Magyar Zene, 2006 (44. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3. szám - TANULMÁNY - Hovánszki Mária: "Csokonai-dallamok" és forrásaik [I. rész]
XLIV. évfolyam, 3. szám, 2006. augusztus Magyar zene lám rekonstruálását.37 A melodiáriumok igazi érdekessége (a dallamok rögzítésén kívül), hogy bepillantást engednek abba a közegbe, ahol Csokonai is alkotott, és ahol a harmóniás éneklés szabályai szerint még az 1840/50-es években is hatnyolc szólamban énekelték az eredetileg hangszeres fogantatású, melizmákkal díszített verbunkos, érzékeny áriákat. Természetesen leegyszerűsített formában, és a sokszor már csak nótautalásként, halotti ének szövegével párosítva. Az 1840-es évek közepétől azonban a még mindig kollégiumi használatra (és előírásra) készített melodiáriumok is egyre közelebb kerültek a zenekedvelő és zeneértő nemesi/polgári réteg által készített gyűjteményekhez. Bár ezek hangszerkíséretet továbbra sem rögzítettek, fokozatosan áttértek a modern lejegyzésre. A kóruspartitúra helyett elkezdték külön vonalrendszerbe írni a szólamokat, a (discantust, accantust stb. „töltelékszólamokat” is tartalmazó) hat-nyolc szólam helyett megjelent a négyszólamú szerkesztésmód, és a korábbi nóták, érzékeny énekek mellé a legújabb operák (Norma, Nabucco, Sevillai borbély, A bűvös vadász) áriáit és kórusait is repertoárjukra vették.38 Bár az egyszerűség kedvéért a dolgozatban ezeket is a melodiáriumok közé soroltuk, az érintett helyeken lábjegyzetben mindig kitértünk a gyűjtemények átmeneti jellegére. A saját, házi használatra (illetve a kollégiumi melodiáriumoknál, közösségi szolgálatra) készített gyűjteményektől jól elkülöníthetők azok a kötetek, amelyek gyűjtési felhívásra keletkeztek, és a források másik csoportját adják. A különböző dalgyűjtések Ráth Mátyás és Révai Miklós 1782-es Magyar Hírmondóbeli felhívására a 18. század végén vették kezdetüket, de a népdalfogalom fokozatos jelentésszűkülésével valójában csak a 19. század közepétől, a népnemzeti 39 irányzat térhódításától teljesedtek ki.40 A népdal a 18. század végén még stílustól függetlenül népszerű (populáris) magyar nyelvű éneket jelentett.41 Ennek megfelelően a forrásul szolgáló népdalgyűjtési felhívásra keletkezett gyűjtemények is vegyesen tartalmaznak érzékeny és népies műdalokat, és parasztdalokat. A (népdal)gyűjtési felhívás 37 Természetesen ez csak egy lehetséges olvasat a sok közül, de az anyag kellő ismeretében megpróbáltuk a valaha szólóhoz legközelebb álló darabot rekonstruálni. (Ilyen esetekben a disztinkcióvonalak megléte, a rövid-hosszú hangok jelzése, és nem utolsósorban a prozódia volt a kiindulópont.) 38 Ilyen például az 1840-1850-es Pataki dallam és szövegtár, Finkel D. József kótatára (1844-1851), Rácz Lajos kótatára (1846), vagy az 1855-1863-as Pataki énekgyűjtemény. 39 A 19. század első felének irodalomtörténeti gondolkodását meghatározó „népnemzeti” fogalomhoz Id. Korompay H. János: A „jellemzetes” irodalom jegyében. Az 1840-es évek irodalomkritikai gondolkodása. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1998. és S. Varga Pál: A nemzeti költészet csarnokai. A nemzeti irodalom fogalmi rendszere a 19. századi magyar irodalomtörténeti gondolkodásban. Budapest: Balassi Kiadó, 2005. 40 Részletesen lásd Paksa Katalin: Magyar népzenekutatás a 19. században (Műhelytanulmányok a Magyar Zenetörténethez 9.) Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1988. 41 Csokonai dalgyűjteményének töredékén (MTAKK K 672/IV. 76v) is kizárólag korabeli érzékeny műdalok kezdősorát olvashatjuk, ráadásul Csokonai kétségkívül tisztában volt a dalok „műviségével", hiszen a Debreceni Magyar Puschében például az Ártatlan Vígasság mit vétettem... szerzőjét (pontosabban a Kártiyám címét) megnevezte. Ugyanígy nyilvánvalóan ismerte a Míg súgva kóvályog az Estveli szél... szerzőjét is (Verseghy Ferenc), hiszen egyrészt az 1792-ben megjelent a Magyar Museumban, másrészt egyik feljegyzése arról tanúskodik, hogy a költő „Vérségi Kótájit” is számon tartotta (MTA KK K 679/IL 18v).