Magyar Ujság, 1874. május (8. évfolyam, 99-123. szám)

1874-05-04 / 101. szám

nekünk most is pénzünk, az 1, 4,10 és 20 kros, erre fel van írva magyarul a czím, de nézzék meg önök a papír­pénzt, az 1, 5 és 50 frtoson egyedül csakis azt látják föl­­írva, hogy 1, 5, 50 frt, míg a Nationalbank pénzjegyein semmi magyar fölirást nem láthatunk. — Uraim, mi történnék akkor, hogyha a Nationalbank pénzjegyeit be­vonná, mint akkor, mikor előidézte a pénzválságot ? — ismét visszatérnénk a cserekereskedésre. Törvényhozás kötelessége a választási törvényja­vaslat czélszerű javítása, de az előrehaladás útján, ne­hogy ismét az történjék, a­mi a legközelebbi országos választásoknál történt, hogy egyik párt a másikat el­­szorította a szavazási urnától és ekként megalakult a többség. Kötelessége a törvényhozásnak az igazságszolgál­tatás rendezése, de nem akként, miként ez a legköze­lebbi időben történt, midőn a hivatali állás kortesdijul osztogattatott; — kötelessége a törvényhozásnak a szó­beliséget és nyilvánosságot törvény által rendeztetni, de nem akként, miként az most rendezve van, hogy 5—6 embert kell megkeresni az ügyes-bajos embernek, mig oly emberre talál, ki a bajos dolgot elintézni magát hi­vatva érzi. Kötelessége a törvényhozásnak akként intézkedni hogy a törvények a nemzet szellemének megfelelőleg, társadalmunk és érdekeink követelményei szerint alkot­tassanak, és hogy végre valahára vége szakíttassék azon fonák eljárásnak, miszerint idegen államok törvényei a­nélkül, hogy hazai viszonyainkhoz alkalmaztatnának, egyszerűen lefordíttatnak, melynek következménye az­után az, hogy miként az ipartörvény is igazolja, a meg­alkotott törvény czélszerűtlen és nem alkalmazható.“ Ezek elmondása után igeni, hogy Nagyvárad vá­rosa érdekeit legmelegebben fogja szívén hordani, s vé­gül így fejezi be: „Ezek nézeteim , hallották önök polgártársaim programmomat, én meggyőződésemtől el nem térek soha, és hogyha még most is ragaszkodnak önök előbbi kívá­­natukhoz, köszönettel fogadom a megtiszteltetést, és ígérem önöknek, hogy a jelöltségtől semmi esetben és semmi körülmények közt vissza nem lépek, csak akkor, ha önnek bizalmukat megvonják tőlem.“ Időjárás. Május elseje, országszerte, jótékony esővel köszön­tött be. Ez sokat használhat még, s a fagy által megron­­tott növényzet, újabb életre üdülhet fel Ma Pesten, igen hűvös, de szép derült idő van ; néha-néha jelentkezik, itt-amott egy sötét felhő, de na­gyon ritkán. Az ország főbb pontjairól jelezzük a május 1-én beállott esőzést. Majd hatása későbben következik be, s remélhető, hogy az elmúlt fagyok megdöbbentő je­lenségei elsimulnak, s az aggodalom helyett, a remény öröm színe fog a gazda arczán visszatükröződni. Sopron, május 1. Hat óráig erős esőnk volt. Gy­őr, május 1. Délután egy óra hosszáig tartó középszerű esőnk volt. Pozsony, május 1. Ma d. e. 9-től 2-ig gyengébb esőnk volt. Nyitra, május 2. Tegnap május 1-én reggel másfél óráig tartó csendes eső volt, délután szintén fél­óráig tartó, azonkívül több ízben permetező. Székesfehérvár, május 1.4 óráig tartó gyen­gébb esőnk volt. N.­Kanizsa, május 1. Egy és háromnegyed óráig tartó erősebb esőnk volt. Kecskemét, május 1. Egy óráig tartó gyen­gébb esőnk volt. Erdély, több pontjáról, szintén esőt jelentő táviratok érkeztek. Kassa vidékéről csak gyenge esőzésről értesít a távirda. Szolnok vidékéről mint­egy 6 órai esőzés híre jött. Kalocsáról jött távirat, több órai esőről értesít. Eredeti levelek­: Duna-Pataj, ápril 30. A legszomorubb körülmények között fogok tollat, tudósítani önt, s e lapok olvasó közönségét azon leverő körülményekről, melyek vidékünkön jelenleg uralkod­nak. Ugyanis ápril 27-én és 30-áni éjjeleken az azt meg­előző szárazság s ezen két éjjeli fagy következtében, terményeink csaknem egészben tönkre lettek téve ; ga­bonáink a hosszú szárazságot ki nem állhatván, nagy­részben fonnyadva állanak, gyümölcs termésünk, mely a szép virágzás által reménynyel kecsegtetett, tönkre lett téve; szőlőink, melyek a szép fakadás folytán jó szüretet ígértek, ezen elemi csapás által megsemmisít­­tettek. Már most kérdhetjük egymástól, de különösen a kormányon ülő férfiaktól, hogy miként fedezzük a bor­zasztókig ránk súlyosodó adók terheit? aztán az élet­fentartás kérdése is foglalkoztat első­sorban; mert már vidékünkön harmadik évben küzdünk az ínséges évek súlyos terheivel; mert határunkat 1872-ben a jég egé­szen elverte, 1873-ban pedig a rosztermés, jelenleg pe­dig a mostani fagy okozta károk teljesen tönkre tették s a kereskedést, a kézműipar pang, termésre nincs kilá­tás, de ven adófelemelés újabb terhek rovása, a már amúgy is fizetésképtelen hazai közönségre — ezt mind­nyájan érezzük — fájdalom, hogy így van. Meggondol­hatnák már­ egyszer ott a kormányon, hogy a hazai kö­zönség ha folyton csak vagyontalanodig mi lesz majd ennek a vége. Jó lesz az ország törvényhozóinak egy­szer már meggondolni, hogy ideje volna oly intézke­déseket tenni hogy a terhek könnyüljenek s ne inkább és inkább súlyosodjanak, a polgárok vál­­lain, úgy hogy az maholnap már elviselhetlenné válik. Egy 48-as polgár. MAGYAR ÚJSÁG 1874. MÁJUS 3. Buda-Pest, máj. 1. Segíts magadon s az Isten is megsegít! A­­„Fővárosi Lapok“ közelebbi számaiban reám nézve megdöbbentő hírrel lepett meg bennünket. Neve­zett lapban ugyanis könyöradományokat gyűjte­nek egyik helybeli jó h­irü nő-növelde tulajdonosa ré­szére,ki húsz-huszonöt évi becsületes és fáradhatlan neve­lőnői működése után tartósabb betegségbe esvén oly szomorú helyzetbe jutott, hogy most az emberbarát kö­­nyörületet kénytelen segítségül hívni. Ki nem mondhatom mennyire megdöbbentett ez a szomorú hír. Tehát mindegy már nekünk nőknek, akár pályán kívül maradjunk, akár önálló működési térre küzdjük fel magunkat?! Tehát ha erőnk elhagy, mi már azonnal a legsujtóbb nyomor áldozatai legyünk? Szörnyű kilátás! Avagy talán csak kivételes esettel állunk szemben ? Dehogy! Ama szegény pályatársunk mint nevelőnő buzgó, mint házinő takarékos volt, is mégis ennyire jutott. Nem fogunk a dolgon nagyon csodálkozni, ha elgondoljuk, hogy igenis, ő buzgó takarékos volt, intézetét szép számmal látogatták, de bevételei mégsem voltak arány­ban kiadásaival. Ott van az erőt meghaladó házbér, az élelmi, stb. czikkek roppant drágasága, a tanárok fize­tése, az adó stb. mindezek annyira kimerítik a legtaka­rékosabb intézeti tulajdonosok erszényét is, hogy sze­rencse ha mától holnapig élhetünk nagyobb aggodal­mak nélkül. Íme a szomorú példa! Hányszor rejlett gond, aggodalom, vagy talán kétségbeesés amaz előzékeny mosoly alatt,melylyel ama szerencsétlen pályatárs a szülők látogatásait fogadá, s hányszor fogtatok munkához ama lesújtó gondolattal, mi lesz belőlem ! Ő küzdött, töreke­dett, hogy híven szolgálja a felkarolt ügyet, s ime mi­kor beteg, vagy talán elagott, (személyesen nem isme­rem) összeomlott felette minden, s jó emberek, nők többnyire volt tanítványai felebaráti izgalmára szorult. Mily gyötrelem, mily lealáztatás érzete lehet az, egy munkás, hasznos élet letelte után! Mennyire felbáto­rítja ez minden tanítónő önérzetét. Pedig hányunkra várhat ily sors ? Nem b­i­r ugyan az ember ily eshető­séget elbírni mig egészséges, mig bírja a munkát és mégis bekövetkezhetik. Nem jó dolog, ha a szomszéd háza ég. A józanul gondolkodó ember igyekszik házát a vész elől ideje ko­rán megmenteni. Pályatársak! Nekünk nem lehet okosabb teen­dőnk, minthogy e szomorú esetből azonnal tanulságot merítsünk, s hogy a netalán aggasztó jövővel szemben, minél előbb megtegyük az óvó intézkedéseket. De ho­gyan ? Mikor nekünk sem állam, sem felekezet nem áll a hátunk mögött, mikor mi közülünk csak kevesen szá­míthatnak akár az állam, akár a felekezetek gondosko­dására. „Segíts magadon, s az isten is megsegít!“ Segítsünk m­i magunkon, még pedig addig, amíg van időnk, reá erőnk. Századunk a társulásnak, az erők egye­sítésének százada. Egyesüljünk mi is. Tapasztalás szerint az egyesülésben nagy erő rej­lik. Teremtsük elő azt az erőt mi is. Oly viszonyok kö­zött, amilyenek közt mi Magyarország nő hivatal­nokai élünk, nem számíthatunk a készre, hanem futnunk, alkotnunk kell magunknak is. Gyűjtsünk tehát erőt. Segítsünk önmagunkon! Va­lami rendkívüli édes, rendkívül bátorító s felemelő van azon tudatban, hogy önmagunk vagyunk magunknak tá­maszai. Sokszor halljuk az önsegélyzés czélszerű és életrevaló voltát emlegetni. Nyúljunk mi is az önsegély­zés mentő és biztositó horgonyához. Alakitsunk mi nő­­hivatalnokok egy önsegélyző egyletet. Tudom mit koczkáztatok, midőn ily időben ily pénz­viszonyok közt, s oly gyenge erővel amennyi ne­kem részemül jutott előállók és egyesülésre hívom fel hazámnak szakpályán foglalkozó hölgyeit. De nem riadok vissza. Vagy van szükség egy ily egyesületre, vagy nincs. Ha nincs elhangzottak szavaim,mintha nem is mondattak volna, de ha van amint hogy meggyőződésem szerint van­­ szükség reá, akkor meg fognak engem is, meg fogják tö­rekvéseimet érteni azok, akik komolyabb tekintetet vet­nek a jelenből a jövőre, s a­kik tudják, hogy a nő nem váltóképes s a takarékpénztár jótéteményeiben csak ak­­­­kor részesülhet, ha esetleg fekvő vagyona van. Ellen­kező esetben a megszorult nő az uzsorások áldozatául eshetik, s kénytelen csekély összeg után is fizetni oly kamatokat, melyek előbb később tönkrejuttatják. Ettől a csapástól meg a munkaképtelen vagy agg kor nyomo­raitól kívánnám én, nemcsak pályatársaimat, hanem Ma­gyarország nő­hivatalnokait átalában megmenteni. Ez okból indítványozom, hogy alakítsunk egy oly n­ő­i ö­n­­segélyző egyesületet, mely bennünket szükség esetében olcsó kölcsönnel a „nem szeretem“ napokban pedig segélylyel lásson el. Tájékozásul álljon itt egy pár alapeszme: 1) Az egyesület akkor volna megalapítottnak ne­vezhető, ha legalább is háromszáz tag jelentkeznék. 2) Egy könyvecske (vagyis részvény) ára 10 o. ért. forint, s havonkénti 1 frt k­ö­t­e­l­e­s betétei 300 frt ösz­­szegig. 3) A berakók 6% nyernének. 4) A kölcsönzött összegért pedig 10% volna fize­tendő. 5) Kölcsön csak nők nyerhetnének pénzt, még pedig 2 egyleti tag jótállása mellett. (Az egyleti ta­gok berakott pénze volna a biztosíték.) 6) A kölcsönzött összeg 300 forintnál magasabbra nem rúghatna. 7) Minthogy e kis takarékpénztár nyilvános volna, tagja lehetne bárki, de kölcsönt csak nő nyerhetne. 8) A postai és kezelési költségeket leszámítva, a fenmaradandó tiszta jövedelem beteg vagy elaggott nő­hivatalnoknak nem könyör adományul, de egyenesen, mint évi nyugdíj lenne fordítandó. Az eszme és a czél nagyon egyszerű és ép azért nagyon könnyen felfogható. Nem is bocsátkozom most az ügy tüzetesebb fejtegetésébe, hanem csak annyit je­lentek ki, hogyha hazám­ nő-hivatalnokai (nevelőnők, tanítónők, postai, távirdai, kereskedelmi stb. foglalko­zók) hozzám folyó 1874. évi május havában legalább is háromszáz csatlakozó nyilatkozatot küldenek be, én örömmel részletesebb munkához fogok szakértő férfiak segélyével és rövid időn közzé teendem az egyesület alapszab­á­lytervezetét, melyet elfogadni, vagy elvetni az összehívandó közgyűlés tiszte leend. Szándékom tiszta és nemes indokból származó. A­ki velem e tekintetben egyet­ért, ajándékozzon meg bi­zalmával és egyesített erővel alkossuk meg a magyar­­országi nő­hivatalnokok önsegélyző egye­­s­ü­l­e­t­é­t. Budapest, 1874. ápril havában. M. Kalocsa Róza. A pesti reform, felső leányiskola igazgatója. Lakásom : országút 39. szám. Mit írnak Ung m­egyéből! Ungvár, ápr. 27. Nyomorúságos időket élünk : mi nem igazolhatjuk valóságát a miniszteri termés kimutatásnak, nálunk nem csak középszerű aratást nem ígérnek az őszi vetések, de szerencsésnek tarthatja magát az a ritka halandó, ki be­vetett magját visszakaphatja; h­a nagyobb részt vagy kiszántják vagy a mi nem ritkaság legelésre fordítják,— nem lévén képes a pusztán maradt föld birtokosa más­kép hasznosítani. Annyi az ily föld,hogy még a felszántás s bevetés után is vadászatod kell tartani, oly nagy lelkű ember után ki harmadáért feleért sőt kétharmadáért a leendő termésnek, a további munkáját elvállalja. —■ Ezen ínséges állapot volt tárgya a mai nap tartott megyei bizottsági gyűlésnek. — Volt sok szép humanisticus ömlengés, volt sok particularismus különösen a hegyek lakói a ruthernek keresztelt néposztály érdekében; nem hiányzott egy kis keserűség sem, a mennyiben egy szónok határozottan ki­mondotta, hogy oroszajkú polgár­társaink állapota folyvást égető seb lesz megyénk admi­­nisztraczionális életén, mert a felekezetiség lidércz nyo­mása alatt szándékosan ápolt butaságok és tunyaságok önállóságukat már teljesen megsemmisítette, s őket az uzsorások rabjaivá tette; nem hiányzott szemrehányás, hogy a kormány a visszaélések leplezgetésére, a haza ellenségeinek jutalmazására ha kölcsön útján is rendel­kezik kellő pénzerővel, de a népnevelés nem tartozik gondjai közzé; sőt nem hiányzott contestáczió egy állam­hivatalnok részéről, ki pedig még nem rég keztyűt dobott életre halálra az ellenzék elébe, hogy a beállott zavarok közepette a kormánytól keveset várhatni.­­ Ezelőtt csak a felvidék csak az orosz ajkú lakosság volt az eféle tanácskozás tárgya, ma a megye déli rónáin lakó szorgalmas magyar falvak, ép oly nyomornak nézvén eleibe­n az átalános intézkedés szükségének érzete lett irányadó; de utólsó fejleményében sem tükrözött egyebet vissza, mint a nyomorult tehetlenséget, melybe a megyei hatóság az uj rendezéssel sülyesztetett, s melyben mint szárnyaszegett szárnyától megfosztott sas vergődik, mit ellégé constatál azon applausus, melylyel azon alispáni nyilatkozat fogadtatott, hogy a megye közlekedésének hátrányára megtakarított pénzéből keresetet nyitott a felvidék számára, constatál az ínség elhárítására tett azon megállapodás, hogy a magas kormány keressék fel némi pénzbeli segély nyújtásra, s az adó végrehajtás felfüggesztésére. Senkinek sem jutott eszébe, hogy a felvidéken, melyet hegy­ völgyeivel s ruhatagjaival isten gyárak építésére teremtett az ottan nem minden ha­szon nélkül űzött vasgyártást, a kormány bölcsessége nem rég beszüntette, s helyette a síkföld nemes állatai a lovak számára nagy költséggel telepet építtetett, hogy miután ott őszi vetés nem terem, a csekély széna ter­mése pedig idegen állatok végkényszerüségből sem eszik, több mérföldről szállították oda a szalma széna szükségletet, s ez által megfosztotta a szegény népet egy oly keresetágtól, mely annyi családnak életét biztosí­totta ; senkinek sem jutott eszébe, hogy mi talán döntő érvül használtatott fel az ungvár-nyíregyházi vasút épí­tésénél, az uradalmi gazdálkodás oda vitte a dolgot, hogy önmagával nem versenyezhetve pusztulnak ugyan az őszidőtől megkímélt erdőségek egymás után, anélkül, hogy egyeseken kívül a faüzlet lendületet nyerne s a nép keresetforrásául szolgálna. Sőt még az sem jutott eszébe, hogy még az atyáskodó kormány a végrehajtás felfüggesztése iránt intézkednék, addig a tatárnál kí­méletlenebb végrehajtó kipusztítja a gazda még létező szerelvényeit, marháit, s ha a halálos ítélet végrehaj­tása után még jön is a kegyelem, vonhatja maga az ekét, szántván a nem mindig hálás földet, ha ugyan azt még az uzsora fel nem emésztette. Tóparti. Halljuk a választ Több pécsi tisztviselő, a pécsi pénzügyigazgató­ság épületéről lapunk 96-ik számában közzétett ismer­tetésre, c­áfolatul azt írja, hogy az említett ismertetés az igazságot nem tolmácsolja, mert mint állítják : „két éve járunk, kelünk, dolgozunk és izzadunk benne és semmi bajunk, legkisebb félelmünk, még a minapi föld­rengés sem jutatta eszünkbe, hogy hátha ez a nagy, massiv igazgatóság összedőlt volna. Mily könnyű azt Pesten elhinni, hogy egy pécsi épület összedill — ám ha a szerkesztő úr megnézné az épületet, kénytelen lenne elismerni, hogy a pénzügyigazgatóság épülete nemcsak legszebb, legimpozánsabb épülete Pécsnek, hanem biz­tos és szilárd is és épen nem került sokba, mert hogy 100 ezerbe nem került, csakis felébe, azt könnyen meg­tudhatni az 1871. és 1872-diki pénzügyminiszteri bud­­getből. De Say­ur minden egyéb állítása is­merő kodol-Folytatás a mellékleten.

Next