Magyar Zene, 1966 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1966-12-01 / 6. szám - Sárosi Bálint: Étterem-monográfia

SÁ­ROS­I BÁLINT : ÉTTEREM-MONOGRÁFIA „A legtanulságosabb volna egy-eg­y község teljes dallamtérképét, zenei életének minden részletre kiterjedő leírását, szóval, zenei monográfiáját elkészíteni.” A részletmonográfiák igénye — Kodály fent idézett szavaival megfogalmazva (A magyar népzene bevezetőjében, először 1937-ben) — jel­lemző módon akkor jelentkezett, amikor a magyar népzene egészéről már megbízható képünk volt. 1937 óta már jó néhány zenei monográfiával és monografikus igényű gyűjteménnyel gazdagodott a magyar népzenetudo­mány s a kutatás újabban ipari településekre, városokra is kiterjedt. Az étterem-monográfia gondolata mégsem közvetlenül a monográfia­készítés igényéből született s — egyebek között ezért — egészében mind­máig nem is valósult meg. Ez a rövid beszámoló tehát csupán az első ta­pasztalatok summázása. A magyar népi hangszeres zene kutatása közben a városi cigányzene­­karokra — azok játékstílusára, repertoárjára, társadalmi funkciójára — vo­natkozó konkrét adatokra volt szükségem. Ekkor derült ki, hogy a köztünk élő és működő cigányzenekarokról — a magyar zenei életnek másfél szá­zadon át világhírűvé növekedett „derékhadáról”, a rádió és a televízió állandó szereplőiről s ma is egyik fontos export-cikkünkről viszonylag na­gyon keveset tudunk. Pedig nem csupán az általuk képviselt zene miatt fontosak, hanem azért is, mert zenénk általános fejlődésére tett hatásuk Liszttől Bartókig és napjainkig szinte felmérhetetlen. Bámulóik között Ber­zsenyi, Széchenyi, Ady neve mellett Liszté, Brahmsé, sőt a kényes ízlésű Debussyé is szerepel. „Az egész úgynevezett cigányzenekérdés tulajdonképpen a zenefolklór­­kutatás területére tartozik” — állapítja meg Bartók, Liszt-problémák című előadásában. S ha ez így van, akkor a zenefolklór-kutatás mai módszerei is köteleznek arra, hogy ott tanulmányozzuk ezt a zenét, ahol az a leginkább otthon van: a zenés éttermekben. Már az előadás minősége szempontjából is fontos a szórakoztató zenésznek a megszokott miliő. Hallgassunk például cigányzenekart a rádióban, ahol tudvalevőleg a legjobb együttesek szerepel­nek, de kiszakítva természetes környezetükből, előre meghatározott műsor­ral és főleg nem a stimuláló, mulató közönség, hanem mikrofon előtt. . . és utána menjünk el egy jó cigányzenés vendéglőbe. A rádióban hallottak alapján nem, de emitt — ha sikerül a megfelelő alkalmat megtalálni — megértünk valamit a varázslatból, amely a múlt század magyarjait, még a legnagyobbakat is, oly gyakran hatalmába tudta keríteni.

Next