Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)
1861-05-05 / 107. szám
Előfizetést nyitunk ,MAGYARORSZÁG Május-junius 2 havi folyamára 3 fr. 50 kr. Május-julius 3 „ „ 5 „ — „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) I „ 80 „ Azon t. előfizetőink”, kik egy negyedévre 5 forint helyett 5 fr. 25 krt küldtek be, a jövő negyedévi folyamra csak 4 fr. 75 krt szíveskedjenek beküldeni. A „Magyarország“ kiadó hivatala. 107. sz. Vasárnap, május 6. 186. — I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. r. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 6 hasábos petitsor I-szeri hirdetésnél 9. 3-szorinál 7 ájkr. Bélyegdíj külön 30 ájkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 ájkr. Egyes példányok OSTSCKKAJIM K. és LAMPEIi ROBÉRT könyvkereskedőknél 1@ ujkrajczároti kapfift$eset M.EQ JELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Országgyűlés. A nemzeti képviselők XVIII. ülése május 4-én. Az ülést megelőzőleg délelőtti 10 órától délutáni V42-ig magán, zárt tanácskozmány tartatott. Fél kettőkor nyilvános ülés. Elnök : Grhyczy Kálmán ; jegyző : Csengery Imre. Elnök jelentést tesz az újabban beérkezett iratokról. Először is, mikép Vlád Alajos, Krassó megye Nagy-Zorlencz kerületében megválasztott képviselő, bemutatta megbízó levelét. — Az igazoló bizottmánynak adatott ki. — Továbbá jelenti, mikép : Kubinyi Ágoston, a n. muzeum igazgatója, átvévén megboldogult Palóczy László kardját, az intézet nevében köszönetet mond s az átvételről elismerő iratot küld. — Tudomásul vétetik. — Úgyszintén, hogy Szepesmegye közönsége kérvényt nyújt be, melyben, a febr. 26-ki pátens folytán, kinyilatkoztatja, mikép a pragmatica sanctiót oly szent, kétoldalú kötésnek tekinti, melyet a fejedelem, a nemzet beleegyezése nélkül, egyoldalulag meg nem másíthat; s továbbá kinyilatkoztatja, mikép ama kétoldalú oklevél értelmében , a szt. István koronája alatt lévő országok és tartományoknak az 1790 : 10. s 1848 : 3. törvényczikkekben kifejtett alkotmányos függetlenségét s integritását a nemzet elidegeníthetlen jogai közé tartozónak hiszi, miért is kéri az országgyűlést,hogy ezen jogoknak érvénybentartását a koronázási hitlevél által biztositni és szilárditni törekedjék. — A kérvényt bizottmányhoz tétetik át. — Továbbá jelenti az elnök, hogy Ragályi Miksa képviselő, Károlyi János tülekkerületi képviselő megválasztásának vizsgálatával megbízva lévén, miután küldetésében eljárt, erről a jelentését beadta. Az igazoló bizottmánynak adatik ki Torontál megye tegnap beérkezett kérvénye a magánülés elébe terjesztetvén, ennek általános nézete oda ment ki, hogy a levél nyomattassék ki, s osztassék szét a képviselők között, a végre, hogy a tárgyalás iránt a további intézkedés és határozat megtétethessék. Ezek után még a napirendet illetőleg jelenti az elnök, mikép a legközelebbi ülés első teendője lesz a még hátralevő két verificationális tárgy elintézése; második: a ház költségei iránti bizottmányi javaslat tárgyalása; s harmadik: az osztályoknak újabb sorshúzás útáni megalakítása. Mindezeket hiszi az elnök a legközelebbi ülésben elvégezhetőnek, de ezen ülést ajánlaná nem hétfőn, hanem kedden megtartandónak, minthogy hétfőn az óhitüeknek második húsvétünnepe lesz, több képviselő pedig e hitfelekezethez tartozik, akiknek vallásos érzete iránti kegyelet tekintetéből óhajtaná a tanácskozást elhalasztatni. Ezen ajánlat az összes képviselők osztatlan tetszését s helybenhagyását nyervén ki: Mihályi Gábor képviselő mind maga, mind küldői, mind az összes e-bitüek nevében a képviselőháznak eme kegyeletes eljárásáért, benső megindulás közt, meleg szavakkal köszönetet mond, s egyszersmind kijelenti, mikép ez eljárásban egyik előjelét látja a nemzetiségi nagy kérdés szerencsés megoldásának s reménye, hogy mint most, úgy e kérdés tárgyalásakor is ki fog tűnni, hogy e hazának fiai egymásiránt kölcsönös méltánylattal viseltetvén,mindnyájan azon iparkodandnak, hogy a közös haza ügyeit, a közös haza javára intézhessék el. (Tetszés és éljenzés.) Ezek után a következő keddre, azaz f. hó 7-kére, délelőtti féltíz órára magántanácskozmány, 10 órára pedig nyilvános ülés tűzetvén ki, az ülés eloszlott. „Ápril 17-ei számunkban így nyilatkoztunk — folytatja a czikkíró — : félünk, hogy Magyarország töviset szúr szomszédjai oldalába. Félelmünk nem volt túlzott, már érzik az osztrák politika hatása. Barátai így kiáltanak : „látjátok Magyarország javíthatlan, magának olyan jogokat’ kíván, melyeket nem akar Ausztria részéről elismerni. Az idő nem halad e túlzó szellemekre nézve,kik örökké azon korra hivatkoznak, melyben Magyarország,vagy jobban mondva Magna Pannonia,mind azon országokat kebelében számlálta, melyek most a Habsburg ház alattvalói. Azon feladat,melyet Pesten meg akarnak oldani,nem a nemzetiségek újjászületésének, nem a népek egyenlőségének egyforma joggal az autonómiára, de a régi Magyarország visszaállításának feladata, mely suzeraine hatalommal bírt a románok és horvátok fölött. Amit a magyar képviselők Ausztriától kívánnak, az nem a szabadság, de inkább az uralom változása Magyarország javára. Testvéreinknek mondják a szomszéd népeket, de egyszersmind azt várják,hogy e népek küldöttei közéjük üljenek a magyar fővárosban, a magyar országgyűlésen és a magyar beszédeket megtapsolják, stb.“ Szíves elismeréssel adózunk a „Nord“ igen tisztelt szerkesztőségének, miután bevallja hogy: „az osztrák politika barátai szólanak igy.“ Valóban csak is azok szólhatnak — hogy igen mérsékeltek legyünk — ily csekély történet- és jogismerettel, hogy ne mondjuk rosz szándékkal. És nem is méltatnánk ily méltatlan megrovást figyelemre, ha a „Nord“ érdemes czikkrója utána nem vetné, hogy ama vádra „némileg érdemesek vagyunk.“ A Nordnak a magyar ügyekben nem egyszer tapasztalt elfogulatlan ítélete, tapintata és tárgyismerete után azt kell vala hinnünk, hogy országgyűlési elnökeink nyilatkozatát annak veszi, ami az valósággal, tiszteletnek a meg nem hivott képviselők véleménye — s kötelességérzetnek sarkalatos törvényeink azon tanitása iránt: „semmit rólunk, nélkülünk !“ A Nord, melynek még fris emlékében élnek egyik tiszteletreméltó publicistánk eme sorai: „ki akarjuk elégíteni az idegen nemzetiségek igazságos és alapos igényeit, meghallgatjuk jogos követelésüket diplomatiai után, figyelmesen átvizsgáljuk s ha a szó nem elég, beiktatjuk törvénykönyvünkbe az ország alaptörvényei közé,“ a Nord, mely a megnyugtató sorokra hivatkozik, csak rész kedvében írhat olyat, hogy: „mi az osztrák önzés helyébe a magyar önzést akarnánk substituálni.“ Szerepünk nem Ausztria szerepe. Nem azt várjuk a horvátok, szlavonok, szerbek és románoktól, hogy a pesti „reichsrath“-ba üljenek, de hogy foglalják el ismét azon székeket, melyeken századokon át Szerém , Verőcze , Pozsega megyék és Horvátország követei ültek, ültek akkor is, midőn az 1848-ki törvényeket az ő szavuk és szavazatukkal alkották, foglalják el azon feltételek alatt, melyek nemzeti becsületökkel nem ellenkeznek. Nem valami uj, nem valami törvénytelen dolgot kívánunk, hisz addig is velünk együtt gyakorlák jogaik legszebbikét, a törvényhozás jogát. Emlékezünk, hogy az 1848-ki pesti országgyűlésen, mely sürgősen és rendkivülileg hivatott össze, Verőcze megye főispánja, a felsőház elnökétől engedelmet kért a haza távozásra, mivel megyéjében zavarok ütöttek ki. Ez akkor történt, mikor az alvidék és az egész Drávamellék ellenünk már fegyverben állott. De a főispán érezte kötelességét, és az országgyűlésen megjelent. De fátyolt akarunk a múltra vetni, nem hozzuk fel, hogy a Horvátországra eső 18 követet, megyék, városok és kerületek szerint felosztani, valamint a végvidékbeli követek választási módjáról rendelkezni, a 48-ki törvényhozás által a horvát tartománygyűlésre bízatott, hogy a bán hasonló hatalommal ruháztatott fel a drávántúli egyéb ezredek képviselőire nézve : csak azon emlékiratra vagyunk bátrak a Nord figyelmét felhívni, melyet nagy hazánkfia Deák, csak a minap a horvátokhoz intézett. Arról van itt a szó, hol akarja magát a vitéz horvát nemzet képviseltetni, a bécsi reichsrathban-e, hol ősei, még az úgynevezett „rendek házában“ sem ültek, vagy a magyar korona alatt, hol a „tek, karok és rendek“ és a fő RR. közt mindig helye vala. S hogy a mérséklet egy szép vonását említsük fel amaz emlékiratból, mond-e írója egy zokszót, mi a horvátok autonómiáját sérthetné, nem önkényt mellőzi-e Szerém, Verőcze és Pozsega jogtörténetét , mely három megye, Horvátország jurisdictiója alá csak az osztrák kiszakítás óta tartozik ; egyáltalán úgy beszél-e róluk, mint megyékről, vagy mint társországról? Pedig azt csak a „Nord“ sem kívánja tőlünk, hogy a haza szent testének szétdarabolását, melyet a Bach-kormány, Medea kegyetlenségével, országunkon elkövetett, törvényes tettnek ismerjük. Ha a „Nord“ azt hiszi, hogy Erdély örömmel fogadta a császári decretumot, mely az unio-törvény helyett, egy uj kísérlettel megajándékozta: erre egyszerű válaszunk, hogy roszul van értesülve. Maguk a románok kívánják a 48-ki törvényeket, — vagy talán a „Nord“ vezérczikkezője azt kívánná, hogy a magyarok, székelyek, szászok költözködjenek ki a magyar Svájczból, mert Erdély semmi történeti és politikai joggal nem bír, hanem egyszerűen geográfiai kifejezése a román autonómiának ? Ezt maguk a románok sem kívánják. Végre, kételkedik a „Nord,“ hogy őszinte volna ajkainkon a „testvér“ kifejezés a többi nemzetiségek iránt. Valóban nagy foka kell hozzá a gyanúsításnak, ha valaki az elsőszülött fiúról felteszi, hogy midőn elsőszülöttségi jogát tiszteletben kívánja tartatni, akkor többi testvéreit nem szeretheti. S nálunk ez a korona joga, melynek alattvalói mindig azon kiváltsággal éltek, hogy önállólag, s ne osztrák modorban kormányoztassanak. A „Nord“ e viszonyról látszik megfelejtkezni köztünk és a bécsi kormány közt. Azonban nem akarunk saját véleményünknek több súlyt tulajdonítani, mint amennyi egy magánvéleményt megillet. Az országgyűlés együtt ül, a napokban már ismerni fogja Európa a nemzetet orgánumának vélekedését mindazon fontos kérdésekre nézve, melyek megoldásától hazánk tétele és jó hírneve függ. Kérjük a Nordot, tartsa fenn ekkorra, törekvéseink nemessége, vagy irányunk hamissága felől való ítéletét. Belföldi szemle. — Pécs városa hatósága ápril 29-dikei közgyűlésében Bubreg Mihály tanácsos emlékbeszédet tartott az elhunyt polgármester Aidinger Pál fölött. — Fölolvastatván a helytartótanács leirata, mely jelenti enge határozatát, miszerint az adó behajtása az alkotmányos hatóságok kezéből kivétetik, s a cs. k. pénzügyigazgatóságokra ruháztatik , melyek is azt, ha kell, katonai segélylyel fogják teljesíteni . Dömötör Abiró indítványozza, szólittassék föl a város országgyűlési képviselője, működjék oda, hogy a helytartótanács e leirat miatt bünperbe fogassék. Ez indítvány határzatilag oda módosult, hogy az országgyűlési képviselő fel fog szólittatni, hozza szóba ez esetet az országgyűlésen s hasson oda, hogy az alkotmányellenes zaklatások megszűnjenek. — Pozsony városa hatósága óvást tesz a császári adónak katonai végrehajtással szándékolt behajtása ellen. A polgári törvénykezésre nézve abban állapodott meg, hogy a telekkönyveknél marad az eddigi eljárás, minden egyébben a magyar törvények szolgálnak alapul, a foganatosítás a bírót illeti. A Komárom megye jegyzőkönyvileg kijelenti, hogy Benedek tkszernagy ismeretes kibocsátványára testületileg nyilatkozni méltóságán alulinak tartja. — Képviselőinek napdlijait szintén a házipénztárból előlegezi. — A császári adó erőszakos behajtása ellen óvást tesz ; tisztviselőit utasítja, hogy a megye előbbi határzatához ragaszkodva, a törvényes jogokat, az erőszakon kívül, minden egyéb módon biztosítani iparkodjanak ; a helységi elöljárókat felszólítja, hogy tartózkodva a törvénytelen adó beszedésétől, a katonai hatalom eljárását még csak az elszállásolással se segítsék elő; végre pedig mindazokat, kik a törvénytelen adó beszedéséhez akár az elárverezendő tárgyak megvásárlása által, akár más módon segédkezet nyújtanának, az okozott károkért felelősekké teszi. — Udvarhelyszék ápril 25. és 26-dikán tartotta meg ősgyülését. Föliratokat határoztak. A magyar országgyűlésre követekül közfelkiáltással id. gr. Bethlen Jánost s Horváth Jánost választották. A bizottmány, melybe Kossuth, Klapka, stb. beválasztattak, szinte ezer tagból áll. —• Barsmegye bizottmánya, ápril 15-kén tartott ülésében Várady János indítványára elhatározta, hogy miután az 1848-ki 9. t. sz. az urbért teljesen eltörölte, a márczius 2-dikai császári nyiltparancs értelmében történt intézkedések a remanentialis földekre nézve felfüggesztetvén, e földeknek, valamint a dézsmás szőlőknek az 1848-ki törvények értelmében megváltása iránt kérelem intéztessék az országgyűléshez, e kérelem pártolására a testvérmegyék is felszólittatván. — Elhatározták továbbá emlék fölállítását a nagysarlói csatatéren. — Zárából írják, hogy máj. 3-kán utazott Bécsbe a dalmatiai metropolita érsek, hogy a dalmata országgyűlés többségéhez csatlakozzék, mely a Horvátországgal egyesülés elleni határozatát támogatja Bécsben. A nép a hajóig kisérte az érseket, hogy e nemzet magas törekvéseiben ezélt nem érhetett ; hiszen, ha tavasznak jönnie kell, el fog az jönni, bár mint viharozzék is ellenébe; nem is azért, hogy a szabadságharczban annyi nemes kebel vérzett el; hiszen áldozat nélkül nem virulhat fel semmi nagy és dicső. Hanem azért fáj szivünk mondhatlanul, hogy a szabadság nemes harcza, a hatalom által bűnnek bélyegeztetvén, hazánk ama legjobbjai, kiknek nemes életét törvénytelen birói ítélet folytán vesztő helyen nemtelen golyó és kötél olták ki, és azon százak és ezrek, kik a csata mezején onták drága véröket, mindnyájan mint bűnösök temettetének el, vagy szórattak hamvaik a légben szét , gyilkos gúnyául a honfiúi lelkesedésnek s ölő rémjéül a levert nemzetnek. Lehet e, szabad-e ennek igy maradni? lehet-e, szabad-e az, hogy a nemzet most, midőn szólnia megengedtetett, az egész világ előtt fennhangon ne hirdesse, hogy ama hazafiak, kik az 1849-ki szabadságharczban fegyverrel kezükben, vagy hóhér pallosa alatt, a hon melletti küzdelmeikben elhullottak, a nemzet igaz jágáért hullottak el, hősi áldozatul, s mint ilyenek a haza hálájára érdemesek ? Lehet-e, és szabad-e az, hogy a szabadság véráldozatainak neveit , melyeket az önkény gonosz lelke besötétített, a hála és tisztelet nem múló virágaiból font dicskoszoruval ne ölelje körül a haza ? Lehet-e és szabad-e az, hogy a kiket e hazának ellenségei emlékezetükben is eltörölni, elenyésztetni kívántak , azoknak sírhelyeit fel ne keresse, emlékezeteiket örökké tartókká ne tegye a haza ? Oh ! bizony azon dicsők , kik szabadságharczunknak lőnek áldozatai, méltók arra, hogy ha már velünk együtt nem láthaták az imádott haza tavaszának ébredését, ha velünk együtt nem élvezheték az ö vérök melegén kisejlő alkotmányos létünk malasztait, legalább részesei legyenek a dicsőségnek, mely az ő véráldozataik martyrfényéből kelt hazánk egére ki. Igen! kell hogy e nemzet örökítse az 1849-ki szabadságharcz áldozatai emlékezetét; kell hogy a Battyhiány, Perényi stb. nevek dicskoszorujába a honfi vértanuság egy újabb csillaga tűzessék s az egyszerűen nemes honvéd név a szabadsághős örök fényére magasztaltassék fel. S épen e tekintetből járulunk mi, a Felséges Haza özvegyült képviselőihez, esedezvén a Haza szent nevében : 1) hogy azoknak neveik, kik a haza szabadságáért küzdelmükért s munkálkodásukért ama nehéz időkben törvénytelen bíróságok által elítéltettek s kivégeztettek,vagy tömlöczöztettek,mint honfi vértanuk törvénykönyvbe igtattassanak, mint igtattaték a haza iránt érdemeket szerzett József nádor nagy neve. 2) hogy azoknak emlékezete fentartása végett, kik az 1849-iki szabadságharczban a csatamezőn hullottak el, egy nagyszerű nemzeti szobor emeltessék Pesten, a haza szivében. Nemzeti hálánk lesz ezáltal leróva a múltnak, s ösztön leend másrészről adva a jövőnek. S ki kárhoztathatná a szív nemes érzéseit, a kegyeletet, mely a holtak sírjait virágokkal hinti be? Legyen hát, Felséges Haza, a hála és tisztelet glóriájával bevonva ama jóknak emlékezete, hogy a példájokra lelkesedő nemzedékben éljen a hon, s a hon-egén a honfi vértanú, és honvéd nevek, mint Castor és Pollux, kettős csillagfénnyel ragyogjanak. A képviselőház fel fogja karolni ez ügyet, a nagyok táblája keblére öleli, a nemzet megteendő kötelességét nagyjai és jobbjai iránt, s azokat megdicsőitve, önmagát dicsőitendi meg. A megholtak pedig feltámadandóak, hogy soha többé meg ne haljanak. Kelt Jász-Berényben 1861-ik év ápril 16-án a folytatva tartott közgyűlésünkből. Jász-Kun kerületek közönsége. PEST, május 4. Külföldi szemle. A „Nord“ május 2-ki száma vezérczikket hoz országgyűlési elnökeink Ghiczy és Podmaniczky urak ünnepélyes kijelentése alkalmából, hogy : „hivatalukat a ház kezébe azonnal leteszik, mihelyt Erdély, Horvátország és Szlavónia képviselői közöttök megjelennek, kikkel mint testvéreikkel, együtt, teljes szivökből óhajtják az uniót és kibékülést ünnepelni.“ E nyilatkozat — úgymond a Nord — elárulja a képviselők irányát, és annál fontosabb, hogy Fiume és az egész Istria határozottan ezt az irányt követik. Fiume nem akar a horvát országgyűlésen képviseltetni. Horvátország viszont nem hajlandó autonómiájáról lemondani; Erdély pedig örömmel (?) fogadta a császári decretumot, mely 1791-ki jogait visszaadja. A Jász-Kun kerületek fölirata a nemzetgyűléshez. Mélyen tisztelt nemzetgyűlés! Ha az 1849-dik év eseményeire visszatekintünk : mondhatlan fájdalom szorítja el szivünket. S nem azért, A Jászkun kerületek felírása. Felséges Ur! Magyar hazánk integritása, — bár Felséged régen kimondá — mind e mai napig teljesen vissza állítva nincs. Még mindig hiányzik Erdély hazánknak ez egyik fele, melyet, alig hogy az 1848. 6. t. sz. visszaadott, ismét durva önkény hatalma szakasztott tőlünk el. És ha kérdjük, miért történt ez ? javára volt-e ez eltépés a Felséges dynastiának, javára-e a közhazának ? a közelmúltak szomorú emlékezete — kérdéseinkre „nem“mel felel. — A nemzet, mely legszentebb jogait lábbal taposni látta, megrendült hitében a trón iránt, s a leghősiesebb hadsereg szellemét bűvös varázzsal törte meg a népek csüggedő keserve, és Solferino magaslatain Ausztria dicsősége alá hanyatlott. Mint egy láthatlan pestis terjedt át életerein egy szorító érzés, mely a hatalom bilincsei alól menekvő vágygyal, idegen istenek után tekintgetett, mig a kormányt és pusztító eszközeit gyűlölete egész átkával kisérte. — Bizony azok, kik a törvényes jogokat taposva gyilkos kezekkel illették a kegyeletek ősi érzetét , szerezhettek ugyan maguknak vagyont és tekintélyt, de a köz hazának s a dynastiának nemcsak semmit nem használtak, hanem valóban megrablói s árulói lettek. — Elismerő ezt maga Felséged, midőn az absolutismus rabló rendszerét elkárhoztatva, legkegyelmesebben kimondá , hogy az ország eltépett részeit visszaadni kell. Valóban mind a felséges dynastiának, mind hazánknak üdvét csak hazánk teljes integritása , s ebbeni alkotmányossága hozhatja meg. Ha látja a nemzet, hogy többé nem önkény dúl e sokat hányatott hazán, hanem törvény és jog uralkodik; ha látja a haza,hogy az ország elrablóit javait és részeit visszaadatja a fejedelmi szó szentséges hatalma, akkor felébred ismét a régi hit, s halottaiból felkel az ősi bizalom, és felkent apostoli királyát bő kebellel szorítja szivéhez a magyar, s ellenségei ellenében dönthetlen falat képez szent személye körül.