Vid József szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 31. évfolyam (Budapest, 1944)
Számok listája - 18. szám
elé. A közönség lelke is annyira kiégett, hogy azért sem haragszik, ha egész életét pellengérre állítják és a legnyersebb gúnyolódás szennyes vizét öntik arcába. Nem baj, bármennyire undorító a komédia, csak szellemes és izgató legyen! Élhetetlen lett ez az emberfajta, aki csak egyet akart: határtalanul kiélni az életet. Egy kérdést sikerült tökéletesen megoldania: termelni tud búzát, acélt és selymet korlátlan mennyiségben, de már a gazdasági jólétet sem képes zavartalanul élvezni. Az élet minden más kérdése gyötrelmes rejtély lett előtte, amelynek kulcsát sehol sem találja. Legjobban mutatja ezt a nevelésügy terén bekövetkezett zűrzavar. Az idősebb nemzedék egyszerűen nem tudja, mit kezdjen a gyermek lelkével, vagy pedig az egész nevelést pártpolitikai célok szolgálatába állítja. E hasznossági szempont mellett a személyiség föltétlen érdekei és jogai nem vétetnek számításba. A természet nevében olyan életformákat alakítanak ki, amelyekben eltorzul és nyomorékká lesz a természet, mert legmélyebb igényeit és törekvéseit erőszakosan elfojtják. Azt hisszük, minden rémségnél és bűnténynél, amit most a haladás vagy egyéb „szent" érdekek nevében elkövetnek, súlyosabb az a merénylet, amelynek az ifjúság nagy része esik áldozatul. Ennek a gonoszságnak mélyén az a titok lappang, amelyről Szent Pál ír a tesszaloniakhoz intézett második levelében, különben teljesen érthetetlen volna. Apák és anyák művelik ezt a rombolást a gyermekeik szívében és azért úgy látszik, mintha a szülői érzés is elfajult volna bennük. Erre is vonatkozik Ágoston kemény igéje: gyűlöl téged az, aki rosszul szeret. A gyermek gyanútlan és lágy lelkébe a tévedések tömegét plántálják és sokan talán már nem is sejtik, milyen tragédiát fog teremni ez a halálos vetés. Megejtő szólamokkal csírájában elnyomják az ébredező lelkiismeretet. Gondolnak-e ezek az eszelősök arra, mi lesz abból az ifjúságból, amely a tisztaság parancsát polgári és keresztény előítéletnek tartja? De ők már igazi házasságot és családot sem akarnak, mert nekik csak új munkaerő és katona kell. Mi lesz azonban akkor majd, amikor ezek a bölcsőben kifosztott lelkek egyszer gondolkodni kezdenek, mert lelkük mélységei megszólalnak, vagy ami még valószínűbb, életük ürességétől gyötörve még vadabb lázálmok rabjai lesznek? Egy mondatba foglalva: az istentagadás álkultúrája létrehozta az életre alkalmatlan embert, mert megfosztotta méltóságának öntudatától. A keresztény népnek ebben a helyzetben kettős feladata van: egyrészt minden elszántsággal tiltakoznunk kell emberségünk lefokozása és meggyalázása ellen; másrészt élettel kell igazolnunk, hogy az emberi természet teljes kibontakozása csak a megváltás kultúrájában érhető el a mostani világrenden belül. Az emberek átlagának szellemi tompasága, megdöbbentő hajlamossága az öncsalásra és vérlázító következetlensége és irtózása a gondolkodástól, vajmi könnyen abba a kísértésbe hozhatja a legjobbakat is, hogy céltalan ezeknek természetünk mélységéről beszélni. Aki érzi magában ezt a mélységet, annak fölösleges róla szólni, aki pedig nem vette észre, annak minden oktatás falra hányt borsó. Billot szerint is az emberiség nagy része csak testileg felnőtt, de szellemileg kiskorúnak tekintendő, mert az élet legfőbb kérdései iránt érzéketlen. A nagy hittudósnak e kijelentését azonban nem szabad általános értelemben venni, mert a mindennapi tapasztalat mutatja, mennyire nem elég még a pogánynak sem a puszta földi táplálék, bár Gide azt meri mondani: az én istenem a természet. Az igazságot, a keresztény álláspontot Tertullianus fogalmazta meg páratlan erővel, amikor ezt a halhatatlan mondatot leírta: a lélek természeténél fogva keresztény. Más szóval olyan remekmű, amelyből a természetnél mérhetetlenül fenségesebbet is teremthet a Teremtő. Az Egyház dicsősége és örök érdeme a történelemben, hogy ennek a nagyságnak tudatát tántorodás nélkül képviselte alapításától fogva. Aki az emberiség haladását kívánja, akkor is köteles volna az Egyház működését támogatni, ha a keresztény tan csak egy valószínű, ragyogó szépségű elmélet volna és nem volna nagyobb bizonyossága, mint amennyi egy tudományos feltevésnek van. Pedig itt többszörösen igazolt bizonyosságról van szó. Ha sokakban süket és néma ez a mélység, semmit sem gyöngíti tételünk igazát, mert lélektani magyarázatát könnyen megtaláljuk az egyén mulasztásaiban vagy a környezet mostohaságában. A régiek azt szokták mondani: az ember a mindenségnek rövid foglalata. Gondolkodó állatnak nevezték, akiben az anyag a szellemi élet munkatársa lett és a szellem a test formája. Mióta az élettan tudománya kifejlődött, még jobban látjuk, mennyire a lényegünket ragadja meg ez a meghatározás, mert testünk kialakulása sem gondolható el a lélek irányító működése nélkül. Végletek egysége az ember, mert benne az anyag és szellem valóságos egészet alkot, holott e kettő fogalmilag kizárja egymást. Két világ törvényei és erői működnek benne és ezért olyan nehéz művészet egész embernek lenni. Állandóan kísért ugyanis bennünket az egyszerűsítés vágya, főleg olyan értelemben, hogy szellemi valónkat az élő anyag sajátos működésének tekintsük, pedig mélységünket csak a léleknek köszönjük, mivel ennek élete belsőleg független az anyag törvényeitől. Most azonban nem természetünk kettősségének kérdését akarjuk boncolgatni, hanem csak azt mutatjuk meg, mennyire a szellem törvényeinek hatalma alatt áll egész életünk. Nemzedékek kábultak már el attól a szédítő jelszótól, hogy az ember csak akkor lehet boldog, ha beéri önmagával és magánál nagyobb valóságot nem vesz tudomásul. Nem tagadjuk, ebben a gondolatban roppant vonzóerő van, csak az a hibája, hogy tökéletesen téves, mert a földi életben mindnyájan az elégedetlenség törvényének hódolunk. Az újabb időben ennek a fölfogásnak talán legtehetségesebb képviselője A. Gide kénytelen ilyen vallomást tenni: szükségképen az emberiség mai állapota fölé kell emelkednünk és ez olyan magával sodró gondolat, amellyel nyomban párosul mindannak gyűlölete, ami ezt a haladást gátolhatja. A szentek és forradalmárok egyformán beszélnek, vagyis sohasem tudják beérni azzal, ami van, mert az egész életet szeretnék meghódítani és életvágyuk tüzével annak minden aranyát magukba kívánják olvasztani. Csak a szentek szeme élesebb, mint a többieké, a gondolkodásuk merészebb, mert alaposabb, mint Gide úré és azért meglátják és megtalálják Istenben az élő és fogyatkozatlan határtalanságot. A fecske a fáraók korában is úgy építette fészkét, mint ma, tavasszal meg ősszel úgy vándorolt, mint ma, de embert nem találunk, aki egészen meg volna elégedve azzal, amije van és akit nem hajszolna egy eszmény és egy más világ álma, amelynek hívásai szüntelen dolgoznak benne. Egyik sem találja meg igazában helyét a földön és ezt a reánk annyira jellemző, lényegünket kimondó élményt csak így fogalmazhatjuk meg az idő határán innen: a teljesség és boldogság mindig ott van, ahol te ember, még nem vagy. Mélységünknek legnagyobb kutatói, a lélek világának mérnökei, fajtánknak legragyogóbb képviselői Platóntól Claudel-ig ebben a kérdésben mind egyformán nyilatkoznak, mintha a századok legjobbjai összebeszéltek volna. Itt a kutatás be van fejezve, az indukció tökéletes és ennek alapján fogalmazta meg a keresztény bölcselet egyik alapvető tételét, amelyre az egész erkölcstan épül : az emberi léleknek egyetlen kielégítő otthona csak a végtelen lehet. Ami ennél kevesebb, bármenynyire nagy legyen is, föltétlenül kevés nekünk. Ez a természet elemi követelése és legfőbb igénye és ha művelődéspolitikánk ezt szem elől téveszti, nyomorékká teszi bennünk a természetet. Megtérése után Ágoston három napon át folytatott baráti körével Cassiciacumban egy csodálatos társalgást, amelynek jegyzetei ránk maradtak. Annak a forrón erjedő kornak legnagyobb nyugtalanja, ez a féktelen vágyak rabja a boldog élet titkát bontotta ki övéi előtt és mindnyájan megállapodtak abban, hogy az igazság birtoklása nélkül az ember boldog nem lehet. Az örök ember örök hangja ez. Nem éri be igazságokkal, mert azok csak az egésznek töredékei. Neki a teljes, a végleges, a mindent magában foglaló személyes igazság kell, a részlegesek szülője és sugárzója kell, mert az értelem nyugtalansága csak ennek birtokában nyugszik el. Ez a minden igazság pedig csak abban van meg, aki maga a lét teljessége, íme, ekkora az ember mélysége. A kárhozat borzalma környékez meg bennünket, ha mindezt tudva végiggondoljuk, mekkora tervszerűséggel és milyen sikerrel irtották ki roppant tömegek lelkéből ennek az igazságnak sejtelmét is. Nem lehet egyetlen érvet fölhozni az istentagadás mellett, amely az alapos gondolkodás előtt megállta volna helyét, mert az értelem szoros következtetéssel biztosan hatol előre a végtelenig. A legmakacsabb kételkedő is kénytelen megengedni, hogy a világrejtélynek ez az egyetlen valószínű megoldása, tehát a lélek mélysége bizonyos értelemben akkora, amekkora a gondolkodás látóhatára, ez pedig a végtelen előtt meg nem áll. Akik ezt a tényt tagadják és agyonhallgatják, méghozzá nem meggyőződésből, mert ez nem lehet bennük, hanem merő politikai érdekből, azoknak nem lehet semmi mentségük a becsületesség ítélőszéke előtt. Az a szocializmus teszi ezt, amely öntudatlanul is olyan javakért harcol, amelyek mind az anyagiak fölött álló és azoktól merőben független szellemi értékek. A mozgalom lendítő ereje egy roppant erkölcsi indulat volt, nem pedig a sok mondvacsinált elmélet, amely a komoly bírálat mérlegén súlytalannak találtatott. Ez az indulat a szellem mélységeiből tört fel, mert az embert az erkölcsi szenvedés jobban gyötri, mélyebben érinti, mint a testi fájdalom. A jogfosztás, a megvetés és megalázás létünk alapját támadja meg, az ember önérzetét és méltóságának tudatát tapossa s azért a legnagyobb ellenhatást váltja ki benne. Ebből is nyilvánvaló, hogy egész mivoltunk a szellem világában gyökerezik, mert a jog, igazságosság, felelősség, személyi méltóság merőben szellemi értékek és jólétünkhöz éppúgy szükségesek, mint az anyagi javak. A minőségi különbség e két értékrend között tökéletes és végleges. A hűségből tett szolgálatokat lehet anyagiakkal is jutalmazni, de a hűséget magát pénzértékkel viszonozni nem lehet, hanem csak hasonló hűséggel. Annyira elemi tények ezek, hogy bizonyításra sem szorulnak, mert fenségükkel világítanak és nélkülözhetetlenségükkel igazolják ma- 70