Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)

1898-12-16 / 348. szám

1­998. deczember 16. MAGY­AR ÚJSÁG. nyozza, hogy határozat előtt várják meg Hieronymi kilátásba helyezett és a kilépést indokoló levelét. Kimondották, hogy nem várják be, mert a faktum megvan s bármi oka is volt rá, az közönyös a pártra, a melynek zászlóját cserbenhagyta. Kristyály alelnök indítványára lelkesen kimondják, hogy Bánffy báró miniszterelnököt és a kormányt rög­tön táviratilag biztosítják tántoríthatatlan bizal­mukról.­­ Hazugságságok. Több budapesti lapnak az a jelentése, hogy Újvidéken mozgalom indult meg Rohonyi képviselő magatartásának elítélése czéljá­­ból, egészen alaptalan, sőt ellenkezőleg, az újvidéki választók teljesen egyetértenek Rohonyival és mani­­fesztáczióra készülnek, a­melylyel képviselőjük iránt való bizalmuknak és ragaszkodásuknak adnak kifejezést. A­mi Csáky és Szilágyi üdvözlését illeti, jellemző, hogy ezt az eszmét leginkább azok az elemek pártolják, a­melyek Szilágyi és Csáky díszpolgárrá választását miniszter­ korukban a leg­hevesebben ellenezték. Ellenzéki lapokban az a h­ír merült fel, hogy a verseczi választók állást foglaltak az obstrukc­ió mellett és Herczeg Ferencz ország­­gyűlési képviselőt arra akarják bírni, hogy tö­röltesse nevét a Tisza-féle javaslat aláírói közül. A­mint nekünk Verseczről táru­lják, a hitből egy árva szó sem igaz. Egyáltalában nagyon furcsa, hogy minő eszközökkel igyekeznek az obstrukczió barátai hazafias vállalkozásuk számára hangulatot kelteni. így egyik lap azt írja, hogy Borsod vár­megye közgyűlése négy szótöbbséggel fogadta el a főispánnak a csongrádi átiratot pártoló indítványát és hogy ott a kormánypártnak rég idő óta nem volt ily számban kicsiny s tekintélyben még ki­sebb többsége. Nos hát, a való az, hogy a köz­gyűlés nem négy, hanem 54, azaz ötvennégy szó­többséggel járult a csongrádi felirathoz. Azt is híresztelték, hogy a rózsahegyi és alsó-kubini ke­­rületek választói bizalmatlanságukat akarják nyil­vánítani képviselőjük, Angyal József, illetőleg Kulinyi Árpád ellen. Ez a hír is bizonyára ép olyan megbízható forrásból került ki, mint az előbbi, mert eddigelé a nevezett kerületekben mind­erről mit sem tudnak.­­ Poetica licentia. Lapunk tegnapi számában néhány strófában megénekeltük a ki­­lépettek orgánumának, a Budapesti Naplónak a következetességét. Mai számában a mi igen tisz­telt laptársunk sorra veszi ezeket a strófákat. Nem c­áfolja meg őket, de kommentálja. Az utolsó strófával még ezt se cselekszi, hanem egy szeretetreméltó fordulattal kijelenti, hogy ezt »nem bántja«, mert a­mi benne van, az »ügy« sem komoly vád, csak egy kis poetica licentia. A kíméletet köszönjük és ezennel egész egysze­rűen rámutatunk, hogy a­mi abban a kegyesen elintézett strófában foglaltatik, két czitátum a Budapesti Napló tegnapi számából. A Buda­pesti Napló erre azt mondja, hogy ez poetica licentia. Aláírjuk: a Választási mozgalom Nagy-Szebenben, Nagy-Szebenből távírják. A legközelebb visszalépő Metzl Oszkár képviselő helyére 267 választó, vagyis a nagyszebeni első kerület összes szász választói­nak háromnegyed része Wächter Henrik nyug. pénz­ügyigazgatót jelentette be képviselőjelöltjéül a kerületi választmánynál. A felsőváros szász-német választóinak túlnyomó többsége tehát Wächter Henrik jelöltsége mellett nyilatkozott, készül. A fődolog, hogy kevés legyen benne a selejtes munka, nehogy a vásárlónak kedve múljék. Nagy kép kettő van. Az egyik Kunfay Lajos »A tenger« czímü képe. Teljes plain aires kép, sok hangulattal s kevés valósággal. Tenger partján térdepel két alak. Férfi és nő. Mindketten merengő szemekkel tekintenek a végtelen, hullámzó tengerre. Kunfay főtörekvése az volt, hogy a tenger vibráló vizét adja vissza, a többivel azután alig törődött. A két alak ke­mény és rideg. Két apróbb képe: »Holdkelte«, »Este« is ilyen hangulatkeltés, bár a nézőben alig ébreszt hangulatot. A másik nagy kép Ze­ler Mihály »Őszi táj «-a. Park-részlet néhány lonbhullató fával. Takarosán készült ki, anélkül azonban, hogy a sablonok keretéből kiemelked­nék. Szalondisznek azonban bárhova beillik. Ifjabb Szikszay Ferencz tíz képpel szerepel. Egyik ügyesebb, mint a másik. Szikszay is be­látta, hogy a szertelenségek] utánzása nem a valódi művészet. Szikszay most már nem »vad«, hanem érdekes, sőt értékes is. Egyik-másik kis képe vakságos műremek. Ilyen az »Öreg breton halász« (Garczona karakterisztikus fej); Elmúlás (hervadó vrágok); Parisienne (finom női profil). Igen szép képeket küldött Richter Aurél. »Krisztusa« a stilizált háttérrel tűnik fel, míg a másik kő munkája (Krisztus a szegények között és Karácsony) a kompozíczió élénkségével , a kidolgozó gondos voltával tűnik ki. A tár­lat egyik dlour Katona Nándor képei. Azt mond­ják, hogy tizenöt év óta állított ki, s a képzőművé­szeti társulat rézéről soha buzdításban nem része­sült­, de még ebb­en képét sem adták el. Ez egy­szerűen érthetett**. Kevés oly magyar festő van, mint Katona Nándor. Tessék megnézni a kiállított képek bármelyikét, hogy nem egy nagy talentum alkotásai ezek ?! Művészi szemmel lát és figyel s élethűen ad vissza mindent. Mint tájképfestő egyike a legjobbaknak, »Ködös boldogság«, »Hóolvadás« képei Mednyánszkyéval vetekednek. Remélem, hogy Katona egyetlen egy képét sem viszi haza a tárlatról. Csak a közönség húzná a rövidebbet, ha nem így történnék. Mednyánszky néhány apróságot küldött, mindenikre magán hordja az ő egyéni modorát. Roskovics is hű maradt az apró képekhez, de nem a génrehez. Ezúttal tájképekkel állít be. S a kísérlet sikerül. Margitay helyre akarja hozni a Műcsarnokban szenvedett kudarczot. Visszatér a szokott genre-jéhez. A képének czíme: »Hoppon maradt menyasszony«. Össze­gyűlt már a násznép, mikor megérkezik a vőle­gény lemondó levele. Iszonyú zavarodás.A ven­dégek fejvesztetten szaladgálnak ide s tova. Az apa kezében tartja a levelet s látszik, hogy bár már számtalanszor elolvasta, nem érti — nem tudja megérteni tartalmát. A menyasszony ájul­­tan hanyatlik anyja ölébe. A képen ott vannak Margitay összes alakjai. A vén generális, a szalonhős, a fess hadnagy, a piszeorru asz­­szonyka, az aggódó anya, a menyasszony stb. Régi ismerősök, kik csak más csoportokban vannak felállítva. Mindenesetre azonban ez a kép sikerültebb, mint a téli tárlaton levő Mar­­gitayak. A legfiatalabbak között kétségtelenül Stein Jánosé a babér. Már a tárlaton levő képeknél felhívtuk a figyelmét erre a nagy tehetségre; a most kiállított képei még szebbek. Az egyik akt. Az erdőben fekszik egy nő hullája (Krizsa egyik balladája után készült a kép) s mellette szimatol a lova. A nő teste remek. Valódi hús, finom idomok. A másik szürke kép Romladozó kápolna előtt holdvilágnál öreg­asszony biczeg. Csupa hangulat az egész kép. Heverdle is figyelemreméltó tehetség, noha a sablonoktól még nem tud szabadulni. Zsidó­képeiből hiányzik a jellegzetesség. Erőteljes vonásokkal rajzolta meg Polgáry Géza »Tanul­­mányfej«-ét. Kiállítottak még Pauli Erik (finom pász­tóit) Basch Árpád (ügyesen stilizált könyv* czímlapot), Konek Ida (aquarellt és olajfestményt), Tornyay János (néhány tájképet), Brodszky Nándor (apróságokat), Braunecker Iziia (gon­dosan kidolgozott tanulmányfot), Kézdi-Kovács László (tájképeket, melyek közül igen sikerült a Hajnali szellő), Kegyes József (daloló paraszt­­leányt, kissé rikító színekkel), Szirtes (tájképet), Zigány Hedwig (igen meleg és napsugaras balatoni tájakat), Oóltz (hatásos pasztell!.) A kiállítás egyik érdekes darabja Munkácsy Mihály kis vázlata. Czime a Mézeshetek. A szobrászatot Szdrnovszky képviseli, kinek Garay János mellszobra gyönyörű munka. Apró­ságokat láttunk Kiss Györgytől (Faun) és Sennyey Páltól (Szüretelő). A Nemzeti Szalon kiállítása minden te­kintetben sikerült. Most csak a közönségen mú­lik, hogy panaszra ok ne legyen*. Tessék besé­tálni s képeket venni. Harcourt, Budapest, deczember 15. Angolország belső politikai életében figye­lemreméltó esemény Sir W. Harcourt levele Sir J. Morleyhoz. Harcourt ez idő szerint a liberális ellenzék vezére a képviselőházban és említett levelében azt közli Morleyval, hogy erről a tisztjéről lemond. Az angol nemzeti szabadelvű szövetség (National Liberal Fede­ration) évi közgyűlése Birminghamban küszö­bön áll, az foglalkozzék a kérdéssel, hogy immáron ki legyen a liberálisok vezére a képviselőházban, a­mely kérdés ez alka­lommal alkalmasint oda fog alakulni, hogy egyáltalában ki legyen a liberális ellenzék lát­ható feje. Amennyire Harcourt és Morley levél­váltásából kivehető, a kiváló államférfiú a sze­mélye ellen irányuló cselszövényekkel igyekezik indokolni elhatározását. Gladstone, mikor 1894-ben lemondott a miniszterelnökségről és véglegesen visszavonult a politikai pályáról, Roseberg lordot jelölte meg utódjául a szabadelvű párt vezérségében. Tényleg a nemes lord jön az 1894. márczius 5-ikén kinevezett liberális kormány elnöke, és kabinetjében helyet foglaltak Harcourt, mint a kincstár kanc­ellárja, Morley, mint izlandi miniszter és Kimberley lord, mint kül­ügyminiszter, a­ki ez idő szerint a lordok házában a liberálisok vezére. A Roseberg­­kormány élete igen rövid volt; a home-rule bukása sokkal inkább megrendítette a liberális uralmat, semhogy Gladstone visszavonulása után sokáig föntarthatta volna magát. Rosebery alig ötnegyed év múlva megbukott és helyét 1885 nyarán Salisbury lord konzervatív-unionista ka­binetje foglalta el. Az újonnan választott házban 670 mandátum közül a kormánypárti konzervatívok és unionista-liberálisok 411-et, az ellenzéki liberálisok és radikálisok 177-et, az izlandi autonómisták 82-t nyertek, úgy­hogy ezeket az utóbbiakat mind ellenzékieknek szá­mítva is, a Salisbury-kormány 152 főnyi több­séggel rendelkezett a képviselőházban. Ez a súlyos vereség teljesen elkedvetlení­tette Roseberyt és arra bírta, hogy lemond­on a pártvezérségről és visszavonuljon a politikai küzdőtérről. Azóta a liberális pártnak nincsen látható feje, csak képviselőházi (Harcourt) és főrendiházi (Kimberley) vezérei. Ilyen előzmények után általános föltűnést keltett, hogy akkor, a­mikor a Fasoda miatt keletkezett angol-franczia viszály a legnagyobb hullámokat verte föl, Rosebery lord egyszerre kilépett visszavonultságából és hatalmas beszéd­del hirdette, hogy ebben a kérdésben az egész nemzet pártkülönbség nélkül támogatja Salisbury energikus politikáját. Hasonló értelemben nyilat­kozott Roseberg volt külügyminisztere Kimberley, valamint a liberális ellenzék majdnem minden számbavehető politikai embere és újságja. Ki­vételt képezett Sir W. Harcourt, a­ki az ő örökké epés, negatív szellemével nem tudta el­viselni, hogy a kormány osztatlan helyeslésben részesüljön és különböző kifogásokkal támadta Salisbury eljárását Francziaországgal szemben. Ezek után mindjárt látnivaló volt, hogy a liberális táborban addig is nehezen leplezett egyenetlenség nyílt kitöréshez közeledik. Har­­courtot bántotta, hogy az ő kétségtelenül fényes szónoki és politikai tehetsége ellenére nem tud Gladstonn örökébe lépni, mint a liberálisoknak általánosan elismert vezére, s e helyett kény­telen megelégedni a képviselőházi vezérkedéssel. A Rosebery visszavonulása óta táplált remény­kedése teljesen , szétfoszlott, a­mint a közked­veltségnek örvendő lord ismét megjelent a poli­­kai színpadon. Harcourtot minden valószínűség szerint ez a fordulat bírta rá az Angolország­ban a nap eseményét képező lemondásra, de hogy ez a lépése sem fog a kívánt eredményre vezetni, az világosan kitűnik abból a hidegség

Next