Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)
1898-12-16 / 348. szám
1998. deczember 16. MAGYAR ÚJSÁG. nyozza, hogy határozat előtt várják meg Hieronymi kilátásba helyezett és a kilépést indokoló levelét. Kimondották, hogy nem várják be, mert a faktum megvan s bármi oka is volt rá, az közönyös a pártra, a melynek zászlóját cserbenhagyta. Kristyály alelnök indítványára lelkesen kimondják, hogy Bánffy báró miniszterelnököt és a kormányt rögtön táviratilag biztosítják tántoríthatatlan bizalmukról. Hazugságságok. Több budapesti lapnak az a jelentése, hogy Újvidéken mozgalom indult meg Rohonyi képviselő magatartásának elítélése czéljából, egészen alaptalan, sőt ellenkezőleg, az újvidéki választók teljesen egyetértenek Rohonyival és manifesztáczióra készülnek, amelylyel képviselőjük iránt való bizalmuknak és ragaszkodásuknak adnak kifejezést. Ami Csáky és Szilágyi üdvözlését illeti, jellemző, hogy ezt az eszmét leginkább azok az elemek pártolják, amelyek Szilágyi és Csáky díszpolgárrá választását miniszter korukban a leghevesebben ellenezték. Ellenzéki lapokban az a hír merült fel, hogy a verseczi választók állást foglaltak az obstrukció mellett és Herczeg Ferencz országgyűlési képviselőt arra akarják bírni, hogy töröltesse nevét a Tisza-féle javaslat aláírói közül. Amint nekünk Verseczről tárulják, a hitből egy árva szó sem igaz. Egyáltalában nagyon furcsa, hogy minő eszközökkel igyekeznek az obstrukczió barátai hazafias vállalkozásuk számára hangulatot kelteni. így egyik lap azt írja, hogy Borsod vármegye közgyűlése négy szótöbbséggel fogadta el a főispánnak a csongrádi átiratot pártoló indítványát és hogy ott a kormánypártnak rég idő óta nem volt ily számban kicsiny s tekintélyben még kisebb többsége. Nos hát, a való az, hogy a közgyűlés nem négy, hanem 54, azaz ötvennégy szótöbbséggel járult a csongrádi felirathoz. Azt is híresztelték, hogy a rózsahegyi és alsó-kubini kerületek választói bizalmatlanságukat akarják nyilvánítani képviselőjük, Angyal József, illetőleg Kulinyi Árpád ellen. Ez a hír is bizonyára ép olyan megbízható forrásból került ki, mint az előbbi, mert eddigelé a nevezett kerületekben minderről mit sem tudnak. Poetica licentia. Lapunk tegnapi számában néhány strófában megénekeltük a kilépettek orgánumának, a Budapesti Naplónak a következetességét. Mai számában a mi igen tisztelt laptársunk sorra veszi ezeket a strófákat. Nem cáfolja meg őket, de kommentálja. Az utolsó strófával még ezt se cselekszi, hanem egy szeretetreméltó fordulattal kijelenti, hogy ezt »nem bántja«, mert ami benne van, az »ügy« sem komoly vád, csak egy kis poetica licentia. A kíméletet köszönjük és ezennel egész egyszerűen rámutatunk, hogy ami abban a kegyesen elintézett strófában foglaltatik, két czitátum a Budapesti Napló tegnapi számából. A Budapesti Napló erre azt mondja, hogy ez poetica licentia. Aláírjuk: a Választási mozgalom Nagy-Szebenben, Nagy-Szebenből távírják. A legközelebb visszalépő Metzl Oszkár képviselő helyére 267 választó, vagyis a nagyszebeni első kerület összes szász választóinak háromnegyed része Wächter Henrik nyug. pénzügyigazgatót jelentette be képviselőjelöltjéül a kerületi választmánynál. A felsőváros szász-német választóinak túlnyomó többsége tehát Wächter Henrik jelöltsége mellett nyilatkozott, készül. A fődolog, hogy kevés legyen benne a selejtes munka, nehogy a vásárlónak kedve múljék. Nagy kép kettő van. Az egyik Kunfay Lajos »A tenger« czímü képe. Teljes plain aires kép, sok hangulattal s kevés valósággal. Tenger partján térdepel két alak. Férfi és nő. Mindketten merengő szemekkel tekintenek a végtelen, hullámzó tengerre. Kunfay főtörekvése az volt, hogy a tenger vibráló vizét adja vissza, a többivel azután alig törődött. A két alak kemény és rideg. Két apróbb képe: »Holdkelte«, »Este« is ilyen hangulatkeltés, bár a nézőben alig ébreszt hangulatot. A másik nagy kép Zeler Mihály »Őszi táj «-a. Park-részlet néhány lonbhullató fával. Takarosán készült ki, anélkül azonban, hogy a sablonok keretéből kiemelkednék. Szalondisznek azonban bárhova beillik. Ifjabb Szikszay Ferencz tíz képpel szerepel. Egyik ügyesebb, mint a másik. Szikszay is belátta, hogy a szertelenségek] utánzása nem a valódi művészet. Szikszay most már nem »vad«, hanem érdekes, sőt értékes is. Egyik-másik kis képe vakságos műremek. Ilyen az »Öreg breton halász« (Garczona karakterisztikus fej); Elmúlás (hervadó vrágok); Parisienne (finom női profil). Igen szép képeket küldött Richter Aurél. »Krisztusa« a stilizált háttérrel tűnik fel, míg a másik kő munkája (Krisztus a szegények között és Karácsony) a kompozíczió élénkségével , a kidolgozó gondos voltával tűnik ki. A tárlat egyik dlour Katona Nándor képei. Azt mondják, hogy tizenöt év óta állított ki, s a képzőművészeti társulat rézéről soha buzdításban nem részesült, de még ebben képét sem adták el. Ez egyszerűen érthetett**. Kevés oly magyar festő van, mint Katona Nándor. Tessék megnézni a kiállított képek bármelyikét, hogy nem egy nagy talentum alkotásai ezek ?! Művészi szemmel lát és figyel s élethűen ad vissza mindent. Mint tájképfestő egyike a legjobbaknak, »Ködös boldogság«, »Hóolvadás« képei Mednyánszkyéval vetekednek. Remélem, hogy Katona egyetlen egy képét sem viszi haza a tárlatról. Csak a közönség húzná a rövidebbet, ha nem így történnék. Mednyánszky néhány apróságot küldött, mindenikre magán hordja az ő egyéni modorát. Roskovics is hű maradt az apró képekhez, de nem a génrehez. Ezúttal tájképekkel állít be. S a kísérlet sikerül. Margitay helyre akarja hozni a Műcsarnokban szenvedett kudarczot. Visszatér a szokott genre-jéhez. A képének czíme: »Hoppon maradt menyasszony«. Összegyűlt már a násznép, mikor megérkezik a vőlegény lemondó levele. Iszonyú zavarodás.A vendégek fejvesztetten szaladgálnak ide s tova. Az apa kezében tartja a levelet s látszik, hogy bár már számtalanszor elolvasta, nem érti — nem tudja megérteni tartalmát. A menyasszony ájultan hanyatlik anyja ölébe. A képen ott vannak Margitay összes alakjai. A vén generális, a szalonhős, a fess hadnagy, a piszeorru aszszonyka, az aggódó anya, a menyasszony stb. Régi ismerősök, kik csak más csoportokban vannak felállítva. Mindenesetre azonban ez a kép sikerültebb, mint a téli tárlaton levő Margitayak. A legfiatalabbak között kétségtelenül Stein Jánosé a babér. Már a tárlaton levő képeknél felhívtuk a figyelmét erre a nagy tehetségre; a most kiállított képei még szebbek. Az egyik akt. Az erdőben fekszik egy nő hullája (Krizsa egyik balladája után készült a kép) s mellette szimatol a lova. A nő teste remek. Valódi hús, finom idomok. A másik szürke kép Romladozó kápolna előtt holdvilágnál öregasszony biczeg. Csupa hangulat az egész kép. Heverdle is figyelemreméltó tehetség, noha a sablonoktól még nem tud szabadulni. Zsidóképeiből hiányzik a jellegzetesség. Erőteljes vonásokkal rajzolta meg Polgáry Géza »Tanulmányfej«-ét. Kiállítottak még Pauli Erik (finom pásztóit) Basch Árpád (ügyesen stilizált könyv* czímlapot), Konek Ida (aquarellt és olajfestményt), Tornyay János (néhány tájképet), Brodszky Nándor (apróságokat), Braunecker Iziia (gondosan kidolgozott tanulmányfot), Kézdi-Kovács László (tájképeket, melyek közül igen sikerült a Hajnali szellő), Kegyes József (daloló parasztleányt, kissé rikító színekkel), Szirtes (tájképet), Zigány Hedwig (igen meleg és napsugaras balatoni tájakat), Oóltz (hatásos pasztell!.) A kiállítás egyik érdekes darabja Munkácsy Mihály kis vázlata. Czime a Mézeshetek. A szobrászatot Szdrnovszky képviseli, kinek Garay János mellszobra gyönyörű munka. Apróságokat láttunk Kiss Györgytől (Faun) és Sennyey Páltól (Szüretelő). A Nemzeti Szalon kiállítása minden tekintetben sikerült. Most csak a közönségen múlik, hogy panaszra ok ne legyen*. Tessék besétálni s képeket venni. Harcourt, Budapest, deczember 15. Angolország belső politikai életében figyelemreméltó esemény Sir W. Harcourt levele Sir J. Morleyhoz. Harcourt ez idő szerint a liberális ellenzék vezére a képviselőházban és említett levelében azt közli Morleyval, hogy erről a tisztjéről lemond. Az angol nemzeti szabadelvű szövetség (National Liberal Federation) évi közgyűlése Birminghamban küszöbön áll, az foglalkozzék a kérdéssel, hogy immáron ki legyen a liberálisok vezére a képviselőházban, amely kérdés ez alkalommal alkalmasint oda fog alakulni, hogy egyáltalában ki legyen a liberális ellenzék látható feje. Amennyire Harcourt és Morley levélváltásából kivehető, a kiváló államférfiú a személye ellen irányuló cselszövényekkel igyekezik indokolni elhatározását. Gladstone, mikor 1894-ben lemondott a miniszterelnökségről és véglegesen visszavonult a politikai pályáról, Roseberg lordot jelölte meg utódjául a szabadelvű párt vezérségében. Tényleg a nemes lord jön az 1894. márczius 5-ikén kinevezett liberális kormány elnöke, és kabinetjében helyet foglaltak Harcourt, mint a kincstár kancellárja, Morley, mint izlandi miniszter és Kimberley lord, mint külügyminiszter, aki ez idő szerint a lordok házában a liberálisok vezére. A Rosebergkormány élete igen rövid volt; a home-rule bukása sokkal inkább megrendítette a liberális uralmat, semhogy Gladstone visszavonulása után sokáig föntarthatta volna magát. Rosebery alig ötnegyed év múlva megbukott és helyét 1885 nyarán Salisbury lord konzervatív-unionista kabinetje foglalta el. Az újonnan választott házban 670 mandátum közül a kormánypárti konzervatívok és unionista-liberálisok 411-et, az ellenzéki liberálisok és radikálisok 177-et, az izlandi autonómisták 82-t nyertek, úgyhogy ezeket az utóbbiakat mind ellenzékieknek számítva is, a Salisbury-kormány 152 főnyi többséggel rendelkezett a képviselőházban. Ez a súlyos vereség teljesen elkedvetlenítette Roseberyt és arra bírta, hogy lemondon a pártvezérségről és visszavonuljon a politikai küzdőtérről. Azóta a liberális pártnak nincsen látható feje, csak képviselőházi (Harcourt) és főrendiházi (Kimberley) vezérei. Ilyen előzmények után általános föltűnést keltett, hogy akkor, amikor a Fasoda miatt keletkezett angol-franczia viszály a legnagyobb hullámokat verte föl, Rosebery lord egyszerre kilépett visszavonultságából és hatalmas beszéddel hirdette, hogy ebben a kérdésben az egész nemzet pártkülönbség nélkül támogatja Salisbury energikus politikáját. Hasonló értelemben nyilatkozott Roseberg volt külügyminisztere Kimberley, valamint a liberális ellenzék majdnem minden számbavehető politikai embere és újságja. Kivételt képezett Sir W. Harcourt, aki az ő örökké epés, negatív szellemével nem tudta elviselni, hogy a kormány osztatlan helyeslésben részesüljön és különböző kifogásokkal támadta Salisbury eljárását Francziaországgal szemben. Ezek után mindjárt látnivaló volt, hogy a liberális táborban addig is nehezen leplezett egyenetlenség nyílt kitöréshez közeledik. Harcourtot bántotta, hogy az ő kétségtelenül fényes szónoki és politikai tehetsége ellenére nem tud Gladstonn örökébe lépni, mint a liberálisoknak általánosan elismert vezére, s e helyett kénytelen megelégedni a képviselőházi vezérkedéssel. A Rosebery visszavonulása óta táplált reménykedése teljesen , szétfoszlott, amint a közkedveltségnek örvendő lord ismét megjelent a polikai színpadon. Harcourtot minden valószínűség szerint ez a fordulat bírta rá az Angolországban a nap eseményét képező lemondásra, de hogy ez a lépése sem fog a kívánt eredményre vezetni, az világosan kitűnik abból a hidegség