Magyar Ujság, 1873. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-01 / 26. szám

Figyelmeztetés „MAGYAR ÚJSÁG“ czimű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük január hó végével lejár, — tisztelettel felkérjük, (hogy a la­pok küldetésében felakadás ne történjék), szíveskedje­nek az előfizetést mielőbb megújítani. Előfizetési feltételek február 1-től kezdve: Öt hóra (febr.—jun.)..........................6 frt 80 kr. Három hóra (febr.—ápril.) . . . . 4 frt — kr. Két hóra (febr.—márcz.) . . . . 2 frt 80 kr. Egy hóra.........................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek Hecke­­nast Gusztáv hírlapkiadó-hivatalához, Pest, egye­­tem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés lgczélszerűbben posta utalván­y­­nyal eszközölhető. Pest, január 1873. A kiadó-hivatal. Pest. Január .Ill. Politikai szemle. A Laurionügy nagyon komoly válsággal fenyeget. A görög kormány, a­mint most már bizonyosnak lát­szik, ez ügy elintézését az új kamra egy bejöttéig akarta elhalasztani. Olasz- és Francziaország k­ánatára a Laurionügy tisztába hozatalára Ausztria vállalkozott, de miután ez nem vezetett eredményre, most csak két eshetőség következhetik be: vagy kabinetváltozás, vagy a diplomatiai képviselők visszahívása. A berlini „Nat. Ztg.“ egy bécsi levelet közöl, mely némi tájékozást nyújt arra nézve, hogy Ausztria miért vállalkozott a közvetítésre. A levél a többek közt eze­ket mondja: „Az itteni cabinetet, mióta Andrássy gróf veze­tése alatt áll, nem lehet azzal vádolni, hogy az európai viszályos ügyekbe hívatlanul avatkoznék. S ha most mégis erősítik, hogy a bécsi cabinet közvetítését a Laurian-kérdésben felajánlotta, erre csak igen fontos okok indíthatták. Mer midőn évekkel ezelőtt az ügy fölmerült, Francziaország akkori külügyminisztere Daru gróf Ausztria támogatását vette igénybe. A legújabb időben az athéni osztrák képviselőnek közvetítése sok­kal pozitívabb alakot öltött. A Bécsből kiindult ajánlat tulajdonképeni tartalmáról bizonyosat ugyan még nem tudhatni, de annyi kétségtelennek látszik, hogy noha a jelentékeny kereskedelmi érdek, melylyel Ausztria a görög vizeken bír, nem kis mértékben hozzájárult az eddigi tartózkodás megszüntetéséhez, mégis a franczia és olasz kormány ismételt felhívása volt az, melynél fogva diplomatánk oly közvetítőszerepet vállalt, mely­ről bizonyosan tudhatta, hogy Pétervárott sem fog bár­minemű érzékenységet kelteni.“ A persa sah a jövő májusban a czár látogatására Pétervárra megy s ezt az orosz udvarnál lévő persa követ Nak­olus Khán már hivatalosan is tudatta.­­ A diplomata körök hírei szerint ez utazás összefüggésben van a közép-ázsiai ügygyel. Cérésole, svájezi szövetségtanácsos hivatalos ada­tok alapján össze­állította a svájezi kolostorok vagyoná­ról szóló kimutatást, mely eléggé kitünteti, mennyire megszedték magukat ez intézetek az idők folyamán e kis köztársaságban. Cérésole jelentése szerint 17 can­­tonban van jelenleg 33 férfi és 55 női kolostor, összesen tehát 88 , melynek összesen 546 férfi és 2020 női tagja van. Az összes vagyon, melylyel bir a 88 kolostor, 22,645,915 fran­kot tesz. Ebből 12 millió az ingatlanra, a többi ingóságra esik. Legtöbb kolostorral, szám sze­rint 13-mal, bir. St. Gallen canton ; azután Wallis és Freiburg 10-zel; Schwytz, Tissin és Solothurn 7-tel ; Zug (13,000 lakossal 1­­6 tál, Luzern 5-tel sbt.. Leg­gazdagabb kolostor az einsidelni 2.286,300 franc ér­tékű vagyonnal. Poroszországban az egyház­i politikai törvény­­javaslatok nagy mérvű mozgalmat keltettek, mely nem csak a kath., de az evang. egyh. által is támogattatik és szittatik A kormány részéről a mozgalom követ­kezőleg ecseteltetik: „A jelentés­t, melyek az ország különböző vidé­keiről érkeznek, kétségtelenné teszik, hogy az egyház­­politikai törvényjavaslatok az ultramontánok körében igen nagy megütközést keltettek , de ez a hangulat a kath. lakosságn­k és papságnak nem minden rétegét jellemzi. Sokan a törvények által szabadabb állást remény­lenek szerezni s föltehető, hogy főleg a lelkészi kar idősebb része táplál ily reményeket. Ezt a részt ugyan­is ma az ujabb, jezsuita nevelésben fölnőtt clericusok, káplányok­­ terrorizálják. A törvényhozást, mely az egyházi büntető hatalom elé korlátokat von s a főbbek fegyelmi joga ellen védelmet igér, a papság ezen része örömmel fogja fogadni.“ Ez a hivatalos jelentés nem igen hiven írja le a hangulatot; a tények épen ellen­kezőt mutatnak. A kath. clerus igen heves ellenzést fejt ki a nevezett javaslatok iránt, az állammal szemben szoros összetartást mutat. Mindenfelől feliratokat készí­tenek, s ha a képviselőház a javaslatokat tárgyalni kezdi, a hozzá intézett kérvények és feliratok száma már óriási lesz. Különben oly feliratokat sem hiányoz­nak, melyek a törvényjavaslatokat helyesléssel fo­gadják. A „Schl. Ztg.“ egy porosz-orosz határvillongásról Brinnitza határfolyó mellett, a következőket írja: Egy orosz százados vezénylete alatt álló több al­tiszt és határőrkatona jelent meg a nevezett folyó part­ján s ott egy porosz malomgátat kezdettek szétbontani. Épen akkor érkezett oda egy porosz hivatalnok a szom­széd faluból s figyelmeztető az orosz katonákat, hogy ne bántsák a gátat, mert az porosz birtok. Az orosz ka­­­pitánynak erre az volt a válasza, hogy rálőtt az illető hivatalnokra s azt halálosan megsebesítette. Azt hiszik, hogy ez eset a porosz kormány erélyes fellépésére fog alkalmul szolgálni. Az „Assemblée Nationale“ czimű új lap jelent meg 25-én Páriában. E lap kijelenti, hogy számos oly köve­tek által támogattatik, kik a nemzetgyűlés többségét kép­ző összes különböző pártokhoz tartoznak, és saját programmjának főpontjául azt jelöli ki, hogy a társa­dalmi rend összes alapjait védelmezni fogja. Kijelenti, hogy a különböző véleményű conservatív követek uni­ója most már teljes. — St. Denisben 25-én gyászmisé­nek kellett volna tartatni Napóleon császárért, azonban ellenparancs adatott ki. Ladmirault tábornok egy ren­delet által egy hónapra fölfüggeszté a „Grelot“ czímű képes életlapnak az utczákon való árulását, mivel az e hunyt császárra nézve igen durván sértő verseket közlött. A kötbtségvetés tárgyalásához, V. Lónyay gróf beszédére jól jegyezték meg, hogy másképen beszél mint képviselő, mint a­hogy mint miniszter cselekedett. A képviselőház jan. 25-ki ülésében, Lónyay a képviselő, egy ha­talmas vádbeszédet tartott, Lónyay a volt minis­ter ellen. Kár, hogy elhagyta a végén a záradé­kot, hogy „tekintve azt, miszerint Lónyay gróf éveken át viselte a pénzügyminiszteri tárczát, sőt egy évig miniszterelnök is volt; tekintve, hogy Lónyay gróf ezen minőségben nem a szerint cse­lekedett, — mint akár a pénzügyi tudomány és nemzetgazdászat elvei, akár a haza érdekei köve­telték volna, mint az most hosszú beszédében Lónyay gr. képviselőnek kimutatva lett: Lónyay gróf volt miniszter, akár a szándékos mulasztás, akár a vétkes hanyagság bűne miatt vád alá he­lyeztessék.“ Lónyay gr. előadására ennél egyéb észrevételünk nincs. Ha Lónyay másképen beszélt, mint a­hogy mint miniszter cselekedett, Kerkapoly pénzügy­miniszterről azt lehet mondani, hogy egyébben nem hibázott, csak abban, hogy ez előtt néhány­vvel nem mondotta el azt a beszédet, melyet most post festa adott elő , mert akkor egyes né­zeteivel legalább újat mondhatott volna, a­míg most, egy megállható ideát nem mondott, melyet az ellenzéktől már több ízben nem hallott volna ismételni. Hanem legjobban jellemzi a helyzetet az, hogy ha egy miniszter valami jót is mond egyszer,­­­­vagy ismétli azt, mit előtte már mások elmon­dottak, van­,­ valami páratlan esemény állíttatik parlamentünk napi történetének élére, így szere­pel most Kerkapoly miniszternek a képviselőház­ban. 27-én tartott ülésében mondott beszéde, a napi nagy es­e­mé­ny­ek sorában. Ugyan miért ? vegyük csak sorba. Mert 1-ször elismeri, hogy a fenforgó hiányt most a pénzügyi bizottság előadása szerint, ré­szint kölcsön útján, részint „adóreform“ czímen eszközlendő adó­felemelés útján lehet és kell realizálni. Elmondja azon a közvetett és közvet­len adókra vonatkozó nézeteit, a­melyek egyben öszpontosíthatók, hogy tudniillik az adómennyi­ség minden tekintetben hiányosan van alkalmaz­va, s az fölemelendő, ígéri is, hogy legközelebb négy rendbeli törvényjavaslatot fog e czélból be­mutatni, s ezek: a házadó, a személykereseti és jövedelmi adó, aztán a bélyegre és az illetékekre vonatkozók lesznek. Már azt is kiszámolja, hogy ezen törvényjavaslatok életbeléptetésével meny­nyi többlet fog az eddiginél bejönni.­­ Majd ha ezen javaslatok beadva lesznek, akkor én bőveb­ben főjük észrevételeinket mi is megtenni. Most csak tudomásul veszszük, mint a Kerkapoly-féle államfinanczia magasabb felfogását, melyet még magasabbra emel azon röviden odavetett inci­­sum, hogy a lőfegyvertartás után is lehetne adót kivetni s pár ezer forinttal a bevételt ez után is szaporítani, — természetesen, mit gondol­t azon boszantó kutatási rendszerrel, mely ennek következménye volna, melynek íze a Bach-rend­­szerből még most is szánkban van, úgy hogy az ellen még a ,,P. Lt.“ sem állhatta meg, hogy til­takozását ki ne jelentse. A szer kijelenti, hogy a financziális állapotok állandó javítására nézve nagyban és egészben egyetért az ellenzék részéről felhozottakkal. — Különös fordulata az időknek. Mégis csak nagy mester az idő, hogy még Kerkapoly miniszter is képes volt meggyőződni arról, hogy a mód, mely­lyel eddig működtek , nem jó , nem helyes, hanem az a jó, és az a helyes, a­mit az ellenzék évek óta javasol. Csakhogy hova lyukad ki aztán az a tanulmány, melyet Kerkapoly, idők folytán, az ellenzéktől elsajátított? Furcsa eredmény jön ki belőle. Kerkapoly például nem akar pénz­ügyi reformot,d­e megelégszik a dir­ek­t adók felemelésére irányzott intézkedéssel. Ez aztán a rafini­t finánczpolitika. Hiszen olyan hangzatosan emeli ki különben, hogy nem elég csak hangoztatni a pénzügyi re­formot, hanem tovább is kell menni, hangoztas­suk a közgazdászai reformot is. Hát nem ezt is hangoztatjuk évek óta, nem épen a közgazdászat érdekében hangoztatjuk az adóreformot, mely nélkül közgazdászatunk természetes fejlődéséről komolyan szólni nem is lehet ? — lévén épen a fennálló adózási rendszer legfőbb­ akadálya a közgazdászat elő­haladásának. Nem elég csak szó­val hirdetni, hogy közgazdászatunk fejlesztessék, hanem a gátló körülményeket tessék eltávolí­­tani. Szép és helyes felfogás, mit beszédében erős kinyomattal vázol, hogy a nemzet ne mindent kormányától várjon, hanem saját erején igye­kezzék magán segíteni. Természetesen, ne is vár­junk mindent a kormánytól, mely különben sem képes tenni; de egyet várunk: hogy hajót nem képes tenni, roszat ne tegyen, vagy ha roszat tett, azt szüntesse is meg. Ezt várjuk már évek óta a kormánytól, és semmi mást. Várjuk a kor­mánytól, hogy a közgazdászat fejlődését gátló rosz adórendszer reformáltassék, az adózás, köz­gazdászatunk érdekeinek megfelelő alapokra ál­líttassák, azt várjuk évek óta - hiába. Azt vár­juk a kormánytól, hogy a közgazdászat nélkü­­lözhetlen kellékei, a közlekedési eszközök helyes irányban és czélszerűen rendeztessenek, a­mi pedig a Kerkapoly szerint sem történt meg, mert­­"­ maga is elismeri, „hogy nem mindig a for­galmi szükséglet határozta és szabta meg azok­nak irányát;“ azt várjuk mi a kormánytól, hogy ne csak elismerje azt, „hogy a vasutakhoz vezető kőutaink elhanyagolása, bajaink egyik legna­gyobbika,“ — hanem, mint felelős kormány, feleljen is ezen elhanyagolásért, mely oly nagy bajok oka lett. 3-or. Elismeri Kerkapoly — a boldog rend­szer 6-ik évében — hogy nem elég azon felfo­gásban megnyugodni, hogy mi „termelő ország vagyunk, földmivelő nép vagyunk“ — hanem iparunk fejlesztésére kell elkövetni mindent. Az ám, hanem hát elkövetett-e mindent a kormány saját hatáskörében az ipar fejlesztésére ? Minden a felfogástól függ. Például Kerkapoly, az ipar felvirágzásának egyik legnagyobb akadá­lyául tekinti az intellectuális erők hiányát. Ezt azért nevezi „legnagyobb“ akadálynak, hogy mindjárt demonstrálja azt, miszerint a kormány mennyire igyekezett a polytechnicum és egyes szakiskolák felállításával, e „legnagyobb“ aka­dályt megszüntetni Boldog tévelygés, ha ugyan­az,itt kere­sm­ a „legnagyobb“ akadályt. Kérdezze meg a legutolsó iparost, mindjárt megfejti, hogy mi a „legnagyobb“ akadály. Az, a­miről a minisz­ter is megemlékszik, de csak úgy mellékesen: a pénzerő hiánya, de a­melyre nézve ismét utal a nemzet öntevékenységi körére, hogy a nemzet maga-magán igyekezzék e tekintetben segíteni. Különös circulus vitiosusban tévelygő eszme­járat. Az ipar intellectualis ereje kifejlesztésére, megtesz a kormány mindent — t. i. Kerkapoly szerint — de az ipar anyagi erejére nézve utalja a nemzetet az öntevékenységre, és mikor , midőn a közvetett adózás nemeivel, a kereskedelmi szerződéssel az osztrák bank monopóliumával, az anyagi, a pénz, a tőkeerő fejlesztésére, min­den akadályt útba tesz. Képzelhető-e nálunk az iparnak nélkülözhetlen tőke képződése a fennálló adózási s pénzügyi rendszer mellett? Képzel­hető-e az osztrák bank nonopoliuma mellett, magyar önálló pénztőke-fejlődés? Képzelhető-e az 1867. XVI. tezikk vám- és kereskedelmi szö­vetsége mellett, melyet a kormány eszközölt ki, önálló hazai iparfejlődés? És mindezen akadá­lyokat ki hozta létre? a kormány előterjesztésére megszavazta, és törvénynyé emelte a többség, a jobboldal. És intenziójában fekszik-e Kerkapoly­­nak ezen akadályok elhárítása? Épen nem. íme, kimondja, hogy az osztrák bankkal a szakítást ellenzi, s így önálló magyar bankrendszert nem akar. — Tehát, tovább is fenn óhajtja tar­tani azon idilli életet , mely az osztrák bank kényuralmi hatalma folytán fejlő­dött hazánkban. — Ha az osztrák bankkal szembe elfoglalt álláspontját Kerkapoly saját fel­fogásával és meggyőződésével indokolja, azt kell rá mondani, hogy mindenki saját ízlése szerint cselekszik. De midőn Kerkapoly még ennél is Ghyczy köpenyét akarja magára venni, s e kö­penynyel igyekszik saját szegénységét elfödni, csak nevetségessé teszi magát. Ghyczy dolga azt a kölcsönzött köpenyt, mely most igy nagyon porosnak látszik, — kissé jóakarólag kipo­rolni; mi most csak azon pohár tartalmát akar­juk megnézni, mely Kerkapoly szerint, az önálló magyar bankrendszer, s így az önálló pénzügy létrehozásával ki fogna csordulni. Valószínű, hogy Kerkapolynak ezen pohara, valami méregfélét tartalmazhat, melyet nemzetünknek kell meg­inni előbb-utóbb. Már ez ideig is jó tele lehet, s valószínű, hogy ott Bécsben készítik tartalmát, s Kerkapoly tartja kezében, hogy az önismeret s önérzet Socratesének, Magyarországnak, kedvező­­ időben beadja. Szép kilátásokat zár élőnkbe Ker­kapoly miniszter a jövőre. Ha státuspolitikáját oly szempontok vezetik, hogy a pohár még ki is csordulhat, — és még kivel szemben a magyar pénzügyet lelketlenül zsákmányoló osztrák nem­zeti bankkal — akkor csak jobb lesz, mentes előbb hátat fordítani azon miniszteri széknek, mely reá nézve háladatlan terrénum. 4-er elismeri Kerkapoly, hogy kereskedel­münk mostani állása nagy reményekre nem jogo­sító. Egész kereskedelmi rendszerünk zsákutczá­­ban mozog. Hát ki vitte zsákutczába ? az ellenzék? Ki vezette eddig a kereskedelem érdekeit? Mi? Valóban, ha Lónyay gróf vádbeszédet mondott Lónyay a miniszter ellen, Kerkapoly beszédét hasonlóképen ilyen vádbeszédnek lehet mondani önmaga, s az egész eddigi kormányrendszer ellen. De azért Kerkapoly nem igen látszik érezni azon vád súlyát, mely beszédéből csak önma­gára szól vissza, mert egész kedélyességgel kéri a házat,hogy csak szavazza meg részükre a pénz­ügyi bizottság javaslata szerint a költségvetést, melyet ő most, hosszú évekre terjedő finanszpro­­grammal világított meg. És miben áll e Pro­gramm ? fentebbi sorainkban ismertettük tételeit, röviden előadva ezt a pénzügyi hiányt kölcsön, nel­l adófelemeléssel fedezni, a közgazdászatot, ipart, kereskedelmet fejlődésnek indítani. Hogy miképen érti Kerkapoly e fejlődést, ismertettük, röviden ezt s ismételjük: nem kell adóreform, az eddigi vám- s kereskedelmi szövetség Ausztriá­val maradjon, a bécsi bank monopóliuma tovább is uralkodjék. Íme, ennyiben áll Kerkapoly posi­tív javaslata, pénzügyi programmja, melylyel a nemzetet jövőre is boldogítani akarja, mint bol­dogította 6 évig, melylyel szemben természetesen más válasza nem lehet a 48-as pártnak, mint­hogy: nem szavazza meg e költségvetést. Szederkényi Nándor. r ■'-vi v* i. ■ . • 26. szám. wmmsm VII. évfolyam. Szombat. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám, II. emelet. Ide intézendő a lap szék­esül részét illeti minden közle­mény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetena-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, n. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1873. február 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve. Egy évre . 16 írt. — kr. Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 * Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilt tér, négy hasábos petitsor 30 kr. Az országházból. A költségvetés feletti átalános vita ma véget ért, miután Helly Ignácz és Széll Kálmán zár­beszédeiket megtartották. Az első, a 48-as párt nevében benyújtott határo­zati javaslat védelme előtt, több jobboldali szónok ér­veit c­áfolgatta győzelmesen, s a balközép magatartá­sának bírálatával fejezte be ép oly átgondolt, mint tar­talmas beszédét, melyet lapunk egész terjedelmében ismertet meg olvasóinkkal. Széll Kálmán hasonlóképen megerőtleníteni igyekezett a Madarász, Csávolszky, Horn, Ghyczy és Lónyay képviselők által tett ellenvetéseket. A volt pénzügyminiszter és miniszterelnök úgy látszott res­­telte a pénzügyi bizottság ifjú előadójának az ő számí­tásainak alapossága ellen tett észrevételeit. Egyébiránt Széll K. beszéde kissé hosszúra nyúlt s utolsó része el is maradhatott volna. A tárgyalás be lévén fejezve, a 48-as párt kivo­­natára névszerinti szavazás következett, melynek ered­ményét országgyűlési tudósításunk hozza. A ház meglehetősen teljes volt az előadások alatt. — A „Reformból veszszük a következő közleményt: Köztudomású dolog, hogy a hiteltelekkönyvek be­hozatala után létesült birtokszabályozások folytán a te­lekkönyvek mindaddig, míg a bekövetkezett birtokvál­­tozásokhoz képest át nem alakíttatnak, nem egyezvén többé a tényleges birtokkal, nem is felelhetnek meg azon czélnak, mely szerint a tulajdont és így a hitel­­képességet kimutatnák. A telekkönyvek ezen, a közhi­tel érdekében oly­annyira fontos átalakítása, a volt me­gyei törvényszékek által igen késedelmesen eszközöl­tetvén, sőt egyes törvényhatóságoknál, nem tekintve az igazságügyminisztérium idevágó számos rendeleteit, egészen mellőztetvén, azon községek száma, melyekben a telekkönyvek a birtokszabályozások folytán átalakí­­tandók, az egész országban majdnem 2600-ra szaporo­dott föl. Hogy ezen nagy és sok időt igénybe vevő munka, mely a királyi törvényszékek személyzetének megállapításánál rendkívüli voltánál fogva, és mert csak egyszer fordul elő, számításba nem vétethetett mi­előbb befejeztessék, az igazságügyminisztérium mindig szem előtt tartva a közérdeket, e tekintetben már a kö­rülményekhez képest legczélszerűbben intézkedett, és pedig nemcsak az­által, hogy a­ törvényszékeket ezen hátralékként átvett átalakítások gyors elintézésére uta­sította, de ennek eszközlése végett a hátralékok ará­nyához képest az egyes törvényszékeket e végre és csak e czélra külön munkaerővel is ellátta.­­ A katonai nyugdíjszabályok tárgyában már jó darab ideje kotyvasztanak az elavult helyébe valami illőbb és jobb rendszert, a katonai szakbizottságok, a­nélkül, hogy a közvéleményt legalább alapnézeteik és eszméiről tájékoztatni érdemesnek tartanák. Ma végre hozzánk is átszivárgott annyi, hogy a munkálat kész és legközelebb szentesítés végett a ki­rály elé fog terjesztetni. Nyugdíj­ alapul, rangra való tekintet nélkül, az eddigi 200 frt helyett 300 frt fog felvétetni, mely összeg 10 évi tényleges szolgálat után évről évre szaporodik. „Ellenőr.“

Next