Magyarország, 1861. május (1. évfolyam, 103-126. szám)

1861-05-01 / 103. szám

1861. — I. évfolyam. 103. SZ. Szerda május, 1.. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. I. emelet. KIADÓ-HIVATAL ujtér 4. sz. földszint. T. STUHKATÁRSAIKK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek.—A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó­ hivatalhoz intézendők. EHt­>ETMÉK7 £ E DÍJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9. 3-»Korinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok OHTEROAZ1M K. és LAHPEK HOBKET könyvkereskedőknél 10 ujkrajezaron kaphatók. MEGJELENT ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap, ELŐFIZETÉSI ÁR! Egészév 18 ft. Félév 9 ft. Negyedév 5 ft. Előfizetési­ nyitunk ,MAGYARORSZÁG­ Május-junius 2 havi folyamára 3 fr. 50 kr. Május-julius 3 „ „ 5 „­­ „ 1 hóra (csak helyben házhoz küldve) 1 „ 80 „ Azon t. előfizetőink, kik egy negyed­évre 5 forint helyett 5 fr. 25 krt küldtek be, a jövő negyedévi folyamra csak 4 fr. 75 krt szíves­kedjenek beküldeni. A „Magyarország­“ kiadó­hivatala. Országgyűlés. A nemzeti képviselők XIV. ülése ápri­l 30-­ á­n. Felolvastatott Palóczy László csalásának kö­szönő levele, melyben a képviselőház kegyeletteljes intézkedéseiért hála fejeztetik ki s egyszersmind Pa­­lóczynak egy diszkardja a képviselőház rendelkezése alá bocsátatik. E kard a nemzeti múzeumnak adatik. A végtisztelet rendezésére kinevezett bizott­mány jelentést tett. A bizottmány azon intézkedését, hogy Palóczy arczképe a nemzeti museum részére lefestessék, a ház helyesléssel fogadta. A boldogult felett a ház kebelében is fog emlékbeszéd tartanni, az emlékünnepély felel a rendező bizottmány intéz­kedvén. A­ jegyzőkönyv hitelesítése után bemutattatott Kolozsvármegyének felirata a császárhoz és felolvas­tatott az országgyűléshez intézett felirata, melyet örömmel fogadván, ez öröme a háznak jegyzőkönyvi­leg is kijelentetik, s az kinyomatik. Bejelentetett Zemplénmegye kérvénye az iránt, hogy a tör­vényszékek állandó tagokból álljanak s hogy a főtör­vényszékeknél ne alkalmaztassanak oly egyének, kik sem az ország bizalmát multjuknál fogva nem bírják, sem arra képességüknél fogva nem hivatottak. E te­kintetben főleg a hétszemélyes táblához történt ki­nevezések alkalmából felírást intézett a megye­i igéhez is. A kérvény­i bizottmányhoz tétetett át. A Jászkunok a szerb nemzeti congressus által ismételve, mint kiváltságolt kerületek emlittetvén fel, kijelentik, hogy ők az 1848-ik évi törvények óta az egész nemzettel jogban és terhekben egyenlők. De megszűnvén kiváltságolt állásuk, kérik, hogy a nádori hivatalnak fizetett 3000 db arany terhe alól is men­tessenek fel. Szintén a kérvényi bizottmányhoz téte­tett át, nemkülönben Pozsony város kérvénye is, hogy a Dunán­ inneni kér­ tábla Pozsonyba tétessék át. Jászberény emlékirata a febr. 26-ki patens ellen tudomásul vétetett. A Szepes megye ó­lublói választó kerületéből T­i­z­e­d­i képviselő ellen érkezett kérvény mint ké­sőn érkezett, mellőztetett. A mádi kerületből a S­ó­­halmi képviselő ellen beadott kérvény elleni irat az illető bizottmányhoz tétetett át. A Palóczy halála által a 9 tagú bizottmányban megürült helyet az illető osztály választás által töl­­tendi be. Miskolcz­ város uj választásra fog felhivatni. A ház költségvetésének elkészítésével megbí­zott választmány jelentését beadván, ez a ház magán­tanácskozásában fog tárgyaltatni. Ezek elintézése után folytattatott az igazolás. A VTI-ik osztályban nem igazoltak során kö­vetkezett Böszörményi László és Bakalovich Szilárd. Igazoltattak. A VIII. osztályban Budai Lő­­rincz igazoltatott, Dobránszky Adolf választása ellen vizsgálat rendeltetett. Az osztálynak, mely Dobránszky választásá­nak megsemmisítését indítványozó, jegyzőkönyvét holnap közlendjük. Az osztály a megsemmisítést az­ért véleményezi, mert a választás az V. t. 33. §-a azon rendeletének megsértésével ment végbe, minél fogva a szavazás félbenszakasztás nélkül folytatan­dó. E mellett a választásban olyanok is részt vettek, kik nem tartoznak a választó­kerülethez. A ház mindazáltal vizsgálatot rendel, mint­hogy megczáfolhatlan és a gyanúsítás által meg nem támadható bebizonyítását óhajtja a választás tör­vénytelenségének, s mert azon vidéken, hol Dob­ránszky állítólag lázított, az ország küldöttének megjelenését s az­tán elámítottak felvilágosítását szükségeknek tartja. A tárgyalás érdekes részletekkel bírt. A felföld több választottja s köztük Bánó József és B­uj­a­­novics Rudolf tiltakoztak minden programm ellen, mely újabb időben mint a szlávok vagy a ruthenek kívánsága hozattak nyilvánosság elé. A magyaror­szági szlávok és ruthenoknak igaz, mert választott képviselői sehol máshol nincsenek, mint e házban, hol érdekeik kellő képviseletre és méltánylásra fog­nak találni. És képviselőik ezennel kijelentik, hogy küldőik, hogy a szlávok és ruthenek a haza ügyével egybeforrt érdekekért, a hazától nem idegen czé­­lokért buzognak, hogy ők a hazának hű fiai voltak és maradnak. A felolvasott kérvényben és bizonyítványok­ban az állittatik, hogy Dobránszky a népet a ma­gyarok s a magyar korona tekintélye ellen lázitá, velők el akarván hitetni, hogy az orosz czár, mint 1849-ben, úgy ha kell, a jövőben is elküldi hadát megszabadítására; miután ez által Dobránszky főben­járó bűnt követett el, többen három tagú bizottmányt kívántak kiküldeni, mely a lázítás tényét is vizsgálja. De a többség itt nem az 1723. 9. t. ellen elkö­vetett bűntény miatti vizsgálatnak, hanem a válasz­tás törvényességén ejtett sérelem orvoslásának szük­ségét látja, s csupán igazolási tárgyul tekinti ez ese­tet, valamint hogy tudomást sem vehet az ellenséges indulatu bécsi és más német lapok rágalmai felől, melyek a Dobránszky ellen nyilatkozott ellenszen­vet oly indokoknak tulajdoniták, melyek a háztól távol vannak, így a ház mellőzte azon indítványt is, hogy jegyzőkönyvileg jelentessék ki, miként az ellenszenv Dobránszkyt az izgatót, az általa képvi­selt átkos rendszert s nem az ő választóinak nemze­tiségét illeti. A vizsgálatot a tetemes többség pártolván, a vizsgálatra kiküldendő egyénben nem tudott a ház megegyezni. Többen Török Napoleon grófot oltat­­ták, de ő kijelenté, hogy Dobránszky benne a gróf közelében töltött ideje alatt a megtorlás vágyát kelte fel, s így ő nem bír a vizsgáló bíró tárgyilagos elfo­gulatlanságával. Kazinczy Gábor ajánlatára a ház holnap beadja a kiküldendő iránti szavazatát. A szónokokat, illetőleg a felszólalókat egyen­ként nem említjük meg, részint nagy számuk, részint a­miatt mert meg akarjuk jegyezni,hogy a ház türel­metlensége közben és szavazást sürgető felkiáltásai ellenére is szavukhoz ragaszkodók, kevés kivétellel újat, tájékoztatót, felderítőt nem mondtak Bánó J., Bujanovics, Bónis, Tisza László és Kálmán, Kazinczy és Vajai után. De mégis Szentiványi Adolf megjegyzése figyelmet támasztott, ki e tárgyat szintén csak a ve­­rificatio kérdésének tartja, a főbenjáró bűn miatti vizsgálatot szükségesnek nem tartván, ha igaz az, hogy az ellenségnek a haza földjére vezetése által elkövetett s az 1723. 9. t. c. rendelete alá tartozó tény amnestiát nyert az által, hogy a hasonló bűnben leledzők újabb időben mint magas hivatalnokok az alkotmányos megyék rendezésére lényeges befolyást gyakorolhattak. Holnap 10 órakor ürés­­séget Rómában nem csupán a pápa biztonsága pa­rancsolja , de azon szükség is, hogy Itáliában Fran­cziaország hatalmas közvetítése fentartassék, mely képes akadályozni Ausztria és Piemont összeütkö­zését.“ Rómában a status quo fentartásába — úgy véli a „Patrie“ — Anglia is beleegyez. Ezt az „Index­“ tagadja, de mi emlékszünk Wodhouse minapi beszé­dére, ki az angol felsőházban úgy nyilatkozott, hogy Anglia óhajtja ugyan a francziák kivonulását Ró­mából, de ha ott maradnak is tűrni fogja. A vitorlák tehát mindenütt be vannak vonva, maga Victor Emanuel kénytelen a nagy béke miatt ajkába harapni. — Európa figyelme két birkózóra fordul, a Lajthántúli és Lajtháninneni parlamentre — ez erkölcsi tusa súlyát akarják megmérni. Impon­­der abiliákkal bajos számítani. PEST, ápril 30. Külföldi szemle. A múlt hetekben sokat olvastunk arról, hogy Austria és a porta közt némi egyezség készül. A fuldokló természetesen a szalmaszálhoz is kap , így nem lehete a portán mit csodálkozni. Most azonban Páriából arról értesülünk, hogy a két kormány közt észrevehető az elhidegülés. A konstantinápolyi osz­trák internuntius értesité­t­­t­ arról a portál, hogy a garibaldisták Antivárinál kiszálltak, egyszersmind élénken sürgette a­zultánnál, egy figyelő hajóhad­osztály elrendelését az adriai partokhoz. Mily nagy volt a porta megütközése és boszusága, midőn arról kelle meggyőződnie, hogy Antivárinál egy garibal­­dista sem szállott partra s hogy ő csupán Austria fé­lelme és nyugtalanságának szolgált eszközül. Ezért bizony meg is haraghatott, mert egy hajóosztály ki­rendelése nem bolondság, sok pénzbe kerül az, ő pedig a portának minél kevesebb sincs. Ki is mutat­ta Vely-pasa, kormánya neheztelését Párisban, mi­dőn diplomata kollegái, szerencsés megérkezésén nála tisztelegtek — szembetűnő fagyos tekintetet vete az osztrák követségi attachéra, mert maga Met­ternich herczeg tanácsosnak látja vala személyesen el nem menni, tudta hogy ő lesz belő­le. Különben a porta most nagyur, nagyurrá lett egyszerre, a Moniteur egy kis czikkecskéje egyszer­re gazdaggá és hatalmassá tette — könnyű neki ko­­mázni. E czikkecskében e van: „az angol és franczia kormány egyetért a porta pénzügyeinek rendezésére nézve, sőt ez egyetértés kiterjed magára a török kér­désre, mivel az ottomán birodalom fentartása, Európa általános érdekeivel találkozik.“ Esedezem, ne vegye az olvasó tőlem elbizako­­dásnak, hogy figyelmeztetni merem e rovatban tett azon észrevételre: „Napoleon az által tűnik ki nagy politikusnak, hogy tudja mikor kell valamely kérdést aludni hagyni és ismét felébreszteni.“ Egész alázattal bátorkodom ez észrevételt elő­ször is a lengyel kérdésre alkalmazni. Könyörgöm, nem divinálok, de azt az egyszerű tényt említem fel, hogy Ségur-Dupeyron úr, a varsói franczia consul, utasítást vett a párisi kormánytól, hogy találkozzék a lengyel mozgalom vezetőivel, jelentse ki előttök, hogy Francziaország nem tehet értük semmit, ajánlja nekik, hogy barátságosan közben jár köztök és az orosz hatóság közt, az egyetértés kieszközlésére. A keleti kérdésre nincs miért alkalmaznom. A felebb mondottak, minden conjectura nélkül, e mel­lett látszanak szólani. Ide járul a syriai expeditio visszavonásáról szállongó hírek, noha a konstantiná­polyi angol újság (Levant Herald) heves czikke után azt kellene várni, hogy Anglia a megszállásba még egy darab ideig beleegyez. Azt sem hallgathatjuk el, hogy az oly nagy kiterjedésűnek híresztelt török­­szláv mozgalomban csupán a síkon lakó montene­­gróiak vesznek részt, kik a porta alattvalói, ellenke­zőleg a hegyi montenegritákkal, kik függetlenek. Vajjon mi oka e rögtöni politikai silentiumnak, hogy egyszerre a leglármázóbb hírek elcsitulnak, hogy a franczia politika jobb és bal kézzel, az oroszt, angolt, meg a törököt is czirógatja ? A „Patrie,“ a római ügyről beszélvén, felelni látszik e kérdésre is. Úgymond : „a franczia helyőr­ Belföldi szemle. ” Midőn olvasóinkat az alább részletesen köz­­lött zágrábi országgyűlési tárgyalásokra figyel­meztetjük, itt röviden csak azt jegyezzük meg leve­lezőnk tudósítása folytán, hogy onnan a birodalmi tanácsba követeket küldeni nem fognak. Az egész gyűlésnek valami öt tagja van, a­ki küldene. Az ápril 29-dikei ülésben elhatározták, hogy küldöttséget indít Bécsbe, mely minden miniszter mellőzésével, közvetlenül 0 Felségétől lesz kieszköz­­lendő a katonai határőrvidék képviseltetését a dal­­matia és a guarnerói szigetek bekeblezését. Válasz­­feliratot a leiratokra nem küldenek, de a küldöttség fejezi ki a nemzet hódolatát. Tiltakoznak a dalmát országgyűlés azon határozata ellen, hogy a birodalmi tanácsba követeket akar küldeni. Táviratilag folya­modnak Bécsbe, szüntessék meg a vizsgálatot a be­­keblezési dalmát kisebbség ellen. Elhatározták a déli szláv tudományos akadémia és egyetem fölállítását Zágrábban ; Stroszmayer püspöknek a haza háláját szavazták meg. A Magyarországgal való egyesülés tárgyalását elhalasztották. — Küküllö m­egyei tisztviselők névsora : Fő­­bírák : Földváry Ferencz, Vita Sámuel. Pénztárno­kok : Dániel Mihály, Szilvásy Sándor. Alispánok: Beregszászi Imre, St. Sulutin József. Főjegyző: Ko­vácsi Károly. Főügyész : Filep Ferencz. Szolgabirák: Schwartz Márton, Pallos István, Földváry Gábor, Mátéffi Ferencz, Boér János, Orosz János. Generalis székbirák : Donáth Farkas, Kispál Lajos, Thuróczy Pál, Ujfalvi József, Pásztohy Albert, Dobolyi Lajos, Boér Kálmán, Dersy István, Szilágyi Lajos, Pekry István, Simon József, Pints János, Darabanth Sán­dor, Köntzey Gergely, Schuster János. Partialis székbirák : Márai Domokos, Széki Sándor, id. Mik­lós Károly, Siménfalvi János, Pataki László, Moldo­­ván Miklós, Rátz Samu, Finna István, Reinert Já­nos, Uttzás Samu. Árvai­ birák : Báró Győrfi Pál, Kerekes Pál. Levéltárnok : Musnay József. — Marosszéken 25-én történt meg a tisztvá­lasztás. Királybírókká választottak : Nagy Sámuel, Fülöp Albert, Dózsa Dániel, főjegyzővé Kovács Pé­ter, aljegyzővé Száva Farkas, Zajzon János. Pénz­tárnokká Antal Imre és Bereczki László; azonban közöttük keletkezett heves elvvita miatt mindkettő lemondott. Főügyész lett Szegedi Sám., 2-od ügyész Kovács Sám, mérnök Székely János, főorvos Bélteki János, alorvos Vajna János. Ápril 26-kán folytatta­tott a bizottmányi ülés, melyben Benedeknek a ma­gyar nemzet minden osztályára tett botránkoztató nyilatkozata jegyzőkönyvileg a sértőre utasíttatott vissza.­­ A Hajdúkerület, elkésett szervezkedése után, ápril 8­dikán tartotta első közgyűlését, melyet Széchenyiért tartott gyászisteni tisztelet előzött meg. A közgyűlés kimondván az 1848-diki törvényekhez való ragaszkodását, az oct. 20-dikai diplomával az ország kivonatát kielégitettnek nem ismerheti; a jan. 16. és febr. 26-dikai rendeletekben pedig az or­szág függetlenségének veszélyét látván, mind azt, ki bármi módon a birodalmi öszpontosítási czélra segéd­kezet nyujtand, hazaárulónak nyilvánítja. A menekült hazafiakat felségsértőknek nem tekinthetvén, bizott­mányokba történt megválasztásukat nem tartja megro­­vandónak; a császári adó behajtására tisztviselőit nem kötelezheti; a kerület belszükségeire adót kivetni tör­vényben alapuló jognak ismeri. Semmi od­rogt nem fogad el. E végzéseket a testvérhatóságokkal közlik, s feliratban is kijelentik. Felírnak továbbá a fiumei ostromállapot, Asboth elfogatása, a Ludoviceum el­­vonatása iránt törvényes rendeltetésétől s egyéb sé­relmek miatt. A tiszti fizetések megállapittatván, a háziadó a régi kapuszám arányában föloszlatott. Az alkapitány a törvényszékek megtartására utasitta­tott, a német rendszer alatt történt bírói intézkedé­sekre nézve az országgyűlés határozata révén be­várandó. Tiszteletbeli táblabírákká választattak többek közt : Asbóth Lajos, Balogh Péter, Bartakovics Béla, Bónis Sámuel, Csernovics Péter, gr. Dessewffy Emil, Deák Ferencz, b. Eötvös J., Klapka György, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor , Lónyay Gábor, Lónyay Menyhért, Jozipovich Antal, Lonovics József, Molnár György, ifj. Majláth György, Popovics Vazul, Pom­­péry János, Pulszky Ferencz, Révész Imre, Rotten­­biller Lipót, gr. Teleki László, Tisza Kálmán, b. Vay Miklós. Vámos-Pércs panaszolván, hogy a cs. k. szol­gabirák idejében a város földbirtokai is elidegenítt­et­tek s a város mintegy 40,000 pftig károsittatott meg, vizsgáló küldöttség neveztetett ki. A legközelebbi közgyűlés jun. 3-dikán nyílik meg. — Jászberény városa ápril 14-dikén tartott közgyűlésében többek közt gr. Teleki Lászlót, Bar­takovics Bélát, Deák Ferenczet, Kossuthot, Türrt, Klapkát, Perczel Móriczot, Lonovics Józsefet, Pom­­péry Jánost választotta meg bizottmányába. Jászberényben egyébiránt, mint levelezőnk tu­dósít, várva várják az országgyűléstől, hogy mikor hívják meg V. Ferdinánd királyt az országgyűlésre, vagy mikor tisztelik meg küldöttséggel. A lemondási okiratot nem eléglik. (Fk.) Azon hir, miszerint a montenegróiak és a velük szövetkezett fölkeltők a törökök ál­tal megverettek volna, tökéletesen való, azon egyetlen kis különbséggel, hogy a verést nem a montenegróiak kapták, hanem a törökök! Nem tudjuk, vájjon Omer pasa ott van-e már a küzdelem színhelyén, de bármennyire mél­tányoljuk is egykori honfitársunk hadvezéri képességét, istennek még­sem tartjuk őt, pe­dig csak isten volna képes a semmiből valamit teremteni. Ilyen „semmi”nek tart­juk mi azon szétszórt elemeket, miket — túl­zott udvariassággal — török hadseregnek ne­veztek, és a melyeknek segítségével Omer pa­sának azon nagy valamit kellene teremtenie, melynek neve — győzelem. A montenegrói küzdelmek fokozott fon­tosságot nyernek két körülmény által, melyet olvasóink figyelmébe ajánlunk. Egyik az, hogy Genuából néhány száz főből álló önkénytes had indult útnak, a­nélkül, hogy ezen argonau­ta-járat czélja ismeretes lenne. Egyszerű sétaút nem lehet az, mert akkor talán távcsöveket vittek volna magukkal, de nem ágyúcsöveket. Ha pedig e merész csapat küzdelemre indul ki, erre tudtunkra sehol nem találhatna most tért, kivéve az albániai partokat. Második fontos körülménynek tartjuk azon készületeket, miket Piemont Anconá­­b­a­n tesz, hogy ott hajóhadát központosítsa. Ancona az albániai part átellenében fekszik és miután legalább e perczben nem valószinü, hogy Victor Emánuel egyenes megtámadást forral Velencze ellen,sokfelől azon aggoda­lommal találkozunk, miszerint a piemonti ten­gerhad dislocutiója a montenegrói zavarokkal és a genuai expeditióval állhatna némi össze­köttetésben. A­kik így combinálnak, azok egyszers­mind azon gyorsaságra is hivatkoznak, mel­­­lyel a Cavour és Garibaldi közti kibékülés történt és e tekintetben igy okoskodnak . Ca­vour a parlamentben győzelmet aratott, ez kétségtelen, de még a nagy tömeg részéről is igen sokan Cavour mellett és­­ Garibaldi ellen nyilatkoztak . Cavournak tehát semmi oka nem volt, Garibaldi felé közeledni, ez utóbbi pedig sokkal büszkébb, mintsem — főképen vereség után — békealkudozásokat kezde­ményezne. Valószínü tehát, hogy Cavour va­lahonnan intést vett, miszerint Garibaldira nemsokára ismét szükség lehetne és ez okból nyújtott ő kezet a kibékülésre, Garibaldi pe­dig e kezet alkalmasint nem fogadta volna el, hacsak Cavour részéről nemcsak a múltra, hanem egyszersmind a jövőre nézve is ki­elégítő felvilágosításokat nem nyer. . . A­nélkül, hogy ezen combinátiók nagyobb vagy kisebb értékére nézve ítéletet monda­nánk, csak azon megjegyzésre szorítkozunk, hogy — ha a dolog csakugyan így állna, a mint fönnebb mondatott, — a keleti ügy szóba hozatala épen nem volna még elejtve. De, mi­ként már a minap fejtegettük, a keleti kérdés fölvetése csak úgy képzelhető, ha Franczia- és Oroszország közt egyetértés uralkodik. En­nélfogva e pillanatban korántsem közönbös azon kérdés : vajjon megvan-e még a régi jó egyetértés Páris és Péter­vár közt? Az utóbbi napokban sok jelenségből azt következtették, hogy ez egyetértés meg­szűnt. A mai hírek némileg más színben mutat­

Next