Magyar Ujság, 1874. május (8. évfolyam, 99-123. szám)

1874-05-08 / 105. szám

VIII. évfolyam. 105. szám. Péntek, 1874. Május 8. Szerkesztőségi iroda és Kiadó hivatal: Megyeháztér 9-dik szám Ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős ke­zektől fogadtatnak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve Egy hónapra . . 1 frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — „ Fél évre .... 8 „ — „ Egy évre . . 16 „ — „ Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj : Hat hasábos petit­sor egyszeri hirdetése 12 kr, többször 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 80 kr.E­ftyik­tér , három hasábos petit­sor 39 kr. Megijedjünk-e? Fenyegetnek minket az osztrák és osztrák­magyar patrióták azzal, hogy: ha Magyarország önálló vámterületet nyerne, akkor Auszria területe is önállóvá­ válnék,­ vetélkedés állhatna be közöt­tünk, melynek aztán mi vallanánk kárát. Figyelmeztetnek, hogy Magyarország terüle­tét */­ részben Ausztria területe övezi, miszerint Ausztria könnyen elzárhat minket az egész művelt világtól s legfelebb Moldva-Oláhország felé s Frumén át lehetne némi közlekedésünk, holott a dunafeje­­delemségi s törökországi vasutak hálózata még na­gyon is távol áll a bevégeztetéstől: összekötteté­seink nagyon különös okoktól függenek, a Duna nagyhajókkal a vaskapuk miatt nem járható, Fiume pedig csak egy kis pont, melyen át aligha lehetne jelentékeny nemzetközi forgalmat eszkö­zölni stb. Figyelmeztet­ő számítást tesz a „P. Ll.“-ban, egy szakértő is arról, hogy minő következményei lehetnének annak, ha az osztrák urak netalán né­mi repressáliákkal élnének Magyarország irá­nyában. Ha például Ausztria a gabona bevitelre vá­mot vetne, az osztrák határokon átlépő búzáért 7 millió, a lisztért 37* millió, borért 4 millió, álla­tokért 17* millió s igy már csupán e néhány czikkért 16­­­ millió­ért vámot kellene fizetni. Kellene igenis csupán az említett czikkekért jó kiviteli évben talán 20 — 26 milliót s öszszes nyersterményeinkért, mely i. e. 300 millió értékre megy, kellene talán 30—36 vagy tán épen 40 mil­liót is fizetni. De : kinek a zsebéből ? Kinek terhére esnék-e rám ? Az osztrák­­ átvitel esetében a Nyugateurópai fogyasztók vagy a magyar termelő birtokosok terhére ? kivált ha a magyar termelők valahára egyet tudnának érteni, egyetértőleg tudnának eljárni terményeik elárusítá­­sában országszerte. Az igaz, hogy nagyrészben el­nehezíthetnék az osztrák urak nyugateurópai nemzetközi kereske­delmünket. Oly átviteli vámokat vethetnének ter­ményeinkre, hogy ezek egy részének a termelő zse­béből kellene kikerülni. Most az angol, franczia, belga, németalföldi, sőt még a német fővárosok né­melyike is könnyű, gyors, nagymérvű öszszekötte­­tésben áll már a legtávolabb világrészekkel. Lon­donban p. o. Mister Joh. Mac­Coll­e napokban vendégeit délamerikai és ausztráliai fris husneműek­­kel vendégelte meg. Kitűnő élvezeti czikkeket szolgáltattak az ausztráliai házinyulak, kenguruk, geslék stb. a délamerikai marhanyelvek, kövérjuh­­farkok, ürü-félék stb. és pedig mind „frissiben“ érkeztek e távol vidékekről s eme fris nyers hús­félékből olcsó árakon már 1872-ben is egy millió font sterling ára adatott el a londoni piaczokon. Ezek tehát nem, vagy csak nyomott árakon vennék gazdasági terményeinket, de nem igy az osz­trák árak. Az osztrák kormány és reichsrath mindig elé­be tette még a tengereken is a „soldatesca“ érde­keket a kereskedelmieknek. Konzulátusai, melye­ket közösöknek neveznek, a „nagyhatalmi“ katonai politika miatt elhanyagolták a kereskedelmi ügye­ket. Ausztriának helyzete sem olyan, hogy ő Dél- Amerikától, Kaliforniától, Quebeck, New-York vagy Ausztrália kikötőiből élelmezhetné népeit. Ausztria tehát igen is utalva van Magyaror­szág terményeire és az osztrák törvényhozás épen nem bölcsen járna el, ha a bevitelt vám alá vetné, mert ezáltal csak saját népét terhelné, kik pedig már ugyancsak meg vannak terhelve eddig is min­denféle adóval. Magyarország keveset veszítene az átviteli vám által is, mert Nyugateurópa fővárosaiba most is nagyon kevés gazdasági termény vizetik már. És ha az osztrák urak az ő iparuk kedvéért, magas vámokat vetnének a nyugateurópai luxus­czikkek­­re ? Ez bizony csakis azoknak ártana, kik ezek nélkül el­lenni nem képesek. Megfizetnék ezek ak­kor busásan a hitvány osztrák luxus-iparczikkek után eső vámokat is, csakhogy ez a vámpénz az­tán nem az osztrák gyárosok és börzehősök zse­bébe, hanem a magyar kincstárba folynék: vagy tengeri hajókat építtetnének s maguk hozatnák közvetlen Angliából és Francziaországból, mit nem nélkülözhetnek. Nincs tehát mit félnünk az ilyféle vetélkedés­től. Magyarország kincstárának s polgárainak bár elnehezittetnék s más útra tereltetnék a nemzet­közi kereskedelem nagy része, nemhogy kára, de végre az a haszna válhatnék ebből, hogy saját ipa­rát s kereskedelmét pár év alatt megkétszerezni kényszerittetnék. Hanem hiszen még nem állunk épen ily „el­lenséges“ lábon s azt hiszszük, hogy Magyarország polgárainak legnagyobb része mindig szívesen fen­­tartja a legőszintébb barátságot és egyetértést Ma­gyarország s Ausztria népei közt. E két állam, fek­vésénél, éghajlatánál, népességénél s ezek életmód­jánál fogva utalva van arra, hogy egymás kezére dolgozzék, egymással nagyobb mérvű érték és áru­csereviszonyban álljon mint áll öszszesen a világ minden más államaival. És épen ennélfogva, nem a vetélkedés, hanem a kölcsönös méltányosságra van itt legnagyobb szükség. Nem más, mint csupán a méltányosság szem­pontja az miszerint kívánjuk, hogy Magyarország népei számára ne az osztrák urak, ne a bécsi tör­vényhozás s ezek háta mögött ne az osztrák nagy­iparosok és gyárosok határozzák meg , mit vegyen, mit ne, mit adjon el, mit ne­m az ő vám és iparér­dekeik szerint, hanem a magyar törvényhozás, Ma­gyarország közérdeke szerint. A magyar törvény­hozás aztán ha jónak látja teljesen felszabadíthatja, sőt megkönnyítheti a forgalmat Ausztria és Magyar­­ország közt, de egyszersmind ellenőrizheti azt is, hogy Magyarország lakossága az osztrák ipar­i ke­reskedelem önző érdekei által ne zsaroltassék ki, az osztrák iparczikkekért becsárukon felül fizetett milliók pedig ne az osztrák gyárosok és börzehősök kezébe hanem a magyar kincstárba folyanak. -k.— — A püspöki kar befejezte tanácskozásait. A kul­tuszminiszter arra hívta fel a püspököket, hogy a legkö­zelebbi három évben a tanulmányi alap 40—50 ezer frt defic­itjét pótolnák. A püspöki kar ezt készséggel meg­szavazta. A tanácskozás második tárgyát a középtanodai törvényjavaslat képezi. A püspökök ezt tüzetesen meg­vitatták, s határozataikat emlékiratba foglalták, melyet ma nyújtottak át Trefort miniszternek. — A kötelező polgári házasság Magyarországon. Az állami és egyházi viszonyok rendezése tárgyában ki­küldött képy.­házi bizottság hetes albizottsága mai ülé­sében megkezdi a polgári házasság kérdésének érdem­leges tárgyalását. Az ülésen a bizottság mind a hét tagja úgy a kultusz-, igazságügy-, és belügyminiszter urak is megjelentek. Somssich Pál elnök felolvastatta a képviselőház­nak 1873-ik junius 30-án kelt s a bizottság kiküldetésére vonatkozó határozatát, úgy a nagy huszonhetes választ­mány megbízását is és ezek nyomán a mai tanácskozás tárgyául, a polgári házasságnak mikénti behozatalát, és szabályozását tűzte ki. Úgy a­­kultuszminiszter, mint a bizottság összes tagjai a Deák Ferencz által kifejtett nézetek szerint, a kötelező, csakis a kötelező polgári házasság behozatala mellett nyilatkoztak in principio. A kivitelben mutatkozó vagy felmerülő nehézsé­geknek mikénti legyőzése iránt a jövő ülésben fog a bi­zottság tanácskozni. — ma csak a házassági polgári jognak elkészítésére nézve mondatott ki annyi, hogy azt az igazságügyi miniszter előzetesen még ezen évben bemutassa. Budapest, május 7- A magyar delegáczió némely tagja, tekintve azon szomorú kilátást, melylyel a jövő fenyeget bennünket, szavukat emelték, hogy a hadügyi ki­adás pár millióval szállíttassák alá, s ebbe egyez­nék meg kegyesen, a mindenható közös mi­nisztérium is, indokul felhozta egyik delegátus, hogy Magyarország mostani sajnos viszonyai kö­zött mit érnének azzal, ha megszavaznák is a nagy költséget, de midőn fizetésre kerül a sor, nem volna arra képes az ország. Ezen felszólalás megtörtént, a magyar dele­gáczió hadügyi albizottságának tegnap délutáni ülésén. Két és fél millió összeg ez, melynek levo­násáért csengett néhány delegátus, melyet azonban kereken utasított vissza Kuhn hadügyminiszter és Andrássy külügyminiszter. Mit is gondol azzal Kuhn hadügyminiszter, hogy a szegény nép éhezik, és izzad a verejtékes munka alatt, hogy néhány fillérre tegyen szert, melyen zálogba hurczolt párnáját kiválthassa. Az ő kerevete eléggé puha és kényelmes, a szegény nép dolgozzék,­­ hiszen arra született, hogy Kuhn hadügyminiszter kényelme csorbát ne szen­vedjen, habár milliók jutnak is az által az ínség szélére. Régen elmondottuk már mi, hogy nekünk, a delegáczióktól,a közös minisztériumoktól, mi várni valónk sincs, mert hazánk érdekei, előttök csak másod vagy harmadrendű valami. Régen elmondottuk, hogy mi még nem is re­mélünk hazánkra nézve tőlük semmi jót, semmi üdvöset, mert nem remélhetünk. Szavaink igazsága ime azon jelenettel is bizo­­nyitatik, mely a magyar delegáczió albizottsága kebelében a tegnapi napon történt, midőn némely delegátusnak jóakaratra mutató, különben nagyon szelíd, s még nem is oly sokat érő indítványa, le­szavaztatott. Tekintve jelen viszonyainkat, a hadügyi költ­ségvetésnél legkevesebb 8—10 millió összeg meg­takarításra volna szükség 2 millió volt indítvá­nyozva, az is leszavaztatott. Közöljük a történetet úgy, a­mint a „Reform“ azt elbeszéli, tanúságul, hogy mit várhatunk a de­­­legáczióktól.­ A hadügyi albizottság tegnap délutáni ülésén igen fontos elvi és átalános vita folyt. Bujánovics Sándor had­ügyi bizottsági előadó összeállította az albizottság által megszavazásra ajánlott tételek összegét, s az így megál­lapított főösszeget a maga részéről is megszavazandónak indítványozta. Széll Kálmán azonban nem volt az elő­adóval egy véleményben, mert az albizottság által is megállapíttatott összeg körülbelül két és fél millióval múlja fölül az 1874-re a hadügyminiszter részére meg­szavazott összeget. Nem akarja indítványozni, hogy e két és fél millió mely tételekből vonassák le, mert a rendszert változtatni nem akarja, de azt érzi, hogy Ma­gyarország e többletet nem szavazhatja meg és azért szabadságolások útján és más hasonló módokon kívánja a két és fél millió törlését.Wahrmann Mór a maga részé­ről e törléssel sem elégedett meg, mert Magyarország mostani sajnos viszonyai között attól fél, hogy ha most megszavazzuk is az összeget, midőn kifizetésre kerül a sor, nem leszünk képesek erre. Ő a szolgálati idő leszál­lítását akarta indítványozni, de nem akarván veszélyez­tetni a Széll Kálmán által előterjesztett és hozzá legkö­zelebb álló indítványt, ahhoz csatlakozik. Paczolay János a mondottak egyikével sem ért egyet, mert az ő eszejárása szerint nem tenne egyebet, mint megnézné adósságának összegét, megállapítaná a belügyi szükségletet, s csak azt fordítaná hadügyre, mi az említett összegek levonása után maradna az ország bevételeiből. De határozott indíványt nem akar tenni, s miután Széll Kálmán konkrét javaslata a legtakarékosabb minden eddigiek közt, arra szavaz. Do­­mahidy Ferencz és Papp Lajos elvi szempontból szóltak a két évi szolgálati idő mellett, míg Éber Nándor egy közvetítő indítványt tett, mely szerint a Széll Kálmán által előadott módon 1 millió töröltessék. Ezután Kuhn hadügyminiszter szólalt föl s igen drasztikusan adta elő, hogy a szomszéd országokban nem mindig sétautazáso­kat fogunk tenni, hanem eljöhet az idő, midőn velük szemben is fogjuk magunkat találni, és akkor minden mentség a jó hadseregben van. Elismeri, hogy a biroda­lom tekintélye növekedett, de ennek okát jól vezetett külpolitikánkon kívül főleg abban is találja, hogy had­seregünk most sokkal jobb,mint két-három évvel ezelőtt. Ne ámítsák tehát magukat a delegátusok, s ne tegyenek oly indítványokat, melyek a hadsereg kárára vannak, ő maga részéről póthitelben kérné jövőre újból a most kért összeget, és így az eredmény csak egyre menne. Nem fogadja el a törlésre tett indítványt. Végül Andrássy Gyula gróf külügyminiszter szólalt föl, s kiemelvén,hogy ő Magyarországnak mindenütt s mindenben csak előnyét kívánja, s igy most magasabb politikai indokokból meg­szavazásra ajánlja a hadügyi bizottsági előadó által meg­állapított összeget. Szavazásra kerülvén a sor 14 szóval 12 ellenében az albizottság elfogadta Bujánovics Sándor indítványát, s így Szél Kálmánét mellőzte. Megjegy­zendő, hogy a 14 szavazat közt volt az elnöké is, s e 14 közül csak öt volt képviselő,(kik?) a többi mind főrendi­házi tag. _________ Az újabb vasúti botrány. Amit bécsi leveleink előre jeleztek: a romániai vasúti csatlakozás roppant fontos ügyében az előjáték mai nap véget ért. Az eredményt magát alább közöljük

Next