Magyar Ujság, 1874. október (8. évfolyam, 223-249. szám)
1874-10-20 / 239. szám
teljeskorúnak ismertessék el épen ezen ügyben, melyek Ausztriát úgy sem érintik közvetve. A bécsiek vitetnek maguknak húsneműeket és gabonát Galicziából és Déloroszországból, ne irigyeljék Magyarországtól, ha ez közvetlen szomszédaival lép közelebb forgalomba. A magyar országgyűlés feladata, hogy e részben az országot megillető önállást kivívja, igénybe vegye s ha kell érintkezzék közvetlenül Románia törvényhozásával, de ne futkosson minduntalan hátrafelé t. i. Bécsbe, ha előtte keleten közvetlen elintézendő dolga van. Mi a tulajdonképeni önsegélyt illeti: ez volna a legnagyobb mérvű,ha a lakosság nagyobb része gyakorlatba venné. Ez egyrészt a takarékosság, másrészt az élelmiszerek tápértékének kivált a gazdasági állatok tartásánál, czélszerű gépek által gyarapítása. Csekély dolognak látszik, ha egy-egy gazdaember vetőgépe által a vetőmag felerészét megtakarítja,vagy gazdasági állatait aprózott takarmánynyal tartván négy hétig jön ki annyi takarmánynyal menynyit mások „rendesen“ és „takarékosan“ 3 hét alatt osztanak ki, holott amellett tápértékben is nyer. Ha azonban a megtakarítás ezen nemét két-háromszázezer vagyis gazdaközönségünknek csak Vio része is alkalmazásba veszi, óriási eredményeket érhet el. Kétséget sem szenved, hogy 300 napi élelemből 400-at, 250 napi élelemből 300-at stb. lehet előteremteni s ez egy 16 milliónyi lakosság élelmezésénél oly jelentékeny öszszegre megy, mivel aligha felér a Rothschild társulat tőke vagyona. Szóval: takarékosság a vetőmagnál,takarékosság a takarmányozásnál (gépek segélyével) s takarékosság a napi fogyasztásnál napról-napra, hónapokig; ez a nép, a nemzet zömének legjelentékenyebb segélyforrása. Úgyis oly kevés télen át faluhelyen a munka s kereset, hogy a lakosság nagyobb része mintha „téli álmát“ aludná, tétlenül várja a tavaszt, vagg az iparos egy gomb helyett kettőt csinál, gyorsabban termelhet s neki aratást nyújt még a nádas fa terményeit, a nádat, kákát, reketyét stb. fel tudja dolgozni. A földmives népnél tehát elsőben is a takarékosságra kell súlyt fektetni, ugyannyira, hogyki ez idén ünnepen többet nem eszik, mint munka- napkor, az kétszeresen ünnepli meg eme nálunk or-szágszerte dőzsölés napjait. Hogyan lehessen aztán helyesen megosztani a megtakarított felesleget: azokkal, kiknek nincs miből valamit megtakaritniok ? Ez az önsegély oly neme, melyet bővebben feszegetni nem volna czél- szerű, mert kiki legjobban tudhatja, mit, mennyit nyújthat azoknak, kik azt „valóban“ megérdemlik. Óriási mérvet ölthet ez, ha minden jobb módú ember gyakorlatba veszi, bár csekély részben is. A segély nagysága itt attól függ, mennyiben fogta fel helyzetét s teendőit a nemzet zöme; mert ha ezt kellően felfogta s gyakorlatba veszi, akkor nem félthetjük a leggyengébbeket sem. — K.— T A R C Z A. Az uj nemzedék. A 60-as évek elején „Uj nemzedék“ czimmel s kissé tarka-barka kiállítással egy szépirodalmi s ismeretterjesztő hetiközlöny indult meg. Számottevő jó erők csoportosultak a vállalatnak életet adni. Az akkori politikai esélyek miatt folyton változó viszonyok, vagy más körülmény volt az oka, elég az ahhoz, hogy az uj lap- ból — ha jól tudom — csak két szám jelent meg s az uj nemzedéknek irodalmi czélból létrejött szövetsége fölbomlott. A terv meghiúsult. Azóta egy évtizednél több rakodott a korosságból vállainkra. Láttunk sokféle átalakulást úgy a politikai, mint a társadalmi téren. Azt lehet mondani, hogy sok minden megváltozott, de a sok mindenben az emberek leginkább megváltoztak. E folytonos változás s átalakulás közt az új nemzedék mint ilyen nem adott életjelt. Olyan idők jártak, melyben mindenki öreg akart lenni; az öregség jövő- sdehnező lett. Szerencsétlen viszonyaink következtében megértük azt, hogy a fiatalság öregséget, enerváltságot mutató hideg közönnyel kezdte életét, mert kenyérre kilátás csak igy nyílt. Ez idő általános hangulatát egy családapa e képen fejezé ki találóan : Egy kis tisztességes penziót magamnak, a fiamnak egy jól dotált hivatalt, a lányomat pedig vegye el egy miniszteri államtitkár s akkor rendben lesz minden. íme milyen áldott állapot! Enni és meghalni! Magasztos életezés! Ez áldástalan idő kezenyoma meglátszik a szellemi mozgalom terén is. Csoda-e, ha ily körülmények közt az uj nemzedék nem tudott életjelt adni, vagy ha igen, mint az erdő sűrűjében eltévedt vándor, tapogatódzva kérése az utat, melyen haladjon s hol az egyik hol a másik ösvényre tért. E bizonytalan tévelygés apasztó erejét s végre kimerülve tekinte vissza a kuszáltan bejárt múltba hogy nyomában fölburjánzott bozót sűrűségét lássa. Lehet, sőt kívánatos is, hogy e téren a kedvező fordulat mihamarább bekövetkezzék. Hogy e remény teljesülni fog, annak zálogául kívánjuk tekinteni azon czikket, mely a „Figyelő“ czímű szépirodalmi közlöny legutóbbi számában az új nemzedékre vonatkozólag megjelent. Irodalmunkban az oly hangot, mely mintegy suttogva próbálkozik ércességét visszanyerni, nem lehet figyelmen kívül hagyni. A czikkben, mely a mellett tör lándzsát, hogy az új nemedést nagy férfiaink iránt kiválóbb tisztelet tanúsít, mint ezt a régibb nemzedék részéről tapasztalhatni, a többek közt ez mondatik : „Az újabb nemzedék még most is tisztelettel tekint a magyar nép kolosszális alakjaira, Petőfire, Kossuthra s Jókaira, de a mellett teljesen méltányolja Deák Ferencz s Arany János nagyságát is. S kik azok, kik legalább az előbbiek iránt élő kegyeletet tönkre tenni igyekeznek? Azon idősbirói nemzedék, mely Kossuthot becsmérelve, elsőrangú államférfiunak tart egy Csengeryt, ki alig méltó, hogy Kossuth lábának saruit megoldja, azon írói nemzedék, mely tudományos tekintélyeket faragott Gregussból, Lubrichból, s annyi más férfiúból, kiknek érdeme egyedül a szorgalomban s egy pár kivonatozásban áll. Ezen tekintélyek ellen küzd az ifjú nemzedék s valóban helyesen. A kegyelet csak akkor lesz valódi, ha méltatlanokra nem pazaroltatik.“ E szavak igazságát — egy név kivételével — habozás nélkül alá lehet írni. Hogy kire szól a kivétel, azt könnyű kitalálni. Az érdem, melyet Jókai szépirodalmi szereplésével szerzett magának, rendkívül nagy s a nemzete kitünő férfia iránt a kegyelet adóját nem fogja megtagadni soha; de legutóbbi termelésének mi__________ (•) MAGYAR ÚJSÁG 1974. OKTÓBER 20. Az északcsarki utazók Buda-Pesten. Szombaton a szinházi előadás után a „Hungária“ szállodában lakoma volt, melyen részt vett a két vendég, Todosco Bécsből, Ráth, Kammermayer, Gerlóczy polgármesterek, Királyi Pál, Berecz tanár, a bizottság több tagja s dr. Kepes öcscse. E lakomán,tvasztottak melyeknek sorát Ráth főpolgármester nyitá meg. Őt Királyi Pál követé,éltetvén vendégeinket. Kepes magyarul,Payer németül felelt, szerényen megköszönve a kitüntetéseket. A társaság éjfélutáni 1 óráig maradt együtt. Vasárnap reggel Kepes, mint honvéd főorvos ás Payer mint vadászhadnagy az illető katonai hatóságoknál tették tiszteletöket. Szende honvédelmi miniszter nem volt hon , helyette Fehérváry államtitkár fogadá a tisztelgőket. Edelsheire-Gyulay főhadparancsnok hon volt s majdnem félóráig társalgott az utazókkal. E látogatásokról haza térve, Payer és Kepes több tudományos testület küldöttségét fogadák. A földrajzi társulat részéről Hunfalvy János, a földtani társulat részéről Szabó József, a mérnök- és építészegylet részéről Hyeronymi államtitkár, a délmagyarországi természettudományi egylet részéről Kramer úr, egy-egy küldöttség élén üdvözlők vendégeinket. Mindezekkel hosszasabban társalogtak. Ez után délben villás reggeli tartatott, melyen a tegnap esti lakomázó társaság volt együtt. Áldomások ezúttal nem mondattak. A reggeli után kikocsiztak a lóverseny-térre. A lóversenyről hazatérve ebédeltek, ezután, pedig meglátogatták a séta-hangversenyt a redoute termeiben. Itt roppant számú közönség volt együtt, mely majdnem lehetetlenné tette a termekben való áthaladást. A vendégek Ráth főpolgármester s a városi bizottság több tagjával jöttek, kik minden lehetőt elkövettek a rend fenntartására , de a nagy tömeg árja minduntalan összecsapott s az áthaladás csak nagy nehezen sikerült. A közönség zajosan éljenzett, a zene szólt (a vendégek nevéről elnevezett indulókat játsza), a vendégeket majd agyonszokták. Azok a melléklépcsőn menekültek el, és a gyapjú utczai német színházba hajtatták. Itt ez este volt a megbukott társulat utolsó előadása, melyet a vendégek tiszteletére rendezett díszelőadásnak kereszteltek el. A ház zsúfoltig telve volt s már jóval az előadás kezdete előtt nem lehetett jegyet kapni, míg a nemzeti színház, hol a „Ripacsos Pistát“ adták elő üres volt. A vendégek itt is a polgármesterek s a városi bizottság néhány tagjának kíséretében jelentek meg, s a színházi társulat ideiglenes igazgatója által ünnepélyesen fogadtattak. Négy páholyban foglaltak helyet, s amint a közönség őket megpillantá, bár a színpadon már játszottak, felállt és zajosan éljenzett. A vendégek meghajtással köszönték meg a kitüntetést. Később Kepes eltávozott, s a nemzeti színházba jött, meghallgatván egy felvonást. Színház után a nemzeti kaszinóban vacsorának. Szombat este nem jelentek meg az „Újvilág“ bálján, mint jelezve volt. Hétfőn a reggeli órákban a vendégek meglátogatták a polgármestert, Kammermayert és Thaisz Elek főkapitányt hivatalos helyiségeikben, és köszönetet mondottak azon igen megtisztelő fogadtatásért, melyben részesültek, igen dicsérőleg nyilatkozván azon rendről, mely a fogadtatásnál uralkodott. A vendégek üdvözletére két távirat érkezett: Aradról és Temesvárról. A városházától a nemzeti múzeumba mentek és azt hosszabb ideig nézték ; innét Jálics F. A. borkereskedőhöz, hol köszönetüket fejezték ki azon jeles tokaji borért, melyet Jálics uránnak idején a sarkexpeditiónak felajánlott és mely a „Tegetthof”-on kitűnő szolgálatokat tett a scorbut ellen. Déli egy órakor közös ebéd a Frohner-szállodában. A délutánt magán körökben töltik a vendégek és készülnek az esti felolvasásra. UJDONSAGOK. Buda-Pest, október 19. — A kir. tud. egyetem joghallgatói a jogász-segélyegylet ideiglenes elnöke által értesitetnek, hogy a jogász-segélyegylet bizottsági tagjainak választása f. hó 22-én csütörtökön délután, az elnök választása pedig f. hó 25-én vasárnap délután fog megtörténni. Az istván téri színházban szombaton Solymossy igazgatása alatt az előadások újra megkezdődtek. „A háromcsőrű kacsa“ élénk zenéjű operette került előadásra középszámú közönség előtt, mely az eléggé összevágóan folyt előadáson jól mulatott — Vasárnap a „Lumpaczius vagabundus“ adatott. Az állóhely és a karzat zsúfolva volt. A közönség jól mulatott s a főszereplőket több ízben zajosan kitapsolta. — Megjelent és beküldetett szerkesztőségünkhöz a „Házi orvos a magán- és közegézség őre“ czimü népszerű folyóirat 3. száma következő tartalommal: Vezéreszmék a közegészségtan terén Dr. Kelen József főv. ker. orvostól. Az egészség becse valamely várost illetőleg, Buda-Pestre alkalmazva. Pettenkofer előadásai nyomán. Ragály. Gerj. Dr. Kátai Gábor a Nagykunkerület főorvosától. Tárcza : Két államférfi szónoklata az egészségtan fontosságáról. Magyarország nevezetesebb fürdői. Házi szerek különböző bántalmak ellen. Egyveleg: Nagy horderejű indítvány. Életveszélyes dolog. Közegészségveszélyeztető vágóhíd. Betegápolás szeptember hóban. Ezen a nagyközönség számára szerkesztett e téren egyetlen s hiánypótló vállalatot ajánljuk. olvasóink becses pártfogásába. Előfizetési ár félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 80 kr. Az előfizetési összegek postai utalványokkal a „Háziorvos“ kiadóhivatalába (Buda-Pest Nagydiófa utcza 1 sz.) küldendők. — Színészetünk egyik legérdekesb tagjának, néhai Székelyné született Ungár Annának porait már csinos emlékkő jelöli a kolozsvári temetőben. Az unitárius collegium ifjúsága kezdte meg először a gyűjtéseket, s aztán egy bizottság alakult, mely az emlék fölállítását K. Papp Miklósra bizta. A sirkő Lindner Sándornál készült s e föliratot viseli: „Emelte a közönség és pályatársai kegyelete.“ E pályatársak voltaképen: Szerdahelyi Kálmán és neje, Prielle Kornélia. -- Tompa Mihály síremléke már föl van állítva a hanvai temetőben. A leleplezés ünnepélyét azonban most nem tartják meg, miután az őszi rövid napokban alig juthatna ideje a vendégeknek a visszautazásra. — A bizottság május havában akarja megtartani az ünnepélyt. — A lóverseny tegnap igen látogatott volt. Ott volt a királyné, a két sarkutazó vendég is kikocsizott, kiket a királynénak bemutattak. A verseny eredménye a következő volt: Kis handicap, 800 frt egyleti díj, futott hat ló. A díjat Henckel Hugo „Pur ve y or“-a nyerte, másodikat Liechtenstein János hg. „Hohenau“-ja. Kancza-dij, 500 aranyállamdij 13 arany értékű szelenczében. Futott 4 ló, a dijat Baltazzi Arisztid „lady Patronness“-e nyerte el,Heneke Hugo „Novelle“-je második lett. Import-dij 2000 frt. Futott három ló. Batthányi Elemér „Tápió“-ja lett a győztes. Mezei gazdák versenye. Nyertes lett Herédi Mihály sárga pej lova, azután Sáska István tarka csikója, és harmadik Herédi István pejcsikója. Akadályverseny, 1000 frt. Futott 3 ló, Ugorte Franc „Macon“-ja lett a győztes. A versenynek 4 órakor lett vége. — A pesti kir. fenyitótörvényszék igazolásakép a „N. P. Jour.“-ban közlött esetre vonatkozólag, mintha t. i. egy polgár ellen, ki büntetését már kiállotta, letartóztatási parancs adatott volna ki, a következő részleteket teszi közzé: Kurzmann Lajos helybeli kereskedő gyanús áruk vétele miatt 40 írt bírságra, vagy nemfizetés esetére 8 napi börtönre ítéltetett. F. é. julius 13-án nősége — lehet, hogy ez csak magán nézet — nki áll arányban azon várakozással, melyhez a múltban szépirodalmi munkáival a közönséget szokta rá. Lesznek, kik a „Figyelő“ fentebb idézett soraiból azt a magyarázatot fogják kivonni, hogy az uj nemzedék azzal csak az idősbeket akarja ócsárolni. E föltevés szülője a ráfogás lehet csupán. Senki ne kapjon s ne követeljen több érdemet, mint a mennyi megilleti. E mértéket kellene használni, holott azzal ellenkezőleg nem is olyan nagyon rég idő óta a középszerűség fokát túl nem haladott tehetségek oly portentumoknak kürtehetnek, mint akikhez fogható még eddig nem is volt. Természetes, hogy mikor az ilyenek emeltetnek, mások érdemkoszorúját tépik a baráti kezek. Sajnos, de nem lehet tagadni, hogy úgy van, hogy az oly körökbe is, melyekből a politikának száműzve kellene leuni, csak az nyer hamarabb bebocsájtást, ki az ott uralkodó politikai hitvallást követi. A politika irányt adó lett a tudomány és szépirodalom tehetségeinek osztályozásában, dicséretében s gyalázásában. — Ez a régibb nemzedék bűne. Ez iskolát ők teremték. Ez épületet kel összerombolni. Akár mint szépítgesse is azonban valaki, hogy ez nem úgy van, utaljak azon magasztalásokra, mikben a közelmúltban nagyon sokan részesittettek, ami bizonyára elmarad, ha politikai nézetük az ellenzék táborához hajlik vala. Ez eljárás botrányossága nem ismer határt s mig önmagukat tömjénezik, másokra beléndelt vizet öntenek. A mondottak igazolására fölhozható esetek száma túlterjedne a szűkre mért vonal alatti tér keretén. De nem is lehet szándékunk azokra most kiterjeszkedni. Jelezni akartuk csupán azon igazságot mondó hangot,mely a „Figyelő“ hasábjain az uj nemzedék részéről nyilvánult s mely nem fog észrevétlenül elhangzani.