Magyar Zsidó Szemle 3. (Új folyam, 2006)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - Staller Tamás: Egy "nem-zsidó zsidó" író esete a huszadik századdal - Arthur Koestler
STALLER TAMÁS Egy ״ nem-zsidó zsidó” író esete a huszadik századdal Arthur Koestler Amikor a ״ zsidó” kifejezést használjuk, történetünk kezdetén, akkor már most el kell mondanunk, hogy írásunkban mindvégig ragaszkodni fogunk ahhoz a tézisünkhöz, hogy Arthur Koestler író volt. A szónak őseredeti értelmében. Azaz, annyiban volt író, amennyiben az író az, aki a tudóstól vagy a filozófustól abban tér el, hogy feltett szándéka a valóság újrateremtése. Éppen ezért, amikor Koestler zsidóságát exponáljuk, bevalljuk, nem kevés hátsó szándékkal a „zsidó” kifejezés kelet-európai karrierjének rehabilitációja felé kacsintva, hogy nem akarunk különbséget tenni Koestler írói mivolta és származása között. Vállalva akár az összes ódiumát is ennek. Más kérdés a „nem-zsidó zsidó”. A lengyelországi Krzanówban - 1907-ben - született író, mellesleg a mindezidáig leghitelesebb Leo Trockij és Jozef Sztálin életrajzok írója, Isaac Deutscher használja ezt a kifejezést egyik írásának címeként (Non-Jewish Jew and Other Essais - a kötetet Deutscher lánya, Tamara Deutscher rendezte sajtó alá, 1968-ban Londonban). A kommunizmus emberarcú változatában („szocialista-kommunistának” titulálta) mélyen hívő, ám a doktriner hivatalos verziót harcosan elutasító Deutscher, az 1967-es izraeli-arab háború idején, egy interjúban úgy vállalja föl zsidóságát és elkötelezett baloldaliságát, hogy egyúttal az arab kormányok imperialista, antiszemita és emberiség-ellenes politikáját is megbélyegzi. A szovjet rezsimek bukásáig Európában, a kommunista álláspont a „zsidó versus arab” világpolitikai szindróma esetében, köztudomásúan nem ez volt. Meglehetősen skizofrén, hogy ne mondjuk: moral insanite álláspontra kellett helyezkednie annak a kommunistának, aki nem mellesleg zsidó származásúként is nyilvántarthatta magát. Bár ez a politikailag motivált állapot valóban inkább volt pszichikailag deformált, mint etikailag kifogásolható. Az újabb időkben „self-hating”-nek vagy nemes egyszerűséggel identitás-zavarnak diagnosztizált mentális effektusról van szó. Ha jól meggondoljuk, a zsidó emberek történelmi emlékezetének homályába vész ez a szociális eredetűnek nyugodtan definiálható lelki betegség. Deutscher oly erudícióval érzékelte ezt, persze elsősorban az általa sokáig föltétel nélkül csodált munkásmozgalomban, hogy a közte és Koestler közti párhuzam kellő fölvezetést adhat az utóbbiról szóló tanulmánynak. De van itt még egy, esetünk szempontjából megkerülhetetlen adalék