Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-11 / 233. szám

233-ik szám. Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint, ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Szerda, 1871. October 11. V. évfolyam Kiadó-hivatal: Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, u.m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva: Egész évre . . . . 20 frt—kr. Félévre..................10 , — 1 Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra ... 1 „ 70 , Egyes szám ára 10 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr., többszörné­­0 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábo­­petitsor 25 kr. mefixedés a „Magyar Újság“-ra egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . .­­ .. 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben pos­tautalványnyal eszközölhetni. Pest, October 10. Természetesen a cseh kérdés még ma is az első helyen áll. Alább közlött czikkünkben ki vannak fejtve azon nézetek, miket a jobboldali sajtó e kérdéssel szemben ma kifejezett. Az el­lenzéki lapok majdnem egyhangúlag azon véle­ményben vannak, melyet e tárgyat illetőleg la­punk tegnap nyilvánított, t. i. hangsúlyozva a personal unió mielőbbi helyreállítását s a cseh­­kiegyezés által látják megadva azon első lökést, mely a közösü­gyes épület romba dülését fogja maga után vonni. A cseh országgyűlés tanácskozásait valószí­nűleg holnap már befejezendi s ezután elnapol­­tatik. Ezt megelőzi a császári leirat, mely a 30-as bizottság munkálatát a kiegyezés alap­jául elfogadja s törvényes megállapítás végett annak a többi országgyűléseken való tárgyalá­sát követeli. Az országgyűlés azután egy bizott­ságot választ, mely a többi országgyűlések kép­viselőivel a kiegyezési munkálat feletti tanács­kozást megkezdi. A csehek s feudálisok körei ezen eljárást hajlandók elfogadni; az első már az ezen reichs­­zabhba választandó tagok névsorát is össze­­állitá. A „Pokrok,“ Rieger közlönye, vázolja azon áldozatokat, miket Csehország a kiegye­zés érdekében hozott, melyek közül az a legje­lentékenyebb, hogy Csehország belenyugszik, hogy Magyarország harmincz százalékos járu­lék hányadáért ötven százaléknyi jogokban ré­szesül s hogy a Wenczel­­ István koronájának egyenlősége nem lép együttesen előtérbe, miu­tán Csehország csak részben s a többi nem ma­gyar országokkal bir csak azon jogokkal, mik­kel Magyarország egy maga bír; az említett lap szerint az idő e tekintetben sikeres válto­zást hozand létre. A franczia főtanácsi választási eredményről eddigelé csupán annyit lehet tudni, hogy az egyátalában conversatív liberális szellemben ütött ki. A bonapartisták mindenütt megbuktak. Ra­dikálisok csak néhány városban választottak. A „L­­­é­c­­­e“ tudósítása szerint a bonapar­­tista üzelmek fészkét nem Angliában, hanem Svájczban kell keresni Napoleon herczegnek a Leman tó mellett fényesen bebútoroztt palotájá­ban. A herczeg a bonapartista párt embereinek élénk levelezésben áll, de ezeket nem saját, ha­nem bizalmas inasa nevére czimezve kapja, ki azokat minden elhozza a lansenne-i postáról. A herczeg senkit sem fogad el, s ha valakivel ta­lálkozni akar, az vagy Génfben vagy Veveyben történik. Pietri, a volt rendőrfőnök minden har­madnap megérkezik s ismét távozik. A bonapar­tista lapoknak tehát igazuk van, midőn állítják, hogy Napoleon emberei Angliában semmit sem tesznek, hanem annál nagyobb tevékenységet fejtenek ki Svájczban, az ottani nép nem kis boszúságára. A franczia pénzügyminiszter, úgy szintén Ar­nim német képviselő Berlinbe érkezett. A fran­czia minisztert az elszászi vámegyezmény s ne­gyedik fél milliárd lefizetése körül támadt ne­hézségek elhárítása vezette Berlinbe s útjával egyszersmind a postakérdés elintézését is kap­csolatba hozzák. A franczia kormány ugyanis a nemzetközi levélvitelbért fel akarja emelni, míg a német kormány ezt szerződésellenesnek mondja. A fr­anczia törvényszékek által száműzetésre ítélt foglyok sorsa még függőben van. A kor­mány csak annyit tett, hogy elrendelte, misze­rint a tengeren túlra szállítandók számára két hadiihajót tartsanak készen. Az általános am­­nestiáról mit sem akar tudni sem Thiers, sem a kegyelmezési bizottság, miután erre csakis a nemzetgyűlést mondják illetékesnek. Berlinben a „szabad evangélikus gyüleke­zet“ holnap tartja első ülését, melyre mintegy 200-an lettek meghíva. A gyűlés programmja élére azt tűzi, hogy az egyházi téren a particu­­larismus mellőztessék. A tanácskozási tárgyak pedig a következők: „Mit tegyünk, hogy né­pünkre az 1870—71-i évekből szellemi örökség származzék ?“ „A német birodalom evangélikus egyházainak közössége“, „Az evangélikus egy­ház munkálkodása a jelen társadalmi felada­tain.“ Angliában a munkás mozgalom egyelőre mindent háttérbe szorított. Az angol közvélemény nagyon szükségesnek látja e kérdéssel foglal­kozni, mert tudja, hogy a munk­ás viszonyok sza­bályozása az, mi az ország kereskedelmi fölényét, a világ előtt bizttosítja. A munkások azt kíván­ják, hogy a munkaidő naponta 9 órára szállít­tassák le s az egy óra elengedését készek mun­kabér leszállítással megvásárolni. E követelést a közvélemény pártolja. Az angol királyné egészsége valószínűleg jobbra fordult, miután a híresztelt legközelebb bekövetkezendő halála helyett most már arról tudósítanak, hogy még ez évben minden bi­zonynyal le fog mondani. Brüsselben tegnap este nem volt lámpa­vi­lágosság, mert a lámpagyújtogatók a munkát beszüntették. A lakosság utasíttatott, hogy a világítás iránt az intézkedések megtörténjenek. A progressista és demokrata képviselők és senatorok közös értekezlete a következő kie­gyezési formulát fogadta el: A progressista és a democrata párt hivatva van az 1869-ki al­kotmányt a legterjedtebb értelemben foga­natosítani, elfogadván a monarchiát Amadé alatt és kizárva a conservativ párt részvételét. A szervezés szabályozása egy 9 tagú bizottsága bizatik. Lagasta és párfelei közöl többen el­hagyták a termet. Amerikában Chicagóban tű­z ütött ki , majd a fél város leégett. A kereskedelmi városrész egészen elpusztult. A dühöngő vihar meghiúsí­totta a tűzoltók erősödéseit. A szállodák, a ki­válóbb középületek, a távirdahivatal, a vaspá­lyaudvarok mind megsemmisültek. 50,000 em­ber maradt fedél nélkül s a kár talán 150 mil­lió dollár. Számos emberélet is esett a tűznek áldozatul. A jobboldali táborból, mintául szolgáland egykoron más or­szágoknak. Imhol akadt egy ország, mely csak­ugyan mintául vette a csodás gépezetet, s azt az utolsó kerekecskéig bámulatosan utánozza. S ennyi dicsőség, ily fényes diadal után mit látunk ? azt, hogy öröm helyett, mély aggodalom szállta meg a minta­fa­ragókat s közlönyeik különböző módon ugyan, de egyhangúlag adnak kifejezést rettenetes rész­kedvüknek. Nyilatkozataik első elolvasására az ember nem tudja,, vájjon irigység szól-e belőlük, azért, hogy immár a csehek is él­­vezendik a közös ügyes boldogságot, vagy a félelem, nehogy a cseh fellépés által a bécsi kabinet azon meggyőződésre jusson, miszerint az annyira magasztalt „alap“ tarthatatlan. "­­ Az Andrássy-Deákpárti főközlöny be­vezetőig azzal vigasztalja magát, hogy az elaborátum csak a cseh ország­gyűlés bizottságának nyilat­kozata, — hátha maga az országgyűlés el sem fogadja? És ha igen, várjon hoz­zájárul-e a Hohenwarth-minisztérium ? És még azon esetre is, ha ily csapás érné, az örök­zöld „Pesti Napló“ nem fogy ki reményéből, mert,azt mondja, „az sem lehetetlen, hogy mindez a cseh uraknak nem legutolsó szavuk! Talán ké­sőbb, az alkudozások mentében enged­ni fognak, ha másért nem, csak azért hogy megmutassák, miszerint nemcsak követelni, hanem adni is tudnak“ — mint megmutatták ezt loyaliter Deák és társai! S végre, ha ezen reményszál is sza­kad, hátra marad még a jelen reid­szát és a korona jóváhagyása. E remények előrebocsátása után a Pesti Napló honczkés alá veszi ma­gát a munkálatot s azon szomorú ered­ményre jut, hogy az nem egyéb, mint Ausztriának szétfoszlása, mely gondolatra természetesen a leyális Nap­lónak csakúgy borsódzik a háta. „Csehor­szág egész imponáló nagyságában áll a bámuló Európa előtt — mondja gúnyo­san a Napló — míg Ausztria a nem ke­vésbé bámuló Európa szeme előtt körül­belül szétfoszlik. Egészen úgy, mint az ügyes szemfényvesztőnél: changez, pas­­ser —Ausztria volt, nincs !“ Ámde akkor nem borsódzott a „Pesti Napló“ háta, midőn az osztrák-magyar szemfényvesztők azt mondák: changez, passez — Magyarország volt, nincs! Ezt egészen természetesnek találta s találja mai nap is, csak Ausztriához ne nyúljon senki! Ne touchez pas la reine! Még sokkal mulattatóbb a deákpárti vice-közlöny, a „Reform“, mely bámu­latos perspiraciával azt találja, hogy a cseh javaslat „alkotmányos szempontból tekintve nem egyéb, mint gyönge után­zása — minek ? hallgassatok és bámulja­tok ! — az amerikai uniónak!“ hozzá­teszi persze, hogy monarchikus alapon. Ez egy mondat magában elegendő­neki. Mihály nagy szorgalommal és kitűnő ered­ménynyel végezvén a gymnasium osztályait, 1788-ban az akadémiába lépett, hol a tudós Sinay Miklós s a Budaynak előadásait hallgatá. Ez időtájt Csokonai ámbár a tudományszakok választásában folyvást ingadozott, már számos kisebb nagyobb költeményeket irt, többek közt „Béka-egér-harcz“-át s „Tempefőit“. Műveit azonban egy-két barátján kívül nem ismerte sen­ki, és csak később Kazinczyhoz tanácsért for­dulva, küldé be ennek egy pár dolgozatát. Költőnk nyilvános pályája 1794-ben kezdő­dik, midőn köztanutósági állást nyert, melytől azonban szabadelvű tanításával szerzett sok kellemetlenség miatt már egy év múlva megvált és Pestre ment. Majd Sárospatakon hallgatott jogot, de csak­hamar belátta, hogy törvény tudomány sem való természetéhez, s a fehérmegyei Bicskére utazott barátja Kovács Sámuel tanító látogatására. A pozsonyi országgyülésre ő is felrándult a régi Királyvárosba s ott „Diétái magyar muzsá“ját inditá meg, mely összesen tizenegy számban hallatá szavát. A lappal nem boldogulhatván, találomra út­nak indult, s Komáromban szállt meg, melynek a háborús idők következtében igen mozgalmas napjai voltak. Költeményei e városban csakha­mar ismeretessé tették nevét s ugyanitt szövő­dött viszonya Vajda Juliannával, kit Lilla név alatt énekelt meg s tett halhatatlanná. Mikép előbbi dalaiból kitűnik, nem ez volt ugyan első szerelme, de kétségen kívül az egyet­len tartós s a melyet keletkezésétől fogva híven leg­mutatja milyen „jó szemmel“ látja a „Reform“ a cseh kiegyezkedést. Leghatározottabban s legdü­hösebben támadja meg a cseh utánzókat a deákpárt fotóközlönye a „Pester Lloyd“. Már azért is haragszik, hogy mikép­peri a cseh elaboratum a magyar közjogi alapot elismerni ? Ez ellen — azt mondja—a leg­­határozottabban óvást kell tennünk (auf das Entschiedenste Verwahrung einle­­gen), mert szerinte a közösü­gyes alap elismerésének dicsősége kizárólag Ma­gyarországot s a magyar királyt illeti. E „hochkomisch“ tiltakozás után a „Pester Lloyd“ kimutatja, mennyire megrázkódtatná a cseh egyezmény, ha létre jönne, az osztrák-magyar egyez­mény alapját, ésannyira, hogy még azon borzadalmas eset is állhatna be, hogy az egész közösügyi alapot revideálni, javít­gatni kellene, de talán még félre is dobni (müsste „revidirt, amendirt, vielleicht auch — kassirt werden.“) Az „Ung. Lloyd“ hímezés-hámozás nélkül kimondja,hogy Magyarország beavatkozása kim­aradhatlan. E kivonatokból az olvasó könnyen tájékozhatja magát arra nézve: mily irányban érvényesítendi a magyar kor­mány befolyását a cseh kérdéssel szem­ben. Mily eredménynyel,azt természetesen nem tudjuk. Egy eredmény azonban bi­zonyos, az, hogy a csehek ellenszenv­vel viseltetendnek Magyarország irá­nyában. Ez a mi kormányunk működése. Belül ellenünk uszítja a horvátokat, kívül a cseheket — s mindezt azért, mert szer­­rinte Magyarországnak csak egy félel­mes ellensége van — a panszlavismus. Ez aztán a logika! Eolly Jyndes: Nemzetünknek nem sok ilyen ünnepe volt, mint a mai, mely egy lánglelkü költőjének szob­ráról leoldja a leplet s érczemlékét átadja az utó­kor kegyeletének. Debreczen a magyarság székvárosa rendezte ez Ü­nnepélyt nagy szülöttje, Csokonai Vi­téz Mihály tiszteletére s ámbár ez ünne­pély nincs oly széles alapra fektetve, min­t a nevezetes nap megérdemlett volna, mégis or­szágos, nemzeti ünnepély az, melyhez ma az or­szág minden részéből gyűlnek vendégek az alföld síkjára. Sokan illőbbnek találták volna ugyan, ha a lelkes dalnok születésének századik évfor­dulójára, 1873. november 17-ére tűzik ki a szo­borleleplezés fontos mozzanatát, hanem Debre­czen városa a helybeli közodajnak kívánt eleget tenni s a külviszonyok folytán gyakran elodázott kegyelet árát ez évi október 11-ére határozta. Tegnapi számunkban megismertettük olvasóinkkal a cseh-osztrák kiegyezke­dési tervezetet, mely mint már tegnap megjegyzek, nem egyéb, mint az 1867- iki osztrák-magyar kiegyezkedési adtus­­nak cseh fordítása, képmása. Az ember azt hitte volna, hogy ez utánzás hite örömmel töltendi el minden igazhivő deákista kebelét; mert hisz a mi ma Csehországban történik, az ő mű­vök és teljesedésbe megy végre valahára Andrássynak azon jóslata, miszerint a közösügyes combinatiót personificáló de­­legatió oly jeles intézmény, hogy még r­­észünkről melegen üdvözöljük a hazafias várost és nemes buzgalmának ma ü­nneplendő szép eredményét s erőnkhöz képest egy homok szemmel járulunk mi is a kegyelet magasztos épületéhez, midőn a magasröptű szellem emlékét a mai nap alkalmából saját körünkben is felele­venítjük. Noha erre nagy szükség nincs, miután az egykor oly népszerű költő nem szűnt meg nem­zete szívében élni, még sem a puszta divatnak hódolunk,— mikép ünnepnapokat szokás vörös krétával jelezni — midőn a félszázadnál régeb­ben elporlott életről emlékezünk meg. Majd het­ven éve, hogy kü­zdelemteljes napjai a sírba sza­kadtak, s a nép, mely csodálja szellemét, mely ajkról ajkra szállitja dalait, a legnagyobb költő külviszonyairól alig-alig hallott többet vagy csak annyit is, mint amennyit most a lapok szaporod­­tával bármely 20 éves verselő fenkölt pénzeiről megtudhat. Nem irodalomtörténeti ismertetését adjuk tehát e névnek, a­mitől eleve eltilt a tár­­cza szűk kerete, hanem puszta rajzát egy viszon­tagságok közt ifjan ellobbant nemes lángnak, mely azonban gyújtó erejét a sir sötét é­s az idők hosszú körében is megtartá az utókor számára. Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-ik napján született Debreczenben a hatvanutczának most 1100. szám alatti házában. Atyja, Csoko­nai Vitéz József közkedvességü sebész volt, ki az említett év elején kelt össze a 18 éves Dió­­szeghy Sárával, a költő anyjával. Atyját tizen­három éves korában elvesztvén, Mihály nevelé­­­­­ét kizárólag mivelt lelkű anyja vezette s­e a gyönge testalkotásá­ra sok gondot adott megőrzött és magával vitt a sírba. Küencz hó­napig élt e boldog viszonyban Lulájával, ki egész lényét átváltoztatta. Rendszerető, munkás emberré lett s ő, ki addig tenyeréből szájáig élt, jövőjére is kezdett gondolni. Hivatalt keresett, hogy imádottját bírhassa. Emiatt Bicskére ment, de Komáromba visszatérve Julianna kezét atyja már másnak ígérte volt s a költő 1798. már­­czius elején megtört szívvel búcsúzott a várostól, mely örömeinek sírköve és szenvedéseinek böl­csője lett. Az évek meghozták az irt a költő sebeire is s egy pár év múlva, melyet különféle helyeken töltött barátaival, szárnyaszegett kedélye las­sanként visszanyerte rugékonyságát. Az 1799-i év első felét Nagy-Bajomban töl­tötte Sárközy István házánál, hol népies költe­ményeinek legnagyobb részét irta. Innen Csur­góra ment a tanári székbe s ottani tanítványai­val adatta elő szeptember 1-jén „Pofók“ czimű­ vígjátékát. Ugyanott hozatta színre másik víg­játékét is, a „Karnyóné, vagy a vén kalmár és felesége“ cziműt. A következő év májusában sok költemény­nyel, de annál kevesebb pénzzel zsebében, utó­­szor változtatott lakást s honvágytól eresztve öt évi bolyongás után visszatért Debreczenbe. Rövid időre még több helyen megfordult ugyan, de aztán anyjának debreczeni nádfedeles hajlékába vonult. Az 1802. jun. 11-i nagy tű­z azonban dal­nokunk kedves fészkét is elpusztító és Csoko­nainak megint barátai segélyét kellett igénybe venni, hogy házát lakható állapotba helyezhes­se. Pedig épen ez időtájt fogott munkái rendezé­séhez, hogy sajtó alá adhassa. Lassankint aztán pártfogói támogatása folytán ezek is napvilágot láthattak. A „Tavaszt“, „Lilla“ és ezt a komi­kumában szinte páratlan „Dorottya“ és az „ Ana­­kreoni dalok“ követék. Ekkor egészsége, mely gyermekkorától fogva sem állt jó lábon,s az anyagi gondok terhe alatt egyre roskadott, mindinkább aggasztóra for­dult. Tüdő­gyuladásba esett, melyből fellábadt ugyan, de következtében folyvást sorvadt s 1805. január 28-án koszas kínos betegség után, anyja, ki önfeláldozással ápolta volt, lezárta megtört szemeit. Temetése jan. 30-án az egész város részvéte közt ment végbe, s később díszes sírkővel jelöl­ték a sokat hánytatott nyughelyét. Csokonait, mint írót ismertetni, mint fentebb mondom, ezúttal nem kívántam. Hetedfél évtized óta utókorának nemzedéke elfogulatlanabbul ítélte meg működését s törekvését, mint kortárs­­iról, kik a classicamus bilincsei közt neveltetve csak későn méltányolták lángelméje világát. „Ha írok, írok a boldogabb maradéknak, írok a 20. vagy 19. századnak“, mondá az örö­kös támadásoktól elkeseredett költő Márton Jó­zsefhez intézett levelében. S váljon kinek volt igaza? Kicsinyeskedő birálóinak-e, vagy neki és az ezreknek, kiket rántja egy zászló alá to­borzott ? Döntő biró a mai nap ünnepélye. Ar­ende Bódog. Csokonai.­­ — A pénzügyi bizottság a napokban a val­lás- és közoktatási minisztérium költségvetését vette tárgyalás alá. A czim szerinti tárgyalás megkezdése előtt a bizottság tagjai általános­ságban kifejezték nézeteiket a költségvetés kö­rül és felvilágosításokat kértek azon intézke­dések iránt, melyeket az 1870-diki költségvetés tárgyalása alkalmával a képviselőház által hozott határozatok foganatosítása tekintetében tettek. A költségvetés I. czimének (központi igazga­tás) tárgyalásánál a bizottság a képviselőház­ban javaslatba fogja hozni azon határozat fen­­tartását, melynek értelmében a ház már 1870. febr. havában kimondotta, hogy a közp.­igazga­tásnál alkalmazott tisztviselők létszáma lehető­leg leszállittassék és a számfeletti állomások üre­sedés esetén többé be ne töl­essenek. E határo­zatból kiindulva a bizottság a 11-ik osztályta­nácsosi állomást, mely mint számfeletti volt a költségvetésbe felvéve, törölte, valamint megelé­gedéssel constatálta azt, hogy egy számfeletti titkári állomás, mint megszüntetett állomás, a költségvetésből a miniszter által már kihagya­tott. A segédhivatali igazgató és aligazgató lak­bérilletményét a bizottság a múlt évben megál­lapított összegre szállította le. E változtatások mellett a köz­­­igazgatás költségei 254.584 forintban állapíttattak meg. Fedezetül a közala­pítványokból 41,785 frt vetetik fel. A II. czím (tanulmányi igazgatás) alatt a tan­kerületi főigazgatóságra az előirányzott 28,200 frt elfogadtatik. A temesvári hadparancsnokság mellett a magyar határőrvidék részére felállít­­tatni tervezett oktatásügyi osztály költsége füg­gőben hagyatik, míg az egész határőrvidéki költségekre kerül a sor. A népnevelési tanfel­­ügyelőségekre előirányzott 232,740 frt s a vizs­gálati bizottságok költsége 8500 írttal elfogad­tatik. Tárgyalás alá került a tanintézetek czíme, és pedig az egyetem. Hosszabb tárgyalás után az egyetemi taná­rok fizetés-felemelésének elvi kérdése akkér döntetett el, hogy az eddig pótlékul megszava­zott összeg helyett, melylyel eddigelé a tanárok fizetése a tandíjak beszámításával 2500 írtig kiegészíttetett, a hittani kart kivéve, jövőre minden tanár rendes fizetése 2500 irtot tegyen. A bizottság ezúttal nem bocsátkozott e czím részleteibe. Ezután, következett a pesti magy. kir. egye­tem költségvetésének tárgyalása. Az egyetem összes költsége 406,699 írttal van előirányozva, a múlt évben 352,059 frt volt e czím alatt meg­szavazva.­­ A többletet a tanárok fizetésének 2500 forintra történt fölemelése, s néhány új tanszék fölállítása eredményezi. A bizottság az előirányzott összeget az egyes tételek részletes megvizsgálása után megszavazta, azon egy változással, hogy a fölvett nyolc­ bölcsészeti ösz­töndíj közül négy — úgy mint eddig — a ta­nulmányi alapból fedeztessék, és így nyolczszáz forintot törölvén e tételnél, — a bizottság az előirányzott összeget megszavazta. A gymr­a­­svnmi tanárképezdére a bizottság megszavazta az előirányzott 19.505 forintot és a tanodai szaklapok segélyezésére 800 forintot.­­ Kö­vetkezik a József-műegyetem ; a bizottság örvendetes tudomásul vette, hogy a József-mű­­­egyetem szervezése és a tanárok fizetésének szabályozása a képviselőház által a költségve­tések tárgyalása alkalmával hozott határoza­tok értelmében megtörtént; helyeslő tudomásul vette továbbá azt is, hogy a műegyetemnek Pestre történendő áthelyezése iránti tárgyalá­sok folyamatban vannak, s nagy remény van, hogy a tárgyalások nemsokára kedvező megol­dást eredményeznek.­­ A bizottság a műegye­tem szükségletét 446.080 forintban állapította meg, s igy mintegy 22.000 forinttal magasabb összegekben, mint az 1871-ki költségvetésben. A reáltanodai tanárképezdére 15.700 forint sza­vaztatott meg, tehát 4.700 forinttal több mint 1871-ben. A Pesten fölállítandó mintarajztano­­da szükséglete 25.910 írtban, a nagyszebeni jogakadémiáé 17.687 írtban, a kolozsvári jog­akadémiáé 16.305 forintban, a kolozsvári or­vos-sebészeti tanintézeté 33.413 írtban, az er­délyi felsőbb tanintézetek­ közös költségei 2500 forintban állapíttattak meg. A nagyszebeni ál­­lamgymnásiumra megszavaztatott 20,543 főt. az ez intézetben a hitoktatók részére előirány­zott összeget a bizottság függőben hagyta, mert a minisztertől fölvilágosítást vár az iránt, ha v­ajjon ez intézetnél alkalmazott hitoktatókat az állam fizeti-e vagy az illető hitfelekezet látja el ? A bizottság, ragaszkodva azon elvhez, hogy a hitoktatók fizetése az állam terhére nem esik, s azoknak fizetését a hitközségek tartoznak esz­közölni, az illető tételt az első esetben törlen­dőnek véleményezi. Megszavaztattak még a ka­

Next