Magyar Vasutas, 1982 (26. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-11 / 1. szám

4 BUDAPEST: A fiatal vasutasok munkája meghatározó a tervteljesítésben A budapesti vasútigazgató­­ság területén több mint nyolc­ezer fiatal dolgozik. Az ő kép­viseletükben ült össze decem­ber 19-én csaknem száz kül­dött, hogy a területi ifjúsági parlamenten értékeljék a vas­utas fiatalok munkáját és megvitassák legégetőbb gond­jaikat. A parlament elnökségében helyet foglalt Gulyás János ve­zérigazgató-helyettes, Dénes Sándor, a vasutas-szakszerve­zet szervezési és káderosztály vezetője, az elnökség tagja. A tanácskozást Szabó Miklós, a KISZ-bizottság titkára nyi­totta meg. Ezután Tongori Imre, az igazgatóság vezetője egészítette ki azt a 30 oldalas beszámolót, amelyet jóval a parlament megkezdése előtt a küldöttek rendelkezésére bo­csátottak. Az igazgató beszá­molóját rövid történelmi visz­­szatekintéssel kezdte. Mint mondotta: az ifjúsági törvény megjelenése óta harmadszor tartanak ifjúsági parlamentet az igazgatóságon. Miként ko­rábban, ezúttal is az a cél, ■hogy értékeljék a vasutas fia­talok eddig végzett gazdasági és közéleti munkáját, s ugyan­akkor hozzák napvilágra gond­jaikat. Ezután ismertette az igaz­gatóság előtt álló feladatokat és szólt a fiatalok lakásgond­jairól. Hangsúlyozta, hogy az igazgatóság területén dolgozó, ifjú korban levők 75 százaléka a végrehajtó szolgálatnál fizi­kai munkakörben dolgozik. Munkájuk tehát meghatározó szerepet tölt be az igazgatóság tervteljesítésében. 1982-ben mintegy 100 millió utas vár el­szállításra. Emellett 34-35 millió tonna árut is el kell fu­varozni. A feszítettnek ígérke­ző szakvonali munkával pár­huzamosan több lehetőséget kell adni a fiataloknak a hasz­nos kezdeményezések kibon­takoztatására, így például Ki­váló ifjú mérnök, technikus és közgazdász, a Ki­minek szak­értője, Ki­minek mestere ver­senyek és vetélkedők megren­dezésére. Támogatni kell az újítómozgalmat, szorgalmaz­ni kell a szocialista brigád­­mozgalom szélesítését is. Az igazgató a lakáselosztá­sokról szólva megjegyezte, hogy 1981-ben a budapesti igazgató­ság által kiutalt 137 lakás kö­zül ötvenkettőt fiatal vasuta­sok kaptak. Az ifjúsági parlamenten el­hangzott beszámolóhoz tizen­kilencen szóltak hozzá. Sza­badi László, a ferencvárosi üzemfőnökség mozdonyvezető­je a fiatal kollégák nevében szóvá tette: a gyakornokok nem lelkesednek azért, hogy sarazási munkára osztják be őket. Ugyancsak kritikusan szólt arról, hogy a 10 éve mun­kaviszonyban álló utazók bére alacsony. Oszkó Tibor, a Déli pálya­udvar jegyvizsgálója a műsza­ki kocsiszolgálat rossz szociá­lis körülményeiről beszélt. Kővári Márta, a székesfehér­vári üzemfőnökség raktárveze­tője az elért eredményekkel kezdte felszólalását. Elmond­ta, hogy az elmúlt ötéves terv­ben négyszer nyerték el a ki­váló címet. Ebben nagy része volt a fiataloknak is. Ezután szűkebb munkahelyét említve arról panaszkodott, hogy a raktári dolgozóknak meglehe­tősen alacsony az alapbérük, s így a fiataloknak gondot okoz a családalapítás. Gulyás János vezérigazgató­helyettes megállapította, hogy a fiatalok kissé pesszimisták, ugyanakkor szavukból kicsen­dül a vasútért való aggódás is. Ezután elmondta, hogy a vas­út látszáma 1982-ben várha­tóan 1500-zal kevesebb­­lesz. Az eltávozók között lesz vándor­madár, rokkant és öregségi nyugdíjas stb. Remélhetőleg helyükbe jönnek újak. Az új belépőknek segítsenek a mun­kahelyi beilleszkedésben és szerettessék meg velük a vas­utat. A vitában elhangzott észre­vételekre, javaslatokra az igaz­gatóság vezetője válaszolt, majd megválasztották a kül­dötteket. A vasutas fiatalok or­szágos­ parlamentjén 35-en képviselik a budapesti igazga­tóság fiataljait. Séra Sándor Az ifjúsági parlament részvevőinek egy csoportja (Óvári Árpád felvétele) SZOMBATHELY: A vitát fiatalos hév jellemezte A megválasztott küldöttek kilencvenhárom százaléka, 223 fiatal jelent meg december 11-én délelőtt Szombathelyen, a vasútigazgatóság területi if­júsági parlamentjén. A közel 3700 harminc éven aluli fiatalt képviselő fórumon az igazga­tóság gazdasági, párt-, KISZ- valamint a tszb. képviselői mellett ott volt Gulyás Já­nos, vezérigazgató-helyettes, Dénes Sándor, a Vasutasok Szakszervezete szervezési és káderosztály-vezetője, az el­nökség tagja. Dr. Horváth Lajos vasút­igazgató beszámolójában első­ként a fiatalok pályakezdésé­ről beszélt.­­ Tapasztalataink szerint valamennyi szolgálati hely ki­emelt feladatának tekintette a fiatalokkal való foglalkozást, a pályakezdők, és ifjú szak­munkások beilleszkedésének a segítését. Volt olyan szolgála­ti főnökségünk, ahol ünnepé­lyes keretek között fogadták az új felvételes dolgozókat, a leszerelt katonákat, szüleik, il­letve hozzátartozóik jelenlé­tében. Az igazgatóság területén há­rom év alatt megháromszoro­zódott az egyetemi végzettsé­gűek száma, s javult az érett­ségizettek és a nyolc általá­nost végzettek aránya. A ko­rábbi 212-ről 92-re csökkent azoknak a száma, akik nem rendelkeznek általános iskolai végzettséggel. 1976-ban 75 fiatalnak 302 ezer forint, ta­valy 131 továbbtanulónak 530 ezer forint társadalmi ösztön­díjat adtak. Nőtt a vezető be­osztásba helyezett 30 éven aluliak száma is. — A fiatalok helytállása év­ről évre mérhetőbb a gazda­sági munkában, ugyanakkor számos társadalmi munkaakció részvevői és kezdeményezői — folytatta az értékelést dr. Hor­váth Lajos. — Aktívak a fia­talok a Ki minek mestere és a Ki minek szakértője, s az Alkotó ifjúság pályázaton is. Főnökségeinken az elmúlt két évben rendezett ötletpályáza­tokon az 1424 ötlet 60-70 szá­zaléka a fiataloké volt. A 30 éven aluliak a közelmúltban 241 esetben jelentkeztek újí­tással, amelyből 135-öt már alkalmaznak. Társadalmi mun­kaakcióik értéke évenként megközelíti a 700 ezer forin­tot. Három év alatt 304 ifjú la­kásgondját oldották meg, ami a vasútnak 22 millió forintjá­ba került. Gyermeki intézmé­nyeket támogattak anyagilag, illetőleg férőhelyeket vásárol­tak Celldömölkön, Körmenden, Sümegen és Szombathelyen. Az igazgató beszámolóját követően Hajas Endre, a szombathelyi területi szak­­szervezeti bizottság titkára mondta el a testület vélemé­nyét a beszámolóról, majd arról beszélt, hogy mit vár az ország társadalma a vas­utas fiataloktól. A vitában felszólaló fiatalok közül Hegedűs László szom­bathelyi rendelkező forgalmi szolgálattevő megköszönte, hogy a vasút segítségével több munkatársával együtt lakás­hoz jutott. A keresetükkel is elégedettek, csakúgy, mint a kocsirendezők és a sarusok. A légkört azonban sok esetben rontja, hogy a leterhelések nem egyformán jelentkeznek. Lantos Dezső, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitün­­tett tapolcai Bánki Dénét szo­cialista brigád tagja munkahe­lyük korszerűsítésével kapcso­latos javaslattal élt. Szabó Pé­ter (BFF Szombathely), az ok­tatási rendszer korszerűsítésé­re tett javaslatot. Kovács Gyu­la (Veszprémből), a lakáshely­zet javítását, valamint korsze­rűbb vonatok beállítását kér­te. Kiss András, az EHF mű­vezetője a fölöslegesen sok ad­minisztrációt kritizálta. El­mondotta még, hogy egy né­hány perces interurbán tele­fon helyett száz kilométert is utazni kell külső vállalathoz, intézményhez, amelyre sok­szor rámegy az egész nap. Fü­­löp Tibor, a szombathelyi uta­zók képviseletében a budapes­ti kirendeléseket tette szóvá, miként Sákovits Róbert, a za­laegerszegi KISZ-bizottság tit­kára is. Kustos János (Celldö­­mölkről) munkahelyük gond­jait, örömeit ecsetelte. Dombi József, a veszprémvarsányi ál­lomás 29 éves főnöke köszöne­tet mondott a bizalomért, és a továbbtanuláshoz nyújtott se­gítségért. Spitz Zoltán, az igazgatóság fiatal diplomásait foglalkoztató kérdésekről be­szélt. Gulyás János vezérigazgató­helyettes az üzemi demokrácia egyik legfontosabb fórumának nevezte az ifjúsági parlamen­teket. A vitáról pedig azt mondta, hogy fiatalos hév és megfontolt érettség jellemezte. Kérte a fiatalokat, hogy törőd­jenek többet az állomások és a kocsik tisztántartásával és az áruszállítási igények kielé­gítésével. Horváth Lajos vasútigazgató válaszadása után elfogadták az Intézkedési tervet és az if­júsági alap felosztását, majd 17 küldöttet választottak a vasutas fiatalok országos par­lamentjére. Sz. Jakab István MAGYAR VASUTAS SZEGED: Egyre több fiatal kerül felelős vezető beosztásba A Dél-Alföld területén dol­gozó fiatalok parlamentjét december 12-én tartották Sze­geden, az igazgatóság tanács­termében. E terület vasuta­sainak 30 százaléka, közel négyezer a harminc éven aluli fiatal, őket 84 küldött képviselte a tanácskozáson. Az ifjúsági törvény helyi végrehajtását szolgáló intéz­kedési terv megvalósításáról készült írásos beszámolóhoz Lovász Lázár vasútigazgató fűzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta, hogy az ifjúsá­­gi parlament célja: értékelni a fiatalok tevékenységét, kö­telességük teljesítését, jogaik érvényesülését és gyakorlatát, számot adni az eddig végzett munkáról és egyúttal megha­tározni a soron levő felada­tokat. Az előző ifjúsági parlament óta tovább javult a munkahe­lyeken az ifjúságpolitikai te­vékenység. Nőtt az új felvé­teles fiatalok aránya, egyre többen tekintik hivatásuknak a vasutat, kisebb lett a fluk­tuáció. Az öt évnél rövidebb szolgálati idővel rendelkezők aránya az összes fiatalokhoz képest mindössze 45. Ez szük­ségessé teszi a pályakezdő fiatalokkal — 630-an vannak — való fokozottabb törődést. Több helyen — így Szentesen, Békéscsabán, a kecskeméti vontatási telepen — igen eredményes patronálási rend­szer működik, ami a fiata­lok munkahelyi beilleszkedé­sét, a szakmai ismeretek elsa­játítását segíti. Az alapos szakmai képzés, továbbképzés eredményeként egyre több fiatal kerül felelős beosztásba. A fiatal vezetők beállításában élenjár a BFF, az EHF és a szentesi építési, illetve a békéscsabai pálya­­fenntartási főnökség, ahol a kinevezett új vezetők átlag­­életkora 30 éven alul van. Az igazgatóság területén gyakor­lattá vált az is, hogy a ká­dercserék alkalmával az arra rátermett fiatalokat jelentős vezetői feladatokkal bízzák meg, s ennek ők lelkes mun­kájukkal, szakmai tudásukkal, helyes vezetői módszereikkel megfelelnek. Jó lenne azon­ban — mint azt az írásos anyag is hangsúlyozta —, ha a KISZ-szervezetek bátrabban kezdeményeznék a fiatalok vezetővé való kinevezését. Az elmúlt években tovább javult a fiatalok képzettségi szintje. Ma már 4 százalékuk rendelkezik felsőfokú, 35 szá­zalékuk középfokú végzett­séggel, s több mint tíz száza­lékkal emelkedett a szakmun­kás fiatalok, a korábbi 5,6 százalékról 3,5-re csökkent az általános iskolát el nem vég­zettek aránya. A 30 éven aluliak 60 száza­léka szocialista brigádokban tevékenykedik. A szegedi te­rületen 36 ifjúsági brigád mű­ködik, közel négyszáz taggal. A vasutas fiatalok közül egy­re többen kapcsolódnak be az Alkotó ifjúság pályázatba, mind többen kapnak kedvet újítások beadására. A vasútigazgatóság vezetői elismerik a fiatalok munkáját. Évente mintegy százan kapják meg a Szakma ifjú mestere, a Kiváló ifjú szakember címet, és minden tizedik Kiváló Dol­gozó kitüntetést fiatal vesz át. De más téren is érezhető a megbecsülés. Emelkedett a fiatalok bére, javultak élet- és munkakörülményeik. 1979-től közel 300-an részesültek ka­matmentes kölcsönben, bővül az óvodai és bölcsődei elhelye­zés lehetősége, korszerűsödött a munkásszállítás, javult a munkásszállók, laktanyák ál­lapota, egyre több fiatalnak nyílik alkalma arra, hogy igénybe vegye az üzemi kony­hai ellátást. A parlament résztvevői kö­zül húszan kértek szót. Varga István munkahelye, a szentesi körzeti üzemfőnökség fejlődé­séről szólva elmondotta, hogy a vontatási telepen megkétsze­reződött a géppark, de ez az örömteli tény sajnos, zsúfolt­ságot eredményezett. Ezen csak új tárolóvágány, javító­­akna építése segítene. Szabó Zoltán szintén munkahelyének, a kiskunhalasi üzemfőnökség vontatási telepének korszerű­sítését sürgette. A mozdonyve­zetői utánpótlásról szólva fel­vetette, jó lenne változtatni a jelenlegi kiképzési rendszeren­­, mert az előírt 3 hónapos budapesti gyakorlati munka elriasztotta a fiatalokat. Hor­váth Zoltán, szentesi moz­donyvezető, a korszerűbb ok­tatási módok fontosságát emel­te ki. Cseh Ferenc, a szegedi üzemfőnökség oktatója el­mondotta, hogy a szegedi von­tatási telepen a korszerű ok­tatás feltételei hiányoznak, egyre sürgetőbbé válik az új tanműhely mielőbbi építése. Fekete Sándor, békéscsabai mozdonyvezető a középvezetők felelősségét hangsúlyozta, szenvedélyes hangon, szólít a munka jobb megszervezéséről, a mozdonyvezetőket érintő kérdésekről. A tanácskozás végén kitün­tetésben részesítették az ifjú­sági mozgalomban élenjáró fiatalokat, majd az intézkedé­si terv elfogadása után a résztvevők megválasztották azt a húsz küldöttet, akik a szegedi igazgatóság fiataljait képviselik a vasutas fiatalok országos parlamentjén. Gellért József ANYAGELLÁTÁSI IGAZGATÓSÁG: Nyílt, őszinte véleménycsere és cselekvő együttműködés A közéleti demokratizmus egyik alapfeltétele a cselekvő közreműködés és az őszinte véleménycsere. Ezt az alap­­feltételt jól biztosította az Anyagellátási Igazgatóság if­júsági parlamentje, ahol a részvevők, az osztószertárak, a tokodi, a püspökladányi és dombóvári faterítő főnöksé­gek és a központi szervek kö­zel négyszáz fiataljának kép­viseletében mondtak véle­ményt az ifjúsági törvény végrehajtásának helyi tapasz­talatairól, az igazgatóság ered­ményeiről és gondjairól. A rövid megnyitó után Szvatkó István igazgató szá­molt­­be az 1978. évi ifjúsági parlament óta végzett munká­ról, s utalt a munkahelyi par­lamentek tapasztalataira is. Elmondotta, hogy fiataloknak is jelentős szerepe van abban, hogy 1978-ban, majd 1980-ban is kiváló címmel ismerték el az egység gazdasági eredmé­nyeit. Tavaly is fejlődés jellemez­te az igazgatóság munkáját. Az év végéig azonban, gazda­sági megfontolásokból, mint­egy 500 millió forinttal kel­lett csökkenteni, a készleteket úgy, hogy ez ne csak egyszerű papírmunka legyen, hanem a jelentős összeg mögött levő anyag- és alkatrészmennyiség hatékonyan segítse elő a vas­út biztonságos üzemvitelét, a szállítási, javítási, karbantar­tási célok valóra váltását. Em­lítést érdemel, hogy 1981-­ben az elfekvő, fölösleges anyag- és alkatrészkészlet az év ele­jeinek a 84 százalékára csök­kent, s ezt az arányt az őszi INTERKER és MARKETING börzéken tovább sikerült ja­vítani. Az igazgató ezután röviden áttekintette azokat a kérdése­ket, melyeket a fiatalok az előző parlamenten vetettek fel. Akkor sokan szorgalmazták a továbbtanulási lehetőségek ja­vítását. Mi történt azóta? 1981- ben az anyagellátási igazgató­ság területéről 42-en jártak szakmai tanfolyamra, középis­kolába, egyetemre. Tanulmá­nyaik, szorgalmuk, közéleti aktivitásuk alapján öten ke­rültek vezetői beosztásba. Javult a fiatalok anyagi és erkölcsi elismerése is. Az át­lagkereset számottevően nőt a szertáraknál, az igazgatóság­nál és faterítőknél egyaránt. A korábbi ■ éveknél lényegesen több, 75 KISZ korosztályú fia­tal részesült erkölcsi elisme­résben, kitüntetésben. A lehetőségekhez képest ja­vult a fiatalok lakáshelyzete. A Dombóvári Faterítő Főnök­ségnél hat­­munkáslakás­ból ötöt 30 éven aluliak kaptak. Az Anyagellátási Igazgatóság valamennyi fiatal kamatmen­tes lakásépítési kölcsön igé­nyét kielégítette. Közmegelégedésre oldották meg a fiatal családosok gye­rekeinek óvodai, bölcsődei el­helyezését. Nem ilyen kedve­ző a helyzet a fiatalok kultu­rális, sportolási, üdülési igé­nyeinek kielégítésénél, ami meglepő módon a KISZ kor­osztályúak érdektelenségével magyarázható. Hasonló kö­zömbösség tapasztalható a fia­talok szocialista versenymoz­­galo­mban való részvételénél és az újítóm­ozgalomban is. 1981- ben például nem volt olyan el­fogadott vagy bevezetett újí­tási javaslat, melyet 80 éven aluli adott­­volna be. Az önkritikus beszámolót hozzászólások követték. Tizen­négyen vállalkoztak arra, hogy az eredmények és gondok tár­gyilagos véleményezésével gaz­dagítsák a parlament munká­ját. Dr. Molnár Péter, az Anyag­ellátási Igazgatóság jogásza nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek gondját is szóvá tet­te, amikor az anyagi és al­katrészellátásról beszélt. Kü­lönösen a vontató és vonta­tott járművek alkat­részellátá­sánál vannak gondok. Béres Ferenc, Szilágyi Sán­dor, Garai Lajos és Virág Fe­renc a fatelítő főnökségek fia­taljainak gondjait tárták a parlament elé. Elsősorban a szociális körülményeket, a te­lepekre érkező faáruk kiraká­sának nehézségeit tették szó­vá. Lenkei Katalin osztószertá­­ri dolgozó például igazságta­lannak tartotta, hogy a szer­tárakban dolgozók közül min­denki kap prémiumot, csak a fizikai dolgozók nem. Meg­szívlelendő az az észrevétele is, amely szerint nagyobb gon­dot kellene fordítani a raktári körülmények javítására, mert az nemcsak a dolgozókat érin­ti, hanem több milliós készle­tek károsod­ását is megelőz­hetné. A tanácskozás befejezése előtt Szmtkó István átadta a Szakma ifjú mestere kitünte­tést Czáder Máriának, (Land­ler őszit­ószertár) és László Gé­­zánénak, a dombóvári fatelítő KISZ-fia­taljának. Az ifjúság parlament az in­tézkedési terv jóváhagyásával és a küldöttek megválasztásá­val befejezte munkáját. Orosz Károly 1982. JANUÁR 11.

Next