Schneider Miklós - Juhász Viktor (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 22. Fejér vármegye (Budapest, 1937)
Thaisz Andor - Báthori Sigray István: A velencei tó és környéke
A Velencei-tó vize meglehetősen csekély, az enyhe lejtésű déli part mentén nagymértékben felmelegszik, hullámverése kellemes, langyos vize a szervezetre, idegekre megnyugtató hatású, a fürdőzőt nem meríti ki, fürdőzésre igen alkalmas. A víz érvényes sós, vasas vizek közé sorolható. Lúgossági foka és klórtartalma magas. Májustól októberig, sőt október közepéig alkalmas fürdőzésre. Átlagos hőmérséklete 22—24 c. fok. A tó télen egyenletesen, simán fagy be és ennek következtében igen sokoldalú sport lehetőséget nyújt. A tóban lévő nádtenyészet a tó vizét nem rontja — bár a párolgást elősegíti, a náci tulajdonosának nagy jövedelmet biztosít, és biztosítékát képezi a madárvilág fennmaradásának. Radetzky Jenőnek megállapítása szerint madártani szempontból a Velenicei tói vidék valósággal magasabbrendű kulturmisszió teljesítésére hivatott, a kis Balaton után az utolsó ősi fészkelésre alkalmas helye — Fertőtó mellett — a madárvilágnak. Különösen fontos ez csonka országunkban az Alduna elvesztése következtében. A tudomány megállapítása szerint madártani szempontból a tó két részre oszlik, a pákozdi és a velencei sarokra. A pákozdi sarokban vannak a legalkalmasabb fészkelő és búvó helyek Itt fészkelnek a gémek, ludak, szárcsák és az énekesek. A velencei sarokban inkább a sirályok és vöcskök tanyáznak. Az 1931—1936. években a nagykócsag is többször előfordult a tavon. Az 1936. évben fészkelt is egy pár a pákozdi sarokban és 3 fiókát nevelt fel. Radetzky Jenő megállapítása szerint 92 madárfajta fészkelt az utolsó 5 évben a Velencei tavon. Ezek közül legnevezetesebb az előbb említett nagykócsag (Egretta Alba L.) és kanalas gém (Platalea leucordia L.) Dinnyés vasútállomás mögött áll a tóparton a Magyar Ornithológusok Szövetségének, madárvártája, mely értékes megfigyeléseket végez a madárvilágban. A Velencei tó nádasai — térkép szerint — az évszázadok alatt külömböző érdekes elnevezéseket kaptak a néptől. Pl. Burjánbokra, Pörösbokra, Keszeges, Cserepes, Nemrégi tisztás, Vörösbokra, Kárászos, Rigya, Kopolya. Minden egyes elnevezés valamely történetet rejt magában. Pl Pörösbokra a tagosztásnál veszekedés volt a nádas hovatartozandósága felett Sukoró, Pákozd és Gárdony között. A tóban bőségesen él a hal. A ponty, tükörponty, süllő, kárász, keszeg, csuka. Az 1935. évben Velencén halfeleltető épült a m. kir. Földművelésügyi Minisztérium tervei alapján. A halászati jog a tó egész területén »A Velencetavi Halászati Társaság«ot illeti. A halászat bérbe van adva. A tó medre a déli parton lassan és egyenletesen lejt, medrét finom sövény borítja Az északi part iszapos. A víz mozgása általában délfelé irányul és kellemes hullámverést okoz. A tó felesleges vizét a Dinnyéskajtori csatorna vezeti le, melyet a csatorna zsilipje szabályoz. A Velencei tó párolgása meglehetős erős, havi átlagos párolgás cca.. 10 cm, tehát naponta 3,3 miliméter. A tó átlagos vízállását a székesfehérvári kir. kultúrmérnöki hivatal csak pár év óta kiséri figyelemmel. Megállapításai az alábbiak : Az 1931—1937. években a tó legmagasabb vízállása az 1937. évbe volt --97 Ez a magasság 1937. áprilisában következett be. A legalacsonyabb vízállást 1935. októberében mérték, mikor — 10 volt a tó az agárdi.