Magyar Ujság, 1873. szeptember (7. évfolyam, 201-224. szám)
1873-09-11 / 208. szám
szegyűjtsék a szükséglet adatait s felterjeszszék a kormányhoz, hogy az gondoskodjék kielégítéséről, akkor biztosan mondhatjuk, hogy sem a vetőmagbeli, sem az élelmezési szükséglet nem leend kielégítve felerészben sem s a nem mindenben jól értesült kormány nem a legigazságosabban s csak későn fogja szétoszthatni az állami segélyt — vagy épen csak azon segélyt, mit a megyéktől mint engedelmes közegektől beszedhet. Mit is oszthatna szét a kormány „állami segély“ útján? holott önmaga a legnagyobbSzűkölködő, fogyasztó gépezet. A „Pester Llyod“ mely a kormány terveiről s elveiről rendesen legelőbb értesíttetik, már múlt vasárnapi számában beszélt egy nagy államkölcsön szükségességéről, mely nemcsak a jövő évi hanem a következő 4—5 évi (!) deficiteket is fedezné. Egy ily kölcsön összege nem lehetne kevesebb mint 200 millióért, mert most, midőn már a közös activák elfogytak, vagy be nem hajthatók, midőn eladni valónk nincs (legalább nincs reá tetszetős ürügy) s midőn az adóösszegek sokkal nagyobb hátralékokat mutatnak fel, mint minőkre számított a pénzügyér úr: 50—60 millió kölcsön is aligha lenne elég évenként. Tetszetős alakba önthetné a kormány ezen óriási kölcsönt az által, ha azt mondaná, hogy a saját részére például e folyó évben csak (1) 50 milliónyit igényel s ha még ez év folytán képes többet, például szintén 50 milliónyit belőle folyóvá tenni, tehát ezt, mint „állami segélyt," a vetőmag a kenyérnek való szükséglet beszerzésére 1 — 2 évi tartamra kiosztja (mert sokan vannak, kik a jelen évi válság kikerülése reményéért szívesen feláldoznák a jövő évi, vagy egész jövendőbeli boldogulhatásuk jogát és reményét). De nem hihető, hogy magában a jobboldali pártban is találkoznék többség egy ily óriási teher elvállalásához, melynek mint látjuk csakis az volna főczélja, hogy a deficites államháztartási rendszert még 4 — 5 évre kinyújtsa s a ma kölcsön adott összegeket uzsorás kamataival (mert az államkölcsönök legdrágábbak) holnap minden szigorral visszavegye. Ne várjanak tehát a megyék ilyféle sültgalambokra. Az a kétszáz milliónyi kölcsön, melyből talán a nép is kaphatna valamit, még nagyon messze, lehet hogy épen csak a mesék országában van s a vetőmag márkell“ — mert hiszen ki arra nem számíthat, földjét sem fogja mag alá megmivelni. Sőt néhol már a kenyérnek való is kell. Legjobban tudhatják s kipuhatolhatják ezt maguk a megyék, vagyis úgynevezett királyi törvényhatóságok. Mutassák meg a megyék, hogy megbénítva, önhatóságukban korlátolva is többet tudnak tenni: életre valóbbak mint a kormány,s a vetőmag - élelmi szükségletet nagyrészben kiegyenlíthetik, holott ha ennek kielégítését is a mostani kormányzattól várják, úgy járhatnak vele, mint jártak a pénzszükséglettel, — a bankügygyel.* — A horvát országgyűlés pénzügyi bizottsága a ház szombati ülése után folytatta tanácskozásait és délutáni két óráig ülésezett. Ez alkalommal teljesen végig tárgyalta az 1873-as költségvetést. Lényeges törlések nem történtek: a bizottság javaslatai a középpárt kebelében külön tanácskozás tárgyát képezendik, mely alkalommal a bizottságnak a 4000 frtnyi rendelkezési alapra vonatkozó határozata meg fog változtattatni. Ha ez megtörtént, a Muller által szerkesztendő bizottsági jelentés azonnal kinyomatik, szétosztatik és a valószínűleg szerdán vagy csütörtökön tartandó nyilvános ülésen tárgyalás alá vétetik. "«KÖBBna---- Eredeti levelek. Nyíregyháza, szept. 7. A nyomor városunkban és a vidéken már is nagymérvű, pedig még csak szeptember hó elején, vagyis ezen nyomorteljes évnek, a jövő aratásig számítva az annál is inkább, hogy azért épen nem volt az ifjú leány se unalmas, se nehézkes. Egy ízben Vallombreuse, ki már egészen helyrejött, ajánlotta nővérének, hogy lovagoljanak együtt a parkban. A két ifjú hosszú százados fasort követett, melynek lombozata övezetet képezett fellették, a nap sugarai nem halhattak át és üdítő fris volt ott a leg a legmelegebb időben is. A herczegnek minden szépsége visszatért, Izabella is gyönyörű volt és soha kellemteljesebb pár nem lovagolt egymás mellett. Csakhogy az ifjú tekintete vig volt, a nőé pedig szomorú. Néha Vallombreuse tréfás mosolyt csaltak ugyan ajkira, de csakhamar visszamerült méla gondolkodásaiba; testvére nem vette észre vagy nem látszott észrevenni e szomorúságot és mindig növekedett vigsága és szeszélye. — Ohben szép dolog az élet — mondá. Nem is sejti az ember, mennyi élvezet van e szóban: lélekzetet venni! A fák soha se tetszettek nekem oly zöldeknek, az ég oly kéknek, a virágok oly illatosaknak. Mintha tegnap születtem volna és legelőször élhelném a természet szépségeit! Ha elgondolom, hogy márvány sírban fekhetném, és a helyett itt sétálok kedves nővéremmel, oda vagyok a boldogságtól. Sebem már nem fáj, azt hiszem mehetünk egy kicsit gyorsabban is a kastélyig, hol atyánk már türelmetlenül vár. Izabella ellenvetései daczára, ki mindig félt testvére miatt, Vallembreuso megsarkantyúzá lovát és sebesen tértek vissza. Midőn Izabellát leemeld nyergéről, Vallombreuse így szólott hozzá. — Már most férfi vagyok, meg fogják nekem engedni, hogy magam elmehessek kissé. — Mit, el akar hagyni, hamis, alig gyógyult meg? — Szükségem van néhány napi utazást tenni — felelé gondtalanul Vallombreuse. Másnap csakugyan el is ment, miután elbúcsúzott volna atyjától, ki nem tartotta vissza és Izabellának rejtelmes hangon mondta volna: „Viszontlátásig kis testvérem, meg lesz velem elégedve!“ (Folytatása következik.) A képviselőkben: „Rég veri már a magyart a teremtő.“ Alig van ember, kinek szíve ne véreznék, ki ne érezné az élet terheit, viszonyaink, nyomorult helyzetünk önként ránehezedő súlyát. Az egyesek jóléte képezi a haza jólétének alapját, s ha az egyesek helyzete nyomasztó országszerte, h úgy ebben csak az állam siralmas állapotát láthatjuk. Azok, kik valamely rendes fizetésből élnek, ezzel nem jöhetnek ki a nagy drágaság miatt. A tisztviselők közül alig van olyan, ki lakbérilletményét az amúgy is igénybe vett fizeetéséből ne kényteleníttetnék pótolni; az alsóbb rangú hivatalnokok, hivatalszolgák, kik kölcsönpéreket vettek fel a remélt drágasági pótlék és fizetésemelés fejében, most a magas kamatok fizetése mellett, a szó teljes értelmében nyomorognak; a kereskedőknél sincs pénz, nem bírják készleteiket még hitelben sem eladni, a gabnaforgalom is jelentéktelen ; iparosok nem kapnak megrendeléseket, az elkészített czikkekért a megrendelők nem képesek fizetni, noha a segédek, munkások bérét ki kell teremteni, hol vegye tehát a pénzt az iparos, midőn kölcsön sem kaphat ? s ha kapna is, az iszonyú nagy perczentek csak siettetnék bukását. Az iparnak majdnem minden ágában beállott a pangás, gyárak buknak, a pénzintézetek, takarékpénztárak kimerülnek, mindenki pénzt kér, és mindenki csak azt feleli : nincs ! Mily irtóztató, mily borzasztó szó az a nincs. Igen könnyen el lehet képzelni az oly ember helyzetét, kinek számos tagból álló család fentartásáról, sőt munkásainak, segédeinek béréről, napszámáról kell gondoskodnia. Készpénze nincs, üzlete, mestersége roszul megy, keresete nincs, honnan szerezze be a mindennapi drága élelmet, honnan fizeti házbérét, honnan vegye segédeinek díját, munkásainak bérét, honnan fizesse az adót ? Mikor a legtöbb embernek a mindennapi szükségletek előteremtéséért kell küzdenie, fáradoznia, akkor nem jut sem piperére, sem egyéb luxusczikkekre kidobni való pénze , akkor hogyan éljenek meg azok az emberek, kik épen az ily nemű czikkek eladásából tartották fen életöket. Egymásra vagyunk utalva. Egyikünk romlása a másiknak bukását kell hogy előbb utóbb okozza. A társadalomban minden embernek jut hely és minden ember megtalálja a maga hivatását, mit neki betöltenie kell, ha be nem töltheti, akkor az sokszor beláthatlan bajoknak szülő oka. — Mindenki azt hiszi, hogy mások jobban állnak nála. Innen van, hogy a szorongatott hitelező megtámadja adósát, hogy fizessen. Ha ez azt feleli, hogy pénze nincs, amaz biztosítást, végrehajtást kér ellene, eladatja csekély holmiját, ha ez nem elég, elárverezteti bitang árért viskóját, házát is.— így azután félünk egymástól honfitársainkban, Borsosainkban ellenségünket képzeljük, ,sőt látjuk. Elszomorító látványt nyújtanak napjainkban az árverések is. Az oly ház, mely 18,000 frtra becsültetett 2 21 ezer frtért adatott el; egy 120 ezerre becsült gyár 15000 frtért stb. Mindennek gyorsan száll alá az értéke, ára , csak a pénzé, meg az élelmiszereké emelkedik kétségbeejtőleg. Az, kinek bár házai vannak, de pénze nincs, és adós , az gonoszabb helyzetben van, mint akinek se háza, se pénze, de adóssága sincs. Pillantsunk be a családi szentélyekbe. Nyitva állnak most azok is! Egyiket a halál hagyta nyitva, másikat kinyitotta a nyomor. Az irigység úgy is kerüli az ily helyeket, azokba csak a részvét, szánalom meg a könyör szemei láthatnak be. Itt egy szegény család keresőjének koporsója mellett zokog; im itt a jó anyát könnyezik, kiben a jó gondviselő és háziasszony veszett el, amott a testvért, a kedves gyermeket siratják, — sok oly ház van Magyar országszerte, melyből egész családok haltak ki, — ott vannak a pénz áldozatai, csőd alá került, tönkre jutott családok; amott czivódnak, hogy pénz nincs, honnan fizessék az adósságokat, vagy legalább a kamatokat; emitt siránkozó gyermekek kérnek egy kis kenyeret; ott az iparos ellen zúgolódnak segédei, hogy emelje fel : MAGYAR ÚJSÁG 1873. SZEPTEMBER 11. évet, midőn a föld, közös anyánk javíthat ismét sorsunkon, csak kezdetén vagyunk. Még ki sem hevertük a 63-iki nagy szárazságot, már 66-ban az árvíz pusztította el a Tisza mentét. Ez ismétlődött 68-ban és ezeknek még mindég érezte megyénk és környékünk utóizét. Jött a jelen év, mely csapásokban kitűnően gazdag volt, s még jelenleg is az. Pusztított itt ez idén a fagy, mely életnemüinket megtizedelte, aztán a rozsda, mely megfelezte a fagy által meghagyottat; ezután az aszály, mely a megfelezettet ismét megfelezte ; ez nem mese, hanem szomorú valóság. A járványnak pedig nemcsak egy neme pusztít részben még ma is, ilyen volt a himlő, váltóláz, ilyen most a kolera. Az anyagi pusztulásnak pedig még több neme dühöng: u. m. a sokféle executió, az országos hitelvesztés stb. Hitelegyleteinkben most a szegény ember nem kaphatván pénzt, kénytelen ez egyes uzsorásoktól kölcsön venni 2ÓO°/0-re. Néha jó, ha úgy is kap, mert különben elliczitálják testi ruháját, az enni valót, a párnáját beteg családja feje alól, a midőn megveszik egyes handlék potom áron p. o. egy 100 frt értékű tárgyat 5 —10 frton. Az iparos, a járvány miatt nem járhatván vásárokra, munkája gyümölcsének hasznát nem veszi stb. És ha sírhattak Jeruzsálem leányai annak pusztulása felett, úgy kétszeresen van okunk sírni mindnyájunknak, mindnyájunk pusztulása felett. De mi ezt részben meg is érdemeljük, mert ha békét raknak kezeinkre, „mi elvárjuk, hogy isten kegyelméből, a rozsda rágja le kezünkről.“ És itt eszembe jut egy adoma, melyet a nyíregyházai baloldali gyűlésen, mely Lónyait megbuktatta, egy izraelita úriember mondott. „Egykor — úgymond — egymás között panaszoskodtak a fiatal cserfák egymás között hogy mennyire irtja őket a fejsze egyre másra. Erre megszólal az öreg tölgy : balgák, minek adtok a fejszébe nyelet, nyél nélkül nem volna képes benneteket irtani, s békén maradhatnátok, ha eszközül nem szolgálnátok a fejszének.“ Ezen adomában mély igazság rejlik. Minket sem ily többség képviselne, minket sem ily kormány képviselne,ha némelyek egy kis eszem iszomért el nem adták volna meggyőződésüket. Nyelet adtunk a fejszének. Adjon a gondviselés jövőre több belátást a választópolgároknak. Hogy pedig addig is el ne veszszünk végképen, igyekezzünk oda hatni, hogy a kormány kénytelen legyen a „magyar független jegybankot“ mielőbb létesíteni. Azon arany mondást követjük „segíts ember magadon, Isten is úgy segít.“ Mikesz József a béreket, vagy legalább is kifizesse , — és így tovább, a pénzhiány a jóbarátokat összeveszíti, ellenségekké teszi, mindenki elégületlen magával, viszonyaival és az emberekkel; mindenütt ott van az ingerültség, ott van a veszély! És mindennek egyik fé fő oka végső elememezésben Bécs maga. Ilyen körülbelül a főváros képe. Milyen lehet a vidéki? Bizony kétségbeejtő. A földmivelőknek, földbirtokosoknak a terméshez kötött reménye meghiúsult; az elemi csapások számos neme, a járvány, a szárazság egyrészt, másrészt az általános pénzhiány a legjobb gazdákat szorultságba hozta, minek számtalan következménye lett már is, hogy egyetmást el kelle zálogosítani, el kelle adni. Sokak nyomorban vannak, a legtöbbre pedig már várakozik a bizonyos nyomor. — Ily körülmények között tessék elég vetőmagot eltenni, a téli szükségletet beszerezni, fizetni adósságokat, cselédeket és adót! Ezek mindenki előtt ismeretes dolgok. Ez fővonásokban a helyzet képe. Nyomorult jelen, borzasztó jövő! Ha nincsenek vállalatok, nincsenek megrendelések , nem lesznek vállalkozók, nem lesznek munkaadók sem. Legalább is nem a szükséghez képest. Mit csináljon így, miként keressen és miből éljen akkor a munkásosztály? Nekik is van joguk élni és pedig valamiből csak kell élniök. És amit a nyakunkon van a tér, ami a drágaságot kétségtelenül fokozni fogja. Ez következményeiben rendkívül nagy fontosságú körülmény, mi okot adhat úgy a politikusnak, mint az egyes polgárnak a komoly gondolkozásra, méltó aggodalomra főleg ha a jövő tavaszra gondolnak. Itt vannak már az árnyékok, félhetjük a nagy eseményeket ! Az általános zavarnak ez is egyik nevezetes oka; ne engedjük, hogy az rémületté fejlődjék. És kikhez fordulnánk mi, kikhez volna és lehetne nagyobb bizalma a nemzetnek, ha nem az ő választott és törvényes képviselőihez ? ! Hisz ő általuk gyakoroljuk politikai jogainkat, ők ismerik választóik speciális és általános érdekeit; ő nekik kellene legjobban ismerni helyzetünket és bujáinkat; ők, a honatyái tudhatnák legjobban, hogy a haza fiait mik aggódtatják ! Forduljunk tehát képviselőinkhez, hogy hallgassanak meg bennünket, ismerjék meg bajainkat, hogy ha bírnak tegyenek értünk, a nemzetért valamit, tegyenek meg mindent, ami tőlük telik, gyűljenek össze, ők a haza bölcsei tudni fogják a módokat, melyek által megmenthetik a mi menthető, megmenthetik a magyar népet, a melynek — „áldjon vagy verjen sors keze“ — itt élni, halni kell! Cs. G. Az egyesült magyar gőzhajózási társulat értekezlete. Szeptember 9-én. Az egyesült magyar gőzhajózási társulatnak ma d. e. 10 órára a lutheránus iskolaépület termébe egybehívott közgyűlésére a részvényesek határozatképes számmal meg nem jelenvén, az meg nem tartathatott. 10 órától 11-ig tartott a részvények összeszámlálása s öszszesen 1006 szavazat 1940 részvénynyel volt képviselve. A határozatképes szám 2500 db részvény. Ivánka Imre elnök tehát az alapszabályok 49. §-ára támaszkodva, a közgyűlést meg se nyitja. Houchard az elnök e határozat kimondása után indítványozta, hogy a közgyűlés helyett értekezlet tartassák, melyen az elnök a társulat állapotáról adjon felvilágosítást. Az indítvány elfogadtatott s miután a jelenlevő részvényesek legnagyobb része elhagyta a termet, az értekezlet elnökévé Ivánka Imre közfelkiálltással megválasztatván, az értekezletet megnyitja. Az 50. §. értelmében 14 napon belül egybehívandó közgyűlésnek, mely napon leendő egybehivása ellen többen, különösen vidékiek emeltek szót, minthogy érdekeik, elfoglaltságuk nem engedik, hogy ily rövid időn megint felránduljanak s ennek folytán a határnapot későbbre kivánják kitűzni. Elnök megígéri, hogy a határnapot vidékiekre való tekintettel fogja kitűzni. Ezután Weisz Berthold az egyesület magyar gőzhajózási társulat megmentése mellett szólalt fel. Morális kötelessége a magyar kormánynak, hogy e vállalatot támogassa. Elpazarol annyi pénzt egyes vasutakra, s e 300 mértföldön közlekedő vállalatot egy fabatkával sem segélyezi. Felhívandó tehát a kormány, hogy a vállalatot támogassa. A társulatnak továbbá hatni kell a vidéken, országszerte, hogy a nép nyilatkozzék a mellett, hogy a magyar társulat fentartását kívánja. Továbbá magánembereknek is tenni kell. Járuljanak hozzá aláírással. Felhivandó Pest városa, mely boulevardokra, vendégszeretetre költ, hogy tegyen a kereskedelem érdekében is, és írjon alá maga részéről is bizonyos összeget. Továbbá a részvényeseknek is kell még áldozni, csakhogy a társulat ne legyen kénytelen fusionálni, mibe ő soha bele nem egyezik. Beszédét nagy tetszéssel fogadták. Sebők Imre osztja Weisz szavait, s a fusiót sohasem fogadja el, mely annyi volna mint hazaárulás. Ivánka mind szépnek találja azt, amit mondottak, de ezzel még nincs segítve a bajon, itt a fődolog , a pénz hiányzik. Ha gyűjtés útján akarjuk ezt összehozni, akkor vállalkozzék kiki arra, hogy a vállalat által érdekelt vidéki tehetős osztályokat felszólítsa támogatásra , de ezt minél hamarább tegyék, mert a baj nagyon gyors orvoslást kíván. Lukácsy indítványozza, szóllítsák fel a pénzügyminisztert még egyszer, hogy támogasa a vállalatot. Polták Gyula azonnal köröz néhány aláírási ívet, melyre többen meginditák az aláírásokat. Houchard nem kevés embertől nagy összeget hanem soktól kis összeget tart leghelyesebbnek. Szóllíttassék fel az ország lakossága, hogy 5 frtnyi kölcsönt adjon a társulatnak, s reméli, hogy a kivánt öszszeg rövid időn összejő. Strasser inkább tisztességes fúziót akar mint liquidatiót, mit egy részvénytársulat soha sem tehet meg, mert ez nem tistességes eljárás. Különben ha 500—600.000 forintot lehet egyelőre gyűjteni, akkor egy évig még fenmaradhat a vállalat, s reméli, hogy később az idők is megváltoznak s majd csak lehet valami módon segíteni. Többen szólottak meg, de érdemlegeset nem határozhatott az értekezlet, mert tagjai egymásután elhagyták az üléstermet. Egy 8 tagú bizottmány fog különben tanácskozni a felett, miképen kelljen a pénzbeszerzésről gondoskodni, melylyel egyidőre segíteni lehessen. A világkiállításról. (A „Magyar Újság“ eredeti tudósítása.) Bécs, szept. 9-én. H. S. Körülbelöl egy hava, hogy a magyar külön tárgyjegyzék megjelent. Eddig időm nem engedő arról behatóbban jelentést tenni. Amit annak idején a tárgyjegyzéki confusiókról és nehézségekről írtam, az teljes megerősítést talál a tárgyjegyzéki hivatalos előszó végszavaiban .„A catalogue a bejelentések alapján készült, és a tényleg beküldött kiállítási tárgyaknak a helyszínén eszközölt leltározása által igazíttatott helyre, ezt mondtam én is, és kár volt czáfolatokkal erőködni. Az előszóban az is van mondva: „Bécsben, 1873-ban tartandó közkiállításon Magyarország először volt önálló államként megjelenendő. Mint ilyennek különleges katalógusról is kellett gondoskodnia a közkiállítás látogatói számára. Ezen gondoskodást a közkiállítási magyar országos bizottmány végrehajtó bizottsága vállalta magára, 1872. február és márczius havában tartott gyűlésein a katalógus oly tervezését fogadván el, mely első, honismertető részében hű képét mutassa Magyarország földrajzi, állami és társadalmi viszonyaink. Ezzel meg akarta a végrehajtó bizottság szüntetni azt, hogy Magyarország továbra is „terra incognita“-nak neveztethessék a külföld részéről.“ E czél bizony nem éretett igen el, miután a német kiadása a tárgyjegyzéknek is csak augusztus második felében jelent meg, a Pesten járt surytagoknak, kik leginkább érdeklődtek volna ez irányban, nem adhattak át (hacsak utólag mindegyiknek el nem küldték — mi némi nehézségekkel jár). A zárjegyzék főczélja tehát tagadhatóan el van tévesztve gyökeresen. Ami a tartalmat illeti, elsősorban a honismertető részt, az, eltekintve egynéhány szépítgető „gutgesinnt“ hamisításoktól, igen tartalomdús és maradó tudományos becscsel biró mű. Közreműködtek : Hunfalvy János (a magyar birodalom természettani viszonyainak vázlata), Handtken Miksa (a földtani viszonyok vázlata). Dr. Schenzl Guido (légtüneti viszonyok) e két rész különös elismerést érdemel, mert igen alapos dolgozat. Dr. Szontágh Miklós (növényzeti viszonyok), Frivalszky János (állattani viszonyok) Keleti Károly (a népesség, az őstermelés, az ipar), Havas Sándor (az állam). Dr. Konek Sándor, Keleti Gusztáv, Rómer Flóris, Dr. Barsi József (műveltségi állapotok és mivelődési törekvések), Beöthy Leó (kereskedés és közlekedés), — ugyanez és Dr. Matlekovics Sándor (hitel- és pénzügy) — mondom e honismertető résztől az elismerést mégtagadni nem lehet**— csak hogy sajnosan oly későn látott napvilágot. A tulajdonképi tárgyjegyzék egészen a német birodalmi „Specialcatalog“ után van dolgozva, — mely az igaz, a legjobb minta volt a kiállításon — de nem fojthatom el a gyanút, hogy a magyar tárgyjegyzék egyrészt azért is késett el, mert e mintát meg akarták várni. E körülmény nem épen fényes bizonyítéka az önálló munkaképességnek — és ezt magától elhárítani oly könnyű lett volna, ha elejétől fogva más kezekben leendett e rész. A bécsi és külföldi sajtó a külön tárgyjegyzékkel még igen kevéssé foglalatoskodott — holott, ez volna a legjobb út a „terra incognita“ ismertetésére — de a mi uraink nem értenek a „journalistikai bevezetéshez“ — ha nem kímélték volna a munkát, minden bécsi és idegen laphoz küldendő cataloguspéldány mellé egy nyájas és kötelező modorban írt levelet csatolni, melyben a honismertető rész bizonyos fontosabb pontjaira utalva leendett, meg vagyok győződve, nem hallgatták volna úgy agyon tárgyjegyzékünket. Hiában a journalistiki minden debutánstól megkívánja a figyelmet ; Magyarország pedig az idén volt csakugyan világtárlati első debutáns — az 1867-ki rögtönzés annak nem igen vehető. Tehát nem kellett volna büszkélkedni. Nem imponál a hírlapirodalomnak sem a nagyságos, sem a méltóságos czím, szép szóval kell ott benyitni — „ein gutes Wort, findet einen guten Hort“. Denique csak mindenütt kiderül, miszerint kiállítóink kitettek magukért, de a Regisseurek nem értek sokat. Végre még egy megjegyzés a magyar külön tárgyjegyzék, magyartalan czime iránt: „Különleges katalógus“ nem emlékeztet e czim a „specialitäten Trafik“-ra; iparkodjunk már egyszer abból a czikornyás hivatalos irányból kibontakozni, mely ily különlegességeket hoz napfényre. Kivonat a hivatalos lapból. A vallás- és oktatásügyi m. kir. miniszter Személyi Kálmán jogtudort a nagyváradi királyi jogakadémiához helyettes tanársegéddé nevezte ki. A kir. igazságügy miniszter a verebélyi kir. járásbírósághoz aljegyzővé Dilesz Kálmán pozsonyi ügyvédjelöltet, Popper Antal kaposvári k. törvényszéki telekkönyvi írnokot a marczali k. járásbírósághoz II. osztályú segédtelekkönyvvezetővé, Kovács József járásbirósági dijnokot a csurgói k. járásbírósághoz írnokká és Szakíts Antal törvényszéki dijnokot a tabi k. járásbirósághoz írnokká, Tamási Gyula kir. ügyészségi írnokot a zilahi kir. járásbirósághoz aljegyzővé, továbbá Pap Valentin végzett jogászt a zilahi, Andrekovits József joggyakornokot a szilágycsehi és Barthos József végzett jogászt a tasnádi járásbirósághoz írnokokká nevezte ki; Döbrentey Ferencz győri kir. törvényszéki írnokot az ottani járásbirósághoz és Földessy Károly győri járásbirósági írnokot az ottani törvényszékhez helyezte át. A m. kir. pénzügyminiszter a zalatonai kincstári kohóhivatalhoz hivataltisztté Posch Lipót magán bányaigazgatót, Bros Ferencz mázsamestert a bródi, Bertie Márk mázsálót a mitroviczi, Jurisic Lőrincz mázsálót a zsupánjei, Mayer Lőrincz mázsálót az ógradiskai és Vigles Máté mázsálót a zimonyi egyesitett vám- és sóhivatalhoz mázsatisztekké nevezte ki. Az 1873. XXVII. törvényczikkely rendelkezése következésében a bánsági határőrvidék és a titeli zászlóalj azon részei, melyek a törvény 4-ik §-a szerint Krassó, 5-ik §-a szerint Temes, 6-ik§-a szerint Torontál, és 7-ik §-a szerint Bács-Bodrog vármegyékbe határoztattak bekebeleztetni, ugyanazon vármegyékbe a múlt augusztus hó második felébe már bekebeleztettek.