Magyar Uriasszonyok Lapja, 1933 (10. évfolyam, 1-33. szám)

1933-01-01 / 1. szám

X. ÉVFOLYAM 1933 JANUÁR 1 SZÉPIRODALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS HÁZTARTÁSI FOLYÓIRAT Főszerkesztő : KERTÉSZ BÉLA MEGJELENIK HAVONTA HÁROMSZOR : 1-ÉN, 10-ÉN ÉS 20-ÁN . SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BUDAPEST, VI. KER., JÓKAI­ UTCA 37 (BERLINI-TÉR SAROK) TELEFON: AUTOMATA 107—23­0 POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 41.490 ELŐFIZETÉSI ÁR MAGYARORSZÁGON ÉS AUSZTRIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ, FÉLÉVRE 12 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 7 PENGŐ. BELGIUMBAN, FRANCIAORSZÁGBAN, NÉMETORSZÁGBAN, SVÁJCBAN ÉS OLASZORSZÁGBAN : EGÉSZ ÉVRE 30 PENGŐ, FÉLÉVRE 15 PENGŐ, CSEHSZLOVÁKIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 180 CSEHKORONA, FÉLÉVRE 90 CSE­HKORONA, NEGYEDÉVRE 50 CSEHKORONA ROMÁNIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 900 LEI, FÉLÉVRE 450 LEI, NEGYEDÉVRE 250 LEI, ANGLIÁBAN ÉS JUGOSZLÁVIÁBAN EGÉSZ ÉVRE 40 PENGŐ, FÉLÉVRE 20 PENGŐ, AMERIKÁBAN EGÉSZ ÉVRE 8 DOLLÁR , EGYES SZÁM ÁRA 80 FILLÉR ELŐFIZETÉSI ÁRA A MAGYAR GYERMEKEK LAPJA INGYEN MELLÉKLETÉVEL EGYÜTT ÉVI 24 PENGŐ Arcodat nem látjuk, hangodat nem halljuk, titkaidat nem ismerjük, mégis kitörő örömmel köszöntünk téged, 1933. Éppen mert isme­retlen vagy. Még senki se pihent karjaid­ban, szádat még senki se csókolta, fiatal vagy, gyönyörű vagy, igéző fantom és mindent ígérő tündér, aki megjelentél, hogy meghódít­sanak. De melyikünk lesz olyan szerencsés, hogy mosolyodat kapja s melyikünk olyan boldogta­lan, hogy körmeiddel véresre karmolod? Végze­tünk vagy, egymást nem kerülhetjük ki, te értünk jöttél s mi veled kell, hogy éljünk egy egész hosszú esztendőn át. Egymásra vagyunk utalva, kedves Asszonyom és még­ csak, barátságos megegyezést se kínálhatunk föl egymásnak. Az első nap­tól az utolsóig szemben állunk majd egymással, hiába kelsz majd föl ragyogó reggelekkel és hiába burkolsz be majd mindkettőnket az éjszakák bársonyába. Mi örökké faggatni fogunk, hogy mi lesz holnap s te örökké adós maradsz a felelettel. Mi mindig követelődzni fogunk s te mindig kitérsz az egyenes válasz elől. Felszítod a vágyakat, hogy elillanhass a megmarkoló kezek elöl. Futsz előlünk, mintha egyszeribe vége volna a varázslatnak, a reménynek és a hit­nek, hogyha egyszer utolérnénk és karjainkba kaphatnánk téged. Mindig csak a tegnap foszlott emléke és a ma rohanó perce a miénk, a holnap mindig ott marad a te öledben, ezért újra és újra hadba kell szállni, ezért mindig újra és újra meg kell vívni. Játszol velünk s mi is, te is ezt életnek nevezzük. Mind a ketten tönkremegyünk ebben a délibábkergetésben, mi megöregszünk, te meg megsemmisülsz s az esztendő végén mind a ketten csalódva mondunk búcsút egymásnak. Aki ezt úgy megteremtette, hogy ne lássunk bele a holnapba, az jól ismerte a mi természetünket. Eltespednénk, ha egyszer nem volna mit kergetni.­ Kinek mondanák el, hogy szeretjük, ha már meghallgatott volna bennünket. Kitől lehetne várni még valamit,­­ többet, szebbet és forróbbat, ha már mindent meg­kaptunk. Hova tűnne a mennyország, ha bevennék a magasságos egeket, mi célja volna a képzeletnek, ha újra meg nem éhezne, mivel telne meg az agy és a szív millió kis raktára, ha megszűnne a napok változatossága. Ne hidd, hogy a te meghódolásod, hogy a célbajutás, vagy az álmok beteljesülése levesz a vállunkról valami átkot és megkönnyebbülve kiáltunk föl, amikor a küzdelem véget ér. Csak a fáradtak és a haldoklók adják föl az örökös en­­garde állást, akik már kimerültek, elsavanyodtak és megrokkantak a verekedésben, akik már el szeretnének nyúlni a földön s akiket a te mosolyod, Asszonyom, többé már nem tud feltüzelni. De ki olyan balga, hogy ne reméljen, ha megvillan előtte az új esztendő ta­vasza ? Ki sajnálja izmait és idegeit, ha érted ronthatja ? Ki fél a szegénység­től, ha te juttatsz neki annyit, hogy gaz­dagnak képzelje magát? Minden eszköz jó arra, hogy közeledbe férkőzzünk, ha fűt bennünket az a tudat, hogy valami elérhetetlent tartogatsz a mi számunkra. Érted hisszük el, hogy a csillagok fényes cseresznyék, amelyeket kosár­számra önthetünk a te lábaid elé s hogy fuvolásunk lehet az erdő minden éneklő madara, ha szerelmesek vagyunk. Te gyógyítod meg a fájó emlékeket,­­ te, az idő, aki orvos vagy, lidércfény vagy és háromszázhatvanöt napra elaprózott szenvedés vagy. Ismerj majd ránk akkor is, te csalfa lény, ha elmúlik a Szilveszter mámora és jönnek majd a szürke hétköznapok. Ne tüntesd el asztalunkról a mindennapi kenyeret, adj a napi ima mellé egy kis áhítatot is, hogy a keserűség ki ne foszt­hasson bennünket. Add meg a munka után a pihenést, a nappal után a nyu­godt álmot és őrizz meg bennünket attól, hogy megzavarjuk a világ és az Isten ránkparancsolt harmóniáját. A forron­gásnak és az elégedetlenségnek áruld el kellő időben, hogy az anyagiakért való lázadás mennyire véges gerje­­delem. Mutasd meg ragyogóbb for­mában előttünk az ideálokat, hogy a Lapunk legközelebbi számában nyolc oldal kézimunka-mellékletet és nyolcoldalas gyermeklapot hozunk 1. SZÁM

Next