Magyar-Zsidó Szemle 1. (1884)

1884 / 9. szám - ÉRTESÍTŐ - Országvilág - Seltmann Lajos: Külföldi utamból. Németország - B. H.: Gácsországból

5B7 LELTMANN LAJOS: KÜLFÖLDI UTAMBÓL. Csüggetegen, kifáradva s a legrosszabb hangulatban érkeztem Ber­­linbe. Folyton és szakadatlanul csengtek fülemben ama gúnyos szavak : »Csak iparkodjék mennél több czivilizácziót vinni magával félbarbár hazájába.« Tehát az én hazámnál kezdődnék Ázsia s én félbarbár volnék? Nincs nekünk fényes fővárosunk , nincsenek fölvilágosult államférfiaink, lánglelkű költőink, komoly tudósaink, világhírű művészeink ? Nincs nekünk szabadelvű alkotmányunk, nincs parlamentünk nagy szónokokkal, nincs nagyszabású kormányszerkezetünk ? S ha mindezen kérdéseket a férfias becsérzet s büszke öntudat hangján vethetjük föl a­nélkül, hogy azokra tagadó feleletet várhatnánk, mily joggal nevez bennünket bárki is félbar­­bároknak ? Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Arany, Petőfi és Jókai, Joachim, Goldmark, Munkácsy vagy Benczúr, nem valamennyien magya­­rok-e ? — Igen, de ott van Tisza-Eszlár Scharf Móriczczal ! — Tehát e ronda fészek párái akadályozzák, hogy hazánk fővárosunk fényében fürödve tűnjék föl a világ előtt ! Scharf Móricz, egy nyomorult zsidó gye­­rek neve homályt vet ama halhatatlanok emlékére ! Ez csakugyan igaz, szomorúan igaz, de épen annak a durva porosz­­nak legkevesebb joga volt mindezt szemünkre hányni. S csak még egyszer találkozhatnám vele ! Csak fölháborodásom hevében ne feledkeztem volna meg arról, hogy az antisemitizmus épen Poroszországban született, onnan kóborolt át hozzánk, hogy a fejlődő közművelődés legszebb csemetéin durva lábbal gázoljon. S csak vágtam volna mindezt fejéhez a porosznak s toroltam volna meg azonnal arczátlan nyelveskedését ! Ilyen gondolatoktól gyötörve, mentem le az étterembe, hogy »lúés­­feledésül« egy pohár jó berlinit igyam. K. vendéglője, melyben lakom, zsidó, még pedig orthodox zsidó vendéglő. Érdekes társaság hiányával soha sincs itt az ember. A ki csak magát Berlinben orthodox zsidónak vallja s otthon nem étkezhetik, mind ebbe a vendéglőbe jön. Ott ül például a hüperorthodox rabbi, dr. L. különben tudós, de körülbelül már amolyan »félkegyelmű« ember, a­ki csak akkor szokott valamicskét enni, ha ereje többé nincs a böjtölésre. S ő mindezt isten dicsőségére teszi ! Odább látjuk H. tanárt, a­ki született magyar, de már régóta Berlinben lakik ; továbbá oldalvást Berlin egyik legismertebb orthodox börzehőse merészkedik kissé túlterjedelmesre domborodott potrohával ; a terem másik szögletében egy hosszú asztal van, mely körül csupa fiatal ember ül. Ezek mind »studen­­tek«, jogászok, medikusok, technikusok, tanár- és rabbijelöltek. Ezekhez szegődöm, ezek társaságában bizonyosan legtöbb szórakozásom lesz. Udvarias engedelemkérés után leültem közéjök az egyik el nem foglalt székre.

Next