Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)
1861-05-08 / 109. szám
1861. — 1. évfulyara. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 újkr. Bélyeg líj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 28 újkr. Egyes példányok OSTEHNAlffiN K. «■ NAMFEN ROBKHT könyvkereskedőknél 10 Rjkrajczáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. előfizetési ár: Egész év 18 ft. Félév 9 ft. Nap tvS.hv fi ft Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG Május-junius 2 havi folyamára 3 fr. 50 kr. Május-julius 3 „ „ 5 „ „ I hóra (csak helyben házhoz küldve)! „ 80 „ A „Magyarország“ kiadó hivatala. 109. OI. Országgyűlés. A nemzeti képviselőház XIX. ülése május 7-én. A jegyzőkönyv hitelesítése után jelenti a ház elnöke, hogy időközben Faur János, Paszku Fülöp, Manin Aurél és Babest Vincze, mind krassómegyei képviselők megbízó levelei beérkeztek. — A 9-es bizottmányhoz tétettek át tárgyalás végett. — Továbbá érkeztek még újabb adatok a Pongrácz Lajos választatása ellen emelt panaszhoz, melyek e tárgyban már vizsgálat lévén rendelve, a vizsgálattal megbízott Beniczky Lajos képviselőnek használat végett kiadattak. Kellemes tudomásul szolgáltak Aranyosszék és Küküllő megye bizottmányainak azon feliratai, hogy a jelen csonka országgyűlés érvényes határozatokat nem hozhatván, a koronázásba se bocsátkozzék addig, mig az országnak az 1848-diki törvényeken alapuló integritása biztosítva nincsen, jelenti még az elnök azt is, hogy hozzá Apponyi György országbírónak egy átirata érkezett, melyben tudatja, hogy az 1848. óta változott jogviszonyok ideiglenes intézkedéseket igényelvén, addig is, míg a törvényhozó testület a codificatio fontos feladatához foghatna, az országbírói értekezlet által megállapított elvek alkalmazását czélszerűnek látná. Ez érintett értekezlet munkálatai kinyomatni, és a tagok között kiosztatni rendeltetett. Végre tudatja, hogy Hauser Ernő, mint Balássy Antal buda városi képviselő választatásának megvizsgálására kiküldött vizsgáló tag, e tárgyban, valamint Kovács Lőrincz, mint a boldogult Palóczy László holttestét Miskolczra kisérő díszküldöttség előadója, jelentéseiket beadták az első a 9-es bizottmánynak véleményadás végett kiadatott, a másik pedig tudomásul vétetett. A most következett igazolásoknál Vlad Alajos, mint ki ellen kérvény be nem adatott, egyszerűen, Gál Péter pedig, miután mellette Horváth Döme, Ballagi Mór, Szabó Imre és Beniczky Lajos szót emeltek, szintén igazoltatott. Egy kis intermezzo fejlett ki az által, hogy Fráter Pál a kérdéses ügyben felszólalván, beszédét a saját választása alkalmából a házban keletkezett vitákra való vonatkozással kezdé, s csak az elnöknek kétszeri figyelmeztetése után, hogy itt ma, a napirenden kívül eső tárgyak nem tárgyaltathatnak, mondá ki, hogy Gál Pétert ő is igazoltatni óhajtja. Az igazolások e szerint befejeztetvén, Csengeri Imre jegyző a költségvetési bizottmány jelentését olvasta fel, mely is a szöveg ezen kitételének „azon képviselők, kik eddigelé meghivattak“ következőleg történt módosítása után „azon képviselők, kik eddigelé megjelenhettek” egész terjedelmében elfogadtatott. E határozat után tudatja elnök, hogy a ház pénztárnokául Pest megye magánpénztárnokát Liszkay Gedeon urat ajánlja. Bernáth Zsigm, Palóczy László halála által megürült hely elfoglalására, vagyis a ház korelnökéül Hunkár Antalt szólítja fel, mondván, hogy tán nemsokára szükség leszen korelnökre. Hunkár Antal, a korelnök üresen álló helyét általános éljenzés közt elfoglalja. Most a 9 osztálynak sorshúzás utjáni alakítása eszközöltetett, melynek befejeztével a gyűlés eloszlott. A legközelebbi ülés holnap reggel 10 órakor lesz, tárgyal tanácskozás az országgyűlés további teendőiről. PEST, május 7. Külföldi szemle. Még nincsenek tudósításaink az angol parlament május 4-ki üléséről. Azonban a május 3-ai ülés után ítélve, mely felől bővebb jelentéssel bírunk, előre is mondhatjuk, hogy az a távirati tudósítás nem szabatos, mintha Russel lord a lengyel és magyar ügyről oly exclusive (magyarosan: csak úgy félvállról) beszélt volna. Sőt azt tapasztaljuk, hogy a brit külügyminiszter, nem is junctim nyilatkozott e két ügyről. Már május 3-kán szóba hozta a lengyel eseményeket, anélkül, hogy felőlünk egy árva betűt ejtett volna. Beszédében legalább, nem találjuk ennek nyomát. Azt csak fel nem tehetjük, hogy valahol útközben, újra nyomták a nemes lord beszédét, a Magyarországot illető részt abból kihagyván: „Nincs Angliában ember — mondá a nemes lord — ki nagy rokonszenvvel ne viseltetnék Lengyelország iránt, e csatákban annyira kitűnő nemzet iránt, melynek múltja oly ragyogó s mely e pillanatig megőrzé nemzetiségi érzelmeit. Lehetetlen meg nem győződve lennünk arról, hogy Lengyelország jobb sorsra érdemes, melyben ne sirassa fel oszlatását, melynek 80—90 évvel ezelőtt áldozata lett. De nem szeretnék semmi olyat mondani, mi a lengyelekkel elhitethetné, hogy nemzetiségek ez ország (Anglia) némi segélyével állittatik majd vissza. Ha ez ügyben írtam is a pétervári udvarnak , egyáltalán nem kételkedem a válasz tartalmáról, melyet kapni fogok. Azt fogják felelni: a czár a legszabadelvübb engedményeket tette lengyel alattvalóinak s viszont csak a nyugalom fentartását kívánta az országban, nem von azért vissza semmi engedményt, de nem is megy azon korláton túl, melyet tiszteletben tartani szükségesnek ítél, hogy tekintélyét a lengyelek előtt megőrizze. Meglássák, hogy ilyen választ fogok kapni. „Hozzáteszem, hogy ami legutóbb Lengyelországban történt, igen sajnálatos. Meg nem foghatom, mert nem értesítették a varsói népet, mihez joga volt, hogy fegyverrel oszlatják szét az utczákon csoportosuló tömeget. E figyelmeztetés a varsói kormányzó kötelessége lett volna ép a nagyobb csoportosulás pillanatában, mi a közcsendet zavarható. Nem elég, hogy három ízben egymásután felszólították, mielőtt fegyverhez nyúltak. Én úgy tartom, hogy egy igazságos, okos és emberiséges kormányzó egy vagy két nappal előbb megintette volna őket, hogy erőszakot fog szétoszlatásukra használni, ha a közbékét megzavarják. „Nem tehetem le a ház asztalára a Varsóból kapott sürgönyöket, mivel annak következése, bizonyos személyek elhidegülése volna stb.“ Egész terjedelmében közöltük a nemes lord beszédét, az olvasó maga fogja ez után magát tájékozni. Ha ily meleg rokonszenvvel nyilatkozott Lengyelországról , elhihetjük szerénytelenség nélkül, hogy rólunk sincs oka roszat mondani. Azt eddig is tudtuk, hogy Anglia bizony fegyveres gyámolításban, nem igen szokta az elnyomott népeket részesíteni, de mily nagy haszna van „semlegességének” azt az olasz háború alatt tapasztaltuk. Hertzen, orosz menekült, a londoni „Kolokol“ szerkesztője, Garibaldihoz intézett válaszában azt írja, hogy az oroszok s így ő is azok között, minden szláv faj egyesítéséről álmodoztak, de most belátja, hogy Lengyelországnak függetlenné kell lenni Német- és Oroszországok közé védfalut beékelve. Varsóból újabb vérengzésekről tudósítanak. A tudósító azonban hozzáteszi, hogy noha a lengyel nép igen el van keseredve, kivált, mióta a czár az öldöklésben bűnrészes parancsnokokat kitüntette (?), ez összeütközésről szállingó híreket tartózkodva kell fogadni. A párisi börze az olasz kölcsönről, a párisi miniszteri tanács meg arról értekezett, elismerje-e az olasz királyságot ? Hogy e két különböző dolgot egy füst alatt akarták végezni, ez nagyon természetes : ha a franczia kormány elismeri az olasz királyságot, hitele azonnal nagyobb — mennél nagyobb (azaz : biztosb) pedig valaki hitele, annál könnyebben, és annál olcsóbb pénzt kap, és a többi. Azonban a minisztertanács nem tarta tanácsosnak, még most az olasz királyságot elismerni, hogy azonban a kölcsönvételnél mégis legyen valami előnye, nem nevezik azt piemonti, hanem Viktor Emánuel kölcsönének. Az „Opinion Nationale“ és a tisztes, komoly Journal des Debats polémiába keveredtek — Magyarország felett. A komoly tisztes férfiú, jobb kezén ragad (azt a positiónkat véve fel, hogy nyugatra nézünk) s egy rántással oda akar bennünket és a Dunát a Wien folyóba penderíteni. Az Opinion bal kezén fog, s azt mondja : nem oda Buda! a Duna keletre foly s beleszakad a Száva, Dráva és a többi, nektek egy független királyságot kell alkotni a déli szlávokkal, melynek fővárosa Pest legyen! A komoly tisztes férfiú erre replikáz : ám legyetek hát föederativ-autonom államok, hanem abban a csoportban , hogy most Schmerling úr palotája alatt vagytok a rajxrattal Bécsben. Csak azt szeretnék tudni: mi haszna lenne ebből a Debatsnak ? Lássuk igaz-e ? Azon szövetség, melyről mi álmodozunk s mely több millió ember óhaja, nagyrészben a szláv népekből állván, oly viszonylagos egyféleséget képezne, mit most az osztrák birodalom összegében hiában keresünk; ez magába ölelné mindazon népeket, melyek függetlenségre vágynak, s eredménye az lenne, hogy a büszke Habsburg ház a hatalmak közt ötödik rangra sülyedne le, e hatalom, mely a szabadelvű törekvések elleni gyűlölete és Franczia- s Poroszország iránti ellenséges állása és uralkodásszomja miatt Európának mindig csak véres összeütközéseket készít, s végre megadná e szövetség Olaszországnak azon biztosságot, mire annak oly nagy szüksége van, hogy egységét megszilárditsa s a nemzetek közt az öt illető helyet elfoglalja. A „Débats“ becsmérlőleg ábrándképnek nevezheti e szövetséget, azonban a közvélemény ítél köztünk és közte. Kövessük ellenfelünket saját területére. A „Débats“-nak természet művét tetszik látni ezen erőszakos összecsoportosításban, a népségekez összefüggés nélküli keverékében, melyekből az osztrák birodalom áll, és e népek fájdalmasan nyögnek a császári bot alatt. Sokkal inkább tiszteljük a természetet, s nem akarunk méltatlanságot követni ellene az által, hogy feltegyük róla, mikép e fantastikus rakma összehozására kezét kinyújtotta volna, mely magyarok, németek, csehek, morvák, tót, ruthén, szlovén, horvát, szerb, oláh, olaszokból sat. van összetákolva. Láthatták hétfőn a központi gyűlés megnyitása alkalmával mennyi természetszerű van a népfajok e zavaros halmazában, melyeknek sem szokásaik, sem érdekeik, sem törekvésük, sem nyelvök nem ugyanaz. Arról volt szó, hogy az uralkodónak a törvény parancsolta hűségi nyilatkozatot megtegyék, az egész formula csak három sorból állt, s a kamara elnökének sorba kellett venni a gyűlés száznyelvű tagjait, hogy a németül nem értő tagoknak e három sorocska tartalmát megmagyarázza, pedig sem a magyarok, sem a szerbek, sem a horvátok, sem a velenczeiek nem voltak még ott. A természet tehát visszautasítja e tárgyban részvételét amit kollégánk szíves jóindulattal rá erőszakolt. Még csak az marad hátra a Débats-nak, hogy ellenünkben a kor és a történelem működését hozza fel. De hát mit mutat fel nekünk a történelem egyebet, mint házasság, bekeblezés, foglalások eredményét, erőszakot,mindennemű ármányt, cselszövényt és igazságtalanságot ? Mit mutat fel az idő ? Hosszabb vagy rövidebb idei tartamát oly kormánynak, melynek sem szentesítése, sem jogai, sem szabadsága nincs. A történelemnek ilyetén elmélete valóban nagyon is kényelmes lenne! Ilyen elmélettel mindent amnestizálni, igazolni és imádni lehetne a cár kényuralmától, a szultán jó tetszése és le a rabszolgaságig, melynek eredete oly régi mint a világé. A Débats hála Isten ennyire még nem jutott, azonban oly középúti politikát követ, mely igen gyakran háttérbe szorítja az elveket, csakhogy a kiegyezkedéseket pártolhassa. Azonban korunkban a kérdések tisztán fel vannak téve; végső küzdelem állt be az uralkodói jog és a népfelsőség eszméje közt. Nyilatkoznunk kell vagy a népek mellett, vagy ellenük , vagy a régi európai jogok, vagy az újak mellett, melyek a népek öntudatában gyökereznek; a kiegyezkedések kora lejárt.“ Az „Opinion nationale“ május 5-iki számában polemizál a magyar kérdésben a „Journal des Débats“-val. A „Journ. d. Déb.“ felszólít — úgymond az „Opinion* — nyítanók meg „ritka megjegyzéseinket, melyeket Magyarországról irt közelebbi czikkei ébresztettek bennünk. Legkevésbbé sem vonakodunk ezt tenni, már csak azért is, hogy kedves collegánknak kedvére tehessünk. Mi a nemzetiségi eszme védői vagyunk; minden nemzetiségnek szabad és független állapotot óhajtunk, s nézetünk szerint oly szövetség, mely a magyarok és Ausztria délszláv tartományaiból alakulna, e népeknek, de Európának is javára lenne. A „Débats” máskép vélekedik. — Azonban szeretetreméltó nyájassággal azt mondja nekünk, hogy ő is a szövetség mellett van, mint mi, azon különbséggel, hogy Bécs, ne Pest legyen annak fővárosa. Később azonban sokkal méltóságosabb hangon mondja, mikép : „azon szövetség, melyről az „Opinion nationale“ álmodozik, csak ábrándkép, mely nem valósulhat, s ha igen, csak véres küzdelem után. Amit mi óhajtunk alapos, az a természet, történelem és idő műve.“ Szerda, május 8. Belföldi szemle. — Torontál megyéből írják nekünk, hogy a megyei bizottmány közgyűlése ápril 28-dikán hazaárulóknak nyilvánította, akik a császári adó behajtásában legcsekélyebb részt is veendnek. A megye többször távsürgönyzött felsőbb helyekre a katonai eljárás miatt, orvoslás sehonnan sem érkezett. A helyett a katonaság kedélyesen mulat. A tudósítónktól a katonai gazdálkodásról részletes leírást kaptunk, melyből helyszűke miatt fájdalom csak néhány pontot emelhetünk ki. A katonák elszállásolásán a városi szolgákat akarták használni, de ezek megtagadták az engedelmességet, s ennek következtében a hősöktől megkardlapozásban részesültek. A városháza ostrom alá vétetett; a bírót fegyver között hurczolták a pénztárhoz, melyet erőszakkal nyitottak föl. A katonákat különösen a megyei képviselőknél szállásolták be, kik őket gazdagon vendégelték meg. 29-dikén Titelből, hová táviratoztak volt, megint valami 900 katona érkezett meg, számtalan nőkkel, gyermekekkel s agg férfiakkal, kiket azon hir hajtott a városba, hogy a nép a katonasággal összecsapott s mindkét részről sok a halott és sebesült. Midőn a katonaság a piaczon gúlákba rakott fegyverei körül tanyázott, császári tisztviselők kevélyen s kihívó tekintettel járkáltak a nép között, így Piáján, volt polgármester. — A „steuerinspector“ kabátja zsebéből két pisztoly kandikált ki. Esti 7 órakor megint elszállásolták a katonákat a megyei s városi tisztviselőknél, — ügyvédeknél s képviselőknél, 35, sőt 50 emberével is; a tisztek meghagyták a legényeknek, hogy a legszebb szobákat foglalják el s ha ellentállásra találnának vagy nem kapnának elegendő ételt, italt, használják fegyverüket, s ha ágyuk nem lesz, vessék ki gazdáikat az ágyból stb. Előtte való este még figyelmeztették a katonákat, vigyázzanak magukra éjjel, „mert a lakosság le akarja őket gyilkolni.“ — Részint a derék határőrök józan felfogása, úgymond tudósítónk (kit további tudósításokra is szívesen felkérünk), részint a nép békés szelleme nem engedte, hogy legkisebb összeütközés is történjék. A végrehajtás így folyt május 4-kéig 1300 katonával s mintegy 2000 főre menő nővel és gyermekkel. Május 4-én Mellenczére, Kumandra, Basahidra stb. indították a katonákat, mind közelebb N.-Kikindához, hol már a gőzkocsi számokra készen van. — Lugoson május 3-dikán fogtak a császári adónak katonai erővel behajtásához. (A lugosi levelet, mely a krassómegyei közgyűlésről s Mocsonyi úrról is szól, kénytelenek vagyunk lapunk jövő számára halasztani.) — Az adónak erőszakkal behajtása Debreczenben is megkezdetett. Onnan írják nekünk máj. 6-ról: Épen most (d. e. 11 óra) szállotta meg a katonaság Faller cs. adóhivatalnok vezetése alatt, a városházát, az adó- és számvevő-hivataloktól az adó- és összeírási könyveket hordják. Csendesség van. Türünk a jobblétért. Az isten majd megfizet mindenkinek, cselekedete szerinti érdeméért. — Nyitramegye bizottmánya máj. 1-jén megnyílt közgyűlésében a cs. k. adó katonai behajtása által sújtandó polgárokra nézve elhatározta, hogy ezeket kártalanítani fogja. (Ez érdekes gyűlésnek olvasónk alább részletes leirását találja.) — Esztergom megyének mint Dunay levelezőnk értesít, máj. 6-án tartott bizottmányi gyűlését az első alispán azon inditványnyal nyitá meg, hogy a hon boldogult nagy fiainak Majláth és Palóczynak érdemei jegyzőkönyvbe igtattassanak, családjaiknak, illetőleg Borsod megye és Miskolcz városának a megye részvétiratot küldjön, Palóczyért különösen a megyei tisztviselők egész a jövő közgyűlésig gyászt hordjanak. Az indítvány lelkesedéssel fogadtatott. — Az úrbéri törvényszék és telekkönyvi hivatalok irományait a megye átvette. — A helytartótanács rendelete iránt, melyet az adóbehajtás érdemében a megyékhez indított, következő végzés hozatott : A helytartótanács rendeletét nem kevésbbé, mint magát a behajtandó adót s a behajtási módot a megye törvénytelennek nyilvánítja, ennek eszközléséhez segédkezet nyújtani tisztviselőinek úgy, mint minden egyesnek megtiltja, s csak a fegyveres erőnek enged. A megyei házi adó pontos befizetését mindenkinek kötelességévé teszi. Miután pedig a helytartótanács ily törvénytelen czélok eszközlésére magát eszközül odaengedő, jegyzőkönyvileg bizalmatlanságot szavaz neki a megye; az egész tárgyat pedig mint sérelmet, az országgyűlésnek följelenti, tőle kérvén orvoslást.• Az országgyűlési képviselők mellé két ifjat küld a megye s fölszólítja a várost egy harmadiknak küldésére azon nyilatkozattal, hogy ennek kitartásához is aránylag szívesen járul a megye. — Indítvány tétetett a botbüntetés eltörlésére. E tárgyhoz többen szólottak, jelesen: Besze János, Érti Károly, Hamar Pál, Forgách gr., Paczolay János, Miskolczy Márton. A fenyítésnek ezen módját elvben mindannyian eltörlendőnek vélik; miután azonban e pontban sem akar a megye az országgyűlésnek praeoccupálni, végzésbe ment, hogy választmány küldessék ki, mely legalább ideiglenes büntető-rendtartást dolgozzon ki, s azt a megyének terjessze föl. — Végre körlevél útján föl fognak kéretni a megyék, hogy leveleiket ne borítékba burkolva expediálják, hanem hitelesség kedvéért magát a levelet lássák el a hivatalos és hiteles pecséttel. Az adóbehajtás ugyancsak 6-dikán Esztergom városában el is kezdődött, a mennyiben a városház tetemét fegyveres erő szállotta meg s megszállva tartja három napig, mikor aztán az egyesekre kerül a sor. Egy másik tudósítónk ez eljárásról értesítvén, azon részletet említi, hogy egy hivatalt vesztett kétszínű egyén ment be a katonák élén a tanácsterembe, ott — úgymond — bevárandó az adóköteles népet. — Beszterczebánya hatóságának f. hó 3-kán tartott közgyűlésében a katonai adóbehajtást jelentő helytartótanácsi intézmény kerülvén szőnyegre, az ugyanezen gyűlésben fölesketett s bevezetett uj tanácsos, Eisert Ottó indítványa, hogy a leirat, mint törvénytelen testület közleménye, tudomásul vétetvén, félre, a cs. k. adó behajtása ellen pedig jegyzőkönyvileg óvás tétessék, határozattá emeltetett. Ezután a már átvett megyei telekkönyv (a mennyiben a városra tartozik) vétetett tárgyalás alá s telekkönyvi vezetőül Svehla Gusztáv választatott. — Neves megye a telekkönyveket félreteszi s a múltra nézve mi tekintet alá jőjenek, az országgyűlés végzésétől függeszti föl. A kir. curiát, kerületi táblákat és váltótörvényszékeket törvényes hatóságoknak, mostani személyzetökkel, nem ismeri el. Nógrád ismeretes határozatához (hogy a bécsi birodalmi tanácsba küldők és menők hazaárulók) Heves is hozzáállott; Közép-Szolnok levele folytán egyszersmind kimondta, hogy még az 1848-diki törvények valósággá nem váltak s az idegen katonaság az országot el nem hagyja, a magyar katonaság pedig itthon nincs, addig koronázásról szó sem lehet. (A részletes tudósítást jövőre kell halasztanunk). — Selmeczről máj. 3-dikáról azt írják, hogy