Magyar Vasutas, 1979 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-13 / 1. szám

4 KIVÁLÓ VASUTAS: A ceglsisreeli elnökhelyettes Földi István művezető munkahelye a Nyugati Mű­szaki Kocsiszolgálati Fő­nökség. Negyven esztende­je ott szolgálja a vasutat, követve a régi családi ha­gyományt, tekintve, hogy már a nagyapja is a MÁV- nál kereste a kenyerét az ISO0-as évek derekától. Édesapja pedig 1907-ben lett a Nyugati pályaudvar dolgozója, s onnan ment nyugdíjba harminc évvel később. Akkor már az if­jabb Földi is kitanulta a la­katosszakmát, s két fiútest­vérével együtt az elődök nyomdokába lépett. A helytállást számos — köztük a Kiváló Vasutas — kitüntetés is bizonyítja, s ezekhez kapta meg legutóbb Földi István — immár a la­kóhelyén szerzett érdemei­ért — a Minisztertanácstól a Kiváló társadalmi mun­káért kitüntetést. — Ceglédbercelen lakom — mondja a művezető. — Több mint két évtizeddel ezelőtt tanácstaggá válasz­tottak, majd a végrehajtó bizottságnak is tagja lettem. 1968-ban pedig reám ruház­ták a tanácselnök-helyettesi tisztséget, amelyet azóta is társadalmi munkában látok el szabad időmben. A szerény tárgyilagosság­gal fogalmazott szavak csak sejtetik a nagyszerű mun­kával, a helyi lakossággal együtt elért eredményeket. Az azonban kétségtelen, hogy Földi István a jövőben is kész sokat tenni a lakó­helyén az emberekért. Ezt már csak azért is megteheti, mert a vasúttól már nyug­díjba készül. Érdemeit per­sze itt sem fogják elfelejte­ni egykori és jelenlegi mun­katársai. Főként nem azok a kocsivizsgálók, akiket ő ne­velt, tanított. Nem kevés a számuk. — örülök annak — jelen­ti ki —, hogy a fiam is a vasutat választotta élethiva­tásul. Két mérnöki diplomát szerzett, s jelenleg a Déli­ben székelő MÁV Számítás­technikai Üzem vezetőhe­lyettese .... J. T. A legközelebbi vonat jövőre érkezik• Szilveszter esti őrjárat a balassagyarmati csomóponton Szilveszter éjszaka van. A lakásom közelében lévő esz­presszóból vidám zeneszót so­dor felém a szél. Az állomáshoz vezető utca házainak leeresz­tett redőnyei mögül kiszűrőd­nek a televíziók kékes fényei. Az állomás I-es tornyából Lábát Mihály váltókezelő ép­pen az orrom előtt engedte le a két sorompót. A túloldalon egy URH-s rendőrautó fékez. Pár perc múlva személyvonat halad ki az állomásról Ipoly­­tarnóc felé. Az órám 22:30-at mutat. A szerelvény kivilágí­tott kocsijaiban néhány utast látok, köztük egy-két hazafe­lé tartó vasutast. A vonat el­haladása után odaköszönök az idős váltókezelőnek. Ünnepi szolgálat — A karácsonyi ünnepek alatt is dolgoztam — mondja. — Megszoktam már az ünnepi szolgálatot. Ez a vasutas sor­sa... — Hol szilveszterezik a csa­lád? — Otthon, Ipolyszögön. A feleségem és a lányom már bizonyára a televízió műsorát nézik. A vejem, Kónya Lajos, mozdonyvezető. Most ő is dol­gozik. Itt van a tartalékon. Reggel együtt megyünk majd haza. Másfél évem van még a nyugdíjig — mondja, aztán a váltózárkulccsal a kezében elsiet. Én is indulok a vontatási főnökség felé, a mozdonyszím­­ben négy 375-ös gép áll, kint több gőzös pöfékel békésen. A mozdonyfelvigyázó irodájá­ban Szabó Lajos teljesít szol­gálatot. — Milyen a közérzete? — kérdezem. — Jó, mert becsületesen fel­készültünk erre az éjszakára. Személyzeti gondunk nincs. A gépeink jó állapotban vannak. A dolgozók időben jelentkez­tek szolgálatra. A vidé­kiek, akik csak hajnalban kez­denek, az új szociális épület­ben nézhetik meg a televízió szilveszteri műsorát. Szabó Lajos néhány évvel ezelőtt még mozdonyvezető volt. Egy üzemi baleset után — öt éve — kényszerült je­­lenlegi beosztásába. Ez a har­madik szilveszter éjjeli szol­gálata. Otthon felesége, tizen­hatéves fia és a hatéves kis­lánya várja, hogy reggel együtt köszönthessék majd az új esztendőt. Az állomás felvételi épülete előtt személyvonat áll. A 424- es gőzmozdony ablakában Ba­lázs János könyököl. Megszó­lítom. Rútságról jár szol­gálatba. Már este eljött ha­zulról, hogy időben le tudja váltani munkatársát. Otthon a felesége és a tizenegy éves fia maradt. A lánya a helyi KISZ-klubban szilveszterezik. Az állomás csendes Bekopogok a forgalmi iro­dába is. Makra István szolgá­lattevő éppen egy csésze fe­ketét kortyolgat. — Most ünnepi csönd van az állomáson — mondja. A legközelebbi vonatom csak jövőre érkezik ... Huszonhat éve vasutas. Szolgálattevői munkakörben öt éve dolgozik. A harmadik szilveszter éjjelét tölti szol­gálatban. — Szécsényben kellene szil­vesztereznem a lányoméknál. Négyes tárban szolgálunk, ne­kem ma szabadnapom lett volna. Tegnap azonban egyik fiatal kollégámat behívták sor­katonának. Ezért vagyok most szolgálatban. A forgalmi irodában talál­kozom néhány kocsirendező­vel is. Az éjjeli csoport tag­jai: Ispán Sándor tolatásveze­tő, Bartos István kocsirende­ző és Tupi Ferenc gépkísérő. A négy helyett most csak hár­man vannak, mert szilveszter­re egyikük „kimenőt” kapott. Ispán Sándor tolatásvezető huszonegy éve vasutas. — A feleségem egyedül van most otthon, mert a húszéves fiunk elutazott Mádra. A menyasszonyával töltik a szil­vesztert. Holnap mi Magyar­­nándorra utazunk a szüleim­hez. Családi látogatással kezd­jük az új esztendőt. Az üzemirányító hivatal he­lyiségében Mikus Mihályt kö­szöntöm. — Két pár tehervonat köz­lekedését ma éjjelre lemond­­tuk — újságolja. — Egyet a váci, egyet pedig az aszódi vo­nalon. Nálunk mindenütt za­vartalan a közlekedés. Szolgá­lattevőink pontosan jelentik telefonon az indulási és érke­zési adatokat. Késések eddig nem voltak. Emlékezetes pillanat Mikus Mihály huszonhárom év alatt először szolgál Szil­veszter éjjelén. Régebben ál­lomásfőnök, majd áruirányító volt, éjszaka nem kellett dol­goznia. 1977. november 1-én létesült a balassagyarmati körzeti üzemfőnökség üzem­­irányító hivatala, ahol négyen dolgoznak fordulóban. Ezért tölti most először íróasztal mellett a szilveszter éjszakát. — Szokatlan még nekem ez az éjszakai szolgálat, de azért nem bánkódom. Éjfélkor, a vonalakon dolgozó kollégák te­lefonon kívánnak egymásnak boldog új esztendőt. Ez is em­lékezetes pillanat lesz az éle­temben ... Már elmúlt féltizenkettő, amikor éjszakai „őrjáratom­ból” haza indulok. Otthon éj­félkor a szolgálatot teljesítő vasutas kollégákra emeltem a pezsgőspoharat, amikor szinte egyszerre felharsantak az állo­más gőzmozdonyainak sípjai. 1979 tiszteletére szólt ez a vasutasfülnek oly kedves ze­ne... Ketykó István MAGYAR VASUTAS Véradókat köszöntöttek Miskolcon A múlt év decemberében Miskolcon, az igazgatóság kul­túrtermében azokat a véradó­kat köszöntötték, akik önzet­lenül nyújtanak segítséget az emberek életének megmentésé­hez. Az elmúlt évben a miskol­ci szolgálati helyek dolgozói közül 1584 vasutas mintegy 500 liter vért adott. Külön ki kell emelni a miskolci vonta­tási főnökség véradóit, mert évente több mint 700 dolgozó vesz részt önkéntes véradáson. A térítésmentes véradók szá­ma a Tiszai pályaudvaron 23, a Miskolc Gömöri pályaudva­ron pedig 12. Ezek a dolgozók mindig készen állnak az azon­nali véradásra. A mozgalomban végzett munkájuk elismeréseként a dicsérő okleveleket a Borsod megyei Vértranszfúziós állo­más vezető főorvosa adta át. Bodrogi Károlyné, a vontatá­si főnökség Vöröskereszt alap­szervezetének titkára és Sári Istvánná, az alapszervezet szervező titkára kiváló vér­­adószervező kitüntetésben ré­szesült. Radics Bertalan, a pálya­­fenntartási főnökség dolgoznja az ötvenszeres véradónak já­ró aranyfokozatot, egy dolgo­zó a harmincszoros véradónak járó aranyf­okozatot, négyen a hússzoros véradónak járó aranyfokozatot, tizenöten ezüst, nyolcvanan pedig bronzfokoza­tú önkéntes véradó kitünte­tést kaptak. Bedkőné Lászka Ildikó A tél eddig Bátaszéken sem okozott fennakadást a vasúti közlekedésben. A képen látható „Piroska” menetrend szerint indul (Zelman Ferenc felvétele) V. SZABÓ BÉLA Éjszakai szolgálat Este van. Az éjszakások már gyülekeznek a forgalmi irodában. Szüntelenül szól va­lamelyik telefon. Szilágyi most ad engedélyt a ... hatosnak. Az ajtó és a blokkberendezés neszeiből követem az esemé­nyeket. Minden nap ugyan­azok a hangok és zajok. Kar­­szalaggal a karomon léptem be a forgalmi irodába. — Hogy áll a ... hatos ? — kérdeztem. — Belépett a térközbe — felelte Szilágyi. — Mikorra várható? — Óra tizenöt-tizenhétre, a kettőre — válaszolta anélkül, hogy abbahagyta volna a naplózást. Az öreg Pálmai szokott he­lyén, a szenesládán, Kovács Péter pedig széken ülve­ hall­gatta az öreget. Felálltak és jelentkeztek. Szilágyi ekkor mondta be hangosan a vona­tot. Hadaró szövegét nehéz volt követni. Azután vette a vonatindítótárcsát és kiment fogadni a vonatot. Az utasok is megindultak a vágányok­hoz. Megálltam a peron szé­lén. A gyorsvonat befutott a második vágányra, és rövid tartózkodás után zajtalanul tovább indult és hamarosan eltűnt az ívben. Szilágyi visz­­szasietett a forgalmiba. Be­mondta a hármas indulását a szomszéd állomásnak és enge­délyt adott a hetvenkilences­­nek, majd a szolgálatátadási könyvbe jegyzetelt Húsz éve annak, hogy há­zasságit kötöttünk. Mélám lányom már medika, a kis Cecil tizenhat éves. Ma van a születésnapja. Minári Éva főtiszt a gyors­ról leszállva bejárta az állo­mást, majd szolgálatra jelent­kezett. Asztalomon megszólalt a telefon. Ki lehet ilyen szo­katlan időben? Felmentem a kagylót... — Jó estét! A főmenetirá­­nyító vagyok. Főnök elvtárs a meteorológia szerint éjsza­kai havazásra lehet számol­ni. Tegyetek meg mindent. Jó éjt! Kattan a készülék. Ennek azután sietős, gondoltam. Még csak ez hiányzott. — Együtt vagyunk! — szólt be Szilágyi és feltette vörös sapkáját. Követtem. Mellette állt már Minárik Éva, Pál­mai, Kovács és az öreg Nyé­ki, a málházó. Szilágyi ezúttal is hadarta a szöveget: — Útban a hatos, engedélyt adtam a hetvenkilencesnek. Vágány helyzet... forgalom, ... elegyhelyzet... Pillantásunk egymásba ha­tolt, amint sorolta a szolgálat zavartalan ellátásához szüksé­­ge­s feladatokat. Kopaszodó, keskeny arcélű, kissé zárkó­zott ember volt. Éva elismé­telte a hallottakat, halk, fo­lyamatos szövege meggyő­zött, hogy mindennel tisztá­ban van. Az öreg Pálmai vé­kony dongájú, sápadt arcú ember. Kovács terebélyes kül­sejével erőt árasztott magá­ból. Kedveltem őket. — Az éjszaka havazásra le­het számítani, noha semmi jelét nem látni, vigyázzanak — mondtam. — Miután aláír­tuk a szolgálat átadást, ellen­őriztem a naplókat, hazain­­dultam. Még hallottam, ami­kor Minári Éva áthaladást kért a hetvenkilencesnek. A ko­csim csak szívatóval indult. Többször ráfordítottam a gyújtáskapcsolót, mígnem a motor alig hallhatóan járni kezdett. Bekapcsoltam a lám­pákat és lassan kifordultam a felvételi épület mellől. Mö­göttem maradt az állomás az emberekkel, akikkel évek óta együtt dolgozom. A kocsit a ház előtt hagy­tam. Bent a lakásban már várták érkezésemet és míg a zárral bíbelődtem, meggyúj­tották az aszfalt gyertyákat. Egy-egy szál gerberát, melyet még délután tettem a kocsi­ba, Máriának és Cecilnek adtam át. Megfürödtem, átöl­töztem és ismét beléptem kö­zéjük. — Óh, apu, hogy vártunk — mondták, örömüket a csengő éles berregése zavarta meg. Meláni rám mosolygott és ki­ment ajtót nyitni. Nyéki úgy festett az előtérben, mint egy öreg mackó. — Csak nincs valami baj? — Pálmait elvitték a men­ 1979. JANUÁR 13. Ki minek mestere ? Szakmai vetélkedő, 800 résztvevővel A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség 1978/79. évi akcióprogramjában foglaltak megvalósítása érdekében a közlekedési tárca (az érintett szakszervezetekkel egyetértés­ben) ebben az évben is meg­rendezte a fiatalok Ki minek mestere szakmai-politikai ve­télkedőjét. A vetélkedőn ez alkalommal mozdonyvezetők és villamosvezető munkakör­ben foglalkoztatott fiatalok vettek részt. A munkahelyi és a területi szintű vetélkedőkön mintegy 800 fiatal adott szá­mot gyakorlati és elméleti tu­dásáról. A Magyar Államvasutaknál 1500 harminc éven aluli vil­lamos és dízel-mozdonyvezető­nek mintegy 30—35 százaléka versenyzett munkahelyi, 120 pedig a területi szintű vetél­kedőkön. Az országos tárcaszintű dön­tőt 1978. november 29-én ren­dezték az Északi Járműjavító­ban. A villamos-mozdonyveze­tő, dízel-mozdonyvezető és vil­lamosvezető kategóriában 20— 20, összesen 60 fiatal verseny­zett. A munkahelyi szintű vetél­kedőn 500—1000 forint, a te­rületi szintű vetélkedőn 1000 2000 forint jutalomban része­sültek a legeredményesebb versenyzők. Az országos tárcaszintű dön­tő valamennyi kategóriájában a versenyzők írásbeli, teszt-, gyakorlati és szóbeli feladato­kat oldottak meg. Az összesí­tett pontszámok alapján ala­kult ki a helyezettek sorrend­je. A vasutas fiatalok közül vil­lamos mozdonyvezető kategó­riában első lett Gaál Zoltán, a hatvani vontatási főnökség dolgozója, második Papp Jó­zsef, a hatvani vontatási fő­nökségtől, harmadik pedig Sze­­retva István, a miskolci von­tatási főnökség dolgozója. A dízel-mozdonyvezető ka­tegória győztese Sáfrány Sán­dor (pécsi vontatási főnökség), második Szabó Zoltán (dom­bóvári üzemfőnökség), harma­dik Toldi László (Budapest- Ferencváros vontatási főnök­ség). A győztesek 6000, 5000 és 4000 forint értékű vásárlási utalványt, valamint oklevelet kaptak. A KISZ Központi Bi­zottság különdíját, külföldi utazást, az első helyezést el­ért Gaál Zoltán és Sáfrány Sándor vette át. Az Állami Ifjúsági Bizott­ság ugyancsak különdíjjal ju­talmazta Halász István moz­donyvezető (Budapest-Keleti Vont. Főn.), a tesztkérdések megoldásánál elért legmaga­sabb pontszáma alapján. A kü­löndíj: külföldi jutalomuta­zás. A díjakat Gulyás János, ve­zérigazgató-helyettes, a külön­­díjakat pedig Hámori Csaba, a KISZ Budapesti Bizottságá­nak első titkára adta át. A vetélkedő eredményesen járult hozzá a fiatal szakem­berek egyéni képességeinek kibontakoztatásához, munká­juk színvonalasabb végzésé­hez. Senki sem intézkedik Tízezrek a papírkosár­ban A Curtici román—magyar határállomás átmeneti pénztá­rában dolgozók munkájának könnyítése és a számadásfeldol­gozó technológia korszerűsítése érdekében egy SAVIN típusú fénymásoló gépet vásárolt a MÁV. A fénymásoláshoz szüksé­ges papír tekercsenként 890 forintba kerül. Egy tekercsből 500 ív CIM-fuvarlevél nagyságú papír hasznosítható. A gépet nyáron javították. Azóta nem működik tökélete­sen. Az 500 ív papírnak csak a felét lehet felhasználni. A dol­gozók többször jelentették a hibát, de senki sem intézkedett. Augusztus 17-től november 29-ig a pénztárban 127 tekercs pa­pírt használtak fel, amelynek értéke 113 030 Ft. A géphiba miatt azonban ennek a fele, több mint­ ötvenezer forint értékű anyag a papírkosárba került. A gép azóta is rossz, de még sen­ki sem intézkedett! Megengedhetünk magunknak ekkora pazarlást?! P. J.

Next