Magyarok, 1947. (3. évfolyam, 1-12. szám)
1947-03-01 / 3. szám
mondja Rilke: „Es war durch und durch voller Bezug, auch äusserlich betrachtet.” Bár Ambrus viszont így: „Csupa huzat volt kívülről is.” Vagy: „Ihre Sinne gingen ein, einer nach dem anderen, zuletzt das Gesicht.” A magyar szövegben: „Érzékei megszűntek egymás után, először az arca.” A Feli szót,amely irhát jelent, egyszerűen szőrmének fordítja. Nem egy példát említhetnénk még hiányos német tudásának illusztrálására. De néha magyar nyelvérzéke is makacskodni kezd. „Figyelembe kerül, kevésnyi hely, öreg ceruza, bepótol, ez a vér miatt” a könyv folytonosan visszatérő, tipikus magyartalanságai közé tartoznak. Néha szavakat, sőt egész mondatokat is kihagy, noha az előszóban maga fejti ki, milyen fontos a mű lehetőleg szószerinti fordítása. Arról talán ne is beszéljünk, hogy ott, ahol nem pusztán a szavak jelentését, hanem az egész mű szellemét kellene követnie fordításában, gyengének bizonyul. Marie tudja, hogy nem tartozik a társadalom kiebrudaltjai közé, tudja, hogy szegény létére is jó ruhában kell járnia, de szeretné olyan alázattal viselni sorsát, mint egy bizonyos vak újságárus. Ezt az óhaját így fejezi ki: „Wenn es wieder Winter wird und ich muss einen neuen Mantel haben, gib mir, dass ich ihn so trage, solang er neu ist.” A fordító nem veszi észre, hogy a mondat a „muss”-on fordul meg és elsikkasztja a lényeget: „Ha újra tél lesz és új kabátra lesz szükségem, h add, hogy így viseljem amíg új.” A fordítás egyébként könnyen folyik, szinte túlságosan is könnyed, látszik, hogy nem került nagy megerőltetésbe. A fordító úgy kapja elő a mutatós szavakat, mint az ügyes kereskedő a kelmét a polcról. A szembeötlő hibák jó része nem érzéketlenségének, csak sietségének tulajdonítható.. CSŰRY ISTVÁN MARXIZMUS ÉS LOGIKA Fogarasi Béla könyve. Szikra, Budapest, 1946. A marxizmus magyarországi irodalma a felszabadulás óta két fronton harcol. Az egyik oldalon forradalmi alapjellege szerint harcban áll a kispolgári frázisidealizmus idejétmúlt sablonjaival, a másik oldalon állandóan tűz alatt kell tartania azt a nem kevésbé kispolgári és korlátolt vulgaritást, amelynek hirdetői a marxizmusban csak közgazdasági elméletet hajlandók látni. Az okos idealizmus közelebb áll a dialektikai materializmushoz, mint az ostoba materializmus, — írja Lenin. És amikor ilyen élesen elhatárolja magát a kispolgáriságtól, ha az materialista formában jelentkezik is, ezzel egyszersmind az ideológiai tisztaság szilárd bázisát építi ki a kispolgáriság másik formája, az idealista ellen. S aligha szorul bizonyításra ennek szükségessége a mi honi viszonyaink között is, amikor egyik fél a másik ostobaságában igyekszik magának megfelelő ellenfelet keresni, hamis azonosítással megkönnyítve azt a valóban nehéz feladatot, amit a hamisítatlan marxista dialektikával való ideológiai szembenállás jelent. A hamis azonosításról, mint a tőkés társadalom apologetikus gesztusáról különben Fogarasi könyvének egyik legfontosabb fejezete beszél. Ennek eszköze az erőszakos absztrakció: „amennyiben elvonatkoztatok attól ami egy konkrétumot az absztraktumától megkülönböztet, természetesen a konkrétum az absztraktum, és egyáltalán nem különbözik tőle” — idézi Marxot Fogarasi. S a marxista ideológus valóban napról-napra tapasztalhatja, hogy amivel tulajdonképpen először kell megküzdenie, az az absztrakt a mítoszszerű marxista szubsztituált alakja, amelyet az ideológiai reakció csempészett a konkrétum háta mögé, hogy könnyű ellenfelet találjon benne, és amely ködképet talán jószándékú, de mindenesetre avatatlan magán-marxisták magatartásukkal konkretizálnak, ilyen módon, esetleg szubjektív szándékaik ellenére is, objektíve kezére játszva a tőke eszmei harcának. Fogarasi könyve, ha úgy tetszik, felfogható interpretációnak is, mint Marx élete-művének, elsősorban A tőkének filozófiai szempontú megvilágítása. A tőke alcíme: a politikai ökonómia bírálata. Fogarasi felhívja a figyelmet a bírálat marxi fogalmának speciálisan filozófiai értelmére, és ennek összefüggéseire a klaszikus német filozófiával. A tőke módszerét elemezve bontja ki a dialektikus gondolkodás, dialektikus logika sajátos törvényeit. Ez azonban csak egyik oldala Fogarasi művének. A másik és lényegesebb mozzanat: A tőkének, mint műnek a dialektikus valóságfejlődés — tehát nem a filozófiatörténet — egészébe való totális beállítása. Fogarasi már az. Előszóban hangsúlyozza, hogy a gondolkodás tudományának továbbfejlesztése csak egy úton lehetséges: „ha a gondolkodást, mint a társadalmi fejlődés termékét fogjuk fel és ebből a szempontból kiindulva világítjuk meg a logika problémáit.” — A tőke nem csak a kapitalizmus rendszerének páratlanul finom és minuciózus anatómiája, hanem egyszersmind a kor valóságainak tükörképe az univerzális álláspontot képviselő proletariátus tudatában. A függelékképen közölt szép