Magyar Ujság, 1874. május (8. évfolyam, 99-123. szám)
1874-05-08 / 105. szám
VIII. évfolyam. 105. szám. Péntek, 1874. Május 8. Szerkesztőségi iroda és Kiadó hivatal: Megyeháztér 9-dik szám Ide intézendő minden előfizetés, hirdetmény és a kiadás körüli panaszok és a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve Egy hónapra . . 1 frt. 40 kr Negyed évre . . 4 „ — „ Fél évre .... 8 „ — „ Egy évre . . 16 „ — „ Egyes szám 6 kr. Hirdetési díj : Hat hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr, többször 9 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 80 kr.Eftyiktér , három hasábos petitsor 39 kr. Megijedjünk-e? Fenyegetnek minket az osztrák és osztrákmagyar patrióták azzal, hogy: ha Magyarország önálló vámterületet nyerne, akkor Auszria területe is önállóvá válnék, vetélkedés állhatna be közöttünk, melynek aztán mi vallanánk kárát. Figyelmeztetnek, hogy Magyarország területét */ részben Ausztria területe övezi, miszerint Ausztria könnyen elzárhat minket az egész művelt világtól s legfelebb Moldva-Oláhország felé s Frumén át lehetne némi közlekedésünk, holott a dunafejedelemségi s törökországi vasutak hálózata még nagyon is távol áll a bevégeztetéstől: összeköttetéseink nagyon különös okoktól függenek, a Duna nagyhajókkal a vaskapuk miatt nem járható, Fiume pedig csak egy kis pont, melyen át aligha lehetne jelentékeny nemzetközi forgalmat eszközölni stb. Figyelmeztető számítást tesz a „P. Ll.“-ban, egy szakértő is arról, hogy minő következményei lehetnének annak, ha az osztrák urak netalán némi repressáliákkal élnének Magyarország irányában. Ha például Ausztria a gabona bevitelre vámot vetne, az osztrák határokon átlépő búzáért 7 millió, a lisztért 37* millió, borért 4 millió, állatokért 17* millió s igy már csupán e néhány czikkért 16 millióért vámot kellene fizetni. Kellene igenis csupán az említett czikkekért jó kiviteli évben talán 20 — 26 milliót s öszszes nyersterményeinkért, mely i. e. 300 millió értékre megy, kellene talán 30—36 vagy tán épen 40 milliót is fizetni. De : kinek a zsebéből ? Kinek terhére esnék-e rám ? Az osztrák átvitel esetében a Nyugateurópai fogyasztók vagy a magyar termelő birtokosok terhére ? kivált ha a magyar termelők valahára egyet tudnának érteni, egyetértőleg tudnának eljárni terményeik elárusításában országszerte. Az igaz, hogy nagyrészben elnehezíthetnék az osztrák urak nyugateurópai nemzetközi kereskedelmünket. Oly átviteli vámokat vethetnének terményeinkre, hogy ezek egy részének a termelő zsebéből kellene kikerülni. Most az angol, franczia, belga, németalföldi, sőt még a német fővárosok némelyike is könnyű, gyors, nagymérvű öszszeköttetésben áll már a legtávolabb világrészekkel. Londonban p. o. Mister Joh. MacColle napokban vendégeit délamerikai és ausztráliai fris husneműekkel vendégelte meg. Kitűnő élvezeti czikkeket szolgáltattak az ausztráliai házinyulak, kenguruk, geslék stb. a délamerikai marhanyelvek, kövérjuhfarkok, ürü-félék stb. és pedig mind „frissiben“ érkeztek e távol vidékekről s eme fris nyers húsfélékből olcsó árakon már 1872-ben is egy millió font sterling ára adatott el a londoni piaczokon. Ezek tehát nem, vagy csak nyomott árakon vennék gazdasági terményeinket, de nem igy az osztrák árak. Az osztrák kormány és reichsrath mindig elébe tette még a tengereken is a „soldatesca“ érdekeket a kereskedelmieknek. Konzulátusai, melyeket közösöknek neveznek, a „nagyhatalmi“ katonai politika miatt elhanyagolták a kereskedelmi ügyeket. Ausztriának helyzete sem olyan, hogy ő Dél- Amerikától, Kaliforniától, Quebeck, New-York vagy Ausztrália kikötőiből élelmezhetné népeit. Ausztria tehát igen is utalva van Magyarország terményeire és az osztrák törvényhozás épen nem bölcsen járna el, ha a bevitelt vám alá vetné, mert ezáltal csak saját népét terhelné, kik pedig már ugyancsak meg vannak terhelve eddig is mindenféle adóval. Magyarország keveset veszítene az átviteli vám által is, mert Nyugateurópa fővárosaiba most is nagyon kevés gazdasági termény vizetik már. És ha az osztrák urak az ő iparuk kedvéért, magas vámokat vetnének a nyugateurópai luxusczikkekre ? Ez bizony csakis azoknak ártana, kik ezek nélkül ellenni nem képesek. Megfizetnék ezek akkor busásan a hitvány osztrák luxus-iparczikkek után eső vámokat is, csakhogy ez a vámpénz aztán nem az osztrák gyárosok és börzehősök zsebébe, hanem a magyar kincstárba folynék: vagy tengeri hajókat építtetnének s maguk hozatnák közvetlen Angliából és Francziaországból, mit nem nélkülözhetnek. Nincs tehát mit félnünk az ilyféle vetélkedéstől. Magyarország kincstárának s polgárainak bár elnehezittetnék s más útra tereltetnék a nemzetközi kereskedelem nagy része, nemhogy kára, de végre az a haszna válhatnék ebből, hogy saját iparát s kereskedelmét pár év alatt megkétszerezni kényszerittetnék. Hanem hiszen még nem állunk épen ily „ellenséges“ lábon s azt hiszszük, hogy Magyarország polgárainak legnagyobb része mindig szívesen fentartja a legőszintébb barátságot és egyetértést Magyarország s Ausztria népei közt. E két állam, fekvésénél, éghajlatánál, népességénél s ezek életmódjánál fogva utalva van arra, hogy egymás kezére dolgozzék, egymással nagyobb mérvű érték és árucsereviszonyban álljon mint áll öszszesen a világ minden más államaival. És épen ennélfogva, nem a vetélkedés, hanem a kölcsönös méltányosságra van itt legnagyobb szükség. Nem más, mint csupán a méltányosság szempontja az miszerint kívánjuk, hogy Magyarország népei számára ne az osztrák urak, ne a bécsi törvényhozás s ezek háta mögött ne az osztrák nagyiparosok és gyárosok határozzák meg , mit vegyen, mit ne, mit adjon el, mit nem az ő vám és iparérdekeik szerint, hanem a magyar törvényhozás, Magyarország közérdeke szerint. A magyar törvényhozás aztán ha jónak látja teljesen felszabadíthatja, sőt megkönnyítheti a forgalmat Ausztria és Magyarország közt, de egyszersmind ellenőrizheti azt is, hogy Magyarország lakossága az osztrák ipari kereskedelem önző érdekei által ne zsaroltassék ki, az osztrák iparczikkekért becsárukon felül fizetett milliók pedig ne az osztrák gyárosok és börzehősök kezébe hanem a magyar kincstárba folyanak. -k.— — A püspöki kar befejezte tanácskozásait. A kultuszminiszter arra hívta fel a püspököket, hogy a legközelebbi három évben a tanulmányi alap 40—50 ezer frt deficitjét pótolnák. A püspöki kar ezt készséggel megszavazta. A tanácskozás második tárgyát a középtanodai törvényjavaslat képezi. A püspökök ezt tüzetesen megvitatták, s határozataikat emlékiratba foglalták, melyet ma nyújtottak át Trefort miniszternek. — A kötelező polgári házasság Magyarországon. Az állami és egyházi viszonyok rendezése tárgyában kiküldött képy.házi bizottság hetes albizottsága mai ülésében megkezdi a polgári házasság kérdésének érdemleges tárgyalását. Az ülésen a bizottság mind a hét tagja úgy a kultusz-, igazságügy-, és belügyminiszter urak is megjelentek. Somssich Pál elnök felolvastatta a képviselőháznak 1873-ik junius 30-án kelt s a bizottság kiküldetésére vonatkozó határozatát, úgy a nagy huszonhetes választmány megbízását is és ezek nyomán a mai tanácskozás tárgyául, a polgári házasságnak mikénti behozatalát, és szabályozását tűzte ki. Úgy akultuszminiszter, mint a bizottság összes tagjai a Deák Ferencz által kifejtett nézetek szerint, a kötelező, csakis a kötelező polgári házasság behozatala mellett nyilatkoztak in principio. A kivitelben mutatkozó vagy felmerülő nehézségeknek mikénti legyőzése iránt a jövő ülésben fog a bizottság tanácskozni. — ma csak a házassági polgári jognak elkészítésére nézve mondatott ki annyi, hogy azt az igazságügyi miniszter előzetesen még ezen évben bemutassa. Budapest, május 7- A magyar delegáczió némely tagja, tekintve azon szomorú kilátást, melylyel a jövő fenyeget bennünket, szavukat emelték, hogy a hadügyi kiadás pár millióval szállíttassák alá, s ebbe egyeznék meg kegyesen, a mindenható közös minisztérium is, indokul felhozta egyik delegátus, hogy Magyarország mostani sajnos viszonyai között mit érnének azzal, ha megszavaznák is a nagy költséget, de midőn fizetésre kerül a sor, nem volna arra képes az ország. Ezen felszólalás megtörtént, a magyar delegáczió hadügyi albizottságának tegnap délutáni ülésén. Két és fél millió összeg ez, melynek levonásáért csengett néhány delegátus, melyet azonban kereken utasított vissza Kuhn hadügyminiszter és Andrássy külügyminiszter. Mit is gondol azzal Kuhn hadügyminiszter, hogy a szegény nép éhezik, és izzad a verejtékes munka alatt, hogy néhány fillérre tegyen szert, melyen zálogba hurczolt párnáját kiválthassa. Az ő kerevete eléggé puha és kényelmes, a szegény nép dolgozzék, hiszen arra született, hogy Kuhn hadügyminiszter kényelme csorbát ne szenvedjen, habár milliók jutnak is az által az ínség szélére. Régen elmondottuk már mi, hogy nekünk, a delegáczióktól,a közös minisztériumoktól, mi várni valónk sincs, mert hazánk érdekei, előttök csak másod vagy harmadrendű valami. Régen elmondottuk, hogy mi még nem is remélünk hazánkra nézve tőlük semmi jót, semmi üdvöset, mert nem remélhetünk. Szavaink igazsága ime azon jelenettel is bizonyitatik, mely a magyar delegáczió albizottsága kebelében a tegnapi napon történt, midőn némely delegátusnak jóakaratra mutató, különben nagyon szelíd, s még nem is oly sokat érő indítványa, leszavaztatott. Tekintve jelen viszonyainkat, a hadügyi költségvetésnél legkevesebb 8—10 millió összeg megtakarításra volna szükség 2 millió volt indítványozva, az is leszavaztatott. Közöljük a történetet úgy, amint a „Reform“ azt elbeszéli, tanúságul, hogy mit várhatunk a delegáczióktól. A hadügyi albizottság tegnap délutáni ülésén igen fontos elvi és átalános vita folyt. Bujánovics Sándor hadügyi bizottsági előadó összeállította az albizottság által megszavazásra ajánlott tételek összegét, s az így megállapított főösszeget a maga részéről is megszavazandónak indítványozta. Széll Kálmán azonban nem volt az előadóval egy véleményben, mert az albizottság által is megállapíttatott összeg körülbelül két és fél millióval múlja fölül az 1874-re a hadügyminiszter részére megszavazott összeget. Nem akarja indítványozni, hogy e két és fél millió mely tételekből vonassák le, mert a rendszert változtatni nem akarja, de azt érzi, hogy Magyarország e többletet nem szavazhatja meg és azért szabadságolások útján és más hasonló módokon kívánja a két és fél millió törlését.Wahrmann Mór a maga részéről e törléssel sem elégedett meg, mert Magyarország mostani sajnos viszonyai között attól fél, hogy ha most megszavazzuk is az összeget, midőn kifizetésre kerül a sor, nem leszünk képesek erre. Ő a szolgálati idő leszállítását akarta indítványozni, de nem akarván veszélyeztetni a Széll Kálmán által előterjesztett és hozzá legközelebb álló indítványt, ahhoz csatlakozik. Paczolay János a mondottak egyikével sem ért egyet, mert az ő eszejárása szerint nem tenne egyebet, mint megnézné adósságának összegét, megállapítaná a belügyi szükségletet, s csak azt fordítaná hadügyre, mi az említett összegek levonása után maradna az ország bevételeiből. De határozott indíványt nem akar tenni, s miután Széll Kálmán konkrét javaslata a legtakarékosabb minden eddigiek közt, arra szavaz. Domahidy Ferencz és Papp Lajos elvi szempontból szóltak a két évi szolgálati idő mellett, míg Éber Nándor egy közvetítő indítványt tett, mely szerint a Széll Kálmán által előadott módon 1 millió töröltessék. Ezután Kuhn hadügyminiszter szólalt föl s igen drasztikusan adta elő, hogy a szomszéd országokban nem mindig sétautazásokat fogunk tenni, hanem eljöhet az idő, midőn velük szemben is fogjuk magunkat találni, és akkor minden mentség a jó hadseregben van. Elismeri, hogy a birodalom tekintélye növekedett, de ennek okát jól vezetett külpolitikánkon kívül főleg abban is találja, hogy hadseregünk most sokkal jobb,mint két-három évvel ezelőtt. Ne ámítsák tehát magukat a delegátusok, s ne tegyenek oly indítványokat, melyek a hadsereg kárára vannak, ő maga részéről póthitelben kérné jövőre újból a most kért összeget, és így az eredmény csak egyre menne. Nem fogadja el a törlésre tett indítványt. Végül Andrássy Gyula gróf külügyminiszter szólalt föl, s kiemelvén,hogy ő Magyarországnak mindenütt s mindenben csak előnyét kívánja, s igy most magasabb politikai indokokból megszavazásra ajánlja a hadügyi bizottsági előadó által megállapított összeget. Szavazásra kerülvén a sor 14 szóval 12 ellenében az albizottság elfogadta Bujánovics Sándor indítványát, s így Szél Kálmánét mellőzte. Megjegyzendő, hogy a 14 szavazat közt volt az elnöké is, s e 14 közül csak öt volt képviselő,(kik?) a többi mind főrendiházi tag. _________ Az újabb vasúti botrány. Amit bécsi leveleink előre jeleztek: a romániai vasúti csatlakozás roppant fontos ügyében az előjáték mai nap véget ért. Az eredményt magát alább közöljük