltetett; és a gyanú, hogy az időtől fogva számos súlyos vétket követett el, nem volt egészen alap­talan. Legalább utóbb tett vallomása, és a mo­dor, melylyel az általa elkövetett legnagyobb bűntényekről is szólt, eléggé látszanak bizonyí­tani , hogy ama felőle elterjedt ítélet­e k­i­t­ő­l minden kitelik,“ csakugyan igaz. A vizsgálat eredménye oly jellemnek tünteti őt fel, a­melyhez hasonló, szerencsére kevés léte­zik. Erkölcsileg mély örvénybe sülyedve, mely előtt az emberiség borzadva áll meg, a leg­természetellenesebb és állatias érzéstelenség­­nek megtestesült alakja volt; fogékonytalan akár minemű­ lelkimardosásra, hozzáférhetlen a megtérés érzésének legkisebb szikrájának is; oly erkölcsi szörnyeteg volt, melynek nagy­mérvű veszélyességét csak azon körülmény szál­lította le, hogy minden időben hiányzott nála, a gonosztevőknél gyakran feltalálható intelligen­­tia, mely által, gonosz vágyai dúsabb kielégí­tésére a társadalomba még jobban befészkel­hette volna magát. Előlegesen tett vallomásai után, különösen ezen tettről kikérdeztetvén, mely őt legközelebb — csakhogy fájdalom későn már ! — az igaz­ságszolgáltatás kezébe szolgáltatta, igy nyilat­kozott : „Azon napon, midőn valami otthon lévő de­saját számunkra leendő felgyártás végett Ausztria iparosai szoktak megvásárolni — és pedig nagyrészt 20—30—50 szá­zaléknyi zsírral s szeméttel, mi aztán azt is bizonyítja, hogy oly olcsón mikép ab­ból a drága vasutak és gyári mosatás költségeit ide s oha bőven lehet fedezni , élvén a gyapjúiparból Ausztriában 400 ezer munkás, kiknek évi termelése 140 millió forintra megy. • Gyapjúszövethez tehát van, azaz volna elegendő jó anyagunk, így szintén a ken­der s lenszövetekhez, melyekből Ausztria évenként i.e. 150 millió frt értéket gyárt, jórészt a mi nyerstermékeinkből, a mi számunkra. Gyapotra nézve pedig szintén nem kellene hátrább államunk más nemzetek­nél, mert hiszen például Fiumén át egye­nes összeköttetésbe léphetünk s közelebb érjük Egyiptom gyapotvidékeit, mint Európa bármely nyugati állama , két­­szerte közelebb mint Anglia s igy szintén kétszerre közelebb vagyunk azon „tudat­lan“, azon „barbár“ népekhez, mint mon­dani szokták azokra kik saját szükségle­teiket kielégitni nem képesek, mint van­nak nyugati szomszédaink; s igy nem kellene messze mennünk, hogy iparczik­­keink számára, ha t. i. volnának, jó pia­­czot találhassunk az Al-Dunán Törökor­szágban vagy épen Oroszországban. És mi az iparképességet, az ép testi s lelki tehetségeket illeti, azt hisszük, ebben sincs hátrább a magyar ember sem a szomszédoknál, sem Nyugat-Európa gyá­ros népeinél, mert hiszen példák bizonyít­ják, hogy a nyugat-európai gyárvidékek legkitűnőbb munkásai épen a magyar iparosok, kik mostoha hazai viszonyaink miatt külföldön értékesítik tehetségeiket. Szóval, kétséget sem szenved hogy mindenünk van, mit szövetiparunk felvi­rágzásához a természettől várhatunk, s így azt hogy Magyarország a szövet­ipar terén oly formán áll Ausztriához, mint 3—4 a 100-hoz, semmikép sem tulajdo­níthatjuk másnak mint a kormányzás, a törvényhozás mostoh­aságának. Ausztria sem valamely gyapot ter­melő ország, s nincs közelebb a gyapot­vidékekhez, mint Magyarország és ott mégis 162 gyárban 1,464,000 orsó mű­ködik, holott Magyarországon i­s Erdély­ben 1 gyár összesen 4020 orsót számít. Len­­s kender-iparunk főkép csak a kö­télverés, ponyva s zsák-vászon készítésre terjed ki. Pedig ezen nyers­anyagok, azon „kukoricza“ és zsák-zubbonyok, melye­ket a köznép visel, a legjobb anyagot adnák azon csipkékhez, illusiókh­oz stb., melyek a szemnek nagyon tetszenek, s melyek fontjáért szintén több fontnyi jog miatt, nem mehettem ki munkára, a kőfej­tőre, minden alattomos szándék nélkül Lamme­­lékh­ez mentem, hol is az asszonyt egyedül talál­va, egy kis ideig elbeszélgettünk. Az asszony pálinkát töltve, reggelivel kínált meg, s irán­tam egyátalán vendégszeretőnek és barátságos­nak mutatá magát. Ekkor leánya is jelen volt, kit azonban némi aprólékos bevásárlás megtevése végett, a vá­rosba küldött. Az ehhez kívántaté pénzt az asz­­szony az emeleti szobából hozta le. Hogy Lam­­melnek pénzkészlete mindig volt, azt jól tudtam, csak a hely, hol azt tartani szokta volt ismeret­lenen előttem. Azért tehát kivácsiságból hallga­­tództam, az asszony merre irányozza lépteit, mit a szobának vékony padlása miatt — mely minden léptét híven visszaadó, könnyen el is érhettem. Távol volt még akkor tőlem minden roszra való gondolat, és csak miután Lammelné leánya eltávozott, s az anyja is a házat elhagyni készült, támadt fel bennem azon ördögi gondo­lat, hogy valamit ellopjak. — A Lammelnével egyidejűleg hagyom el a házat, avval a szán­dékkal, hogy abba azonnal ismét visszatérjek, és látván, hogy asszony által többé észre nem vétethetem, csakugyan visszatértem abba. — Gyorsan felszökkenve az emelet lépcsőin, egy csukatlan szobában egy szekrényt vettem észre, belőle annyi pénzt, a­mennyi épen kezembe jött (5 tallért) — és azután egy szintén nyitva állt kamrából egy csomó füstöltb­ust és egy kolbászt, végre ezen utóbbi tárgyak mibe csomagolhatása lett, egy épen kezembe jött szakasztó ruhát vet­tem magamhoz. „A lépcsőn lejöve Lammelnét láttam a házpitvarban állani, a­miért hamar vissza akar­tam fordulni. De a Lammelné engem már ész­­revevén, így kiáltott fel. ..„Uram, Jézusom! Bruck, honnét jön ön ide ? Ön ugye az emelet­ben volt ? Látván hogy felfedeztettem, féltem, hogy ez férjének az esetet elbeszéli, és az engem feljelentend. Ezen okból az asszony meggyilko­lását tüstént elhatároztami magamban. Villám­sebességgel — miután a nálam lévő batut le­tettem — felkaptam egy a lépcsőhöz támasztva volt irtókapát, azt az asszony fejébe vágtam úgy hogy az többé nem is moczczanva összeró- Két ítélet. (Folytatás.) 1863-ik évi július 17-ének délelőtti óráiban a Y . . helységtől félóra járásnyi L . . helység­ben egy Lamm­el nevű kőfaragó lakásán tűz ütvén ki, annak háza és a mellette lévő gazda­sági épületei, csakhamar a fékevesztett elem martaléka lőnek. A segítségre sietett szomszé­dok és helybeli lakosok, a ház ajtaját bezárva találták, a­miért is egy ablakon át kellett ne­kik a szobába hatolni. Habár belül az egész ház füst- és gőzzel annyira telve volt, hogy a benne talált tárgyakat is alig lehetett megis­merni már, habár azonfelül, a már igen elhara­pódzott tűz miatt, a további behatolás nagyon életveszélyesnek mutatkozott. Lammel fia mégis az emeletbe bátorkodott, szülei készpénzét — mely tudta szerint ott egy ládába volt elrejtve — megmentendő. A merénylet sikerülvén, elérte a padlatot. És mily nagy volt meglepetése, ész­­revévén, hogy a láda már nyitva van, és abból a pénznek egy része hiányzott. A ládának két fiókja , melyekben különböző éretpénz szokott állani, kiürítve valának. Azonközben a tűz annyira terjeszkedett, hogy csak nagy bajjal, és nem minden égés nél­kül tudta a kijáratot ismét elérni. — Kint meg a közben azon észrevételt tették, hogy L­a ni­ni­e­­­n­é hiányzik. A tűz kitörése óta senki sem látta, és a legnagyobb szomorúsággal közölték fiával, ama aggodalmas véleményüket, hogy talán ő is a tűz martaléka lett. Néhány egyén, kik rövid idővel a tűz kitörése előtt a házban voltak beszéltek vele, látták és hallották, midőn 13 éves leányát, valami teendő elintézése végett a városba küldé, és ők is eltávozván, maga a házban maradott. Ezen szomorú gyanitás fájdalom teljes meg­erősítést nyert. Midőn a porrá égett ház romja közt ásni kezdtek, csakhamar egy félig szénné vált, és a miatt meg nem ismerhető halottra bukkantak, mely azonban mégis néhány egé­szen el nem égett ruhafoszlányról, Lammelné­­nek ismertetett fel. A még az­nap rajta elköve­tett orvosi vizsgálat nyomán természetesen ki­tűnt, hogy a rajta talált égési sebeknek tizedré­­sze is elégséges lett volna halálát létrehozni. Mindazonáltal kétséges volt még mindig, hogy a halál csakugyan az égési sebek következté­ben következhetett-e be, mert a fej hátsó része oly összezúzott állapotban találtatott, hogy ha feltesszük, hogy feje a tűz előtt vagy avval egyidejűleg zuzatott úgy össze, ez maga is szintén , okvetlenül halált okozott volna.­­ Szerencsére ezen kétségek, melyek a rejtélyes esetnél felmerültek, ezúttal hamarabb találtak megoldást, mint ilyféle esetekben rendesen tör­ténni szokott. Még egyaránt garázdálkodott a tűzvész, és L a­m m e­­­n­t iszonyú sorsa még csak szomorú sejtelemnek tárgya volt, a midőn már fennhan­gon szándékos gyújtogatás által eredményezett­­nek mondák a tüzet lenni; és ezen mondás nem csak puszta feltevés volt, hanem határozott irányt vett. Gyermekek, kik a Lammel-féle ház közelében játszottak, észrevették, hogy köz­vetlen a tűz kitörése előtt, egy férfi jött ki Lammelék pajtájából, annak belsejébe mintegy félénken visszatekintett és azután gyorsan távo­zott. Ez emberről adott személyleirásuk tökéle­tesen a rész Ik­tben álló Bruck Károly kő­faragóra illett, s kit valóban mások is a tűz ki­ütése előtti perczekben, a tűz helyszínének kö­zelében voltnak mondottak. Minden késedelem nélkül tehát az ottan lévő biztonsági közegek, Bruck lakására siettek, ahol is azt családja körében épen azon foglalkozásnál találták, a­mint családjával együtt egy kolbászt akart fa­latozni. Holmija átkutatásánál, egy kis pénzt, úgy mint egy csomó füstölt húst találtak nála , mely utóbbit a csendőrök kíséretében lévő Lam­mel, határozottan tulajdonának ismerte fel. Bruck erre elfogatott, és a fogházba való szál­­líttatása közben, meglehetősen leplezetlenül be­vallotta , hogy a tüzet ő gyújtotta, előbb azon­ban a Lammelnél meggyilkolta, és hogy a húst és pénzt is szintén annak házából sajátította el. Műveit t. i. jól oktatott s szabadke­­zü, szabad iparral s kereskedelemmel s ön-Bruck Károly, mesterségére nézve kő­faragó, elfogatása idejében 58 éves volt, és mint már feljebb emlitettük, az egész környé­ken rosz hírben állott. Lopásért már többször elitélve, s egy más előbb történt tűznél szin­tén szándékos gyújtogatással nagy mérvben gyanúsítva: mindenki által — a­kit csak sür­gős, elkerülhetlen teendő nem indított, a vele való érintkezésre, határozottan kerü­ltetett. A későbben kihallgatott tanuk legtöbbjei, durva és alattomos embernek, verekedésre és egyál­talán a bűnre hajlandónak festették ; egészben véve egy oly embernek mondották lenni, kitől minden rész kitelhetik. Családján mindig zsar­nokoskodott, nem tűrvén soha a legalaposabb ellenvetést sem, nejét és gyermekeit méltatlanul bántalmazta, és legközelebbi szomszédjaival is mindig viszálykodott. Sőt saját fivére, egy jómódú, becsületes földmíves is azt mondja fe­lőle : Károly már gyermekkorában sem foga­dott szót, az atyját többször megverni akarta, és ő (az elbeszélő) ellen is kardot rántott. Any­juk sokszor megjövendölte neki, hogy nem ren­des halállal m­uland ki a világból. Persze az anya, ferde nevelésével volt részben szerencsét­lenségének okozója. Az egész idáig való életfolyama rendnél­­küli volt. Nézzük csak. Érettebb korában ön­álló gazdálkodást kezdett, ő végre egy özvegyet vévén nőül. Ha ezen, bár őt gyermekkel áldott házasság, nem volt valami végnélküli boldog, annak oka az egész helység tudta szerint, csak a férjben rejlett. Sehol sem talált legalább hitelt azon ürügye mintha nejének iránta tapasztalt hűtlensége volt volna az ok, mely őt ellene ke­mény bánásmódra bírta. Három év eltelte után eladta minden fekvőségét, hogy helyette más­hol vegyen egy jószágot. Ez, mint maga mondá csak azért történt, hogy nejét válásra birja, a miért is, midőn ezen terve balul sült el, ezen utóbbi jószágát ismét eladta. Ismét aztán V.-be ment,a­hol Harms Venczel is lakott, és ott telepedett meg, s némi idő után csak itt sike­rült neki, nejét válásra bírni, azon feltétellel, hogy a már bizony igen csekély részre leolvadt, még megmaradt vagyonát, az ő és gyermekei részére általadni tartozik. Egyedül maradván: — A képviselőház holnap, szombaton dél­előtt 10 órakor ülést tart. Szövet­iparunk.

Next