Magyar Ujság, 1873. augusztus (7. évfolyam, 176-200. szám)
1873-08-08 / 182. szám
Péntek. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-ső szám. II. emelet. I de intézendfi a lap csell, mi részel illett minden közlemény. Kéziratok a levelek viaera nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyeterantexzt-ikum, földszint. Ide Intézendő a lap anyagi reenét illető minden kis elemény, o. m.ai előfizetési pmna.a kiadás közüti panassok és a hirdetmények. 1-2. szám. ^Vll. évfolyam. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1873. Auguszt. 8. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre Fél évre 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes számo kr. Hirdetési dij: kilenc* hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílt tér: négy hasábos petitsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czímű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. et. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelettel felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye kürül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek augusztus 1-től kezdve: Évnegyedre (aug.—okt.) . . 4 frt — kr. Félévre (aug.—jan.) . . . . 8 frt — kr. Három évnegyedre (aug. — ápr.) 12 frt — kr. Egy hóra.........................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány utján legczélszerűbben eszközülhetők és Budapestre egyetemul eza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hírlapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség. Pont, augusztus?. Külföldi szemle. Míg a franczia lapok a párisi gróf hollétét illetőleg különféle helyeket emlegetnek, ez alatt a párisi gróf már több nap óta Bécsben van s már hétfőn a császár által fogadtatott. Amint a „La Presse“ írja, Lajos Fülöp unokája, amint az osztrák fővárosba érkezett, legelsőben is a „bourbon ház fejénél“ jelentkezett. ,,E lépést — teszi hozzá az említett lap — semmi megállapodás nem előzte meg, az csupán a tisztelet és hódolat ténye. Jól értesült körökben azon véleményben vannak, hogy Chambord gróf s fiatal unokatestvére csak a kölcsönös tisztelet és szívélyességre fognak szorítkozni, a politikai kérdések pedig csak nagy tartózkodással fognak érintetni, miután hallgatag beleegyezéssel a nemzetgyűlés számára tartatnak fen. A párisi gróf már kijelentette volna, hogy kész a család fejének örökösödési joga előtt meghajolni, mely utóbbi a királyi souverainitást a nemzetgyűlés által meghatározott formák szerint gyakorolja. Azaz a nemzetgyűlés hívja vissza a királyt s állapítsa meg az alkotmányt. Ez kétségkívül a legkényesebb pont, mely a frohsdorfi találkozásban nem fog megoldatni. Az öröklő monarchia képviselője eddigelé kijelenté, hogy a monarchiát csak feltétel nélkül fogadja el, a fehér zászlóval és a királyi perroválási joggal, amint azt XVIII. Lajos híres sant-queni nyilatkozatában fentartá. A „Répub. Fran.“ az orleanisták cselszögényeiről ír, azt véli, hogy világos, hogy ha a trónkövetelők egymást tévútra vezetik is, másokat nem fognak felültetni. Miként is hagyhatná magát e cseleszközök által elvakíttatni nem mondjuk, hogy itt az országban — itt az ilyen dolgok közömbösen fogadtatnak — hanem ama politikai világban, melyben mozgalma által el akarja hitetni, hogy bennünket vezérel. Hová vezetne máshová a két Bourbon ház által czélzott fusió, ha nem oda, egy versengő házat teremteni, mely a helytartótanács zászlója vagy más jel alatt a Lajos Fülöp unokái által elejtett ügyek vezetését ismét fölvenné. E cselszövények végeredménye, melyek szemeink előtt most folynak le, bizonyos trónkövetelők közt az egyetértés létrejöttét meg nem engedni, ha egy általában lehetséges s újabb szakadásokat előidézni, melyek a kibékülést semmire fogják föloldani. Franczia lapok közük Thiers beszédét, melyet az agg államférfiu legközelebb a mülhauseni nők egy küldöttségéhez intézett. E küldöttség élén Köchlin urhölgy volt , díszes emléket nyújtott át Thiersnek. „Köszönöm önnek asszonyom! — mondá Thiers — köszönöm barátnéinak és polgártársnőinek azon emlékét, mely drága lesz előttem, mint azon fáradságok és erőfeszítések bizonyítéka, melyeket a terület kiüritése fontos műveinek szentelhetni szerencsés voltam: oly mű ez, mely ép oly szerencsés alkudozásokat, mint pénzügyi és administratív intézkedéseket ten szükségessé. De kérem önt, hogy a hálátlanság szavát (Köchlin asszony a nemzetgyűlés hálátlanságára utalt) ne mondja ki; ha önt itt látom, ha hallom, ha mindazt olvasom, mi Francziaország minden vidékéről hozzám érkezik, háládatlan lennék, ha megengedném, hogy itt hálátlanságról szóljanak. A nemzetgyűlés reám vonatkozólag egyszerűen jogával élt. Más politikát követett, mint én ; az ő joga volt tehát, hogy kezemből a kormány reám bizott gyeplőjét kivegye. Nem lenne igazam, ha e miatt panaszkodnám, s nem is panaszkodom a történtek felett, minthogy szerencsésen megtaláltam a nyugalmat, melyre oly nagyon szükségem van és szerencsés vagyok, hogy ama nehéz állást elhagyhattam, melyet becsülettel csak úgy lehet betölteni, ha odaadással egyetértésben működünk a nemzetgyűléssel. Ismételve köszönöm a ragaszkodás jeleit, mely mélyen meghatott, s elegendő kárpótlás azért, amit három év alatt tehettem.“ E szavak nagy hatást tettek az országban. Nancyban, a német hadak elvonulása alkalmával Manteuffel német tábornok 30,000 francot küldött a nevezett város tanácsának, hogy azt alapítványul elfogadván, kamataival a város területén elesett németek sírjait gondozza. A tanács erre azt felelte, hogy a halál nem ismer nemzetiséget s a város kész német segély nélkül gondozni az elhunytak sírjait, — ennélfogva a felajánlott összeget nem fogadhatja el. Manteuffel meghatva e nemeslelkűség által, megköszönte a város hatóságának nemes gondolkozásmódját és egyúttal a 30 ezer frankot az ottani kórházak költségeinek fedezésére kérte fordíttatni, hálával emlékezvén meg egyszersmint a franczia orvosok és sebészek azon önzetlen fáradozásairól, hogy a sebesült német katonákat kötelességükön túl is ápolták. A város természetesen nem tehetett ez újabb ajánlat ellen semmi kifogást és őszinte köszönettel fogadta az egykori ellenség ajándékát. Broglie herczeg egy társalgás alkalmával tiltakozott a klerikális és ultramontán jelleg ellen, melyet a minisztériumnak tulajdonítanak. Sajnálatát fejezte ki a bucsujárások fölött s azt mondá, hogy azokat csak az egyéni szabadság iránti tiszteletből tűri meg. A fusiót illetőleg Broglie kétségét fejezé ki annak létrejötte iránt s szerinte a mostani állapot fentartása a legjobb. A spanyol kormánycsapatok mindinkább nagyobb sikerrel küzdenek. Cadix, Granada, Sevilla városokban a kormánycsapatok elnyomták a lázadást. Cadixban a lázadók tüzérsége, midőn a kormánycsapatok a város külső védműveit elfoglalták, megrohanták a forradalmi kormányt, elfogták s azután a várossal együtt a kormánycsapatoknak adták át. Granada önkényt meghódolt s egész Andalusia tartományt pacifikáltnak mondják a kormány táviratai. Sevillát Pávia tábornok már előbb meghódoltatta. Malaga, melyet legközelebb a cartagenai lázadók akartak bombázni, már régebben meghódolt. Malagában két nagy s az önkénytesek közt igen elterjedt párt küzdött egymással. Az egyik élén Solier kormányzó állott, a másikat Carvajal katonai kalandor vezette. A két párt júl. 25-én összeütközött egymással, a harcz oka az volt, hogy Solier 12 carvajalista tisztet, kik parancsainak nem engedelmeskedtek, el akart fogatni. Solier a város fontosabb részeit megszállotta, mire a carvajalisták délelőtt 10 órakor egy hídnál megkezdették a harczot. Solier békülni akart, de a lázadók a parlamentári zászlóra lőttek s a harcz hevesebbé kezdett válni. Végre a lázadók erődített helyeikbe, a Victoria városrészbe szorittattak vissza. Solier három ágyúval kezde meg a támadást, s az ellenségnek egyetlen ágyúját is elvette. Öt óra tájban a lázadók mindenütt le voltak verve, zászlójuk elvétetett, vezetőjük, ki három sebet kapott, 371 fogoly és a fennemlített 12 tiszt rögtön gőzhajón Ceutába Afrikába szállíttatott. Maga Carva-jal azonban elmenekült. A harcz 11 halottba és 22 sebesültbe került. A lázadók leverése után Solier, kikezdetben saját szakállára akart forradalmat csinálni, a madridi kormány tekintélyét visszaállította. Másrészt Valencia visszahódítása tegnapelőtt még nem sikerült s a lázadók, noha a város három pontról bombáztatik, keményen tartják magukat. A Cadix ezred fellázadt, ugyanazt tette egy hadihajó. Contreras a porosz hajón sokkal biztosabban érzi magát, mint a szárazföldön barátai körében. Az orosz „Birzev Viedomosti“ szemlét tart az európai sajtónak magatartása fölött, a khivai hadjárat ügyében. Fő megelégedése a cseh lapokat illeti. Ezek, szerinte, leghelyesebben fogták föl az oroszok által Közép-Ázsiában kivívott eredmények történelmi jelentőségét. Megdicsérve e miatt nevezetesen a „Národni Listy“-et és a prágai „Politik“-ot, czikkének végén igy szól: Csak egy szláv képes megérteni s kellő módon megbecsülni a nagy tetteket, amelyek Ázsia mélyében egy nagy szláv birodalom által viseltetnek az összes világ haladása és jóléte érdekeiben. A többi nyugati nemzetekre nézve hasonló önzéstelenség érthetetlen, s általuk mindig leplezett hatalomvágynak is tekintetni. Konstantinápolyban a porta az osztrák császár Pétervárra utazását torz szemmel nézi. Attól tartanak, hogy az osztrák és orosz udvar nagyon is közeledni fog, mely a portára látrányos lehet. Válasz Csernátony „Miről van szó“ ? cziviű czikkére. .. Nem vitázok többé Csernátonyval, s ezen czikkben befejezem azt, amit ez alkalommal elmondani akartam. Mint egy más lapban olvastam, Györffy Gyula azt állítja a „Bihar“-ban, hogy én részhiszeműleg támadtam meg a balközép egy részét. Nem olvastam czikkeit, de ama kitételt azt hiszem, úgy értette, mint a törvényhozás terén értelmezni szokták, hogy t. i. én tudhatom s tudom is azt, miszerint a balközép kérdéses része nem akar fusionálni a deákpárttal s nem akar lemondani a közjogi küzdelemről, és mégis állítom. Én tényeket soroltam el, különösen a „Magyar Újság“ július 13. és 22. számaiban, azoknak adtam azon magyarázatokat, melyeket hozzájuk magam csatolhatni véltem; nem állottam elő puszta állításokkal, nem akartam sejtetni, hogy „tudok én valamit“, nem hivatkoztam személyes tapasztalataimra, személyes ismeretségeimre, csupán annyiban hivatkoztam, hogy meg vagyok győződve jó szándékaikról, mert ismerem őket. Ismételve kifejeztem, hogy tisztelem meggyőződésüket, de nem oszthatom; előadtam, miként állanak a dolgok, s utaltam arra, hogy ehez képest foglaljanak állást a párt tagjai, akik a programéihoz ragaszkodnak. Cáfolja meg Györffy Gyula a tényekre vonatkozó állításaimat, mutassa ki következtetéseim helytelen voltát, ha lehet, de részhiszeműséget fogni rám semmi esetre. Hát ugyan miféle személyes érdekem vagy „passióm“ volna nekem abban, hogy ellenséges lábra álljak azokkal, kiknek irányában személyes közes érintkezés útján tanúsítani tiszteletet, élvezni barátságot bizonyosan kellemesebb érzés lehetett, mint kitenni magamat Csernátony kíméletlen, s mint most tapasztalom, Győrffy Gyula igazságtalan megtámadásainak. Vagy micsoda passióm lehetne felmutatni ama nagy csorbát, melynek kétségtelenül kell az ügyre háramlania abból, ha az ellenzék legjobb bajnokainak egy nagy része azt jelenti magatartásával, hogy az a miért eddig küzdött egyenesen, erélyesen, most már előtte se látszik egyébnek, mint egy ideálnak vagy utópiának, melynek valósítása lehetetlen. Hanem azt meg kellett kérdeznem, hogy miért lett utópiává, miért lett lehetetlenné ami azelőtt nem látszott se utópiának, se lehetetlennek? Ezt kérdeztem Csernátonytól. Erre nem adott elégséges feleletet most ő, mint még előtte se senki a mostani pillanatig. A hit, a bizalomvesztés ellenében hivatkozni kívántam a nagyközönségnek megóvott hitére s állhatatos akaratára. Mert meg vagyok győződve, hogy ha akarni fog állhatatosan,meg is lesz amit akar, mert az, amit a baloldali programm tartalmaz, legális, practicus és azért kivihető dolog; ha nem akar, ha elhiszi, hogy a baloldali programm kivitele utópia, akkor utópia Magyarország szabadsága és jóléte, utópia az, hogy Magyarország anyagi bajaiból kibontakozzék s a vagyonbukás örvényét kikerülhesse. Saját kitartásunktól s erélyünktől függ, fog-e élni nemzet e hazán vagy pedig utóvégre is aláásta s elnyeli államiságunkat az egységes osztrák birodalom, körülnyaldossa mint boa constrictor s elnyeli nemzetiségünket a cosmopolitismus és germanisatió. Ments meg uram „barátainktól“, ellenségeink ellen majd csak megvédjük magunkat, mert hála istennek jóval előbb állunk culturában és erkölcsi fölényben valamennyinél együtt és egyenként. De igy, amint most vagyunk, meg nem maradhatunk. Sokkal több fogantyút hagyott mind az önállóságunk mind a nemzetiségünk ellen való törekvésnek az 1867-iki kiegyezés, semhogy ellene sikeresen védhessük magunkat; anyagilag, pénzügyileg rövid idő alatt tönkre megyünk. Sokkal nagyobb mértékben kell precisírázni önállóságunkat, saját tehetségünkhöz mérve kell rendezni állami háztartásunkat, tisztán a personálunióra kell alapítani Ausztriához való viszonyunkat, az uralkodó közössége elegendő kapocs arra, hogy fenálhasson köztünk az állandó szövetség , minden egyebekben Hungária farada se. Nekünk nem szabad helyet engedni azon nézetnek, hogy ama programm, melyet a nemzet 1848-ban felállított, melyhez a sanyarú 12 év alatt állhatatosan ragaszkodott, melyet 1861-ben egy szívvel lélekkel fent hangoztatott, mely azóta az ellenzék programmja maradt — valóságos benső incompatibilitást rejt magában Ausztriával való megmaradásunk tekintetében; nem szabad helyet engedni azon aggodalomnak, hogy ezen programm forradalmat hord méhében. Nem benső incompatibilitás vitte törésre a dolgot 1848-ban,hanem egyedül az, mivel a hatalom azt mondotta : nem tetszik, nem akarom. Azóta tanulhatott, s tanult is kétségtelen, de a tanúság kárba megy s előtérbe állanak a régi hatalmi hagyományok, ha azt látja, hogy Magyarország megszeppenve alkalmazkodik. Nemzetünk törekvése az önállóság után magának az életfentartartás ösztönének természetes nyilatkozata; századokon át megvolt az ami most nyilatkozik a baloldali programm alakjában. Tényleg, cselekvőleg küzdött mindig a nemzet ezen irányban erősebb vagy gyöngébb áramlatban, de az ideálok, a hit, a remény régióiba száműzni azt a mi életkérdés , ez csak most történnék először ha elfogadná a nemzet ama tant, hogy megtartjuk elveinket, hanem nyugodjunk meg a létező alapban, erre szorítkozva, ennek korlátai közt értékesítsük igyekezetünket, mert hisz e téren is van tennivaló elég. Ez új dolog, ez új nemzeti politika volna, mely helyzetünkéi s történelmünkél ellentétben áll. Az czélra nem vezet, hogy hiszen jó, legyen ezután is egy töredék,mely a nemzeti függetlenség eszméjét fentartsa, távol maradva a tényleges cselekvéstől és befolyástól. Többször jelezte már Csernátony, hogy hiszen ám legyen egy ily szélső árnyalat, ő elismeri annak jogosultságát. Nekünk nem az kell, hogy nemzeti önállóságunk eszméje föntartassék, mintegy spiritusban, hanem az, hogy valósíttassék, és pedig mielőbb. Tengem, de megmaradni lehetett a 48 előtti állapotban, hanem az 1867-ki rendezkedés által oly helyzetbe jutottunk, amelyben sokáig maradni nem lehet, vagy előre a valódi önállóság, vagy hátra a birodalomba olvadás felé, de kimenni mindenesetre kell. Merre menjünk — ez függ a nemzet állhatatosságától, erélyétől. Az a — mint Sennyey mondá — jogosult historicus párt, nem csak arra tartja magát hivatottnak, hogy mint tánczos ebet tartsák kéznél mások, akik „jobb figurát“ szeretnek általa csinálni szemben a legfőbb befolyás és hatalom többi kezelőivel, hanem affictuálni akarja elveit, programmját, azon programmot, melynek lejalitása, melynek gyakorlati kivihetősége a lefolyt évtized küzdelmei és vitái után nem állhat kétségben. S most visszavonulásuk által épen azok akarnak kétséget kifejezni ezen gyakorlati kivihetőségben, akik eddig oly fényesen tudták bizonyítani ! Mi bírta őket e kételkedésre? Ezt kérdezzük ismét és ismét, de ezt nem magyarázták meg, hanem beléptek a nélkül az uj irányba s nem kaptunk eddig rá feleletet, mióta hangosan kérdezzük az uj áramlat indokát. A tények azonban, melyek a balközép vezérlő részének újabb magatartására vonatkoznak, eléggé hangosan szólanak s ezek ellenében a közönség, mely megállapodott nézetekkel bír azon nagy kérdésekről, melyek a baloldal és deák-párt közti nagy vitának tárgyai — videat ne quid respublica detrimenti capiat. A kétkedés, közöny és lehangoltság ne oltsa el a meggyőződésnek parázstüzét, a kik kételkednek, igyekezzenek bizonyosságot szerezni maguknak s foglaljanak állást határozottan meggyőződésök ügye mellett. Mocsáry Lajos, a népiskolákról a világtárlaton. ni. Az amerikai népiskolaház épen a nyugoti bejáró mellett van. Örömmel léphet be a vizsgálódó a tágas szobába, hol pad helyett igen czélszerű vasszékek vannak, melyeknek házához menedékesen menő, tintatartóval ellátott, asztalt képező vas tábla van illesztve, úgy hogy minden szék, a hátul ülőnek kényelmes asztalt nyújt. Sehol talán annyi gondot nem fordítanak, annyi pénzt nem áldoznak a közoktatásra mint Amerikában. Alig alakul ott egy új falu, első feladata, hogy iskolát létesítsen, mely a puszták közepén terjeszsze a világosságot. Az amerikai iskolák gyönyörűen vannak szervezve. Minden hasznos tudományt tanulhat ott a gyermek, hogy hasznos honpolgár váljék belőle, s később, ha kívánja, tovább folytathassa tanulását a legmagasabb tudományokig. Mindent a legtisztábban, a legjózanabbul igyekeznek tanítani. Nagyon dicsérik a „Conversation“ nevű gyakorlatokat, melyek mindennap egy óráig tartatnak. Ilyenkor a gyermekeknek mindenről, mit előbb figyelemmel megvizsgáltak, tisztán, értelmesen számot kell adniok. Például a növendékek szétszedett óraművet kapnak kezökbe; ha jól megvizsgálják kell hogy szerkezetét és a részek összefüggését, hivatását maguktól kitalálják és jellemzőleg elmondják. A tanító irányozza természetesen kutatásaikat. Ezen gyakorlatok rendkívül élesítik a tanulók elméjét és bizonyos komolyságot kölcsönöznek érzelmeknek, mert már korán arra szoktatjuk őket, hogy maguknak mindenről számot igyekezzenek adni. Sőt azt mit tudnak tisztán, érthetően mondják el. Az amerikai népiskolák rendszerint igen gazdagok. Majd mind bírnak nagy terjedelmű természetrajzi gyűjteménynyel, számos természettani, sőt néha vegytani készletekkel is. A világkiállításra hozott dolgozatok azonban nem felelnek egészen meg a várakozásnak. Mintha látszanék rajtuk, hogy új országból küldettek, melyben a tudomány nem verhetett még elég mély gyökeret. Valahogy igen hamar végeznek mindent. A rajzok különösen gyengék. Azonban ezekből is látható, hogy napról napra fejlődnek és tökélyesbülnek s nagymérvben kitűnőek lesznek Amerikában az iskolák, mikor a most elvetett sok jó mag gyümölcseit százszorosan fogja megteremni. Magyarországnak is van közoktatási szekrénye a kiállításon. Az itt bemutatott tárgyak a szakértők által méltó elismerésben részesültek, s valóban ki is állhathatják a versenyt a többi országokkal. De azért nem nyughatunk meg ezen eredményben. Ha azt is ki kellett volna állítanunk a mi nálunk még hiányzik és a mi tételünkhöz múlhatlan szükséges, magunk is megijedtünk volna a hiányok rettentő jegyzékétől. Sok tennivalónk van méd, rettentő sok, és fájdalom , nem vagyunk elég buzgók a tanítási kérdések iránt. Magyarországnak egy évtized óta valóságos átka lett a politika. Mindenki azzal foglalkozik s azon kivül egyéb majd nem is érdekli. A kiben csak egy kis tehetség van, mindjárt képviselő kívánna lenni, (mert ez egyetlen politikai tér, melyen kitűnni akar a legtöbb ember szeme előtt) s a ki bármi állásban hírnévre tehetett szert, mindenről képes lemondani ha megválasztatását reméli, holott sok szép hazafias tettet lehet véghez vinni az ország házán kívül is. E szenvedélyt, az igaz, azzal lehet némikép menteni, hogy rendkívüli helyzetben vagyunk. Oly mostohák reánk nézve a körülmények, hogy még fenmaradt — A „Narodne Novine“ lapja élén a következő értesítést közli : „A császári és Apostoli királyi Felsége folyó évi julius hó 30-án kelt legfelsőbb elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy az 1872. évi október hó 15-kén kelt legfelsőbb elhatározással további intézkedésig elhalasztott horvát-szlavon országgyűlés folyó évi augusztus hó 25-dik napjára ismét összehivassék. A kir. horvát-szlavon-dalmát országos kormány elnöksége. Zágrábban, 1873. évi augusztus hó 4 kén. Dr. Muhics, s. k.“