Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1872-09-15 / 211. szám

Vasárnap, Szerkesztői Írottá­­ Lipót-utcza 11 szám, földszint. Ide intézendő a lap szelle­mi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezek­től fogadtatnak el. Hiattó-hiea­tolt Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anya­gi részét illető minden köz­lemény, u. m. az előfizetési pénz a kiadás körü­li pa­­naszok és a hirdetmé­­nyek.________________ ■...——»«iwnrr - mrirrr­­«■'sa 1872. szept. 15. Előfizetési ár­t Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . 20 frt — kr. Fél évre .... 10 , — „ Negyed évre . . 5 , — „ Egy hónapra .­­ 1 „­70 . Egyes szám 10 kr. Hirdetési d­ij­­­r 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr Bélyegdij minden minden hir­detésér külön 30krNyilttér & hasábos petitsor 25 kr. VI. évfolyam. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, szept. 14. Politikai szemle. Bajorországban a miniszterválság véget ért. A Gasser által összeállított ultramontanoknak sikerült a kormányra jutni s igy a bizonytalan helyzet megszűnt.­­ Amint a lapok jelzik, az uj kormány aligha fog sokáig állásán megma­radni. A „Morning Post“ a fejedelmek találkozása alkalmából azt kívánja az angol kormánytól, hogy Gladstone érvényesítse Anglia befolyá­sát s azt találja, hogy az angol diplomatia gyenge, tunya, hanyatló, határozatlan és czél­­talan. Nem jó az — úgy­mond — sem Ang­lia becsületére, sem az európai békére, sem pedig a világ jólétére, hogy Anglia befolyása az európai politikában oly kevésbé vétetik. Konstantinápolyból I. Ló 6-ról írják: „Né­hány nap előtt érkezett ide Szerbia fejedelmé­nek főhadsegéde. Nikolics ezredes, ki állító­lag Milánnak egy iratát hozta el a sultánhoz, melyben az nagykorúsittatását jelezte. Niko­lics ezredes a külügyérnél kért kihallgatást, de ez nem fogadta el őt, hanem a nagyvezér­hez utasította, mintegy azt akarván ezáltal tudtára adni, hogy Szerbia fejedelmével nem állnak fenn külügyi természetű viszonyok, mint más egyes hatalmak közt, és hogy ez ügy egészen csak a beligazgatás resortjába tar­tozik.“ Szeptember 28-án lesz a londoni új lordmag­­yor választás. Angol lapok szerint Alderman sir Sydney Waterlow a kitűnő irószer­gyáros fogna megválasztatni. A lefolyt belfasti zavargások okot és alkal­­mat szolgáltattak az ottani hatóságnak, hogy mindent elkövessen azok netalam ismétt*-' Beinek meggátlására, A tanae»“’, , ~wuC' zat hozatott, m«1»- ‘ -kiesben határo­, --j szerint minden menet zászló és zeneszó kíséretében eltiltatott. A constab­­lerek is igen szigorú rendeleteket kaptak, hogy a csoportosulásokat az utczákon meggá­tolják. A spanyol király helyzete a lehető legro­­szabb. Meg azokat is, kik Viktor Emánuel fiát a spanyol trónra meghívták, most Amadeo ellenségei között találjuk. Ezek között van Alacuon is, ki a cadizi manifestumot szintén aláírta. A manifestum szemére veti a király­nak, hogy idegen, ki az ország állapotait nem ismeri, a nemesség, a clerus, a conservativek ellene vannak, a republikánusok pedig a maguk mielőbbi biztos győzelmére szám­ítanak. A kiáltvány azzal végződik, hogy II. Alfon­zon kell Spanyolország trónjára ültetni.­­ A királynőt a napokban, amint a­ gyermekekkel kikocsikázott, a Calle de Alcalában nyilváno­san insultálták „Viva la republica !“ „Vadasé usted !“ (menjen el) kiáltották feléje. A kocsis­nak kerülést kellett tennie, hogy a palazzo realba visszamenjen. A vizsgálat az Amadeo király elleni merény­let bűnrészesei ellen be van fejezve, hat vád­lott kerül a fenyítőtörvényszék elé. A hetedik a merénylet alkalmával a rendőrség által lelö­vetett­­ kilétét nem lehetett megállapítani, né­melyek azt hiszik, hogy az Internazionalenak egy ügynöke, mások pedig egy valladolidi könyvárusnak tartják. A franczia és az olasz kormány között fen­­forgott viszály a montcenisi alagút miatt ki van egyenlítve. Ugyanis az olasz kormány / í­1 — 1872. szeptember 15. —­ A mostoha. Regény irta! Csarada. János. Második rész. XXII. A függöny legördül. (47. Folytatás.) A gasteini gyógyfürdőben néhány hét óta általános feltünést okoz egy nő, ki mindig gyászba öltözve, lefátyolozottan jár a kevésbbé látogatott helyeken, kezében könyvvel, mely­ből olvasni szokott, midőn senki sem látja, ilyenkor leemeli arczáról sű­rti fátyolát is. E nő egykor nem igy tett. Büszkén és szaba­don járt, fölkereste a legnépesebb helyeket, mert szép volt és szerette ha imádói akadtak bájainak. Most is még szén, talán még most is találna hódolót akárhányat, csakhogy a múlt és jelen között mily óriási a különbség! Egyébiránt az orvosok azt rebesgetik e nő­ről, hogy elméje meg van zavarodva. Már tanácsoltak is neki más fürdőhelyet, de nem akar innen távozni, mintha balvégzete e hely­hez kötötte volna. Gazdagságát mindenkor feltűnően árulja el. Egymaga lakik egy egész emeleten, pompás fogatot, fényes inasokat tart, kiket olykor maga után járat, egyik viszi ernyőjét, a másik nyugtalanítva a franczia kormány azon szán­déka által, hogy a mont cenisi alagútnak francziaországi oldalát erődítési szempontból aláaknáztatja, tiltakozó jegyzéket küldött Versaillesba. Rémusat gróf sietett ezen jegy­zékre válaszolni s igyekezett megnyugtatni az olasz külügyminisztériumot, biztosítván azt, miszerint Francziaországnak nincsenek ellen­séges szándéklatai. A franczia kormány az aknák felállításával a mont-cenis-alagútban csupán más hatalmasságok s különösen Né­metország példáját követi, melyek Rémusat állítása szerint, már béke idején védelmi álla­potba helyeznek vasúti hidakat, alagutakat, hogy háború esetén minden ellenséges táma­dás ellen sikeresen védhessék, s az ellenség előnyomulását meggátolhassák. Az említett tűzaknák alkalmazása nem egyéb tehát, mint a franczia határvédelmi rendszer kiegészíté­séhez szükséges intézkedés. Az olasz kormány erre ismételve ragaszkodott első jegyzékben kifejtett nézeteihez s javaslatba hozta a Mont- Cenis- alagút neutralizálását. Egyúttal intéz­kedett, hogy azon esetre, ha a franczia kor­mány szándékának kivitelétől el nem állana, az alagút olasz részről is aláaknáztassék. A dolognak vége az lett, hogy a franczia kor­mány, figyelembe véve Olaszország előterjesz­tésen a tűzaknák felállításával egyelőre föl­hagyott. Pest, szept. 14. Addig is, mig lapunk a Ghyczy Kál­­mán nyilatkozatáról hozott czik*^ véleményéi * O­ros mily helyzetet teremtett .G ny­czy nyilatkozata a balközéppártnak, helyén találjuk megismertetni a magyar olvasóközönséggel a „Neue fr. Presse“ egy vallomását, melyet eddig a bécsi centralista sajtóban hiában kerestük. Az említett lap Ghyczy nyilatkozatá­nak két fő pontjával foglalkozik: a had­sereg s a magyar kereskedelmi s vám­politika kérdésével. Az első kérdést il­letőleg, mint valódi centralista, azt mondja, hogy az osztrák hadseregnek a bajor s porosz mintára való elkülönítése a birodalom romlására vezetne. Hogy mi idézné elő e romlást, azt a bécsi lap nagy bölcsen hallgatással mellőzi, mert a mellett megállható érvet úgy sem tud­na fölhozni. A kereskedelmi s vámpolitikára nézve pedig azt mondja, ha az osztrákok s a Deákpárt közt nem volna más érintkezési pont, úgy már maga a szabadkereskede­lem elve elégséges, hogy a két párt egy­másnak szövetségese legyen. A kiegyezést az osztrákokra a neve­zett lap nagyon terhesnek tartja, de azért még­sem akar tőle szabadulni csak azért, mert azáltal a birodalom fentartása van biztosítva. Vég okoskodásában azon elismerő nyilatkozatot teszi, ha oly irányzatú lé­péseket venne észre, melyek a personal­schawlját, ha megunta, elveszi tőlük e tárgya­kat, elküldi és magányosan folytatja tovább útját. Máskor nyílt fogaton jelenik meg; ilyenkor sürttá elfátyolozza magát. E nőt még senki nem látta a sürüő vendégek közül. Hogy ilyen furcsa magaviselet minő feltűnést okoz oly nyilvános helyen, hol mindenki haj­­bászsza a társaságokat, hol beteg, egészséges egyaránt szeret annyira, amennyire szórakoz­ni, azt említeni is szü­kségtelen, s hogy ily fel­tűnés mennyire fokozza a kíváncsiságot itt, hol az emberek szeretik egymást látni, meg­ismerni, már azon egy körülmény is eléggé tanúsítja, miszerint találkoznak igen sokan, kik óra bosszant defil­roznak e rejtélyes sze­mély ablakai alatt, lesve, mikor fog majd azo­kon kitekinteni, sőt már cselédjeit is kezdik vesztegetni, hogy ha szerét tehetik, csenjék el egy arczképét, hadd ismerhessék meg leg­alább úgy, mert ily nőről mindenki azt gondol, amit akar. Czék­ így sem értek el. Ha otthon volt, elzárkózott szobáiba, itt vagy olvasott, magához senkit nem bocsátott, az orvost is csak akkor, mikor ő hivatta. Arczképe pedig a világ minden kincséért sem volt nála található. Egészen titok akart maradni, még igazi nevét sem tudatta. E nő Josefine volt. Anna heves jelenete Arthurral nagy megráz­­kódást gyakorolt idegzetére, melynek utóha­tásait leginkább csak később érezte. Néhány napig fekvő beteg volt. Heves láz­ban szenvedett. — Éjjel és nappal legréme­sebb dolgokról beszélt minden összefüggés­­ nélkül. Ebből nem gyógyult meg többé. Ideges, sze­szélyes lett, nem bírta ki vele senki; minden tette olyan volt, mintha nem akaratból, a józan ész sugallata szerint, hanem inkább ösztön­unió megvalóstására czéloznak, ho­g­y a nyílt és becsületes perso­­nalunio mellett kell síkra szálnunk. Ránk nézve nem­zeti létünket illetőleg a per­­s­on­a­lunio semmi veszél­­­­lyel sem bir, csak a terheket ven­né le vállainkról, melyeket az 1867-ki kiegyezés által elvállaltunk. A biroda­lomra a personalunio közvetlen győzel­me sokkal jobb lenne, mint ahhoz lépé­senként közeledni. Annak győzelme kétségkívül siettetné azon műveletet, mely a birodalom létszüksége folytán kierőszakolva, a birodalmon belül min­den separatistikus törekvéseknek véget vetne. Ha a hadsereg egysége a dualiz­­mussal nem volna összeegyeztethető, úgy azt a birodalmi egységgel kell megmen­teni.“ A „N. Fr. Presse“ e szavait szóról szóra idéztük. Jó lesz ezt fontolóra venni, mert ez jele, hogy már a Lajthán túl is kezdik észrevenni, hogy az ed­digi bajon csak a personalumo se­gíthet. ■— A pénzügyminiszter az 1873-as költség­­vetést a képviselőház hétfői ülésében szándé­kozik bemutatni.­­ A miskolczi kiházasító egylet ügyét il­letőleg Miskolczról azt írják lapunknak, hogy a szédelgés áldozataivá lettek, számra nézve mintegy 20 ezeren,nagy nehezen várják, hogy ez így mihamarább véget érjen. Csupán Mis­­kolczon körülbelü­l 5.010 család van, amely minden vagyonát az újabb kor divatos üzle­té­be fektette s most az éhenhalással küzd. Midőn ezerek nyomorár­ól van szó, első te­endő, hogy azon segitve legyen. Tudósítónk szerint az érdekeltek minden nap várják, hogy a lefoglalt összegből s a lefoglalt ingatlanok eladása után bejövő pénzből a tagok mielőbb annyira amennyire kárpótoltassanak.­ Na­gyon elkeserítő jaj­ánlatot szül azon elterjedt hir, hogy a megmentett pénzből a vizsgálók napi dijai fizettetnek, mig ellenben a koldus­botra jutottak sorsával senki sem törődik. A vizsgálat már 3 hónap óta tart s a vég­ered­ményre még csak kilátás sincs. A mis­­kolczi fenyitó törvényszék, úgy látszik, hogy évekre számított, mig ez ügy véget érhet, s tán azért is tette közzé azon hirdetményt, hogy a megcsalatottak, ha nem jelentkeznek, bűnrészeseknek fognak tekintetni. Különben a miskolczi törvényszék már két ízben folyamodott a kormányhoz, hogy küld­jön egy királyi biztost, hogy ez ügy m­ihama­rább legombolyittassék. Eddig azonban ered­mény nélkül, szerű­leg, ész nélkül cselekednek. Ismét őseivel szakított, senkire sem akart többé érint­kezni. Összetakarított pénze és eladott ékszereinek értékével elhagyta Bécset és a nevezett fümé­­be utazott. Több pénze nem volt, Arthur elpa­zarolta egész vagy­onát, utolsó filléreivel űzte e fényt, magára nem, de Láztartására. Mi szándéka lehetett e feltűnő n­agaviseleté­vel, azt nem tudjuk. Talán félt, hogy ism­erő­­sökkel találkozik, talán épen a rokonokat ke­rülte, kikről sejthette, hogy tudakozódni fóg­nak utána, s mihelyt megtudják hollétét, fel­keresik. Azt csak gyaníthatjuk. Annyi bizo­nyos, hogy La így gondolkozott, nem csalat­kozott. Nappal, mint már említénk, elzárkózik szo­bájába és olvas, vagy föl s alá sétálva monológo­kat tart kü­lönféle dolgokról. A zongorajátékot egészen elhanyagolja, ez nem elég méla, nem fejezheti hangulatát, ehez lelkesedés kell, ő lelkesülni nem tud. Ellenben igen kedveli a harmóniumot. Órákig elül mellette, ujjai alól remekül hangzanak Mozart gyászpraeludiumai. Ezeket szokta játszani. Késő éjjel, midőn oda künn minden csendes, midőn az élet már elszunnyadt Morpheusz kar­jaiban, midőn a halandók lelke ama megfog­­hatlan világban államképekkel mulat, akkor nyitja ki ablakait, akkor tekint ki a hallgatag természetre, a tiszta kék égre ragyogó csilla­gaival, vagy sűrű felhőzetek oszladozó foszlá­nyaival , melyek közül a hold mint tündér­lámpa lép ki, halvány fényt vetve a magas hegyekre, az aláomló vizzuhatagra, mely tompa morajjal mint ezüst ár zug le a völgybe. Tekintetét egy nagy felhőn pihenteti, mely csendes méltósággal lebeg tova az ég boltoza­tán. Érdekes nézni, mint változtatja útjában alakját, mig végre szétmál, elenyészik, vagy elvonul a magas hegyek mögé más tájakra. Valóban nagyon különös, hogy a kormány egészen közömbösen viseli magát ez ügygyel szemben, mintha csak nem is bánná, hogy akár meddig fog a vizsgálat tartani. Szlávy József kereskedelmi miniszter úr egy kicsit siettethetné e dolgot, mert nagyon sok család érdeke követeli azt. — A héten az ország több vidékéről kap­tunk levelet, melyben az illetők az iránt kér­dezősködnek, hogy várjon lehet-e rá kilátás, hogy a marosvásárhelyi, mohácsi, rimaszécsi, verbói s kovásznai, nem különben a Besze féle ügy még ez év folyamában az eredményt váró közvélemény megnyugtatására el fog intéz­tetni ? E kérdésre csak az illető törvényszékek ad­hatnának talán némi fölvilágosítást. Nem is mulasztjuk el tehát őket fölkérni, hogy legye­nek szívesek bennünket értesíteni, hogy egy­két év,vagy ha több időbe kerül is amazügyeik lebonyolítása, de csak valami megközelítő ha­tárnapról értesítsenek, hogy a magyar törvény őreinek gyors 6 pontos eljárástól a folyton kér­dezőkhöz* közönségnek tájékozást nyújt­hassunk. — Több rendbeli tudakozódásokra, hogy a budapesti lánczhídvám miért nem lett mind ez ideig sem megszüntetve, miután a lánczhid a megváltás foly­­án az ország tulajdonát képezi, tájékozásul közöljük az 1670. évi XXX. tör­­vényczikk 2. §-ának következő szavait: „A pénzügyminiszter fölhatalmaztatik, hogy az 1670. évi jul. 1 só napján forgalomban lévő elsőbbségi kötvényeket az 1866. évben kelt törlési terv alapján a híd jövedelméből tör­­leszsze; végtére, hogy Buda és Pest városá­nak a szabadalmi ierő­tartama alatt évenként és egyenként 12.000 forinttal járó, összesen 24,ngi írt hid jogváltsági átalányt szintén a híd jövedelméből fizesse; azon 400,­JUU írtra nézve pedig, mely az említett városok részére a hidjog végleges váltsága czimén a szaba­dalmi idő lejárása után egyenlő részben egy­szer és mindenkorra fizetendő részen, akkor intézkedjék, hogy a híd jövedelméből a sza­badalmi idő tartama alatt egy, ezen összegnek megfelelő és annak kielégítésére fordítandó tartalékalap alakíttassék és ezen tartalékalap­ról külön számadás vezettessék.“ — A kir. révhivatalok újjászervezése. A kir tengerészeti hatóság Fiuméban egy rendeletet bocsátott közre a kir. révhivatalok ujjászerve­­zése tárgyában. E szerint fiumei és zenggi rév- és tengeri egészségügyi kir. központi hivatal­­lok, a martinsehizzai, buccani, és portoréi rév- és tengeri egészségügyi kir. kiküldöttsé­­gek, a selezei, novvii, portoteploi, st. giorgioi sabianaczi és carlopagoi réz- és tengeri egé­s­­ségügyi kir.­ügynökségek, és végre a magyar Lorvai- tengerparton létező összes tengeri egészségügyi kirendeltségek feloszlltatnak.Ki­rályi revarvatalok alhtatnak fel: Fiuméban, Buccanban, Poitóiéban, trelezén, Zen­ggen, Jabianaczon és Carlopagon. Minden egy­es kir. révhivatal alatt egy tengerészeti kerület áll, más vidékekre. Oly szépen jelképezi egy em­ber életének pályafutását. Ilyenkor ő is erről gondolkozik. Rögös it az ember életének pályája, mely mögött messze, elrejtve a balanca tekintete előtt áll megnya jövője, a czél, mely után tö­rekszik minden lény, melynek eléréséért küzd az akadály­okkal, rendíthetlen buzgalom, szi­lárd kitartás, olykor emberlelen,­ erővel. E küzdelem, az akadályok tinősége szerint vál­toztatja terveinket, gondolkozásmódunkat; a változás pedig míg egyeseket edz, erősít, má­­kokra lankasztó, gyengül hatást gyakorol, amint ki nehéz, de egyesítő, könnyű, de bom­lasztó eszközökhöz nyúlt akadályai legyőzé­sére. Vannak igen sokan, kiknek vagy a végzet, vagy a véletlen, vagy a szerencse gyors szár­nyakat juttatott osztályrészül, kiknek akadá­lyokkal nem kell szembeszállni, kik küzdelem nélkül érhetik el a rögös út mögött rejlő da­­naidák kertjének Eris almáját; ezeken azon­ban ne lelkesüljünk soha, hagyjuk őket ledén­y gondtalanul elrepülni fejünk felett, mi pedig folytassuk tovább küzdelmes utunkat. Mert ily kiváltság a mosolygó sors önkénytes ked­vezménye szokott lenni, aki semmiféle ala­csony tettől vissza nem riad, hogy azt elérje, ha pillanatra felvergődik is, azt, amit akart, mégsem éri el. A sorsnak is megvan a bo­­szuja. Kezdetben magával ragadja az elérhetlen után vakmerően törekvőt s gondtalanul őt is tovaröpiti a levegőben, egy fényesen feltüne­dező jövő felé, mig azonban másokat biztos révbe juttat, őt, ahol a helyzet legválságosabb, magától eltaszitja, önnön erőire bízza. És az agy, melynek bizar gondolatai eddig egy ide­ális világban röpködének, nem képes többé egy józan eszmére, melyet a reális téren siker­rel lehetne érvényesíteni, a munkára született tagok a semmitevés gyönyörében elpuhulva. Az egyes tengerészeti kerületeken belől, a­mennyire azt a helyi érdekek megkívánják, al­­kerületek fognak felállíttatni, melyek mindegyi­ke egy egy kirendeltségre fogja kiterjeszteni hatáskörét. Az összes révhivatalok közvetlenül a fiumei kir. tengerészeti hatóság alatt állnak. A kir. tengerészeti hatóság egy másik rendele­tével egyelőre öt kirendeltséget állított föl a magyar-horvát tengerparton, u. m. Martin­­sehizzán, Noviban, Portoteploban, St.­Giorgio­­ban és Stiniczán. Egyúttal fel lett oszlatva a zenggi építészeti hivatal, melynek teendőit a kir. tengerészeti hatóság műszaki osztálya vesszi át, és a mar­­tincshizzai tengerészeti vesztegzár intézet kü­­lön igazgatósága, mely a fiumei révhivatalra lett bízva. A bécsi „nagy­ németek.“ Bécs, szept. 13. Mióta a bécsiek a hármas szent szövetséget megkötve vélik, szemül hiszik, hogy azt a cse­kély „Separatismus!“ mi Cseh s Morvaország­ban Lengyel és Magyaror­szágban „még min­dig“ mozog, nemsokára teljesen megsemm­isí­­tik, kiéheztetik, agyon­verik ha lesz a po­rosztallérokkal. Már­pedig hiszik, hogy lesz nekiek porosz­tallérjuk és mindenféle ny­ugat európai erez­­pénzük, mihelyt a világtárlat megnyílik. Nem is titkolják, hogy „röviden“ fognak bánni a „nemzetiségetekéi,a kik közé oda értik a magyarokat is. Magyarország, mondják t. i. az országgyű­lési többség már 5 év óta megadta magát. Nem ismer más hazát mint Ausztriát, az egységes nagy birodalmat, melynek egyik s másik fe­léért egyaránt hővül. Sőt azt unják a bécsiek, hogy bármennyire tapadjon a föld e­regeihez a „magyar“ szellem, kell hogy sokkal inkább lelkesüljön kettőshazája jobbfeléért, gazdagabb feléért t. i. Ausztriáért s hivatkoznak Ferencz császárra, ki e század elején Ausztria és Ma­gyarország közös elnevezőjéül „Pannónia“ vagy pannoniai császárág czimet akart felven­ni. Hivatkoznak, mennyire szánná bánná most tettét, ha látná, hogy Ausztriában mégis na­gyobb volt a szívósság, az osztrák-német elem mégis tovább fentartotta magát, mint panno­­niai t. i. a magyar, mely mint a bécsiek mondják most már csak azért henczeg, hogy kapjon valami kis hivatalt az osztrák vállatok közül. Ily fogalommal vannak a bécsiek a magyar hazafiság és „fajszeretet“ iránt, melyet nem szűnnek meg gúnyolni. Azok, akik most Berlinben jártak, azt hiszik, hogy az, mit láttak az övék. Mi is németek vagyunk, mondják: „nagy németek“ — kik Németországoz tartozunk. Eddig féltünk a testvérgyilkosoktól t. i. a po­roszoktól, de most már bizton vagyunk. Ők nem bántanak, sőt segítenek kiterjeszteni Né­metország határait nem is kevesebb, mint a Feketetengerig. Magyarország már a mienk mondják : kettős szerződés biztosítja hozzánk (t. i. Bécshez) tarto­zását, melyet nem mondhatnak fel bele­egyezésünk t. i. a reichsrath beleegyezése nél­kül, mely világos, hogy soha sem fog bele­egyezni a „birodalom“ felvonulásába. Várják, hogy a pesti reichsrath, mert közbe­szédben igy nevezik, megunja a separatismust. A magyarok, mondják ők, már is meggyőzöd­megtagadják szolgálatukat; az izmok erői, me­lyek a fokozatos küzdelemben megerősödve, később a legnagyobb erőmegfeszítésre nem gyengék, ilyenkor hosszú tétlenség után bár­mi csekély akadály legyőzésétől, már az első pillanatban visszariadnak. Ez a sors boszuja. Csak mások segedelmére támaszkodva me­nekülhet meg az örvényből, s ha elég büszke azt visszautasítani, elég ledér, megalázás he­lyett magát tovább is könnyelmű gondtalan­sága által vezettetni, a fenyegető ár menthet­­lenül elnyeli, mert a czél, melyért annyit áldo­zott, melyért annyit küzdött csak egy ideál, melyet lát, — mert ez rögeszméje — de el nem élhet soha. Bocsánat, hogy oktatni látszom, midőn még magam is arra szorulok; bocsánat, hogy un­tatni bátorkodom nyájas olvasómat száraz bölcselmi combinatiókkal, melyek ha a józan ész által igazolhatók is, mégis merő önálló szemlélődések maradnak. Tekintsünk szét a gyakorlati élet tág terén és a sokféle csoportozatok azon tarka alakza­taiban, melyek szerint az emberek küzdelmi, működ­ői minőségét szemléljük és látjuk, mint örvend az egyik jólétén, mint panaszkodik egy másik szenvedéseiről, mint eped egy harmadik hírnév, dicsőség után, mint hővül egy negye­dik nemes tettekért, látják az életet hullám­­zani magas paloták fényes termeiben, elrejtett kunyhók csendes falai között, bizonynyal mi is találunk példát, melylyel plasziailag kife­jezhessük eddigi szemlélődéseinket, mert az élet könyve épen olyan, mint a szentírásé egy latin bölcs mondat szerint: Lie liber est, in quo querit sua dogmata quaque, invenit et panter dogmata quis que sua. (Vége követ.)

Next