Magyar Vasutas, 1999 (43. évfolyam, 1-17. szám)

1999-01-01 / 1. szám

Alapítva: 1904-ben Ára: 37.-Ft Xull/I. SZALAI CSABA Emelt fővel íehát megállapodtál, a tárgyalásnak vége,­­ benned talált a sztrájk tanítómesterére. Te már bölcsen szemet hunysz, m­egbékéltél azzal, hogy csalt az égi partner egy hitvány kártyalappal. Ki adta fel? A szív,­­ bár zakatolta is: a bérharc baromarcú komondora hamis. Mert jóságod csalárd morzsákra osztható,­­ csontujjal megkevert embertárs, rossz a jó. Egy szájra ráütöttél, ne marcangolja szét a héjáért kivájt komiszkenyér belét. Fülkédbe ülsz, kísér a földi, bús személyzet, az érkező örök­ö s emelt fővel leléphet. A VSZ vezetősége is ezrekkel együtt rótta le kegyeletét a MÁV Rt. Székházában, Sípos István vezérigazgató ravatalánál. A VASUTASOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA 1999. JANUÁR Elértük, ami elérhető! JÓ MEGÁLLAPODÁSOK MINDEN MENNYISÉGBEN A Vasutasok Szakszervezete a MÁV Rt-nél foglalkoztatott munkavál­lalók 1999. évi foglalkoztatási jövedel­mi és szociális helyzetére vonatkozóan a munkáltatóval 19 megállapodást kötött. Önmagában a 19 db megállapodás jelzi, hogy a szociális partnerek igen átfogó, intenzív eredményes tárgyalásokat foly­tattak. Függőben egyetlen kérdés sem maradt. Ahol nem volt idő a részletek kimunkálására ott a koncepcióban álla­podtak meg, ahol ez sem volt lehetséges - idő hiányában - a további tárgyalási ütemezés került a megállapodásba. Mit garantál a 19 megállapodás? Foglalkoztatási biztonságot, reálkere­set növekedést, a munka és szociális körülmények javulását! Részletesebben: Foglalkoztatási biztonság: Sok éve tartó létszámleépítés után 1999-ben központilag előírt létszám­­csökkentésre nem kerül sor. A mun­káltató csak annak a vasutasnak szün­tetheti meg a munkaviszonyát létszám­leépítés vagy átszervezés címén - mun­káltatói felmondással -, aki nem fogadja el a számára felkínált másik munkakört vagy átképzést. A meglévő munkavállalói állomány megőrzését szolgálja a 250 millió Ft-os elkülönített képzési alap. Az alapátszer­vezések miatti átképzések és az Európai Uniós csatlakozás miatt szükségessé váló oktatások költségeit hivatott biztosítani (lásd 1-es, és 4-es megállapodások). A munkavállalói érdekvédelem szem­pontjából kiemelt jelentőségű az Európai Uniós csatlakozás kérdéseiről kötött együttműködési megállapodás. A 3-4 vagy 5 év múlva esedékes csatlakozás előkészítése már folyik. Rendkívül fon­tos, hogy a munkavállalók munkahelyi és munkavállalói érdekei folyamatosan ér­vényesüljenek. A szükséges változások­ról a munkavállalók kellő információval rendelkezzenek, abba beleszólhassanak és legyen kellő idő a felkészülésre. A megállapodás létrejötte a VSZ kez­deményezésének volt köszönhető (lásd 19. sz. megállapodás). A foglalkoztatás biztonságát nö­velte a szakszervezetünk által szorgal­mazott napi munkaidő további csök­kentése és kiterjesztése. Az eredmé­nyes tárgyalásnak köszönhetően 1999. február 1-től 7,8 óra a napi teljes mun­kaidő a forgalmi, gépészeti és biztosí­tó-berendezési, erősáramú és távköz­lési, valamint az anyaggazdálkodási szakszolgálat valamennyi fizikai mun­kakörében. Tehát nemcsak a nappalos fizikai, hanem a fordulószolgálatos fizikai munkavállalók havi kötelező órája is 4 órával csökkent. A nem fizi­kaiak közül a raktárokok és a fuvar­díj számfejtők kerültek még ebbe a körbe. Miután a bérek nem változnak, ez relatív 2,5%-os bérfejlesztést jelent. (A személyi alapbér változatlan, a sze­mélyi órabér 2,5%-kal nő.). A forgal­mi utazók 1999. november 1-től 7,7 óra, a vontatási utazók 7,5 óra napi teljes munkaidőben kerülnek foglal­koztatásra (lásd 5. sz. megállapodás). (Varga Gyuláné és Bíró Tibor értékelése a megállapodásokkal együtt a Magyar Vasutas mellékletében olvasható!) Az egyszerű vezérigazgató Most a Keleti pályaudvar sem az igazi arcát mutatja. A mozdonyok csendben pihennek a csar­nokban, a sínek halványabban csillognak, a vasuta­sok lehajtott fejjel haladnak el mellettem. Az igaz­gatóság épületének lábánál két szál szegfű között egy alig pislákoló gyertyát fújdogál a januári szél. Gyászol a vasút, meghalt Sipos István. Nem a ve­zérigazgató úr, hanem Sípos Pista, így született, így is halt meg, egyszerű kisvárdai fiúként. Ő volt az a záhonyi üzemigazgató, aki csak úgy benézett a bakterházba a fiúkhoz, és meg­szomjazván teát kért. A váltókezelőit megkínál­ták a MÁV-os védőitalból. Miután megkóstol­ta, rögtön kiöntötte a hóra, mert a lé ihatatlan volt. Azonnal berendelte az éjszaka kellős köze­pén a konyhafőnököt, és elküldte teát főzni, de ráparancsolt, hogy az iható legyen. A Nyugatiban voltam naplózó, amikor elő­ször találkoztam vele. Már vezérigazgató-he­lyettes volt és megkért telefonon, hogy vegyek neki négy helyjegyet. Nem tudtam, hogy ki volt az a ballonkabátos, bajszos ember, aki bejött az ügyeletre, csak az ott lévő főnököm ijedt arcán láttam, hogy nem akárki jött be, pedig egysze­rű utasnak tűnt. Átvette a jegyeket, majd meg­köszönte és mosolyogva fizetett. Később tud­tam meg, hogy ő volt a Sípos Pista. Amikor vezérigazgató lett, mindig az első kérésre nyilatkozott, ha kerestük, visszahívta a Magyar Vasutas szerkesztőségét. Egyszer egy interjúra invitáltam meg a Nap TV-hez. Reggel hívtam, délután ötkor ott volt az Angol utcában. Megbeszéltük a kérdéseket előre, ahogy ez len­ni szokott. Ő szólt, hogy hagyjuk azt a fránya csomóponti rendszert, úgy sem érdekli a nézőt, beszéljünk másról. Amikor leültünk, eszembe jutott, nem tisztáztuk, hogy a kamerák előtt ma­­gázódunk. Súgtam neki, hogy mit szeretnék, in­tett a fejével, hogy vette a lapot. Az interjú jól sikerült, mert tovább jutottam "a riporter kerestetikben". Másnap találkoztunk a Vasúti Ér­dekegyeztető Tanács ülésén, odajött hozzám és azt mondta: "Remélem továbbjutottál!" Én most nem mondhatom neki ugyanezt, az elgyötört vasutas szív megállt. Erre volt a legbüszkébb, hogy ő vasutasnak született. Egy­szer egy sajtótájékoztatón az újságíró cinikus kérdést tett fel neki, és ő így válaszolt: "Minden ember vasutasnak születik, csak van aki tovább tanul, mint ahogy te is Attila." Sipos István is tovább tanult, mégis meg­maradt vasutasnak, azok közül is a legjobbnak. A MÁV nehezen lesz meg nélküle, ő viszont a vasút nélkül még lelkében sem. Bínos vagyok benne, hogy az égi pályákon a vonatokat irá­nyítja. Egyszer majd mindnyájan jelentkezünk nálad. Vezérigazgató Úr! Toszor Péter A tartalomból: A MSzOSz és az idő próbája ÜT-választás hitelesített mérlegen Hajnali józanság Taxival rohant megállítani a vonatot Az igazi tét Melléklet a Megállapodásokról AKTUÁLIS Az előző évek gyakorlatához hasonlóan nem volt könnyű a ’98-as év zárása sem. Az üzemi ta­nácsi választásokat követően november végén kezdődtek el a bértárgyalások. Ekkorra már köz­ismert volt a Kormány költségvetési javaslatában tervezett ’99 évi infláció mértéke is. Annak elle­nére, hogy a Kormány 2-3%-os reálbér-növekedést prognosztizált, a MÁV nagyon alacsonyra tette az induló tételt a 10,5%-os alapbér-emelési javasla­tával. A VSZ bérkövetelése az ősz során megtar­tott munkavállalói fórumokon alakult ki. A cél 5%-os reálnövekedés elérése volt, amelyet 21% körüli bruttó béremeléssel lehetett volna elérni. A VSZ választmánya 1999. január 1-jétől elérendő főkövetelésként a minden áron való bérfejlesztéssel szemben, a vasutas munkavál­lalók - minden munkavállalói csoport! - tel­jes foglalkoztatás biztonságának elérését ha­tározta meg. A VSZ tárgyalási csomag szak­mailag alapos, indokolt, a MÁV Rt. hatéko­nyabb működését is szem előtt tartó javasla­taira a cégvezetés nem tudott nemet monda­ni. (lásd foglalkoztatási megállapodás, képzé­si alap, stb.) Nagy eredménynek tartjuk a bér­tarifa rendszer 1999. december 31-jével törté­nő hatályon kívül helyezését. A VSZ 1997 de­cemberi kemény fellépése meghozta az ered­ményt. 1998 során több mint hat hónapos tár­gyalási idő alatt sikerült meggyőzni a MÁV- ot és a mozdonyvezetők képviselőit is a bér­rendszer reformjának szükségességéről. A toldozott-foldozott tarifa már szinte semmire sem jó. A bevezetése óta eltelt idő­szak alatt nem követte a MÁV Rt. átalakulá­sát, emiatt pedig szinte minden munkaválla­lói csoport között különböző mértékű feszült­ségeket generált. Lényeges hatással van a bér­­fejlesztésre, a nettó bérek alakulására az SZJA tábla is. Az adótábla változást semmilyen ta­rifarendszer sem képes követni mindaddig, amíg nem lesz stabil az SZJA rendszere. Ez pedig elsősorban a mindenkori kormányzó pártokon múlik és nem a szakszervezeteken!! Na de nézzük, hogy miért is írta alá a VSZ 1998. december 31-én a bérmegállapodást? Világossá vált számunkra a sikeres figyel­meztető sztrájk után, hogy a MÁV-nak a mun­kahelyek, a biztos kenyér garantálása mellett viszonylag kicsi mozgástere van a bérek továb­bi emelésére. Minden lehetséges tárgyalástech­nikai elemet bevetve kialakulóban volt egy patt­helyzet, ahonnan két kiút mutatkozott. Az egyik megoldás a január 7-10 közti időtartamra meg­hirdetett általános sztrájk megtartása lett volna annak minden kockázatával, de legfőképpen az­zal, hogy a sztrájk alatt, illetve után nem tud több bért adni a MÁV. Akkor pedig mi értelme van megtéveszteni a vasutasságot és belevinni egy előre láthatóan eredményt, többletbért nem hozó konfliktusba? A másik megoldás az elért eredmények alap­ján aláírni a megállapodást azokkal a további fel­tételekkel, hogy az 1,5% teljesítményjutalom ki­fizetését garantálja a munkáltató és a vasutasnapi jutalom decemberi 2%-os részét 1999. április el­sejétől alapbéresítjük. Ez további 2,4%-os alap­bér-növekedést jelentett volna mindenkinek! December 30-án a VSZ sztrájkbizottsága a helyzet hosszas fontolgatása, mérlegelése után úgy döntött, hogy a munkavállalók nem vihetők be egy eleve eredménytelennek lát­szó, az addig mindhárom reprezentatív szak­­szervezet által ellenjegyzett megállapodások teljesítését is veszélyeztető sztrájkba. Azt is megállapította, hogy az adótábla hatása miatt több olyan munkavállalói csoport lesz, aki a konkrét bérfejlesztés végrehajtását követően alig érezhető, 0,2-0,4%-os reálkeret-növeke­­dést ér el. Megfogalmazódott az újabb javas­lat, hogy a MÁV adjon még további összeget a béremelésre, és azt ne az 1,5%-os teljesít­ményjutalomhoz tegyük, hanem kompenzá­ciós összegként kezeljük, és csökkentsük ez­zel az adótáblaváltozás okozta veszteséget. Az ellenőrző számítások elvégzése­­során kide­rült, hogy az adótáblahatás érzékelhető csök­kentéséhez minden munkavállalói csoport esetén további közel egy milliárd forint kel­lene. A MÁV ezt pedig nem tudta megadni, il­letve a tarifaemelésre fordítható összeget kel­lene csökkenteni 2% körüli nagyságrenddel. Ez pedig elfogadhatatlan megoldást jelentett. A VSZ által javasolt legalább 0,5%-os alap­bér-kompenzációt nagy nehezen elfogadta a MÁV. Mivel ez az összeg minden vasutasnak nem volt elég, el kellett dönteni, hogy kik része­süljenek ebből a pénzből. Azt az álláspontot kép­viseltük, hogy azok kapják a kiegészítést, akik­nek a reálkeresete a bértábla emeléssel nem, vagy csak minimálisan, néhány tized százalékkal nő. A számítások elvégzése és az adótábla összeve­tése után látszott, hogy melyek azok a munkakö­rök, amelyekben a korrekciót el kell végezni. A VSZ azt javasolta, hogy az alacsony keresetű munkavállalói körök kapják a kompenzációt. A MOSZ azon az állásponton volt, hogy - enged­ve a 21%-os bruttó bérfejlesztési követeléséből - a mozdonyvezetők legalább 3%-os reálkereset növekedést kell, hogy elérjenek. A MÁV közöl­te, hogy nem tud eleget tenni a követelésüknek. A bérmegállapodás megkötésének további komp­romisszumokra volt szüksége, így született meg a bérmegállapodás utolsó előtti elemeként a 0,5%­­os kompenzáció, így a MOSZ tudomásul vette, hogy a reálkeresetük nem nő 3%-kal, hanem csak átlagban 1,7%-kal, amely megegyezik a MÁV Rt reálkereset növekedési átlagával. Ezzel szemben a VSZ által képviselt munkavállalói körök többsé­gében a reálkereset növekedés lényegesen megha­ladja ezt a mértéket. Az alacsony keresetű munka­­vállalók segéd-, betanított munkások mintegy 10 ezer fős létszámának reálkeresete pedig legalább 2- 3%-os mértékben növekedni fog. Ezen túl azt is számba vettük, hogy a kü­lönböző munkavállalói csoportokat milyen más juttatásokban sikerült részesíteni (KSZ- ben, teljesítmény bérezésben, balesetmentes­ségi jutalommal, távolléti díj növelésével, ké­szenlét díjazásával stb.). A VSZ Érdekegyeztető Bizottsága 1999. január 6-án megtárgyalta a megállapodásokat és azokat tudomásul vette. Megállapította, hogy a jelenlegi bértábla miatt, az adótábla változásainak hatásai nem voltak kiküszöböl­hetőek minden munkavállalói csoportnál, il­letve, ha erre több pénzt fordítottak volna, az alapbérek sokkal kisebb mértékben növeked­hettek volna, hátrányos helyzetbe hozva ezzel minden munkavállalót. Az 1998. december 31-én elfogadott megállapodás-csomag a legfőbb céljának - a foglalkoztatás biztonság­ - teljesülése mel­lett, elfogadható mértékű alapbérfejlesztést, és a vasutasok reálkeresetére növelően ható to­vábbi megállapodásokat eredményezett. A vasutasság bérezési rendszerének rendbe­tételéhez külső tulajdonosi segítség szükséges. Ezért kezdeményeztük már 1998. novemberében a KHVM-nél, többek között az EU-csatlakozás­hoz is szorosan kapcsolódó bérkérdésekben az egyeztető tárgyalások mielőbbi megkezdését. A VSZ részére nagy tanulságokkal szolgáltak a bér­­tárgyalások, amelyeket az új bérrendszer kialakí­tásánál fel kívánunk használni. Kollégák! Az 1999-es évre kötött bérmegállapodás egy kidobásra ítélt bértáblán és egy, az ala­csony keresetű munkavállalókat hátrányosan érintő adótábla mentén jött létre. Kérem, vegyék figyelembe azon tényt is a 19 megállapodás hatásának együttes értéke­lése mellett, hogy az előző években is voltak olyan munkavállalói csoportok, akik pedig akkor, az adott évben kerültek relatíve hátrá­nyos illetve előnyös helyzetbe. A VSZ az átláthatatlan bérrendszer meg­szüntetésében és a munkavállalók által vég­zett munka valóságos értékeléshez igazodó új bérrendszerben látja a célszerű megoldást. MÁV VASJÁRMŰ Járműjavító és Gyártó Kft. DIN-EN 729-2 szerinti "Európai hegesztő üzem" A 125 éves üzem • 125 év a vasút szolgálatában • 125 éve a vasútért

Next