Magyar Uriasszonyok Lapja, 1933 (10. évfolyam, 1-33. szám)
1933-01-01 / 1. szám
X. ÉVFOLYAM 1933 JANUÁR 1 SZÉPIRODALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS HÁZTARTÁSI FOLYÓIRAT Főszerkesztő : KERTÉSZ BÉLA MEGJELENIK HAVONTA HÁROMSZOR : 1-ÉN, 10-ÉN ÉS 20-ÁN . SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BUDAPEST, VI. KER., JÓKAI UTCA 37 (BERLINI-TÉR SAROK) TELEFON: AUTOMATA 107—230 POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 41.490 ELŐFIZETÉSI ÁR MAGYARORSZÁGON ÉS AUSZTRIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ, FÉLÉVRE 12 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 7 PENGŐ. BELGIUMBAN, FRANCIAORSZÁGBAN, NÉMETORSZÁGBAN, SVÁJCBAN ÉS OLASZORSZÁGBAN : EGÉSZ ÉVRE 30 PENGŐ, FÉLÉVRE 15 PENGŐ, CSEHSZLOVÁKIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 180 CSEHKORONA, FÉLÉVRE 90 CSEHKORONA, NEGYEDÉVRE 50 CSEHKORONA ROMÁNIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 900 LEI, FÉLÉVRE 450 LEI, NEGYEDÉVRE 250 LEI, ANGLIÁBAN ÉS JUGOSZLÁVIÁBAN EGÉSZ ÉVRE 40 PENGŐ, FÉLÉVRE 20 PENGŐ, AMERIKÁBAN EGÉSZ ÉVRE 8 DOLLÁR , EGYES SZÁM ÁRA 80 FILLÉR ELŐFIZETÉSI ÁRA A MAGYAR GYERMEKEK LAPJA INGYEN MELLÉKLETÉVEL EGYÜTT ÉVI 24 PENGŐ Arcodat nem látjuk, hangodat nem halljuk, titkaidat nem ismerjük, mégis kitörő örömmel köszöntünk téged, 1933. Éppen mert ismeretlen vagy. Még senki se pihent karjaidban, szádat még senki se csókolta, fiatal vagy, gyönyörű vagy, igéző fantom és mindent ígérő tündér, aki megjelentél, hogy meghódítsanak. De melyikünk lesz olyan szerencsés, hogy mosolyodat kapja s melyikünk olyan boldogtalan, hogy körmeiddel véresre karmolod? Végzetünk vagy, egymást nem kerülhetjük ki, te értünk jöttél s mi veled kell, hogy éljünk egy egész hosszú esztendőn át. Egymásra vagyunk utalva, kedves Asszonyom és még csak, barátságos megegyezést se kínálhatunk föl egymásnak. Az első naptól az utolsóig szemben állunk majd egymással, hiába kelsz majd föl ragyogó reggelekkel és hiába burkolsz be majd mindkettőnket az éjszakák bársonyába. Mi örökké faggatni fogunk, hogy mi lesz holnap s te örökké adós maradsz a felelettel. Mi mindig követelődzni fogunk s te mindig kitérsz az egyenes válasz elől. Felszítod a vágyakat, hogy elillanhass a megmarkoló kezek elöl. Futsz előlünk, mintha egyszeribe vége volna a varázslatnak, a reménynek és a hitnek, hogyha egyszer utolérnénk és karjainkba kaphatnánk téged. Mindig csak a tegnap foszlott emléke és a ma rohanó perce a miénk, a holnap mindig ott marad a te öledben, ezért újra és újra hadba kell szállni, ezért mindig újra és újra meg kell vívni. Játszol velünk s mi is, te is ezt életnek nevezzük. Mind a ketten tönkremegyünk ebben a délibábkergetésben, mi megöregszünk, te meg megsemmisülsz s az esztendő végén mind a ketten csalódva mondunk búcsút egymásnak. Aki ezt úgy megteremtette, hogy ne lássunk bele a holnapba, az jól ismerte a mi természetünket. Eltespednénk, ha egyszer nem volna mit kergetni. Kinek mondanák el, hogy szeretjük, ha már meghallgatott volna bennünket. Kitől lehetne várni még valamit, többet, szebbet és forróbbat, ha már mindent megkaptunk. Hova tűnne a mennyország, ha bevennék a magasságos egeket, mi célja volna a képzeletnek, ha újra meg nem éhezne, mivel telne meg az agy és a szív millió kis raktára, ha megszűnne a napok változatossága. Ne hidd, hogy a te meghódolásod, hogy a célbajutás, vagy az álmok beteljesülése levesz a vállunkról valami átkot és megkönnyebbülve kiáltunk föl, amikor a küzdelem véget ér. Csak a fáradtak és a haldoklók adják föl az örökös engarde állást, akik már kimerültek, elsavanyodtak és megrokkantak a verekedésben, akik már el szeretnének nyúlni a földön s akiket a te mosolyod, Asszonyom, többé már nem tud feltüzelni. De ki olyan balga, hogy ne reméljen, ha megvillan előtte az új esztendő tavasza ? Ki sajnálja izmait és idegeit, ha érted ronthatja ? Ki fél a szegénységtől, ha te juttatsz neki annyit, hogy gazdagnak képzelje magát? Minden eszköz jó arra, hogy közeledbe férkőzzünk, ha fűt bennünket az a tudat, hogy valami elérhetetlent tartogatsz a mi számunkra. Érted hisszük el, hogy a csillagok fényes cseresznyék, amelyeket kosárszámra önthetünk a te lábaid elé s hogy fuvolásunk lehet az erdő minden éneklő madara, ha szerelmesek vagyunk. Te gyógyítod meg a fájó emlékeket, te, az idő, aki orvos vagy, lidércfény vagy és háromszázhatvanöt napra elaprózott szenvedés vagy. Ismerj majd ránk akkor is, te csalfa lény, ha elmúlik a Szilveszter mámora és jönnek majd a szürke hétköznapok. Ne tüntesd el asztalunkról a mindennapi kenyeret, adj a napi ima mellé egy kis áhítatot is, hogy a keserűség ki ne foszthasson bennünket. Add meg a munka után a pihenést, a nappal után a nyugodt álmot és őrizz meg bennünket attól, hogy megzavarjuk a világ és az Isten ránkparancsolt harmóniáját. A forrongásnak és az elégedetlenségnek áruld el kellő időben, hogy az anyagiakért való lázadás mennyire véges gerjedelem. Mutasd meg ragyogóbb formában előttünk az ideálokat, hogy a Lapunk legközelebbi számában nyolc oldal kézimunka-mellékletet és nyolcoldalas gyermeklapot hozunk 1. SZÁM