Magyar Ujság, 1873. május (7. évfolyam, 100-124. szám)

1873-05-08 / 106. szám

100 sram­. Csütörtök. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-fő szám. II. emelet. if*­ intézendő a lap­expll.mi­t illeti minden közle­mény. Kéziratok a levelek viasza nem alatnak. — Bérm­entetlen le­velét­ csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utoza 4-ik szám, földszint. ide Intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény , a. m. az előfizetési pénz, a kisdia körfili pa­naszok és a hirdetmények. POLITIKAI Vll. évfolyam. -----------BasaaBBKfc­aBaBBa 1873. Május 8. Előfizetési ár: Vidékre postán va«*y .; i­­ben názhoz küldve. Egy évre . 16 ír &'■ Fél évre 8 s « Negyed évre 4­­* » Egy hónapra 1 - Egyes szám 5 kr. Hirdetési díj: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 30 kr. N­yilttér: négy hasáb­s petitsor 30 kr. (GYORSPOSTA) ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czirati politikai­ és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Előfizetési föltételek május 1-től kezdve: Két hóra (május— junius) . . . 2 frt 80 kr. Három hóra (május—julius)­­ . 4 frt — kr. Öt hóra (május—szept.) . . . 6 frt 80 kr. Egy hóra........................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek a hirlapkiadó-hivatalhoz, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés legczélszerű­bben posta utalvány­nyal eszközölhető. Pest, április 1873. A kiadó-hivatal. A „Magyar Újság“ szerkesztőségi iroda május 1-seje óta barátok­ tere 1-ső szám. II. emel. P­e­d I. május I. Külföldi szemle. A versaille-i kamra egy bejöttének napja közele­­kedik. A pártok küzdelme és szenvedélye a határnap közeledtével mindinkább élesebben nyilvánul. A mon­­archisták az állandó bizottság utóbbi ülésében abban állapodtak meg, hogy Thierst egyelőre hajlandók az állam fejének továbbra is megtűrni, ha beleegyezik ma­gát conservatív minisztériummal körülvenni. Azon kér­dés is meg lett vitatva, hogy az alkotmánytörvények mikor vézessenek tárgyalás alá, azon nézet­len elfo­gadva, hogy azok a már előterjesztett javaslatok tár­gyalása s a terület teljes fölszabadítása után vétessenek elő. E halogatás által hiszik a monarchisták a nemzet­gyűlés föloszlatását elodázni. Azon hír ellenében, mintha a nemzetgyűlés az ősz folytán föloszlattatnak, a „Bien Public“ azt írja, hogy az általános választások csak 1874-ben lesznek. Pirier Kázmér és a balcentrum hajdani elnöke, Ferry, egy iratot tettek közzé, melyben fenntartják a conservativ köztársasághoz való állandó ragaszkodásukat. Azt állítják, hogy az alkotmányi előterjesztések, melyeket a kormány a nemzetgyűlés elé akar hozni, komoly conservatív garantiákat nyújtanak, azonban magukban foglalják a köztársaságnak végleges formá­ban leendő elfogadását. Az angol parlament múlt hó 30-ai ülésében Brigh Jakab a nők emancipálására vonatkozó­­javaslat máso­dik olvasását hozta indítványba, mi igen hosszú s élénk vitát idézett elő, melyben Eastwick mellette, Bouverie ellene szólalt fel; beszélt ezután a javaslat ellen lord Manners, kinek Disraeli felelt, melegen védve a nők ügyét. Bruce igen szép beszédben ellene nyilatkozott a második olvasásnak, míg Fawcett ügyes érveléssel har­­czolt Bright mellett. Végül szavazásra került a dolog , 222-en a második olvasás ellen és 115-en mellette sza­vaztak ; ez utóbbiak száma tehát a javaslat múlt évi megbuktatása óta 12-vel szaporodott, míg az előbbiek száma a múlt évben is ugyanaz volt. A másnapi ülés­ben Smith a budgetre vonatkozó resolutiókat pendítette meg s ezzel hosszú vitára szolgáltatott alkalmat, mely­ben főleg a conservativek vettek tevékeny részt, érve­léseiket azonban Gladstone halomra döntötte s a ház a kormány budgettervét átalánosságban elfogadta. Az a hó­­­ki ülésben a már rég befejezett San­ Juan ha­tárkérdés került ismét szőnyegre. Hamilton rászólta a kormány eljárását, hogy a békebírák előtt úgy téve föl a kérdést, hogy azok majdnem kénytelenek voltak Anglia ellen nyilatkozni. Indítványozza, hogy a ház fe­jezze ki sajnálatát, hogy az ítélet olyképen magyaráz­tatott, mely a britt birodalom érdekére nézve végzettel­jes volt. A kormány részéről tett fölvilágosítás után a vita véget ért. Az „Eng. Corr.“ az amerikai indusok haderejéről és számáról részleteket közöl. E szerint a nagy köztár­­sági kormány statistikai adatai 300 ezer főre teszik az indián lakosságot. Ezek közül mintegy 150 ezeren bé­késen élnek a nekik kijelölt területeken, 85 ezer indián a zónákon kóborol, de mindazáltal nem foglal ellensé­ges állást, sőt ezekből kerülnek ki a kormány ügynökei indián ügyekben. Ellenben 55.000 indián (tehát az egész faj mintegy hatodrésze) távol tartja magát min­den civilisatiótól és tűzzel-vassal felel a fehér lakosság és a kormány közeledésére. Ezek ellen tehát kénytelen a kormány — mint ezt Grant a congressushoz intézett leiratában is jelezte — fegyvert ragadni s három barettéren küzd elsenek. Californiában a köztársasági csapatok a medoc­­indiánok ellen küzdenek, kik számra nézve gyengék ugyan, de csaknem elfoglalhatlan positiókat tartanak hatalmukban. Arizonában és Új-Mexikóban Crook tá­bornok küzd az apachok ellet­, kik 6—10,000 főt szám­lálnak. Itt gyakori összeütközések történnek, melyek­ben rendesen a vadak húzzák a rövidet. A legnagyobb hareztér a montanai, dacotai és wyoningi zónákon van. Az indiánok itt 45—50,000 emberből állanak, kikkel a csapatok nem harczolnak ugyan, de kitöréseikben féken tartják. A különböző törzsek megrohanják Minesota, Nebraska és Kanzas határait s nagyon megnehezítik a csendes tengeri vasút északi felméréseit. Az indiánok által lakott földrészeken alig van több 12,000 katonánál.­­ A modocindiánok földje majdnem bevehetetlen. A vidék meredek sziklákkal és vadonnal van borítva, melyek a modocoknak biztos menedéket nyújtanak; kik a sziklák magaslatán, me­lyek elágazásait 10—60 lábnyi mélységek választják el, meg a barlangokban tanyáznak és táboroznak, hon­nan ellenségeiket szemmel kísérhetik öt mértföldnyi távolról is, míg az ellenség őket észre sem veheti. Csak az a szerencse a köztársasági csapatokra nézve, hogy a modoc-indiánok csak hiányosan azt vannak fölfegy­verkezve. Louisiana lakói fegyveresen ellenszegültek az állami adók beszedésére kiküldött személyeknek. A svájezi szövetségtanács a madridi herczegnő­­nek (don Carlos nejének) és ügynökeinek megtilta a svájezi kanton nyugati részében való tartózkodást, — minthogy a herczegnőnek Genf melletti villájában el­küldésre kész hadi­anyagszerek fedeztettek fel, és ezzel bebizonyodott, hogy a carlisták Genfben akarják a lá­zadás központját megtelepíteni. Azon hat törvény közül, melyekre tegnapelőtt népszavazás történt, a katonai intézet áthelyezésére és a lövésztársulatokra vonatkozók elfogadtattak.­­ A fizetési, lovassági, halászati és vadászati törvények elvettettek. Nouvilas, az új spanyol miniszter a hadsereghez megnyugtató napi parancsot intézett, melynek vég­so­raiban figyelmezteti a katonákat, hogy fölebb­valóik­nak engedelmeskedjenek s a végéhez közelgő polgárhá­borút fojtsák el. A kormány föloszlatván a pénzügyi bizottságokat, angol lapok azzal izgatnak a köztársaság ellen, mintha a szelvényeket nem akarná beváltani. A porosz képviselőház tegnapelőtt tanácskozásait megkezdő s a pünkösdi ünnepekig félbenszakítás nélkül folytatni fogja. A fontosabb javaslatok közül, az adó­reform, a 120 milliós kölcsön s a egyházi előterjesztések fognak elintéztetni. A német birodalmi gyűlés 3-dik olvasásban elfo­gadta a pénzverési törvényt, valamint az ezüst öt már­kás dbok mellett arany öt márkás pénzeknek Delbrück által engedélyezett veretését is ;­­ azonban Delbrük határozott ellenzése daczára is fentarta a 2-ik olvasás­ban elhatározott két márkás pénzek veretését. Ausztriában a nap eseményét a választási mozgal­mak képezik. Több helyeken a kerületi bizottságok már megalakultak. A választási mozgalom legélénkebb Galicziában. A határozati párt nagy veszteséget szen­vedett Lawrowski halálával. Lawrowstii nemzetiségre nézve ruthen, azokhoz tartozott, kik a föderalismus hí­vei s ellentétben a többi ruthenekkel, kik boldogságu­kat a birodalmi egységben vélik föltalálni, az ultralen­ A magyar delegatió XII-ik ülése. A magyar delegatió XII-ik ülése örökké ne­vezetes marad, s méltán közmegbotránykozást okoz, mert bizonyítja, hogy ezen testület jogai­val élni vagy nem tud, vagy nem akar. A magy. delegáció ugyanis a Skene-féle szerződés bizott­sági vizsgálatát elvégre is csak arra használta, hogy a hadsereg felszerelése ügyét továbbra is a hadügyér szeszélyére bízhassa, monopolizáltatni engedje s e monopólium által a hazai ipart annyira elnyomja, hogy a szerződés lejártával Skene­ur és társai saját kények szerint szabják meg azon magas árakat, melyek alapján a had­ügyér kívánságait teljesítni hajlandók,­­ mert ekkor már a belföldi ipar nem leend képes velük versenyezni. A vizsgálatra felkért ipar s kereskedelmi ka­marák képviselői számokkal, adatokkal állottak elő; kimutatták, hogy a szerződés pontjai hibá­sak, a kiszámítás megbizhatlan, az árak maga­sak, túl magasak s a monopólium védelmi szem­pontból is veszélyes, könnyen megakasztható, sőt elégtelen a mozgósítás kívánalmainak telje­sítésére stb. És a mi delegátus uraink : midőn beismer­ték s maguk is hangoztatták a számok és érvek súlyát, készítenek egy határozatot az „ibis-redi­­bis­ nunquam“ módjára ; hatalmas szónoklatokat tartanak a hadügyér tévedései s önkényes eljá­rása ellen, hanem elvégre is, a múltakra fátyolt vetnek, a jövőre nézve pedig nem látnak módot a kellő változtatásokra s nagyon beelégesznek azzal, ha a Skene-féle szerződésnek csak némely pontja leend megváltoztatva, holott a felhozott tények annak teljes felbontását, a decentralisa­­tió rögtönös életbeléptetését mélhatlannak mu­tatják még azon esetre is, ha csak eme pontokat akarta volna a delegatió valóban megváltoz­tatni. * De a XII-ik ülésében megmutatta a magyar delegatió, hogy mint más még jelentékenyebb tételekre, úgy a felszerelési kiadásokra nézve sem bír elhatározott akarattal. Látja a jobbat, s kö­veti a roszabbat öntudatosan. Még csak egy szó sem emelkedett a Skene-féle szerződés mellett sem a lapokban, sem a vizsgáló bizottságokban. Egyhangúlag kárhoztatta ezen szerződést a közvélemény s egyhangúlag ki­mondta a vizsgáló bizottság a szerződés rögtöni felbontásának szükségességét, a decentralisatió jelszavát, s most igen­ ott vagyunk hol voltunk s a „drága“ idő, mely miatt a magyar ország­gyűlés sem juthat működéshez, csakis azért volt elpazarolva, hogy a bizottság tagjai megmutat­hassák, miszerint tudnának és akarnának is vala­mit , de az igazság s a népek érdekében határoza­tot hozni nem merészelnek. A magyar delegáció ezen eljárása méltán igazolhatja eddigi barátai előtt is azon évek óta hangoztatott vádat, miszerint eme testület nem méltó a létre, ez nem a népképviseleti testület szellemének kifolyása, nem a népek érdekeinek, nem a hazának, hanem — a tévedésteljes osztrák ezopi politikának szolgája. • — Minthogy mi is közlöttük valamely lap után azon vádat, mely bizonyos váltónak helytelen kiada­tása miatt Csemeghi igazságügyminiszteri államtitkár úr ellen Zweigelt Hermina nevében emeltetett, köteles­ségünknek tarjuk a mentséget is közzétenni, melyet a panaszra vonatkozólag a mai hivatalos lapban találunk, s mely ebből áll : „Tény az, hogy az igazságügyminisztérium a Zweigelt Hermina-féle követelésről már 1870. nov. 10- én nyert tudomást és pedig a bécsi kereskedelmi tör­vényszéknek ugyanazon hó 5-én 136,409. sz. a. kelt át­iratából, melyben értesiti a m. k. igazságügyminisztert, hogy Ch. M. Havannákból érkező örökségének 2800 forintig terjedő részét Zs. H. részére végrehajtásilag átadottnak (eingeantwortet) nyilvánította, s hogy ezen végrehajtásra vonatkozólag a kellő intézkedések megté­tele végett a közös külügyminisztériumot meg­kereste. Ezen átiratban az igazságügyminisztérium semmi­féle intézkedésre nem lévén felhíva, sőt abban nyíltan ki lévén mondva, hogy az intézkedések megtétele vé­gett a közös külügyminisztérium kerestetett meg , az igazságügyminisztérium által egyszerűen tudomásul vétetett. Kilencz hóval az említett megkeresés után érke­zett a közös külügyminisztériumnak azon átirata, — melyben a havannai consul jelentése kíséretében a Ch.-féle havannai hagyatékra vonatkozó iratok — s ezek közt egy 9799 frank 8 cz.-ról szóló váltó is csa­tolva voltak, mely átiratban felkéretik az igazságügy­minisztérium , hogy kellő intézkedés után a közle­mények kézbesítéséről szóló revényeket küldje meg. Ugyancsak ezen külügyminiszteri átirat második részében történik ugyan hivatkozás a bécsi kereske­delmi törvényszéknek fentebb emlitett 1870. évi végre­hajtási végzésére, maga ezen végrehajtás foganatosítá­sára azonban az átirat határozott felhívást nem tar­talmaz, mi az illető előadónál azon, később tévesnek bizonyult feltevésre adott alkalmat, hogy a Zweigelt H. részére elrendelt átadásnak foganatosítása végett a kellő intézkedések megtételére a bécsi kereskedelmi törvényszék által a közös külügyminisztérium hivatván fel , ez azon követelést a hagyatéknak a kilencz havi időszak alatt érkezett előbbi részéből kielégitette. Ezen felfogásból származott az 1871. aug. 26-kán kelt intézkedés, mely által a kérdéses váltó Ch. M.-nak kiadatni rendeltetett. Ezen rendeleti tervezet közel 200 db egyéb ügy­csomóval aug. 27-én érkezvén felülvizsgálat alá s az államtitkári helyettes által egyszerű s minden tévedést kizáró kielégítési ügynek tartatván , megerősittetett, s a kezelési könyvek szerint aug. 29-ik napján a többi darabokkal együtt a kiadó hivatalba küldetett. Midőn a kérdéses ügydarab már a kiadóhivatalban volt, jelentkezett az igazságügyminisztérium letéti ke­zelőjénél a pesti váltótörvényszék egyik hivatalnoka, é­s előmutatva a váltótörvényszék végzését, mely által Ch. M. ellen B. L. pesti kereskedő részére 18.000 fo­rint erejéig végrehajtás rendeltetett el, kérte a végre­hajtást szenvedett részére Havannából érkezett s az igazságügyminisztériumban létező váltónak a foglalás reávezetése végetti előmutatását. A letéti kezelő ez iránt k­érdést intézvén az állam­­titkári helyettesnél, ettől azon utasítást kapta, hogy a bírói végzés foganatosítása az igazságügyminisztérium által egyáltalán nem lévén akadályozható , a foglalás a váltótörvényszék végzése értelmében eszközölhető, mire az a zálogjognak a végrehajtó által a váltóhoz pe­csételt hosszitmányra való reávezetésével tettleg esz­közöltetett is, s ezután a váltó ismét a letétbe helyez­tetett. B. L. részére tehát későbben teljesittetett a fogla­lás, mint a váltónak kiadása elrendeltetett, és az ezt megrendelő elintézés a kiadóhivatalba küldetett. Ezen intézkedés leiratván s a kezelési stádiumokon keresztülmenvén, tekintet nélkül a kiadást meghagyó rendeletnek a kiadóhivatalba érkezte után tört­ént fog­lalásra , a­helyett, hogy az ügyiratok az időközben tör­tént foglalás szempontjából az illető osztályba újabb intézkedés végett visszaküldték volna: a váltó a fogla­lás előtt kelt rendelet értelmében, Pest város közönsé­géhez küldetett. Ez a tények hű előadása. Kétségtelen, ha a foglalás után az ügyiratok visz- A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZAJA. — Pest, 1873. május 8. — Fracasse kapitány. Regény a XVlI-ik századból, melyben a nagy forra­­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából fordította G. T. Ant. (55. Folytatás.) — Alkalmasint visszaküldené önnek e kincseket, azt szenvén, hogy valaki mással téveszti őt méltóságod össze. Épen nem kapzsi, mint társnéi, és mi nőnél ritka, szemei nem fénylenek az ékszerek sugárinál. A leg­gyönyörűbb gyémántokat ép oly nyugodtan nézi, mint a szalmán száradó saspolyát. — Mily különös és megfoghatatlan példánya ez az asszonyi nemnek­­ — mondá Vallombreuse, kissé megdöbbenve — alkalmasint el akarja magát vétetni azon együgyü által, ki bizonyára gazdag lesz, azért színleli és játsza így az erényest. Történik néha, hogy a színésznőket ily szeszély meg­ragadja. — Hát vegye el ön, vágott közbe Vidaline nevetve — ha nincs más mód. A herczegnő czim a legkérlelhet­­lenebbeket is megszelidité. — Hohó! Csak lassan! — viszonzá Vallombreuse — ne siessünk annyira, először is alkudozzunk. Igye­kezzünk legelőbb e szépséggel összejönni, a­nélkül, hogy elriasztanak. — Ez könyebb lesz mint magát általa megszeret­tetni — mondá Bilot. Ma este ismételni fogják a lab­dázó teremben a holnap előadandó darabot, a műked­velők be fognak bocsáttatni, önnek csak meg fog kelleni magát nevezni és minden ajtó zárva lesz. Külön­ben szólok majd egy szót Héredenek, de csekély felfo­gásom szerint jobban tette volna méltóságod, ha Sze­­rafin kisasszony felé fordítja vágyait; ő Izabellánál nem kevésbé szép és boldogsága ily megkülönbözteté­séért túláradó lenne. — Izabellát szeretem — mondá a herczeg száraz hangon, melyet igen jól tudott olykor elővenni, és mely minden ellenvetésnek egyszerre véget vetett — Izabel­lát, és nem mást, Bilot uram. És kezét hanyagul mé­­lyesztve zsebébe az asztalra hosszú aranysort hintett. — Fizesse ki ebből a palaczk bort és tartsa meg a többit magának. A vendéglős tisztelettel­­szede fel az aranyokat és egyiket a másik után erszénye fenekére csúsztató. A két ifjú fölkelt, kalapjaikat egész a szemöldökig lehúzván, köpenyeiket félvállra veték, és elhagyták a termet. Vallombreuse néhányszor fel s alá járt a kis utczán, fel-felnézvén valahányszor a szerencsés ablak alatt elment, de hiába. A függöny leeresztve maradt, és azt lehetett hinni, hogy senki sincs­­a szobában. Végre megunván a várakozást s őrködést a puszta utczában, hol az éjszaki szél hűvösen futt, Vallombreuse ehez nem lévén szokva, haza felé irányzó lépteit, szidván ma­gában az ily megáltalkodott makacs nőt, ki elég vak­merő egy oly szép herczeget igy epedni hagyni. Még az azelőtt megvetett Corisandára is jó szívvel gondolt; azonban önhittsége azt sugallá, hogy mindennek da­czára, a­mint meg fog jelenni, győzni fog mint Caesar, a­mi pedig vetélytársát illeti, ha mégis útjába mer ál­lata, majd meg fog szabadulni tőle néhány fizetett or­gyilkos segítségével, méltósága nem engedvén, hogy ő maga mérkőzzék meg ily haszontalan bohóczczal. Ha Vallambreuse nem is pillantotta meg Izabel­lát, ki szobája belsejébe húzódott volt vissza, azonban az utczán való hosszas sétája alatt, más ablakból, irigy szemek által vizsgáltatott, Sigognac báró által, kinek ezen idegen titkos járásai és magaviselete épen nem volt ínyére. Tízszer is kedve kerekedett lemenni és kardjával a különezre rontani, de erőt vett magán. Az, hogy egy fal mellett föl-alá járt, még nem volt elég ok arra,­­ hogy megtámadja, bolondnak látszott volna és nevetsé­gesnek. Különben is e feltűnés árthatott volna Izabella hírnevének, ki egészen ártatlan volt s nem tehetett ar­ról, ha az idegen mindig ugyanazon pontra szegezte szemeit. Azonban feltette magában, hogy őrködni fog e gyanús egyén cselekedeteire és vonásait jól megje­gyezte magának, hogy szükség esetében megismer­hesse. Hérode, másnapi előadására, mely az egész város­ban kidoboltatott, Lygdamon és Lydias, vagy a hason­latosság nevű drámát választotta, melyet egy bizonyos Georges Scudéry főnemes írt, ki a franczia testőrség­ben szolgált s kardját tollal cserélte fel és mindkettőt egyaránt kitünően használta. Ezenkívül Fracasse kapitány kérkedéseit is szán­dékoztak előadni, hol Sigognacnak valódi közönség előtt kellett fellépni, miután még csak hornyák, tehe­nek előtt játszott volt Bellombre pajtájában. A színé­­szek mind rettenetesen el valának foglalva szerepeik tanulásával, Scudéry darabja itt lévén előttük, még nem tudták. Fel s alá járkáltak a folyosón, olvasva, mormogva és néha nagy felkiáltásokat téve. A­ki így látta volna őket, bizonyára eszeveszett őrülteknek hiszi mindannyit. Néha hirtelen megállot­ták, aztán újra tovább mentek nagy léptekkel, szélma­lom módjára mozgatván karjaikat. Leander különösen, kinek Lygdamon szerepét kellett játszania, hatásos ál­lásokat próbált és oly mozgásokat vitt véghez, mint a szenteltvíztartóba esett ördög. E szerepére számított, hogy végre aranyálmát teljesülni lássa és szerelmet gerjeszszen egy főrangú nőben, hogy visszapótoltassa­nak neki azon botcsapások, melyeket a bruyères-i kas­télyban kapott és melyeket tovább érzett szivében, mint hátán. Azon epedő, szerencsétlen szeretői szerep, ki legszebb érzéseit kérlelhetlen nő lábaihoz teszi, szép versekben kifejezve, igen jó alkalmat szolgáltatott a szemforgatások, ájuldozások és más elérzékenyítő moz­dulatokra, melyekben Leander kitűnő volt, nevetséges oldalai daczára ő lévén egyik legjobb vidéki szerelmes. Sigognac, kinek Blazius Ion tanítója, szobájában ismételt az öreg színészszel és igyekezett a színpadi bajos művészetet elsajátítani. Az egyén, kit elő kellett adnia, eltűnt a természetből és mégis kellett a nagyítás alatt a valót érezni, a torzkép alatt az embert. Blazius ezen értelemben adott neki tanácsokat, mondta, hogy kezdje el természetes, egyszerű hangon és azután men­jen át a szokatlan, különös hangkitörésekre, vagy pe­dig elevenen koppasztott pávaszerű kiabálások után térjen át a természetes hangra, mert nincs oly túlzott egyén, ki mindig az legyen. S különben is ez az egye­netlen magaviselet a féleszű teremtések sajátja, kik még abban is kitűnnek, hogy tagjáztatásaik nem egyez­nek meg mindig szavaikkal, ez oly különbség, melyet a művész ügyesen felhasználhat a legnevettetőbb mozza­natok előidézésére. (Folytatása köv.) gyerek nézeteihez csatlakoztak. Nem tudni, hogy a ve­zér halálával e töredék a politikai téren fen fogja-e ma­gát tartani.

Next