Magyar Vasutas, 1986 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1986-01-30 / 1-2. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A VASUTASOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 1—2. SZÁM ÁRA: 2.­ FORINT 1986. JANUÁR 30. _____________________________________ A Landler Művelődési Házban tanácskozott a Vasutasok Szakszervezetének XI. kongresszusa Január 11-én és 12-én, a Landler Jenő Járműjavító Művelődési Házának szín­háztermében ülésezett a Vasutasok Szakszervezetének XI. kongresszusa. Kedves színfoltja volt a kongresszusnak az úttörővasutasok és a MÁV Nevelő­­otthonok — a kaposvári, a békéscsabai, a szegedi, a kőszegi, és a bodrogolaszi — tanulóküldöttségeinek köszöntője, melynek végén maguk készítette aján­dékkal, magyaros könyvborítóval ked­veskedtek a küldötteknek. A kongresszust Gyócsi Jenő, szak­­szervezetünk elnöke nyitotta meg. Kö­szöntötte a küldötteket, a meghívott vendégeket, köztük az elnökségben he­lyet foglaló Gáspár Sándort, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a SZOT elnökét, Petrovszki Istvánt, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető­jét, Sólyom Ferencet, a SZOT titkárát, Urbán Lajost, közlekedési minisztert, dr. Tóth Lászlót, közlekedési minisztériumi államtitkárt, Kónya Lajost, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyet­tesét, dr. Udvari Lászlót, az Országos Tervhivatal főcsoportvezetőjét, Fodor Istvánt, az Országos Béketanács titká­rát, Kurucz Tamást a VI., Szabó Lászlót, a XV. kerületi pártbizottság titkárát. A küldöttek az elnök előterjesztésére elfogadták a kongresszus napirendjét, megerősítették a munkabizottságokat, tudomásul vették, hogy 77 tagú közpon­ti vezetőséget, 11 tagú számvizsgáló bi­zottságot, a Magyar Szakszervezetek XXV. kongresszusára 36 küldöttet vá­lasztanak. Ezt követően a kongresszus kegyelettel emlékezett a X. kongresz­­szus óta elhunyt központi vezetőségi ta­gokra. Az elnöki megnyitó után Koszorús Fe­renc főtitkár tartotta meg szóbeli kiegé­szítőjét. Koszorús Ferenc főtitkár szóbeli kiegészítője — Elérkeztünk szakszerve­zetünk XI. kongresszusának megnyitásához. Fél éven át ké­szültünk erre az eseményre. Nyílt, sokrétű és sokszor szen­vedélyes vita, eszmecsere zaj­lott le a bizalmi- és főbizalmi­értekezleteken, az alap- és kö­zépszervek beszámoló és veze­tőségválasztó ülésein — mon­dotta bevezetőjében. — Ha a választások eredményét néz­zük, elmondhatjuk: tagságunk szigorúan, ám humánusan, az elmúlt öt év során tanúsított lojalitás, szolidaritás és megér­tés alapján választotta meg a bizalmiakat, főbizalmiakat, a bizalmi testületeket, a szakszer­vezeti bizottságokat, az alap­szervezetek titkárait, az inté­zőbizottságokat és a kongresz­­szus küldötteit. , A mögöttünk lévő 5 év ered­ményei és hibái is bizonyítot­ták: a szakszervezeti mozga­lom nem nélkülözhető, semmi mással nem helyettesíthető. Ereje, befolyása egyaránt szol­gálja a tagság és a szocialista társadalom érdekeit, igényeit. A mozgalom egészén belül a vasutas-szakszervezet is azon munkálkodott, hogy még in­kább erősítse a párt vezető sze­repét, tovább szilárdítsa a mun­káshatalmat, fejlessze szocialis­ta társadalmunkat. Hogyan értékelhetnénk az el­múlt fél évtizedben történteket? Engedjék meg, hogy röviden így fogalmazzak: a Vasutasok Szakszervezete a VI. ötéves terv időszakában alapvetően elvégezte feladatát, segítette a MÁV, a GYSEV és az Utasellá­tó Vállalat kötelezettségeinek teljesítését, hozzájárult a válla­latoknál a dolgozók munka- és életkörülményeinek­­— a társa­dalmi célokkal egybeeső — ala­kításához, valamint a társadal­mi igazságosság érvényesítésé­hez. Központi vezetőségünk nevé­ben e helyről is köszönetet mondok valamennyi tisztségvi­selőnek, aktivistának azért a munkáért, amit az elmúlt cik­lusban a vasutas-szakszervezet tagságáért, a közlekedésért, a vasútért, a jobb utasellátásért, és ezen keresztül társadalmunk erejének növeléséért végeztek. Megköszönöm a központi veze­tőségnek, az elnökségnek nyúj­tott segítségüket, támogatásu­kat. Köszönöm azt az aktív poli­tikai és szervezőmunkát, amit a választásokon és a kongresszus A főtitkár ezután a tagság hangulatáról, a munkahelyi és közéleti magatartásról beszélt. — A hangulat differenciált és változó. Egyes rétegek köze­lednek a teherviselés végső ha­tárához. Nem kis gondot jelent az egyes szakmai rétegek túl­hajszoltsága, bizonyos munka­körök, dolgozók rendkívül ala­csony bére. Egyes területeken súlyosan feszít a régóta fennál­ló létszámhiány, a pihenőnapok számának a minimumra csök­kenése, a mértéktelen túlmun­ka. A túlórák száma évi 14 mil­lió. Ez azt hiszem, többet mond mindennél. Nehézséget jelente­nek az egyre romló műszaki fel­tételek, az alkatrészhiány. Ál­landósultak a külső tényezők miatt keletkező forgalmi zava­rok. Régi probléma a szociális ellátás elmaradottsága. Nem akarom tovább sorolni, hiszen akik a teremben ülnek, ismerik a gondokat. Nem tagadjuk, hogy figyel­metlenségünkkel, a vezetői munka gyengeségeivel, a sok­szor kifogásolt munka- és­­üzemszervezéssel, a sok kihasz­nálatlanul hagyott lehetőség­gel, hanyag, felületes mun­kánkkal mi magunk is hozzájá­rultunk gondjaink növeléséhez, vagy megoldásuk elhúzódásá­hoz. Tény, hogy sok külső körül­mény is rontotta helyzetünket. Születtek olyan központi intéz­kedések, amelyek szándékát nem vonjuk­ kétségbe. De ma már látszik, hogy a döntést ho­zók nem számoltak megfelelően ezek hatásaival, következmé­nyeivel. Ilyen volt például az 1983—84-es központi bérintéz­kedés, aminek negatív követ­kezményeit csak nagy erőfeszí­téssel és jelentős központi tá­mogatással lehet hosszabb tá­von helyrehozni. Nem nevezhető sikeresnek az önfinanszírozó vasút elvének kitalálása sem. Sajnos, a sze­mélyszállítási tarifaemelés szin­te minden káros hatása a vasu­tasok nyakába zúdult. Nem tartjuk szerencsésnek azt a döntést sem, ami a vasúti ked­vezmények megvonásának idő­zítésére és módjára vonatko­zott. Szerencsétlenül jött az át­szervezési kampány is. Hiába szóltunk, kértünk, érveltünk, hogy a szervezet korszerűsíté­se, ami valóban szükségszerű, nem egyenlő a szervezet min­denáron való megváltoztatásá­val. Most nyögjük minden ne­gatív hatását. Szeretném hangsúlyozni, nem a kezeinket akarjuk mos­ni. Érezzük a magunk felelőssé­gét is. Tudjuk, mi is tévedünk, talán többször is, mint amennyi elfogadható lenne. De a téve­déstől mások sem mentesek. Tanulság a számunkra: in­tézkedéseket elfogadni csak ak­kor lehet, ha előre látható a döntés várható hatása. Felszí­nes, látszólagos érvek alapján belemenni kompromisszumok­ba, elfogadni intézkedéseket, döntéseket, nem szabad. Az említettek zavart okoztak (Folytatás a 2. oldalon.) Megszívlelendő tanulságok Koszorús Ferenc főtitkár előkészítése és sikere érdeké­ben kifejtettek. Meggyőződé­sem: munkájuk hagyománya­inkhoz méltó, jövőt szolgáló, eredményes munka volt. Az MSZMP 1985 tavaszán megtartott XIII. kongresszusa átfogó elemzést adott a megelő­ző öt esztendő munkájáról, a fejlődés problémáiról, a tovább­lépés feltételeiről, céljairól és a célhoz vezető utakról. Mint aho­gyan szakszervezetünk X. kongresszusa is kifejezte azo­nosulását a párt XII. kongresz­­szusával, úgy most a csoportér­tekezletek, bizalmi, főbizalmi, alapszervezetek és a középszer­­vek tanácskozásai is egyértel­műen tükrözték a XIII. kong­resszus állásfoglalásait, megfo­galmazódott a párt politikai cél­kitűzéseinek támogatása, to­vábbá a VII. ötéves terv céljai­nak elfogadása, s megvalósítá­sára irányuló határozott, követ­kezetes szándék, tettre készség. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy voltak akik csodál­koztak, sőt némelyek helytele­nítették, hogy nyíltan, kritiku­san és önkritikusan szóltunk a vasút, a szakszervezeti mozga­lom, döntően a vasutas-szak­szervezet nehézségeiről, jövőjé­ről. Kézenfekvő a kérdés: kinek ártunk a nyíltsággal? Talán gyengébbek leszünk, ha őszin­tén beszélünk gondjainkról? A válasz egyértelmű. Nem! Hi­szen ha ismerjük is, hogy előre­haladásunkat mi akadályozza, akkor máris fontos lépést tet­tünk a megoldás érdekében. Ez a feltétele annak, hogy ponto­san tudjuk, mit, miért és ho­gyan akarunk cselekedni, így nemcsak gyengeségeinket, ha­nem erőforrásainkat, nemcsak korlátainkat, hanem lehetősé­geinket is reálisan tudjuk figye­lembe venni. Néhány szót a korábbi célok­ról. A legfőbb célkitűzés a szak­­szervezeti munka mozgalmi jel­legének erősítése és társadalmi befolyásának növelése volt. Azt hiszem e követelménynek — ha nem is maradéktalanul — ele­get tettünk. Másik célunk az volt, hogy járuljunk hozzá, se­gítsük a népgazdasági egyen­súly megteremtését. Állítha­tom: tagságunk az egyre romló közgazdasági feltételek ellenére is milliárdokkal járult hozzá a népgazdasági mérleg javításá­hoz. Terveztük még az életkörül­mények, az életszínvonal szin­ten tartását is. Sajnos, ezt nem tudtuk teljesíteni. A vasutasok életkörülményei és életszínvo­nala a VI. ötéves terv idősza­kában romlott. Nehéz, embert próbáló öt év van mögöttünk. Előre tudtuk, hogy nehéz lesz, de közben is keletkezett számos olyan fe­szültség, amivel előzetesen nem számolhattunk. Ki merem fe­­lentteni: eredményeink jobbak, mint amilyenek a feltételek alapján lehetnének. Ezt bizo­nyítja, hogy a közlekedés, ezen belül a vasút is, mérsékelni tud­ta a szállítási zavarokat, így azok a népgazdaságban nem okoztak nehézséget. Ehhez tag­ságunk szorgalma, tudása és ál­dozatvállalása is kellett. A kongresszus elnöksége Úttörővasutasok köszöntik a kongresszus résztvevőit

Next