Magyar Ujság, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1872-08-08 / 180. szám

Csütörtök, Szerkesztői irottá ! Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szelle­­mi részét illető minden közlemény Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. Úttérmentetlen levelek csak ismerős kezed­től fogadtatnak el. Hituló-filért tat­i Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pénz a kiadás körüli pa­­naszok és a hirdetmé­nyek. . . POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP, 1892. aug 8. E­lőfizetési tíz s Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egész évre ... 20 írt — kr. Fél évre .... 10 „ — „ Negyed évre . . . „ — .. Egy hónapra . • 1„ 70 „ Egyes szám 10 kr.­­Hintetési d­ij , fiS9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden minden hir­detését külön 30 kr . y i 111 é­r. 5 hasábos petitsor 25 kr. Pest, augusz. 7. Politikai szemle. A volt idényben a politikai világot úgy lát­szik a fejedelmi találkozás fogja foglalkoz­tatni. A találkozás czéljara vonatkozólag ma ismét néhány megjegyzést olvasunk külföldi lapokban. Így a „Dresdener Journ.“ a többek közt ezeket mondja: „Berlinben nem a három császárság belintézményeiről fognak tanácsko­zások folyni, hanem azon állásról, mely zavaró események beálltakor szemben a külfölddel el­foglalandó leszen.“ Erre a „Bék­. Demokr. Ztg.“ megjegyzi: „Ez csak a franczia „revanche“-ra vonatkoz­hatnék, és részünkről azon véleményben va­gyunk, hogy a hivatalos igazságot mond, ha­bár a perintézményekre vonatkozó észrevéte­leit nagyon kétségbe vonjuk. De általán, léte­sülhet-e Francziaország elleni szövetség ". Ezt határozottan tagadnunk kell. Oroszország soha sem fog oly szövetségesről lemondani, ki neki a keleti kérdésben és a Németországgal való elkerülhetetlen végszámadásnál mellőzhetlen factorul szolgál. Oroszországot csupán keleti terveinek tett erős támogatása mellett lehetne megnyerni, az ily irányban való engedmény pedig ismét Ausztriát hajtaná a franczia táborba. És úgy látszik, mintha a „császári congressus“ csak arra szolgálna, hogy a légben lebegő ka­­tasztrófa még rövid időre esodáztassék, s talán csak annyi időre, míg Poroszország fegyver­zete átalakítását és német hadügye reorgani­­satióját keresztü­lviszi. És a monarcha mivel űzhetné jobban az unalmat, mint belintézmé­­nyekkel és szabadság-politikával ? Mi a csá­szári congressusnak csak igen komor oldalát látjuk.“ A „Journ. d. Déb.“ a három császár berlini találkozásáról szólva mondja, hogy a találko­zás semmiféle szerződésre nem adand alkal­mat, csak a Törökországban való statusquo fentai­lását czélozza és gyakorlati eredménye a keleti kérdésnek határozatlan időre való el­napolása leend. Párisi hírek szerint az ott élő lengyel főnemes­ség új lap alapításával foglalkozik, melynek feladata lesz a lengyel nemzetiség ügyét vé­delme alá venni. Hallomás szerint a költségek egy részét Czartoryski Vladislav herczeg, a másikat Aumale herczeg viseli. Szerkesztőül az ismeretes lengyel publicista Klaczko Julián van kiszemelve. A franczia sajtó a nemzetgyűlés elnapolá­sával foglalkozik, a szabadelvű rész óhajt­ván, hogy ez elnapolás végleges legyen. A „Siécle“ czikkéből érdekesnek tartjuk közölni a következőket: Választók és képviselők ma együtt vannak. Ez azon kritikus pillanat, midőn mindenkinek számolnia kell, midőn meg kell mondania, hogy mit tett, s hogy mit akar tenni; beszél­nie kell a múltról, a jelenről és, ne feledjük el, a jövőről is.... E kölcsönös felvilágosítás alól senki el nem vonhatandja magát, repub­likánusok, orb­anisták, legitimisták és bona­­partisták mind el fogják mondani, hogy mit akarnak, mitől félnek, mit remélnek. A válasz­tók pedig hallgassák meg őket és ne tévesz­­szék szemük elől az ország uj helyzetét. Kor­mányunk van, mely köztársaságinak mondja A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — 1872. augusztus 8. — A mostoha. Regény irta: Caarada STAxxos. Első rész. VI.* Angyal és daemon. (18. Folytatás.) Innen van, hogy midőn Szeréna oly kedves hangon szólítja meg,Margit meglepetve tekint reá, mintha mondani akarná: nem félsz ide lépni ? — Anyám most öltözködik, ide jöttem, hogy veled néhány pillantást háborútlanul kelleme­sen eltöltsek. — Igen örülök — szólt őszinte hangon Mar­git, megölelve, megcsókolva nővérét — foglalj kérlek helyet. — Nemde háborgattalak ? — kérdé kis szünet után ismét Szeréna, helyet foglalva Margittal egy alacsony pamlagon. — Oh legkevésbé sem, sőt igen örülök, hogy kis szobámban üdvözölhetlek — egy mély sóhaj lebbent el Margit ajkain e szavak után. — Valahányszor csak hozzád jöttem, min­dig virágaiddal foglalkoztál. — Kedves Szerénám, e virágok reám nézve igen fontosak, ezek tartják életem fonalát, mihelyt ezek elhervadtak ; meglásd, utánuk én is elhervadok. — Édes Margitom miért vagy oly szomorú,­­picit gondolsz ily szomorú dolgokra? Lá­m igát. Minő roszat nem mondtak a conserva­­tivok a köztársaságról, mely állításukat nem hazudtolta meg a valóság? Itthon a köztársaság jobban helyreállította a rendet, mint bármely monarchikus kormány tehette volna, és mégis azt mondták, hogy a köztársaság, a belháború. Tisztelte a vallást, a tulajdont, a családot, pedig azt mondták, hogy mindezeket megrendítendi. Lábra állította a pénzügyeket, teljes biztossággal kezeskedik a munka és a béke folytonosságáért, s mégis, hányszor nem mondták, hogy a köztársaság a fölfo­rgatás, a hánykódás, az örökös zavar. A zavargók más oldalon vannak. Kifelé sem találkozik a köztársaság bizal­matlansággal, a­mit a royalisták annyira sze­rettek volna kisütni. Európa minden pontjáról miliárdok érkeztek pénztárainkba.... A monar­chikus Eraucziaország azonban bizalmatlansá­got ébresztene mindenfelé. 111. Napolon, nem volt titok, hogy el akarta foglalni Belgiumot. A kierikanismussal egy utón haladó monarchia mindenesetre egy új római expeditót kísér­­lene meg. Eraucziaország köztársaság lévén, római kérdés nincs többé. Ha a köztársaság háborúról szólna, az csak nemzeti háború le­hetne, a monarchia dinasztikus háborúkat küzd. A spanyol conservativek eddigi legtekinté­lyesebb közlönye — a „Diario“ — egy csodá­latos fordulattal a köztárságiak sorába csa­pott át, s ma Zorilláék radikális kormányá­nak rovására a Castellár pártja törekvésének támogatója. — Másrészt meg arról írnak, hogy don Am­adeo neje a merénylet óta folytonosan a legnagyobb idegbántalmakban szenved, s minden befolyását felhasználja férjénél, hogy azt a spanyol koronáról v­aló lemondásra bírja. „Nem akarok Charlotte sorsára jutni,s ez leg­újabb szójárása Spanyolország királynőjének, kit a mexikói uralkodó­ pár sorsa aggaszt, s ré­mit. A király maga sincs megelégedve a fogad­tatással, a melyre santanderi utazása alkal­mából talált, s még fokozzák e pessimistikus hangulatot némely utczatü­ntetések, minő tör­tént legközelebb a királyi palota előtt, midőn egy csoport utczagyörkócz ily kiabálással fo­gadta a királyt: „Nem, nem, ne hidd, ez a ház nem a tied !“ Mindebből azt következtetik, hogy a királyság nem tartand soká, s hogy a conservativek e tényről való értesültségekben tették amaz oldalfordulatot a köztársaság felé. Nem látszik lehetetlennek, hogy a conservati­vek ugyan olyan szerepre jónak lássák Spa­nyolországban a köztársaságot, mint annak idején a francziaországiak ; csak azután úgy ne járjanak vele, mint a francziaországiak. Az Egyesült Államokból távírják f. hó 2-ról a „Daily News“-nak, hogy a kormány Új-Ca­­rolinában a tegnap történt választásnál teljes vereséget szenvedett. Ezt annál biztosabb je­léül tekintik annak, hogy novemberben Greeley fog győzni, mivel Grant tábornoknak említett államban több chancea volt, mint bárból, és mind a két párt teljes erejét latba vetette. A „Saturday Rewiew“ Mexikó jövő sorsá­ról elmélkedvén, úgy hiszi, hogy az Egyesült­ Államok általi erőszakos adnexiotól ma ke­­vésbbé van ok tartani, mint valaha. Lehet­ségesnek tartja, hogy az amerikai kormány egy Mexikó fölötti nominális, va­gy tettleges protectorátus visszaállítását fogja megkísér­­teni. A „Neue fr. Pressernek Rómából újabban tud ma örvendeni kellene, mert sok vendégünk lesz, igen jól fogunk mulatni. Margit szerette volna rá felelni, hogy ő e szót „mulatság“ nem ismeri. A mostoha anya keze idejekorán törölte azt ki élete szótárából, úgy hogy ő azt meg nem ismerhette soha. De minek panaszkodnék? Szeréna szereti őt, gyöngéd szive megkönyörülne rajta és kész volna érte anyjának szemrehányásokat tenni, a­ki ezt rágalomnak bélyegezvén, Margitot szobájában ezért keserűen megdorgálná, mint már egyszer tette is, midőn Margit elragadtat­va fájdalmától, panaszra fakadt Szeréna előtt. Ettől félt Margit, azért nem mert panaszkodni, hanem inkább küzd érzelmeivel és akarata ellen mondja: — Én nem vagyok szomorú. Pedig dehogy­nem ! Kényszeritsétek a szi­vet akarata ellenére szeretni, áldozzátok fel megrögzött hiúságtok bálványának oltárán; vigyétek áruba legszentebb érzelmeit, méltó­ság, fény, gazdagság szeszélyes gyönyöreiért, aztán kérdezzétek meg a természettől jobbra, nemesebbre alkotott szivet, miért nem vidám, miért oly szomorú ? És Margit mégis azt mon­dotta, hogy ő nem szomju. — Azt hallottam — mondá vidáman Sze­réna — hogy ma igen sok vendégünk lesz. — Mint mindig — viszontá erőltetett mo­­solylyal Margit. — Talán már öltözködhetnénk is, íme egé­szen sötét lett. — Még elég időnk van. Maradj még kissé nálam, ilyenkor oly jól érzem magam. — Óh igen szívesen. A két hölgy egymás­hoz hajolt és ajkaikon szeretetteljes csók csat­tant el. — De igaz — szólt megütődve Margit. — Te ma föllépsz a hangversenyen. Kérlek csak menj, még jó lesz egyszer átfutni darabodat nehogy aztán miattam késsél el. — Igazad van kedves Margit; ha az ember nálad van, mindent elfelejt. Ufókkal elváltak, azt írják, hogy Antonelli visszalépése, ez idő szerint ismét nem lehetetlen, mert már nem tetszik az erőszakoskodni szerető jezsuiták előtt elég alkalmasnak. A nevezett lap emlí­tett értesülése így hangzik: Néhány nap óta arról beszélnek, hogy a Pio Nono és máskor mindenható bibornok ál­lamtitkára közt hőszabb idő óta észlelt feszült viszony most már azon pontra érkezett, hogy a végleges szakítás va­lószínűnek tartathatik. — Ő kegyelmes­­ségét Krisztus földi helytartója csak igen rit­kán fogadja, akkor is egész és feltűnő hide­gen. Mint látszik, most a jezsuiták a helyzet urai, s készen kell lenni arra, hogy a vén, egész gyermekké vált embert nem sokára oly lépésekre kényszerítik, a­melyeknek fontossá­gát nem lehetene eltagadni. Különösen épen nem lehetetlen, hogy a pápának az örök vá­rosból való távozásáról szóló régi mese újra színre kerül. Nagyon kedvencz eszméje ez a jezsuitáknak, s rábeszélési képességüknek az öreg ur aligha tudhatna sokáig ellenállni. — Azonban nem kell azt a nehézséget sem szem elől téveszteni, a melylyel egész Európában egy menhely találása járna. Válasz a válaszra. 1. A „Pesti Napló“ mai, aug. 6. számá­ban felelve múlt vasárnapi czikkünkre azon sejtelmét fejezi ki, hogy mi époly kevéssé leszünk megelégedve válaszá­val, mint gróf Lónyay. Csalódott. Nem tudjuk, mennyire te­lik majd benne öröme a miniszterelnök­nek ; a magunk részéről a nyert válasz lényegével tökéletesen meg vagyunk elégedve; amennyiben a közönség leg­jobb — mert részrehajlással nem vá­dolható — igazolását láthatja benne annak, amit a múltban Lónyay grófról mondtunk s amit netalán jövőre mon­dani fogunk. Mindenekelőtt­­. laptársunk bevallja, miszerint azon kérdésünk, hogy „miért kevertetik épen gr. Lónyay miniszter­­elnök neve újra meg újra oly üzletekbe, melyeken a közvélemény fenakad? — „jogosult.“ Ennél többet ne­m vártunk, nem várhattunk a „Pesti Napló“ tól. — Mindenki tudja, hogy „jogosultának az olyan kérdést nevezik, melynek alap­ja van. A rejtély kulcsát keresve, a „P. N.“ azt részint Lónyay állásában, részint személyiségében, részint meg a hír­lapok demoralizáló eljárásában véli föllelni. Ami az elsőt , a miniszterelnök állását illeti, figyelmeztetjük a„Nap­­lót“, miszerint ugyanez állás előbb más valaki által volt elfoglalva , a­nélkül , hogy ilynemű támadásokra — Siess toiletteddel, én nem sokára ismét itt leszek. E szavakat már az ajtó küszöbén kiáltotta vissza Szeréna, aztán eltűnt. Margit pedig halkan telelt rá, midőn már egyedül volt, még elég idő van. Minek is sietne ő ? Neki senkie sem lesz ott, a­kiről tudná, hogy ez vagy az szmn tetszik neki jobban, ebben vagy abban a nyakékben gyö­nyörködik inkább , mint a szerelmes fiatal leánykáknál szokás. S ha meg vannak is győ­ződve arról, miszerint ők maguk, az imádó leg­szebb legragyogóbb kincsét képezik, még­sem mulasztják el soha, még ily csekélységekben is keresni kedvét annak, kit ők viszont szeret­nek. Margitnak hiányzott ily indok, mely a toilette tükör előtt rendesen nagy szerepet szo­kott játszani. Neki mindegy volt, akár piros, akár fehérbe öltözik, ő sem ebben, sem abban nem akart tetszeni sekinek. Oda ment ismét virágaihoz, nem hogy ka­­czérkodjék velük, hanem hogy elpanaszolja ne­kik fájdalmát. Már egészen sötét lett. Margitnak eszébe ju­tott, hogy mit szólna mostohája, ha őt így ta­lálná, és az ijedtség annyira erőt vett tagjain, hogy egész testében reszketni kezdett. Alig gyújtotta meg a lámpát, épen midőn csengetni akart szobaleányára, belépett hozzá a tanácsosné. Margit megrezzent. Volt is valami rémséges a tanácsosné tekin­tetében, valami borzadályt gerjesztő szigor, vért fagyasztó hidegség, és alakja, arcza, egész megjelenése mégis oly szép, oly fejedelmi. Képzelje magát nyájas olvasóm a boszutálló Lucretia szobra előtt, és e két ellentétes saját­ságot épp oly egyesítve fogja találni a bolt márványon , mint mi jelenleg a tanácsosné alakján. Tagjain bálvány piros mohre ruha hullámzik alá s alant hosszú uszályban nyúlik el. Hófehér karjait drága karpereczek, gömbölyű szabályos nyakát arany lánczon gyémánt boglár, füleit gyémánt függök, baját gyémánt diadém disziti, melynek közepén egy nagy nyolczszögü sma­ragd­kő festőileg ragyog. Sötét haja dús fül­szolgáltatott volna alkalmat. — Mi, s átaljában az ellenzék egy cseppel sem vagyunk kevésbé politikai el­lenfelei Andrássynak mint Lónyaynak, de azért még­sem jutott senkinek eszébe ellene társadalmi, pénzügyi utón har­­czot indítani. Jele tehát, hogy az ember lehet minálunk is miniszterelnök, anél­kül, hogy neve oly üzletekbe kever­­tessék, „melyeken a közvélemény fel­­akad.“ Ami a hírlapok „demoralizáló eljárá­sát“ illeti, nem hisszük, hogy az épen Lónyay gr. miniszterelnökségre jutása óta datálódjék. S ha mégis úgy volna, bizony nem válnék őexcja nagy dicső­ségére. Akinek miniszterelnöksége oly rövid idő alatt ilyen hatást bír elő­idézni, az már eo ipso nem miniszterel­nöknek való. Marad tehát a harmadik forrás: L­ó­­­nyay gróf személyisége, melynek — a„P. N.“ jellemzése szerint — egyik főtulajdona az, hogy „minden magán­vállalkozásában a leggyakorlatibb finan­cier példányképe.“ Helyes. Hisz épen az a fővád, mit ellene emelnek,­­hogy t. i. nagyon is gyakorlati financier magánvállalko­zásaiban, de az állam részére nem jó financier. Végre a „P. N.“ azon vádat sem uta­sítja vissza, melyet vasárnapi czikkünk­­ben a kormány sajtó ellen amiatt emel­tünk, hogy a legfontosabb ügyekre néz­ve nem­ ad kellő felvilágosítást. Sőt­­. lap­társunk maga figyelmezteti a kormányt, miszerint arra, hogy a politikai vitáink újból jó irányba tereltessenek, a legjobb eszközök : „a közvélemény felvilágosí­tása, a legnagyobb nyilvánosság, a be­csületsértések szigorú megtorlása, s csak oly üzletemberekkel való érintkezés, kik­nek tiszta neve van.“ Csaknem szóról szóra az, amit czik­­künkben mi is hangsúlyoztunk. Mindezekből kiderül, miszerint lehe­tetlen a „P. N.“ válaszának lényegével meg nem elégednünk. Mellékes ré­­vészeire, valamint a hozzánk intézett kér­désekre vonatkozó észrevételeinket,kény­telenek vagyunk holnapra halasztani. — A függő államadósság ellenőrzésére kikül­dött orsz. bizottság Bécsben 1872 évi augusz­tus 5-ik napján tartott ülésében az államjegyek forgalmi összegét 1872. júl. végével követke­zőnek találta: A bizottságnak saját feljegyzései alapján a tulajdonképi államjegyek összege: 1 fitosok­ban 86.554,874 frt, 5 fitosokban 128.622,375 frt,50 forintosokban 158.870,600 forint, összesen tökbe van szedve, melyek lengén nyugszanak vállain ; nagy fekete átható szemeiben a ke­gyetlen kár öröm mosolya játszadozik, mig aj­kainak rángatózó szögletei vissza­riasztó kifeje­zést kölcsönöznek e szép főnek. — Mint látom ma ismét makacskodni akarsz — förmedt a mostoha dorgáló hangon a resz­kető Margitra. —­ No hadd halljam, miért nem méltóztatott már felöltözni ? — Tévé hozzá gú­nyos mosolylyal. — Én mindjárt kész leszek — felelt félénken Margit. — Én azt kérdezem, mit csináltál eddig, miért nem öltözködtél. Margitnak megeredtek könyei. Nem bírt egy hangot adni. — Úgy, csak erőlködjél, ez a legkönnyebb mód, melylyel a választ kikerülhetjük — csipe­­kedék tovább a mostoha. — Pedig tudod, hogy engem kijátszani nem lehet. Margit hangosan kezdett zokogni. — Szemtelen képmutató, most mindjárt fe­lelni fogsz kérdésemre. Mi dolgod volt, ki tar­­­tóztatott fel? — Senki — hörgé fájdalmasan Margit. — Miért kell tehát még így találnom téged. — Virágaim — többet nem bírt szólni. A zo­kogás szívrepesztőleg tört ki ajkain. — Virágaid? — kérdé tréfás, de csontig csipős gunynyal a mostoha — Inkább monda­nád, hogy ábrándjaid, ábrándjaid. Ezek foglal­tak el. Tudunk mi mindent és gondoskodni fo­gunk, hogy azokat mihamarább kiverjük ma­kacs, megrögzött fejedből. Különben erről más­kor még bővebben beszélünk. Most szigorúan parancsolom, hogy azonnal láss az öltözéshez és hagyj fel e színpadi pityergéssel, melylyel mint látod, hiába törekszel előttem hatást elő­idézni. Különben én azt is tudom, mire czéloz ezzel a kisasszony ! Ugye hogy legyen miért ismét panaszkodni a rész mostohára, akit szív­­ből utál, mert megmondja az igazat, a­kit min­denki előtt rágalmaz, mert gondoskodik róla, mert elő akarja mozdítani jövő szerencséjét, bol­dogságát ? Hiába mernéd szemembe tagadni, 374.047,849 fit. Hivatalos közlés folytán az államjegyekül nyilvánított bankjegyek összege: 1 forintosokban 1.397,753 fit 80 kr. 5 forinto­sokban 330,788 fit, össz. 1.728,541 frt 80 kr. Összesen 375.776,390 frt 80 kr. A közös pénzügyminisztérium hivatalos köz­lése szerint a sóbányákra bekebelezett és for­galomban levő zálogjegyek összege 36.222,882 frt 50 kr.­­ A kormánylapok hírei szerint a törvény­­előkészítő bizottság elé eddig a következő javaslatok terjeszttettek: A telepítvényesekről szóló javaslat. A Ludovica Akadémia. A fővá­ros rendezése. A földadó kataster. A múlt ülésszakról elmaradt vasútjavaslatok. Mint e sorozatból látszik, a választási törvényjavas­lat nem terjesztetett elő a bizottságnak. A „P. N.“ értesülése szerint a kereskedelmi minisztériumban több javaslaton dolgoznak. Ezek között nevezetesebbek a bányaügy és a részvénytársulatokról szóló javaslatok. Tüze­tes tanulmányozások történtek továbbá a kon­­zuláris ügy, több kereskedelmi szerződés tár­gyában, s a múlt évben megpendített, de azóta kevéssé szellőztetett ügy , az állami biztosítás kérdésében.­­ A „Pesti Napló“ tegnapi megjegyzé­sünkre azt mondja, hogy valótlan azon állítás, mintha a kiházasító egyletekre vonatkozólag ellenzéki férfiak által hozzá nyilatkozat külde­tett volna, s határozottan kijelenti, hogy hozzá semmiféle nyilatkozatot sem küldöttek. A „P. N.“ e határozott tagadása nagyon hasonlít az oly ember eljárásához, ki a tények ignorálásával tagadva tették, azt hiszi, hogy ezt minél bátrabban teszi, annál bizonyosab­ban hitelt fog nyerni. Csakhogy ez­úttal a merész tagadás a „Pes­ti Napló”nak egy előbbi nyilatkozata folytán nem hozza meg számára a várt eredményt. Ugyanis Horn Ede a kiházasító egyletek tár­gyában még a múlt hónapban egy nyilatkoza­tot küldött a „Pesti Napló“-hoz, melyet ez azon okból nem közlött, mert a levél egy része szerinte általánosság s melynek közlésére a ,,Hon“-t alkalmasabbnak találja, így válaszolt a „Pesti Napló“ jul. 16-iki számában s azzal ütötte el a dolgot, hogy a „Hon“ leveléből csak néhány sort közölt. S midőn Tóth Kálmán s Jókai Mór ugyan­csak a „Pesti Napló“-ban tett támadásra nyi­latkoztak, a „P. N.“ nyilatkozatukról csak pár szóval emlékezett meg, sőt még sulyosbtta is a vádat azon kijelentésével,­­hogy neveik az egyletnek a lapokban reclemül szolgált. Ezek tények, miket nem lehet tagadással elütni; oly tények, melyek a lojalitás s lova­giasága mérlegén fölbillennek.­­ Az osztrák kormány, a­mint tegnap em­lítettük, a Németországból bevándorolni szán­dékozó jezsuiták távoltartása iránt egy kör­tőle, ugyan ez is kitelnék, de engem elbolon­­dítani nem könnyű dolog. „Undank ist der Welt Sohn.“ Egyébiránt én nem haragszom, amit az ember már megszokott, azon nem igen boszan­­kodik többé. Most öltözködjél, vedd fel fehér ruhádat, mert ő is­­eljön. Tanács­om légy vele nyájasabb, mint múltkor, nehogy ismé­t panaszo­kat kelljen hallanom. A tanácsosné e szavak után elhagyta Margit szobáját. Margit pedig pamlagjára veté magát és még sokáig keservesen sírt. Csak midőn kisírta ma­gát, fogott az öltözéshez. Hat óra tájban kezdtek gyülekezni az első vendégek, azóta aztán szakadatlanul robogott be kocsi-kocsi után a tanácsos úr palotá­jába. A nagy terem teljes kivilágításban ragyog. Az óriási jegec csillárok és kandeláberek száz meg száz lángból szórják a tündéri fényt, me­lyet a gazdag diszítmények, és az aranynyal áttört falszőnyegek pazarul vernek vissza. A társaság folyton szaporodik és részint a nagy, részint a kisebb melléktermekben oszlik szét. Itt is, legszabályszerűbb udvariasság, leg­hidegebb fesz uralkodik. Akár merre fordul­junk, mindenfelől szemet kápráztató fény ra­gyog felénk: vidámságot, kedélyességet itt hiába keresnénk. A nagy teremben jobbára a fiatalságból képződik egy kör. Három uszályos hölgy együtt áll egy csoportban, beszélgetnek egymással, mialatt szemük szerte tétováz a teremben. Olykor mosoly is jelentkezik ajkaikon, hogy azonban mi felett, azt ők maguk sem tudják, a léleknek arról, mit az ajkak beszélnek, itt csak igen csekély tudomása van. Amott né­hány elegáns dandy jött össze. Tovább nem is mennek, megállapodnak egy szóra. Egyikük ismeri ama három hölgy valamelyikét. Bem­u­­tatás, kölcsönös bók, néhány obligat frázis, elegáns mosoly, ismét néhány bók és az isme­retség meg van kötve, így vegyülnek össze az ifjú hölgyek az ifjú arszlánokkal, igy eb VI. évfolyam.

Next