Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-05 / 107. szám

Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG­ Május-junius 2 havi folyamára 3 fr. 50 kr. Május-julius 3 „ „ 5 „ — „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) I „ 80 „ Azon t. előfizetőink”, kik egy negyed­évre 5 forint helyett 5 fr. 25 krt küldtek be, a jövő negyedévi folyamra csak 4 fr. 75 krt szíves­kedjenek beküldeni. A „Magyarország­“ kiadó­ hivatala. 107. sz. Vasárnap, május 6. 186­. — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. r. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor I-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 ájkr. Bélyegdíj külön 30 ájkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 ájkr. Egyes példányok OSTSCKK­AJIM K. és LAM­PEIi ROBÉRT könyvkereskedőknél 1@ ujkrajczároti kapfift$eset M.EQ JELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Országgyűlés. A nemzeti képviselők XVIII. ülése május 4-én. Az ülést megelőzőleg délelőtti 10 órától dél­utáni V42-ig magán, zárt tanácskozmány tartatott. Fél kettőkor nyilvános ülés. Elnök : Grhy­czy Kálmán ; jegyző : Csen­­g­e­r­y Imre. Elnök jelentést tesz az újabban beérkezett ira­tokról. Először is, mikép Vl­ád Alajos, Krassó megye Nagy-Zorlencz kerületében megválasztott képviselő, bemutatta megbízó levelét. — Az igazoló bizott­mánynak adatott k­i. — Továbbá jelenti, mikép : Kubinyi Ágoston, a n. muzeum igazgatója, átvévén megboldogult Palóczy László kardját, az in­tézet nevében köszönetet mond s az átvételről elis­merő iratot küld. — Tudomásul vétetik. — Úgy­szintén, hogy Szepesmegy­e közönsége kérvényt nyújt be, melyben, a febr. 26-ki pátens folytán, kinyilatkoz­tatja, mikép a pragmatica sanctiót oly szent, kétol­dalú kötésnek tekinti, melyet a fejedelem, a nemzet beleegyezése nélkül, egyoldalulag meg nem másít­hat; s továbbá kinyilatkoztatja, mikép ama kétol­dalú oklevél értelmében , a szt. István koronája alatt lévő országok és tartományoknak az 1790 : 10. s 1848 : 3. törvé­nyczikkekben kifejtett al­kotmányos függetlenségét s integritását a nemzet elidegeníthetlen jogai közé tartozónak hiszi, miért is kéri az országgyűlést,hogy ezen jogoknak érvényben­­tartását a koronázási hitlevél által biztositni és szi­­lárditni törekedjék. — A kérvényt bizottmányhoz té­tetik át. — Továbbá jelenti az elnök, hogy Ragá­lyi Miksa képviselő, Károlyi János tülekkerületi képviselő megválasztásának vizsgálatával megbízva lévén, miután küldetésében eljárt, erről a jelentését beadta. Az igazoló bizottmánynak adatik ki­ Torontál megye tegnap beérkezett kérvénye a magán­ülés elébe terjesztetvén, ennek általános né­zete oda ment ki, hogy a levél nyomattassék ki, s osztassék szét a képviselők között, a végre, hogy a tárgyalás iránt a további intézkedés és határozat megtétethessék. Ezek után még a napi­rendet illetőleg je­lenti az elnök, mikép a legközelebbi ülés első teen­dője lesz a még hátralevő két verificationális tárgy elintézése; második: a ház költségei iránti bizottmá­­nyi javaslat tárgyalása; s harmadik: az osztályok­nak újabb sorshúzás út­áni megalakítása. Mindeze­ket hiszi az elnök a legközelebbi ülésben elvé­­gezhetőnek, de ezen ülést ajánlaná nem hétfőn, ha­nem kedden megtartandónak, minthogy hétfőn az ó­hitüeknek második húsvétünnep­e lesz, több kép­viselő pedig e hitfelekezethez tartozik, a­kiknek val­lásos érzete iránti kegyelet tekintetéből óhajtaná a tanácskozást elhalasztatni. Ezen ajánlat az összes képviselők osztatlan tetszését s helybenhagyását nyervén ki: Mihályi Gábor képviselő mind maga, mind küldői, mind az összes e-bitüek nevében a képviselő­háznak eme kegyeletes eljárásáért, benső megindu­lás közt, meleg szavakkal köszönetet mond, s egy­szersmind kijelenti, mikép ez eljárásban egyik elője­lét látja a nemzetiségi nagy kérdés szerencsés meg­oldásának s reménye, hogy mint most, úgy e kérdés tárgyalásakor is ki fog tűnni, hogy e hazának fiai egymásiránt kölcsönös méltánylattal viseltetvén,mind­nyájan azon iparkodandnak, hogy a közös haza ügyeit, a közös haza javára intézhessék el. (Tetszés és éljenzés.) Ezek után a következő keddre, azaz f. hó 7-kére, délelőtti féltíz órára magán­tanácskozmány, 10 órára pedig nyilvános ülés tűzetvén ki, az ülés el­oszlott. „Ápril 17-ei számunkban így nyilatkoztunk — folytatja a czikkíró — : félünk, hogy Magyarország töviset szúr szomszédjai oldalába. Félelmünk nem volt túlzott, már érzik az osztrák politika hatása. Barátai így kiáltanak : „látjátok Magyarország ja­­víthatlan, magának olyan jogokat’ kíván, melyeket nem akar Ausztria részéről elismerni. Az idő nem halad e túlzó szellemekre nézve,kik örökké azon korra hivat­koznak, melyben Magyarország,vagy jobban mondva Magna Pannonia,mind azon országokat kebelében szám­lálta, melyek most a Habsburg ház alattvalói. Azon fel­adat,melyet Pesten meg akarnak oldani,nem a nemzeti­ségek újjászületésének, nem a népek egyenlőségének egyforma joggal az autonómiára, de a régi Magyar­­ország visszaállításának feladata, mely suzeraine ha­talommal bírt a románok és horvátok fölött. A­mit a magyar képviselők Ausztriától kívánnak, az nem a szabadság, de inkább az uralom változása Magyaror­szág javára. Testvéreinknek mondják a szom­széd népeket, de egyszersmind azt várják,hogy e né­pek küldöttei közéjük üljenek a magyar fővárosban, a magyar országgyűlésen és a magyar beszédeket megtapsolják, stb.“ Szíves elismeréssel adózunk a „Nord“ igen tisztelt szerkesztőségének, miután bevallja hogy: „az osztrák politika barátai szólanak igy.“ Valóban csak is azok szólhatnak — hogy igen mérsékeltek legyünk — ily csekély történet- és jogismerettel, hogy ne mondjuk rosz szándékkal. És nem is méltatnánk ily méltatlan megrovást figyelemre, ha a „Nord“ érdemes czikk­­rója utána nem vetné, hogy ama vádra „némileg ér­demesek vagyunk.“ A Nordnak a magyar ügyekben nem egyszer tapasztalt elfogulatlan ítélete, tapintata és tárgyis­merete után azt kell vala hinnünk, hogy országgyű­lési elnökeink nyilatkozatát annak veszi, a­mi az va­lósággal, tiszteletnek a meg nem hivott képviselők véleménye — s kötelességérzetnek sarkalatos törvé­nyeink azon tanitása iránt: „semmit rólunk, nélkü­lünk !“ A Nord, melynek még fris emlékében élnek egyik tiszteletreméltó publicistánk eme sorai: „ki akarjuk elégíteni az idegen nemzetiségek igazságos és alapos igényeit, meghallgatjuk jogos követelésü­ket diplomatiai után, figyelmesen átvizsgáljuk s ha a szó nem elég, beiktatjuk törvénykönyvünkbe az or­szág alaptörvényei közé,“ a Nord, mely a megnyug­tató sorokra hivatkozik, csak rész kedvében írhat olyat, hogy: „mi az osztrák önzés helyébe a magyar önzést akarnánk substituálni.“ Szerepünk nem Ausztria szerepe. Nem azt vár­juk a horvátok, szlavonok, szerbek és románoktól, hogy a pesti „reichsrath“-ba üljenek, de hogy foglal­ják el ismét azon székeket, melyeken száza­dokon át Szerém , Verőcze , Pozsega megyék és Horvátország követei ültek, ültek akkor is, midőn az 1848-ki törvényeket az ő szavuk és szavazatukkal alkották, foglalják el azon feltételek alatt, melyek nemzeti becsületökkel nem ellenkeznek. Nem valami uj, nem valami törvénytelen dolgot kívánunk, hisz addig is velünk együtt gyakorlák jogaik legszebbi­­két, a törvényhozás jogát. Emlékezünk, hogy az 1848-ki pesti országgyű­lésen, mely sürgősen és rendkivülileg hivatott össze, Verőcze megye főispánja, a felsőház elnökétől enge­­delmet kért a haza távozásra, mivel megyéjében za­varok ütöttek ki. Ez akkor történt, mikor az alvi­­dék és az egész Drávamellék ellenünk már fegyver­ben állott. De a főispán érezte kötelességét, és az or­szággyűlésen megjelent. De fátyolt akarunk a múltra vetni, nem hozzuk fel, hogy a Horvátországra eső 18 követet, megyék, városok és kerületek szerint felosztani, valamint a végvidékbeli követek választási módjáról rendel­kezni, a 48-ki törvényhozás által a horvát tarto­mány­gyűlésre bízatott, hogy a bán hasonló hata­lommal ruháztatott fel a drávántúli egyéb ezredek képviselőire nézve : csak azon emlékiratra vagyunk bátrak a Nord figyelmét felhívni, melyet nagy ha­zánkfia Deák, csak a minap a horvátokhoz intézett. Arról van itt a szó, hol akarja magát a vi­téz horvát nemzet képviseltetni, a bécsi reichsrath­­ban-e, hol ősei, még az úgynevezett „rendek házá­ban“ sem ültek, vagy a magyar korona alatt, hol a „tek, karok és rendek“ és a fő RR. közt mindig helye vala. S hogy a mérséklet egy szép vonását említsük fel amaz emlékiratból, mond-e írója egy zokszót, mi a horvátok autonómiáját sérthetné, nem önkényt mellőzi-e Szerém, Verőcze és Pozsega jogtörté­netét , mely három megye, Horvátország juris­­dictiója alá csak az osztrák kiszakítás óta tar­tozik ; egyáltalán úgy beszél-e róluk, mint megyék­ről, vagy mint társországról? Pedig azt csak a „Nord“ sem kívánja tőlünk, hogy a haza szent testé­nek szétdarabolását, melyet a Bach-kormány, Medea kegyetlenségével, országunkon elkövetett, törvényes tettnek ismerjük. Ha a „Nord“ azt hiszi, hogy Erdély örömmel fogadta a császári decretumot, mely az unio-törvény helyett, egy uj kísérlettel megajándékozta: erre egy­szerű válaszunk, hogy roszul van értesülve. Maguk a románok kívánják a 48-ki törvényeket, — vagy talán a „Nord“ vezérczikkezője azt kívánná, hogy a magyarok, székelyek, szászok költözködjenek ki a magyar Svájczból, mert Erdély semmi történeti és politikai joggal nem bír, hanem egyszerűen geográ­fiai kifejezése a román autonómiának ? Ezt maguk a románok sem kívánják. Végre, kételkedik a „Nord,“ hogy őszinte volna ajkainkon a „testvér“ kifejezés a többi nemzetiségek iránt. Valóban nagy foka kell hozzá a gyanúsításnak, ha valaki az elsőszülött fiúról felteszi, hogy mi­dőn elsőszülöttségi jogát tiszteletben kívánja tartatni, akkor többi testvéreit nem szeretheti. S nálunk ez a korona joga, melynek alattvalói mindig azon kivált­sággal éltek, hogy önállólag, s ne osztrák modorban kormányoztassanak. A „Nord“ e viszonyról látszik megfelejtkezni köztünk és a bécsi kormány közt. Azonban nem akarunk saját véleményünknek több súlyt tulajdonítani, mint a­mennyi egy magán­véleményt megillet. Az országgyűlés együtt ül, a na­pokban már ismerni fogja Európa a nemzet­et orgá­numának vélekedését mindazon fontos kérdésekre nézve, melyek megoldásától hazánk tétele és jó hír­neve függ. Kérjük a Nordot, tartsa fenn ekkorra, törekvéseink nemessége, vagy irányunk hamissága felől való ítéletét. Belföldi szemle. — Pécs városa hatósága ápril 29-dikei köz­gyűlésében Bubreg Mihály tanácsos emlékbeszédet tartott az elhunyt polgármester Aidinger Pál fölött. — Fölolvastatván a helytartótanács leirata, mely je­lenti e­nge határozatát, miszerint az adó behajtása az alkotmányos hatóságok kezéből kivétetik, s a cs. k. pénzügyigazgatóságokra ruháztatik , melyek is azt, ha kell, katonai segélylyel fogják teljesíteni . Dömötör Abiró indítványozza, szólittassék föl a város országgyűlési képviselője, működjék oda, hogy a helytartótanács e leirat miatt bünperbe fogassék. Ez indítvány határzatilag oda módosult, hogy az ország­gyűlési képviselő fel fog szólittatni, hozza szóba ez esetet az országgyűlésen s hasson oda, hogy az al­kotmányellenes zaklatások megszűnjenek. — Pozsony városa hatósága óvást tesz a csá­szári adónak katonai végrehajtással szándékolt behaj­tása ellen. A polgári törvénykezésre nézve abban ál­lapodott meg, hogy a telekkönyveknél marad az ed­digi eljárás, minden egyébben a magyar törvények szolgálnak alapul, a foganatosítás a bírót illeti. A Komárom m­egye jegyzőkönyvileg kijelenti, hogy Benedek tkszernagy ismeretes kibocsátványára testületileg nyilatkozni méltóságán alulinak tartja. — Képviselőinek napdlijait szintén a házipénztárból elő­legezi. — A császári adó erőszakos behajtása ellen óvást tesz ; tisztviselőit utasítja, hogy a megye előbbi határzatához ragaszkodva, a törvényes jogokat, az erőszakon kívül, minden egyéb módon biztosítani iparkodjanak ; a helységi elöljárókat felszólítja, hogy tartózkodva a törvénytelen adó beszedésétől, a ka­tonai hatalom eljárását még csak az elszállásolással se segítsék elő; végre pedig mindazokat, kik a tör­vénytelen adó beszedéséhez akár az elárverezendő tárgyak megvásárlása által, akár más módon segéd­kezet nyújtanának, az okozott károkért felelősekké teszi. — Ud­varhelyszék ápril 25. és 26-dikán tar­totta meg ősgyülését. Föliratokat határoztak. A ma­gyar országgyűlésre követekül közfelkiáltással id. gr. Bethlen Jánost s Horváth Jánost választották. A bizottmány, melybe Kossuth, Klapka, stb. bevá­lasztattak, szinte ezer tagból áll. —• Barsmegye bizottmánya, ápril 15-kén tar­tott ülésében Várady János indítványára elhatározta, hogy miután az 1848-ki 9. t. sz. az urbért teljesen el­törölte, a márczius 2-dikai császári nyiltparancs ér­telmében történt intézkedések a remanentialis föl­dekre nézve felfüggesztetvén, e földeknek, valamint a dézsmás szőlőknek az 1848-ki törvények értelmé­ben megváltása iránt kérelem intéztessék az ország­­gyűléshez, e kérelem pártolására a testvérmegyék is felszólittatván. — Elhatározták továbbá emlék fölál­lítását a nagysarlói csatatéren. — Zárából írják, hogy máj. 3-kán utazott Bé­csbe a dalmatiai metropolita érsek, hogy a dal­mata országgyűlés többségéhez csatlakozzék, mely a Horvátországgal egyesülés elleni határozatát támo­gatja Bécsben. A nép a hajóig kisérte az érseket, hogy e nemzet magas törekvéseiben ezélt nem érhe­tett ; hiszen, ha tavasznak jönnie kell, el fog az jönni, bár mint viharozzék is ellenébe; nem is azért, hogy a szabadság­harczban annyi nemes kebel vérzett el; hi­szen áldozat nélkül nem virulhat fel semmi nagy és dicső. Hanem azért fáj szivünk mondhatlanul, hogy a szabadság nemes harcza, a hatalom által bűnnek bé­­lyegeztetvén, hazánk ama legjobbjai, kiknek nemes életét törvénytelen birói ítélet folytán vesztő helyen nemtelen golyó és kötél olták ki, és azon százak és ezrek, kik a csata mezején onták drága véröket, mind­nyájan mint bűnösök temettetének el, vagy szórattak hamvaik a légben szét , gyilkos gúnyául a honfiúi lelkesedésnek s ölő rémjéül a levert nemzetnek. Lehet e, szabad-e ennek igy maradni? lehet-e, szabad-e az, hogy a nemzet most, midőn szólnia meg­engedtetett, az egész világ előtt fenn­hangon ne hir­desse, hogy ama hazafiak, kik az 1849-ki szabadság­­harczban fegyverrel kezükben, vagy hóhér pallosa alatt, a hon melletti küzdelmeikben elhullottak, a nemzet igaz jágáért hullottak el, hősi áldozatul, s mint ilyenek a haza hálájára érdemesek ? Lehet-e, és szabad-e az, hogy a szabadság véráldozatainak ne­veit , melyeket az önkény gonosz lelke besötétített, a hála és tisztelet nem múló virágaiból font dicsko­­szoruval ne ölelje körül a haza ? Lehet-e és szabad-e az, hogy a kiket e hazának ellenségei emlékeze­tükben is eltörölni, elenyésztetni kívántak , azoknak sírhelyeit fel ne keresse, emlékezeteiket örökké tar­tókká ne tegye a haza ? Oh ! bizony azon dicsők , kik szabadsághar­­czunknak lőnek áldozatai, méltók arra, hogy ha már velünk együtt nem láthaták az imádott haza tavaszá­nak ébredését, ha velünk együtt nem élvezheték az ö vérök melegén kisejlő alkotmányos létünk malasztait, legalább részesei legyenek a dicsőségnek, mely az ő véráldozataik martyrfényéből kelt hazánk egére ki. Igen! kell hogy e nemzet örökítse az 1849-ki szabadságharcz áldozatai emlékezetét; kell hogy a Battyhiány, Perényi stb. nevek dicskoszorujába a honfi vértanuság egy újabb csillaga tűzessék s az egyszerűen nemes honvéd név a szabadsághős örök fényére magasztaltassék fel. S épen e tekintetből járulunk mi, a Felséges Haza özvegyült képviselőihez, esedezvén a Haza szent nevében : 1) hogy azoknak neveik, kik a haza szabadsá­gáért küzdelmükért s munkálkodásuké­rt ama nehéz időkben törvénytelen bíróságok által elítéltettek s ki­végeztettek,vagy tömlöczöztettek,mint honfi vértanuk törvénykönyvbe igtattassanak, mint igtattaték a haza iránt érdemeket szerzett József nádor nagy neve. 2) hogy azoknak emlékezete fentartása végett, kik az 1849-iki szabadság­harczban a csatamezőn hullottak el, egy nagyszerű nemzeti szobor emeltessék Pesten, a haza szivében. Nemzeti hálánk lesz ezáltal leróva a múltnak, s ösztön leend másrészről adva a jövőnek. S ki kárhoz­tathatná a szív nemes érzéseit, a kegyeletet, mely a holtak sírjait virágokkal hinti be? Legyen hát, Felséges Haza, a hála és tisztelet glóriájával bevonva ama jóknak emlékezete, hogy a példájokra lelkesedő nemzedékben éljen a hon, s a hon-egén a honfi vértanú, és honvéd nevek, mint Cas­tor és Pollux, kettős csillagfén­nyel ragyogjanak. A képviselő­ház fel fogja karolni ez ügyet, a na­gyok táblája keblére öleli, a nemzet megteendő kö­telességét nagyjai és jobbjai iránt, s azokat megdicső­­itve, önmagát dicsőitendi meg. A megholtak pedig feltámadandóak, hogy soha többé meg ne haljanak. Kelt Jász-Berényben 1861-ik év ápril 16-án a folytatva tartott közgyűlésünkből. Jász-Kun kerületek közönsége. PEST, május 4. Külföldi szemle. A „Nord“ május 2-ki száma vezérczikket hoz országgyűlési elnökeink Ghiczy és Podmaniczky urak ünnepélyes kijelentése alkalmából, hogy : „hivatalu­kat a ház kezébe azonnal leteszik, mihelyt Erdély­, Horvátország és Szlavónia képviselői közöttök meg­jelennek, kikkel mint testvéreikkel, együtt, teljes szivökből óhajtják az uniót és kibékülést ün­nepelni.“ E nyilatkozat — úgymond a Nord — elárulja a képviselők irányát, és annál fontosabb, hogy Fiu­me és az egész Istria határozottan ezt az irányt kö­vetik. Fiume nem akar a horvát országgyűlésen képviseltetni. Horvátország viszont nem hajlandó autonómiájáról lemondani; Erdély pedig örömmel (?) fogadta a császári decretumot, mely 1791-ki jogait visszaadja. A Jász-Kun kerületek fölirata a nemzetgyűléshez. Mélyen tisztelt nemzetgyűlés! Ha az 1849-dik év eseményeire visszatekintünk : mondhatlan fájdalom szorítja el szivünket. S nem azért, A Jászkun kerületek felírása. Felséges Ur! Magyar hazánk integritása, — bár Felséged régen kimondá — mind e mai napig teljesen vissza állítva nincs. Még mindig hiányzik Erdély hazánk­nak ez egyik fele, melyet, alig hogy az 1848. 6. t. sz. visszaadott, ismét durva önkény hatalma szakasztott tőlünk el. És ha kérdjük, miért történt ez ? javára volt-e ez eltépés a Felséges dynastiának, javára-e a közha­zának ? a közel­múltak szomorú emlékezete — kér­déseinkre „nem“mel felel. — A nemzet, mely legszen­tebb jogait lábbal taposni látta, megrendült hi­­tében a trón iránt, s a leghősiesebb had­sereg szellem­ét bűvös varáz­zsal törte meg a népek csüggedő keserve, és Solfe­­rino magaslatain Ausztria dicsősége alá hanyatlott.­­ Mint egy láthatlan pestis terjedt át életerein egy szorító érzés, mely a ha­talom bilincsei alól menekvő vágygyal, idegen is­tenek után tekintgetett, mig a kormányt és pusz­tító eszközeit gyűlölete egész átkával kisérte. — Bizony azok, kik a törvényes jogokat taposva gyil­kos kezekkel illették a kegyeletek ősi érzetét , sze­rezhettek ugyan maguknak vagyont és tekintélyt, de a köz hazának s a dynastiának nemcsak semmit nem használtak, hanem valóban megrablói s árulói lettek. — Elismerő ezt maga Felséged, midőn az ab­­solutismus rabló rendszerét elkárhoztatva, legkegyel­mesebben kimondá , hogy az ország eltépett részeit visszaadni kell. Valóban mind a felséges dynastiának, mind ha­zánknak üdvét csak hazánk teljes integritása , s ebbeni alkotmányossága hozhatja meg. Ha látja a nemzet, hogy többé nem önkény dúl e sokat hányatott hazán, hanem törvény és jog uralkodik; ha látja a haza,hogy az ország elrablóit javait és részeit vissza­adatja a fejedelmi szó szentséges hatalma, akkor felébred ismét a régi hit, s halottaiból felkel az ősi bizalom, és felkent apostoli királyát bő kebellel szo­rítja szivéhez a magyar, s ellenségei ellenében dönt­­hetlen falat képez szent személye körül.

Next