Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-08 / 109. szám

1861. — 1. évfulyara. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 újkr. Bélyeg líj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 28 újkr. Egyes példányok OSTEHN­AlffiN K. «■ N­AMFEN­ ROBKHT könyvkereskedőknél 10 Rjkrajczáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. előfizetési ár: Egész év 18 ft. Félév 9 ft. Nap tvS.h­v fi ft Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG­ Május-junius 2 havi folyamára 3 fr. 50 kr. Május-julius 3 „ „ 5 „­­ „ I hóra (csak helyben házhoz küldve)! „ 80 „ A „Magyarország­“ kiadó hivatala. 109. OI. Országgyűlés. A nemzeti képviselőház XIX. ülése május 7-én. A jegyzőkönyv hitelesítése után jelenti a ház elnöke, hogy id­ő­közben Faur János, Paszku Fülöp, Manin Aurél és Babest Vincze, mind krassómegyei képviselők megbízó levelei beérkeztek. — A 9-es bizottmányhoz tétettek át tárgyalás végett. — To­­vábbá érkeztek még újabb adatok a Pongrácz Lajos választatása ellen emelt panaszhoz, melyek e tárgyban már vizsgálat lévén rendelve, a vizsgálattal megbí­zott Beniczky Lajos képviselőnek használat végett kiadattak. Kellemes tudomásul szolgáltak Aranyos­szék és Küküllő megye bizottmányainak azon felira­tai, hogy a jelen csonka országgyűlés érvényes ha­tározatokat nem hozhatván, a koronázásba se bo­csátkozzék addig, mig az országnak az 1848-diki törvényeken alapuló integritása biztosítva nincsen, jelenti még az elnök azt is, hogy hozzá Apponyi György országbírónak egy átirata érkezett, melyben tudatja, hogy az 1848. óta változott jogviszonyok ideiglenes intézkedéseket igényelvén, addig is, míg a törvényhozó testület a codificatio fontos feladatá­hoz foghatna, az országbírói értekezlet által megálla­pított elvek alkalmazását czélszerűnek látná. Ez érin­tett értekezlet munkálatai kinyomatni, és a tagok kö­zött kiosztatni rendeltetett. Végre tudatja, hogy Hauser Ernő, mint Balássy Antal buda városi kép­viselő választatásának megvizsgálására kiküldött vizsgáló tag, e tárgyban, valamint Kovács Lőrincz, mint a boldogult Palóczy László holt­testét Miskolczra kisérő díszküldöttség előadója, jelentéseiket beadták az első a 9-es bizottmánynak véleményadás végett kiadatott, a másik pedig tudomásul vétetett. A most következett igazolásoknál Vlad Alajos, mint ki ellen kérvény be nem adatott, egyszerűen, Gál Péter pedig, miután mellette Horváth Döme, Ballagi Mór, Szabó Imre és Beniczky Lajos szót emeltek, szintén igazoltatott. Egy kis intermezzo fej­lett ki az által, hogy Fráter Pál a kérdéses ügyben felszól­alván, beszédét a saját választása alkalmából a házban keletkezett vitákra való vonatkozással kez­­dé, s csak az elnöknek kétszeri figyelmeztetése után, hogy itt ma, a napi­renden kívül eső tárgyak nem tárgyaltathatnak, mondá ki, hogy Gál Pétert ő is igazoltatni óhajtja. Az igazolások e szerint befejeztetvén, Csengeri Imre jegyző a költségvetési bizottmány jelentését ol­vasta fel, mely is a szöveg ezen kitételének „azon képviselők, kik eddigelé meghivattak“ követke­zőleg történt módosítása után „azon képviselők, kik eddigelé megjelenhettek” egész terjedelmében elfogadtatott. E határozat után tudatja elnök, hogy a ház pénztárnokául Pest megye magán­pénztárnokát Liszkay Gedeon urat ajánlja. Bernáth Zsigm, Palóczy László halála által megürült hely elfoglalására, vagyis a ház korelnö­­kéül Hunkár Antalt szólítja fel, mondván, hogy tán nemsokára szükség leszen korelnökre. Hunkár Antal, a korelnök üresen álló he­lyét általános éljenzés közt elfoglalja. Most a 9 osztálynak sorshúzás utjáni alakítása eszközöltetett, melynek befejeztével a gyűlés el­oszlott. A legközelebbi ülés holnap reggel 10 órakor lesz, tárgyal tanácskozás az országgyűlés további teendőiről. PEST, május 7. Külföldi szemle. Még nincsenek tudósításaink az angol parla­ment május 4-ki üléséről. Azonban a május 3-ai ülés után ítélve, mely felől bővebb jelentéssel bírunk, előre is mondhatjuk, hogy az a távirati tudósítás nem szabatos, mintha Russel lord a lengyel és magyar ügyről oly exclusive (magyarosan: csak úgy fél­vállról) beszélt volna. Sőt azt tapasztaljuk, hogy a brit külügyminiszter, nem is j­u­n­c­t­i­m nyilatkozott e két ügyről. Már május 3-kán szóba hozta a lengyel eseményeket, a­nélkül, hogy felőlünk egy árva betűt ejtett volna. Beszédében legalább, nem találjuk en­nek nyomát. Azt csak fel nem tehetjük, hogy vala­hol útközben, újra nyomták a nemes lord beszédét, a Magyarországot illető részt abból kihagyván: „Nincs Angliában ember — mondá a nemes lord — ki nagy rokonszenvvel ne viseltetnék Len­gyelország iránt, e csatákban annyira kitűnő nem­zet iránt, melynek múltja oly ragyogó s mely e pil­lanatig megőrzé nemzetiségi érzelmeit. Lehetetlen meg nem győződve lennünk arról, hogy Lengyel­­ország jobb sorsra érdemes, melyben ne sirassa fe­l o­s­z­l­a­t­á­s­át, melynek 80—90 évvel ezelőtt áldozata lett. De nem szeretnék semmi olyat mondani, mi a lengyelek­kel elhitethetné, hogy nemzetiségek ez ország (Anglia) némi segélyével állit­­tatik majd vissza. Ha ez ügyben írtam is a pétervári udvarnak , egyáltalán nem kételkedem a válasz tartalmáról, melyet kapni fogok. Azt fogják felelni: a czár a legszabadelvübb engedményeket tette lengyel alattvalóinak s viszont csak a nyuga­lom fentartását kívánta az országban, nem von azért vissza semmi engedményt, de nem is megy azon kor­láton túl, melyet tiszteletben tartani szükségesnek ítél, hogy tekintélyét a lengyelek előtt megőrizze. Meglássák, hogy ilyen választ fogok kapni. „Hozzáteszem, hogy ami legutóbb Len­­gyelországban történt, igen sajnálatos. Meg nem foghatom, mert nem értesítették a varsói népet, mihez joga volt, hogy fegyverrel oszlatják szét az utczákon csoportosuló tömeget. E figyelmeztetés a varsói kormányzó kötelessége lett volna ép a na­gyobb csoportosulás pillanatában, mi a közcsendet zavarható. Nem elég, hogy három ízben egymásután felszólították, mielőtt fegyverhez nyúltak. Én úgy tartom, hogy egy igazságos, okos és embe­­riséges kormányzó egy vagy két nappal előbb megintette volna őket, hogy erő­szakot fog szétoszlatásukra használni, ha a köz­békét megzavarják. „Nem tehetem le a ház asztalára a Varsóból ka­pott sürgönyöket, mivel annak következése, bizonyos személyek elhidegülése volna stb.“ Egész terjedelmében közöltük a nemes lord be­szédét, az olvasó maga fogja ez után magát tájé­kozni. Ha ily meleg rokonszenvvel nyilatkozott Len­gyelországról , elhihetjük szerénytelenség nélkül, hogy rólunk sincs oka roszat mondani. Azt eddig is tudtuk, hogy Anglia bizony fegyveres gyámolítás­­ban, nem igen szokta az elnyomott népeket részesí­teni, de mily nagy haszna van „semlegességének” azt az olasz háború alatt tapasztaltuk. H­e­r­t­z­e­n, orosz menekült, a londoni „Kolo­­kol“ szerkesztője, Garibaldihoz intézett válaszában azt írja, hogy az oroszok s így ő is azok között, min­den szláv faj egyesítéséről álmodoztak, de most be­látja, hogy Lengyelországnak függetlenné kell lenni Német- és Oroszországok közé védfalut beékelve. Varsóból újabb vérengzésekről tudósítanak. A tudósító azonban hozzáteszi, hogy noha a lengyel nép igen el van keseredve, kivált, mióta a czár az öldöklésben bűnrészes parancsnokokat kitüntette (?), ez összeütközésről szállingó híreket tartózkodva kell fogadni. A párisi börze az olasz kölcsönről, a párisi mi­niszteri tanács meg arról értekezett, elismerje-e az olasz királyságot ? Hogy e két különböző dolgot egy füst alatt akarták végezni, ez nagyon természetes : ha a franczia kormány elismeri az olasz királyságot, hitele azonnal nagyobb — mennél nagyobb (azaz : biztosb) pedig valaki hitele, annál könnyebben, és annál olcsóbb pénzt kap, és a többi. Azonban a mi­nisztertanács nem tarta tanácsosnak, még most az olasz királyságot elismerni, hogy azonban a kölcsön­­vételnél mégis legyen valami előnye, nem nevezik azt piemonti, hanem Viktor Emánuel kölcsönének. Az „Opinion Nationale“ és a tisztes, komoly Journal des Debats polémiába keveredtek — Ma­gyarország felett. A komoly tisztes férfiú, jobb kezén ragad (azt a positiónkat véve fel, hogy nyugatra nézünk) s egy rántással oda akar bennünket és a Dunát a Wien folyóba penderíteni. Az Opinion bal kezén fog, s azt mondja : nem oda Buda! a Duna ke­letre foly s be­leszakad a Száva, Dráva és a többi, nektek egy független királyságot kell alkotni a déli szlávokkal, melynek fővárosa Pest legyen! A komoly tisztes férfiú erre replikáz : ám legyetek hát föede­­rativ-autonom államok, hanem abban a csoportban , hogy most Schmerling úr palotája alatt vagytok a rajxrattal Bécsben. Csak azt szeretnék tudni: mi haszna lenne ebből a Debatsnak ? Lássuk igaz-e ? Azon szövetség, melyről mi álmodozunk s mely több millió ember óhaja, nagyrészben a szláv népek­ből állván, oly viszonylagos egyféleséget képezne, mit most az osztrák birodalom összegében hiában keresünk; ez magába ölelné mindazon népeket, me­lyek függetlenségre vágynak, s eredménye az lenne, hogy a büszke Habsburg ház a hatalmak közt ötö­dik rangra sülyedne le, e hatalom, mely a szabadelvű törekvések elleni gyűlölete és Franczia- s Poroszor­szág iránti ellenséges állása és uralkodásszomja miatt Európának mindig csak véres összeütközése­ket készít, s végre megadná e szövetség Olaszor­szágnak azon biztosságot, mire annak oly nagy szük­sége van, hogy egységét megszilárditsa s a nemze­tek közt az öt illető helyet elfoglalja. A „Débats“ becsmérlőleg ábrándképnek nevezheti e szövetséget, azonban a közvélemény ítél köztünk és közte. Kövessük ellenfelünket saját területére. A „Dé­­bats“-nak természet művét tetszik látni ezen erősza­kos összecsoportosításban, a népségek­ez összefüg­gés nélküli keverékében, melyekből az osztrák biro­dalom áll, és e népek fájdalmasan nyögnek a császári bot alatt. Sokkal inkább tiszteljük a természetet, s nem akarunk méltatlanságot követni ellene az által, hogy feltegyük róla, mikép e fantastikus rakma ös­­­szehozására kezét kinyújtotta volna, mely magyarok, németek, csehek, morvák, tót, ruthén, szlovén, hor­­vát, szerb, oláh, olaszokból sat. van összetákolva. Láthatták hétfőn a központi gyűlés megnyitása alkalmával mennyi természetszerű van a népfajok e zavaros halmazában, melyeknek sem szokásaik, sem érdekeik, sem törekvésük, sem nyelvök nem ugyanaz. Arról volt szó, hogy az uralkodónak a törvény­ pa­rancsolta hűségi nyilatkozatot megtegyék, az egész formula csak három sorból állt, s a kamara elnöké­nek sorba kellett venni a gyűlés száznyelvű tagjait, hogy a németül nem értő tagoknak e három sorocska tartalmát megmagyarázza, pedig sem a magyarok, sem a szerbek, sem a horvátok, sem a velenczeiek nem voltak még ott. A természet tehát visszautasítja e tárgyban részvételét a­mit kollégánk szíves jó­indulattal rá erőszakolt. Még csak az marad hátra a Débats-nak, hogy ellenünkben a kor és a történelem működését hozza fel. De hát mit mutat fel nekünk a történelem egyebet, mint házasság, bekeblezés, foglalások ered­ményét, erőszakot,mindennemű ármányt, cselszövényt és igazságtalanságot ? Mit mutat fel az idő ? Hosszabb vagy rövidebb idei tartamát oly kormánynak, mely­nek sem szentesítése, sem jogai, sem szabadsága nincs. A történelemnek ilyetén elmélete valóban na­gyon is kényelmes lenne! Ilyen elmélettel mindent amnestizálni, igazolni és imádni lehetne a c­ár kény­uralmától, a szultán jó tetszése és le a rabszolgaságig, melynek eredete oly régi mint a világé. A Débats hála Isten ennyire még nem jutott, azonban oly középúti politikát követ, mely igen gyakran háttérbe szorítja az elveket, csakhogy a kiegyezkedéseket pártolhassa. Azonban korunkban a kérdések tisztán fel vannak téve; végső küzdelem állt be az uralkodói jog és a népfelsőség eszméje közt. Nyilatkoznunk kell vagy a népek mellett, vagy elle­nük , vagy a régi európai jogok, vagy az újak mel­lett, melyek a népek öntudatában gyökereznek; a kiegyezkedések kora lejárt.“ Az „Opinion nationale“ május 5-iki számában polemizál a magyar kérdésben a „Journal des Débats“-val. A „Journ. d. Déb.“ felszólít — úgymond az „Opinion* — nyítanók meg „ritka megjegyzésein­ket, melyeket Magyarországról irt közelebbi czikkei ébresztettek bennünk. Legkevésbbé sem vonako­dunk ezt tenni, már csak azért is, hogy kedves col­­legánknak kedvére tehessünk. Mi a nemzetiségi eszme védői vagyunk; min­den nemzetiségnek szabad és független állapotot óhajtunk, s nézetünk szerint oly szövetség, mely a magyarok és Ausztria délszláv tartományaiból ala­kulna, e népeknek, de Európának is javára lenne. A „Débats” máskép vélekedik. — Azon­ban szeretetreméltó nyájassággal azt mondja ne­künk, hogy ő is a szövetség mellett van, mint mi, azon különbséggel, hogy Bécs, ne Pest legyen annak fővárosa. Később azonban sokkal méltóságosabb hangon mondja, mikép : „azon szövetség, melyről az „Opinion nationale“ álmodozik, csak ábrándkép, mely nem valósulhat, s ha igen, csak véres küzdelem után. A­mit mi óhajtunk alapos, az a természet, tör­ténelem és idő műve.“ Szerda, május 8. Belföldi szemle. — Torontál megyéből írják nekünk, hogy a megyei bizottmány közgyűlése ápril 28-dikán haza­árulóknak nyilvánította, a­kik a császári adó behaj­tásában legcsekélyebb részt is veendnek. A megye többször távsürgönyzött felsőbb helyekre a katonai eljárás miatt, orvoslás sehonnan sem érkezett. A helyett a katonaság kedélyesen mulat. A tudósítónk­tól a katonai gazdálkodásról részletes leírást kap­tunk, melyből helyszűke miatt fájdalom csak néhány pontot emelhetünk ki. A katonák elszállásolásán a városi szolgákat akarták használni, de ezek megta­gadták az engedelmességet, s ennek következtében a hősöktől megkardlapozásban részesültek. A város­háza ostrom alá vétetett; a bírót fegyver között hur­­czolták a pénztárhoz, melyet erőszakkal nyitottak föl. A katonákat különösen a megyei képviselőknél szállásolták be, kik őket gazdagon vendégelték meg. 29-dikén Titelből, hová táviratoztak volt, megint va­lami 900 katona érkezett meg, számtalan nőkkel, gyermekekkel s agg férfiakkal, kiket azon hir haj­tott a városba, hogy a nép a katonasággal összecsa­pott s mindkét részről sok a halott és sebesült. Midőn a katonaság a piaczon gúlákba rakott fegy­verei körül tanyázott, császári tisztviselők kevé­­lyen s kihívó tekintettel járkáltak a nép között, így Piáján, volt polgármester. — A „steuerinspec­­tor“ kabátja zsebéből két pisztoly kandikált ki. Esti 7 órakor megint elszállásolták a katonákat a megyei s városi tisztviselőknél, — ügyvédeknél s képviselőknél, 35, sőt 50 emberével is; a tisztek meghagyták a legényeknek, hogy a legszebb szobákat foglalják el s ha ellentállásra találnának vagy nem kapnának elegendő ételt, italt, használják fegyverü­ket, s ha ágyuk nem lesz, vessék ki gazdáikat az ágy­ból stb. Előtte való este még figyelmeztették a kato­nákat, vigyázzanak magukra éjjel, „mert a lakosság le akarja őket gyilkolni.“ — Részint a derék határ­őrök józan felfogása, úgymond tudósítónk (kit to­vábbi tudósításokra is szívesen felkérünk), részint a nép békés szelleme nem engedte, hogy legkisebb ös­­szeütközés is történjék. A végrehajtás így folyt má­jus 4-kéig 1300 katonával s mintegy 2000 főre menő nővel és gyermekkel. Május 4-én Mellenczére, Ku­­mandra, Basahidra stb. indították a katonákat, mind közelebb N.-Kikindához, hol már a gőzkocsi szá­mokra készen van. — Lugoson május 3-dikán fogtak a császári adónak katonai erővel behajtásához. (A lugosi leve­let, mely a krassómegyei közgyűlésről s Mocsonyi úrról is szól, kénytelenek vagyunk lapunk jövő szá­mára halasztani.) — Az adónak erőszakkal behajtása Debreczen­­ben is megkezdetett. Onnan írják nekünk máj. 6-ról: Épen most (d. e. 11 óra) szállotta meg a katonaság Faller cs. adóhivatalnok vezetése alatt, a városházát, az adó- és számvevő-hivataloktól az adó- és összeírási könyveket hordják. Csendesség van. Türünk a jobb­létért. Az isten majd megfizet mindenkinek, cseleke­dete szerinti érdeméért. — Nyitramegye bizottmánya máj. 1-jén meg­nyílt közgyűlésében a cs. k. adó katonai behajtása által sújtandó polgárokra nézve elhatározta, hogy ezeket kártalanítani fogja. (Ez érdekes gyűlésnek ol­vasónk alább részletes leirását találja.) — Esztergom megyének mint­ Dunay levele­zőnk értesít, máj. 6-án tartott bizottmányi gyűlését az első alispán azon inditványnyal nyitá meg, hogy a hon boldogult nagy fiainak M­a­j­l­á­t­h és P­a­l­ó­­czynak érdemei jegyzőkönyvbe igtattassanak, csa­ládjaiknak, illetőleg Borsod megye és Miskolcz váro­sának a megye részvétiratot küldjön, Palóczyért kü­lönösen a megyei tisztviselők egész a jövő közgyűlé­sig gyászt hordjanak. Az indítvány lelkesedéssel fo­gadtatott. — Az úrbéri törvényszék és telekkönyvi hivatalok irományait a megye átvette. — A helytar­tótanács rendelete iránt, melyet az adóbehajtás érde­mében a megyékhez indított, következő végzés hoza­tott : A helytartótanács rendeletét nem kevésbbé, mint magát a behajtandó adót s a behajtási módot a megye törvénytelennek nyilvánítja, ennek eszköz­léséhez segédkezet nyújtani tisztviselőinek úgy, mint minden egyesnek megtiltja, s csak a fegyveres erőnek enged. A megyei házi­ adó pontos befizetését minden­kinek kötelességévé teszi. Miután pedig a helytartó­­tanács ily törvénytelen czélok eszközlésére magát eszközül odaengedő, jegyzőkönyvileg bizalmatlansá­got szavaz neki a megye; az egész tárgyat pedig mint sérelmet, az országgyűlésnek följelenti, tőle kérvén orvoslást.­­• Az országgyűlési képviselők mellé két ifjat küld a megye s fölszólítja a várost egy harmadiknak küldésére azon nyilatkozattal, hogy ennek kitartásához is aránylag szívesen járul a me­gye. — Indítvány tétetett a botbüntetés eltörlésére. E tárgyhoz többen szólottak, jelesen: Besze János, Érti Károly, Hamar Pál, Forgách gr., Paczolay Já­nos, Miskolczy Márton. A fenyítésnek ezen módját elvben mindannyian eltörlendőnek vélik; miután azonban e pontban sem akar a megye az országgyű­lésnek praeoccupálni, végzésbe ment, hogy választ­mány küldessék ki, mely legalább ideiglenes büntető-rendtartást dolgozzon ki, s azt a megyének terjes­sze föl. — Végre körlevél útján föl fognak ké­retni a megyék, hogy leveleiket ne borítékba burkolva expediálják, hanem hitelesség kedvéért magát a le­velet lássák el a hivatalos és hiteles pecséttel. Az adóbehajtás ugyancsak 6-dikán Esztergom városában el is kezdődött, a mennyiben a városház tetemét fegyveres erő szállotta meg s megszállva tartja három napig, mikor aztán az egyesekre kerül a sor. Egy másik tudósítónk ez eljárásról értesítvén, azon részletet említi, hogy egy hivatalt vesztett két­színű egyén ment be a katonák élén a tanácsterembe, ott — úgymond — bevárandó az adóköteles népet. — Beszterczebánya hatóságának f. hó 3-kán tartott közgyűlésében a katonai adóbehajtást jelentő helytartótanácsi intézmény kerülvén szőnyegre, az ugyanezen gyűlésben fölesketett s bevezetett uj taná­csos, Eisert Ottó indítványa, hogy a leirat, mint tör­vénytelen testület közleménye, tudomásul vétetvén, félre, a cs. k. adó behajtása ellen pedig jegyzőköny­vileg óvás tétessék, határozattá emeltetett. Ezután a már átvett megyei telekkönyv (a mennyiben a vá­rosra tartozik) vétetett tárgyalás alá s telekkönyvi vezetőül Svehla Gusztáv választatott. — N­eves m­egye a telekkönyveket félreteszi s a múltra nézve mi tekintet alá jőjenek, az ország­gyűlés végzésétől függeszti föl. A kir. curiát, kerületi táblákat és váltótörvényszékeket törvényes hatósá­goknak, mostani személyzetökkel, nem ismeri el. Nógrád ismeretes határozatához (hogy a bécsi birodalmi tanácsba küldők és menők hazaárulók) He­ves is hozzáállott; Közép-Szolnok levele folytán egy­szersmind kimondta, hogy még az 1848-diki törvé­nyek valósággá nem váltak s az idegen katonaság az országot el nem hagyja, a magyar katonaság pedig itthon nincs, addig koronázásról szó sem lehet. (A részletes­ tudósítást jövőre kell halasztanunk). — Selm­eczről máj. 3-dikáról azt írják, hogy

Next