Magyar Ujság, 1874. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1874-02-05 / 28. szám
Csütörtök. 28. szám. Szerkesztői iroda: Barátok-szere 1-ső szám. 2. emelet. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok , levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-ik szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.*MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Nem Vili, évfolyam. 1874. Febr. 5. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr Fél évre . 8 » — » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. — A külföldi szemlét az országgyűlési közlemények miatt kénytelenek voltunk kihagyni. Egyesüljünk. Alig van szomorúbb, nyomorúságosabb valami, a mostani Magyarországnál. A tavalyi rész termés, járvány, krach, deficit, lelkiismeretlen gazdálkodás, semmirekellő eladó emberek befolyásos, gyakran döntő szereplése, ez azon busás örökség, melyet az ország a múlt évről átvett, ez azon baleset, melyet a nemzet tovább czipelni kénytelen. Kormányuk oly nyomorult, tanácstalan, hogy valóban nem méltó a kormány nevezetre. A létező, tényleges kormány, ez idő szerint, a még históriai neve szerinti Deák-klubb. Itt döntenek el mindent, itt ítélnek idegenek és holtak felett. Ezen klubb uralmának nevetségesen miserabilis kifolyása, vagy ha úgy tetszik kinövése azon 21-es bizottság is, mely magát a haza megmentésére hivatottnak képzelni látszik. Sajátságos, hogy ezen gyászos bizottság oly elemeket is felvett magába, melyek, legalább egy részben soha, más részben még most nem illenek keretébe. Szélsőjobb,tehát a conservativ vulgo pecsovics, törk-szabad jobboldali és így kormánypárti, deák-párti vagy is elégedetlen jobboldali doctrinár, centralista és decentralista elemek kavarognak egymás mellett Bach-huszár lében föleresztve. Oh! ti haza megmentéi, ti a kiknek részint tényleges, részint beleegyező közreműködésével ássák a magyar független államiság sírját 1867. óta! S ott működik ezen végzetes bizottságban a Tisza-Ghyczyféle balközép, középpárti cs. kir. privilégiummal ellátott hazafias consortium is. 0 tempóra 10 mores! — No de minek ezen sopánkodás, hiszen összeillenek ők bizonyára, megtalálta zsák a foltját! Ghyczy Kálmán nagy hazánkfia (?) mindazt a miért hét éven át küzdött kivihetetlen ábrándnak nyilvánította, sőt oly valaminek, ami a magyar állam közösügyes függetlenségét veszélyeztethetné. Mintha bizony, mi nagyon féltenénk a közösügyes 67-es boldogság paradicsomának elvesztését. Tisza Kálmán pedig legközelebb szintén oda nyilatkozott, hogy a 67-es deák-párti közösügyes alapot ez időszerint bolygatni nem szabad. Jól van uraim, legyünk tehát valahára a nagy hangon, számtalan országgyűlési és korteskedési alkalmakkor elmondott balközépi jelszavak iránt tisztában, nem egyebek azok, mint vakulj magyar, port a szemébe! egyszóval: humbug! ! S ha ezen sokszor ismételt, s itt érdemileg méltatott jelszavakat újólag figyelembe veszszük, lehetetlen azt nem mondanunk, miszerint a 21-es bizottság ezen említett elemekkel igen jól egészítette ki magát. De van benne egy elem, a 48-as pártból, a derék Irányi Dániel, kinek ottani sanyarú szereplése fölött valóban elég sok okunk van sajnálkozni. A legtisztább, legönzetlenebb hazafiság sugalla szavak, melyek ajkáról jönnek, elhangzanak, mivel az eltompult fülek, a nyomorult hízelgés hangjain kívül egyebet hallani nem szeretnek. S ami politikai quodlibetet mutat a 21-es bizottság en détail, ugyanazt tünteti fel a t. ház en masse. Egy zűrzavar, a minő lehetett a világteremtése előtt. A pártok szétmállása jobb- és baloldalon. Az egykori deákpárti vak fegyelem sok tekintetban lazultságot mutat. A mamelukhad, mint egykor Róma hanyatló korában a plebs „panem et circensest“ kiált. S ez nem volna baj. De az egykori fényes, ixaposans ellenzék, nyomorultul összement mint a tatai szűz. Épen akkor, épen azon pillanatban kellett ezen egykori hatalmas parlamenti párt kebelében a meghasonlásnak a kishitűségnek bekövetkezni, a midőn az ország létezésének legtöbb hasznát vette volna. Ha ma, midőn a jobboldal, két évi garázdálkodás után napnál világosabban bebizonyította kormány képtelenségét, az ellenzék azon tömör phalanx, mely még csak pár év előtt is volt, akkor ma közelebb állunk czéljaink alkotmányos utón lehető valósításához, mint bármikor. Nem lett volna akkor szükség a kisigmándi bölcseségnek a kunkó ujjából való utólagos kirázására, sem a Tisza-Csernátony-féle mentális reservaták jezsuitái emaratioira. Mint egy férfiú állana a baloldal, s parancsolólag követelné a maga törvényes osztályrészét. De hát elvégre is mindez másképen történt. S nekünk a körülményekkel számolnunk kell, nehogy ábrándozóknak tartassunk. Számolunk tehát, s ezt mondjuk, s elvtársainkat erre kérjük, s szólítjuk fel: egyesüljön az igazi baloldal, amely most részben a bihari pontok alapján állónak, részben 48-as pártnak neveztetik, egy közös zászló alatt. Küzdjön elveinek érvényesítése mellett, a fő elvekre nézve mindenkor egyetértőleg közösen. Hiszen mi választja el a két pártot? Azt hiszszük, s úgy tudjuk, hogy a bihari pontok, tehát elvhű baloldaliak, s a 48-asok pártja között elvi eltérés nincs. Egy a czélunk, a 67-es közös ügyes alkotmányosdi komédia megszüntetése, önálló pénzügy, hadügy, külképviselet, egyszóval független Magyarország, az államiság minden attribútumaival. Ez az, amire törekednünk kell, ez az, amire nézve mindazoknak egyetérteniök szükséges akik magukat a baloldal híveinek vallják. Adja isten, hogy mielőbb létre jöjjön köztünk az egyetértés. Kun Pál:* Tisztelt barátunk s munkatársunk soraira, nincs más mondanivalónk, mint az, hogy „ügy legyen!“ Lelkes szavai, valóban tolmácsolják az ország ellenzékének közvéleményét, hogy mindazok, kik a magyar állam önállóságát és függetlenségét óhajtják, s diadalra vezetni akarják: egyesüljenek, legyenek egygyé, egy zászló, egy jelszó alatt, s ez az önálló magyar állam zászlaja, az ország önállósága s függetlenségének jelszava legyen. Csak két párt lehet az országban jövőre ; az egyik az önálló, független magyar állam pártja, a másik az osztrák-magyarok pártja. Keserves 7 év tanította meg az ország népét arra, hogy a teljes önállóság és függetlenség rovására többé semmiféle alkuba nem bocsátkozhatik, s a 7 év nagy tanulságul szolgál, hogy jövendőnk megmentése s biztositása hazánk önállósága s függetlenségének visszaszerzésében áll. Szerkesztő: — (A megyék kikerekitése.) Mindennap élénkebb és elkeseredettebb hangulat kezd lábra kelni a megyék kikerekitésére vonatkozó törvényjavaslat ellen; a vármegyék részéről özönlenek a deputatiók a fővárosba, hogy ünnepélyes óvás és tiltakozásukat nyilvánítsák, ezen a magyar állam érdekeivel annyira ellentétben álló kormányszándék ellen. Egy ily deputatió Csanádmegye részéről is érkezett és átadta feliratát a képviselőház elnökének, s a miniszterelnök bel- és igazságügyminisztereknek. A felirat nyomós érvei ellen maguk a miniszterek sem tudták ellenérvvel támogatni javaslatukat, úgy annyira, hogy a deputatiónak Csanád megye fentartását nemcsak megígérték, hanem annak meghagyását maguk a jobboldal tekintélyesebb férfiai is a magyar állam érdekében kívánatosnak jelezték. Valóban jellemző Nedereczky úr magyarfaló javaslatára ezen eset annál inkább, minthogy Csanád megye életrevalóságát az által is beigazolta, hogy egész adminisztratióját államadójának 70%-ból tartja fenn, és így a javaslat alapkiindulásának, hogy t. i. minden megye maga administrationális költségeit fedezni tartozik, fényesen megfelel. Az országházból. Budapest, febr. 4-én. A tegnapi ülésben tárgyalni kezdett békésmegyei kérvény, azon miniszteri határozat tárgyában, hogy békés gyulai puszta önálló községgé alakulhat, a mai nap, tárczakérdésé lett; mégpedig úgy, hogy maga Szlávy miniszterelnök tette azzá, nem ugyan saját magára, hanem Szapáry belügyminiszterre nézve. Az eset meg is érdemelte, hogy tárczakérdéssé legyen. Ily frappáns könnyelműséget a törvénykezelésben, mint ezen esetnél a belügyminisztérium részéről merül fel, ritkán lehet látni. Szapáry grófnak tehát az esetnél fontos érdeke volt, hogy az ügy befejeztessék, a kérvényi bizottság javaslata szerint, különben reá nézve minden tekintetben a legnagyobb compromissió keletkezik, melyet többé nem viselhet el. Az ügy valóban úgy lett befejezve, mint a kérvényi bizottság javasolta, s így Tisza K. indítványa, hogy még bővebb vizsgálat tartassák ez ügyben, elesett. Látszólag tehát, Szapáry belügyérnek adatott igazság, de Csengery azon pótindítványa, hogy a minisztérium hivassák fel a törvény azon részére nézve felvilágosító póttörvényjavaslatot nyújtani be, melyben a puszták községgé alakulásáról van szó — mégis csak egy oldalértesítés a belügymiszter részére, hogy bizony nem érti a törvény alkalmazásánál a tapintatot, a helyes mértéket, hanem eljárásában, a magánérdekek előnybe helyezése forátor. A fenforgó vita, a tárgy medréből kicsapva már egész elvi vitává fejlődött, a parlament és miniszterek hatásköre felett. Szlávy miniszterelnök tálalta fel a parlament elébe, hogy mi a parlament joga, a miniszter urak dexjáival szembe. Mintha csak arról volna szó, hogy hivatalszobájában, ki nagyobb úr, tanácsosa-e vagy titkára? egész hévvel állította fel a sorompót közte és parlament között, hogy mit tehet a parlament a miniszterel szembe ? Megmagyarázva lett ugyan Szláv úrnak elégségesen, hogy ő még azon igényt sem formálhatja maga részére, melyet talán más miniszter formálhatna, mert az, akinek háta mögé 21-es bizottságot küldenek ki, annak képtelenségi s szegénységi bizonyítvány állitatott ki, ilyennek pedig szava sem lehet. Mi, Szlávy beszéde alatt inkább a magyar parlament szomorú helyzetét szemléltük, hogy egy miniszter, pláne még tiltakozólag merészli szavait emelni, a parlament akaratával szembe. — fia egy angol miniszter ily hangon merészkednék az angol parlamentben szólni, az másnap már nem volna miniszter — jegyzé meg valaki. Persze, csakhogy a mienk nem angol, hanem csak minduk parlament. — A tegnapi (febr. 3.) ülésről tudósításunk a kérvények tárgyalásáig terjedvén, pótlólag megemlítjük a következendőket . A kérvényi bizottság jelentése alapján elfogadtatott, hogy a kérvények tartalmukhoz képest az egyes minisztériumokhoz utasíttatnak, kivéve Békés megye kérvényét Gerla és Postelek pusztáknak községekké alakítása következtében szenvedett sérelmei orvoslása iránti kérvényét, mely fölött hosszú vita kerekedett. A bizottság véleménye igy hangzik : „A békés gyulai m. k. adóhivatalnak az iratokhoz mellékelt kimutatása szerint, nevezett puszták az önálló független község alakításához megkivántató szellemi és anyagi erőkkel bőven rendelkezvén, a belügyminiszternek az 1871. évi XVIII. t. sz. 135. §-ra alapitott intézkedése ellen támasztott felirat kérelmének hely nem „adathatik“. Beliczay Rezső és Kemény Mihály a törvénytelen rendelet megsemmisítését; Szapáry Gyula gr. belügyminiszter a bizottság jelentését kérik elfogadni. Tisza Kálmán indítványozza, hogy utasítsa a ház a belügyminisztert, hogy ezen eljárásról részletes jelentést tegyen, továbbá tegyen előterjesztést arról, mikép értelmezi a községi törvénynek a pusztáknak községekké alakulhatására vonatkozó részét. Pulszky Ágost a kérvényi bizottság jelentését, Gulner Gyula Tisza indítványát pártolja. Csengery Antal indítványozza, hogy utasítsa a ház a belügyminisztert, terjeszszen a ház elé törvényjavaslatot, amelyben részletesen írassanak körül azon kötelezettségek, melyeknek eleget kell tenniök a pusztai területek lakosainak, ha az előbbi községi kötelékből kilépve, önálló községekké akarnak alakulni. Szapáry Gyula gr. elfogadja Csengery indítványát. Az ügy ma folytatólag tárgyaltatott. — A február 2-ai képviselőház reggeli üléséből közöljük Helfy Ignácz beszédét, az esti ülésből közöljük Csanády Sándor és Patay István beszédét. Csiky Sándor, Lázár Ádám és Simonyi Ernő zárbeszédét legközelebb fogjuk közölni. Helfy Ignácz képv. beszéde. (Febr. 2. a keleti vasutügyben Kerkapoly volt pénzügyér beszédét cáfolva. Rendben akarom követni a t. képviselő úr érveit. A t. képviselő úr először is bevezetőleg kijelentette, hogy ő nem szándékozott e tárgyban felszólalni, nehogy úgy látszassák, hogy azért szólal fel, mert önmagának védelmére akar kelni, minthogy ő tudvalevőleg azon tényre, mely a javaslatot előidézte, hivatalos állásából kifolyólag befolyást gyakorolt. Megvallom, hogy én a t. képviselő úrnak ezen felfogását nem helyeslem. Amennyire erkölcsi kötelességnek tartom mindazok részéről, kik a keleti vasút ügyébe bárminő kevés részt vettek, hogy a szavazásban részt ne vegyenek, viszont én annyira kötelességszerűnek tartom, hogy itt nyilatkozzanak és adjanak felvilágosítást azok, kik felvilágosítást adni képesek , és én megvallom épen azért óhajtottam volna, hogy itt lettek volna Lónyay Menyhért gr. és Hollán Ernő képv. urak, hogy felvilágosítást adjanak, mint kik ez ügy eredetére leginkább befolyást gyakoroltak. Ezt mellékesen megjegyezve, áttérek a t. képviselő úr beszédének lényegére. O t. i. ma bevallotta, hogy a főkérdés, melyre legnagyobb súlyt kell fektetni, az, várjon ezen II. sorozatú kötvények jogérvényesek-e vagy sem ? Én örvendek, hogy, ő ezt bevallotta, mert aztán nem fogja tagadni azt sem, hogy lehetetlen azt állítani, hogy ezen a dolog közt nincs szoros összefüggés, amint ezt Debreczen városának I. képviselője bebizonyítani akarta, mondván, hogy sőt kell külön tárgyalni az egyiket a másiktól. Mihelyt beismerjük, hogy a Slod sorozatú kötvények jogérvényessége fenáll, már össze van keverve a két dolog, mert arra van fektetve a törvényjavaslat. Ám lássuk. Valóban igen eredeti a modor és a logica, melylyel a t. képviselő úr bebizonyította, hogy ezen másodsorozatú kötvények csakugyan érvényesek. Mi volt tulajdonkép az ő fő érve ? Azt mondá, hogy ezen másodsorozatú kötvények érvényessége kiderül világosan abból, hogy azon consortium, mely át akarja venni ezen kötvényeket, nem áll könnyelmű emberekből. Az ugyanis meggyőződést akart magának szerezni arra nézve, hogy a kormány jogérvényeseknek tekinti-e ezen kötvényeket vagy sem. Erre a kormány azt felelte, hogy igenis jogérvényeseknek tekinti. Tehát ebből az következnék, hogy jogérvényesek. Épen az ellen szólalt fel, Simonyi barátom, hogy miért, s mely jogalapon merte a kormány elismerni, hogy ezen kötvények jogérvényesek, midőn nem tagadhatta, hogy azok fölött kétely támadhat. Annál kevésbé tagadhatta ezt, mert köztudomású a dolog. S az előttem szólalt. képviselő úr igen jól tudta, hogy maga az egyesült vasúti és pénzügyi bizottság is kétségbe vonta ezen kötvények érvényességét, amennyiben felvetette ugyan azon kérdést, hogy jogérvényesek-e ezen kötvények, de feleletet még nem adott rá. Tehát már ezen oknál fogva is praeoccupálnánk a törvényjavaslat elfogadásával azon kérdésnek, melyet az általunk kiküldött kettős bizottság felvetett ugyan, de még nem oldott meg. Megerősítette ezen kételyt a t. képviselő úr az által, midőn — mint nem is tagadhatja — felhozta, hogy maga a consortium azt kötötte ki első feltételül, hogy mondják meg határozottan : váljon a kötvények jogérvényesek-e vagy sem. Hogy a miniszterek ilyeneknek kinyilatkoztatták, az nem bírói ítélet, s meg fogja engedni a t. képviselő úr, hogy a miniszter nyilatkozata nem dönt a kötvények sorsa fölött. Ha a t. miniszter úr, ilyennek nyilatkoztatta ki a törvényeket, épen az a kérdés, hogy miért tette ezt? Nem állítom én határozottan az ellenkezőt, de azt nem lehet tagadni, hogy a t. miniszter uraknak sem volt joguk azt állítani, hogy ezen kötvények igenis jogérvényesek. De hiszen kell-e annál nagyobb próba, mint az, hogy a consortium, melyről a t. képviselő úr bevallotta, hogy nem könnyelmű emberekből áll, ha jogérvényesnek ismerné el a kötvényeket, elegendő biztosítékot látna ezen papírokban, miért kívánja tehát az Országgyűlés külön szentesítését ? Én úgy tudom, hogy ha van valakinek jó értékpapírja, elviszi azt egy bankhoz és ott kap pénzt rá anélkül, hogy külön törvényhozási szentesítés volna szükséges. Tehát már az, hogy a consortium országgyűlési szentesítést kívánt, mutatja, hogy mindenütt kételyek uralkodnak a kötvények érvényessége felett. A t. képv. ur azt mondta nekem, hogy ha azon kérdésemben, melyet hozzá beszédem előtt intéztem, azt subponáltam, hogy ő talán t. barátom Simonyi Ernő beszédének azon részére fog felelni, mely nem tartozik szorosan a napirendhez, akkor csalatkoztam. Bocsánatot kérek, én nem kívántam tőle többet, mint azt, ami a mai napirendhez tartozik, de megvallom, hogy csalódtam e várakozásomban is, mert nem fogja tagadni a t. képv. ar, hogy nagyon is a mai napirendhez tartozik felelni arra, micsoda jognál fogva vállalt a kormány kezességet ezen elzálogosítások mellett ? Okmányokkal tudnám bebizonyítni, ha most kezeimnél lennének, hogy ezen consortium, melyet most fel akarnak szabadítani a teher alól, csakis azért előlegezett, — s ezt bevallotta maga a miniszterelnök úr is— csak azért előlegezett pénzt az úgynevezett keleti vasúttársaságnak, mert a kormány felszólította rá, és mert a kormány ha nem is directe, kezességet vállalt s biztosította róla, hogy kárt nem fog szenvedni. A t. képviselő úr nagyon szívesen csatlakozott Tisza Kálmán nyilatkozatához, hogy t. i. a kormány igenis kötelezőleg köthet szerződéseket az Országgyűlés beleegyezése nélkül is akkor, amikor természetesen jogköre határain belül működik; de azt elfelejtette bebizonyítani a képviselő úr, hogy csakugyan jogköre határain belül működött-e? Épen arról van pedig szó, hogy bebizonyíttassék, miután épen a kérdésről szólok s miután úgy látom, hogy a t. túloldalon ülők, kik ajavaslatot megszavazni szándékoznak, leginkább ezen érv súlyának engednek, hogy azt mondják : a kormány az állam firmájának vezetője, hogyan kívánhatják tehát önök tőlünk, kormánypártiaktól, hogy a kormány formáját conpromittáljuk, kitegyük annak, hogy jövőre semmiféle pénzember a magyar kormánynyal szerződésre ne merjen lépni ? Nagyon fontos ezen kérdés, s ha így lenne, amint a képviselő urak felfogják, én tökéletesen érteném az ő hozzájárulásukat, csakhogy egy nagy baja van e theoriának, az, hogy nem parlamentbe való, mert e theoria napját képezi az absolutismusnak. Hiszen épen ez az egyedüli különbség, mely létezik az absolutismus és az alkotmány közt. Az absolutisticus kormányú országban az államot az absolutistikus kormány képviseli, az alkotmányos országot a kormány csak feltételesen képviseli és a szerződések a törvényhozás jóváhagyásának feltételéhez vannak kötve. Ha mi elismerjük azt, hogy a kormány formája kötelező ránk nézve még akkor is, mikor az országgyűlés beleegyezését ki nem kérte , akkor megszűnik minden alkotmányosság, nincs semmi garanciánk többé, hogy ma 17 millióról, holnap 30 millióról, holnapután 100 millióról ne vállaljon kezességet. Ez nagyon veszélyesan, és ha a t. képviselő urak ezen érv súlya alatt akarják megszavazni a törvényjavaslatot, remélem, hogy százszor is meg fogják fontolni, mielőtt ezen veszedelmes szót kimondanák. A másik érv, melyet a szónokok a törvényjavaslat támogatására mondottak és felhoztak, az, hogy az állam hitele kívánja, hogy ne engedjük meg, hogy azon consortium, mely az igazgatótanácsnak pénzt adott, ezen vasút kiépítésére, károsodjék. Megvallom, senki sem látja örömmel, senki sem vonja azt kétségbe, hogy azon consortiumnak követelése jogos, törvényes, csakhogy nem irányunkban van ez a követelés, az egy társaság ellen szól, és ha mi ma azon térre lépünk, hogy hitelünk érdekében megfizetjük a részvénytársulatok adósságait, gondolják meg uraim, minő esélyeknek teszszük ki az állam kincstárát. Hiszen nyilvános titok, hogy több mint 4 vasúti társulat csaknem hasonló követelésekkel áll az állam ellenében, s ha most megállapítjuk ezen precedenst, akkor nagyon nehéz lesz azt megtagadni azoktól, amit megadunk most ennek. Az egész ügyre nézve röviden elmondom egyéni nézetemet, mely elüt sokakétól. Egyéni nézetem az, hogy valamint bizonyos az, hogy az állam hitelére kártékonyan fog viszszahatni ha azon consortium,amint a miniszterelnök úr mondá, a bukás szélére vitetnék, amit senki közülünk nem kíván ; és oly bizonyos az is, hogy ha ma arról lenne szó, hogy az állam kötelezi magát arra, hogy a részvényeseket egészen kielégítse, arra sem adnám szavazatomat. Mert azt sem tagadhatom, hogy ha hibázott az igazgatótanács, ha hanyagságot követett el a kormány, hibáztak a részvényesek is, miért nem ügyeltek fel érdekeik felett. Én azt hiszem, hogy ezen a dolgon máskép segíteni nem lehet, mintha államvasúttá fogjuk átváltoztatni a keleti vasutat, magunkévá teszszük, és akkor azután, ha kell terheket viselni, tudni fogjuk, hogy miért viseljük, de hogy másokért fizessünk akkor, mikor a magunk terheit ném tudjuk sajátunkból fizetni, ez oly könnyelműség lenne, melyet sem a jelen, sem a jövőkot megbocsátani nem tudna. A t. képviselő úrnak még egy érvére kell megjegyzést tennem. Ő abból vonja ki a kötvények jogérvényességi tanát, mert úgymond, ha kétely forgott fenn, miért nem hozta ezt elő Simonyi Ernő t. barátom 1870-ben, midőn az országgyűlés a tordai szárnyvonalra nézve meghatározta az irányt, miért nem szólalt fel akkor, hogy ne ismerjük el a keleti vasúttársulat igazgató tanácsát? Először, boceána-