Magyar-Zsidó Szemle 1. (1884)
1884 / 9. szám - ÉRTESÍTŐ - Országvilág - Seltmann Lajos: Külföldi utamból. Németország - B. H.: Gácsországból
5B7 LELTMANN LAJOS: KÜLFÖLDI UTAMBÓL. Csüggetegen, kifáradva s a legrosszabb hangulatban érkeztem Berlinbe. Folyton és szakadatlanul csengtek fülemben ama gúnyos szavak : »Csak iparkodjék mennél több czivilizácziót vinni magával félbarbár hazájába.« Tehát az én hazámnál kezdődnék Ázsia s én félbarbár volnék? Nincs nekünk fényes fővárosunk , nincsenek fölvilágosult államférfiaink, lánglelkű költőink, komoly tudósaink, világhírű művészeink ? Nincs nekünk szabadelvű alkotmányunk, nincs parlamentünk nagy szónokokkal, nincs nagyszabású kormányszerkezetünk ? S ha mindezen kérdéseket a férfias becsérzet s büszke öntudat hangján vethetjük föl anélkül, hogy azokra tagadó feleletet várhatnánk, mily joggal nevez bennünket bárki is félbarbároknak ? Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Arany, Petőfi és Jókai, Joachim, Goldmark, Munkácsy vagy Benczúr, nem valamennyien magyarok-e ? — Igen, de ott van Tisza-Eszlár Scharf Móriczczal ! — Tehát e ronda fészek párái akadályozzák, hogy hazánk fővárosunk fényében fürödve tűnjék föl a világ előtt ! Scharf Móricz, egy nyomorult zsidó gyerek neve homályt vet ama halhatatlanok emlékére ! Ez csakugyan igaz, szomorúan igaz, de épen annak a durva porosznak legkevesebb joga volt mindezt szemünkre hányni. S csak még egyszer találkozhatnám vele ! Csak fölháborodásom hevében ne feledkeztem volna meg arról, hogy az antisemitizmus épen Poroszországban született, onnan kóborolt át hozzánk, hogy a fejlődő közművelődés legszebb csemetéin durva lábbal gázoljon. S csak vágtam volna mindezt fejéhez a porosznak s toroltam volna meg azonnal arczátlan nyelveskedését ! Ilyen gondolatoktól gyötörve, mentem le az étterembe, hogy »lúésfeledésül« egy pohár jó berlinit igyam. K. vendéglője, melyben lakom, zsidó, még pedig orthodox zsidó vendéglő. Érdekes társaság hiányával soha sincs itt az ember. A ki csak magát Berlinben orthodox zsidónak vallja s otthon nem étkezhetik, mind ebbe a vendéglőbe jön. Ott ül például a hüperorthodox rabbi, dr. L. különben tudós, de körülbelül már amolyan »félkegyelmű« ember, aki csak akkor szokott valamicskét enni, ha ereje többé nincs a böjtölésre. S ő mindezt isten dicsőségére teszi ! Odább látjuk H. tanárt, aki született magyar, de már régóta Berlinben lakik ; továbbá oldalvást Berlin egyik legismertebb orthodox börzehőse merészkedik kissé túlterjedelmesre domborodott potrohával ; a terem másik szögletében egy hosszú asztal van, mely körül csupa fiatal ember ül. Ezek mind »studentek«, jogászok, medikusok, technikusok, tanár- és rabbijelöltek. Ezekhez szegődöm, ezek társaságában bizonyosan legtöbb szórakozásom lesz. Udvarias engedelemkérés után leültem közéjök az egyik el nem foglalt székre.