Magyar Ujság, 1872. július (6. évfolyam, 149-173. szám)

1872-07-12 / 157. szám

Vagy ha mégis, mindezen körülmé­nyek közt Kerkápolyi miniszter úr csak­ugyan a magyar bank és bankjegy ügy, a magyar hitel, a magyar ipar és keres­kedelem önállósítása végett keresi az említett 100 milliót. Ugyan tegye nyilvánossá s meg fogja látni,hogy ezen nem épen alkotmányos eljárásában soha nem remélt támogatásra talál, még az alkotmányos jogok rendíthetlen hívei ré­széről is. Terménykereskedésünket jelen viszo­nyaink közt csakis egy ily határozott lépés menthetné meg a legnagyobb veszé­lyektől. Kubinyi Lajos, ip. Tudva van, hogy Olteanu János püspök a kormánypárt érdekében tett hasznos szolgá­latokért lett nagyrészben lugosi püspökké ki­nevezve. Ezzel senki sem törődött sokat, mert mindenki elismeréssel volt a püspök ur haza­szeretete iránt. De a püspök úr úgy látszik ér­demeket akar szerezni újabb kitüntetésre s föl­csapott kortesnek a kormánypárt mellett egy közzétett levelével, s ebben, midőn a király személyével korteskedik, oly tudatlanságot árul el az alkotmányosság fogalmáról, mely a püspök urat csak compromittálja, de egyál­talában nem válik előnyére. Egy helyütt ezeket írja: „lehetetlen engedel­mességgel és hódolattal nem viseltetnünk azon kormány irányában, mely kormány ő felsége akaratának és hatalmá­nak kifolyása.“ Más helyütt nem átalja így nyilatkozni: „Kívánjuk meg követünktől, hogy nem hiú áb­rándok, csalfa remények embere, hanem oly fél fiú legyen, ki az adott viszonyokkal számot tud vetni, a ki a gyakorlati téren forog, s az országgyűlés azon többségéhez sora­kozik, mely ő fölsége a királynak bizalmát bírja, és amely többség szán­dékozik és képes is nekünk új jogokat adni.“ Csodáljuk, hogy Olteanu János püspök úr, mint értelmes ember, nem tudja, hogy az al­kotmányosság elleni kortesnyilatkozatok sen­kinek sem válnak díszére. A kiházasító egyletek botrányos ügye. Semmi sem jellemezheti a kormány sajtót jobban, mint azon mély hallgatás, melyet a napjainkban fájdalom nagyon is gyakran fölmerülő botrányos esetek­kel szemben tanúsít. Megelégszenek azzal, hogy a tényt néhány sorban föl­említik, de gyakran a körülményekhez képest azt sem teszik. Ott van a keleti vasút botrányos ügye, a majdnem kézzel fogható csalás­ról széktében hosszában beszélnek, csak a kormány sajtó hallgat, nem szól hozzá a dologhoz, nem akarja — vagyis he­lyesebben mondva — nem meri kutatni azon okokat, melyek lehetővé tették, hogy megtörténhessék azon országos botrány, mely által nem csak számos magányos egyének károsítottak meg, hanem a veszteségben az országnak is nagy része van. Pedig hát ez nem párt-, hanem országos ügy. De mert a szálak a kormánypárt embereihez vezetnek, a kormánysajtó jónak látja hallgatni, a­helyett, hogy a közönséget fölvilágosí­taná, s hogy a közhitet s az ország jó hírneve érdekében az ügy kiderítését s igazságot követelne. Egy másik fontos kérdés, melyet a kormánysajtó elhallgat a zsilvölgyi kő­széntelep s a vajda­hunyadi vasbányák bérbe adatása. Eső mintegy suttyomban csak a legközelebbi napokban vált tény­­nyé s lám, a kormánysajtó ismét hall­gat, nincs szava, hogy földerítse, hogy ama bérbeadás mennyiben előnyös vagy hátrányos az országra. S ime itt van a kiházasító egyletek legújabban fölmerült vérlázítóan botrá­nyos ügye. S mit tesz a kormánysa­jtó, tán kutatja s ismerteti az okokat, me­lyek lehetővé tevék, hogy ez uj üzletnél ezeren s ezeren a legalávalóbb módon a törvényesség látszata alatt megcsalat­­hassanak s közülök számosan tönkre tétessenek? nem, hanem híven szokásá­hoz, mélyen hallgat. Mily irányban fejlődik a társadalmi élet ott, hol a sajtó egy része, az ural­kodó párt sajtója, az oly kinövéseket , bizonyos okoknál fogva nem ostorozza, azt a napjainkban fölmerülő szomorú té­nyek megrendítően bizonyítják. De még ennél is tovább megy, mert vagy lep­­lezgeti, vagy pedig a baj előidézését s a felelősséget másra igyekszik hárítani. Ez az erkölcsi sü­lyedés netovábbja, melynek útja a végromlásba vezet. A kiházasító egyletek botrányos ügyére vonatkozólag a „Pester Lloyd“ ma reggeli számában olvasunk egy több tekintetben nagyon tanulságos commu­nique, melynek minden sora elárulja, hogy hivatalosan íratott, még pedig a közönségben keltő ítélet miatt, hogy a kárhoztató események előidézésében mily résztvevő faktorokra hárul a fele­lősség. Az említett kormánylap félhivatalos sorai szóról szóra így hangzanak: „A borsod-miskolczi kölcsönös kiházasitó­­egylet alapszabályai a belügyminisztériumhoz engedélyezés végett 1870. jul. 7-én terjesztet­tek föl. Miután a belügyminiszter hatásköré­nek minősége folytán az egyletnek csak poli­tikai s rendőri oldalát volt figyelemben veen­dő, a fölterjesztett alapszabályok pedig a te­kintetben semmi megrovásra méltót sem tar­talmaztak, azok 1870. aug. 7-én minden kifo­gás nélkül a bemutatási záradékkal elláttat­tak. Ellenben az egylet az engedélyt be sem várta, hanem már 1870. jul. 31-én megtarta a végleg megalakuló közgyűlést.­ Az egylet 1870. deczemberben az említett közgyűlés jegyző­könyvét a belügyminiszterhez fölterjeszté, ez pedig azt Borsod megyéhez vissza­­küldte, mert a megye bizottsága már előbb több rendbeli panaszról tett fölterjesztést, mik az egylet alakulása ellen nyilvánultak, s utasítá a megyét, hogy az a 11 a 1­a el­rendelt vizsgálat eredményéről értesítse, s saját véleményét is ki­fejezve csatolja hozzá. Az egylet 1870. decz. 23-án folyamodott a belügyminiszterhez az időközben módosított alapszabályok engedélyezéséért. Ez azonban oly érthetetlen s zavart volt, hogy a belügy­miniszter szükségesnek látta az egyletet Bor­­sod megye által fölszólittatni az alapszabályok érthetőbb szerkesztésére, mely alkalommal sürgeté egyúttal a megyét, hogy a kívánt je­lentést fölterjeszsze. Az egylet 1871 jan. 25-én még egyszer folya­modott az alapszabályok ideiglenes engedé­lyezéséért ; a belügyminiszter azonban a nél­kül, hogy a kérelemnek eleget tett volna, az egyletre vonatkozó összes iratokat Borsodme­­gyének elküldé azon utasítással, hogy a kívánt jelentést már valahára küldje be. Végre 1872. február 7-én, Bay Bertalan Borsodmegye alis­pánja jelentését beküldé. Ebben szóról szóra az mondatik, hogy a megye az egylet ügyeinek megvizsgálása tekintetéből egy szakférfiakból álló bizottságot választott, melynek előterjesz­tése a f. év február 12-én tartandó megyebi­zottsági ü­lés tanácskoz­ásainak egyik fontos tárgyát fogja képezni, miért is a jelentést tevő jónak látja — nehogy a megye ítéletének út­jába vágjon — egyelőre minden nyilatkozattól tartózkodni. A belügyminiszter 1. év február 16-án sürgeté a jelentés beküldését s különösen az iránt kívánt fölvilágosítást, mily összeget kapnak fizetésül az egylet hivatalnokai s mily czélra fordittatnak a nyeremény maradványok. 1872. február 15-én a képviselőház 436-ik ülésében Hoffman Pál interpellálta a belügy- s kereskedelmi minisztert, várjon hajlandók-e a kiházasitó egyletek szervezetét s tevékenységét egy szakférfiakból álló bizottság által megvizs­­gáltatni. Ez interpellációnak az volt a követ­kezménye, hogy­ Lazsánszky Antal az első magy. biztosító társulat főkönyvvezetője s Márton Já­nos a belügyminisztérium számtanácsosa azon utasítással küldettek Miskolczra, hogy az ot­tani kiházasító egyletek könyveit, levelezéseit, pénztárait stb. pontos vizsgálat alá vegyék s megnézzék, vájjon az egyletek nem tértek-e el az alapszabályoktól, továbbá az iránt adjanak fölvilágosítást, vájjon az egyleteket életképe­seknek tartják-e. Azon jelentésből, melyet a két szakférfiú tett, továbbá a Borsodmegye által 1872 már­­czius 13-án tett előterjesztésből a belügymi­niszter teljes meggyőződést szerzett az iránt, „hogy a baj nem annyira az alapszabályokban van — habár ezek is nemzetgazdászati szem­pontból sok kívánni valót hagynak fen — ha­nem kiválóan az egylet azon eljárásán alap­szik, melyet az egyleti belügy­ek vezetését ille­tőleg az alapszabályok ellenére követ, s n­em csakhogy a legkárhoztatóbb szé­delgésen alapszik, hanem azzal egészen azonos.“ A belügyminiszternek a kereskedelmi mi­niszterhez intézett levele, mely 1872 márczius 12-én az egyleti ügyek eldöntését, mint kizáró­lag az ő hatáskörébe tartozókat jelezvén, min­den arra vonatkozó iratok átadását kívánta. A belügyminiszter e fölszólitásnak készséggel eleget tett s í­g­y 1872 á­p­r. 20-án a k­i­h­á­z­a­­sitó egyletek ügyeinek végelinté­zésére a belügyminszter befolyása megszűnt.“ Eddig van a communiqué, vagy ma­gyarán mondva a belügyminiszter men­­tegetődzése. A belügyminiszter első­sorban Bor­­sod megyét állítja előtérbe bűnbaknak s annyiszor hangsúlyozza, hogy a megye jelentését sürgetése daczára sem küldé föl. De hisz 1872. febr. 7-én már az uj törvény szerint volt szervezve a megye s ekkor a kormány által kinevezett főis­pán utján ez ügyet minél hamarább tisz­tába lehetett volna hozni. Miért emlit­­tetik csupán a megye s miért h­allgat­­tatik el a főispán? Vagy a drágán fize­tett főispán csak arra való, hogy a tiszt­viselők választását a kormánypárt érde­kében eszközölje? Arra pedig csakugyan kiváncsiak lehetünk, hogy mit fog mondani Szlávy József kereskedelmi miniszter, miután a commun­ique a felelősség terhét a bel­ügyminiszterről ő reá hárítja, hogy miért nem jártak el gyorsabban. Ha csak két hónap előtt történik az államügyészség részéről az, mi legközelebb történt, hány ember lett volna a károsítástól meg­mentve? S az ilyen dolgokról hallgat a kor­mánysajtó, mert hát ily esetekben nem rágalmazhatja s gyanúsíthatja az ellenzé­­ket. Már pedig ki az ily dolgokat hall­gatással mellőzi, az egyenesen segédke­zet nyújt a corruptió terjesztésére. A „Pester Lloyd“ esti lapjában a borsod­­miskolczi kiházasító egyletre vonatkozólag a következő adatokat közli: „Csak a roppant nyereményre és a rövid idő alatti meggazda­godásra való kilátás csalogatható a tömeget oly nagy mérvben a borsod-miskolczi kiháza­sító egylet alapítói s vezetői által felállított kelepczébe, mert az egyéniségek, kik e „vál­lalat“ élére álltak, legkevésbé sem voltak al­kalmasak arra már kezdettől fogva, hogy bi­zalmat keltsenek. E­ö­r­d­ö­g­h István igazgató a felektől elhagyott ügyvéd kétséges hírnév­vel, [Zaborszky András, asztalos, mint pénztárnok s Deutsch S­mu foglalkozás nélküli tudakozó segéd, mint könyvvivő, vég­re Jelenik Antal cserépfedő, mint titkár működött. Az itt megnevezett egyéneknek az előtt semmi vagyonuk sem volt s rövid idő múlva a „vállalat“ fennállása után már azon helyzetben voltak, hogy nagy fényűzést fejtet­tek ki. A végzetteljes eshetőségekről, melyek a kiházasító egyletek kebelében készültek, már májusban némi sejtelemmel bírtak a meg­csalatottak, a szédelgés azonban egészen mez­telenségében egy büntenyi­­ panasz következ­tében derült ki, melyet Simon Móricz alberti­­irsai ügyvéd Schilling­er s Birinszky jelesnevében jun. 10-én a iskolezi kir. ügyész­séghez benyújtott. Az amoten felek a kiháza­sító egyletnél dijakban 801­0 frtot fizettek le s most követelték a nekik biztosított 30.000 fo­rint illetményt; az igazgatóság megtagadta a kifizetést azon ürügy alatt, hogy a betéti köny­vek meg vannak hamisítva. Hasonló panaszt tett T e p­e­r m­iskolczi ügyvéd egy bizonyos Pásztor Ábrahám nevében. A vizsgálat azonnal elrendeltetett. E­ördögh az igazga­tó, a vád alól azon nyilatkozattal igyekezett kibújni, hogy Kohut Mór, W­ein­fn­­er­g­er s több más miskolczi lakosok meghamisítják az egylet könyveit s nyugtáit, miken azután kéz alatt túladnak. A vizsgálat folytán azon­ban kiderült, hogy a kérdéses betéti könyve­ket s nyugtákat az egylet állította ki, s egyál­talában nincsenek meghamisítva, han­em igen is hamis s csaló volt azon eljárás, mely az egylet kebelében a csaló üzérkedésnek tág kaput nyitott. Nem sokára az igazgatóság s az igazgatótanács közt viszály tört ki, mely által az egylet tagjai közt azon gyanú ébresz­­tetett, hogy e dologban nagyon soknak rodhadtnak kell lenni. Egy fiú tagból álló bi­zottság választatott, mely a tényállást volt megvizsgálandó. A vizsgálat folytán kiderült, hogy az igazgatóság hallatlan módon gazdál­kodott. Ugyanis a bizottság 6 án egy jelentést terjesztett a bíróság elé, melyben ki lett mu­tatva, , hogy az igazgatóság az egyleti ta­gok által befizetett 1 millió forintot tevő törzs­tőkét, valamint 2, a pénzintézeteknél elhelye­zett összegről szóló betéti könyveket eltulaj­donította; 3. hogy a főkönyveket törlések s vakarások által egészen meghamisította, hó­napok óta semmit sem irt be,úgy hogy a vagyoni állás iránt nem lehet tisztába jönni; 4. hogy vagyontalan ügynököktől a pénzt nem hajtá be, sőt még azok könyvvezetésével sem tö­rődve, mi­által 3 millió forint veszélyeztetve látszott. E jelentés folytán ad­a ki a bíróság az elfogatási parancsot. Már most csak azt kellene még meg­érnünk, hogy a kormánysajtó e botrá­­nyos ügyből is pártkérdést csináljon. A horvát országgyűlés felirati vitája. Zr.grdb, ju­­s 8. Mazuranics Iván elnök esti '/1-kor megnyitván az ülést, a jegyzőkö­nyv f­eolvasása után I­v­an­o­v­i­c­s a felirati bizottság nevé­ben a következő határozati javaslatot terjesz­ti elő .­1) A legfelsőbb kir. feiratra az O­­zággyűlés egy feliratot terjeszszen fel ő felség­hez, me­y­­nek szövegét a bizottság már megállapitá. 2) A felirat megszavazása után, az 1868. I. sz. értelmében a magyar horvát o­szággyű­ésbe választassanak meg a küldöttek . 3) Az országgyűlés válaszszon ezek után a feliratban kijelölt czélra egy o­szágos kül­döttséget. Mielőtt a ház az elnök azon kérdésére, váj­jon ezen indítvány azonnal tárgyalás alá vé­tessék-e, határozatot hozh tett volna F­erkics egy interpell­íiót intéz a ko-Hiány­hoz a megyei közgyűlések tartása iránt, mely interpellácziót következőleg indokol­ta . Az 1870. évi VII. törvényczikk értel­mében a megyei rendes közgyűlések évenkint kétszer és pedig február és szept. hónapokban tartaznak, de ha a bizottsági tagok egy har­mada rendkívüli közgyűlést kiván, a főispán tartozik azt összehívni. E törvény alapján kérte Körösmegye bizottmánya is Kukuljevics főispántól, hogy hívjon össze rendkívüli köz­gyűlést több fontos kérdés elintézése érdeké­ben. Miután a főispán nem adott helyet e ké­relemnek, az illetők a kormányhoz fordultak, de eredmény nélkül. A februáriusi rendes köz­gyűlésen aztán maga a főispán akadályozta a legfontosabb tárgyak elintézését. A bizottmá­­nyi tagok nem azért kívánták a tárgyalást, mivel ellenkezni akartak, hanem hogy a hely­zeten, melyben szegény nemzetünk van, vala­mit segítsenek. Ez időben történt, hogy hat legjelesebb megyei hivatalnok elbocsáttatott, s érdemetlen és tehetségnélküli személyek ál­tal pótoltatott, úgy hogy a nép a nyilvános közegek által a legnagyobb veszélylyel fenye­­gettetett. Ly körülmények közt jogosult volt, hogy Körösmegye népe tiltakozott a községi rende­zésről szóló uj törvény ellen, melylyel a politi­kai közegek a leggyalázatosabb módon visz­­szaéltek, továbbá a házközösségi törvény el­len, s ö felségéhez azon kérést intézte, hogy az országgyűlést mielőbb hivja össze, hogy ez orvosolhassa a népen ejtett sérelmeket. Mád ezt nem vette tekintetbe a főispán, s mondá, hogy ő a törvényt ismeri és a szerint jár el. A főispán ez eljárása mélyen sérti a köz­gyűlés jogait, s­ajtót, kaput tár az önhi­atal­­maaskodásnak, mit a főispán foganatosít is kö­zegei által. Azóta 10 megyei hivatalnok bo­csáttatott el a nélkül, hogy erről értesittetett volna a megye fegyelmi bizottsága vagy a közgyűlés. Egy hivatalnokot állásától függesz­tett föl csak azért, mivel ez nem akarta alá­írni a Bauch bárónak küldendő üdvözletet. (Zsiv­ó a teremben s a karzaton. Bauch gú­nyosan nevet. Az elnök csenget.) A főispán nagyon szigorú azok irányában, kik nem oly szerencsések, hogy vele egy véle­ményben legyenek. Mondják, hogy két hiva­talnok sikkasztással van vádolva, s ezek ellen a vizsgálat meg sem indíttatott, s a fegyelmi bi­zottság sem értesittetett ez ügyről. Midőn pe­dig egy hivatalnok a nemzeti jelölt mellett működött, a főispán megparancsolá a zsandár­­ságnak, hogy az illetőt fogja el és a megyei törvényszéknek adja át, mely még ma is fogva tartja. Hogy ő bű­nös-e, azt nem tudom, azt a törvényszék fogja elhatározni. A kőrös megyei papok szintén nincsenek a főispán különös ke­gyében, nincsenek védelmezőik sem a fegyel­mi bizottságban, sem a magas kormánynál, mivel ők nem helyeslik a főispán eljárá­sát , és azon fáradoznak, hogy a népben levő becsületérzést és önelhatározást­­fön­­tartsák. A törvénytelenségeket, melyeket a vizsgálatnál a meghalt Zsuzsel pap kárára el­követtetni engedett, egykamarjában nem fogja tudni igazolhatni." Kukuljevics főispán: Én nem követtem el törvénytelenségeket, ezt be fogom bizonyí­tani annak idejében. Elnök figyelmezteti Ferkics képviselőt, hogy szigorúan a tárgyhoz szóljon s adja elő az interpellácziót. Ferkics: Még csak egyet fogok megem­líteni . A kőröshegyei lakosság a múlt évi rész aratás folytán annyira el van szegényedve, hogy valóban isten csodája, hogy még éhség nem ütött ki. A népnek adósságot kellett csi­nálni s igy a lelketlen uzsorások kezeibe esett. A bizottmányi tagok ezt előre látva, ez ügy elintézése végett egy rendkívüli közgyűlést akartak tartani, hogy egy nagy kölcsönt ve­gyenek föl, de a közgyűlés, nem tudni mi ok­ból, nem tartatott meg. A mérték nélküli korrup­­ci­óra, a választási mozgalmakra s itatásokra volt pénze a kormánynak. (Roppant zaj. A te­remben s a karzatokon zajos ér­e­zés s taps, Bauch, Hervoics, Josipovics s a .(Ispánok föl­­kiáltanak: Elég ! Ezt már sok ! Pólogra! Ez nem tartozik ide! pallésul halljuk ! Szólás sza­badság! Az elnök csenget s csendet kér. A zaj egyre tart.) Ferkics: Ha a kompromisszum folytán több választás elleni pan­asz nem létezik ad acta, a ház föllázadt vélt a utálatból, oly tör­vénytelenségek köve­tteti­k el különösen Kö­rös megyében. Nem lehetett mást látni a vá­lasztás ideje alatt, mint fegyveres erőt és zsan­­dárokat. Miért nem engedte meg a magas kormány Körös megye rendkiv­üli közgyűlésének meg­tartását s miért enged­te meg, hogy a főispán a választások alatt oly sok törvénytelenséget kövessen el. Az interpellátió a kormánynak adatott át. Már Zsivkovics előadó készült, hogy a fel­­irati bizottság im­itványait védelmezze, midőn feláll Makanecz, hogy egy indítványt nyújt­son be. Indítványom azt mondja, a ház egyik tag­ját illeti, ki az ellenpárton van. Kérem önöket, hogy beszédedet ne szakaszszák félbe, mert egészen obj­étivé akarok valamit elbeszélni. Bauch dr., e bán uralkodása alatt borzasztó dolgok történtek hazánkban, de fölemlíteni csak azok­­ fogom, melyek közérdekeltséget idéztek elő. Tudva van, hogy a „Zatocsnik“ újságban tíibb czikk foglalkozott Bauch báró exbán íem­élyével, ki akkor a kormány tagja és főnöke, t. Ő felségének a királynak szemé­lyesitője vo­t. E czikkekben az mondatott hogy ő a báni méltósággal önérdekből vissza­élt a hár­m egy királyság kárára, borzasztó szó, melyet a nemzet szemébe kell vágni. A petviujai katonai törvényszéknél meginditta­­tott a viz­sgálat, mely bizonyította, hogy a há­rom egy királyság bánja, ő felségének a ki­rálynak képviselője hazája ellen, melyben meggazdagodott, ily borzasztó bűnt követett el. A petrinjai katonai törvényszék Mrazovi­csot,­ mint Bauch br.­exbán által vádlottat a „Lonjsko­ polje“ ügyben irt czikkekért és mint a Voncs­na-féle újság tulajdonosát nem találta bűnösnek. A katonai büntető törvénykönyv 76. §-a ér­telm­éb­en a katonai törvényszék ítélete által kimondta, hogy Baudh Levin br. báni méltósá­gával önérdekből a három egy királyság ká­rára visszaélt. Ez által az egész világ előtt megszégyeníttetett, mert kérdem, hogy tehet ilye­n dolgokat a hazában valaki, ki gazdag s mindent el,mit egy ember kivánhat,hivatali mél­tósággá , czimekkel el van halmozva. Lónyay úr. minden parlamentáris elv ellenére a ma­­gy­a­r országgyűlésen rehabilitálni igyekezett Bauch báró exbánt, mint kormányfőnököt, mi­dőn mondá, hogy az illető okmányok két híres jogásznak adattak át, kik megbírálták az ok­­m­ány­okat, s azt következtették, hogy Bauch báni semmi vétséget vagy bűnt fogni nem le­het. Ha Bauch dr. akkor nem lett volna bűn, akkor a büntető törvényszék elég alapot talált volna, hogy Bauch bárót hivatali hatalmával való visszaélés vétsége miatt maga elé idéz­tes­ie. Makanecz: De Bauch exbán nem elé­­g­edett meg ezzel, s oly kevés becsülete volt, hogy közénk mert ülni, kik őt a nép nevében b­ármikor átadhatják a büntető törvényszék­nek. (Erre nagy zaj támad a teremben és kar­zaton . Hervoics képviselő az elnököt felszólít­ja, hogy nyugalomra intse a szónokot.) Makanecz: Bauch báró e házban nem mint képviselő ül, hanem mint mágnás, mint virilista, s e jog meg is illeti őt a törvény szerint, de ha a petrinjai katonai törvény­széknek ítélete, mely a bécsi felsőbb ka­tonai tanács által helybenhagyatott, áll, ak­kor nincs helye e házban és pedig addig, míg a büntető törvényszék be nem bizonyítja, hogy ő csak piszkosságot és nem hivatalos hatalommal való visszaélés vétségét követte el. Azt hiszem, hogy e ház méltósága megkí­vánja, hogy Bauch báró volt bánt igazolásra szólítsa fel, hogy lehessen látni, várjon ő azon tetteket és vétségeket nemzetünk és hazánk kárára elkövette-e. Mellőzöm mindazon rész­tetteket és viszszaéléseket fölemlíteni, melye­ket ő hazánk kárára tett, s mint népképviselő és e hazának fia a következő határozati javas­latot terjesztem a ház elé, hogy azt mielőbb napirendre tűzze ki: „Az országgyűlés felszó­lítja a magas kormányt, hogy minden okmány­t és irományt, mely Bauch bárónak Lonjsko­­polje és limitá­sa ügyében tárgyalt perére vo­natkozik, mielőbb összeszedje s az országgyű­lésnek további tárgyalás végett átadja.“ Elnök kijelenti, hogy ez indítvány annak idejében napirendre fog kitüzetni. Ogsics idézi a házszabályok 15 §-át,mely szerint az 5 verifikáczionális bizottságból ala­kult, központi bizottságnak még a ház alaku­lása előtt be kell adnia jelentését. A ház már megalakult de e jelentés még sem adatott be, hívja föl tehát a ház e bizottságot hogy jelen­­tését a legközelebbi gyűlésen adja be. Elnök kérdi a házat, hogy azonnal tárgya­lás alá vétessék-e a fölirati bizottság jelen­tése. Dr. Makanecz hivatkozva a házszabá­lyok 39. §-ára, tiltakozik az ily eljárás ellen mert szükséges, úgy­mond, hogy minden ily fontos tárgy fölött legalább is 3 napig lehesse­n gondolkozni, s csak azután vétessék tárgyalás alá. Elnök erre szavazás alá bocsátja a kérdést s Makanecz nézete, illetőleg indítványa nagy többséggel elvettetett. Dr. Makanecz felkiált­: Ez erőszak és pressió ! Zsivko­vics előadó indítványozna, hogy a felirati bizottság munkálata azon­al napi­rendre tűzessék ki. Spun József: Ez helytelen eljárás! Zsivkovics előadó emel szót, miután a ház elhatározta, hogy azonnal tárgyalás alá vessi a jelentést. Azt mondja, hogy ott nem lehet szó erőszakról és pressióról, hol nyil­vános után 14 nap óta tanácsk­zunk a felett, miként lehetne oly feliratot ké­ríteni, mely az egész ház tetszését megnyerte. Ilyen az, mely most nyujtatott be. Dr. Makanecz tíz képviselő által aláírt határozati ja­vaslatot terjeszt be. E javaslat tagadja ezen országgyűlés jogérvényességét és törvényességét, mert nincsen benne képvi­selve Dalmáczia és az egész határőrvidék, továbbá tagadja a horvát-szlavón-magyar ki­egyezést, mivelhogy ez oktrojált választási szabályok alapján tör­vényetlen­esen létesítte­­tett, végre az 1867-ki magyar-osztrák kiegye­zés is perkorreskálva van e javaslatban, mert a három egy királyság hozzájárulása nélkül jött létre. E javaslatot aláírták dr. Makanecz, K. Bukovina György, Spun József, Turelli Jó­­zsef, Ferkics Károly, Ogjics, dr. Pozilovics, dr. Bogulics Sándor, Svilicsics Ferencz és Svi­­licsics József. Ezután a 12-es bizottság három indítványa fölött szavaztatott és mind a három nagy szó­többséggel vita nélkül elfogadtatott, bár dr. Pozilovics és dr. Makanecz szólni akartak, de az elnök a házszabályok értelmében megtilta nekik, mire dr. Makanecz az országgyűlés el­járását törvényellenesnek s erőszakosnak nyil­vánította, magaviseletét pedig gúnyosan alkot­mányosnak. Erre elnök megnyitá az átalános vitát. Elő­adó Zsivkovics: A fölirati bizottmány a legfölsőbb leirat első pontjára örömmel vélt válaszolhatni, minthogy nekünk csakugyan jó közigazgatásra van szükségünk, mert nagyon hátramaradtunk. Miért, az nem tartozik ide. A korona a néppel és az által akar reformokat lé­tesíteni a közigazgatásban, igazságszolgáltatás­ban és közoktatásban, mi e fölhívásnak eleget tehetünk. Az egész nemzetben csak egy hang van az 1868-iki kiegyezés revíziója iránt, hogy t. i. ennek némely pontjai, melyek 4 éven át czélszerűtleneknek és országunk autonómiáját nem eléggé biztosítottnak mutatkoztak, válto­zásoknak aláteendők és e czélból részünkről regnikoláris küldöttség, a pesti országgyűlés részéről pedig szintén egy választandó lesz. Ez az egész nemzet óhaja, és föliratában kifejezte azt, miszerint a korona e kívánságnak feleljen meg. Harmadik elvként az ország épsége ho­­zatik föl a föliratban. Minden országgyűlés ki­fejezte már e kívánságot, és a korona eleget is tett annak. Ha mi egy úgynevezett alakuló országgyűlés lennénk, a kormánynak e kíván­ságot hosszan és szélesen elébe terjeszthetnék; a mi viszonyaink oly nehezek, hogy ez ország­gyűlésnek sok munkába kerülne, hogy kíván­ságait ily határozottan és konkrét módon kifejezze. A határőrvidék polgárosításának eddigi módja praktikusnak és czélszerűnek bizonyult és kívánatos lenne , ha a határ­őrvidéknek többi része is nemsokára ily pol­gári kormányzás alá jutna , s ekkér szintén részesülne az alkotmányos élet áldásaiban, velünk egyetemben a törvényhozó jogot gya­korolná, és jó és becses törvényeket létesítene. Az eddigi vitás tárgy, Fiume, alkalmat szol­gáltatott nekünk, hogy a for­atban az alkot­mányos álláspontot foglaljuk­­, hogy t. i. a Fi­­umére vonatkozó további intézkedések a fön­­álló törvény szerint tétessenek meg. A harma­dik, a leggyöngéd­b kérdést iletőleg, t. i. Dal­­mácziát, a választmány jónak látta arra szo­rítkozni, hogy ugyanezen kívánságot a testvér Dalmáczia részéről is várja, és hogy a föl­iratban fölhozott momentumok ott is megfi­­gyelendők , hogy t. i. ő felsége Dalmátia köz­igazgatására és jogszolgáltatására befolyással bíró tényezők figyelembevételével e kérdést átalános megelégedésre és mindkét ország javára s boldogságára oldaná meg. Ezen föl­irat, ha nem is államférfim tehetségről tesz tanúságot, és a nemzet kívánságát nem is me­ríti ki egészben, mindazáltal olyannak tekin­tendő, mely mindazt javasolja, a­mit jelen vi­szonyaink közt nemzetünk elérhet, hogy szá­mára jobb és biztosabb jövő készíttessék elő. Dr. Makonecz: Szívből sajnálom, hogy mint fiatal képviselő nektek , öregebb és ta­pasztaltabb képviselőknek kényszerülve va­gyok azt mondani, miszerint épenséggel nem jártak el alkotmányosan. Az első a fel­ratban említett pont, mely a magyar országgyűlésbe választandó képviselőkről szól, kimondja, hogy a hármas királysággal úgy bánnak mint vala­mely igazságtalan dologgal. Azelőtt Andrásy akarta, hogy az illető számú képviselőket vá­lasszátok a pesti országgyűlésre, ma Lónyay rendeli azt úgy. Megérdemlette-e nemzetünk, hogy derék képviselői a magyar miniszterel­nöknél antid­ambirozva a magyarok kegyére várjanak? Ez nemzetünk gyalázatos megsér­tése. Azt mondjátok, szükséges volt, hogy kom­promisszumra léptünk s e módon Lónyay óhajának eleget tettünk; mert ha ezt nem tesszük vala, akkor ismét széjjel mehetünk s újra országgyűlés nélkül volnánk. Kérdem, megegyeztethető ez a horvát ország­­gyűlés méltóságával ? Én azt mondom, hogy nem. (Elnök intt szólót, ne vonjon beszédébe HAGYAR ÚJSÁG 1872 JULIUS? 12.

Next