Magyarország, 1861. december (1. évfolyam, 280-303. szám)

1861-12-01 / 280. szám

280. 1861 —I. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Tajtár 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, h­ogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DIJA : 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 újkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. Egyes példányok KILIÁN GYÖRGY, OSTERLAMM K. és LAMPEL RÓBERT könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­telével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft. Előfizetést nyitunk a­ ­ MAGYARORSZÁG* 3 havi folyamára 5 ft. — A „Magyarország“ kiadó­hivatala. 6 » » 9 „ 1 „ „ 1 „ 80 kr PEST, november 30. Külföldi szemle. Távirati utód: az olvasó már ismeri „Trent“ an­gol posta­hajó esete- melyre „sz. Jácint“ amerikai hadigőzös, a bahamai­ bőrben rálőtt. a „Trent“ ka­pitánya magyarázatot kért e sérelemért. E helyett két tiszt tíz ember kíséretében átment a posta­hajóra, s előkérte az utazók névsorát, mit a kapitány megta­gadott. Erre az amerikai tiszt int a „sz. Jacint“us­­nak, hogy küldjön vagy 30 tengerész-katonát, meg 60 hajóslegényt. Az angol kapitány erősen tiltakozik: „én e hajón a brit kormányt képviselem s annak ne­vében ez eljárást törvénytelennek, a népek joga megsértésének, valóságos kalózságnak nyilvánítom, mit önök nem mertek volna megkísérteni, ha mi ma­gunkat védhetnénk!“ Hanem hát mit volt mit tenni, a sok meztelen kés és kard láttára, bizony csak kiad­ták azt a két délamerikai biztos urat, kiket az észak­­merikai hadihajó sz. Jacintus tiszte keresett. Ez a dráma meséje, következik a bonyolítás. A „Morning Post“ minden erős fenyegetése mellett, hogy az angol marina, ha neki bőszítik, úgy összemor­zsolja az amerikait, mint a kukoriczát : úgy látszik, hogy Anglia kevesebb elégtétellel is megelégszik. Párisban ezt nem hiszik, s az angol postahajón ejtett sérelem következése — úgymondanak — a lesz, hogy teljesen megszakítja a diplomáciai összeköttetést az unióval, semlegességéből kilép, és sietteti ez által az amerikai háború befejezését. E még csak hagyján! Hát még azok, kik ez affaireban Napoleon mutatóuj­ját is látják : nézzétek angolok! nem akartok lefegy­verkezni, ott egy fris falat, északamerika, kapjátok be, én Európát nyelem el!“ Uram bocsáss az ilyen óriásoktól! Hát a szeretetre méltó Beust­er csakugyan csinált egy uj német szövetségi tervet, úgy hogy a régi szer­ződés, mely a szövetség alapjául szolgál, ezutánra is megmarad, hanem a diéta nem lesz Frankfurtban, és nem lesz permanens mint eddig volt; kétszer ül csak évenkint össze, tavas­szal és ős­szel költözvén a diéta Ratischonból Hamburgba és viszont, hanem csak egy hónapig üléseznének; egyszer Poroszország, másszor Ausztria elnökölvén, a többi tíz hónap alatt, Porosz­­ország,Ausztria s még egy harmadik hatalom gyako­rolná a végrehajtó hatalmat széles hatalomkörrel. A diéta nem iniitálna, csak véleményezne. Már az igaz, hogy combinált egy terv, hanem fájdalom, fiascót csi­nált úgy a „nemzetiek“ mint a „korábbi diéta“ vé­dőinek táborában. Azt mondják, a badeni nagyher­czeg javaslata sokkal komolyabb. Elég az hozzá,a német­ egységi törekvés nem pihen, s mint tapasztal­juk, a legkérgesebbb körökbe is felszivárgott. Berlinből írják, hogy a szabadelvűek állása oly erős, hogy ha a minisztérium a liberális párt főnökei­vel nem egyezkedik, okvetlen meg fog bukni. Talán Vincke úr erre a pillanatra tartja fen magát s a kö­vetségről azért vonul most vissza! Az olasz parlament a napokban oly jelenetnek volt tanúja, mely egyfelől Itália elleneinek szokatlan vakmerőségét, másfelől Olaszország alkotmányos in­tézményeinek nagy szabadságát mutatja. Valami Potro, Pondro, vagy Pretr o hg nem kevesebbet indít­ványozott, mint hogy declarálja az országgyűlés, II. Ferenczet újra Nápoly és Sicilia királyának. Ratazzi, az országgyűlés elnöke, rögtön közbevágott, s aján­lotta az érdemes indítványozónak, tessék a házat vég­képen odahagyni, mert ha nem megy, hát viszik! „Jób herczeg“ e nélkül meg nem élhetünk, addig rakta a fát a tűzre, mig végre a főerdész megsokalta, s azt mondá egyik hívének : üssön egy kevéssé a „Patrie“,körmére! A treuer Diener seines Herrn, már fogta is a lib­át, hogy oda üt, mikor Compiegneből sürgöny érkezik, hogy még most nem kell bántani a „Patrie“-t, mert csakugyan a császár sem akarja a lefegyverzést a szó teljes értelmében; a cadrese­­ket mindenesetre meg fogják tartani, ha néhány ezer szabadságost hazabocsátanának is. Sőt Lyon­ból azt írják, hogy Castellane tbngy parancsot vett seregét hadilábra állítani. Annyi igaz, hogy a mi­nisztertanácsban meghasonlás uralkodik a lefegy­verzésre nézve. Belföldi szemle. — Verőczem­egye közgyűlése, mint Zagyiból nov. 29-dikéröl sürgönyözik, az ujonczozást szótöbb­séggel elfogadta. Az első és másod alispán, főjegyző s főügyész lemondtak. — Fiume, Eszék és Varasd városai— mint a zágrábi német újság jelenti — az ujonczozási kérdés­ben úgy határoztak, mint Zágráb megye és Zágráb városa : t. i. tiltakoznak az ujonczozás ellen, ezáltal azonban foganatosítják. — Zágrábmegyének nov. 27-dikén folytatott közgyűlésében a szkirói székeknél működő szakértők dijára nézve, melyet a helytartótanács a megyei pénz­tárból rendelt fizettetni, azt határozták, hogy megyei pénztár nem is létezvén, e dijakat esetenkint a hely­tartótanácsnak följelentik folyóvátétel végett. A nov. 28-dikai gyűlésben a szentiváni szbiró jelentése olvastatott, mely szerint az ottani adóhiva­tal a község jegyzőjéhez 6 katonát szállásoltatott be. A megye panaszt tesz e miatt a helytartótanácsnál. — Pozsonym­egye kinevezett uj hivatalnokai a „Sürgöny“ szerint következők: Első alispán Jab­­lonczy Zsigmond; másod alispán Udvardi Ferencz; főjegyző lovag Jenik György; első aljegyző, főjegy­zői céira és ranggal Neumann Mór; főügyész Wagen­­fall László ; első alügyész Holényi Samu ; megyei tör­vényszéki ülnökök Schariczer György, Barta Béla, Koller Gyula, Travnik Antal, Vrehovszky Alajos, Scherer József; árva-pénztárnok Németh József; el­lenőr Molnár Péter; számvevő Simon János; iroda­igazgató és kiadó Záborszky János; — I. A pozsonyi járásban főszolgabíró Hell Miksa; esküdtek Bremit Lajos, Rudnyák Victor, Koszehuba János; II. Nagy­­szombati járásban főszolgabíró Mesterházy Künstlern Adolf; első alszolgabiró Szászy László; esküd­tek Vitai Imre , Radics Lajos , Molnár Sándor; III.Felső-csallóközi járásban : főszolgabíró Tusch Já­nos ; 1-fő alszolgabiró Herbst János ; esküdtek Pósfay Sándor, Kompott Károly, Hajek János; IV. Alsó-csal­lóközi járásban : főszolgabíró Andrásy Dienes; 1-fő alszolgabiró Stranczl, Bittó Rezső, Bézay Szilárd, Tö­rök Pál; V. Külső járásban: főszolgabíró Kováts Endre; 1-fő alszolgabiró Wrabelly György; esküd­tek Vitai Gábor, Szladits Károly, Aranyosy Dienes, ifju. VI. Hegyentuli járásban : 1-fő alszolgabiró Vai­­már Sándor; 2-od alszolgabiró Maczeovits István ; esküdtek : Boncz Gyula, Szovinecz István, Rajner Miklós. Telekkönyvi hivatalban : igazgató Thán Ró­bert. Igazgató segéd Kopp Ferencz; kiadó Egyed Ignácz; Iktató Urbanovszky Károly, idősb. vezetők Német Ede, Hrdina Ferencz. — Tem­es m­­egyében, mint a „Sürgöny“ leve­lezője írja, főjegyzővé Szántó J., főügyészszé Pottyon­­dy Ferencz neveztetett ki. — Temesvár városa tisztikarát a kir. biztos egyelőre arra utasította, folytassa működését, mert annak átalakítására még nincs utasítva. — Kővár vidékének mint a „Sürgöny“ egész biztossággal jelenti, megengedtetett a bizottmányi ülés megtartása, mely kivételes engedmény a kővár­vidéki főkapitány érdeme. — A szász egyetem ülései nov. 24 dikén meg­nyíltak. beszélésnek : azonban bármikép legyen is az, az oroszok szerte­ terjedő települései (a Ruszi­nokéi, vagy kis oroszokéi) Magyarországban fölmennek a legtávolabb ős-régiségig s ezen orosz emberek (ruszkije lyudji) folyvást ba­rátságban éltek a magyarokkal. Sőt a 48-diki események sem bírták megingatni azt, — tud­tunkra legalább nem. „Súlyosabb, nehezebb volt,legalább a kezdet­ben más szlávok sorsa Magyarországban, úgy mint a románoké is, mint a meghódított népeké; azonban, a­mennyire kivehető a régi emlékekből, a magyar nem való kegyetlen közlekedésében, bánásmódjában alattvalóival. A magyarok kü­lönböztek ebben elődeiktől a Duna birodalmá­nak meghóditásában, azon avar elődeiktől, a­kik kegyetlensége századokra maradt fen a szlávok emlékezetében , azért az avarok veszte is iszonyatos vala s példabeszéddé vált szint­úgy mint a kegyetlenségök. A magyar hagyo­mány a barátságos bánásmódot személyesí­tette Árpádban az első hóditóban. — E ha­gyomány őt magyarjaival s egyéb népei­vel lakomázva állítja elénk.—„A szomszéd népek is, — hozzáteszi a magyar évkönyv-iró — hallatára, a magyarok nagy tetteinek — tódulának Árpád fejedelemhez, s készakarva meghódolván, szolgálták őt nemes buzgalom­mal, sokan pedig házi vendégeivé is lettek.“ „Nemsokára szlávok és románok is kezd­tek felvétetni a szabad emberek, vagyis a ne­mesek soraiba, míg másfelől sokan a magya­rok közöl is, többféle körülmények folytán , a földhöz­ kötöttek osztályába sü­lyedének. — Már Sz. István korában feltehetőleg Magyaror­szágban a nemesség nem csupa telivér ma­gyarokból állott, valamint nem minden ben­­szülött , nem minden szláv- vagy románaj­­ku lakosa Magyarországnak való megfosztva a politikai jogoktól. A helyhatósági önkor­­mányzat jogában Sz. István alkotmánya foly­tán egyenlőkép részesülének mind a tiszta magyar, mind azon megyék, melyekben csak­nem kirekesztőleg csupa szlávok laktak, s a­hol minden valószínűség szerint maga a ne­messég is többé-kevésbé szláv­ eredetű vola. Ekkop sz. István alkotmánya megbecsülhetlen kincsesé lön nem csak a magyarok, hanem szintúgy a szlávok szemében is, mint a közös jog és szabadság egyazon nélkülözhetlen, ha­talmas védője, oltalmazója. A magyarországi szlávok maguk részéről is értelemmel, buzga­lommal támogatni kezdék az alkotmányt, azon alkotmányt, melyen az egész állam­épület ala­pult, felállítva a magyaroktól az általuk meg­hódított szláv földterületen.­­„Szent István még egy nagy horderejű békítő, engesztelő elvet vett föl alkotmányába, együtt a keresztény hitvallással, a Rómából odaérkezettel. Sz. István t. i., mig a latin nyel­vet is behozta Magyarországba, de — nemcsak mint egyház nyelvét,hanem mint a kormányzás s közigazgatás nyelvét is.A latin nyelv,melynek használata a középkorban a nyugati Európa más részeire roppant kárt hozott, vis­szatartván a nemzeti művelődés megindultát, s elnyomván nem egy nemzeti erőt, a magyarnak ellen­ben megbecsülhetlen hasznot hozott. Mondhat­juk, mikép a latin nyelv együtt Sz. István al­kotmányával megkímélte a magyarokat a küz­delemtől a szlávokkal s evvel együtt az enyé­szettől. Semleges nyelv létére, a latin nyelv megelőzte a két nemzetiség összeütközését, a kormányzás és közigazgatás tekintetében s mind a magyar­, mind a szláv nyelvet a ma­gánélet köreire szok­ta, a­hol mindkettejök egymás mellett békével élhettek s állhattak fenn. A latin nyelv oly életszükséggé vált Magyarországban, hogy gyökeret verhetett ott inkább, mint bárhol másutt, s kezdettől fogva nemcsak az államiratok, hanem még a szó­beli viták nyelvévé is jön a megye- és ország­­gyűléseken, a törvényszékekben, szóval mind­annyi hivatalos viszonylatok közlönyévé. Minden lakosa Magyarországnak, tartozott bár akármelyik nemzetiséghez, latin nyelvű beszéd­ben gyakorolta magát, mihelyt részt akart venni a közügyek vezetésében. Ily használat­ban maradt a latin nyelv, a­mint tudva van, egészen a jelen század 30-ik esztendejéig , szintúgy tudva van azonban, mily zavarba jöt­tek Magyarországban a nemzetek kölcsönös viszonylatai a latin nyelv hivatalos jelentősé­gének megszűnésével. Az egész múlt történetében nyoma sincs a magyarországi szlávok részéről holmi faj­­gyülölségnek s nemzeti ellenségeskedésnek a Magyarország és Európa élelmezése. (Folytatás.) Milyen ma Magyarország termelése ? Mely több­lettel rendelkezik, levonván a magvetés s helybeli fogyasztás mulhatlan szükségleteit ? Mily emelkedésre képes ezen többlet mennyisége, a rendes tudakozó­dással szemközt ? Melyek valának ekkorig a kivitel­nek föltételei, s mely irányokat követett ez ? Miért volt annak Trieszt s a Földközi-tenger felé mozgása ekkorig oly jelentéktelen, és mely változásokat kel­lene az új, már megnyitott vagy megnyitó félben levő közlekedési eszközöknek ezen nagy árlat haladására előidézniük? Végre mily ár­ s időföltételek közt ér­kezhetnek jövőben Magyarország élelmiszerei Felső- Olaszország, Schweiz, Francziaország és Anglia kü­lönböző piaczaira ? Ezek azon kérdések, miket egy­másután fejtegetni fogunk. Vessünk egy pillantást a térképre. A Duna főere Magyarországnak, mely azt északnyugattól délkelet­nek keresztülmetszi. Az osztrák határtól, Pozsonynál kezdve egész az oláh határig Orsovánál, ezen nagy folyónak folyása a magyar földön tesz 990 kilomét­­re­t. A Dunának három fő mellékfolyói, a balparton a Tisza, mely Naménytól Titelig 1200 kilometrenyi hosszúságban gőzösök által járható. Naménytól föl­felé a rendes hajókkali hajózás szintén mintegy 100 kilométrenyi kiterjedésben lehetséges. A jobb oldalon a Dráva és Száva ömlik be a Dunába. A Dráva csu­pán a Dunába szakadás fölötti csekély hosszúságban hajózható, de hogy a rendes hajózás egész Kottoriig, a pest triesti vasút csatlakozási pontjáig lehetségessé tétessék, meg kell a folyó medrét az azt környező, szinte még szűz erdőkből századok óta lehullt fatör­zsektől tisztítani.A szükséges munkálatok folyamatban vannak, s valószínűleg 1862-ben fognak a szomszéd tulajdonosok közrejárulása által befejeztetni, kik nem vonakodtak a kikerülhetlen költségeket előlegesen megtenni , hogy mielőbb elérjék azon eredményt, melynek következményei saját érdekeik szempontjá­ból szinte kiszámíthatlanok. Remélhető, hogy legföl­­jebb 1862 tavaszán a Dráván, a Dunától a vasútig 190 kilométrenyi hosszúságban gőzösök fognak járni. A Száva már régóta meg van mentve azon aka­dályoktól, melyek a Dráva medrét még most elzárják, s a gőzösök azon folyamon Zimonytól, a Dunába sza­kadása pontjától, Sziszekig, több mint 800 kilométre­nyi téren, járnak. Már régóta jó út áll nyitva Sziszek s a fiumei kikötő közt, s kétségkívül ezen közlekedés arányl­agos könnyűsége tekintetéből tétetett Száva hajózhatóvá jóval előbb, mintsem ugyanazon a munkának a Dráván­ létesítésére gondoltak volna, melyen a hajózás mindazáltal, mihelyt az első aka­dályok el lesznek hárítva, sokkal könnyebben fog tör­ténni. A hajózható Száva a magyar földet csak néhány kilométrenyi hosszúságra érinti, Sziszektől lefelé. Fo­lyásának egész többi része alatt Belgrádig; az határt képez a katonai határvidéknek nevezett ausztriai terület s a határos török tartományok közt; azonban ezen hajózásnak már most is tetemes mozgalma szinte egészen magyar termékekből áll, s másrészről ama rendkívüli türelmetlenség, melylyel az ország belseje ama vasút bevégzését várja, melynek a Száva völ­gyét az Adriai tengerrel kell összekötnie, tanú­sítja azon érdekek fontosságát, miknek számára ezen szállítási út szolgálatot tenni van hivatva; a nemzet­közi kereskedésben ugyanaz a geographok előtt iga­­zolandja azt is, hogy szabadságot vettünk magunk­nak, a Szávát Magyarország hajózható útjainak háló­zatába foglalni be. A Duna s beleszakadt három főbb folyam után ezen hálózat kiegészítése végett, még a Tiszába sza­kadó Marost is nyitva találjuk a gőzhajózás számára, 90 kilométre­nyi hosszúságban Szegedtől Aradig , s a rendes hajózás számára Erdély határáig, s erre to­vább délre a Bégát a hasonnevű csatorna által meg­hosszabbítva, mely az országnak egyik legterméke­nyebb részén halad át, s a Tiszával összeköti Temes­várt, a bánság központját s fővárosát. Temesvártól a Tiszáig, a Béga s a Béga-csatorna által alakított ha­józható ut 108 kilométre­nyi terjedelmű, s csupán rendes hajózás eszközöltetik rajta. Végre a Tisza s a Duna a Mária-Theresia uralkodása alatt megnyitott Ferencz csatorna által is össze van kötve. Ezen mes­terséges hajózási ut a Tiszába szakad 90 kilométre­­nyire, torkolatától fölfelé, s a Dunába 30 kilométre­­nyire, a Dráva torkolatától fölfelé, az 105 kilométre­­nyi kiterjedéssel bir. A hajózási utak ezen hálója a vasutak által van kiegészítve. A Duna balpartján mindenek előtt egy nagy vasútvonalat találni, mely a folyó hosszában Bécsből Pestre s innen egyenesen délkeletnek megy, a balpartnak legtermékenyebb kerületeit, s nevezete­sen a Bánságot vágván keresztül; ez Szegednél a Ti­szával és Marossal találkozik, s Temesvárnál a Béga­­csatornával. 75 kilométrenyire Pest alatt szakad el e vonaltól a tiszai társulat hálózata, melynek különböző ágazatai a hasonnevű nagy és termékeny völgy egész közép részét ellátják. A Duna jobb oldalán szintén húzódik egy vonal 155 kilométrenyire a folyó hosszában. Bécsből össze­köti a mosonyi s győri nagy piaczokat, s aztán dél­kelet felé irányul, kissé távolabb a Pest-Budáról Triestbe megnyitott uj vonallal találkozván. Ezen utóbbi vonal azon része, mely Pes­ttől Pragerhofig, a bécs-triesti vasút ezen állomásáig terjed, majdnem egészen magyar földön nyúlik el; az kezdetben azon engedmény részét képezé, mely keleti vagy Ferencz- József társulat neve alatt ismeretes; ma a dél-ausztriai és lombard vasutak nagy társulatának birtokában van, mely 1858-ban, uj név alatti új engedmény mel­lett, a Duna bal partján létező ausztriai ta­rtomá­­ s Magyarország, és a szlávok.“ Hilfiiding boszniai orosz konzul válaszából, Chassin: Jean de Hunyad stb. cz. munkájára. III. Az európai nemzetekhez való viszonyaik­ban a régi magyarok bölcs társulékonyságtól s törékenységtől vezéreltettek, s ez által kény­­szeriték őket elfelejteni a hódítás súlyát. E jel­lemvonás húzódik a magyarok előbbi egész történetén át, elkezdve első lépteiktől az euró­pai száraz­földön. A legrégibb orosz évkönyv­­író megemlékszik arról, mikép a magyarok Kiew mellett vonultak el, midőn uj hazájokba jöttek; a legrégibb magyar évkönyv szerzője beszél ugyan erről, megtoldva előadását elbe­szélésével a kiewi fejedelemmel vívott csatának s a fölötte kivívott fényes győzelemnek. Okunk van hitelt nem adni ez elbeszélésnek, annyival inkább, minthogy maga az évkönyv szerzője magyar népénekekre hivatkozik, elbeszélése igaz voltát hitelesítendő; mégis — aligha folyt le ily hadjárat ellenséges összeütközés nélkül. Azonban még a magyar hagyomány szerint is a magyar-orosz háború békességgel végző­dik és barátsággal, úgy hogy a Kárpáthegye­ken átmenetelök alkalmával sok orosz ember is fordult meg ott a magyarok vezére kíséreté­ben s hadai között, s le is települt Magyaror­szágban s híven szolgált uralkodójának. „Utó­dai azoknak, mondja az évkönyvíró, élnek ott mind e mai napig.“ (Anonym. Belae Regis no­­tar. c. 10.) Nincs okunk elvetni a javát ez el­ Vasárnap december I. hóditó néptörzs ellen. Ennek nyomára a nép­énekekben sem akadunk.

Next